Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)
1978-06-24 / 147. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA XXXIV ÉVF., 147. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1978 IŰNIUS 24., SZOMBAT A feladatok a munkáskollektivákka! valósulnak meg Megkezdte Nógrád megyei programját a kemerovói párldelegáció Befejeződtek a lengyel magyar tárgyalások Látogatás Radzikotvban — Nemzetközi sajtóértekezlet Közös közlemény Hazaérkezett a magyar párt■ és kúrm'rnvkiildöHség Bajnok Zsolt és Barabás János, az MTI tudósítói je- lentik: Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség pénteken lengyelországi hivatalos baráti látogatásának utolsó napján ellátogatott a radzi- kowi mezőgazdasági kutatóintézetbe. A delegációt elkísérte Alojzy Karkoszka, a varsói pártbizottság első titkára és Tadeusz Pietrzak budapesti lengyel nagykövet. A két nemzet lobogójával díszített bejáratnál az intézet dolgozói virágcsokrokkal várták a vendégeket. Küldöttségünket Stanislaw Starzycki profesz- szor, az intézet igazgatója és Wieslaw Krzeminski párttitkár fogadta. Kis kiállításon mutatták be az intézet által nemesített vetőmagvakat, ■ kukorica-, szója-, mák- és lucernaféléket. Ezután a díszteremben találkozott Kádár János az intézet dolgozóival. A vezetők tájékoztatták delegációnkat párt- és szakmai munkájuk eredményeiről. Az 1951-ben alakult intézet elsősorban növény- és vetőmag- termesztéssel, fajtanemesítés- sél foglalkozik. A központban csaknem 800 tudományos ku(Folytatás a 2 oldalon) Budapestre érkezett Muammar Al-Kadhafi líbiai államfő JTcstvérmcgyénk küldöttei ellátogattak a salgótarjáni Kemerovo-lakótelepre Kulcsár József felvétele A Nógrád megyében tar- ról, hogy a város dolgozói hol agitációs propagandamun- tózkodó kemerovói pártkül- tartanak a párt XI. kongresz- ka az egyénekkel, a kollektí- döttség tagjai tegnap Salgó- szusa határozatainak végrehaj- vakkal való foglalkozás, turjánban, a megyei pártbi- fásában, tájékoztatta a vendé- Ürmössy László a gazdasági zottság székházában az geket a tagfelvételi munka hatékonyság növelésének leI.ISZMP Nórád megyei Bi- eredményeiről. Szólt gazdaság- hetőségeiről, az anyagi- és zottságának titkáraival, ősz- politikai munkánkról, az ipari energiatakarékosságról a tályvezetőivel, valamint a tár- és kommunális beruházások- meglevő kapacitások ' kihasz6adalmi és tömegszervezetek ról. Beszámolójában kiemelte nálásáról, a minőség fokozá- vezetőivel találkoztak. Céczi a beruházások fontosságát, el- sáról, a fejlesztési ° program János, a Központi Bizottság sősorban a hatékonyságot, az megvalósításáról adott szá tagJa’ a megyei pártbizottság exportot növelő beruházások mot. A vendégek a beszélge- elso titkára tájékoztatta a jelentőseget. Salgótarján uze- tés során nt j számos kér_ vendegeket arról a munkáról, meiben az V. oteves tervben dd t vptpttpk. f„i amely megyénk pártaiapszer- mintegy 2 milliárd forint ér- hasznos szint ’taDasztalat vezeteiben, munkakollektí- tékű beruházást valósítanak , u ni- F- z, * váiban folyik a XI. pártkong- meg. f-IvF t a Í F • ta]ekoztaresszus határozatainak vég- y. /. Szitnyikov, I. A. Kre. dott köszönetét^’ rehajtasaért. A meghitt, bara- tvinin a Kuznvecki Kohászati F Köszönetét es tájekoztat- ti eszmecsere so'-án Vaszilii F F a KuznjecKi is.onaszati ta a hazigazdakat a Kuznyec- ti eszmecsere so.an vaszni] Kombinat vezérigazgatója, a Kohászati Komhinát mnn lranovics Szitnyikov, a Ke. kommunális beruházások, az L-óját-Ai merovó területi psrioizottsag üzemek és tanácsok együtttitkára, a küldöttség vezetője működéséről érdeklődött első- Gyárlátogatásra is sor ke- részletesen szólt azokról az SOrban. V. 1. Ovgyenkó, a fűlt és a vendégek kedves eredményekről, a.neiyeiíot mezsdurecssnszki városi párt— szavakat írtak be a Kemero- testvérmegyénk kommunis- bizottság első "titkára, a két- vo nevet viselő, a Komarov tói, dolgozói a X. ötéves terv szei-esőn Lenin-renddei kitün- és a Bajkál nevű brigád napmegvalósításában, a társadal- tetett Kemerovo terület kom- lójába. mi a gazdasági élet fejlesz- munisiáinak, dolgozóinak üd- Szibériai vendégeink ma s%rvezetekPaerőské^éb«i elér" üzletét tolmácsolta majd be- folytatják Nógrad megyei szervezeteit erosiieseoen eiei- E2dmolt varosa fejlődéséről, a programjukat. tek- , ,..... X. ötéves tervben előttük álló A kölcsönös tajekoztatas feladatokról, után a kemerovói vendégek A városi pártbizottságon le- és a házigazdák Stcoda «• folytatott eszmecserén részt re ne, a megyei pártbizottság vettek a pártbizottság titká- titkára és Ozsvárt József, a raj( csoportvezetői, a város salgótarjáni városi partbi- társadalmi és tömegszerveze- zottság első titkára tarsasá- zeteinek vezetői, gában a salgótarjáni szovjet Vendégeink felkeresték a Budapestre érkezett Ifliiammar AS'!i»«Eh»n Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa tagjának és Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására pénteken hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Muammar Al-Kadhafi ezredes, a Líbiai Arab Szocialista Népi Dzsamahirija általános népi kongresszus főtitkárságának főtitkára. Magyarországi útjára elkísérte: Mustafa El Kharrubbi alezredes, az általános népi kongresszus főtitkárságának tagja, Mohamed Ali Tabu mezőgazdasági titkár, Abubaker A1 Sharif kereskedelmi titkár, Jadallah Azzuz Talhi ipari titkár, Ali Abdessalam Treki külügyi titkár és több magas rangú személyiség. Mohamed Taher Bugaighis, Líbia magyarországi nagyköve- Pál, Magyarország líbiai Muammar Al-Kadhafi dőlte Budapesten csatlakozott az nagykövete. Ott volt a buda- után a Hősök terén megkoszo- államfő kíséretéhez. pesti diplomáciai képviseletek rázta a magyar hősök emlékA Ferihegyi repülőteret lí- szá™°s vezetője és tagja. művét, biai és maevar zászlók üd- Néhány perccel fel egy A koszorúzásnál jelen volt vözlő feliratok díszítették; a f.1?“ «“t fél a repülőtér fő- Trautmann Rezső, Szépvölgyi reniilőtér betonián díszzászló- lott a llblai államfő kulorge- Zoltán, Racz Pal, Szuts Pál, alfSorakozottHfeF csapolsz- Pe- A gépből kilépő vendéle- valamint Farkas Mihály vékával csapatzasz ket Losonczi pál> Rácz pál & zerőrnagy, a budapesti hely„ , - «. ,, .. — Szüts Pál üdvözölte. örséS parancsnoka. Muammar Al-Kadhafi foga- A koszorúzást követően Lodására megjelent Losonczi . A diszzaszloalj parancsnoka sonczi Pál, az Országházban Pál, a Népköztársaság Elnöki jelentest tett a líbiai allam- találkozott Muammar Al-Kad- Tanácsának elnöke, Traut- £°nak, maJd felcsendült a U- hafival, majd megkezdődtek a mann Rezső, az Elnöki Ta- biai es a magyar himnusz, magyar—líbiai tárgyalások, nács helyettes elnöke, Szekér Közben 21 tüzérségi díszlövést Losonczi Pál vezette a ma- Gyula, a Minisztertanács el- adtak le Kadhafi ezredes gyár tárgyalócsoportot, amelv- nökhelyettese, Biró József tiszteletére. A líbiai államfő nek tagja volt Bíró József, külkereskedelmi miniszter, Losonczi Pál társaságában Rómány Pál, Soltész István, Czinege Lajos vezérezredes, ellépett a díszzászlóalj előtt Garai Róbert külügyminiszterhonvédelmi miniszter, Ro- köszöntötte a katonákat, helyettes, Pulai Miklós, a Mamány Pál mezőgazdasági és Úttörők virágcsokrot nyúj- gyár Nemzeti Bank elnökhe- élelmezésügyi miniszter, Sol- tottak át Muammar Al-Ka- lyettese és Szüts Pál, Muam- tész István kohó- és gépipari dhafinak, aki ezután üdvözöl- mar Al-Kadhafi vezetésével a miniszter, Szépvölgyi Zoltán, te a fogadására megjelent líbiai tárgyalócsoport tagja volt a Fővárosi Tanács elnöke, magyar közéleti személyisé- Mustafa El Kharrubbi, Moha- Rácz Pál külügymirisztériu- geket és a diplomáciai testű- med Ali Tabu. Abubaker A1 mi államtitkár, Várkonyi Pé- ic t tagjait. Sharif. .Tadallah Azzuz Talhi, tér, államtitkár, a Miniszter- Az ünnepélyes fogadtatás A,i Abdessalam Treki és Mu- tanács Tájékoztatási Hivata- a díszzászlóalj díszmenetével bamed Taher Bugaighis. Iának elnöke, továbbá ez El- fejeződött be, majd a vendé- * nöki Tanács több tagja, po- gek — magyar személyiségek Losonczi Pál vacsorát adott litikai, gazdasági, és kulturá- társaságában •— díszmotoro- Muammar Al-Kadhafi tiszte- lis életünk sok más vezető sok kíséretében szállásukra letére az Országház Vadászszemélyisége. Jelen volt Szüts hajtottak. termében. hősi emlékműhöz látogattak, a Kemerovo-lakótelepet, elláahol ifjugardistak állták disz- togattal- a Taiga teázó őrseget es a szibériai vendé- A t délutáni program gek a kegyelet virágait he- Salgótarjáni Kohászati Üze- lyeztek el az emlekmu talap- mekb«n f^lytatódott A gvár ^Felkeresték a vendégek a kaPujába" ?koda Ferenc: József Attila megyei Művelő- nagvuzem! dési Központot, ahol Morvái Pártbizottság titkára. Ürmos. Ernő, a városi tanács általá- »V László yezéngazgato-he- nos elnökhelyettese köszön- '-vettes, a gyár KISZ- es szak- tötte a delegáció tagjait. Ki. szervezet' ^ bizottságának kep- csiny Miklós, a művelődési v!s': 01 ,fo,gaFtak' ,, KISZ-esek központ igazgatója bemutat- virággal kedveskedtek a ven- ta az intézményt, majd le- jegeknek míg a szibériai ven- vetítették a Salgótarjánról ké- defek 3elven^ adtak emlékűit, orosz nyelvű filmet. kul- Szlla?• ® na?yDéíután Géczi János társa- uzemi pártbizottság es apart- ságában a salgótarjáni városi alapszervezetek munkájáról, pártbizottságon folytatódott kiemelten a ^ gazdasagpoliti- szibériai vendégeink program- ^ai tevékenységről tájékoz- ja A pártdelegáció tagjait a tatta a kemerovói pártdele- KlSZ-esek virággal köszöntőt- gáció tagjait. Hangsúlyozta, ték, majd Ozsvárt József az hogy a pártmunkában is ki- 56 éves munkásváros felszaba- emelt feladatnak tekintik az dulás előtti, a Tanácsköztársa- anyag-, az energiatakarékosság harcairól, a felszabadulás Ságot, a nagy teljesítményű utáni időszakról tájékoztatta a gépek jobb kihasználását. Ezt Vendégeket. Számot adott ar- a célt szolgálja a gazdasági, Segíteni felemelkedésüket Meghatározó a munka, a Bakás ás a tanuBás Nógrád megyében mintegy lyet változtat. Többségük se- nélkül, önállóan építettek há- Az életmód változásában tizenhatezer cigány él a köz- gédmunkás, jobb esetben be- zat. Baj, hogy a községek la- fontos lépcsőfok az általános ségekben, városokban. Fel- tanított munkás. kosai vonakodva fogadják be műveltség emelése, a tanulás, emelkedésükhöz, társadalmi A fiatalok körében tapasz- 3 cigányokat. Az építési árak- Mindezt az óvodában kell beilleszkedésükhöz sok segít- falható a törekvés, hogy va- boz viszonyítva alacsony a megkezdeni. Az a cigánygye- séget kapnak, de mindez csak iamilyen szakmát igyekeznek szociális kölcsön összege, ki- rek, aki óvodába jár, köny- úgy valósul meg, ha a ci- szerezni. Jelenleg harminc- vitelező sem mindig akad. nyebben végzi az általános gánycsaládok is mindent meg- hat cigánygyermek jár szak- A tegnapi elnökségi ülést iskolát is. Nógrádban az áltesznek eletkorülmenyeik ja- rnunkásképzőbe. A cigányok a megyében cigányfórumok taláros iskolások több mint vitásáért. Ez volt a lényé- többsége nagyüzemben dolgo- előzték meg, ahol sok gyakor- tizenkét százaléka cigányta- ge annak a tájékoztatónak, zBérük azonos felkészült- lati kérdést vetettek fel. Ezek nuló. Közülük sok a túlkoros, amelyet pénteki ülésén vita- sag és munka esetében egyen- megoldásában a községi, vá- ez mar az e's° osztályban tott meg a Hazafias Népfront Jq a többi munkáséval. Da ta- rosi népfrontbizottságoknak mutatkozik. Eredményként megyei elnöksége Salgotar- nulatlanságuk és a munka- bőven jut feladat. Elhang- könyvelhető el, hogy az idén helyi mulasztások miatt sok- zott, hogy az építkezésekhez száztíz cigánygyerek tanul a- nair o Vommio biztosított telkek a legtöbb középfokú iskolában. esetben kifogásolhatók, vize- A cigány lakosság egészségjánban. A megye cigány lakossá- na£ a keresete alacsony. ganak életkörülményei vál- KuU-aaui.ia«jrL tltc __ ____ _______a _______o t ozóak. örvendetes, hogy az A megyében a negyedik öt- sek^níncr'vrzTllátásuk Több ügyi helyzetét elsősorban "°a elmúlt években növekedett a éves terv megkezdése óta esetben egymás mellé telepi- lakáskörülmények határozmunkavállalók száma. A fel- huszonkét cigánytelepet szá- tett cigánycsaládokat amely zak meS- Amint kikerülnek mérések szerint jelenleg a fér- moltak fel. Ezernégyszázhat- magva lehet új c’igánytele- a cigánytelepről, vagy a putfiak nyolcvan, a nők négy- vanhat család költözött meg- peknek Az építéssel és a vá- riból> érezhető a törekvés, ven százaléka dolgozik rend- felelő lakásba. Jelenleg még sárlással kapcsolatos ügyinté- ho§y igyekeznek beilleszkedni szeresen. A vállalatoknak ötvenhét telepen több mint zés hosszadalmas bonyolult környezetükbe. A fiataloknál sok gondot okoz, hogy a ci- ezer család él. Nógrádme- .. ■ , ’ . ’ már lényegesen kevesebb a gány dolgozók fele évente gyérben, Endrefalván voltak ni atalos eljáráson: vissza- gyereii> annyit vállalnak, egyszer, harminc százaléka olyan családok, amelyek szó- riasztják a cigányok egy ré- amenyit becsületesen el tud- évente többször is munkahe.- ciális kölcsön felhasználása szét az építkezéstől. nak látni. (