Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)

1978-06-18 / 142. szám

Az iskolák államosításának 30. évfordulója O a sorsdöntő történelmi ese­* mény 30. évfordulóját ünne­peljük 1978-ban. Gondoljunk a két munkás­párt egyesítésére, az iskolák államosítását kimondó 1949: XXXIIII. te. elfogadására, avagy az 1948. július 10—11-én tartott, a Magyar Dolgozók Pártja I. szövetkezeti kon­ferenciájára, ahol elfogadták a szövetkezeti mozgalom továbbfejlesztésére vonatkozó irányelveket. Rövid megemlékezésünkben az 1948: XXXIII. te. születését megelőző, azt követő eseményeknek, körülményeknek még csak vázlatszerű bemutatására sem vállalkozha­tunk. Mindössze a törvény kapcsán néhány olyan fontos mozzanatról eljthetünk szót, amely történelmi jelentőségének megértését elősegíti. Már az 1848: XX. te., majd részletesebben az 1868: XXXVIII. te felvetette az általános, kötelező népiskolai oktatás megvalósításának kérdését. A Tanácsköztársaság legelső intéz­kedései közét tartozott az egyház és isko­la különválasztása. A Forradalmi Kormány­zótanács március 29-én kiadott XXIV. szá­mú rendelete intézkedett a felekezeti és ma­gánkézben levő iskolák köztulajdonba véte­léről. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 6650/ 1945. M. E. sz. rendelete 1945 augusztusában életre hívta az általános iskolát. Egyenes folytatása volt e megkezdett útnak az 1948: XXXIII. te. elfogadásának vitáján szó volt Mindszenty hercegprímás és az egyházi re­akció ténykedéseiről, a Pócspetriben történt eseményekről. Ortutay Gyula vallás- és köz- oktatásügyi miniszter hangsúlyozta: „Ha a magyarság öntudatos, egységes nemzet akar lenni, ha azt akarja, hogy a demokrácia va­lóban mindenki elemi jogaként biztosítottas- sék, akkor az iskolaügy demokratikus egysé­gesítésének következménye alól ki nem tér. hét”. Foglalkozott a tanítóság helyzetével is. Rámutatott arra, hogy a hitoktatás kötelező marad az államosított iskolákban. A törvény „a nem állami iskolák fenntartásának az ál­lam által való átvétele, az azokkal össze­függő vagyontárgyak állami tulajdonba véte­le és személyzetének állami szolgálatba való átvétele tárgyában” intézkedett, melyet az országgyűlés 1948. június 16-án fogadott el. Történelmi szükségszerűség volt, hogy az adott viszonyok között az oktatás, művelő­dés egy kézbe az állam kezébe kerüljön: egyébként a sok 1—2 tanerős tötpe iskolával — nevelőhiánnyal, háborús károsodással —, felekezeti iskolákkal az egységes iskolarend­szert nem lehetett volna megvalósítani. Az 1945—46-os tanévben Nógrád—Hont megye 223 iskolájából a római katolikus egyház ke­zében volt 128 iskola, az evangélikus egyház kezében 29 iskola, a református egyházéban 5 iskola, az izraelita egyház kezében 2 iskola. Állami iskola volt 29, községi 9, társulati 20, magán 1. Az államosítás, összevonás követ­keztében az 1948—49-es tanévben 195 általá­nos és népiskola jött létre, ebből egy rész­ben osztott és 15 tanyai osztatlan iskola. Az államosítás ' szükségességét, jelentőségét az országos adatok is bizonyítják. Ezt a történelmi szükségszerűséget érezte meg Balassagyarmat város képviselő-testüle­te is, mely állásfoglalásában kimondta ,„. .a demokrácia érdekében szükségét látja a fe­lekezeti iskolák államosításának... Egyben a város képviselő-testülete utasítja a város pol­gármesterét, hogy ez ügyben táviratot ter­jesszen fel a Belügyminiszter Úrnak, a Mi­niszterelnök Úrnak, valamint a Vallás-Köz­oktatásügyi Miniszter Úrnak.” De idézhetnénk a dokumentumokat a me­gye bármelyik járásából, községéből; a né­pi szervek, a nemzeti bizottságok, a képvi­selő-testületek a pedagógusok egységesen, vagy legalábbis szavazattöbbséggel az isko­lák államosítása mellett, az egyházi reak­ció ellen foglaltak állást. Például a szécsényi járás főjegyzője 1948. június 11-én azt je­lenti a főispánnak, hogy 11 jegyzősége kö­zül, melyek az alábbiak: Szécsény, Ludány, Endrefalva, Karancsság, Sóshartyán, Nógrád- szakál, Litke, Mihálygerge, Rimóc, Nagylóc, mindegyik község képviselő-testülete és nem­zeti bizottsága táviratilag kérte az iskolák államosítását a miniszterelnökségtől és a kul- túrminiszter úrtól. Nem szabad azonban elfelejtetünk, hogy a lakosság megnyerésében, állásfoglalásának kialakításában, az államosítás viszonylag zökkenőmentes hangulati előkészítésében, le­bonyolításában órási szerepe volt a Magyar Kommunista Párt felvilágosító munkájá­nak, a tanügyi hatóságoknak, a sajtó­nak, a Magyar Pedagógusok Szabad Szak- szervezetének, a széles körű társadalmi ösz- szefogásnak, a falujáró brigádoknak, a propagandistáknak. Az 1948. XXXIII. te. végrehajtásáról a 8000/1949: VKM. sz. rendelet intézkedett. Szigorú belügyminiszteri utasítások, megyei intézkedések sorozata biztosította, hogy il­letéktelenek semmit el ne vihessenek az ál­lamosítandó iskolákból az államosítás meg­történte előtt. Az előzetesen felleltározott is­kolákban a tényleges államosítást az álla­mosítási bizottságok végezték. Tanterem-, tanerőhiány mellett súlyosbí­totta a helyzetet 1948. nyarán az a tény is hogy a zömében elhanyagolt, hiányos felsze­relésű iskolákban lehetetlen volt a tanítás megkezdése. 1948. július 17-én megalakult a Dolgozók az Iskoláért Országos Intéző Bi­zottság, melynek felhívására egymás után alakultak a Dolgozók az iskoláért mozgalom helyi bizottságai, melyek mozgósították a lakosságot az államosított iskolák rendbe ho­zására. De segítettek a falujárók, a budapes­ti üzemek munkásai. Bekapcsolódott a mun­kába a Magyar Nők Demokratikus Szerve­zete, a Magyar Vöröskereszt — téglajegyek árusításával — a pedagógus-szakszervezet, a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége stb. Ennek az össztársadalmi megmozdulásnak volt kö­szönhető, hogy az 1948—49-es tanévben rend­be hozott, s viszonylag felszerelt iskolákban indulhatott meg a tanítás. Mi jellemzi ma iskolapolitikánkat — tud­juk: honnan indultunk el —, azt próbáltuk megvilágítani. Rövid megemlékezésünk —, melyben az adatokat levéltári dokumentu­mok szolgáltatták —, talán nem volt hiába­való! Leblancné Kelemen Mária Könyvekről A fából való pásztorlám/ka Richard Hughes angol Író számára a világhírnevet a Szélvihar Jamaikában (1929) című regénye hozta meg. Éle­te fő műveként egy tetralógia megírását tervezte The Human Predicament (Az ember sora) összefoglaló címmel. A re­gényciklusból két könyv ké­szült el, Richard Hughes 1976- ban meghalt. A hatalmas mé­retű vállalkozás, amely nem­zedéke minden lényeges e szá­zadi tapasztalatát, társadalmi, emberi viszontagságait össze­foglalta volna, derékbatört. De maradandó értékű a két elkészült regény, a Róka a padláson (1964) és az Európa Könyvkadó gondozásában az idei könyvhéten megjelent A fából való pásztorlányka is. A pásztorlányka voltakép­pen egy kis templom, amely régóta elhagyottan áll Űj- Anglia egyik államában, Con­necticutban, magányos erdő­szélen. Valamikor még „vala­mi Wren nevű angol” küldte át a terveit Amerikába „pásztori” hangulatában. Tud­juk, igen, Sir Christopher Wren (1632—1723) építészről van szó, akinek legismertebb alkotása a londoni Szent Pál- székesegyház. Egyébként, a György-kor építészetéről, stí­lusáról később esik még szó a regényben, immár angol föl­dön, angol szemszögből. Érde­kes, az angol tizennyolcadik századról sok elmarasztaló mondat is elhangzik itt, bár a György-stílus valójában eléggé meghatározónak bizo­nyult az angol vidék —, s fő­ként a fürdőhelyek — arcula­tának alakításában. Dehát, mindez még csak helyszín, s nem erről szól a regény. Aminthogy további helyszíneket is említhetnénk a könyvből, főként a bajor vidé­ket, Münchent. Sőt, a regény­ben a magyar Duna-kanyar is megjelenik, a visegrádi táj, egyik szereplő emlékeként. (Ez utóbbi sem véletlen műve, Richard Hughes barátja volt népünknek, többször járt Ma­gyarországon). A regény mint­egy folytatása a Róka a pad­láson című könyvnek. De mindkét mű önálló regény­ként is olvasható. A két fő színhelyről, Angliáról és Né­metországról már szóltunk. A regény két cselekményszálat bonyolít, amelyek többször összefonódnak, majd ismét szétválnak. Egy angol és egy német arisztokrata család tag­jainak történetét mondja el a könyv. Ezt most nem ismer­tetjük. Helyette inkább arról szólunk, hogy A fából való pásztorlányka, a tetralógia má­sodik kötete a húszas évek elejétől a harmincas évek kö­zepéig bonyolítja a cselek­ményt. Nem véletlen tehát, hogy az események főleg a korabeli Németországban játszódnak, sajátos iróniával rajzolva meg a kialakuló fasizmus genezi­sét, a nemzeti szocialista de­magógia kialakulását, hatá­sának gazdasági, politikai, tár­sadalmi és eszmei-pszicholó­giai hátterét. Az irónia sajá­tosságát a világtörténelmi táv­lat adja, s nem utolsósorban Richard Hughes hatalmas tu­dása, gondolkodásának, stílu­sának eleganciája Különös tükör ez a közép-európai or­szágok népei számára, akik­nek többsége bizony más opti­kával látta, s élte át az ese­ményeket, a fasizmust és kö­vetkezményeit. A regényben remeklésnek számít az 1923-as müncheni Hitler-puccs, de fő­leg az 1934-es „Hosszú kések éjszakája” leírása. Természetesen, bár mindez világtörténelem, Richard Hu­ghes vérbeli regényíró lévén távolról sem „történelem- könyvet” írt, hanem regényt. Izgalmas és pergő cselekmény­nyel, a színhelyeket láttató megjelenítésével, a szereplők, köztük Hitler portréjának ki­tűnő és pontos megrajzolásá­val. végül is az ember sorsa folyásának továbbkísérésével. Stílusa lebilincselő, amely Bart István fordításában ér­vényesül. Münchenben a Feldherren- hallé megfeketült kövein most a Teatinusok templomának tornyaiból kirajzó galambok ülnek. Csapatokban röppennek fel időnként a Hadvezérek csarnoka árnyékából. Nem mindig madarak csoportosul­tak e tájon. Richard Hughes szól arról a másfajta csopor­tosulásról. Következményeire pedig emlékezik Európa és a világ. A müncheni csarnok, a fi­renzei Loggia dei Lanzi máso­lata áll, díszelgés, katonazene nem rontja műtörténeti érté­két. Állt-e, s megvan-e még a fából való pásztorlányka Connecticutban ? Tóth Elemér Szlovák—magyar egyedi rajz-kiállítás Salgótarjánban Római férfi Óbudán Munkában a régészek. Előtérben Melis Katalin. régészgya­kornok egy késő bronzkori leletet bont ki E MŰFAJ ILYEN nagysza­bású szemléje meglehetősen ritka. Klára Kubicková művé­szettörténész szerint például Szlovákiában hosszú évek óta nem rendeztek csupán rajzok­ból önálló kiállítást. De Ma­gyarországon sincs ennek nagy hagyománya. A rajzot a köz­tudat általában inkább, mint a képzőművészet egyik eszkö­zét tartja számon, kevésbé an­nak külön ágaként. Részben érthető is ez, hiszen a festmé­nyekhez, szobrokhoz készült vázlatokról, rajzokról mindig is tudott a mindenkori közön­ség, a rajz önálló művészeti ággá fejlődése viszont újkori fejlődés. \ Az épülő' salgótarjáni galé­ria (illetve a múzeum) terve­zett gyűjtőköre elsősorban ép­pen erre az ágra irányul. Nóg­rád megye székhelye a rajz­gyűjtés magyarországi köz­pontja kíván lenni, képzőmű­vészeti vásárlásai jó részét is eszerint alakítja. Kisebb rész­ben nemzetközi kitekintést is ad majd az anyag, elsősorban az egy idő óta nyaranként Salgótarjánban rendezett nemzetközi művésztelep részt­vevőitől történő vásárlások és ajándékozások révén. E telep­re. többi között, a Szovjetunió­ból,» Csehszlovákiából, Len­gyelországból, Bulgáriából, Romániából, Jugoszláviából stb is érkeznek művészek. Ebben az összefüggésben te­hát különösen érthető, hogy a Salgótarjánban június 10-től június 30-ig nyitva tartó szlovák—magyar egyedirajz- kiállítás megkülönböztetett 8 NÓGRAD -1978. figyelmet kelt. A tárlat, ame­lyet a Szlovák Képzőművé­szek Szövetségének Közép­szlovákiai kerületi Szerveze­te és a Magyar Kép­zőművészek Szövetsége Észak-Magyarországi te­rületi Szervezete közösen rendezett a szlovák—magyar kulturális kapcsolatok erősíté­se szempontjából is jelentős. A két egymással szomszédos terület képzőművészei közötti kapcsolat már több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, amely egyebeken túl, kiálli- táscserékben, közös tárlatok rendezésében, művészek láto­gatásaiban stb realizálódik. S, amint azt Salgótarjánban Pa- vol Biednik, a Szlovák Képző­művészek Szövetsége Közép­szlovákiai kerületi Szervezeté­nek titkára, Jaroslav Kubicka szobrászművész is hangoztat­ta, a kapcsolatok további el­mélyítésében fontos állomás ez a mostani közös kiállítás is. A tárlatot Klára Kubicková és Lóránt János rendezte. Elő­ször 1977. novemberében a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére Zsolnán, majd pe­dig szlovák Komáromban és Besztercebányán mutatták be a kiállítást, Magyarországon pedig eddig Miskolcon és Egerben. Amint azt a kiállítás is igazolja, a rajznak különös je­lentősége van napjainkban közművelődési szempontból is Mindenekelőtt azért, mert a rajz nemcsak az önkifejezés kezdeti lépését jelenti, hanem önálló ágként az élet jelensé­június 18., vasárnap geire való gyors reagálásra ad módot. Frisseségével tehát alig­ha versenyezhet más művésze­ti ág. A vonal, amely fő ki­fejező eszközéhez tartozik ezen a kiállításon is különböző technikák révén érvényesül. Terjedelmi okból sem vál­lalkozhatunk a tárlat részletes elemzésére, néhány alkotásra azonban itt is felhívjuk a fi­gyelmet, a teljesség megköze­lítő igénye nélkül. Bocskai Vojtech hagyományosabb esz­közökkel mutatja be a dolgozó ember teremtő munkálkodá­sát (Hegesztő), Bárón Karol számára a természetben nyo­mon követhető metamorfózi­sok, a növényi, állati világ megannyi jelensége szolgáltat témát kissé meseszerű lapjain (Bóbitás), Berák Ladislav szobrászművész aktjai látható­an szobrászi munkájának előkészítő szakaszát je­lentik, csakúgy, mint Beráková Drahomiránál, aki­nél viszont megnyerő a rajzok klasszikusan finom vonalve­zetése (Érnek a kalászok). Kü­lön színt jelentenek Blasko Frantisek szlovák népmeseil­lusztrációi és Capka Marian Dicséretek című illusztrációi­nak a nálunk is ismert népi szürrealizmushoz közeli lap­jai. Dorica Jozef elmélkedése a kőről a michelangelói gon­dolatot fogalmazza újra, Dub- ravec Marcel a vonal és né­mileg a tónus harmonikus arányban tartásával ad vonzó hangulatot (Hegyek mátkája) és a magas hegyek tisztult vi­lágát hozza közel. Král Fran­tisek Gyökerek című lapjai a tenyészet formagazdagságá­nak élményéből születtek. Kudlicka Jozef Liptói soro­zata korszerűen szűkszavú esz­közrendszerrel készült, s meg­lepően sokat árul el a havasi világról. Oprsal Oto a szlovák népéletből meríti témáit (Csa­lád), amelyeket népi motívu­mok felhasználásával bont ki. Alzbeta Stefunková-Szabová Közönséges" nap című sorozata a mesevilágba emelkedik, míg Alzbeta Stollmanová Negatív biocenózis című lapjai a ter­mészeti formák szikár szépsé­gét hangsúlyozzák. A nógrádi közönség számá­ra ismertebb magyar alkotók­ról ezúttal kevsebbet szólunk. Valamennyi művész munkás­sága ismert. Barczi Pál, Bál­ványos Huba, Czinke Ferenc, Csohány Kálmán, Feledy Gyu­la, Iványi Ödön, Jánossy Fe­renc, Farkas András, Földi Péter, Lóránt János, Máger Ágnes, Mazsaroff Miklós, Nagy Előd, Pető János, Réti ZolFán, Seres János, Szemethy Imre, Szujó Zoltán és Tornay Endre kép­viselik a mai magyar rajzot, ezen belül is elsősorban az észak-magyarországi termést. Közülük Bálványos Huba, Czinke Ferenc, Csohány Kál­mán, Feledy Gyula, Lóránt János és Szemethy Imre raj­zait említjük első helyen. ÖSSZEVÉVE A SZLOVÁK anyag sokszínű, s mindenek­előtt a szlovák táj és népélet bemutatásával szolgál. A ma­gyar rajz tematikailag rész­ben hasonló ehhez, megfogal­mazásban helyenként összetet­tebbnek érezzük. A kiállítás a rajz eszközeivel jól szolgálja egymás kölcsönös megismeré­sét, mindenekelőtt a két nép életében levő azonosságok fel­mutatásával X. K» Ä történelem valaha az Is­kola, az oktatás középpont­jában állott. De változik a világ, előtérbe kerültek a természettudományok, és a történelem — a tantárgy — némi tért vesztett. Ám a köz- érdeklődés nem csökkent iránta. Ellenkezőleg, nőtt! Mondhatná valaki: persze, a közelmúlt eseményei érdeklik az embereket, a háborús évek, a manapság, szerencséi re békében élőket. Ez igaz. De hogy, hogy nem, a sza­badságharc, sőt a mohácsi vész kora is lehet párját rit­kító könyvsiker, sőt egy hon­foglalás kori, vagy annak sej­tett régészeti lelet is kivált­hat meglepő izgalmakat. Egyszóval, történelmi ér­deklődésünk nem csökken a régiséggel, inkább annak kü­lönös varázsa még meg is sokszorozza a régészet becsét; olyanokat is, a valaha csu­pán szűk szakma „műkedve­lő” érdekeltjeivé, vagy bá- mulóivá, de legalábbis közön­ségévé avat, akik azelőtt ta­lán e tudomány mibenlétével sem voltak tisztában. De* másról is beszélni kell. A hazafiságról, amely nap­jainkban új értelmet nyert és a nemzeti önismeretről, amely ennek az új értelme­zésnek egyik legfontosabb tá­masza. Így érthetjük csak meg, hogy noha hazánk föld­je nem tartogat számunkra a mezopotámiaiakkal, egyipto­miakkal, vagy mexikóikkal felérő régészeti szenzációkat, számunkra hasonlíthatatla­nul izgalmasabb „ásatási te­rűiét” amazoknál. Mellesleg szólva, Pannónia éppenséggel a rómaiak, a Római Biroda­lom szempontjából sem volt valami isten háta mögötti kolónia. Egyszerűen szólva: fontos­nak tartjuk, hogy jobban megismerjük múltunkat. Ez természetesen nem az a faj­ta múltbanézés, amely gátol­ja, vagy netán pótolja az elő-; retekintést; ez hozzásegít a tisztánlátáshoz, utunk, he­lyünk, értékeink megbecsülé­séhez, ami múltunk, jelenünk, jövőnk helyes méltánylásá­hoz egyaránt elengedhetet­len. Túl mind e fejtegetésen, bizonyára akadnak sokan, akikben ilyen megfontolá­soknak még az árnyéka sem merül föl. Akik csupán rop­pant érdekesnek találják, hogy —, mint a múlt héten híre jött — 12—15 ezer éves sziklarajzra bukkantak Ka­zahsztánban, pontosabban, egy maszkot viselő férfi kép­mására, kezében ismeretlen hangszerrel. És még izgalma­sabbnak, hogy néhány héttel korábban, ám itt, a mi fertá­lyunkon, Óbudán, egy mar­kológép további régi sírra bukkant. A „további” meg­jelölés nyilván utalás a leg­utóbb felbukkant, tévesen Árpád sírjának hitt leletre. Nos, most a helyszínre érke­zett régészek szerint valószí­nűleg egy, a IV. században élt római férfi maradványa­it rejti a kőkoporsó. Később bizonyára közelebbieket is megfejtenek a maradványok­ból. íme, már óvatosabbak va­gyunk következtetéseinkben. Erre is a régészet nevel ben­nünket. Balog János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom