Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)

1978-06-18 / 142. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NŐGRAD XXXIV. ÉVF., 142. SZÁM ARA: 1 FORINT 1978. JÚNIUS 18, VASÁRNAP Fejlődő Salgótarján TizennégymiNió utakra, Megkezdték a hasznod víztározó építését Csaknem egymillió forintos beruházás Salgótarjánban pontosan százkét kilométer az utak, ut. cák hossza. Naponta járjuk őket, bosszankodunk és szid­juk a tanácsot, ha botlado­zunk, gödörbe lépünk, vagy tankcsapdának is beillő ká­tyúba téved a kocsi. Pedig a tanács nem tekinti „mostoha- gyereknek” az utak, utcák, járdák felújítását, karbantar­tását, javítását. Lantos Lóránt, a városi tanács műszaki osz­tályának vezetője, akitől az eddig elvégzett munkákról és a soron következő feladatokról érdeklődtünk, elmondotta, hogy tizennégymillió forintot költenek tanácsi költségvetés­ből erre a célra. A javítást, felújítást a tanács mélyépítő üzeme végzi. Tizennégymillió forint a közös kasszából nagy pénz, de még így sem elég mindenre. A megyeszékhelyen g Dózsa György út állapota ugyancsak igényelte a felújítást. Mellette van a sportstadion, megköze- líténi csak porban, sárban le­hetett. Az elkészült új út, amely összeköti a Malinovsz- kii utat, a Marx—Engels út­tal, hat és fél méter széles, korszerű makadám útburkolat­tal. Egymillió-kétszázezer fo­rintot költöttek rá. A Salgótarjánt déli Befejeződött a magyar—mongol külügyminiszteri tárgyalás ' Ä Külügyminisztériumban, szombaton befejeződött Púja Frigyes külügyminiszter és Mangalin Dügerszüren, a Mongol Népköztársaság kül­ügyminisztere közötti hivata­los tárgyalás. A megbeszélé­seken részt vett Házi Vencel külügyminiszter-helyettes, Szerencsés János, hazánk ulánbátori nagykövete, és a Külügyminisztérium több ve­zető munkatársa. Ott volt a tárgyalásokon Bamdarjin Dügerszüren, a Mongol Nép- köztársaság budapesti nagykö­vete, s a mongol külügymi­nisztérium több vezető mun­katársa. (MTI) járdákra na építése miatt szükségessé vált Zagyvapálfalván a Bat­sányi út felújítása. Ide kíván­kozik, hogy csak «z a szakasz, amelyik most épül, a Volán 2. sz. Vállalatától kezdődően, ötvenmillió forintba kerül. En­nek egy része az Arany Já­nos utca és a megyei tanács között a négysávos út alatt már elkészült, a többire a VI. ötéves tervben kerül sor. A Batsányi utca felújítása egymillió forintot vitt el, Ta­valy korszerűsítették a Schu- yer Ferenc utcát, idén a jár­dákat. Dolgoznak az Arany János utca sarkától a Tarján ven­déglőig tartó útszakasz járdái­nak rendbe hozásán. KPM gaz utat korszerűsítette egészen a határátkelő állomásig. Mi­vel ez az út köti ’ össze Sal­gótarjánt külfölddel, nem mindegy, hogy az ide látogató, vagy átutazó idegenek milyen városképpel találkoznak. Ez­ért végeztette el a tanács a járdák szélesítését. Nagy mun­kát jelentett, július végére be is fejezik. Aztán jön a csino­sítás, virágokat, zöldet ültet­nek. Az új járda másfél millió­ba kerül. Megoldják a kórház környékének rendezését. A KPM több mint hetven par­kolóhelyet alakított ki, pado­Szombat délelőtt, dr. Ku- rucz Imre főtitkár előadásával befejeződött a TIT megyei titkárainak háromnapos ta­nácskozása, Salgótarjánban. Dr. Kurucz Imre, az 1977- es év és az 1978-as év első fél évének tapasztalatai alap­ján elmondta, hogy a tár­sulat munkája — mennyiségi és minőségi téren egyaránt — a korábbi évek eredményes szintjét nyújtotta. Az elmúlt évben a TIT 130 ezer rendez­vényének közel 6 millió láto­gatója volt. Ezen belül 50 ezer fő vett részt az idegen- nyelv-tanfolyamokon. Az is­meretterjesztő munkát — köz­vetve, vagy közvetlenül — 30 ezer TIT-tag segíti. A jövőben elsősorban a mi­nőségi munka növelését tűzte kát raknak, megszépült a Báthori-park is. A beszterce-telepi autóbusz­közlekedés érdekében rend­be hozták a kempingig vezető utat, aszfaltburkolatot kapott. A megyeszékhelyen kisebb karbantartásra, felújításra — ötven—hatvanezer forinton­ként — egymillió forintot köl­tenek Salgótarjánban. Még ebben az esztendőben korszerűsítik a Gizella utat, az ott lakók már régen várnak erre. Korszerű burkolatot kap a Lovász József utca és a Ró­zsafa utca. Ez utóbbiban egy­úttal az ivóvízhálózatot * is megépítik, társadalmi munka segítségével. Sorra kerül a Tanács utca, a Ságvári és a Táncsics út is. A Táncsics úton járdát építenek. Sokat botladozunk a Na­rancs Szállótól az Arany Já­nos utcáig vezető járdán. Nem hanyagságból „felejtet­ték el” rendbe hozni. Az út­testet befejezték, ezt követi a közvilágítás korszerűsítése, az ÉMÁSZ az oszlopokat már a helyszínre szállította. A posta kábeleket helyezett el. Meg­történik júliusban a járda aszfaltozása. Végül, de nem utolsósorban felújítják a Jó­zsef Attila megyei Művelődé­si Központ előtti főteret is. célul a társulat. Népszerű, komplex előadások, formájá­ban tervezi a környezetvéde­lemmel, szocialista életmód­dal kapcsolatos ismeretek ter­jesztését. A nyár folyamán 17 városban — köztük Salgótar­jánban — szerveznek „sza­badegyetemeket”, melyekre az előző évekhez hasonlóan kül­földi hallgatókat is várnak. Az idei áliami és társadalmi évfordulók megünneplése mellett, országszerte megem­lékeznek a TIT újjáalakulá­sának 25. évfordulójáról. ősszel, Budapesten kerül sor a szocialista országok tár­sulati vezetőinek értekezleté­re, amelynek központi témá­ja, az ismeretterjesztés haté­konyságának növelése lesz. Nógrád megye, ezen belül is Salgótarján ivóvízellátá­sa még mindig nem megol­dott. A megyeszékhely továb­bi fejlesztése szükségessé te­szi az Észak-nógrádi Regio­nális Vízmű mellett egy újabb, jó minőségű vizet adó tározó építését, amely hosz- szú évekre megoldja Salgótar­ján vízellátásának gondját. Ezt a célt szolgálja a hasz- nosi víztározó létesítése, az úgynevezett Közép-nógrádi— Mátravidéki Regionális Víz­mű első ütemének megépíté­se, vagy ahogyan a megyében emlegetik, a hasznosi víztá­rozó létrehozása, melynek kivitelezési munkálatai meg­kezdődtek. A gátépítés megkezdése előtt a völgyfenéken húzódó utat a létesítendő tározó víz­szintje fölé kell vinni. Az Barabás János, az MTI tudósítója jelenti: Valamennyi lengyel köz­ponti lap szombati számá­nak első oldalán kiemelt, keretes hírben közli, hogy a közeli napokban Kádár Jánosnak, az MSZMP KB el­ső titkárának vezetésével magyar párt- és kormány­építők, most ezen fáradoz­nak, s a földmunkát vég­zik. Az útépítés megkezdése előtt a területről, vagyis az erdő fakitermeléséről a pász­tói Béke Termelőszövetkezet gondoskodott, mégpedig gyor­san és határidő előtt. így a Földmunkát Gépesítő Vállalat 200-as főépítésvezetösége már­is munkához láthatott, majd az útburkolatot pedig az Eg­ri Közúti Vállalat készíti el. A gát és a vízmű építésé az út és az elektromos távvezeték áthelyezése után kezdődik el. Tudni kell, hogy a tározó gátja alatt épül meg a víz­tisztító mű, amelyik napi tíz­ezer köbméter víz tisztítására és továbbítására alkalmas. Innét a víz ötszáz milliméte­res átmérőjű távvezetéken küldöttség tesz hivatalos, ba­ráti látogatást Lengyelország­ban. Ugyancsak .első oldalu­kon publikálták a lapok a lengyel—magyar barátsági, együttműködési és kölcsö­nös segítségnyújtási szer­ződés aláírásának 30. év­fordulója alkalmából a két ország vezetői közötti üze­netváltást. jut el Salgótarjánig, de le­ágazásokkal biztosítják a ve­zeték mellett fekvő települé­sek ivóvízellátását is. A tározó beruházási költ­sége csaknem egymilliárd fo­rint, A tározóban kétmillió köbméter vizet tudnak gyűj­teni, amelynek mélysége né­hol eléri majd a 25 métert is. A tározó 1,5 kilométer hosszú, és átlagosan 500 mé­ter széles lesz. A terveket a vízügyi ter­vezővállalat készíti, a gene­rál beruházó, az Országos Vízügyi Beruházási Vállalat, míg a kivitelező a közmű- és mélyépítő vállalat lesz. A Közép-nógrádi—Nfátra- vidéki Regionális Vízmű első üteme a térvek szerint a VI. ötéves terv végére készül el. Az évforduló alkalmából a Trybuna Ludu, a LEMP KB lapja „Az együttműködés tartós alapjai” címmel mél­tatja nemzeteink barátságá­nak történelmi hagyomá­nyait, amelyet tovább szi­lárdított a szocializmus kö­zös építése. A cikk kiemeli, hogy mindkét ország aktív tagja a KGST-nek és a Var­sói Szerződés szervezeté­nek, együtt küzd az enyhü­lési folyamat és a nemzetkö­zi biztonság következetes elmélyítéséért, a békés egy­más mellett élésért, a fegy­verkezési hajsza megfékezé­séért. A lap rámutat arra, hogy a baráti kapcsolatok elmélyítésében meghatározó jelentőségűek Kádár Já­nos és Edward Gierek ta­lálkozásai, amelyek a szo­cialista tábor egységének megerősítését is szolgálják. A Zycie Warszawy mél­tatja e kapcsolatoknak az utóbbi három évtizedben végbement fejlődését, és a kölcsönösen előnyös gaz­dasági együttműködést. A Zolnierz Wolnosci, a lengyel néphadsereg lapja kiemeli a két ország részvételét a nemzetközi enyhülésért fo­lyó harcban. »luiiiiiiiiiininfMftimrmimtiniiiiin rHiniNimifimififfHfituimifiitnifniiiiiii Salgótarjánban a városi gyermek- könyvtár vezetése tudatosan törek­szik arra, hogy munkája színvona­lát évről évre javítsa, a szolgáltatá­sok körét bővítse. Ennek kapcsán e hónap elején zenei részleggel bővült a könyvtár. A Nógrád megyei Ve­gyesipari Javító Vállalat szakembe­rei készítették a zenei részleg „lel­két”, az ötprogramos keverőpultot, melyhez két lemezjátszó, két magne­tofon, valamint egy rádió csatlakoz­tatható. A gyerekek fejhallgatón hallgathatnak — kedvük szerint — meséket, verseket és zenei számokat. Jelenleg 207 lemez között válogat­hatnak, de a közelebbi tervek kö­zött szerepel a lemez és hangszalag alapállományának a bővítése. A több mint százezer forintból létre­hozott zenei részleg nagyon hamar közkedvelt lett és hatékony- eszköz a gyerekek zenei, kulturális nevelé­sében. kcp: —bábcl kiszolgáló főgyűjtő szennycsator­,,Tudománnyal a népért” Befejeződött a TIT megyei titkárainak tanácskozása Lengyelország várja a magyar párt­ós kormányküldöttséget

Next

/
Oldalképek
Tartalom