Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)
1978-05-16 / 113. szám
„A történelem majd föloldoz engem" Az elmúlt heti tévéprogram — formailag mindenképpen — az ünnepi hetekre emlékeztetett, hiszen a televíziótulajdonosok ha idejük engedte, akár mindennap a készülék előtt ülhettek. Ugyanis hétfőn is volt adás, ’ekin- tettel a prágai jégkorong-világbajnokságra. Mindamellett — úgy érezzük — tartalmi szempontból sem lehet különösebb szemrehányásunk, a televíziós programok készítőire, szerkesztőire. Az ötödik hete futó sorozatokat — a habkönnyű, nagy szakmai rutinnal megcsinált, francia Autók és emberek-et, a langyos, angol Emmát — viszonylag érdekes, összhatásukban színvonalasnak nevezhető, változatos tematikájú és műfajú műsordarabok követték. örültünk a tévé évfordulós programjainak: Kende Márta Háborús képeskönyv című dokumentumfilmjének és a szolnoki Szigligeti Színház Pun- vtila úr és szolgája, Matti című előadásának. A tévé — amely mindig figyelmes az évfordulókra — Bertolt Brecht születésének 80. évfordulója alkalmából ezekkel a produkciókkal emlékezett a nagy német irodalmár példaként sugárzó életére, politizáló, a haladásért mélységesen elkötelezett művészetére. A színházi előadást egyébként a jövő héten Salgótarjánban, a József Attila megyei Művelődési Központban is bemutatják* méltatására akkor teremtünk alkalmat. A tévé azonban — szokásához híven — nemcsak visz- szafelé, az évfordulókra néz, hanem előre is tekint. Kétségtelen, hogy a közelgő havannai XI. Világifjúsági Találkozó inspirálta a csütörtöki kubai estet. Visszaemlékezve a korábbi nemzeti programokra, a kubait feltétlenül kiemelt hely illeti meg e sorban. Jól átgondolt szerkesztés a különböző művészi megnyilvánulások sorozatával érzékelteti velünk egy etnikailag heterogén, ily módon művészetében is sokféle hatást ötvöző, összefüggő nép érzelmi és gondolatvilágát, lapozza át történelmének, életének fájdalmakkal, örömökkel teli, perspektívájában gyönyörű lapjait A csütörtöki program a hét legjobbja volt. Azzá tette különösen két prokdukció. Egyik Tomas Gutierréz Alea filmje, Az utolsó vacsora, amely a még két évtizedes múltra sem visszatekintő nemzeti filmgyártás felnőttkorát tükrözi. A másik — igaz, svéd televíziósok készítették — „A történelem majd föloldoz engem” című kétrészes dokumentumfilm. Erről már bővebben is méltányos szólnunk, ne kifejezetten csak a kubai demokratikus népforradalom, illetve Fidel Castro Rúz személye iránti tiszteletünk okán. A film létrejötte egyedülálló. Nem emlékszem ugyanis arra, hogy valaha is láttam volna — bár igazság szerint ez nem kizáró tényező — olyan dokumentumfilmet, amelynek megszületéséhez egy ország első embere adja a legtöbb segítséget, nem pusztán hivatalból, hanem személyes jelenlétével, aktív közreműködésével. Fidel Castro főszereplője és narrátora a filmnek. Vállalását, magatartását részint közvetlen egyénisége, részint a film témája, tartalma, mondanivalója magyarázza. „A történelem majd föloldoz engem” ugyanis (címét az alkotók Castro híres, a Moncada 1953-as sikertelen ostroma után mondott védőbeszédéből kölcsönözték) a kubai forradalom celluloidszalagra, írt történelme, a maga előzményeivel és következményeivel. Általa a nem olvasó ember is megtudhatja mindazt, ami ebben a témában a legfontosabb, méghozzá első kézből, magától a forradalom vezérétől és harcosaitól. Objektív hangvételű, meggyőző művészi munka ez a svéd dokumentumfilm. Nélkülözi az olcsó hatáskeltést, a tankönyvízű didaktizmust. Gondosan válogatott képsoraival szinte a néző személyes élményévé avatja a történelmi eseményeket, a Fidellel való találkozást. A kétrészes, közel háromórás időtartamú film leköti a néző figyelmét, bár — nem hallgathatjuk el — dinamizmusa helyenként feloldódik a tájban, fennakad a Sierra Maestra rengetegén. Apró vágásokkal lehetett volna ezen segíteni. De célját végül is eredményesen, valósítja meg. Hiteles képet rajzol a kubai fordulat harcosairól, s egyértelműen bizonyítja be a diktatórikus társadalmi rend megváltoztatásának szükségességét, jogosságát. Kuba, a távoli latin-amerikai ország, az Egyesült Államok egykori paradicsoma, szocialista ország lett, tervszerűen, céltudatosan fejlődik, tekintélye egyre nő a nemzetközi politika küzdőterén. Fidel Castrót föloldozta a történelem. (ok) Mai tévéajánlalunk előadássorozat A salgótarjáni József Attila megyei Művelődési Központ Horizont Stúdiójának színháztörténeti és színházművészeti ismeretterjesztő előadás- sorozata ma kezdődik. A hallgatók hét előadásból álló sorozat keretében ismerkedhetnek meg a színház több évezredes történetével, a különböző stílusirányzatokkal, művészi törekvésekkel, színpadi műhelytitkokkal. A színháztörténeti tagozat résztvevői keddi első összejövetelükön az antik színház sajátosságaival ismerkednek, s hetente találkoznak. Mind a hét előadást Csiszár Imre, a szolnoki Szigligeti Színház fiatal rendezője tartja. 18.40: Frontoperatőrök Ebben az NDK dokumentumfilmben a második \fclág- háború szovjet frontoperatőrei látogattak el az NDK-ba és találkoztak az emberekkel, munkásokkal, s azokkal a helyszínekkel, ahol annak idején felvevőgépükkel kísérték a szovjet csapatok előrenyomulását és győzelmét. A találkozás döbbeneté, élménye így fogalmazódik meg: „Ki hitte volna, hogy az ellenség unokái már barátaink lesznek.” Régi híradófelvételeken tűnnek fel —, s mai, megőszült, de mozgékony lényükkel szembesítik a híradóképeket. Látjuk őket, amint a hóban, fegyverropogásban kísérik a harcosokat, olyannyira nem törődve magukkal, csak a céllal, hogy némelyikük megsebesül, el is pusztul a harcok során. Az ellenség nem tesz különbséget, akár felvevőgéppel, akár géppuskával lát valakit... Egyikük Jaltában filmezte a tanácskozásra érkezőket, másik . a körülzárt Danzigban forgatott. Megismerjük Sza- kovot a frontoperatőrök főnökét, s Roman Karment, aki annak idején a Reichstagnál is filmezett... Tóth Béla: LEGENDÁK A LÓRÓL — .........I, .. 7 . Ahogy így forogtatja' magát a tél velünk, apadozni kezd a hó, látjuk a mi gazdánk nap nap után elszótla- nul. ejtett fejjel járkál, teszi a dolgát, de kiesik az ostor is a kezéből. Kérdezzük az egészségét. Csak int, morogva vet szavakat. Vele szomorkod- tunk. Otthon lakik a baja. A lovak körül a tavasz köze- ledtivel vidámul a határ. A fű högyöz, madárság szól. Van szénánk, abrakunk, élelmünk, erőnk. Egy téli csikó el nem pusztult a csordából, lehetnénk olyan örömök közt, hogy csuda. Egy nap hosszú útra nyergei az öreg, a vezetéklovát is málha alá szorítjuk. Bakog, hogy a csanádi kirurgusért lüktet hajnalra ideérnek. Ekkor tudjuk, hogy beteg a szép asszony. Másnap de jár a kétágasuk, de le, de föl, fél napon által. Orvoshoz, beteghöz sok víz köllhet. Az öreg naphosszat felénk se néz. Éjszaka mi kísértük vissza az orvost. Nem szól hozzánk egy nyik- kanatot. Bizonyosan imádkozni sem tudott magyarul. Napokig nem láttuk az öreget sem. Ha baja van, majd szól. De nem. Egy jó hét múlva kettős nyereg alá teszi a hosz- szú hátú arab kancát, szólít bennünket, hogy azt se tudja, mennyi ideig, de jól odajár, hát vessünk a jószágainak, tyúkoknak, tehénnek, mit kinek, aztán megszámolunk érte. Hajnal sötétjével indultak, tárva nyitva maradt utánuk a ház. Az ágyak még melegek, rend, egy szalmatörek sem hányódott a földön. Telik egy hét, szél nem hoz róluk üzenetet. Másik hétbe kapunk, órákat csücsülünk a látófa högyibe, hogy jön- nek-e már. Egy szombat éjjel, már úgy voltunk, tán sose látjuk őket. A gazdátlanság behajtott Csanádra Gavallérhoz. De ő is csak pislogott, hogy vasárnapi hajnal hasadékján fölverem. Ahajko- dott, mintha a foga fájna. Fájhatott is neki. Még egy olyan embere nem akadt neki hamarjában, mint Kara. Pedig Horgostól Halasig is eljárt bérelt legelőjükön a sok jószág. Gavallér többet sem 4 NÓGRAD - 1978. május 16., kedd A nógrádi szénmedencében hagyományai vannak a bányász élet ábrázolásának. A megyénkben élő képzőművészek gyakorta nyúlnak témáért a bányászathoz. Szívesen jelenítik meg alkotásaikban a bányászok életét, megváltozott körülményeiket, visszhangot adva azok — a világgazdasági korszakváltás hatására — egyre fontosabb munkájáról. A megyei művelődési központban megrendezett Bányászélet a képzőművészetben című kiállításon megyénk képzőművészei is rangos alkotásokkal vesznek részt, gazdagítva a tárlatot, mely a Magyar Nemzeti Galéria, a Központi Bányászati Múzeum, a Nógrádi Szénbányák Vállalat és a kiállító intézmény kezdeményezésére született. Képünkön: Mustó János Salgótarjánban élő képzőművész, akinek bányásztémájú a"r''*ása szintén szerepel a kiállításon. A tárlatot május 29-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — kulcsár — Z. Gács György halála Z. Gács György kétszeres Munkácsy-díjas festőművésztől, érdemes művésztől, aki — amint a lapok hírül adták — a napokban hunyt el egy ausztriai gépkocsibaleset következtében, itt Nógrádban külön is búcsúzunk. Nemcsak az alkotóművész teljesítményének mindenütt és mindenkor kijáró tisztelettel, hanem azért is, mert többekkel együtt tevékenyen kapcsolódott be a megújult salgótarjáni országos zománc- és üvegművészeti bi- ennálé előkészítésébe, rendezésébe. Ez irányú munkásságát is nélkülöznünk kell ezután Nógrádban. Tavaly a biennálé megnyitásakor beszélgettünk a salgótarjáni megyei művelődési központ üvegcsamokában. A bi- ennálét szerény kezdetnek tartotta azon hazai törekvések sorában, amelyek célja az üveg és a szilikátok jelen és jövőbeni szerepének kutatása a művészetekben, illetve az emberi környezet hatékonyabb alakításában. Ügy vélte, a biennálé fontos helyet tölthet be az ezen törekvések dokumentálásában, ismertebbé tételében is. A képzőművészeti főiskolát festőként végezte el az 1914- ben született művész, aki 1953 óta a képzőművészeti és az tudott. Hazudok, mert tudott olyant, amit mi nem. Kara a feleségét nagy hadi zavargások között a kettős nyeregben egyenesen Lippára vitte be a török ispitályba. Volt útilevele is, a nyelvüket mondták mind a ketten. És engedékeny volt már akkoriban a pogány. Buda magyar volt. Így elmehettek török orvosi oltalom alá. Aztán még egy hét gazdátlanul. Már az étel se esett jól. mehetünk, ahol a part szakad. Vagy bevállalunk egy olyan gazdát magunkra, aki üt, vág, a létő gúnyát is lehúzza rólunk, nehogy ő ruházna. Pénteken éjszaka szép su- bickolt csillagok fölöttünk, félfülön alszunk, halljuk, tutul az öreg a háznál. Mintha a nap kelt volna fölfelé, olyan öröm szállt ránk. Világosodott. De, ahogy fölugrunk, látjuk, az ő házuk ég, Azt hittük, álmunkban járunk. De a valóságos tutu szólt, valóságosan égett a fazsindelyes kis ház, hát szaladtunk itatóvödrökkel, szőrén ülve a lovat. (Folytatjuk) iparművészeti főiskola tanszékvezető tanáraként tevékenykedett. Ismeretes, hogy hazánkban a mozgó műtárgyak, a mobilok készítésével, a különböző anyagok, például a fém, az üveg új lehetőségeivel a külső és belső terek alakításában ő kísérletezett először. Zománctechnikájú kompozíciói ugyancsak ismertek. Nem ragaszkodott a műfajhatárok szigorú tiszteletben tartásához egyéni munkásságában. Számos műfajban dolgozott s figyelemre méltót alkotott mindegyikben. Salgótarjánban is hangoztatta: mindenekelőtt a közösségi feladatok érdekelték. Mit jelent ez? Többi között a gyárak formatervező-tevékenysége további erősítése szükségességének hangoztatását, e tevékenység magasabb színvonalra emelésének sürgetését. Az ipari formatervezés hazánkban valóban időszerű gond, hiszen az eredmények ellenére, bőven van még itt mit tennünk. Az emberek vizuális kultúrájának fejlesztésére éppen itt szinte észrevétlenül, de módfelett ha-' tékonyan és folyamatosan nyílhat lehetőség. Az építészet lehetőségeinek kutatása szintén törekvései közé tartozott. A mindenütt épülő új lakótelepek többségének szegényes külső megjelenése, a lakótelepi házak belső terei-' nek ötlettelensége nem következik törvényszerűen a házgyári építkezésből. Szemléleti gond is jelentkezik az építészet és a képző- és iparművészet jelen kapcsolatában. Ez a kapcsolat ma még bizony nem kielégítő. Arra volna szükség, hogy a különböző művészeti ágak építészet, képző- és iparművészet stb — már a tervezés stádiumában együtt alakítsák ki egy-egy új lakótelep, épület leendő képét, megjelenését a térben. A környezetalakítás kérdései rendkívül fontosak, hiszen végső hatásukban meghatározzák a jelen és a jövő emberének közérzetét, gondolkodását is. Sivár, ötlettelen környezetben végső soron az emberi egyéniség kibontakoztatása is nehezebbé válik, a környezet ösztönző, vagy énnen riasztó hatását mindannyian érzékeljük. Z. Gács Gvörgvöt is közösségi gondok foglalkoztatták tehát akkor, amikor nedagógiai munkásságában, művészi te- vékenvségében, szervező munkálkodásában a kömvezetala- kítás ű1 lehetőségeit kereste. Munkásságát ezután né'kíi-' lözzük, törekvéseinek azonban halá'a nem vethet véget. Társadalmi érdek is, hogy azokat mások folytass^’'. Tóth Elemér Ikonok, oltárok, falfestmények Bulgária középkori műem- festmények ma teljes színlékeinek egyik legnevezete- pompájukkal tolmácsolják a sebbike a Szófia megyei Ma- középkori művész mondani- rica faluban épült Szveti Ni- valóját, kola templom. A XVI. századból származó, kupola nélküli tetővel ellátott kis templom méteres vastagságú terméskő- és vakolt falaiba lőrés formájú ablakok vannak vágva. Az egyszerű építészeti megoldású templom pompás belseje igazi meglepetésként hat. Az építmény belső kiképzése, művészien faragott oltára, falfestményei, ikonjai, csodálatos kultikus tárgyai tehetséges művészek remekbe szabott alkotásai. A színpompás, kiváló kompozíciós érzékről tanúskodó festményeken különösen érdekes Krisztus alakja, akit á művész földi emberként, széles, férfias arccal ábrázolt. A nemrég restaurált fal£ He sít és RÁNKI DEZSŐ Kos- suth-díjas zongoraművész, balassagyarmati hangversenyének időpontja megváltozott. Az új időpont: 1978. május 16. (kedd), kezdés 19 óra. \ hangverseny helye ugyam az: Mikszáth Kálmán Művelődési Központ, 3alassagyarmat, Óváros téri épület. 17791273
