Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)

1978-04-12 / 85. szám

Hat űrhajós! kitüntettek Moszkvában Leonyid Brezsnyev beszéde Moszkváiban kitüntették a Szojuz—Szál jut űrexpedíció hat résztvevőjét. A kitünteté­seket Leonyid Brezsnyev nyújtotta át az űrhajósoknak. A képen Grecsko, Dzsanibekov, Makarov, Remek és Gubarev Brezsnyev társaságában. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnöke nyújtotta át kedden délelőtt a Kremlben az elnökség által adományo­zott kitüntetéseket a Szojuz— Szaljut űrexpedíció hat részt­vevőjének: Jurij Romanyen- kónak, az űrállomás parancs­nokának és Georgij Grecskó- nak, a Szaljut fedélzeti mér­nökének, a két új „űrvilág- csúcstartónak”, továbbá Vla­gyimir Dzsanibekovnak és Oleg Makarovnak, illetve az első nemzetközi űrexpedí­ció két tagjának, Alekszej Gubarevnek és a csehszlovák űrhajósnak, Vladimir Re­meknek. Valamennyien Le- nin-rendet kaptak. Azok, akiknek ez volt az első űr­utazásuk, megkapták a Szov­jetunió Hőse címet, a vele járó aranycsillagot és a Szovjetunió űrhajós pilótája kitüntetést, a második űruta­zásukban részt vettek pedig a második aranycsillagot. Brezsnyev beszédében nagy szeretettel köszöntötte a hős űrhajósokat, elismeréssel szólt kimagasló teljesítmé­nyükről hangsúlyozta: a Szo­juz—Szaljut űrexpedíció új szakaszt nyitott a világűr ku­tatásában, új lépést jelent a világmindenség titkainak feltárásában. Ez a lépés és azoknak neve, akik végrehaj­tották, mindörökre fennmarad a történelemben — állapította meg az SZKP KB főtitkára és hozzáfűzte: a szovjet emberek örülnek annak, hogy képvise­lőikkel együtt részese volt en­nek a lépésnek a testvéri szo­cialista Csehszlovákia állam­Enyhítés Thai földön Enyhítik Thaifölden a szükségállapot-törvény ren­delkezéseit a politikai pártok tevékenységére vonatkozóan — jelentette be Bangkokban Kriangszak Csamanand thaiföldi miniszterelnök. A bangkoki rádió keddi hír­adása szerint a pártok az új rendelkezés alapján bekap­csolódhatnak a jövő tavaszra tervezett általános választá­sok előkészítő kampányába. A Thaiföld ellen vasárnap végrehajtott kambodzsai tá­madás, amelynek során egy kommandó megsemmisített két határfalut, továbbra is erőteljesen foglalkoztatja a thai vezetést. Kriangszak mi­niszterelnök újságírók előtt hétfőn kijelentette, hogy nem marad el a gyors válasz a terrortámadásra. polgára, Vladimír Remek is. „A Szaljut—6 útja elvileg új szakaszt nyitott meg a világ­űrben végzett munkában: el­ső ízben indult útnak nem­zetközi űrhajósszemélyzet. A Szovjetunió és a szövetsége­seinek több éves együttes munkája a világűr kutatásá­ban és meghódításában most már a közös űrrepülésekkel is kiegészül. Ez azonban csak a kezdet, amelynek meglesz a folytatása. A szocialista kö­zösség országainak testvéri barátsága és együttműködése kilépett bolygónkról a világ­űrbe. örülünk ennek és büsz­kék vagyunk ró” — mondot­ta Brezsnyev. Az SZKP KB főtitkára kü­lön is méltatta Romanyenko és Grecsko 96 napos útját, Bonnban közös közleményt írtak alá Gustáv Husák cseh­szlovák államfő, a CSKP KB főtitkára NSZK-beli hivatalos látogatása alkalmából. A közlemény nemzetközi kérdésekkel foglalkozó része hangsúlyozza mindkét fél meggyőződését, hogy az eny­hülési politikának nincs ész­szerű alternatívája. Ennek a folyamatnak a szempontjából történelmi jelentőségű volt az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet és hasz­nosnak bizonyult a belgrádi konferencia is. Csehszlovákia és az NSZK megerősítette akaratát, hogy tovább mun­kálkodjék a különböző társa­dalmi berendezkedésű és kü­lönböző nagyságú, földrajzi helyzetű államok békés egy­más mellett élése és együtt­működése érdekében. A két ország képviselői méltatták a szovjet—amerikai A Dél-Libanont megszállva tartó izraeli csapatok kedden megkezdték részleges vissza­vonulásukat bizonyos hídfő­állásokból a Litani folyón át­ívelő Khardali hídtól keletre fekvő területeken. A meg­szálló csapatok nyolc kisebb körzetet engednek át, és a kiürített területeket az UNI- FIL-egységek (ENSZ-csapatok) norvég alakulatai ellenőrzik a továbbiakban. hangoztatva: nem lehet kel­lően értékelni mindazt, amit a világűrben keringő tudomá­nyos kutatóállomás útja során végeztek az űrhajósok. Az űrhajósok nevében Ju­rij Romanyenko mondott kö­szönetét az SZKP Központi Bizottságának, a szovjet kor­mánynak és személy szerint Leonyid Brezsnyevnek az űr­kutatás fejlesztéséhez nyújtott nagyszabású támogatásért. Vladimir Remek külön köszö­netét mondott azért, hogy a szocialista országok űrhajósai közül elsőnek vehetett részt ebben a nagyszabású vállalko­zásban. Remek az űrutazás emlékére a szovjet—csehszlo­vák barátságot jelképező szobrot nyújtott át Leonyid Brezsnyevnek. SALT-tárgyalások jelentőségét és annak a reményüknek ad­tak hangot, hogy a stratégiai fegyverzetek korlátozása terén hamarosan pozitív eredmény születik. A két állam között 1973-ban kötött szerződés — mutat rá a közös közlemény — kiállta az idő próbáját. A benne rej­lő lehetőségek további kiak­názása mindkét félnek érde­ke. A gazdasági kapcsolatok­ban a vállalatok hosszú távú együttműködésének fejleszté­sét, a kereskedelemben a fize­tési és kereskedelmi mérleg az eddiginél nagyobb mérté­kű kiegyensúlyozását és az árucsere-forgalom szerkezeté­nek megváltoztatását tűzték ki célul. A jövőben számos alkalommal kerül sor parla­menti, szakszervezeti, ifjúsági és kulturális küldöttségek cse­réjére is. Az izraeli csapatok kedden délutánig mindössze 2—5 ki­lométer mélységben vonultak vissza. A libanoni rádió az izra­eli csapatkivonási hadmozdu­latokat jelentéktelennek mi­nősítette. A Palesztinái Felszabadítási Szervezet időközönként segít­séget nyújt az ENSZ-kötelé- keknek az izraeliek feladta állások elfoglalásában. A pa­lesztin mozgalom azonban azUSA-ban Nicolae Ceausescu román államfő James Carter elnök meghívására ma hivatalos látogatásra Washingtonba ér­kezik. Meghívóján kívül a román vendég tárgyalni fog az amerikai külügy- és pénz­ügyminiszterrel, valamint a Világbank és a Nemzetközi Pénzügyi Alap vezetőivel, majd az Egyesült Államok több nagyvárosába is elláto­gat. 1970 óta ez a román állam­fő negyedik amerikai látoga­tása. Washingtoni külügymi- nisztériumi körökben azt vár­ják — közölték az MTI tu­dósítójával —, hogy a két fél megbeszéléseinek előterében gazdasági kérdések állanak majd. Három hír Jugoszláviából A Jugoszláv Dolgozók Szo­cialista Szövetsége (nemzeti front) országos választmánya vendégeként Jugoszláviában tartózkodik Sam Nujoma, a Délnyugat-afrikai Népi Szer­vezet (SWAPO) elnöke. Tito köztársasági elnök hétfőn Ka- ragyorgyevon fogadta Sam Nujómat. A megbeszélésen a jugoszláv államfő hangsúlyoz­ta, hogy Jugoszlávia a jövő­ben is sokoldalú politikai és egyéb segítséget nyújt a SWAPO-nak és a namíbiai népnek függetlenségi harcá­ban. Nujoma háromnapos láto­gatásának befejeztével hétfő este elutazott Belgrádból. ★ Pjotr Gyemisev, az SZKP KB PB póttagja, kulturális miniszter vezetésével hétfőn szovjet küldöttség érkezett egyhetes látogatásra Jugo­szláviába. A delegáció tárgyalá­sokat folytat a két ország kul­turális együttműködésének bő­vítéséről. A szovjet vendégek Ljubljanába, Szarajevóba és Dubrovnikba is ellátogatnak. ★ Belgrádban kedden kora délelőtt befejeződtek Milos Minies jugoszláv és Roger Joseph Felli ghanai külügy­miniszter hivatalos tárgyalá­sai a két ország kapcsolatai­nak továbbfejlesztéséről és időszerű nemzetközi kérdések­ről. Felli ötnapos látogatásá­ról és tárgyalásairól közös közleményt adnak ki. „Lorenz-per” Nyugat-Eerlinben Nyugat-Berlinben kedden meg­kezdődött az úgynevezett „Lo­renz-per”. A per vádlottjai a „Június 2. mozgalom” tagjai, akiket azzal vádolnak, hogy 1975. február 27-én részt vettek Peter Lorenznek, a nyugat-berlini CDU elnökének elrablásában. A hat vádlott — a 34 éves Fritz Teufel, a 29 éves Galf Rainders, a 26 éves Ronald Fritsch, a 24 éves Ge­rald Klöpper, a 22 éves Andreas- Tornas Vogel és a 34 éves Till Meyer — ellen azt a vádat is emelték, hogy 1974. novemberé­ben részesei Voltak egy másik, nagy feltűnést keltő ügynek, Günter von Drenkmann, a nyu­gat-berlini törvényszék elnöke meggyilkolásának, valamint kü­lönféle bankrablásoknak és más bűntetteknek is. A vádak bizo­nyítása rendkívül nehéznek tű­nik, ezért arra számítanak, hogy a per legkevesebb egy évig tart. semmi olyan kísérletet nem tűr el, amely az izraeli visz- szavonulás nyomán felszaba­dult területeken a palesztin fegyveresek jelenlétének kor­látozását szolgálja. A PFSZ egyúttal leszögezte: tisztelet­ben tartja azokat a kötelezett­ségeket, amelyeket az ENSZ- erők feladatainak teljesítésé­vel kapcsolatban vállalt, de figyelmeztetett arra is, hogy az UNIFIL nem veheti át a PFSZ dél-libanoni állásainak ellenőrzését. 2 NOGRÁD - 1978. április 12., szerda l NSZK—csehszlovák közös közlemény Dél-Libanon ban Részleges izraeli kivonulás Moro-ügy A terroristák „ötödik közleménye” Újabb terrorakciók Olaszországban Az Aldo Morót fogvatartó ..Vörös brigádok” hétfőn a sajtóhoz eljuttatott „ötödik közleménye” nem tartalmaz arra utaló jelet, hogy a politi­kus napjai „meg lennének számlálva”- (Mint jelentettük, az újabb közlemény a „Vö­rös brigádok” háromoldalas gépelt üzenetéből és Moro nyolcoldalas kézírásából áll.) Az emberrablók ismét azzal fenyegetőznek, hogy folytat­ják ,-a fegyveres akciókat a multinacionálisok imperia­lista államának politikai, gaz­dasági és katonai központjai ellen”, ugyanakkor semmi­lyen konkrét követelést nem említenek Moróval kapcso­latban. A rendőrség azonnal meg­erősítette az újabb üzenet va­lódiságát, bár azt valószínű­leg más gépen írták, mint az eddigieket. A kézírásos levélben —> ami egy „tanúvallomás” rész­lete lehet — Moro élesen bí­rálta a szintén keresztényde­mokrata Paolo Emilio Taviani volt bel- és hadügyminisztert, s őt tette felelőssé azért, hogy a kormány nem hajlandó tár­gyalni az emberrablókkal. Moro ugyanakkor feltételezi, hogy az olasz vezetés ameri­kai és nyugatnémet nyomásra utasít vissza minden tárgya­lást a „Vörös brigádokkal”- A kereszténydemokrata párt­vezető ezután fogva tartásá­nak nehéz körülményeiről ír. majd kijelenti, hogy „a való­di gerillaakciókat nem lehet közönséges bűntényként elbí­rálni”. Az II Popolo. a keresz­ténydemokrata párt lapja szerkesztőségi cikkében meg­erősíti, hogy a kormány nem hajlandó tárgyalni Moro fog­vatartóival, hozzáteszi ugyan­akkor, hogy semmilyen lehe­tőséget nem szabad kihaszná­latlanul hagyni a pártvezető kiszabadítása érdekében. Az II Popolo közvetve megerősí­ti azokat a híreket is. ame­lyek szerint Moro felesége szombaton levelet kapott, s amelyben Moro állítólag ma­ga jelölte meg szabadon bo­csátásának pontos feltételeit. Olaszországban közben foly­tatódnak a terrorakciók: To­rinóban hétfőn este és ked­den reggel két merényletet követtek el. Az elsőt magu­kat „Harci proletárosztago- soknak” nevező álbaloldaliak vállalták magukra. Pisztoly- lövésekkel életveszélyesen megsebesítettek egy orvost, a 36 éves Ruggero Griót. A má­sik merénylet áldozata egy 111 éves börtönőr, akit lakása előtt lőttek agyon, amikor munkahelyére indult- Loren­zo Cotugnónak — mielőtt ki­oltották volna életét — sike­rült szolgálati pisztolyával az egyik terroristát megsebesíte­nie. A sebesült támadót, a 28 éves Cristoforo Bianconit a helyszínre érkező rendőrök őrizetbe vették. kórházba szállították és ott azonnal megkezdték kihallgatását. Szovjet parlamenti küldöttség Indiában Nilam Szamdzsiva Redbi, indiai köztársasági elnök, Morardzsi Deszai miniszter- elnök és Atal Bihari Vadzs- paji külügyminiszter fogadta az Indiában tartózkodó szov­jet parlamenti küldöttséget. A delegációt Alekszej Sityikov, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa nemzetiségi tanácsá­nak elnöke vezeti. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának munkájáról szól­va Alekszej Sityikov kijelen­tette: a szovjet parlament nagy figyelmet fordít a szov­jet—Indiai baráti kapcsolatok szilárdítására és elmélyítésé­re. A szovjet küldöttség ve­zetője indítványozta, hogy 1979-ben látogasson indiai parlamenti küldöttség a Szov­jetunióba. Redbi indiai elnök válaszá­ban, aláhúzta, hogy az 1977- es parlamenti választások eredményeként hatalomra ke­rült Dzsanata-párti kormány ragaszkodik ahhoz a hagyo­mányos politikához, amelyet a néhai Nehru elnök folyta­tott a Szovjetunió viszonyla­tában. Deszai miniszterelnök em­lékeztetett arra, hogy tavaly októberi látogatása alkalmá­ból fontos megbeszéléseket folytatott a Szovjetunió veze­tőivel. Hozzáfűzte: nagy vá­rakozással tekint Leonyid Brezsnyev és Alekszej Koszi­gin indiai látogatása elé, s szilárd meggyőződése, hogy a látogatás jelentős mértékben járul hozzá az enyhüléshez, a népek közötti megértés el­mélyítéséhez. A szovjet parlamenti kép­viselők és az indiai vezetők megbeszélései a barátság és az őszinte szívélyesség légkö­rében zajlottak le. (TASZSZ) Vcsnce tíz nap múlva Moszkvában tárgyal Heltai András, az MTI tu­dósítója jelenti: Cirus Vance amerikai kül­ügyminiszter hétfőn nyomaté­kosan megerősítette kormá­nyának szándékát, hogy SALT-megállapodást kössön a Szovjétunióval, de egyúttal feltételeket fogalmazott meg. Vance, aki tíz nap múlva Moszkvában tárgyal, az ame­rikai lapszerkesztők tanács­kozásán elmondotta, hogy májusban szovjet—amerikai tárgyalások kezdődnek a mesterséges holdak elleni hadviselés eltiltásáról, s bi­zonyos haladás mutatkozik a nukleáris kísérletek teljes megtiltásáról tartott szovjet— amerikai—brit tanácskozáson is. Folytatódnak a szovjet— amerikai tárgyalások' a ha­gyományos fegyverekkel va­ló nemzetközi kereskedelem korlátozásáról. Vance érezhetően arra tö­rekedett, hogy az Egyesült Államok nagyobb napilapjait irányító több száz főszer­kesztőt meggyőzze: a Carter- kormány nem veszélyezteti SALT-terveivel az ország biz­tonságát, amint azt a megál­lapodás ellenfelei (főként a kongresszusban) állítják. Az amerikai álláspont sze­rint a jövendő új SALT-meg­állapodásnak korlátoznia kell a meglevő fegyverfajták kor­szerűsítését. új, bonyolultabb fegyverek kifejlesztését- Van­ce ugyanakkor arról beszélt: az Egyesült Államok módot szeretne kapni arra, hogy folytassa fontosabb hadászati fegyverprogramjait, a .cirká­lórakéta, az ,.M—X” típusú rakéták, a ,.Trident” atom- tengeralatt járó-rakéták fej­lesztését és gyártását. A kül­ügyminiszter elismerte, hogy a Szovjetunió maradéktala­nul eleget tett az eddigi ha­dászati fegyverkorlátozási egyezmény előírásainak. Amennyiben nem születik új megállapodás, mindkét fél katonai kiadásai évente dol- lármilliárdokkal növekednek — anélkül, hogy biztonságuk növekednék — mondotta. A külügyminiszter megis­mételte azt az amerikai állí­tást, hogy a Varsói Szerződés katonai erőinek fejlődése „ag­gasztja” a NATO-t. Nagyon lassúnak minősítette a közép­európai haderőcsökkentési tárgyalásokat és ott — a kö­zeljövőre új NATO-javasla­tokat helyezett kilátásba. Ugyanakkor felsorolta, mü lyen jelentős mennyiségi és minőségi fejlesztésre kerül sor a hagyományos fegyve** zetű NATO-csapatoknák

Next

/
Oldalképek
Tartalom