Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)
1978-04-09 / 83. szám
# Fi Ini jegyzet Morcona képű, de arany szívű ökölvívók a főhősei Rényi Tamás új filmjének. Egyikük — Vörös JÓ6ka — már az olimpiai győzelem ízével is megismerkedett, folyton dicsőségben fürdik, mivel úgynevezett örökös első. A másik — neki Csüngi a neve — szerényen meghúzódik a verhetetlen bajnok árnyékában, de soha nem adja fel a reményt, hogy egyszer ő is feláll majd a dobogó legfelső fokára, A helyzetet némileg egyszerűsíti — s ugyanakkor bonyolítja —, hogy Jóska és Csüngi barátok, akik már megcsontosodott státuszuk megszerzése előtt elkötelezték magukat egymásnak- Kapcsolatuk a rivalizálás ellenére tartalmas. Nem udvarias frázisokat pu- fogtatnak, hanem tényleg érdeklődnek a másik gondja- baja iránt és segítőkészségüket sem önző érdekek mozgatják. Ebből a konfliktusból többféle filmet lehetett volna kibontakoztatni. Például olyasfajta tanulságot is sugallhatna a történet, hogy a legjobb cimborák is halálos ellenségekké válhatnak a szőri tóban. Vagy, hogy a sportbeli vetélkedés előbb-utóbb megmérgezi a tartalmas férfiviszonyt. Esetleg azt is hangsúlyozhatná az alkotás, hogy csak az lehet teljes értékű sportoló, aki magánéletében is tisztességes elveket és igaz ideálokat követ. Rényit a K. O.-ban más érdekelte: nevezetesen az a szakadék, mely a valóságos teljesítmény és a kihirdetett eredmény között húzódik. Általánosságban fogalmazva: nem mindig az zsebeli be az elismerést, aki megérdemli. Nagyon gyakran az előítéletek és a hagyományok befolyásolják a bírákat, konkrétan — a k. O. sztorijára utalva — a nagy mérkőzésen Vörös Jóska alulmarad Csungival szemben, mégis őt hozzák ki győztesnek. Ahhoz, hogy a nagy próbatételre becsületesen készülő és ott tisztességesen helytálló Csüngi kezét emeljék meccs végén a magasba, másfajta légkörre és pártatlan pontozókra lenne szükség- Dehát itt, ebben a közegben nagy úr a megszokás. Eddig is Vörös volt a favorit, hadd maradjon ezután is az. Körülbelül ilyen a bírák logikája. Csüngi — vesztes, joggal horgasztja le a fejét a bunyós csatát követően, de fel is emelhetné, ö nem tehet arról, hogy a sportszerűségi szempontokat megcsúfolták- Azért sem felelős, hogy nem tett meg mindent — méghozzá a lehető legbecsületesebb eszközökkel — a jó szereplés érdekében. Elkeseredése emberileg teljesen érthető, indulata nemkülönben. Edzője egyébként ezekkel a szavakkal kommentálja a vereséget: „Nem tudtam, hogy itt csak úgy lehet győzni, ha agyonvered a másikat”. A K. O. eszmei-gondolati summáját egyébként a film főcíme alatt felhangzó — nagyon népszerű — dal is felerősíti: eszerint az első pofon a legnagyobb, a többit lassan megszokod . •. A K. O.-ról valaki úgy nyilatkozott, mint „sportfilmről”. A címke rossz. A Küldetés sem vqlt sportfilm, de még a két évtizede készült Nehéz kesztyűk sem sorolható ebbe a nem éppen szerencsésen meghatározott kategóriába. Másról, többről van szó ebben — és a megnevezett alkotásokban —, mint csak a sportról. Az atmoszféra hamisítatlan, de a filmnek nyilvánvalóan akadnak mögöttes tartalmai. A K. O. — a Jóska— Csüngi vetélkedő kapcsán — általános emberi-társadalmi tapasztalatokat fogalmaz meg. A megfigyeléseket érzésem szerint nem csupán erre a vékony rétegre vonatkoztatja. Hogyan vélekedjünk erről a megfigyelésről? A kritikai él mindenképpen indokolt, ugyanis tényleg sűrűn megesik — szorítőban éppúgy, mint hivatalban, vagy tanintézményben —, hogy nem reális a megítélés mércéje. A „bérelt hely” gyakorlata elfogadhatatlan. Anélkül, hogy vitatkoznánk a koncepcióval (for- gotókönyv: Müller Péter), az általánosító és kategorikus tételszerűséget megkérdőjeleznénk. Vörös Jóska és Csüngi drámáját —, mert voltaképpen dráma elevenedik meg a szemünk előtt — sokan megélik. Ennek ellenére nem minden Vörös Jóska—Csüngi mérkőzésen győz a gyengébb. S olyasmi is előfordul, hogy — különféle személyek, vagy csoportok nyomására valóságos erőviszonyoknak megfelelő sorrend alakul ki. A K. O. jól felépített mű: szerencsésen keverednek benne a „kommerszmozzanatok” és az értelemnek szóló betétek. Rényi Tamás humorérzéke pompás: ez biztosítja a lendületes, mozgalmas cselekményvezetést és ad igazán jellegzetes tartást a szereplőknek. A családi szálak gombolyítása is ügyes, bár itt akad tisztázatlan —, vagy nem eléggé motivált — mozzanat: Fater alakja kissé elrajzolt, nem nagyon értjük, miért teszi függővé megoperáltatását fia szereplésétől. Még egy kritikai észrevétel. Kaja bácsi, az edző majdnem glóriát visel a feje körül. Mindig, mindent pontosan tud. Nagyon ért a sportolók nyelvén. Tapintata, erőszakossága — mikor mire van szükség — legendás. Biztos, hogy jó néhány fantaszta tevékenykedik a sportvilágban, de az efféle ábrázolás kissé elmozdítja a jellemet a hús-vér karaktertől a következő példakép felé. A sportjelenetek fotografá- lása (operatőr: Zsombolyai János) kitűnő. A zene (Presser Gábor és Berki Géza munkája) dallamos és fülbemászó. A színészek — főként Juhász Jácint, Cserhalmi György, Ben- cze Ferenc és Inke László — elsőrangúan alakítanak, s. f. A Szovjet Irodalom áprilisi számáról Jevgenyij Noszov Sisakviselők című regényének első részét Király Zsuzsa fordításában közli a folyóirat. Noszov a szovjet „falusi próza” képviselője, finom tollú, a természet és a természettel élő ember minden rezdülését ismerő író- „Az élet megismeréséhez a természetből — bokrokból, virágokból, bogárkákból, madárfiókákból — indul ki. Ez az út természetesen nem új, de mindig csodálatos és megismételhetetlen, mert a természetben minden — a rozsmező, a kis fűszál a réten — megismételhetetlen, egyszeri” — írja róla Viktor Asztafjev. Nálunk eddig mindössze néhány elbeszélését ismerhették meg az olvasók, elsősorban a Szovjet Irodalom korábbi számaiból. Sisakviselők című regénye időben alig néhány hetet ölel fel, a háború kitörésének napjától addig, míg az isten háta mögötti kis falu, Uszvja- ti férfilakossága sorra megkapja behívóját, de a békés falu életének megannyi rezdülését láttatva a háború egész rettenetét képes bemutatni. Felszabadulásunk ünnepét reprezentatív versösszeállítással köszönti a folyóirat. Szovjet költők szólnak Magyarországról, a harminchárom éves szoros barátság számos mozzanatát, személyes élményeit fogalmazva meg. Tizennyolc költő verse oroszul, ukránul, grúzul, észtül, komi nyelven, mellette magyarul, legjobb költőműfordítónak tolmácsolásában, Karig Sára bevezetőjével és Maja Ulrih irodalomtörténész összefoglaló gondolataival a legszebb kifejezője a két nép közötti egyre erősödő kapcsolatoknakVégül egy igen figyelemre méltó, hasznos segédeszközzel szolgál olvasóinknak a Szovjet Irodalom. A szovjet szép- irodalom, irodalomtudományi, esztétikai és művészeti irodalom 1977. évi bibliográfiáját adja minden kutatószakember és érdeklődő olvasó kezébe. A gondos összeállítás Lengyel János munkája. A kaliforniai Westwood helység 1800 lakója, tiltakozván a magas árak ellen, egyhetes „áramsztrájkba” lépett Előzőleg gondoskodtak spiri- tuszfőzőkről, zseblámpákról és gyertyákról, és megjavították olajkályháikat. „A televízió fog a legjobban hiányozni” — nyilatkozta egy anya- Mégis, előre örül, hogy akárcsak fiatalkorában, a család tagjai ismét beszélgetni fognak egymással és társasjátékokkal ütik el majd az időt A hűtőszekrény hiánya nem okoz gondot: a hegyvidéki falut sűrű hó borítja. ' „Amikor a* ember tudatára ébred, hogy mások számára is jelent valamit, csak akkor érzi egyszerre létének értelmét és fontosságát.” (Stefan Zweig) » Körbeüljük a- szakoktatói szoba kopottas előkészítő asztalát. Beszélgetőpartnereim negyedikes középiskolások, vidám tizenévesek, kiváló KISZ-vezetők, szorgalmas diákok és mindannyian lányok. Színhely: a balassagyarmati Szántó Kovács János Szak- középiskola. Időpont: néhány perccel a Kiváló KlSZ-szer- vezet kitüntetés híre előtt. ÖK HARMAN Akcióprogram-készítés közben találom a KISZ-eseket, így most nem okozna gondot az elkövetkező időszak teendőinek felvázolása. Mégis — lévén negyedikesek — izgalmasabb témának ígérkezik a négy év történetének mérlegre tétele, a serdülőből felnőt1- té válás állomásainak felelevenítése. Hogyan is volt? — Sohasem voltam remete- típus, de elsős koromban bizony néha akadtak unalmas, magányos óráim — emlékezik vissza Zachar Ági, az iskola 4 NÓGRÁD - 1978. ifjúsági szervezetének titkára. — Azután ahogy barátkoztam a környezettel, az emberekkel, a tananyaggal, úgy váltam egyre inkább „önönmagammá”, lettem őszintébb, szókimondóbb, nyíltabb... — ... s ezek a „gólyalázi” tapasztalatok később nagyban segítették, ösztönözték az első évesekkel való foglalkozást, beilleszkedésük megkönnyítését — veszi át a szót Gubó Erika, a KISZ-bizottság köz- művelődési felelőse. — Nemcsak az iskolában, hanem a kollégiumban is mindig különös hangsúlyt fektettünk gondjaikra, bajaikra, s úgy érzem mindent elkövettünk azért, hogy megkönnyítsük beilleszkedésüket egy új közösségbe... Szinte minden témát effajta szájról szájra módszerrel merítenek ki. Barátnők is. Egyik tanáruk úgy hívja őket „a három Grácia”. Az iskolai KISZ-élet felvirágoztatásában jelentős részük van. A római mitológiához már valószínűleg kevesebb a közük (ámbár a báj és a kel- lem éppen rájuk illeszthető), de ez... Nem vitatkozom. április 9., vasárnap A gólyaláztól a gaudeamiisig Ugyanis Balázs Pál tanárról van szó, s az ő érték- és emberítéletével ebben az esetben sziszifusziság lenne szembe szállni. — Ö nagyon sokat segít, minden rendezvényünkön ott van, s legalább olyan fiatalos gondolkodású, mint mi — mondják a lányok, egy- szuszra, majd megjegyzik: — pártösszekötőnek jobbat nem is választhattak volna. CSÖND ÉS KACAJ Újra visszakanyarodunk az iskola személyiségformáló szerepéhez, azon belül a felelősségérzet kérdéséhez. — Nemcsak arról van szó, ha valami bakit vétek, akkor természetszerűleg vállaljam is a következményeket — mondja Gubó Erika —, hanem ennek többszöröséről. Tizenkét alapszervezet több mint 300 KISZ-esének programjáról, munkájáról, ötleteinkkel, elképzeléseinkkel nagyban javíthatjuk mozgalmi életünk színvonalát, de a rossz hozzáállás legalább annyit ronthat is. Egymás Régi fantí A fafaragás, a famívelés a magyar építés történetében mindig jelentős helyet foglalt el. Sőt nem csak az építéstörténelemben. Ha csupán a hódoltság korába tekintünk vissza, más lesz a véleményünk az ácsok eleiről. Ügy tűnik, abban a korban mindenki értett a faműveléshez. Ugyanis fából és sárból épült vár, ház, templom, csűr, kas, kerítés, kastély; sót a magyar ács a láncot is fából készítette, s cetykának, vagy cöjtnek nevezte. Vasat keveset lehetett találni abban a korban a három részre szakított Magyarországon; a kő kibá- nyászása is vasszerszámot igényelt volna. Hámoraink nem voltak, az a kevés vas, mihez hozzájutott a magyar, kellett kardra, s más háborús eszközre. Tehát, hogy a famívelés ebben a korban jószerével mindenki szakmája volt, elsősorban a szükségnek köszönhető. Anyag, nád, fa régente bőséggel volt. Derék elődeink tekőzött gyakran mondjuk: a bizalom kötelez is. Szakács Ildikó nemrégiben került az iskola pártszervezetébe. Komolyságával mintha kilógna a többiek közül. Mond is erre egy példát. — Egyszer a kollégium egyik zugában, az esti villanyoltás után a Tőkét olvasgattam, alig-alig pislákoló fény mellett. Néhány „éjszakai arra járó” észrevett, belenézett a könyvbe, elmosolyodott, s otthagyott. Később megszokták, hogy engem ez is érdekel, mármint a politika, s most már gyakran beszélgetünk, vitázunk egy-egy érdekes kérdésről. Csevegésünk közben „robban” a hír: elnyerték a Kiváló KISZ-szervezet című kitüntetést. Néhány pillanatig kísérteties csönd, majd kacaj tölti be a levegőt. Mindenki saját alkata és temperamentuma szerint éli ki a meglepetés örömét. „Ez nem igaz!... Nahát... hát... — je- gyezgetem noteszomba zavartan a legkülönfélébb megnyilvánulásokat. — Talán a jó szervezeti életünk.. , vagy a kulturális nevelő munkánk — találgatja- fejtegeti Zachar Ildikó, aki tagja a városi KlSZ-bizott- ságnak is. Végül megoldódik Fából ácsolt harangláb. hát nem estek kétségbe, ha a vízi malmok „vasmacskáját” is falánccal eresztették a Duna vagy a Tisza vizébe. Egy bécsi feljegyzés szerint a „házakban sövény kemencék vannak... Pitvarban vagyon, kémény alatt, fából rakott, földdel töltetett tűzhely, avagy konyha kéménye sövényből, tapaszos”. Az egykori palánk- vagy sövényépítőket nevén neveztük Külföldön az építkezésnek ezt a módját a magyarokról nevezték el. Valószínű, hogy hazánkból terjedt el a hosszú háborúzások idején. Hazánk népei elsősorban a megélhetésüket igyekeztek biztosítani. Aratási időben még a háborúskodást is beszüntették A gabonát be kellett takarítani, sőt el kellett rejteni. Katonák, malefaktorok egyébre sem lestek, mint a betakarított gabonára, a hordóba került borra. A csűrök építésében is nagy jártasságra tett szert a magyar ács. Egy fo- garasi csűr leírása a régi időkből: „A csűröskertnek kapua „rejtély”: Ez a kitüntetés csak a több éven át jól dolgozó KISZ-szervezeteknek járhat. A Zachar testvéreknek nem kis részük van ebben. TOVÁBB, tovább... Hát, igen — sóhajtja el magát Zachar Ági — amikor már összekovácsolódott a „kis” közösségünk, amikor már az eredményei is szépek, amikor már... — .....kiválók” lettünk — f űzi tovább Sztankó Mária —, akkor kell ballagnunk. S majd valahol, egy más, új közösségben' minden kezdődik elölről. Mi leszünk a gólyák. Újra meg kell szoknunk a körülményeket és így tovább. Nemde? Csengőszó hasít végig az iskola épületében. Aznapra véget ért a tanítás. Néhányan nekivágnak a város napfényes utcáinak, a tereknek. Mások könyveik fölé görnyednek, egészen mások tanulást imitálnak. Beszélgető- partnereim az új akcióprogram kidolgozásán munkálkodtak. Mialatt a több száz fiatalból álló ifjúsági szervezet életét alakították, formálták, nem kis eredménnyel. Mint ahogy önmaguk is sokat változtak. Tanka László bálványa kötött, jó cifrás két-J rendbeli galambház rajta! Sindelyes kapuja fasarkon forgó... A kisajtó is hasonló. A! csűröskertnek egy része a kaputól fogva a szekérszínig deszkás sindelyes. A többi része pedig a kertnek mind fedeles sövénnyel kerített, tá- maszos. Vagyon egy nagy öreg széles kötéses csűr. Ä! belső két oldala és a két fara is deszkás. Napkeletre való szegletin vagyon színdeszkából csinált rekesz. A csűr tetején gombos vitorla.” Ám a régi — feltehetően kiváló — mesterek munkájában is akadt hiba. Íme Rákóczi panasza ácsaira: „A sindelyezés miatt vagyon igen nagy kár, mert igen lapos és az eső által megy rajta; nyersen verték fel a sindelyt, most olyan, mintha rostán nézne által az ember.” Még a juhászok is értettek az ácskodáshoz. A juhászle- gényeket fejszés címmel titulálták; a havasokban maguk vágták a fát, készítették az esztenákat. A kalugyerekekről is feljegyzik, hogy sorsukon ácskodással próbáltak segítem ni... A házi eszközöket is fából készítették. Gyermekkoromban magam is ettem pincehideg aludttejet — fakanállal. Régebben pedig jószerével majd minden evőkészség — villa, tányér, kupa — fából készült. Az ácsok fával adóztak a hódoltsági korban. Például Bo- ronzó falu mestereinek 1634- ben élő erdejük után, 25—25 öreg dézsát, csebret, középdézsát, Vendelt, egyfülű sajtárt, öreg kádat — és három kádnak való fát kellett adózniuk. Nevüket is mesterségük után igazították ebben a korban. Roussel Péter (frank volt, da mint magyar vitéz halt meg) jegyezte fel: „A magyarok mód nélkül kedvelik a mesteremberek vezetéknevének az elhagyását, s a mesterségük után való elnevezést...” Természetesen mindenki nem lehetett ácsmester Magyarországon. S hogy megkülönböztessék az igazi mestert, az ácsot, a többi, faműveléshez értő, de a szakmában nem teljesen járatos kontártól, hozzátette a magyar: „csak mon- nár”, „csak kártos”, „csak teknős.’’ Bará4h Lajos t
