Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)
1978-04-23 / 95. szám
Határozol (Folytatás az 1- oldalról.) Külpolitikai tevékenységünk alapvető feladata szövetségünk, barátságunk, együttműködésünk erősítése a Szovjetunióval, a Varsói Szerződés, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának tagállamaival, a szocialista közösség országaival. Ez a politika megfelel népeink közös eszméinek, érdekeinek és céljainak, egyben országunk szuverenitásának, népünk nemzeti függetlenségének is erős támasza, békés szocialista építőmunkánk folytatásának legfőbb biztosítéka. A kapcsolatok továbbfejlesztésére az elmúlt időszakban is meghatározó befolyást gyakoroltak párt- és kormányküldöttségeink találkozói, országaink, pártjaink képviselőinek rendszeres megbeszélései, tapasztalatcseréi. Aktívan részt veszünk a szocialista országok többoldalú együttműködésének kibontakoztatásában minden területen. O Támogatjuk a gyarmati “• uralom alól felszabadult népek harcát a társadalmi haladásért és a teljes nemzeti függetlenség biztosításáért. A barátság szellemétől áthatott, több magas szintű találkozóra került sor a fejlődő országok vezetőivel; ezek jól szolgálták a kapcsolatok szélesítését. Kibontakozó sokoldalú, politikai, gazdasági, kulturális együttműködésünk révén hozzájárulunk, hogy az új nemzeti államok megszabaduljanak az imperialista gyarmatosítás súlyos örökségétől, s az új gyarmatosító törekvésekkel szemben megszilárdítsák politikai függetlenségüket, gazdasági önállóságukat. A világ haladó közvéleményével együtt szolidárisak vagyunk azzal a küzdelemmel, amelyet Dél-Afrika és a világ más térségeinek népei vívnak a még meglevő gyarmati elnyomás és a szégyenletes faji megkülönböztetés ellen. Q A párt XI. kongresszuUl sán megerősített elvi álláspontunknak megfelelően következetesen munkálkodunk a békés egymás mellett élés politikájának kiterjesztésén, a tőkésországokkal fennálló kétoldalú, egyenjogú és kölcsönösen előnyös kapcsolatok szélesítésén- A Magyar Népköztársaság a kong. resszus óta 18 állammal létesített diplomáciai kapcsolatot és jelenleg 122 állammal áll diplomáciai viszonyban, s képviselve van minden jelentős nemzetközi szervezetben. Az európai biztonsági és együttműködési értekezletet követően hazánk kormánya 19 tőkésországnak tett konkrét együttműködési javaslatot a záróokmány szellemében. A békés egymás mellett élés elvei alapján fejlődtek kölcsönösen előnyös kapcsolataink Finnországgal, Ausztriával. a Német Szövetségi Köztársasággal, Olaszországgal és több más európai tőkésországgal, amihez további lehetőséget tártak fel a Központi Bizottság első titkárának. az Elnöki Tanács elnökének, a Minisztertanács elnökének, a külügyminiszternek és országunk más képviselőinek hivatalos tárgyalásai. Haladás történt a Magyar Népköztársaság és az Amerikai Egyesült Államok kapcsolataiban is. A A Magyar Népköztár- saság legfőbb külpolitikai célja a béke védelme és megszilárdítása. Állhatatosan harcol azért. hogy a nemzetközi feszültség enyhülésének irányvonala folytatódjék. Támogatja azokat a nagy jelentőségű, széles körű szovjet javaslatokat, a Varsói Szerződés szervezetének kezdeményezéseit, amelyek a fegyverkezési verseny megfékezését célozzák- Helyesli a nemzetközi helyzet enyhülésére meghatározó módon kiható szovjet—amerikai kapcsolatok további javítását, a stratégiai fegyverek korlátozását célzó SALT II. tárgyalások folytatását, s kívánja azok eredményes befejezését. Határozottan fellép a neutronfegyverek gyártásának és nyugat-európai elhelyezésének terve ellen. A nemzetközi feszültség enyhítését, a háborús veszély csökkentését szolgálja a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködése gazdasági, tudományos, kulturális és politikai téren. Ezért is törekszünk mind a fejlett kapitalista, mind a fejlődő országokkal együttműködésünk szélesítésére minden lehetséges területen. II. A belpolitikai helyzet X Magyar Népköztársaság belpolitikai helyzete szilárd, fejlődése kiegyensúlyozott. A kongresszusi határozatok végrehajtásának eredményeként tovább erősödtek társadalmi rendszerünk szocialista vonásai- A párt- a munkás- osztály vezető szerepe érvényesül, a dolgozó nép hatalma, a proletárdiktatúra rendszere szilárd. A társadalmi fejlődés fő folyamataiban megvalósulnak a tudományos szocializmus elvei. Fejlődtek a szocialista tulajdonviszonyok; rendszerünk gazdasági alapja a termelő- eszközök állami és szövetkezeti tulajdona. A társadalom osztályviszonyait a munkás- osztály. a parasztság, az értelmiség egymáshoz való közeledése, alapvető érdekeinek azonossága és az alkotó együttműködés jellemzi. Az országban szilárd az állam- és közbiztonság, törvényes rend van. A tudományos szocializmus eszméi széles körben terjednek és mindinkább áthatják a közgondolkodást. A szocialista világnézet és erkölcs fejlődését érzékelhetően bizonyítják az építőmunka eredményei, a dolgozó nép nehéz helyzetekben is megnyilvánuló helytállása, politikai érettsége. I Pártunk szövetségi po- litikája megfelelően érvényesül: a munkás-paraszt szövetség, rendszerünk biztos politikai alapja. A Hazafias Népfront keretében a munkásosztály vezetésével megvalósuló szocialista nemzeti egység kifejezi a társadalom minden osztályának és rétegének, munkásoknak, parasztoknak, értelmiségieknek, alkalmazottaknak, kisiparosoknak, kiskereskedőknek, a különböző világnézetű embereknek, párttagoknak és párton kívülieknek, hívőknek és ateistáknak, a hazánkban élő és teljes egyenjogúságot élvező nemzetiségieknek alkotó összefogását a közös szocialista célok érdekébenA XI. kongresszuson kitűzött alapvető célokkal a Hazafias Népfront, a szakszervezetek, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a szövetkezetek kongresszusain, az írók és a művészek alkotó szövetségeinek közgyűlésén kifejezett politikai egyetértés megnyilvánul a szocializmus építését szolgáló tettekben is. A társadalmi és tömegszervezetek betöltik alapvető hivatásukat; eredményesen segítik a szocialiumus építését, és az egész társadalom érdekeivel összhangban egyre hatékonyabban képviselik tagjaik érdekeit A társadalom kiegyensúlyozott helyzete tükröződik az állam és az egyházak rendezett viszonyában is. Ez azon a felismerésen alapul, hogy a szocialista társadalom építésében világnézetétől függetlenül egyaránt érdekelt minden dolgozó ember. Az állam az alkotmánynak megfelelően biztosítja a lelkiismereti szabadságot, az egyházak autonómiáját működését, a szabad vallásgyakorlást. Ugyanakkor, mint mindenkitől, az egyházaktól, a hívőktől is megkívánja az alkotmány, a törvények tiszteletben tartását, az állampolgári kötelességek teljesítését 22 NOGRAD - 1978. április 23., vasárnap A párt épít arra, hogy a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség, egész dolgozó népünk összefogása mind erősebb lesz, és hatalmas lendítőerőként előbbre viszi a szocializmus építését hazánkban. O Népi államunk betölti hivatását A kongresszus határozatának megfelelően tovább erősödött az állam irányító szerepe a népgazdasági és a kulturális feladatok megvalósításában. Fejlődött a kormány testületi és ágazati irányító munkája. Javult a döntések előkészítése, a végrehajtás szervezettsége, nagyobb az összhang a központi és a helyi állami szervek tevékenységében. Az országgyűlés, a kormány napirendre tűzte és megoldotta a jogalkotás időszerű feladatait. A kormány tagjai és az országos főhatóságok vezetői rendszeresen beszámolnak az országgyűlés előtt A kormány és irányító szervei fokozottan építenek a társadalmi szervezetek segítőkész támogatására. A tanácsok népképviseleti, önkormányzati és államigazgatási jellege — a XI. kongresz- szus határozatainak megfelelően — tovább erősödött. Egyre hatékonyabban vesznek részt az össztársadalmi és a helyi feladatok megoldásában. A nagyobb feladatok magasabb követelményeket támasztanak. Az irányítás színvonalának emelése érdekében az állami szervek éljenek jobban hatáskörükkel, javítsák az ágazati irányítás módszereit. A döntési rendszer tökélete-, sítésével el kell érni, hogy megszűnjenek az indokolatlan párhuzamosságok, a részletekbe menő beavatkozások, a felesleges, bürokratikus kötöttségek, a túlszabályozottság. Az irányítás biztosítsa minden szinten a gyors, idejében történő, világos döntést, számoljon a realitásokkal és a várható hatásokkal, messzemenően érvényesítse a végrehajtásban az egyéni felelősséget, az eredményes munka elismerését, a mulasztásokért pedig a felelősségre vonást. Az állami irányításban is nélkülözhetetlen szerepe van a rendszeres ellenőrzésnek. Az államigazgatási szervek ellenőrző munkája javul, de hatékonyságának növelése, összehangoltságának javítása érdekében további erőfeszítések szükségesek. Az állami szervek ellenőrző tevékenységét jól kiegészíti és segíti a széles körű társadalmi, népi ellenőrzés. A népi ellenőrzés rendszere mintegy 40 ezer népi ellenőrre támaszkodva jól tölti be szerepét. Folytatni kell az ellenőrzési rendszer korszerűsítését, és gondoskodni kell a párt-, az állami és a népi ellenőrzés jobb összehangolásáról. Q A szocialista demokrácia * a munkásosztály, a nép hatalmának, társadalmi rendszerünknek lényegi vonása. A kongresszus óta előreléptünk a szocialista demokrácia kibontakoztatásában. Az országgyűlésben, a tanácsokban, a társadalmi és tömegszervezetekben, a tömegmozgalmak választott szerveiben fokozódott az aktivitás, nőtt a pártonkívüiiek és a fizikai dolgozók, a nők, és a fiatalok részvétele, emelkedett munkájuk színvonala. Az ötéves terv és a legfontosabb törvényjavaslatok országos és helyi vitái a munkahelyeken és a lakóterületeken egyaránt kedvező politikai légkörben, nagy tömegek részvételével zajlottak. A lakosság fokozódó mértékben vesz részt a helyi fejlesztési tervek kidolgozásában és végrehajtásában. Az üzemi demokrácia továbbfejlesztése érdekében jelentős- lépésekre került sor, amelyek már kezdik éreztetni hatásukat. A kongresszus határozatának megfelelően intézkedések születtek az üzemi demokrácia erősítésére és szélesítésére, a szakszervezeti bizalmiak, főbizalmiak testületének létrehozására. A bizalmiak testületének általánossá tétele és helyi jogkörének, működésének rendezése meghatározott ütemben folyik. A párt változatlanul fontosnak tekinti a szocialista demokrácia fejlesztését, a közügyek nyilvánossá tételét, a dolgozók mind nagyobb számú részvételét a társadalmi döntésekben. Állandó feladat az üzemekben, a szövetkezetekben, minden munkahelyen a szocialista demokrácia fejlődését biztosító keretek tartalommal való megtöltése, az általánosan érvényes elveknek, a konkrét helyi viszonyokhoz igazított alkalmazása, a formális elemek megszüntetése. A párton belüli demokrácia hasson ki jobban közéletünk egészére; a pártszervezetek az élet minden területén legyenek a szocialista demokrácia fejlesztésének ösztönzői és irányítói. Következetesen lépjenek fel minden olyan esetijén, amikor a hatalommal való, visszaélés, a szocialista demokrácia megsértése tapasztalható. A A Magyar Népköztársa- ságban tovább szilárdult a törvényes rend, érvényesül a szocialista törvényesség. Mindenki köteles megtartani az egész nép érdekeit kifejező törvényeket, és minden állampolgár a törvény védelme alatt áll. Javul a lakosság tájékoztatása törvényes jogairól. Ezt a célt szolgálta a többi között az üzemi, vállalati jogsegélyszolgálat bevezetése, amelyet ma már az állampolgárok nagy tömegei vesznek igénybe. Szocialista államunk minden más társadalmi rendszernél szélesebb körben biztosít jogokat állampolgárai számára. A munkához való jog valóságos érvényesülése az egész társadalom létének, fejlődésének, az állampolgár létbiztonságának legfontosabb feltétele. A közügyekben való részvételhez, a tanuláshoz, a művelődéshez, a pihenéshez, az ingyenes orvosi ellátáshoz, a társadalombiztosításhoz való jog, a nyugdíjrendszer ki- terjesztése minden dolgozóra, a szociális juttatások széles köre teszi mind teljesebbé és harmonikusabbá a Magyar Népköztársaság állampolgárainak életét. Ezek a jogok szocialista rendszerünk lényegéből fakadnak, és olyan mértékben szélesednek és teljesednek ki, amilyen mértékben előrehaladunk a fejlett szocialista társadalom építésének útján. III. A gazdasági építőmunka X gazdasági építőmunka — jelentőségének és a XI. kongresszus határozatának megfelelően — a párt tevékenységének középpontjában áll. Népgazdaságunk az utóbbi években nehezebbé vált külső és belső feltételek közepette is fejlődött. Alapjában véve sikeresen oldjuk meg az intenzív fejlődésre való áttérés és a megváltozott világpiaci viszonyokhoz történő alkalmazkodás bonyolult feladatait. A negyedik ötéves népgazdasági tervet minden korábbinál nagyobb tervszerűséggel, sikeresen teljesítettük. Az V. ötéves terv első évében, 1976- ban — főleg a mezőgazdaságot sújtó nagy szárazság miatt — a tervezettnél lassúbb volt a növekedés, majd 1977- ben ismét gyorsult a gazdasági fejlődés üteme, dinamikusan nőtt a termelés, a nemzeti jövedelem. A mezőgazdaság jó munkával pótolni tudta az előző esztendőben keletkezett elmaradást Gazdaságpolitikánk helyességét, népünk helytállását, munkájának sikerét tükrözi, hogy a pépgazdaság minden ágában elértük vagy megközelítettük az V. ötéves terv első két évére kitűzött fő célokat. Javult a gazdasági munka hatékonysága, emelkedett a munka termelékenysége. Gyarapodtak és koszerűsödtek a népgazdaság termelőalapjai. Fontos területeken meggyorsult a műszaki fejlődés, kibontakozott, megerősödött a termelési kooperáció. Erőteljesen bővült a külkereskedelmi forgalom. Az egyensúlyjavítás érdekében a belföldi fel- használás kisebb mértékben nőtt, mint a nemzeti jövedelem. Ilyen körülmények között is sikerült megteremteni az életszínvonal emelésének anyagi alapjait. Erőfesztéseink ellenére még nem tudtuk kellően kibontakoztatni a népgazdaság hatékonyabb , fejlődését tartósan segítő folyamatokat. A lehetségesnél és a szükségesnél lassabban haladunk a gazdaságos termelési szerkezet kialakításában. Változatlanul sok kívánnivalót hagy maga után a beruházási tevékenység. A munkaerő-gazdálkodás és -képzés nem igazodik megfelelően a népgazdaság lehetőségeihez és igényeihez. Nem kielégítő a korszerű gépek és berendezések kihasználása. A vállalatok még nem érték el a termelés hatékonyságának kívánatos szintjét. Mindennek része van abban, hogy a kedvezőtlen világgazdasági tényezők hatását nem sikerült a szükséges mértékben ellensúlyozni, a külkereskedelmi egyensúly nem javult az előirányzottnak megfelelően. A párt gazdaságpolitikája, az V. ötéves terv helyesen szabja meg munkánk irányát. Gazdasági munkánk fő követelménye a tervszerűség fokozása, a társadalmi termelés hatékonyságának növelése. Jövőbeni fejlődésünket saját lehetőségeink jobb hasznosítására. tartalékaink feltárására, népünk odaadó munkájára, a szocialista gazdasági integráció elmélyítésére, a KGST keretében folytatott együttműködés további erősítésére alapozzuk. A kapitalista országokkal létrejött, fejlődő, kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok lehetőségeinek jobb kihasználására törekszünkA Központi Bizottság folyamatosan napirendre tűzte a gazdasági építőmunka fontosabb feladatait. A kongresszus útmutatásaiból kiindulva és az ország gazdasági lehetőségeit figyelembe véve kidolgozta az V. ötéves terv irányelveit, rendszeresen figyelemmel kísérte gazdasági fejlődésünk fő folyamatait. Meghatározta hosszú távú külgazdasági politikánk irányelveit, a termelési szerkezet fejlesztésének irányait és feltételeit Legutóbbi ülésén áttekintette a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlődését, kijelölte a további tennivalókat Készül az építőipar és a lakásépítés helyzetének áttekintésére. Jelenleg az V- "ötéves terv és annak fontos részét képező 1978. évi nép- gazdasági terv végrehajtására összpontosítjuk erőinket. 1 Előrehaladásunknak-1-* alapvető követelménye, hogy olyan jó minőségű és keresett cikkeket termeljünk, amelyek a hazai igényeknek megfelelnek, illetve a világpiacon gazdaságosan értékesíthetők. A termelési szerkezet olyan változtatása, amely számol a hazai adottságokkal és jobban igazodik a nemzetközi élvonal mércéjéhez, növeli a társadalmi munka hatékonyságának és a dinamikus, kiegyensúlyozott gazdasági növekedésnek jelentős forrása. Ezért gyorsítani kell a termelési szerkezet szelektív fejlesztésétA termékszerkezet korszerűsítése a vállalatok állandó és alapvető feladata. De elengedhetetlenül szükséges, hogy a központi irányítás, az illetékes állami szervek a népgazdasági összefüggések ismeretében a terv és a szabályozás eszközeivel az eddiginél erőteljesebben serkentsék a gazdaságos termelés gyorsabb fejlődését, ugyanakkor korlátozzák a gazdaságtalan termelést. A vállalati érdekeltséget úgy kell továbbfejleszteni, hogy az a jelenleginél jobban ösztönözzön a korszerű termék- szerkezet kialakítására. a gazdaságtalan termelés visz- szaszorítására. Egész népgazdaságunk fejlődésében, s ezen belül különösen a termelési szerkezet átalakításában, a magas színvonalú termékek kifejlesztésében, új technológiák bevezetésében, versenyképességünk fokozásában kiemelkedő jelentőségű a tudományos kutatás- hatékonyságának növelése, a tudomány és a gyakorlat kapcsolatainak erősítése. O A nemzeti jövedelem “• növelése, a termelés korszerűsítése . megköveteli, hogy jelentős anyagi eszközöket fordítsunk beruházásokra. Az V. ötéves terv a szocialista szektorban mintegy 870 milliárd forint beruházást írt elő- Az ötéves terv első két évében a beruházások időarányos előirányzatát összességében túlteljesítettük. Ezen belül egyes nagyberuházásoknál* valamint az alapanyaggyártó iparágak, a nem termelő ágazatok beruházásainál elmaradás mutatkozik. A vállalati beruházások meghaladják a tervezettet. A megvalósult beruházások jelentősen hozzájárultak a termelési színvonal emeléséhez, a hatékonyság növeléséhez, nemzetközi versenyképességünk fokozásához. ötéves tervünk előttünk álló időszakában fontos feladat a beruházások tervszerűségének javítása. Fokozottabb összhangot kell teremteni a társadalmi, gazdasági célok, a rendelkezésre álló anyagi eszközök és a beruházási kapacitások között. Ennek figyelembevételével kell fontosság szerint rangsorolni az ágazati és a helyi beruházási javaslatokat Továbbra is koncentráljuk erőinket a népgazdaság fejlődését meghatározó nagyberuházásokra, egyidejűleg megfelelő lehetőségeket biztosítunk a piaci igényekhez alkalmazkodó vállalati kezdeményezéseknek. Meg kell javítani ' a beruházások gazdasági és műszaki előkészítését, fokozottabban kell törekedni az elhatározott beruházások határidőre történő kivitelezésére. A vállalatokat érintő közgazdasági szabályozás segítse elő a beruházók, a tervezők, a kivitelezők együttműködését és ösztönözzön a költségek csökkentésére, a határidő rövidítésére, a hatékonyság növelésére. Q Szocialista társadal-i * műnk jelentős vívmánya a teljes foglalkoztatottság. Gazdaságfejlesztési feladataink megoldásához új munkaerő a jövőben Is csak korlátozott mértékben áll rendelkezésre, s ezért további fejlődésünk kulcskérdése a rendelkezésre álló munkaerő legcélszerűbb foglalkoztatása. Jelenleg népgazdasági szinten nincs kellő összhang a munkahelyek száma és a rendelkezésre álló munkaerő között; vállalati szinten egyidejűleg tapasztalni munkaerőhiányt és -felesleget; a rendelkezésre álló munkaerőt nem mindig ott foglalkoztatjuk, ahol ez népgazdasági szempontból a legcélszerűbb lenne; a munkaidőalap nincs kellően kihasználva, és sok helyen laza a munkafegyelem. A meglevő munkaerő jobb, ésszerűbb foglalkoztatása, a munkaerőhelyzet fokozatos javítása sokoldalú, körültekintő Intézkedéseket követel az állami irányító szervektől, a gazdálkodóegységek vezetőitől, valamint a párt- és tömegszervezetektől. A központi tervezés gondoskodjék arról, hogy a fejlesztési célok és a rendelkezést« álló munkaerő elosztása összhangban legyen. Központi és vállalati szinten az új munkahelyek megszervezésekor mesz- szemenően számolni kell a rendelkezésre álló munkaerővel. Minden beruházás elkezdése előtt meg kell állapítani, hogy milyen belső átszervezéssel, vagy e lehetőség hiányában, milyen külső forrásból biztosítható az új berendezések üzemeltetéséhez szükséges munkaerő. A gazdasági szabályozás és ezen belül a bérpolitika eszközeivel érdekeltté kell tenni miftd a vállalatokat, mind a dolgozókat a felesleges munkahelyek megszüntetésében, a munkaerő üzemen belüli és üzemek kö^ zötti átcsoportosításában. A rendelkezésre álló muru kaerővel mindenekelőtt a népgazdaságilag fontos, nagyobb eredményt adó termelőtevékenység szükségleteit kell kielégíteni, arra is ügyelve, hogy a dolgozók képessé- (Folytatás a 3. oldalon.) ,