Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)
1978-03-01 / 51. szám
Döntés előtt Resztben (II.) Közérdek és egyéni kút Karancskeszi ivóvíz-ellátottsága olyan zavaros képet mutat, mint egyik-másik kút- ból a pohárba öntött víz. A Vizműtársulás egycsapásra kitisztítaná a helyzetet. Milyen hát a keszi víz, és ami ennél is fontosabb —, miiyen lesz? A vízműtársulási tervbe vont községben, mintegy nyolcszáz családdal kell számolni — tudom meg Futó Lászlótól, a helyi tanács elnökétől. A Kutasnak nevezett területen közkutakban, már az erre húzódó regionális vezetékről szolgálja a víz a nagyszámú fogyasztót. A község egyharmadát. Más a helyzet a László-völgyben, ahol viszont mély kutakat kellett ásni, s akkor is előfordul gyakorta, hogy „kopog” a kút, nincs benne víz. Ugyanez jellemzi a Sipos-dombot is. Ahol meg van víz a kútban, annak többnyire .,jó íze” biz- tatgatja a gazdát, hogy ragaszkodjon hozzá, akármi történik is. Karancskeszi a hat legrosszabb vizű nógrádi község közé tartozik: az ivóvíz minőségét, szennyezettségét, nitráttartalmát tekintve. Az egyéni ízek lehetnek megszokottak, de a víznek tulajdonképpen nincs íze. Motoros tapasztalat Érdekes, hogy például Mát- raszelén, ahol országosan is kiemelkedően jól valósították meg a vízműtársulást, általános tapasztalat volt, hogy nem elsősorban a hiányos anyagiakkal rendelkezők, hanem az úgynevezett módosabbak ódzkodtak a társulástól. Az arány persze hamar megfordult, mert egyre többen érezték szükségét a vezetékes községi víznek, s azt is, hogy a mai növekvő igények nyomán hamar kisebbségbe szorulhatnak. S akkor, három év alatt fizetik ki azt, amit mások évtizedig könnyedén törlesztget- mek. Az utolsó adatom onnan: mindössze tizennyolcán „tartották magukat”. De minek? A falu felénél egy százalékkal több „igen” is eldönti a kérdést. A társulások törvényét nem Mátraszelén, vagy Karancskesziben írják. Ebben az évben már 1200 községben lesz, e törvény alapján, társulás. Érdekesek a motoros tapasztalatok is. Erről egy keszi érdekelt — nem csak a iáját nevében — beszél. — Nálunk is motoros, hidroforos megoldás van — mopdja a Karancskeszi Általános Iskola igazgatója, Koczka István. — Bizony nem kell hozzá nagy szánvtantu- domány, hogy kiszámítsuk, mibe kerül egy ilyen házi megoldás. Kútfúrással mindennel együtt 15 ezerbe. S akkor még ott van az áram- fogyasztás, a víz cseppet sem megnyugtató minősége, az állandó lehetőség arra, hogy elromlik, cserére szorul a motor. A vezetékes víznél az összes bizonytalansági tényező egycsapásra megszűnik. Tulajdonképpen kényszer a saját „vízvezeték”. Kényszer és igény — ez a kettő hozta létre. De a fejlődés iránti igény és a kényszer szünteti is meg. Asszonyok vödörrel Például a filigrán termetű, kétgyerekes Gordos Sándorné. A község főútján lakik, férje lakatos az ipari szövetlce- nél. Szép, új házukban nincs víz, a fürdőszobák községszer- te amúgyis dísznek számítanak. Sokan hordják a szomszédból a vizet, de csak mosdáshoz, az ivásra szántat gyakran messziről, az egyetlen ivóvíz minőségű Cigány- kúttól. Gordosné hogy bírja? — Szeretek mosni, két gyerek mellett ez természetes is. Vödörrel hordom a vizet a Petőfi útról, kétszáz méterről. Naponta 10—15 vödörrel. Fúratni kellene, de teljességgel bizonytalan az eredmény, rossz ott a talaj, s a víz sem lenne jobb, mint a többi keszi kútban. Mi, nagyon várjuk a megoldást, és sok fiatal anya ugyanezt mondja. A társulás esetleges ellenzőiről nem kérdeztem meg a véleményét, helyette mondom: a vödröt nem segítik vinni neki. Gordosné, és a többi hozzá hasonló fiatal anya, családalapítás előtt álló lány, s azok is, akik már egy-két gyereket felneveltek — hasonlóan gondolkodnak. A község egy más részéről mond véleményt Sándor Sándorné, Kossuth utcai lakos. — Fürdőszobánk van, vizünk nincs, a házunk ötvenhatban épült. Egy gyermekem van, vele együtt öten lakunk egy fedél alatt. A vizet többnyire én hordom a szomszédból, de csak mosdásra használjuk. Az ivóvizet a Cigány- kútról szállítjuk. Hogy menynyire van tőlünk? Messze. A fagyos föld alig ereszkedett meg, a pásztói Béke Termelőszövetkezetben már az erő- és munkagépekkel kivonultak dolgozni. Krizsanyik István, Takács Péter, Szabó László traktorosok napraforgó alá készítik a talajt. A vízmű melletti dűlőben már a tavaszt idézik a gépek.- kj. Hamarjában utánaszámolunk: nyolcszáz méter „jön ki’í Aztán nevetve mondja, hogy aki főzni akar. például babot, az is odajár. A kút- nál sokan találkoznak, van, aki biciklivel érkezik, naponta többször is. Érthető, hogy alig várják a társulás kezdetét Kik döntenek? És kik fűrödnek? És mikor? A gyerekek, akik köztudomásúan imádják a vizet a fürdésre is, bizony csak íürdenének, s talán okosabban döntenének, mint néhány felnőtt. De őket nem kérdezik meg. Pedig az ő jövőjükről van szó. De fürödne más is, ha kényelmesebben menne, ha kéznél volna a csap, a jó víz. Fürdenek-e, dönte- nek-e az öregek? Az ellenérveket, az „öregek nevében”, gyakorta erejük, anyagi lehetőségük teljében levők hangoztatják. Pedig köztudott, hogy a szociális helyzet mérlegelése, az öregek védelme kiterjed a társulás szabályaira is. Döntenek-e a legérdekel- tebbek, a munkásasszonyok? A választ a tanács vezetőivel, a BRG helyi üzemegységében tizenhárom asszonytól várjuk. Nem végső döntésért jöttünk ide. Futó László tanácselnök többször is elmondja ezt, csupáncsak az előzetes véleményükre, gondolatukra va- gyun kíváncsiak. Az asszonyok — két nem helybeli is van közöttük — kicsit hallgatnak, aztán nem győzi az .elnök egyszerre válasszal. Van, aki a nyári locsolgatást félti a társulástól, van aki a vízdíjtól „tart”. Egy egész utca vízdija háromszáz forint — mondja az elnök. Van olyan is, aki kereken kijelenti, neki jó a régi kút. De azon már elgondolkodik, hogy ha kimarad, egyharmad idő alatt fizetheti a kölcsönt. A végeredmény: négyen mellette, négyen bizonytalanok, hárman nemet mondanak. Kettő nem helybeli: Dr. László Sándor, körzeti orvos véleménye: — A megfelelő minőségű ivóvíz bevezetése elkerülhetetlen. Létfontosságú. A kismamák figyelmét fokozottan felhívjuk a csecsemőkre ártalmas kúti vizekre, az ellenőrzésük állandó. Szomorú tapasztalataink vannak, kékülést okoz csecsemőknél a magas nitráttartalom. Néhány szellemileg visszamaradt gyerek is a „megszokásnak” köszönheti helyzetét. A társulás, a felelősség is közös. És nem csak Karancskesziben. (T. Pataki) Harmincéves az MHSZ Három évtizede — 1948. február 29-én — a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagytermében mondták ki a Magyar Partizánok Bajtársi Szövetségének és a Magyar Partizánbarátok Szövetségének küldöttei a Magyar Szabadságharcos Szövetség megalakítását. A Magyar Szabadságharcos Szövetség, a kommunista párt politikájától áthatva» a többi között így fogalmazta meg alapvető céljait: „Programunk alapja népi demokráciánk továbbfejlesztése. nemzeti függetlenségünk további megszilárdítása, magyar hazafias hagyományaink ápolása... Elsősorban azt a magyar ifjúságot hívjuk táborunkba» amelynek elődje száz esztendővel ezelőtt a szabadságharc legfőbb hajtóereje volt... Célunk: tagjaink szabadságharcos szellemét művelni, testét edzeni..., hogy alkalmassá váljanak azokra a feladatokra, amelyeket a népi demokrácia továbbfejlesztése és védelme tőlünk megkövetel.” E felhívás nyomán az ország minden területén — Nóg- rád megyében is» elsősorban az ipari üzemekben, mezőgazdasági gépállomásokon és állami intézményekben — gyorsan alakultak meg és sokasodtak a szabadságharcos szervezetek. Ahogyan az elmúlt három évtized alatt erősödött hazánkban a dolgozó nép hatalma, amilyen ütemben gyarapodtak a szocialista vívmányok, a Magyar Szabadság- harcos Szövetség, majd az örökébe lépő Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség és legifjabb jogutódszervezete a Magyar Honvédelmi Szövetség lelkes, áldozatkész társadalmi aktivistái, vezetői és munkatársai pártunk útmutatásával mindig képesek voltak a fejlődésnek megfelelő szervezeti formára átállni, az állandóan növekvő követelményeknek eredményesen megfelelni. Az elmúlt három évtized alatt az MHSZ társadalmi bázisát képező klubok szervezeti keretei kiszélesedtek. Megyénk 160 különböző szakági — lövész, rádió» modellező, könnyűbúvár és tartalékos — klubjában több mint hétezer klubtag a különböző képzési és szakköri tevékenység keretében évente több mint négy és fél ezer fiatal sajátitja el a gépjárművezetés, a rádió- távírász, a könnyűbúvár, a lövészet és modellezés tudományát. Az MHSZ kiterjedt klubhálózatával, tartalmas és hasznos rendezvényeivel, néo- szerű honvédelmi sport- és technikai bemutatóival, főleg az ifjúság nagy tömegeit mozgósító technikai-honvédelmi sportágaival a haza védelmére való felkészülés széles körű bázisát alkotja. Elismerés illeti mindazokat, akik — az MHSZ-re háruló feladatokat ismerve — sokoldalú segítséget nyújtanak megtisztelő feladatainak eredményes megoldásához. A 30. évforduló alkalmából szívből köszöntjük az alapító tagokat, az MHSZ jelenlegi vezetőit» dolgozóit, társadalmi aktivistáit és klubtagjait. Exportfejlesztő beruházások A 45 milliárd forintos exportfejlesztő hitel már érzékelteti hatását a külkereskedelemben. Néhány üzem és vállalat ugyanis befejezte fejlesztését, amelynek nyomán jelentősen növelte exportját. A tervezettnél kétszer többet exportál az Üvegipari Művek, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár jelentéstárolói és rádiótelefonjai olyan sikereket értek el külföldön, hogy az előírt mennyiség dupláját is sikerült értékesíteni. De folytathatnánk a sort a Jászberényi Hűtőgépgyárral, a Csepeli Kerékpárgyárral, csakúgy mint a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárral. Két és fél esztendeje, hogy a Magyar Nemzeti Bank pályázatot hirdetett kedvezményes hitel nyújtására, olyan vállalati fejlesztésekhez, amelyekkel javítják termelési szerkezetüket, bővítik a gazdaságosan értékesíthető exportárualapot. Ez a hitel hosszú távú külkereskedelmi céljainkat szolgálja. Hazánk nyersanyag- és energiaszegénysége folytán ezek az árucsoportok jelentős arányt képviselnek behozatalunkban. Az olajárrobbanás, s azt követő energia- és nyersanyagár-emelkedéseket mindeddig nem tudtuk ellensúlyozni kivitelünkkel. Exporttermékeink árai ugyanis kevésbé emelkedtek a világpiacon. Ugyanannak a termékeknek behozataláért most többet kell exportálnunk. Ez a cserearányromlás igen nagy veszteséget okoz a magyar gazdaságnak. Népgazdaságunk egyensúlyát csakis úgy állíthatjuk helyre, ha olyan jó minőségű, magas műszaki színvonalú termékeket tudunk gyártani és exportálni, amelyeket kedvezőbb áron vásárolnak meg tőlünk külföldön. A Magyar Nemzeti Bank hitelkonstrukciója ehhez kívánt segítséget nyújtani. Kedvező feltételek mellett adott hitelt azoknak a vállalatoknak, amelyek vállalták, hogy még ebben a tervidőszakban növelik gazdaságosan értékesülő kivitelüket. Az exportbővítő hitelt 8 év helyett 12 évre nyújtotta a bank és 8 százalékos kamat helyett 6 százalékossal. A vállalatok csak olyan, jól megalapozott fejlesztési tervekre kaptak hitelt, amelyek a megvalósulás után az exportbevételekből lehetőleg 3, de maximálisan 5 év alatt megtérülnek. A bank szakemberei gondosan megvizsgálták a fejlesztés piaci megalapozottságát és hatékonyságát, a beruházás előkészítését. Az exportfejlesztő hitelről a köztudatban elterjedt, hogy kizárólag „dollárszerző” akció. Pedig nemcsak a tőkésexportot növeli, az új kapacitások termékeiből többnyire mind belföldre, mind a szocialista országokba is jut. Egyébként is az a feladat: olyan árucikkeket kell előállítani, amelyek több piacon egyaránt megállják helyüket. Tehát a hitelkonstrukció miközben a tőkéspiaci versenyképességünket javítja, szolgálja a KGST integrációba való bekapcsolódásunkat is. A 45 milliárd forint gyakorlatilag már teljes egészében gazdára talált. Az egyes ágazatok részesedése azt tükrözi, hogy a fejlesztések nyomán javul az export szerkezete. A hitelek háromnegyed részét a feldolgozóipar kapta, a legnagyobb arányban, 31 százalékkal a gépipar, és 22 százalékkal az élelmiszer- ipar részesedett. A hitelkérők között találunk világszerte ismert nagyvállalatokat, mint a Rába, az Izzó, a Csepel Művek, a Taurus, csakúgy, mint kisebbeket és szövetkezeteket. A beruházások megvalósulását, a kötelezettségek teljesítését a Magyar Nemzeti Bank állandóan figyelemmel kíséri. Az eddigi tapasztalatok szerint általában beváltak az exportbővítő fejlesztések. Ugyanakkor számos esetben kiderült, hogy jó néhány fejlesztés kivitelezése késve kezdődött, s a hatásuk a kivitelben ugyancsak megkésve jelentkezik majd. Ennek ellenére az összkép kedvező, a hitelt igénybe vevő .vállalatok tőkés kivitele dinamikusan fejlődik. A bizonyítás neheze még hátravan, csak a tervidőszak második felében — idén és a s oron következő két esztendőben — bírálható el, hogy a sok export- fejlesztő beruházás együttesen és külön-külön hogyan váltja be „ígéretét”, s növeli áz ország konvertibilis devizabevételeit. B. Mezei Éva A 97 millió forintos éves tervét tavaly 101 millióra teljesítette a Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat. Elégedett-e ezzel az igazgató, Godó Dezső, avagy további kibontakozást vár a vállalattól? — A számokból is látszik: feszített volt a terv. Bár a termelési érték jól alakult, a tervszerűség néhány munkában csorbát szenvedett. Több építkezés indulásával szárml- tunk. Am ezek egy részét kapacitás hiánya, másik részét a tervek késése miatt halaszta- nunk kellett. Ennek hátrányait idén is érezni fogjuk, mert az év elején alacsonyabb készenléti fokról láttunk neki a munkának. Ami a termelékenységet illeti, haladtunk, de még mindig több van a vállalatban. 1976-ban 264 ezer forint volt a termelékenység, tavaly a tervezett 285 ezer helyett 315 ezerre nőtt ami még mindig elmarad az átlagtól. Úgyhogy azt mondhatom: nem ugrottuk meg a tripla Lutzot. Sima kis Lutzot ugrottunk, amiért — bár szépen kivitelezett volt — nem dukál pluszpont. — Hogyan látja: milyeh módszerekkel lehetne a vállalat termelését annyira fokozni, amennyivel már kiérdemelnék a pluszpontot is? — Ügy vélem, elsősorban a volument kell fokoznunk. Ennek az extenzív feltételei Nem ugrottunk tripla Lutzot azonban reménytelenek. Hacsak egyéb termelőegységekkel való összevonás nem történik. Ez veszélyeket is rejt magában: több a sértődés, miegymás. Célravezetőbb az intenzív fejlesztés. Ehhez a saját házunk táján kell körülnéznünk. Gyakran emlegetjük az üzem- és munkaszervezést. Ügy látom, ebben néha több a szöveg, mint a cselekvés. Mindenki egyetért vele, a visszacsatolásoknál mégis az sül ki, bolhaugrásnyit léptünk előbbre. Vannak persze jó példák is: nemrég az öblösüveggyári rekonstrukciónál láttam egy művezetőt munka közben, aki megértette ennek a fontosságát, és szigorúan betartatta. Becslésem -szerint a jó szervezettség megvalósításával 30 százalékkal nagyobb teljesítményre lenne képes ugyanez a vállalat. Csak egyvalamire kell ügyelni: fokozatos és egyenletes legyen a követelmények növelése, nem pedig kampányszerű. — Jószerivel az egész épí- nem: ezzel a technikával lé- tőiparunk a korszerű gépesí- nyegesen magasabb igényt kihasználva. Egy dózert például nem lehet éjjel-nappal üzemeltetni. Ciklikusan ie- lentkeznek a munkák. Fő gond hogy nincsenek meg a komplex gépláncok, emiatt körülményes egy-egy nagyobb vol- lumenű munkába fognunk. Ügy próbáltunk a helyzeten javítani, hogy január 1-től néhány kiszolgáló egységet — a szállító-, az építő- és földgépüzemet — nagymértékben önállósítottunk. Saját tervszámot kaptak, önálló lett az elszámolásuk. Ezzel együtt a teljesítménybért vezettük be náluk, azaz időbért plusz prémiumot kapnak. Ha a gépek egy bizonyos szintnél keveseo- bet dolgoznak, csökken az isteniek fizetése is, de ha többet járnak a masinák, vastagabb pénztárcával mehetnek haza. Úgy gondoltuk, ezen a területen is rá kell szorítani az embereket a nagyobb teljesítményre, akár a kőműveseknél meg a sofőröknél tettük. De azt is le kell szögeztéssel vajúdik. Miként állnak ezzel önök! —r A gépek legrosszabbul, talán az építőiparban vannak ellátni nem lehet. Mostanában dívik emlegetni a technológiai váltást. Hogyan valósul meg ez a vállalatnál ? — Nekünk már arra is gondolnunk kell, mi lesz 1979 után. Szándékosan nem '80-at mondtam, mert úgy vélem, az ötéves tervek váltását korábban kell előkészíteni. Ha az ember elveszik a napi problémákban, hosszú távon holtvágányra kerül. Ezért a távolabbi jövőben is megfelelő tecn- nológiát jóval korábban —* már most — kell kiválasztani, és dönteni felőle. Számításom szerint a házgyári tech-' nológia volna számunkra 3 legelőnyösebb. Ez a legkevésbé pénzigényes: ha rátérnénk a PEVÁ-ra, 15—18 milliós fejlesztést kellene végrehajtanunk. S ha a 200 darab Blokkos lakás helyett 200 házgyári építenénk, fele annyi munkaerőt használnánk fel, s ezt a felszabaduló — körülbelül évi 30 millió értékű — élőmunkakapacitást másutt nyílna módunk kihasználni. Ez az egyéb megtakarításokkal egyetemben számításom szerint 60 millió forintos volumennövekedést eredményezne. Ügy rrár jócskán kedvező lenne a mérlegünk. —molnár— 1 NÓGRÁD - 1978. március 1., szerda 3 V'
