Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)

1978-03-19 / 67. szám

Heckenast, a könyvkiadó TIT értelmiségi klub Salgótarjánban Igény szellemi műhelyre Beckenast kiadásában megjelent könyvek. Heckcnast portréja ‘ 1848. március 15-én délelőtt, a pesti fiatalság és polgárság a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utcai Länderer és Heckenast nyomdához vonult, és ott sze­dette ki a szabad sajtó elsőket termékét, a 12 pontot és a Talpra magyart. Ezzel kezdő­dött a forradalom. Az esemény közismert, a nyomdáról azon­ban alig tudunk valamit. A két társtulajdonos közűi, Länderer János a nyomda mű­szaki vezetője volt, Heckenast Gusztáv pedig a vállalat lelke, könyvkereskedő és -kiadó, aki nek irodalmunk rendkívül so­kat köszönhet. Érdemes meg­ismerni életét! 1811-ben született Kassán. 1827-ben Pestre költözött, és sógora Wigand Ottó Váci ut­cai könyvkereskedésébe állt be segédnek. Főnöke kiadó is volt hat év alatt 39 német és 28 magyar könyvet jelentetett meg, köztük egy lexikont. Megbízható vevőt részére til­tott könyveket is árult. Erről 1831-ben besúgó révén érte­sült a rendőrség és elfogató parancsot adott ki ellene. Wi­gand idejekorán megtudva ezt, Lipcsébe menekült és ott nyitott új kiadócéget. Pesti üzletének vezetésével 20 éves sógorát bízta meg, két év múl­va pedig eladta neki több éven át részletekben törleszthető 12 500 forintért. A fiatal tulajdonos nagy becsvággyal központi könyv- kereskedéssé akarta fejleszteni üzletét. Takarékos volt, de ész­szerűen takarékos. Reklámra, nem sajnálta a pénzt. 10—20 ezres példányszámban oszto­gatta szét a különböző reklám- nyomtatványokat. 1840. janu­árjában Bibilographia Értesítő Magyarország és Erdély szá­mára címmel megindította az első magyar könyvészeti folyó­iratot. Havonta jelent meg 8 lapon 2000 példányban. Ingyen küldte szét. Felkért „minden írót, kiadót, könyvkereskedőt, nyomtatót, hogy szíveskedje­nek minden niegjelenendő könyvnek, még annak megje­lenése előtt teljes címét, meg­jelente után pedig belőle bi­zonyos számú példányokat, megbízás útján eladásra noz- zám beküldeni”. A lap, amely á korszakra fontos könyvészeti forrás, 1842. szeptemberéig je­lent meg. Ekkor Heckenast megszüntette, mert ereje ?a- vát a kiadásnak akarta szen­telni. Hat évvel később üzletét eladta Edelmann Károly ke- reskedősegédnek. 1837-ben a helytartótanács­tól engedélyt kért kölcsön- könyvtár nyitására arra hivat­kozva, hogy a közönség a ma­gyar könyveket magas áruk miatt nem tudja megvásárol­ni. Az engedélyt 1838-Dán megkapta, de az európai vi­szonylatban is páratlanul gaz­dag kölcsönző csak a követke­ző év januárjában nyílt meg. Heckenast kezdettől fogva, folytatta sógora kiadói tevé­kenységét. 1838-ig kiadta töb­bek között Kisfaludy Károly műveit 10 kötetben, Jósika re­gényeit 8 kötetben, Garay, Vajda Péter költeményeit, Fo- garasi János német szótárát. A kiadandó műveket széles kö­rű irodalmi és tudományos műveltsége révén válogatta ki, nem egyszer tanáccsal is segí­tette az írókat készülő műveik megírásában. Nem volt rideg üzletember, méltányos tiszte­letdíjakat fizetett. Az írók ba­rátjuknak tekintették. Ez kü­lönösen 1838-ban derült ki. Heckenastot nagy kár érte, mert üzletét elöntötte az ár­víz, raktárkészletének túlnyo­mó része elpusztult. Az írók kötelességüknek érezték, hogy segítsenek rajta. Eötvös Jó­zsef felhívásán 45 költő, tu­dós és író — köztük Garay, Jósika, Kazinczy Gábor, Kis­faludy Sándor, Toldy Ferenc, Vajda, Vörösmarty — hat kö­tetben Budapesti árvízkönyv címmel antológiát adott ki, s ennek hasznát felajánlották „Heckenast Gusztáv kiadó- könyvtáros úrnak baráti aján­dékul”. A Pesten működő három nagyobb nyomda közül az egyik Länderer Lajosé volt. Sajtói alól főleg kalendáriu­mók és ponyvatermékek ke­rültek ki. Heckenast betár­sult ebbe a vállalatba, mert tudta, hogy a kiadónak hasz­nos a saját nyomda. A „Län­derer és Heckenast”-nak el­nevezett új cég kibővítette tel­jesítőképességét. a Hatvani ut­cába költözött, új gyorsajtó­kat, betűkészleteket vásárolt. Heékenast itt a szabadsághar­cig 90 túlnyomóan magyar nyelvű könyvet nyomtatott. Az első felelős minisztérium a bankjegyek nyomásával az Egyetemi Nyomdát bízjta meg. Ott azonban sok szükséges gép és egyéb felszerelés hiány­zott. A Kossuth-bankók nyo­mását csak akkor tudták meg­kezdeni, amikor a hiányzó fel­szerelést Landererék szállítot­ták neki. Länderer 1854-ben meghalt, a cég egyedüli tulaj­donosa Heckenast lett. A Bach-korszak alatt a szi­gorú cenzúra és a kedvezőt­len gazdasági helyzet miatt, aránylag kevés könyv jelent meg. Ezzel magyarázható, hogy Heckenast kiadói tevé­kenysége igazán csak 1860. után lendült fel: 13 év alatt, 572 művet jelentetett meg 810 kötetben, a régebbi magyar klasszikusok mellett Arany, Tompa költeményeit. Jókai re­gényeit, Horváth Mihály tör­ténelmi műveit, számos közép­iskolai és egyetemi tankönyvet. Zenei kiadványai közt meg- említendők Erdélyi János és Színi Károly népdalgyűjtemé­nyei, Liszt munkája. A cigá­nyokról és a cigányzenéről, — ez utóbbi magyarul is, né­metül is — továbbá Volkmann Róbert zeneszerző 49 opusa. Sokat tett kiadványai művé­szi kivitele érdekébe*. Kü­lönböző művészekkel szá­mos réz- és acélmetszetet ké­szíttetett. A legtöbbet fog­lalkoztatott magyar művész, Barabás Miklós volt, a külföl­diek közül Peter J. N. Geiger bécsi festő. A 810 kötetein kívül sajtóter­mékeket is kiadott Heckenast. Többek közt a Vasárnapi Új­ságot, a Nővilágot, a Szépiro­dalmi Figyelőt, a Magyar Saj­tót, az Üstököst és több más lapot. A növekvő nyomda és kiadóvállalat résziére szűk lett a Hatvani utcai ház. ezért megvásárolta az Egyetem utca 4. számú épületet. Az 1870-es évek elején egész­sége megromlott. Ezért a nyomdát és a kiadócéget el­adta a külön erre a célra ala­kult Franklin Társulatnak 700 000 forintért. Egy évig maga vezette a részvénytársa­ságot, azután visszavonult Po­zsonyba. Kis palotát építtetett magának. A szuterénjében új kiadócége kapott helyet, ame­lyet inkább csak kedvtelésből megszokott tevékenysége foly­tatása kedvéért alapított Itt elsősorban azokat a német nyelvű műveket értékesítette, amelyeket nem vett át Frank­lin. 1878. áprilisában hányt el 68 éves korában. Olyan ember szállt sírba, aki sokat tett iro­dalmunk, könyvkiadásunk fel­lendítése érdekében, s ezért, megérdemli, hogy nevét meg­őrizzük emlékezetünkben. AZ ÖTLET tulajdonkép­pen egyidős a házzal. A TIT Nógrád megyei szer­vezetének salgótarjáni székháza már úgy épült, hogy benne helyet kapott egy 60—70 embert kényel­mesen magába foglaló klubhelyiség is. Amíg azon­ban sikerült megszervezni a TIT-értelmlségiek klub­ját, több évnek kellett el­telnie- öt évvel ezelőtt Salgótarján fiatal értelmi­ségei gyűltek össze rend­szeresen az intézményben- de kezdeményezésük a széthúzó erők felülkereke- dése következtében tisza­virág életűnek bizonyult. Az értelmiségiek összefogá­sának törekvése azonban, tekintettel a városban be­töltött számukra- fontos po­litikai, társadalmi, kultu­rális szerepükre, továbbra is napirenden maradt. A TIT vezetői- munka­társai a kudarcokból le­szűrték a szükséges ta­pasztalatokat, új módozato­kat- lehetőséget kerestek egy ütőképes klub megszer­vezésére. A salgótarjáni városi szervezetnek 356 értelmiségi tagja van. Első lépésként közöttük keresték meg a legaktívabb tagokat, azokat, akikre lehet számí­tani egy új kezdeményezés kivitelezésében. A ma mű­ködő TIT értelmiségi klub megalakulása, tevékenysé­gének kiformálódása nem volt mentes a zökkenők­től. Kezdetben sakkal, kö­tetlen beszélgetésekkel igyekeztek becsábítani az értelmiségieket, majd mi­kor ez egyre inkább sike­rült' kialakult egy tekinté­lyesnék számító mag, már hozzákezdhettek a komo­lyabb munkához. A klub 1976- szeptemberi meg­alakulása óta leküzdötte gyermekbetegségeit. Ma már nemcsak az egészség- ügyiek, az orvosok —, akik akkoriban a legtevékenyeb­bek voltak — klubja, ha­nem magukénak vallhat­ják és érzik a műszakiak, a pedagógusok' a honvéd tisztek, a közgazdászok is. Igaz, az utóbbiak még csak a múlt év októberétől vesznek részt az orvosok­hoz hasonló súllyal és si­keres rendezvényt szervez­tek­A klub ugyanis kéthe­tenként kötött foglalkozá­sokat tart, s ezeket mindig egy-egy értelmiségi réteg tartja kézben, tagjai tájé­koztatják a többieket mun­kájukról- mindennapi gondjaikról, eredményeikről elsősorban ők gondoskod­nak az előadások látoga­tottságáról. Szerdánként, a foglalko­zások napján általában 40 —50 értelmiségi találkozik a TIT-székházban. A prog­ramok milyenségétől, témá­jától függően olykor még több is. Nemcsak TIT-ta- gok- hanem vendégek, akikért a tagok erkölcsi és politikai felelősséget vállal­nak. Ez nyitottságot bizto­sít a klubnak és elősegít­heti a TIT-tagság gyara­podását. A klub felszereltsége ki­fogástalan. Színes televízió­tól kezdve gyakorlatilag mindenféle szemléltető eszközzel rendelkezik- ami a szervezet eszköztárában megtalálható. A kötött rendezvények külön erőssé­ge, hogy értük egy-egy ér­telmiségi réteg a felelős, s ez mozgósítani tudja a többieket- Például a DH- mozgalom előadására nem­csak a mérnökök, közgaz­dászok voltak kíváncsiak, hanem az orvosok, a más értelmiségiek is. S. HA MÁR a rendezvé­nyeknél tartunk, érdemes megemlítenünk néhány ki­emelkedőt ízelítőképpen. Többi között a rendkívül aktív, Salgótarján múltjá­ról és jelenéről szóló fó­rumot, melyen a város po­litikai. állami és tömeg- szervezeti. vezetői válaszol­tak a kérdésekre- A fiata­lok körében is kedvező visszhangra talált a pálya- választási sorozat. -.Döntés előtt’ címmel öt héten ke­resztül találkoztak egy-egy alkalommal az értelmiségi pályára készülő középisko­lások a „gyakorló” értel­miségiekkel. s megismerték a műszaki, az egészségügyi- a pedagógusi, a közgazdász és a katonai pálya követel­ményeit, tennivalóit- örö­meit és gondjait- felelőssé­gét Közvetlen hangulatú, a problémákat is feltáró be­szélgetések voltaik ezek, amelyek sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a fiatalok kérték- az iskolai félév után újra találkozzanak. A klub városi jellegű. Célja, hogy lehetőséget nyújtson a megyeszékhely értelmiségi dolgozóinak a társaséletre, a szakmai továbbképzésre, a várospo­litikai feladatok, egymás munkájának megismerésére. Ezek kapcsán azonosulni tudjanak a társadalmi cé­lokkal- becsülni tudják egymás munkáját, hivatá­sát. S értek el ebben sike- rekefe Korábban ugyanis nem volt ritka a kölcsönös bizalmatlanság, az egymás­sal való presztízscélzatú rivalizálás, a ,-labdák” egymásnak való passzolása- A tudatos törekvés révén mindez már a múlté. Az öttagú vezetőség diploma­tikusan végzi munkáját* támaszkodik a tagság ér­deklődésére, s igényei sze­rint állítja össze negyed­éves terveit. S hogy. mi­lyen igényességgel, arra példa lehet két elképzelés; diavetítéses élménybeszá­moló és politikai előadás Etiópiáról, találkozás a városi pártbizottság első titkárával­Eddig — hangsúlyozzuk; jogosan — csak a szíép- a jó dolgokról szóltunk. Az érem azonban két oldalú. Gondok, tennivalók is akadnak. A tagság igényei­nek felmérését még terv­szerűbbé- pontosabbá kel­lene tenni. Még több TIT- tagot lehetne —, ha alkal­manként is — a klubéletbe vonni; eddig ugyanis a tagság 40—45 százaléka volt kíváncsi az itt folyó tevékenységre. Hasznos volna, ha maguk a tagok is vállalnának mind na­gyobb számban vitaindítót, előadást összefüggésben egy-egy őket foglalkoztató példával' ami kétségtelenül pezsdítőleg hatna a szelle­mi életre. S így a klub „egyszerű” művelődő, szó­rakozó közösségből szellemi műhellyé is válhatna- ahol okos és hasznos ötletek, el­képzelések kristályosod­hatnának ki a beszélgetések kapcsán az egyén és a kö­zösség értelmi, sőt olykor- olykor anyagi gazdagodá­sára­a tit Értelmiségi klubja másfél éves. össze­tétele, tartalmi tevékeny­sége hónapról hónapra erősödött. Munkájával elé­gedettek lehetünk, noha valóságos lehetőségeit —, mint jeleztük — még ko­rántsem használta ki tel­jességgel- Ez a közeli jövő feladata lesz. Sulyok László 8 NÓGRÁD - 1978. március 19., vasárnap Vértesy Miklós A Palócföld idei első számáról Megjelent a Palócföld cí­mű társadalompolitikai, iro­dalmi és művészeti folyóirat idei első száma- Ezúttal el­tekintünk a lap rovataiban megjelent írások ismertetésé­től, inkább néhány cikkhez kívánunk pár megjegyzést fűzni. A Hagyomány és a Körkép rovat cikkeiről van szó. Előbbi rovatunkban jelent meg Nagy Zoltán írása a Balladák nyomában a Ka- rancs vidékén címmel. A helyi néphagyomány őrzése szempontjából értékeljük fi­gyelmet keltőnek Nagy Zol­tán tevékenységét- amely már eddig is szép eredményt ho­zott. Ebben a közleményben arról számol be, milyen kö­vetkeztetésekre jutott a Karancs-hegy tövében élő balladakincs gyűjtése, vizsgá­lata közepette- Mint megtud­juk, Vargyas Lajos Magyar népballada és Európa című könyve ösztönözte arra, hogy a műfaj után kutasson Salgó­tarjánban és környékén. Egy évig folytatta ezt a munkát. Mindenekelőtt Kelet-Nógrád- ban, összesen huszonhét hely­ségben gyűjtött- ahol több mint száz variánst jegyzett le. Élő balladák tekintetében elsősorban Hidegkút, Cered, Zabar- Báma bizonyultak gazdagabbnak, míg Karancs- alján, Karancskesziben- Ipoly- tarnócon, Kishartyánban szegényesebb eredménnyel járt. Fájdalmas tényként álla­pítja meg, hogy a szájhagyo­mányozás útján terjedő bal­lada is az elhalás szakaszába érkezett, bár más formában való újraéledését is említi- Négy szakaszban követi nyo­mon a felejtés fokozatait a nótafáknál, általában a nép­hagyomány őrzésének eleven­ségétől függően. A kelet­nógrádi falvakat járva ta­pasztalta- népköltészetünknek ez az ága szorosan kapcsoló­dik itt a népdalokhoz. Oly­annyira, hogy például igen gyakran nincs is külön neve a balladáknak, bár a balla­dák előadásmódjai jól érzé­kelhetők. A műfajból is kö­vetkezik, hogy inkább szólis­ták ajkán csendülnek fel. Többségükben tragikus hang- vételűek. Gyűjtését négy nagy körbe foglalja össze tartalmilag- E tájékon a régí (középkori) balladák közül él a legkevesebb. Többször töredékes alakban kerültek elő- gyakran hosszas kutatást Igényeltek.' A népballadák másik csoportját a ponyva­balladák alkotják, amelyeket főként vásári énekesek ter­jesztettek. innen terjedtek el szélesebb körbe. A betyár­világgal kapcsolatos nép- költészeti balladakincs al­kotja a következő csoportot, végül az úgynevezett új bal­ladák következnek, amelyek a XIX. és a XX- században alakultak ki. Nagy Zoltán közleményének értékét emeli az a gazdag példatár, amely­ben az általa gyűjtött balla­dákat, vagy balladarészlete­ket mutatja be- példát adva mind a négy csoportban. A közlemény felkelti az érdek­lődést a gyűjtött ballada­kincs jövőbeni közzététele iránt. A salgótarjáni zománc- és üvegművészeti biennáléról (1977.) ír Krunák Emese a Körkép rovatban. Részletesen ismerteti a biennálé rende­zésének új koncepcióját- Et­től most eltekintünk, mert a NÓGRÁD-ban már több al­kalommal is írtunk róla. Számunkra figyelmet kel­tőbbnek tűntek awsk a meg­jegyzések, amelyeket a szer­ző magához a kiállításhoz fűzött. Egyetértéssel emeljük ld közülük azt a megjegy­zést, amely szóvá teszi a ki­állított művek dokumentálá­sának hiányosságait. Mint írja- ez nem pusztán közmű­velődési feladat, hanem ma­gából az új koncepcióból is következik- Hiszen a cél a zománc- az üveg és az épület egymásra hatásának mind tel­jesebb bemutatása lenne, 8 ez bizony a tavalyi bienná- lén elmaradt. Ezért éppen az egységes kép kialakítása vált rendkívül nehézzé a látogató számára. Tegyük hozzá, a művek ,-aláírásai’’ igen se­matikusak és semmitmondó­ak voltak. Mindazonáltal úgy véljük, e hiányok nem ma­gát a biennálé szükségességét kérdőjelezik meg- hanem in­kább a figyelmesebb, sziszte- matikusabb előkészítés, illet­ve rendezés szükségességére hívják fel nagyon erőteljesen a figyelmet. A címoldalon, a hátsó bo­rítón és a belső oldalakon Földi Péter munkáit közli a lap. Ezek most nem tűnnek invenciózusnak. Lehetséges, hogy a lap nyomása tani kissé ,-szürkébbé” őket? 1 X- É 4*3# k&i*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom