Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)

1978-03-19 / 67. szám

Emheriqényem mérhetetlen

Beszélgetés Szabó Magdával

r Xz írónőt nehéz órájában találtam otthonában. Mindössze néhány perce tudta meg, hogy elvesztett egy régi barátot. (Abban a reményben maradtam ott, hogy a beszél- aetés talán segít valamelyest elviselni veszteségét). Sietve, szeretett városáról érdeklődtem.

— Nagyon nehéz sorsú városban születtem — vette át a szót Szabó Magda, akár egy feléhajított mentőövet —, Debrecen semmihez sem hasonlítható. A városnak különös története van. Az egész ország történetét példázza. Nem véletlen, hogy Kossuthék is odamentek a szabadság- harc nehéz időszakában. Külföldön Debrecen nevét hallva mindig akad valaki, aki felemeli a fejét

— Adott ez a várói elegendő útravalót?

— Hogyne adott volna! — csattant fel. — Ott tanultam meg beszélni. Az a sajátságos mondatlogika a debreceni kollokviális nyelv, ameiy- lyel írásaimban is építkezem, s amelyben Csokonai és Fazekas is beszélt, onnan van. A proporció, a város arányai: a debreceni kollégium és a puszta egymás mellett... Ott szoktam meg a távlatokat, a nagy eget és a nagy erdőséget. Ott jártam iskoláimat, amíg le nem doktoráltam.

— Ki figyelt fel először Íráskészségére?

— A tanárom, Szondy György, ö mondta nekem még 12 éves koromban egy sikeres pályázat megírása után, hogy belőlem pedig író lesz. Végigvigyorogtam az egész utcát hazafelé. De ez csak nekem volt világkomé- diája, mert a családban sok író volt. A nagyapám, a dédapám, az édesanyám. Valamennyien publikáltak. (Ez is benne van a Régimódi történetben.) íróvá lenni? Kiszámíthatatlan foglalkozásnak tűnt az akkori szegény Magyarországon. Pedig írtam drámát is, prózát is. Ez volt a mániám.

I — De ml akart lenni?

— Latin tanár. Az is lettem. 1943-ban először tanítottam latint és magyart. Ott, ahol magam is tanultam korábban. De csak segéddíjas tanárként. Hamarosan Hódmezővásárhelyre kerültem egy kálvinista felekezeti iskolába.

Szabó Magda

— Mégsem ez a könyv jelent meg nyomtatásban először, hanem a Freskó.

— Négy kész könyvvel jelentkeztem szinte egyszerre. Két verseskötet már a hátam mögött volt. (Akkor raktak ki az állásomból és utána, tízéves hallgatás következett.) Közben megírtam a Freskót, az őzt, a Zsófit. Egész életemben írtam. Olyan volt ez, mint a fogmosás. Hozzátartozott napjaimhoz. Hogy • írásaimat nem láttam nyomtatásban? Nem láttam! A Magvető lektorai 1950. után kerestek meg. Nem volt fájdalmas ez a várakozás, nem olyan a természetem.

— Ogy érzem, ön nagyon kiegyensúlyozott ember.

— Azt hiszem, egész életemben az voltam. Csak akkor esem kétségbe, ha tényleg leszakad a világ a fejem felett. Egyébként türelmes és csöndes vagyok. Egy szép, nyugodt esőnek is tudok örülni. Harmóniám valószínűleg, annak köszönhetem, hogy le- írhatatlanul szép gyermekkorom volt. Szüléimhez nagyon kötődtem. Két ember, apám és anyám elhatározta, hogy megtanít egy gyermeket nevetni, félelmet nem Ismerni. Mindig szerencsém volt azokkal az emberekkel, akiknek közelében éltem. A férjemmel is. Életemben első az otthon szilárdsága. Enélkül nincs munka. Legyen kit szeretnem, és kiről gondoskodnom.

— Ez magyarázná lokálpatriotizmusát is?

munkával néha 50—60 levelet is megírok hetenként. Nagyon rendszeres ember vagyok. Tizennégy éviig tanítottam, sok mindent megszoktam. Ezért könnyű korán felkelnem. De az írás mellett a családomat, és az állataimat is el kell látnom.

— Regény vagy színdarab

lesz a következő munkája?

— Esszékötetemet írom. Régi és új írásokat szedek ösz- sze.

— Megítélése szerint hova érkezett el pályáján?

— (Felnevet...) Soha életemben nem gondolkoztam azon, hova juthatok el írásaimmal. Azt viszont megtudtam, hogy Debrecen városához fűződő szerelmem nem egyoldalú! Az írói pálya olyan, hogy az ember rengeteg sebet, sérülést hurcol magával. De így van ez rendjén. Soha nem vágytam lombikélet után.

— ön rendkívül erősen kötődik az emberekhez.

— Érdekelnek az emberek, mert igénylem őket Ember- Igényeim mérhetetlenek. Tizenhét éve lakom Itt a Júlia utcában, és aligha van valaki, akit ne ismernék a környéken. Nagyon is vidéki vagyok. Tudnom kell róluk mindent. Soha nem vagyok egyedül és ne is legyek, mert az borzasztó. Kell, hogy körül vegyenek az emberek. így jó nekem az élet

Szémann Béla

150 éve született a nagy norvég drámaíró

Ibsen Magyarországon

Henrik Ibsen norvég költő, drámaíró, akinek most ünnepeljük 150. születésnapját« Shakespeare és Moliére mellett talán a legnépszerűbb •.magyar” színpadi szerző. Magyar nyelven először az aradi színház mutatta be „A társadalom támaszai” című drámáját 1887-ben. darabjai azóta állandóan műsoron vannak színpadjainkon. A magyar szellemi életre gyakorolt hatásáról Ady szavai vallanak: ,-Költők, piktorok,

szobrászok« muzsikusok, gondolkodók és epikureusok új világokat láttak meg általa. Ha lesz a mi korszakunknak eldicsekednlvalója a kultúr- hlstória előtt, a legelsők között majd Ibsenre mutat”.

Ady értékelése kiállta az idők próbáját. Ibsen korának, a forradalmi reményeket érlelő« emberi jogokat, szabadságeszméket meghirdető és saját reményeibe vesző XIX. századnak valóban reprezen- tás alkotója. Pályája a forradalmi romantika jegyében indul, kiáll a forradalmi, szocialista eszmék, mozgalmak mellett- Lelkes versben köszönti a magyar szabadság- harcot, üdvözli később a francia kommünt is. Ugyanakkor a XX. századi válságirodalom (például Pirandello) őbenne tisztelheti ősét; a polgári világ bomlását színpadon leghatásosabban először Ibsen mutatta meg.

Szenvedélyesen átélte korának ellentmondásait, nagy kérdező és vádoló volt« Fábry Zoltán Európa lelkiismeretének nevezte- Tudatosan vállalt morális alapállását így fogalmazza meg írói jelmondatában: «,írni annyit jelent, mint ítélőszéket tartani önmagunk felett”. Érett korszakának drámái a polgári társadalom alaprealitását, a hazugságot állítják pellengérre. Hősei a kisszerű élet elől az illúzió hazugságába menekülnek (pl. .«Vadkacsa”), vagy tehetetlenül vergődnek a valóság és eszményeik között. A becsület és erény ideáljait őrző, de megvalósíthatatlan- ságukat tisztán látó hőseinek bukása szükségszerű« e tragikus hősiesség Ibsen darabjainak talán legjellemzőbb sajátjaA magyar színjátszás elválaszthatatlan Ibsen nevétől, színháztörténetünk nagy

egyéniségei keltették életre alakjait. A krónikák nagy sikerekről és bukásokról számolnak be. A magyar színpadokon legtöbbször a Nórát és a Peer Gynt-öt mutatták be, amelynek hősei a világirodalom jelképes típusaivá váltak.

Talán nem véletlen« hogy a gyorsan polgáriasodé Budapesten Ibsen művel közül először a Nórát játszották 1889- ben, azt a darabot, amely a századvég jellegzetes — azóta könyvtárakat megtöltő — problémáját« a női emancipáció kérdését veti fel. A darabot a Paulay Ede igazgatta Nemzeti Színház mutatta be, a főszerepet Márkus Emília alakította. Az előadást 1891- ben, néhány napos pesti tartózkodása során Ibsen is megnézte« s elragadtatással

szólt játékáról- Ibsent Ma-, gyarországon nagy ünneplésben részesítették, a Nóra előadása után az ünneplő tömeg jellegzetesen múlt századi módon fejezte ki lelkesül őségét: fiákeréből kifogták a lovat, s a fiatalság maga húzta a kocsiját.

A Peer Gynt« ez a nagy-« szabású drámai költemény kiemelkedő csúcs Ibsen életművében. Hőse a XIX. század emberének jelképévé vált: a világhódításra, önkiteljesedésre vágyó polgári individualizmus csődjét testesíti meg, A darab kimeríthetetlen köL. tőisége és gazdag filozófiája újból és újból erőpróbára csábítja századunk színművészeiét- Hazánkban Márkus László rendező indította el di- adalútjára 1917-ben a Magyar Színházban. Ez az előadás a dekoratív törekvések mellett képes volt a fausti remekmű sokszínű tartalmának kibontására, költészetének és filozófiai mélységének megközelítésére. A címszerepben. Törzs Jenő élete legjobb alakítását nyújtotta. A Nemzeti Színház 1941. évi bemutatóján a korabeli kritika szerint Jávor Pál nem tudott sikeresen megbirkózni a szereppel; a gazdag és ellentmondásos figurát népmese! alakká egyszerűsítette. A fel- szabadulás után 1958-ban került vissza a magyar színpadra« Gellért Endre rendezte a Nemzeti Színházban, a főszerepeket Ladányi Ferenc és Gobbi Hilda játszotta«

Angyal János

Tamás István versei;

Farkasalmák

esnek

gerezdjeikre latrok feszülnek keresztjeikre s amíg a remete rák, bele illik e versbe rám izzadnak csáklyás szigonyos éjszakák

Szérűjén

m holló-bánta holdnak

esőt jövendelő udvart kerítettem hol ordas rivalgás s eb hunyászat ellen biztos házőrző az idomított magány

— Es komolyan írni?

— Minden Debrecenben kezdődött. A város 1944-ben, ahogy az új kormány megalakult, engedélyt kapott egy irodalmi folyóirat szerkesztésére. Kardos László szerkesztő azon töprengett, miként lehetne megtölteni a lapot. Így jöttek el hozzánk, Szabóékhoz, ahol tudták: él egy fiatal tollforgató lány. (Írtam. Gondoltam, ha nem megy, visszamegyek Hódmezővásárhelyre tanítani). Versekkel kezdtem, mert mindig azt hittem, nem tudok prózát írni.

— Hogy került Pestre?

— Amikor az új kormány, felköltözött a fővárosba, velük jöttem én is. A minisztériumban filmügyi és irodalmi referens lettem. Hogyne érdekelt volna a munkám! Életemben először láttam filmforgatókönyvet.

— Félt a prózától és mégis belevágott később.

— Anyám már elég idős asz- szony volt, amikor combnyak- csont-töréssel,. hosszú időre gipszágyba került. Közben férjhez mentem Pesten és újra tanítottam egy általános iskolában. Fizetésünkből nemigen tudtupk hazajárni. Ezért kezdtem prózát írni, egy meseregényt. Levélben, hogy legyen mit anyámnak otthon várnia. Írogattam vagy fél éven át. Így született meg az első prózám, a Szigetkék. Talán ha nem írom meg, anyu meg se gyógyul. Lámpaláz nélkül írtam, s kiderült, hogy sok bajom és gondom között elvesztettem gátlásaimat a (u'iw iránt.

— Igen , így értheti meg Debrecent. A város ma a folytonosságot jelenti számomra. Régen, amíg éltek, a szüléimhez mentem. Ma a debreceni barátainkhoz járunk le.

— Mikor tudatosult Szabó Magdában íróvá válása?

— Írói életünket együtt kezdtük a férjemmel Pesten. Mindig tudtam, hogy író vagyok, csak azt nem ítélhettem meg, hogy milyen.

— Mostanában sűrűn jelentkezik drámákkal.

— Prózainak vallom magam, de az utóbbi időben egyre jobban a szinház felé fordulok. Imádtam a színházat. Gyerekkori játékaim között, ott volt a színház is. Regényeimről később azt mondták, a párbeszédek és a figurák is drámaiak. Így kért fel Simon Zsuzsa, a Thália Színház akkori igazgatója első színpadi munkám megírására. A Disznótor című regényemből született meg a Kígyórríarás. Rájöttem, hogy megbirkózom a

dialógussal is.

— A nemrégiben bemutatott Régimódi történet sikert hozott.

— Ilyen tömegű levelet még soha nem kaptam. Nem nosztalgiáról van szó. A fiatalok is megnézik a darabot és írnak nekem. Talán azt érezték meg, hogy a családok meg az ország valahogyan összefüggnek egymással.

— Válaszol a levelekre?

— Minden levélre válaszolok, ez gyerekkori fogadalmam. Nagyon szorgalmas

„ Toronyházaink ürügyén"

•"P —_ _ „ __"L _ 1_ kapcsán nézetek és eüennézeteSc

1UIUI1YílUaUillK csapnak össze, várostervezői koncepciók ütköznek — miközben épülnek-épülgetnek a toronyházak. Ott is, ahol nem kellene. Senki sem vitatja a magas épületek helyét és szépségét Salgótarjánban, ahová egységes várostervezői elgondolás húzta föl falaikat. Am, néha, mintha ejtőernyővel dobnák egy éppen üres telekre az épületet, hogy kihívóan porba ültesse a többit. Gyöngyösön az égbe kapaszkodó ház mellett ott szerénykednek a kisebbek, az otthonosabbak, a városhoz illőek. Pécsett megépítették a toronyházat, több mint húsz emeletén megszámlálhatatlanul sok apró lakással: betoncellákkal. Az sz-i magasház már-már jelkép. A 120 lakásos épület szerződésben szereplő költsége 64 millió forint volt A kivitelező ügyes fogással külön szerződött az alapozásra, külön a magasépítésre, majd miután az alapozással elkészült kijelentette — csúszózsalus technológiával nem épít. Alvállalkozóként egy budapesti építőipari vállalat jött volna a vidéki városba, ám egyik napról a másikra lemondta a munkát Két esztendőn át állt az építkezés. Közben — ki tudja — mennyi pénzért? — áttervezték a technológiát. Az új elgondolás az épület alaprajzi rendszerét nem érintette, csak a kivitelezés módszereiben hozott változást. A korábbi monolit vasbetonfal helyett a zsalupaneles megoldást választották, így a homlokzathoz a házgyári elemeket is fel tudják használni. Az első dokumentáció 1970-es keltezéssel készült el, a módosított négy évvel később. Tulajdonképpen csak azért, hogy a munkaerőt kíméljék. Illetve volt még egy indok, azonban ez nemigen szerepelt a magyarázatok között: a drágább szerkezeteik több nyereséget hoznak. 1974-ben folytatódott az építkezés. A tervezők elgondolása szerint minden hónapban egy szinttel végezhettek volna az építők, ám a közel 58 méter magas épület csak nemrégiben került tető alá. 1975 helyett idén költözhetnek be a lakók. De kik? A másfél szobás lakások, ugyanis több mint 600 ezer forintba kerülnek. Az OTP húzódozott a magas ház átvételétől. így célcsoportos lett — rontva a műszaki-gazdasági normatívát. i

Ha képletesen is, de toronyház a b-1 sugárúton épülő ház is. Építési költsége meredeken kúszik a magasba: az eredeti terv szerint 17 millióba került volna, 1973-ban már több mint 26 millió, a legutolsó adatok már 36 millió 118 ezer forintot említenek. Állami lakások lettek volna ebben a házban is. Legfelül kétszintes, csaknem kilencven négyzetméteres otthonok, amelyek bruttó értéke több mint 900

ezer forint! Minden bizonnyal minőségi cserék sorával köl-J

töztek volna ide a lakók, ha a városi pártbizottság nem hoz határozatot: az épületet át kell adni az OTP-nek. Az OTP megyei vezetői csak feltételek mellett vették át az épületet: nem fizetnek közmű-hozzájárulást, a tanácsnak nyilatkozatot kell adnia, hogy a ház telepszerűség követelményének megfelel, s nekik kell kijelölniük a vevőket is. Az OTP a kétszázalékos kezelési költségről mond le, hogy valamivel csökkenthesse a lakások arát. Így talán a kisebbek elkelnek, a kétszintes otthonokra azonban mintegy 460 ezer forintot kell befizetnie — készpénzben — a majdani lakóiénak, ha két gyermeke van! A takarékpénztár vezetői tartanak — jogosan — attól, hogy nyakukon maradnak a lakások.

Időnként megfeledkezünk róla, hogy meddig ér a takarónk. Mindig örülök, ha azt hallom: egy kisváros, kisváros szeretne maradni. Nem jelent ez okvetlenül korszerűtlent, elavultat, konzervatívat — példa rá Szekszárd. Tavaly ők kapták meg. az Urbanisztikai Társaság emlékérmét — azt a kitüntetést, amelyet elsőnek Salgótarján. Mindketten városrekonstrukciót csináltak, kétféleképpen, úgy, ahogy lehetőségeik, körülményeik diktálták. Újszegeden biztos, hogy jól mutat majd a felkiáltójelként magasba törő toronyház. De vajon megért-e ennyi keserű pirulát, s ennyi pénzt? Vagy jobb lett volna több körültekintéssel, szigorúbb szervezéssel, ügyintézéssel rászorítani a kivitelezőt az olcsóbb technológia alkalmazására, amely talán kevésbé lett volna látványos, de mindenképp érthetetlenebb magasságba nőtt.

Képletes toronyházaink valóságos károkat okoznak. Anyagi erőn, lehetőségen felül társadalmi méretekben gondolkodni nem szabad — ezt országunk saját kárán'tanulta meg. Érdekes: azok, akik az előbbi ügyekben nagyvonalúan döntöttek, saját portájuk táján igen takarékosak. Nem egy közülük most költözött új lakásba — szép otthonokba, ahol lemérve a szobák nagyságát, kiderítették, hogy ők két és fél szobás lakásokat kaptak, nem háromszobásakat. A különbség a vakolatréteg néhány centije. Igyekezték meggyőzni őket, ne reklamáljanak a kisebb méretért, hiába: a centi döntött. Kisebb a lakás, kevesebb a bér. Igazukhoz nem fér kétség, annál több igazságukhoz!

DA|.| ~cr71 -_ 1- az érdekek sűrűjében és a szerencsét- HUKlUoó Llillv jen toronyházakat emeljük negatív szimbólummá. Pedig még véletlenül sem szabad arra vetemednünk, hogy képzeletbeli fűrészeket kezünkbe véve csonkítsuk meg égnek törő épületeinket. Igenis kellenek magas házak, nagyvárosaink levetve szakadt gúnyáikat emeletes világot teremtenek. Azonban az emeletre lépcsők vezetnek, lift is van, ám a valóságban nem mindig működnek. A toronyházak ürügyén, csak annyit akartunk mondani, hogy egy-egy beruházás előtt érdemes a józan mérlegelés. Tamás Ervin