Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)

1978-03-19 / 67. szám

(Jvegkorong — lyukas forint... Miért rosszak a nyilvános telefonok? Salgótarján távbeszélő ellá­tottsága korántsem kielégítő' s egy éven belül komolyabb javulás nem is várható. Kü­lönösen a városszéli területek, új lakótelepek helyzete sú­lyos, legtöbb helyen csak egy-egy nyilvános állomásán a telefonálók rendelkezésére. Összesen 18 ilyent üzemeltet a megyeszékhelyen a posta. Elég sok a panasz rájuk- En­nek okát keresve látogatjuk végig Ádám Lászlóval, a sal­gótarjáni telefonközpont ve­zetőjével a nyilvános állomá­sok egy részét. A főposta épületében levő állomás rendben van. Kivéte­lesen az épület előtti fülke is. — Ezt kell talán a legtöbb­ször javítani a városközpont­ban. Sokszor megrongálják. A Karancs Szálló földszint­jén is van egy nyilvános ál­lomás. A próbahívásra bedo­bott forintot elnyeli- Csak némi machináció után lehet -előcsalogatni belőle”. Ami­kor kinyitjuk a dobozát, ki­derül : a visszaadórendszer mellett egy maréknyi forin­tos lapul benne. Ezeket nem adta vissza azoknak, akik nem tudtak — valamilyen oknál fogva — telefonálni. — Hibás a készülék, le kell szerelni- mert bár telefonálni lehet vele- nem mindig ad vonalat és mindenképpen az ügyfeleket károsítja. Az OFOTÉRT előtt ugyan­csak minden rendben, ezután a garzonházhoz vezet az út- Az alacsonyabb épület 8. emeletén is felszereltek egy nyilvános készüléket. Látszó­lag hibátlanul működik, azon­ban a vezető csatornájában félregurulva egy érdekességet találunk- Első pillantásra olyan, mint egy kissé kopott szabályos forintos, de ahogy jobban megnézzük, kiderül, sima a széle, körbe van ka­lapálva, s így nagysága és a perem vastagsága megegye­zik a kétforintoséval. — Egy forintból két forin­tot akart csinálni valaki, ami­kor a kétforintos automata nem „vette be” a hamisít­ványt, úgy gondolta, a tele­fonban süti el. Szerencse, hogy nem okozott komolyabb bajt. A városközpont után néz­zünk két zagyvapálfalvi fül­két. A négyes postahivatal előttiben „csak” a polcot sza­kították le garázdakezek. A bedobott helyett a próbahí­vásnál két egyforintosra le­lünk a visszaadónyílásban. — Valakinek sietős volt- nem tudta bevárni a késlel­tető működését, pedig csak azután esik vissza a forint* Ezt is kevesen tudják — mondja a központvezető, mi­közben a talált pénzt be­csúsztatja a gyűjtőperselybe. A Hősök útján nem műkö­dik a készülék. — Ezt megint fejbevágták — mondja Ádám László. Sejtése nem csal. A pénz­mérleg csapágya ugrott szét. — Pedig masszív dolog, na­gyot kellett rácsapni. — Elő­kerül a zsebből a fogó, gyors elsősegélyben részesül a tele­fon- Éppen idejében, hiszen valaki épp most akarja hívni a szülészetet. A központban egész gyűj­teményét őrzik azoknak a tárgyaknak, melyeket forin­tos helyett dobtak a telefon­ba, általában ..ügyeskedők”. Van ezek között telefonérme, ami jóhiszeműségre vall. Ezenkívül a Magyar Király­ság néhai egypengőse, tíz- és ötvenhalleros csehszlovák érme- NDK 50 és nyugat­német 5 pfenig. tízdínáros, ötvengroszys, szétkalapált húszfilléres, gyufaszál, drót­darab. hajcsat, üvegkorong- A szerelők marokra való rozsdás. kerek fémlapocskát mutatnak. — Ez a bányagépgyári fo­rint. Egyedül az ottani ké­szülékben találunk belőle. Volt, hogy egy marékkai be­legyömöszöltek. Telefonálni vele. persze akárcsak a többi­vel, sem lehet. Nem az egyetlen az a köze­pén kilyukasztott egyforintos sem, mely ugyancsak a gyűj­teményben találtatik. Ezt madzagon lógatták a telefon­ba. utána megpróbálták ki­húzni- Ilyen könnyen azon­ban nem lehet az automata ..eszén” túljárni. Akadnak garázdák — mondja Kovács Rezső táv­közlési műszerész, aki a vá­ros nyilvános készülékeit ja­vítja. — Pont a Hősök út­ján tanúja voltam, amint valaki az akasztót tekerget­te, s amikor* ezt kifogásol­tam, jókora pofon volt a válasz. Mire a kollégám oda­ért volna, elfutott a tettes- Nagyon sokszor azonban a türelmetlenség, az idegesség szüli a rongálást. ,>Erős fiúk, ügyeskedők”, s azok, akik — lássuk be — nem tudnak bánni a készü­lékekkel, jelentős szerepet játszanak abban, hogy a nyilvános városi telefonok fele minden héten elnémul. Gyakran olyankor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. És ezekben az esetekben nem a posta a hibás! —g. — Hálálok a tervért A Budapesti Harisnyagyár nagybátonyi gyáregységének KISZ-szervezetében csaknem száz fiatal tevékenykedik. Az idei akcióprogramjukban a legfontosabb helyet a gazda­sági munkában való részvétel foglalja el. Vállalásaik között szerepel, hogy minden KISZ- tag, illetve szervezeten kívüli fiatal fórum, vagy taggyűlés keretében ismerje meg az or­szágos és a helyi gazdasági feladatokat. 'A nyolc ifjúsági brigád védnökséget vállal a harisnyanadrág exportja fe­lett, ezenkívül részt vesznek az Ifjúkommunisták az V. öt­éves terv teljesítéséért elneve­zésű megyei akcióban. Meg­rendezik a Ki minek meste­re? szakmai-politikai vetél­kedőt, a Szakma ifjú mestere, a Kiváló ifjúmunkás verse­nyeket. A KISZ—RADAR-ak- ción belül balesetvédelmi jár­őrhálózatot szerveznek. Az el­következő mozgalmi évben személyenként 40 óra társa­dalmi munkát vállaltak. Tizenkilenc évesek A megyében a legelsők egyi­keként kapcsolódott a szocia­lista brigádmozgalomba — még 1959-ben — a ZIM sal­gótarjáni gyárának Kakuk Jó­zsef nevét viselő kollektívája. Azóta több alkalommal lettek aranykoszorúsok, többszörös tulajdonosai a Vállalat Kivá­ló brigádja és a Szakma ki­váló brigádja címnek. Múlt évük is jól sikerült. Csupán egyik újításukkal több mint százezer forint megtakarítást értek el, 3054 társadalmi mun­kaórát teljesítettek, emellett gazdasági eredményeik ösz- szege meghaladja a 585 ezer forintot, öten végzik közülük a szakmunkások középiskolá­ját, hárman mesterképző tan­folyamra járnak, s szinte mindannyian valamilyen for­mában képezik magukat. Múlt évi vállalásaik alapján idén is jelentős felajánlások meg­valósítására tettek ígéretet. Csomagoló automata Emberi kéz érintése nélkül 35 milliméteres amatőr filme­ket szabványos méretre dara­bol és csomagol az az auto­mata, amelyet a szovjetunió­beli Sosztkban a Fotókémia- ipari Tervező és Technológiai Iroda mérnökei terveztek. A termelékenység ezzel a több­szörösére növekedett. A beszélgetésből végső soron kikerekedett, hogy az építkezéseken az idén nagy fordulatokra számítanak. Ügy fogalmazta meg, hogy jó lenne, ha ez a fordulat igazi forradalmi vál­tozást hozna a munkában. Az elmúlt esztendőben elmarad­tak két épületszinttel. Nem kérdezte meg senki sem, hogy miért, de nem is érde­kes más számára. Ez nekik lett tanulság. A darusok a ha­todik emeletnél jelentették be, hogy a téhatvanas nem bírja az iramot, ingadozik, le kell cserélni. Két-három napot kér­tek rá. Huszonnégy műszak lett belőle. Pohánka Sándor, az építkezés művezetője ezzel elhallgatott. Tekintetével, ku­tatta, vajon értik-e, amit mon­dott? A felvonulási épületben csend lett. Az úton a teherau­tók alatt remegett a íöld. Megrázta az ablakot is. Akik addig földre szegett tekintet­tel Pohánkát hallgatták, fel­néztek. Nem az autó zajára, azt megszokták. Így dübör­gőit itt az élet, egész nap. Azért néztek fel, mert Pohán­ka abbahagyta a mondókáját. Helyeslőleg bólogattak. — Az idén ilyesmi nem for­dulhat elő. Ez szervezési kér­dés, de a szakmában is mes­ternek kell lennie mindenki­nek. .. — ez lett Pohánka mondókájának nyomatéka. Az egészen bizonyos, hogy egy ilyen új városrészt épí­tők körében, mint Pohánka Sándor és munkatársai, már réges-régen vége a fanglis, malteros életnek. A téglát is ha mutatóban látják. Vasbe­Földön és magasban... tonba ágyazzák a házakat. Másképpen nem lehet, mert mennek felfelé harmincöt— negyven méter magasra, de az ötven métert is ostromolják. Ide már nem elég a tégla. Igazából csak ők tudják a je­lentését annak, amit így fo­galmazott meg. — A PEVA, a PEVA, ez a módszerünk... Most építenek a Sebajban, közel a patakhoz ilyen eljá­rással egy lakótelepet. Mar­osak nyakat feszítve lehet fel­nézni rájuk, mert az egyik házzal olyan magasba értek. Sárga-fekete csíkos vasvázak, tarkállanak fent, betonból ki­meredő vasvesszők, aztán da­ruk és daruk, gépzúgós, és itt- ott felbukkanva egy-egy ‘em­ber. Sebajon a régi réten be­ton út fut a strand felé. Háza­kat építettek a lápra, nagyon magasat is, közepeset is. Az egyiknek a tetejét formálják már, a másiknak az alapjait rakják. Változik itt a világ, a rendjének megfelelően. Nincs itt a régiből már csak a meg­kopott apókahegy, amin most is olyan nyomorékok a fák, mint régen, meg a patak. De ez sem a régi már, mert be­tonteknőben siet a város felé. Igaza van Pohánka Sándor­nak, itt már malteros kanállal nem lehet építeni. Bólogat, dús hajából homlokára csú­szik egy fürt. Észre sem ve­szik. Minden porcikájában az építkezés rezeg. Ez cseng a hangjából is: — Három hónapon keresz­tül, megszakítás nélkül tanul­tuk az eljárást. Ha jól kiszol­gálnak, akkor megy a PE­VA... Megy, mert már fent van­nak a magasban, és pontosak a munkában mint a napkel­te. Még milliméterekben sem térhetnek el, olyan pontodnak kell lenniük. És megy a PE­VA, de mennie kell az év vé­géig negyvenmillió forint ér­tékig. Simogatta homlokát Pohánka Sándor, hogy felen­gedjen gondba merült arca. — Ennyi az éves feladatunk. Ez csak a miénk, a szerkezet- építőké. Helyein kell len­nünk. .. Meséli, hogy nagyon össze kell fogniuk a munkában, ta­nulni, hogy mindenhez értse­nek. A hozzáértésük a szak­munkásbizonyítvány-szintig kell terjedjen. — Legalább!!! — emelte fel tekintetét és ujját is. Így, kívülről nehéz ennek a tudásnak az értékét mérni, de egy bepillantás már sokat mond. A PEVA olyan munka, hogy aki ott dolgozik, annak a vasbetonszereléshez is, a hegesztéshez is, de még a vil­lanyszereléshez is érteni kell. A negyvenmillió forint értékű éves feladat nem engedi meg, amikor villanyszerelő kell, hogy várjanak, amíg jön. Ép­pen Krenács Józseffel, a vil­Tavaszvárás a határon Várják a vendégeket az ország kapujában Határőreink, vám- és pénzügyőreink az útiokmányokat vizs­gálják a Budapest—Losonc között közlekedő menetrendszerű nemzetközi autóbuszjáraton. Az együttes munkát^ Bakos László határőr és Stipsics Lajos vám- és pénzügyőr alhad-, nagy végzi. ^Fot6: Bábel) MÉG NÉHÁNY PERC, s az óra mutatója átugorja az éj­félt. A Salgótarján—Somoskő­újfalui közúti határátkelőhe­lyen feltűnően nagy a csend. Szinte mindenki az adminiszt­rációs» munkát végzi. Ütlevél- kezelők, vámőrök összesítik az elmúlt nap forgalmát, hogy új dátum kerüljön a naplóba. — Most talán a vasút az ér­dekes. Üljünk kocsiba, s nézzünk ott szét — invitál Kiss Béla határőr főhadnagy. S valóban. A vasútállomás hangyabolyhoz hasonlít A hatalmas ívlámpák, nappali világosságot biztosítanak. Ha­tárőrökkel, vámőrökkel, vas­utasokkal, csehszlovákokkal és magyarokkal találkozik a csendes szemlélő. Valaki meg is jegyzi mellettem: — Tudja, az állomás olyan, mint az estike. Nappal csak vegetál, éjszaka virul, ilyen­kor jelentkezik a nagy munsa. A közúti átkelőhely? Olyan, mint a rózsa. Nappal nyílik, estére pedig összezárul... Erről a példabeszédről rö­vid időn belül, sőt egész nap meg kellett győződni. Alig múlott negyedórával éjfél, amikor a hangosbemondó kö­zölte: Salgótarján felől a má­sodik vágányra a Polónia ex­press érkezik... Kérjük a vá­gányok mellett vigyázni... Megszámoltam, összesen 14 vasúti személykocsiból állt a szerelvény. Fent a kocsikban, útlevélkezelők, vámőrök, cseh­szlovákok és magyarok egy­szerre végezték munkájukat. Kopognak a kalapácsok, el­lenőrzik a féktuskókat, a lég- fékeket, a műszaki, technikai felszereléseket — Mindössze ötven perc áll rendelkezésünkre — töri meg a látszólagos csendet Illés János vám- és pénzügyőr szá­zados, mostani kísérőm. Jóval több mint ezer utas van a szerelvényen. Lengyelek, Ju- goszlávok, csehszlovákok és magyarok. Néhány perc, s a Polónia elhagyhatja az orszá­got... Illés János Igazat mondott Éjfél után egy óra tíz perc, s felbúg a csehszlovák Diesel­mozdony, nekilendül a sze­relvény, s már át is haladt a határon... Ismét olyan látszólagos csend. De mindenki az újabb feladat ellátására készül Köz­ben „belép” és „kilép” egy­két tehervonat. Ezt a határ­őrök biztosítják, a vámőrök ellátják feladatukat tevé­kenykednek a növény- és ál­lategészségügyiek, s az együt­tes, jól összeszokott munká­lanyszerelővel történt hogy nem győzte a munkát For­gács Károly kőműves, ugyan, de a PEVÁ-n megtanulta a vil­lanyszerelést, ő ment segítsé­gére. Így van ez, ha hegeszte­ni kell, ha vasbetont szerelni, és miegyebet — Ez jelenti a fordulatot. Világos? — így Pohánka. De mennyire világos. Leg­főképpen ő közöttük a leg­világosabb. Aki ezt nem érti, vagy nem akarja megérteni, és nem tanul, az megy a bri­gádból. Ott most minden em­berre egyaránt nagy szükség van. — Na, ez a dolog lénye­ge. .. Hiáha bármilyen okosftás, aggodalom, lelkesítés, azért mindig lesznek akikkel hada­kozni kell. Tőlük is ment Serfőző Sándor, Nagy Albert, mert nem tudták ezt a szoros munkát megszokni. Pohánka felrántotta vállát, széttárta karjait, és mintha sóhajtott volna. — Sajnos, nem megy más­ként. .. Azért neki sem lehet kö­zömbös, ha meg kell válniuk valakitől. Rosszkedvű lett. Azt mondta, hogy nehezen tudja, elfelejteni, ha csalódnia kell valakiben. Az építkezésen el­csendesedtek a gépek. Sarat verő dobogással érkeztek az emberek a tanácsterembe. Ta­nulni jöttek. Ahogyan minden héten rendszeresen tanulnak. Mert igazi fordulat csak úgy lehet, ha tanulnak is. Ezt, már tudják... Bobál Gyula nak az eredménye: mielőbb, vagy erre, vagy arra elhagyja az állomást a szerelvény. — ... jelentem a Polónia el­indult Fülekről, néhány perc múlva belép... — szól a ha­tárőr őrvezető, aki gyakorlott már ezen a téren. Mindenki felteszi a sapkáját, megiga­zítja derékszíját, felszerelé­sét úgy, ahogyan az elő van írva, s kint az állomásépü­let előtt várjuk a „belépő” Po- lóniát. Az idő: 4 óra 11 perc. Alig késett néhány percet. Szinte feltűnő! Álmos szemű, kíváncsisKO- dó tekintetű emberek lesnek ki a vasúti kocsik ablakából. Keresik, kutatják: hogyan is nézhet ki Magyarország?! A határőrök, vámőrök munkája . ugyanaz, mint korábban, a „kilépő” Polóniánál. Vagy mégsem? Az útiokmányok, a vámvizsgálat során az egyik lengyel állampolgárnál csak­nem 8000 forint értékű árut találtak elrejtve vámőreink. Természetesen elkobozták. A Polónia elindult, utasunk nop- pon maradt. Volt ideje gon­dolkodni az állomáson: vajon, megérte-e? — Ez a lengyel állampolgár szabálysértést követett el. Saj­nos, találkoztunk már vám­szabálysértéssel, vámbűntet­tel, sőt, devizabűntettel is a Polónián. Az eljárás sohasem maradt el — foglalja össze Illés János. , Még nincs hajnali öt óra. A Karancs tetején feltűnik a pirkadat piros csíkja. Az állo­más felveszi mindennapi rit­musát, ezért elindulunk a köz­útra. A sorompók előtt már gépkocsik állnak. Korán kelők. Valószínű, távolabbi útra in­dulnak. A munka itt is gyor­san és szakszerűen történik. A csehszlovák határ- és vámőrök a befelé, míg a mieink a kifelé igyekvő gépkocsikat „kezelik”. — Mi a saját törvényeink, előírásaink és a csehszlovákok kívánalmai szerint végezzük munkánkat. Természetesen, a nagy, és a várható még na­gyobb forgalmat csak magas fokú, elvtársi, elmélyült együttműködéssel lehet elvé­gezni. Mind a két félnek is­merni kell a szomszédos or­szág jogszabályait is — fog­lalja össze Kiss Béla. NÉZZÜK A HATÁRŐRÜK, illetve az útlevélkezelők és a vámőrök tevékenységét. Az ok­mányok kezelése, ha minden rendben van, egy főnél, egy percnél nem tart tovább! — Egyébként a magyar pénzügyőrök itt öt nyelven beszélnek — szól közbe Iilés János. — A mi fiaink sem marad­nak el. Az útlevélkezelők öt nyelvet bírnak. Szóval meg­értik egymást szinte mindén ország utasával — toldja meg Kiss Béla. Mire tízet mutat az óra mutatója, csendesebb a köz­úti átkelőhely. Ez így van mindig. Ezt az alkalmat hasz­náljuk fel arra, hogy a tavasz- várásról, a nyári felkészülés­ről beszélgessünk partnere­inkkel. — Most április elsején lesz egy éve, hogy éjjel-nappal le­het a közúti átkelőhelyen közlekedni. Eddig csak cseh­szlovák és magyar állampol­gárok közlekedhettek erre. Most két számot említek. Ea- dig a közúton 38, a vasúton pedig 96 ország állampolgárai fordultak meg a határon. Ez, úgy gondolom, mindjárt a fel­adatunkat is meghatározza. Először is biztonságosan, kul­turáltan, gyorsan ellátni a munkánkat. Ezért friss isme­retekre van szükség. Tehát ok­tatjuk a személyi állományt1 — sumázza Kiss Béla. — Md is külön intézkedési terv szerint készültünk fel. Megtörtént a személyi állo­mány kiválasztása, a legalkal­masabbak kerülnek ide. El­sajátították az új rendeleteket, utasításokat stb. Mi gondunk az anyagi-technikai felújítá­sok megoldása. E téren is jól haladunk. A nagyobb áteresz- tés biztosítása céljából két sáv helyett négysávosra építjük át az' utat, külön Camion-fordu- lót is létesítünk. Megoldjuk a pénzbeváltást is — hogy a legfontosabbakat említsem — így Illés János. Arról már közösen szólnak, hogy az átkelőhely az ország kapuja. Nem mindegy, hogy az idegen milyen benyomást szerez, ha átlépi a határt. Ezért parkosítanak, rózsalige­tet varázsolnak az épület éléi társadalmi munka segítségé­vel. Beszélgetésünket, sétánkat a délutáni csúcs szakítja meg. A százados is, a főhadnagy is ideges. A budapesti Volán két hatalmas trénere áll be az állomás elé. Lengyelországból' szállítanak óriási gépeket Ká­bára, az épülő cukorgyárba. Ezért tömörülnek a személy- gépkocsik, késik az okmányok kezelése. A közúti átkelőhely napi gépkocsiforgalma megközelí­tette a háromszázat. Ha ezt néggyel szorozzuk, akkor az utasok száma itt is több mint 1200. Most, március közepén. S mi lesz nyáron? — Felkészültünk a napi ezer— ezerkétszáz gépjármű ki- és belépésére, a biztonságos, kul­turált, gyors utaskezelésre. Ar­ra, hogy mindenki jó érzéssel lépje át a Magyar Népköztár­saság államhatárát itt, Sal­gótarján—Somoskőújfalun. TELNEK AZ ÓRÁK. A ha­társorompók egyre ritkábban nyílnak fel. Csak most. Nyá­ron biztos, hogy gyakrabban. És éjfélkor a naplóban egy újabb lapot nyitnak a határ­őrök, útlevélkezelők, a vám­őrök együtt... Somogyvárl László j I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom