Nógrád. 1978. február (34. évfolyam. 27-50. szám)

1978-02-07 / 32. szám

emberi oldalról

Az elmúlt hét kétségkívül 1 eg.zgal masabb és legtöbbet vitatott műsoreseményét az a háromrészes .tévéjáték jelentette, melyet szerdán, csütörtökön és szombaton láthattunk.

Érdekes és izgalmas volt már ígéretében is. hiszen a televízió legfiatalabb osztálya, az alig egy esztendeje működő, úgynevezett szórakoztató dramaturgia első bemutatkozását jelentette A bunker képernyőre kerülése: hogy magyar szerzők — Zsoldos Péter és Boldizsár Miklós — vállalkoztak tudományos-fantasztikus témára; s mert ezúttal jóval többről és magasabbrendűről volt szó, mint űrhajók, holdbázisok technikai fantasztikumáról. A napjainkban játszódó történet — ahogyan az egyik szerző, Boldizsár Miklós figyelmeztetett bennünket — csak annyiban sci-fii, hogy a már meglévő és közismert tudományos és technikai lehetőségekkel játszik — és reméljük, csak a fantáziában. Nem káprázatos tévétechnikai eszközökkel kívánta meglepni a

nézőt, hanem az emberről szólott, megpróbáltatások, örömök és helytállások közepette.

A háromrészes vállalkozás után igazat kel adnunk Boldizsárnak abban a meggyőződésében, hogy a jő tudományos-fantasztikus művek lényege nem az elszabadult fantázia és eszköztár, hanem az emberi és társadalmi kapcsolatok, konfliktusok ábrázolása, mint minőén értékes művészeti alkotásé.

Anélkül, hogy számunkra elvont tér-, idő- és jelképrendszer csapdájába kerülnénk, különös kísérletnek válhatunk tanúivá a háromrészes tévéjátékban. A kísérlet színhelyén tizennégy önként jelentkező nő és férfi egy hónapot tölt el a külvilágtól hermetikusan elzártságban, teljes egymásrautaltságban és kiszolgáltatottságban. Hogyan viselik ezt a teherpróbát az egybezártak? — tulajdonképpen ezt a folyamatot ragadta meg szokatlan drámai konfliktusaiban A bunker.

A Horváth Árpád pergő rendezésében látott játék főbb szerepeiben élvonalbeli művészeinket láthattuk.

A televízió fiatal osztálya, a szórakoztató dramaturgia A bunkerrel sikeresen mutatkozott be. Ha az önmaga vállalta szintet tartani tudja, még sok izgalmas-érdekes műsorában lesz részünk — általuk.

Élvezetes, szórakoztató ösz- szeállításnak bizonyult pénteken A pénz komédiája — Furcsaságok a pénz körül című vegyes műfajú vállalkozás, melynek keretében riportokat láthattunk, irodalmi művek szólaltak meg Bemcze Ilona, Blaskó Tamás, Gobbi Hilda, Hollai Kálmán, Huszti Péter,' Kalocsai Miklós, Körmendi János révén.

Szombaton a második műsorból a Rivalda nélkül, illetve az Én, Bertolt Brecht című műsortömb érdemel említést, amely születésének 80. évfordulóján kívánt tisztelegni a nagy drámaíró emlékének.

(b. t.)

Komjáthy Jenő költő születésének 120. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt a szécsényl helytörténeti múzeumban. A kiállítás szemléletesen mutatja be a költő hagyatékát, egy. kori bútorait.

________________________________________________________\____________________________________________________________________________________________________________________________________

Vlagyimir Razumnyevics:-A PARAHCSHOK! T/ÍZTer 4ZCMHM. - -- évV Í/ES2EM / éP -Tr f aV

‘LU

CD

üj

GC

Q.

>

O

OJ

w

0

N-)

<

GC

1

</)

■cü

w■O

c

<

>

MtfGOVDOL. \

Kik öwezre/c?

A «lipe/vn ruvöee first. tAbomoko: Ss Harold HRoeesszoRj bííta Mea a KvrArfs uezerere vet.

a Ttwkzatos Zca/äbaw vbsztgClő had orr eayne fbszi/ctbbb oerr a a/wcvlat.

—Áfa Mea Bar2zen a HAtAtHérzoMszöanSt. ßeszet, Azr HATOA/Ar K/Feoezesfec éiue HeiYBefJ és MrOArBAM.'

—Meaért re kék ?/• „—

A ZoßoRNB PePÜLoPéP -ANYAKA oó £tAjePTeitAjeoew FFOétzerér/

Az. eceDö' ir/PAp rzets söpört peata

Nógrád vendége volt

A Sebő-együttes

írt apám a háborúból

• Razumnyevics elbeszélését a Szovjet Irodalom februári sző» mából közöljük.

Színhely: a salgótarjáni József Attila megyei Művelődési Központ színházterme. Időpont: először délelőtt 9, majd 11 óra —, vagyis két előadás és mind a kétszer csaknem zsúfolt terem. Salgótarján óvodásainak játszik a Sebő- együttes. S micsoda felszabadult örömmel, szívvel, szeretettel, lelkesedéssel. A picinyek pillanatok alatt lázba jönnek a muzsikától. Megtanulnak egy éneket az együttestől, és közösen éneklik, később többen együtt próbálgatják, utánozzák, dúdol- gatják a dallamot. Némelyik apróság táncra is perdül a szűk széksorok között. Hálás közönség és tomboló siker. Meg kettős öröm: óvodásoknak, zenészeknek.

Az előadás befejeztével, míg a muzsikusok összecsomagolják zeneszerszámaikat, néhány szót váltunk Sebő Ferenccel, az együttes vezetőjével.

— Gyakran szerepelnek gyermekközönség előtt?

— Kezdettől fogva — válaszolja a televízió képernyőjéről is jól ismert szemüveges, ízlésesen hosszú hajú fiatalember. — Tulajdonképpen nekünk nincs kiválasztott korosztályunk, mindenkinek játszunk. Nemrégiben például Borsodban az egyik öregotthonban szerepeltünk.

Aki ismeri Sebőék zenéjét, az nem csodálkozik ezen a széles skálán. Megzenésített verseket, népdalokat játszanak a maguk módján — pontosabb meghatározása a zeneesztétákra tartozik — afféle Sebő-stílusban.

Az együttes születését 1970- től számítják. Az alapítók, Sebő Ferenc és Halmos Béla ugyanis ebben az évben végezte el a budapesti műegyetemet, s ettől kezdve szerepeltek rendszeresen együtt a nagy nyilvánosság előtt.

— Bélával együtt játszottunk az egyetem szimfonikus zenekarában, melyet akkoriban Oberfrank Géza, az Operaház ' karnagya vezetett. Itt barátkoztunk össze. Azután egyszer Berek Kati adott nálunk előadóestet és utána megkerestem, elmondtam

neki. hogy József Attila-ver- sekre írok zenét. Meghallgatott és meghívott magához, hogy állítsunk össze egy közös József Attila-műsort. Ennek a „játszani is engedd...” lett a címe. s ezzel jártuk

az országot. Tehát Berek Kati fedezett fel, Bélával pedig továbbra is játszottunk hol itt, hol ott a magunk szórakozására, és olyan észrevétlenül történt minden, hogy egyszerre csak azt éreztük, ismernek benünket, hívnak, várnak.

— A népzene mikor került a repertoárba?

— A televízió Röpülj páva-sorozata keltette fel iránta az érdeklődésünket. Attól kezdve gyűjtöttük a népdalokat. Idős nőikkel, férfiakkal beszélgettünk, énekeltettük őket, és így egyre jobban gyarapodott zenei anyagunk. Korábban a 25. Színház számára szereztem zenét, később a Bartók táncegyüttesnél játszottuk a népzenét. Ehhez viszont már partnerek is kellettek.

És megtalálták a megfelelő személyeket. Éri Péter, Nagy Albert, Sebestyén Ági személyében. Valamennyien

több hangszeren játszanak, a hegedűtől a gitáron keresztül a furulyáig, tekerős lantig, citeráig, bőgőig. (A salgótarjáni hangversenyen Éri Péter egyetemi vizsgái miatt nem tudott részt venni.)

— Az együttes, amelynek két tagja a klasszikus zenétől jutott el a népzenéhez, melyik hazai koncertjére emlékezik a legszívesebben az utóbbi idők termésében válogatva?

— Január elején a Camerata Hungarica együttessel adtunk közös hangversenyt, a Zeneakadémián, Muzsikáló szerszámok címmel. Tematikus műsor volt, a középkori és a népi táncok, valamint zenék szerepeltek benne, ugyanakkor a kapcsolata, folytonossága. Egyébként

február 12-én ugyanezzel a címmel kezdődik sprozat a televízióban.

— Gyakran eljutlak külföldre is?

— Jártunk a szomszédos szocialista országokban, Nyu- gat-Európa szinte valameny- nyi államában, a déliek kivételével. Ide, Spanyolországba, és Portugáliába márciusra tervezünk koncertsorozatot. Svédországban két alkalommal is voltunk, egyszer hat, másszor három hétre. Annyira megkedvelték, amit csinálunk, hogy a svéd televízió — egyébként itt is filmeztek a salgótarjáni koncerten — egyórás dokumen4 NGGRAD - 1978. február 7., kedd

Egy piros irattartóban háborús leveleket őrzök. Ezeknek a leveleknek nincs borítékuk. bélyeg sincs rajtuk. Háromszög alakúra vannak ősz- szehajtva. A papír háromszög egyik oldalán — házunk címe. a másikon — tábori posta pecsétje.

— Ha a háromszöget szétbontjuk, kockás, irkalapot kapunk.

Az egész oldal tele van írva tintaceruzával. Sietősen, úgy-ahogy van teleírva. Hisz’ ezeket a leveleket a harcok szüneteiben, fedezékben, mécses halvány világánál írták. A fasiszták bármely pillanatban rohamra indulhattak, úgyhogy mielőbb be kellett fejezni a levelet és elküleni a családnak. Ott úgy vártak minden kis hírt a frontról, mint a legnagyobb örömet. Ha

rúról, a katona hőstettéről bej szél nekem és arra tanít, her gyan kell élni.

— Honnan vannak ezek a lej velek, apa? — kérdezi a pl« ros dossziéba bele-belepillant- va Natasa.

— A háborúból — felelem a lányomnak.

— Háború már régóta nincs,1 de te még mindig olvasod éa olvasod őket.

— Natasa! Nem lehet élj felejtenünk azokat, akik a ml boldogságunkért harcoltak, akik elestek a harcban. Ezer* két a leveleket az apám, at nagyapád írta. A nagy háború katonája volt. A fasisztáid akkor Moszkva felé törtek. Nagyapád pedig, mint a többi szovjet harcos, nem akarta engedni őket. De Rzsev városa környékén, Sztarsevici faluban elesett.

— Most ott van a nagyapa sírja?

— írtam Sztarsevicibe. Érdeklődtem apám felől, azt válaszolták: nincsen sírja a faluban, és senki sem tudja, hol van.

— Biztosan valahol az erdőben — találgatja Natasa. — Menjünk el oda, és keressük meg.

— Magam is gyakran gondo_ lók erre, Natasa. De hát mindeddig azt vártam, mikor nősz meg annyira, hogy együtt indulhassunk a keresésére.

— Én már megnőttem any- nyira — mondta komolyan Natasa.

— Ha így áll a dolog, az idei nyáron, mihelyt téged elengednek vakációra, engem meg szabadságra, útra kelünk. Vágigmegyünk a háborúnak azokon az útjain, amelyeken annak idején nagyapa járt...

— Nemigen tudjuk meg, milyen utakon járt...

— És a frontról kapott levelek? Azok majd megmutatják, merre kell menni. Meg- megállunk azokon a helyeken, ahonnan nagyapa ezeket a leveleket küldte.

— Táskába tesszük őket.' Aztán amikor elindulunk a nagyapa útján, elővesszük és fennhangon elolvassuk mind.

— Rendben van. De magunkkal visszük ezt a régi kis füzetet is az én gyermekkori "kombákomiaimmal — mondom iskolai nanlómat mutatva a lányomnak.

Az első naplóbeiegyzés épp azon a napon kelt, amikor anyuval megkaptuk a frontról azt a két szomorú levelet.

Makai Imre fordítása

tumműsort készít rólunk. Legutóbb a helsinki nemzetközi dalfesztiválon arattunk emlékezetes sikert.

A rokonszenves, nívós muzsikát játszó Sebő-együttes

— most már kimondhatjuk

— világhírt vívott ki magának. Érzelmileg és — minthogy versekről is szó van — gondolatilag gazdag zenéjével, élvezetes, kulturált előadásával, s azzal a következetességgel, amellyel a magyar népzene kincseit „menti át” a mának, teszi kedveltté, népszerűvé az ifjúság körében is. S a világhírnév ebben a műfajban rendkívül tiszteletre méltó dolog.

Sulyok László

pedig sokáig nem jött levél, akkor aggódott a család: „Csak nem esett el a katonánk?!...”

A levelek megsárgultak a régiségtől, a lila sorok szétfolytak a papíron, úgyhogy nem sikerül rögtön elolvasni, mi van odaírva. Nagy üggyel- bajjal betűzgetem azoknak a városoknak és felvaknak a nevét, ahonnan a leveleket,küld- ték: a Moszkva környéki Bo- rogyino, Kalinyin és Sztrarica városok, az ismeretlen kis Sztarsevici falu...

Onnan, abból a távoli, Volga melléki falucskából küldte utolsó levelét a katona.

Ugyanonnan jött az értesítés is az elestéről...

Üjra meg újra elolvasom a régi leveleket. És mindannyiszor mintha hallanám a felejthetetlen, drága hangot. Ez a nyájas, halk hang a hábo-