Nógrád. 1978. február (34. évfolyam. 27-50. szám)

1978-02-05 / 31. szám

ft Központi Statisztikai Miiiatal jelentése (Folytatás az 1. oldalról) tulajdonában volt 1977-ben 18 600 tehergépkocsit állítot- pesítettség. A nagymértékű tak forgalomba. A közutakon terven felüli keresetnöveke- mintegy 1400 km hosszúság- dést azonban az építőipar ban korszerűsítést és útbur- adott kapacitása és szerkeze- kolat-erősítést végeztek. Több te nem tudta kielégíteni. mint 80 kilométer új út épült, növényolajipari takarmányok, Átadták a forgalomnak az a kivitelben az M—l-es autópálya Komá- és a fogyasztási cikkek for­rom és Győr között fél szé- galmának emelkedése volt a 1 A mezőgazdasági termeles a iességben elkészült szakaszát legnagyobb mértékű, tervvel összhangban, 1975-hoz A telefonfőközpontok be- képest 7—7,5 százalékkal nőtt. fogadóképessége 43 ezer, az 1976-hoz^ viszonyítva^a nőve- ^központoké 20 ezer állo­mással bővült A települések közötti közvetlen telefonösz- szeköttetésben az összes főál­lomás 70 százaléka vett részt. kivitelét. Ebben a viszonylat- 1977-ben 178 000 gyermek ban az 1976. évinél nagyobb született, 4 százalékkal keve­111. Mezőgazdaság kedés 10—11 százalékos. Az állami gazdaságok és a me­zőgazdasági termelőszövetke­zetek kb. 12 százalékkal, a összegű passzívum keletke­zett. A behozatalban a gé­pek, a fogyasztási iparcikkek, a kávé, a kakaó, valamint a VII. Jövedelmek, fogyasztás 1977-ben a tervezettnél va­lamivel nagyobb mértékben sebb, mint az előző évben. A csökkenés összefüggött azzal, hogy kevesebb volt a fiatal szülőképes korú nők száma, mint egy évvel korábban, élelmiszerek 1000 lakosra 16,7 élveszületés és 12,4 haláleset jutott. Az 1000 élveszületettre jutó 1 éven alul meghaltak száma a csecsemőhalandóság, az előző évi 30-ról 26-ra csökkent. Az 1000 lakosra jutó természe­tes szaporodás 1977-ben 4,3 volt 1978. január 1-én a népes­háztáji és kisegítő gazdasá- . , vérén 27 orszáecal volt nőtt a lakosság jövedelme és ség 46,6 százaléka, _.. ___n o — a—Az ev végén országgal von . . o K mo nnn ö sszesen gok mintegy 7—8 százalékkal £**"'*,Invbívó ka nräwU fogyasztása. A jövedelmek 5 078 000 fő tartozott az aktív *------— —-----* — ^ElkiLült £ maSS emelkedéséhez hozzájárult, keresőkhöz, 5000 fővel keve­I Wsérleü ülemeiy?^z In- ho^ Julius 1-vel az iparban, sebb, mint egy évvel azelőtt. az élelmiszer-kiskereskede- A létszám 63 százalékát fog­termeltek többet, mint egy. évvel korábban. A termelés növekedése lehetővé tette a noveKeaese leneiove reue a- .„.-vit földi krívotő él- eieiuusKi-wannraiicuc- n íeuszaxu oo ímmicivoi, lakosság jó élelmiszer-ellátá- . Taiiánriörnrdön delemben és a vendéglátás- lalkoztató három fő anyagi gát és a kivitel bővítését is. 1977-ben 5,3 millió tonna búza termett, valamivel több mint egy évvel korábban. A többletmennyiség a hozamnö­vekedésből származott, a bú­lomás Taliándörögdön. V. Beruházás A szocialista szektor be­ruházásaira 731,5 milliárd fo­za vetésterülete kisebb volt rintot, a tervezettnél 10 szá­ban rendezték és egységes!- ágban — az iparban, az épí tették kb. 700 ezer dolgozó tőiparban és a mezőgazdaság­műszakpótlékát, amelynek egy- ban — a dolgozók száma to- évi bérkihatása mintegy 1,8 vább csökkent, a népgazdaság milliárd forint. Szeptember 1- többi ágában együttvéve 1,5 ével, illetve október 1-vel a százalékkal nőtt. _ ___________ ______ ___ művelődés, az oktatás és az a z előző évinél. A hektáron- zalékkel nagyobb összeget egészségügy területén több Az egészségügyi ellátásra kénti átlagtermés 40,5 q volt, fordítottak. Ez folyó áron -19 mjnt 400 ezer dolgozó bérét az állami költségvetés mint- 1,7 q-val több az eddigi leg- százalékkal, volumenben 13 emelték. egy 13 milliárd forintot for­magasabb 1976. évinél. Kuko- százalékkal több mint az elő- Ennek egyévi bérkihatása ditott. A kiadások több mint ricából, az előző évinél vala- ző évben volt. A beruházások csaknem 2,8 milliárd forint, fele a fekvőbeteg-ellátást mivel kisebb területen, majd- ilyen mértékű növekedése Központi béremelésre került szolgálta. A kórházi ágyak nem 1 millió tonnával több, nem állt arányban a népgaz- sor a villamosenergia- és a száma 1100-zal gyarapodott és összesen 6 millió .tonna tér- daság jelenlegi teherbíró ké- ruházati iparban is. A nép- az év végén a szülőotthoni mett. A hektáronkénti átlag- pességével és a koncentrált gazdaságban foglalkoztatottak ágyakkal együtt megközelí- termés 46,8 q volt, 23 százalék- kivitelezés lehetőségeivel. Egy- havi átlagkeresete 3 440 forint tette a 93 500-at. Átadásra kai nagyobb, mint 1976-ban. idejűleg túl sok beruházás volt, ami továbbra is havi 110 került az országos kardioló- A tervnek megfelelően a volt folyamatban, egyes ese- forinttal egészítették ki a ko- giai intézet és több kisebb zöldség-, a burgonya-, és a teltben a befejezések elhúzód- rábbi tüzelő- és húsáremelés létesítmény, gyümölcstermelés erőteljesen tak és emelkedtek a költsé- ellentételezéseként. A fo- fejlődött. Zöldségből és búr- gek. gyasztói árszínvonal a terve- Az orvosok száma az év fo­gonyából §z előző évinél 20 Mind az építési, mind a zett keretek között, 3,9 száza- lyamán 600-zal emelkedett és százalékkal többet takarítót- gépberuházások összege na- lékkai emelkedett Az egy az éy végén 28 400 volt. Egy tak be, hasonló mértékben nö- gyobb volt a tervezettnél, munkás-alkalmazott keresőre általános körzeti orvosra 2700 vekedett az alma- és a szőlő- Különösen a nem szocialista 3utó reálbér a tervezett 2,5—3 lakos ellátása jutott, valami­termés is. A cukorrépa tér- országokból származó gépek százaléknál valamivel na- vel kevesebb , mint 1976-ban. mésmennyisége valamivel ke- beruházása haladta meg az gyobb mértékben, 3,5 száza- Az összes körzeti orvosi ál- vesebb, a répa cukortartalma előirányzatot. Állami beru- lókkal nőtt. A reálbérek mel- lások csaknem 6 százaléka nagyobb volt az egy évvel házasokra kereken 80 milli- a_ társadalmi juttatások is volt betöltetlen. A bölcsődei korábbinál. ^rd forintot fordítottak, fo- jelentősen emelkedtek. Az helyek száma az év folyamán A sertésállomány továbbra aron 15 százalékkal töb- e§y lakosra jutó reáljövede- 3300-zal nőtt és az év végén !s magas szinten maradt, és bet az eiőz.ő évinél de vala- -*em növekedése 4,5« százalék • meghaladta az 55 000-et. az év végén 7,8 millió volt. A mivel kevesebbet az előirány- yolt>. az előirányzott 3,5— szarvasmarha-állomány egy zottnáI. Ezen beiül nagyberu- 4 százalék helyett. [Egy hét a világpolitikában A hét 3 kérdése A nyugatnémet kormányt sajtó azt írja: Washington átalakították, főként Leber „nyomást gyakorol'’ erre vagy hadügyminiszter kényszerű tá- arra, az Egyesült Államok vozása keltett nagy feltűnést, „közvetít” a vitában és így Mit jelenthetnek a bonni tovább. Most éppen Szadat személyi változások? — ez a elnök van a soron, hogy en*. kérdés foglalkoztatja ma első gedjen a nyomásnak. helyen a kommentátorokat az . .............................. , . N SZK-ban és a nyugatnémet Az amerikai elnök a közel- határokon túl. múltban ugyanilyen bizalma­Kisebbfajta bizalmi válság san Begin ifrae'í m'" kerekedett abból, hogy mszerelnokkel is. E heti saj- Washingtonban és Jeruzsá- ‘Óf1rt^eZ’et.!n egy_ Pillanatra lemben ellentétes nyilatkoza- fc e^bentette a titok fátylát, tok hangzottak el a megszállt bogy, blyja Begin arab területeken létesült és ígfret®t> nem fognak az izra-. eliek további településeket lé­tesíteni a megszállt területe­ken. .. Begin helyett Dayan külügyminiszter replikázott erre elég éles formában, ta­gadva; hogy a kormányfő ki* év alatt 3 százalékkal, 1 950000- húzásokra a tervezettnél ke- re emelkedett, az ev fo- vesebbet, célcsoportos beru- lyaman nőtt a tehenek szama húzásokra többet használtak .. . fel. A vállalati beruházások A vágóállatok és allati tér- 8sszege jelentősen meghalad­mékek termelése a tervezett­nél nagyobb mértékben emel­kedett: a vágóállat-termelés 10 százalékkal, a tejtermelés — főként a hozamok növekedé­sével — kb. 11 százalékkal, a ta az előirányzatot. A túltel­jesítést főleg a vállalatok sa­ját fejlesztési alapjainak ter­vezettnél gyorsabb növeke­dése és emellett az exportnö­velő beruházási hitelek elő­ma1dnem&20 sS“ irányzottnál nagyobb foly^ majdnem zo szazaieKKai. tette lehetővé A szocialista mezőgazdasági nagyüzemekben éves átlagban *>. r. -,, , j _i___ 7 3 ezren dolgoztak, csaknem VI. Külkereskedelem A pénzbeni társadalmi jut­tatások összege 10 százalék­kal volt nagyobb, mint 1976- ban. Ezen belül nyugdíjakra 36,3 milliárd forintot fizettek ki, 4 milliárd forinttal, 13 szá­zalékkal többet mint egy év­vel ezelőtt. A nyugdíjasok száma 1977. év végén 1 928 000 volt, 57 000 fővel több, mint az év elején. Családi pótlékra 8,5 milli­árd forintot folyósítottak, 13 létesítendő izraeli települések­ről. Szadat amerikai útja is­mét időszerűvé teszi a kér­dést: mi az USA szerepe a közel-keleti válságban? Változatlan, sőt növekvő he_ h , . . rSlLgfc\S-Ímenká\tetéom raeli jeniét ilyen korlátozás szágban, Nicaraguában A So- Irróí Znlp «1 em már mégiscsak elhangzott iz­mennyiben jelent példát vagy raeli ígéret h a Megszállt előjelet más atin-amenkai Sinai-félszigeten több új tele-. pülést nem létesítenek. Nyilván Carter dolgát köny-’ nyítették meg ezzel, hogy az amerikai elnök egyiptomi lá­togatójának bizonyíthassa: íme, ő az izraeli települések Az állami költségvetés az oktatási intézményekre mint egy 18 milliárd forintot for­dított. Emellett az üzemek és a termelőszövetkezetek is tá­mogatták az oktatási intéz­ményeket. Az óvodák befoga­dóképessége az év folyamán a tervnek megfelelően, kb. 16 000 hellyel bővült Száz óvodáskorúból 1976-ban 80, 1977-ben 83 járt óvodába. Az oktatás különböző fo­kozatain a folyó tanévben 1,7 S^ékka* többet az- 1976‘ millióan tanulnak. Általános wMwunnA 1977‘ ,. ?v közepén iskolai tanuló a 6—13 évesek 1 004 000 család, 1920 000 98,7 százaléka, szakmát ta­■ben jelentősem bővül- ”tón részesült csalá- nul a 14—16 évesek nemzetközi gazdasági ™lék^ a középiskolák ^JhhrJne1’ kt 1977-ben jelentősem bővül- syeimeK után részesült csalá- nul a 14-16 évesek 40 szá­mezőSasági terüít tovább tek nemzetközi gazdasági zL^segél^e 3?tóuSd*£ «- a középiskolák nappa­csökkent. A mezőgazdaság kapcsolataink Aszodahsta * tag0zatanak a 14 anyagi-műszaki ellátottsága országokkal tovább erősödött kal többet, mint évvel javult, a beruházások, első- együttmukodesunk, az áru- korábban ' Gyermekgondozási sorban a gépberuházások forgalom az államközi egyez- segélyben decemhpr gyorsabban nőttek a terve- ményeknek megfelelően bő­zettnél. Az üzemek többek vült, folytatódott a termelési, között 4500 traktort, 2000 ga- tudományos és műszaki bonakombájnt, 4200 tehergép- együttműködés, a közös be- kocsit vásároltak. A gépállo- ruházások megvalósítása, mány korszerűsödött, nőtt a Bővültek termelési, mű- nagyobb teljesítményű trak- szakj és tudományos kap- torok aránya. A traiktorállo- csolataink a nem szocialista végén 290 000 anjna részesült, a dol­gozó nők 13 százaléka. A kiskereskedelmi forgalom» volumene a tervben előirány­zott 4,4 százalékos növekedés­nél nagyobb mértékben, 6,2 —17 évesek 37,8 százaléka, és egyetemi, vagy főiskolai hall­gató a 18—25 évesek 4,6 szá­zaléka. 1977-ben kb. 52 000- en szereztek szakmunkás­bizonyítványt. A középisko­lákban 46 400-ap végeztek. Az érettségizettek 49 száza­lékának szakirányú végzett­sége volt. Az egyetemek és diktatúrákkal szembeni harc­hoz? MIT JELENTHET A BONNI KORMÁNY ÁTALAKÍTÁSA? A Schmidt-kormányra óriá­si kettős nyomás nehezedik további kiterjesztése ellen már hónapok óta: egyfelől az van... Ezt aztán Szadat oda- ellenzék támadásai váltak haza és az arab világban az mind hevesebbé, másfelől a ellenfelei előtt fennen hangozJ nemzetközi porondon főként tathatja, gazdasági-pénzügyi eszközök­kel próbálják vetélytársai visz- Az amerikaiak szerepe ai szaszorítani az NSZK-t. Közel-Keleten még egy berüle­Georg Leber nyugatnémet ten válhat rendkívüli jelenlő- hadügyminiszter megbuktatá- ségűvé: a fegyverkezés terüle- sát jellemző jelenségnek ér- tón! Ha sikerül a Carter-kor- zem. Utoljára tavaly novem- mányzatnak minimális meg* berben, a kormányzó szociál- egyezést létrehozni Kairó és demokrata párt hamburgi Tel Aviv között, ha sikerül kongresszusán láttam-hallot- elfogadtatni az amerikai koz­tam a jobboldali szociáldemok- véleménnyel és a szenátussal,' rátának minősített politikust...- hogy íme, az egyiptomi—iz-< kongresszusi felszólalásában raeli ellentét a múlté, akkor ugyan nem sorakozott fel egyszerre szállíthat az ameri- azok mellé, akik a neutron- kai hadiipar fegyvereket, min* bombát elítélték és elvetet- denekelőtt repülőgépeket fék, de — és azért ez egy NA- Egyiptomnak és Izraelnek: TO-ország hadügyminisztere Milliárdos üzlet! „Az évszázad számára szinte „kötelező házi- második üzlete”! feladat” lett volna — azt sem mondta, hogy a Bundeswehr- nek szüksége lenne erre a gyűlöletes és embertelen fegy­verre. Legfeljebb úgy védel PÉLDA vagy előjel LEHET-E NICARAGUA HAR­CA MÁS LATIN-AMERIKAI százalékkal haladta meg az főiskolák nappali tagozatain mány vonóerőkapacitása 4 országokkal. Külkereakedel- Wágnak értékesített Vük 14t60°-ai} diplomát. Az sris. mssLiTäx sä ”F4Ts;s n s nsssr TSÄ ÄÄS« * tar mezoeaznasaff, területre ie> de számottevően emelke- szehasonlítható áron tár mezőgazdasági — szántó, kert, gyümölcsös, szőlő, rét, legelő — ható- anvagban számolva 220 kg műtrágya jutott. IV. Szállítás és hírközlés A szállított áruk súlya 4,6 százalékkal meghaladta az 1976. évit. Vasúton 2,3 száza­lékkal, tehergépkocsin 7,6 százalékkal, hajón 16,1 száza­lékkal több árut szállítottak —, a tömegközlekedési esz­közökön a személyi utazások száma 3,6 milliárd volt, 2,3 százalékkal több mint 1976- ban. 1977-ben a vasút 10 villa­mos mozdonyt és 20 Diesel­mozdonyt szerzett be. Folyta­tódott a vonalhálózat vala­dett a forgalom a nem szocia­lista — ezen belül elsősorban a fejlődő — országokkal is. 1977-ben a behozatal és a kivitel értéke 16—16 száza­lékkal nőtt. Volumenben a behozatal 8 százalékkal, a ki- kivitel 12 százalékkal volt több mint 1976-ban. Rubelelszámolásokban — a tervnek megfelelően — a kivitel gyorsabban nőtt a be­hozatalnál. összehasonlítha­tó árakon a kivitel 15 száza­3 szá­zalékkal, a ruházati cikkeké 2 százalékkal emelkedett, A vegyes iparcikkek forgalma 1977-ben élénk volt, kb. 12 százalékkal magasabb, mint an szereztek. Közművelődésre és sportra az állami költségvetés 5,5 milliárd forintot fordított. A tervezett beruházási felada­lékkal, a behozatal 7 száza­lékkal emelkedett. A behoza- rításai. A takarékbetét-állo- tali és kiviteli árak változása mány az év végén 107,5 mii- lényegében megfelelt a szá- liárd forint volt, ami 14,6 mil- mítottnak. A behozatali több- liárd forinttal, 15,8 százalék­let kisebb volt, mint 1976- kai több az egy évvel ezelőt- ban. Az import elsősorban tinél. energiahordozókból és gépek- 1977-ben a tervezett 88 ezer bői bővült. Az exportban a lakásnál mintegy 5 ezerrel műit a""pálya- és "állomásbíz- géP'Pari termékek, valamint tbbb. ezer lakás készült tosítás korszerűsítése. Záhony az anyagok kivitele nőtt a el. Magánerőből 59 ezer, ál­térségében üzembe helyezték legnagyobb mértékben. lami erőből 34 ezer lakás az új fényeslitkei teherkocsi- A dollár- és egyéb tőkésde- epult' rendező pályaudvart. viza-elszámolású külkereske­A távolsági és a helyi sze- delmi forgalomban a behoza- mélyszállítás javítására több tál és a kivitel volumene azonos mértékbén, 10—10 szá­zalékkal nőtt. A behozatal nö­vekedése nagyobb, a kivite­lé kisebb volt az előirányzott­tok közül 1 lényegében befeje- 1,97®"ban' ^ lakosság ellátása ződött a várszínház építése, éllemiszerekből jó volt. Búr- Központi és helyi források gonyából, zöldségből és gyű- felhasználásával több más lé- mölcsből az előző évinél na-, tesítmény is elkészült. Átad- gyobb, egyes időszakokban ták többek között a Diós­bőséges volt a kínálat, a zöld- győri Vasgyár művelődési ségárak jóval alacsonyabbak házát, felépült Székesfehérvá- voltak az egy évvel korábbi- rótt a műszaki kultúra háza. nál. Nőttek a lakosság megtaka­A televízió-előfizetők szá­ma az év folyamán 80 ezer­rel nőtt, 1000 lakosra 240 elő­fizető jutott. IX. Idegenforgalom mint 1100 új autóbuszt, 36 trolibuszt, 27 HÉV motor- és pótkocsit, 20 új csuklós vil­lamost állítottak forgalomba. A sziemélygépkocsik száma nál. Mivel a behozatali árak több mint 83 ezerrel emelke- nagyobb mértékben növeked- dett és az év végén megkö- tek mint a kiviteli árak, fo- népessége 10 671000 fő volt adasokat. Az országba 12,4 millió kül­földi érkezett, ✓ 2,5 millióval több mint 1976-ban. Egy nap­nál hosszabb ideig 7,2 millió túrista tartózkodott hazánk ban, számuk 1,6 millióval nőtt. A turisták 87 százaléka szocialista országokból érke­zett. Külföldre 4,7 millió ma' gyár utazott, 19 százalékkal több mint 1976-ban. A ki­utazók 93 százaléka a szo­cialista országokat kereste fel. Az idegenforgalmi bevételek 1978. január 1-én az ország jelentősen meghaladták a ki­VIII. Népesség, foglalkoztatottság, egészségügyi és kulturális ellátás mezte a neutronfegyver DIKTATÚRÁK ELLENI KÜZ-j ügyét, hogy azt próbálta bi- LELEMHEZ? zonygatni: a leszerelési tár­gyalások során ütőkártyaként Mindenkit intenék attól, lehetne felhasználni, valami- hogy kézlegyintéssel inézze el ért cserébe lehetne lemondani Nicaragua eseményeit, mond* rbla- ván, hogy messze van, vagy Egyébként a NATO-beli fegy- hogy egy kétmilliós kis ország verkezésről az a véleményem, sorsának alakulása vajmi ke- hogy mindinkább ütköznek a veset nyomhat a latba... Az, különböző NATO-országok ami most végbemegy Nicara* fegyverkezési iparának érdé- guában, igenis lehet példa kei: az amerikaiak azon a vagy előjel más latin-amerikai címen, hogy egységesíteni, diktatúrák elleni küzdelemhez, szabványosítani kell a fegy- Hiszen a Somozák diktatúra* verkezést, azt sürgetik, hogy ja éppolyan jellegzetes, mini minden szövetségesük — ame- mondjuk Paraguayban a rikai fegyvereket vásároljon, Stroessner.féle fasiszta rezsim, az európaiak viszont :— s Vagy megtoldanám azzal, hogy köztük az élen, a nyugatnéme­tek — azt követelik, hogy az USA is vegyen Európában előállított fegyvereket! Leber a botránnyá dagasz­tott kémkedési és lehallgatá­si ügyek miatt bukott meg, a MAD rövidítésű katonai kém­elhárító viselt dolgai nyomán kélt a nagy vihar ellene. A Pinochet Chilében sem örül­het annak, hogy inogni kezd a nicaraguai, megdönthetet* lennek hitt rendszer. Valószínűnek látszik, hogy á nicaraguai küzdelem még Washingtonban is egyesek együttérzésével találkozik. Az Egyesült Államok ugyanis ko*: titkosszolgálatok szövevényé- rábban túlságosan komprom ben a jobboldali és az ameri- mittálta magát a Somozán kaiakkal szorosan együttmű- klikk támogatásával. Ma már ködő személyek tudnak leg- az elnök környezetében is inkább eligazodni. Nem vélet- akadnak, akik azt szeretnék, len hát, hogy a hadügymi- ha az USA elhatárolná magát nisztert és személyén kérész- az emberi jogokat lábbal tip- tül az egész kormányt, meg ró, kegyetlen és gyilkos rend* Schmidt kancellárt ezen a szertől! De ha igaz ez, s ha vonalon kezdte ki az ellen- az Egyesült Államok valóban meg fog szabadulni a Somcr Ebben az évben fontos tar- záktól, akkor meg kell ka- tományi választások lesznek paszkodniok a StroessnerekW az NSZK-ban, amelyek — he- nek és a Pinocheteknek is... lyi következményeiken túl a nyugatnémet parlament máso- Végül érdemes felhívni i dik kamarájában, a Bundes- figyelmet arra, hogy a remél- ratban is változásokat idéz- hető nicaraguai változások hetnek elő, a kormány tévé- jótékony hatása kiterjedhet a kenységét — kedvezőtlen eset- tőle délre fekvő Costa Ricára ben szinte meg is béníthat- ós annak szomszédjára, Pana* ják. A kormány érzi a ve- mára. Talán fölösleges hang- szélyt Sorainak újrarendezése súlyozni, hogy a Panamai­új erőt ad-e az ellenzéki tá- csatorna sorsa milyen fontos madások visszaverésére? Ma világgazdasági és politikai, sőt meg korai lenne erre választ stratégiai szempontból is. És zelítette a 740 ezret. Ebből lyó áron a behozatal nö­700 ezer a lakosság vekedése meghaladta a 46 000-rel több mint egy év- 1977-ben a szállodai helyek keresni. MI AZ USA SZEREPE A KÖZEL-KELETI VÁLSÁG­BAN? * A kérdés újra meg újra időszerűvé válik, hiszen hol vei korábban. száma csaknem 2000-rel nőtt. az amerikai, hol az izraeli köztudomású, hogy az új pa­namai szerződés most kerül a washingtoni kongresszus elé. Ezért is lehet összefüggést fel­fedezni a nicaraguai esemó" nyék és a latin-amerikai hely* zet között Pálfy József

Next

/
Oldalképek
Tartalom