Nógrád. 1978. február (34. évfolyam. 27-50. szám)

1978-02-05 / 31. szám

Az önkéntes határőr Azért vágtuk: hasadjon is! SOKSZOR LEÍRTUK: „TOVÁBB TART A LENDÜLET”. LASSAN BELEIVODIK A KÖZTUDATBA, HOGY EZ A KIFEJEZÉS MÁR NEM VONATKOZHAT MÁSRA, MINT A BRIGÁDMOZGALOM EREDMÉNYEIRE, A SZOCIALIS- rA KOLLEKTÍVÁK CÉLJAIRA. AZAZ: A TAVAYI, A CSEPELI FELHÍVÁS NYOMÁN ELINDULT MUNKA VER­SENY NEM CSUPÁN KURIÓZUM VOLT, AMIT — AHOGY MONDJÁK — „FLANCBÖL” PRODUKÁLTAK A MUNKA­CSAPATOK. INKÁBB AMOLYAN DEMONSTRÁCIÓ GYANÁNT MUTATTÁK BE A MUNKASKÖZÖSSÉGEK — NEMCSAK AZ ORSZÁGNAK, VAGY AZ ÜZEMNEK, HA­NEM ÖNMAGUNKNAK IS: EZT TUDJUK, HA ERDEMES. S HOGY TÉNYLEG AZ VOLT, AZ EREDMÉNYEKEN TÜL AZ IS BIZONYÍTJA: NEM MARADT PUSZTÁBA KIÁL­TOTT SZÓ AZ IDEI LÁNG GÉPGYÁRI FELHÍVÁS. EGY- RE-MÁSRA VÁLLALKOZNAK A BRIGÁDOK, AZ ÜZE­MEK ARRA, HOGY NEMCSAK TARTJÁK, DE FOKOZZÁK IS A TAVALY ELÉRT LENDÜLETET. Mivégre fokozzák? Hiszen íz se volt lanyha, avval is sivívták az elismerést meg — a címet elérők — a pénz­jutalmat. Ezt firtattuk a salgótarjáni síküveggyárban, íz Aurora brigádnál, amely savaly arany fokozatot ért el i mozgalomban, ami igen szép eredmény, mégse ülnek i babérjaikon. Ebben az év­ien eggyel magasabbra emel- ,ék maguk előtt a „lécet”*, i Vállalat kiváló brigádja :ímért forgatják a szerszámo- cat a gyár samottműhelyé- oen. lem dekáztuk az órákat A tizenkilenc tagú kollektí­va vezetője Godányi László 15 esztendős nagyidomvágó akkurátusán: „égetési segéd- “szközgyártó I.”) — A legnagyobb erőssége i brigádnak — felelte kérdé­semre —, hogy igazi kollek- :íva. Néhány évvel ezelőtt volt úgy, hogy két emberből illt a tagság. Sok oka volt innék, nemcsak a munkások lemtörődömsége, de elmúlt, xsrítsunk fátylat rája. Nagy­iából ebben az összetételben L976 óta vagyunk. Azóta jól isszeforrtunk, mindent meg :udurtk oldani. Ez annak is köszönhető, látják az embe- -ek, hogy érdemes jól dolgoz­ni, mert elismerik a jó mun- iát. — Anyagilag? — Nem ú|y gondoltam, nár az is sokat javult: ég és !öld a mostani és a régi iielyzet. Az is előfordult, nogy egyszer kaptunk 600—600 iorint jutalmat, úgy, hogy senki se számított rá. Ez jó írzés volt, mert éreztük, Hogy {ondóinak ránk, odafigyelnek irra, amit csinálunk. De az irkölcsi megbecsülés, szerin­em, ezúttal többet jelentett íz embereknek. Mióta az új nűvezetőnk idekerült, jobb i légkör, nagyobb a munka- sedv. — Önök 1219 óra társadal- ni múnkát végeztek. Ez fe­jenként több mint nyolc mű­szak, ami nem kevés. Miért végezték? — Vállaltuk. .. — De benne van a brigád­naplóban, hogy év közben új­ra meg újra rátettek az ere­deti vállalásra. — Év közben „bele-bele- kukkantottunk” más brigá­dok eredményeibe, vállalásai­ba, is és úgy igyekeztünk, hogy mindig ott maradjunk az élbolyban. De meg kell mondani, hogy a társadalmi munkát nem erőltettük rá senkire. Ha valaki nem tu­dott eljönni, megértette min­denki, hogy dolga van; men­tünk amennyien tudtunk, s nem jegyeztük, hogy ki, hon- nét hiányzott, nem „dekáztuk” az órákat. — Idén alkalmasint még többet fognák dolgozni, hi­szen eggyel magasabb foko­zatot tűztek célul. Miért? — Nézze, ha az ember el­kezdett valamit, ne álljon meg. Azért vágtuk a fába a fejszét, hogy az hasadjon is. — De ha tartják az ered­ményt, az arany fokozatot, az is nagyon szép... — Szép, szép... De amaz meg még szebb lesz. ...nem faluvégi legény Csőri Mihály, akár a bri­gádvezető a kollektíva idő­sebbjei —, de nem öregei! — közé tartozik. A szakmája ne­ki is nagyidomvágó. — Nem sokan vagyunk, így aztán olyan a brigád, mint egy család. Jól érezzük ma­gunkat, ha együtt vagyunk; akár gyáron, belül, akár a ka­pun túl. Volt egy közös cé­lunk tavaly, s ezért minden­ki a legjobbat igyekezett nyújtani. így aztán szinte ter­mészetes, hogy túl is teljesí­tettük az eredeti célt Ütőké­pes gárda vagyunk: ezt mond­ta rólunk az igazgató is. — A közös cél volt egyedül a hajtóerő? — Volt egyéb is. Egyszer, ugye a pénz is több. Meg aztán ott van a gazdasági cél, az országnak a célja. — Arra is gondolnak mun­ka közben? — Hát persze. Aki szocia­lista ember módjára gondol­kodik, ismeri az ország ügye­it. úgy dolgozik. — Sokan azt mondják, hogy „vagyunk tízmillióan, miért pont én hajtsak; majd meg­csinálja más”... — Ilyen emberek tényleg vannak, de nem a mi brigá­dunkban. — Itt miért nincsenek? — Legtöbbünk nem most kezdte a munkát, s tudja, hogy a sült galamb nem repül a szájába. Meg aztán a mű­vezetőn is sok múlik, hogy az embereknek megmaradjon a kedve. A mi művezetőnk megkér mindenkit, nem pa­rancsolgat, mint egy őrmester. A legkisebb tanulót is meg­kéri, soha se hallottunk tőle olyat, hogy „csináld, öcsikém, mert fenékbe rúglak!” Ez nagy hatással van a dolgo­zókra méghozzá jó hatással, — Ezt, mármint az emberi hangot, a kívülálló természe­tesnek veszi. Nem gondolná, hogy ösztönző erő. — Természetes, természetes; mégse mindenki tartja be. Korábban találkoztam már olyan vezetővel, aki azt hit­te magáról, hogy ő a Jani, ne­ki mindent szabad. — Önöknek ellenben van. Hisz ezeregyszáz-valahány órát dolgoztak társadalmi munká­ban. .. — 1219-et! — javítja ki. — Miért végezték, hisz nem kaptak érte pénzt? — Az ember gyakran úgy érzi: kötelessége. De azért is szívesen csináljuk, mert tudjuk, hogy megmaradó va­lami lesz belőle. Kőműves is vagyok, így segítettem egy kultúrházépítésnél. Ha egy ilyen elkészül, az ember büsz­kén megy el mellette, ha tud­ja, hogy ezt a sarkot például ő falazta. Oktatnak és vonzanak A párt Központi Bizottsága nemrég állást foglalt a dolgo­zók 1978. évi munkaverseny- kezdeményezéséről. A véle­ményben olvasható, hogy „a dolgozók millióit átfogó mun­ka verseny-mozgalom újabb lendületet ad a szocializmus építésének”. A — kissé tán ünnepélyesnek ható — mon­datban említett „dolgozók milliói” közül kettőt faggat­tunk csak a versenyről, hogy szavakkal is elmondják, amit naponta a két kezük munká­jával juttatnak kifejezésre. A szavak oktatnak, a példák vonzanak — tartja a régi bölcsesség, ök —, mint kivi­láglott — élnek evvel is, av­val is. Molnár Pál Itt minden bokor ismerős... A SALGÓTARJÁNI Fehér­vári György a tenyerénél is jobban ismeri a Hosszú-Ker- cseget, a Kercseg-lapost, a Karancs oldalát és a hegy te­tejét. Most 47 éves, s élete legnagyobb részét itt töltötte el. Az a ház, amelyikben la­kik, szülőotthona is. Valami­kor Somoskőújfaluhoz tarto­zott, de úgy is mondták, hogy ez Salgótarján utolsó épülete. Volt, valamikor na­gyon régen. Hiszen azóta egy teljesen új városrész övezi, a KISZ-lakótelep. Maga az épü­let is bontásra van ítélve. Ügy mondják, nemsokára sor kerül rá. — Engem minden tégla ide köt Itt éltem le gyermek­korom, s most is nagyon jól érzem itt magam. A Kercseg, a Karancs, mint jó barátot fogad. — mondja szinte áthe- vülve Fehérvári György, a salgótarjáni állomás MAV-ko- csi vizsgáló ja. A kis helyiségben megszo­rul a párás levegő, s emlékek elevenednek fel. Még 14 éves sem volt, amikor a front er­re közeledett. A Karancs ol­dalában két bunker is volt. Benne katonák. Ügy mondták, hogy partizánok. Fehérvári György mindennap más úton, de hordta a vizet a szomjazó férfiaknak. Már akkor min­den bokrot megismert... — Szinte semmivel sem kü­lönbözik az életem a máso­kénál. Inaskodtam, kazánko­vács lettem, aztán kocsivizs­gáló. Jött a katonaság, a bel­ső karhatalom. Sok mindent megtanultam itt. Leszerelés után minden vágyam az volt, hogy vadász lehessek. Ez is teljesült, ennek már húsz éve.. A vadászat sok ember szá­mára a hasznos szórakozást jelenti. Fehérvári György ezt egy önként vállalt kötele­zettséggel is megtoldotta: ön­ként vállalta az államhatár védelmét! — Mi mindig az országha­tár szomszédságában laktunk. Szinte mindenkit ismerünk, akik erre gyakrabban meg­fordulnak. Legalábbis arcról. Ez mind-mind nagy előny egy önkéntes határőr számára Közelben portyáznak a sorkö­teles katonák. Gyakran szót váltunk. Ha pedig lövést hal­lok azonnal fogom é*.i is a vadászpuskám, s irány a lö­vés feltételezett helye. Az ember sohasem tudja, mikor jó a segítség.« Annak a férfinak, aki húsz éve vadászik, rendkívül kifi­nomult a hallása. Megkülön­bözteti a vad járását, de meghatározza azt is, honnét, s milyen puskából hangzott el a lövés. — ÍGY VOLT EZ AZ ELSŐ akciónknál is — emlékezik vissza. — Este volt már, ami­kor a határőrök lövését hal­lottam. Kaptam a puskám, s már rohantam. Egy kicsit ké­sőn érkeztem. Amikor a ha­tárőr a két idegenre világí­tott, leütötték. Láttam, hogy tőr van náluk, de azt is meg­jegyeztem, hogy az egyik sárga pulóverben van. Meg­kezdtük az üldözést. A kór­ház és a Beszterce étterem között elfogtuk a határsértő­ket. Ügy húsz év körüliek le­hettek. Később tudtuk meg, hogy lengyel bűnözők, aki­ket otthonukban is körözött a rendőrség. Fehérvári Györgynek nem kell kutatni az emlékezeté­ben. Több határsértésnél te­vékenykedett. Ott volt, ami­kor szinte teljesen bekerítet­ték a Karancsot, s keresték a szlovák postarablókat, s más bűncselekményt elkö­vetőket. — Ekkor már azt hittük #későn avatkoztunk be. De nem. A hatóság megtette a magáét. Itt, Magyarországon kerültek lakat alá mind a négyen. Három férfi, meg egy nő... Forró estének nevezi Fehér­vári György a következő ese­tet — Az volt az előzménye az egésznek, hogy a fiatal ha­tárőrnek feltűnt két idegen férfi. Különösen az öltözékük volt szokatlan. Szabályosan igazoltatni akarta őket, mire egyikük aerosolos palackból könnyfakasztó szert spriccelt a határőr szemébe. Azonnal elvesztette látását, míg a ha­társértők különböző irányok­ba menekültek. A határőr több segélykérő lövést adott le. Ezt hallottam meg én is, s gyanúsnak tűnt a sorozat. Bizonyos voltam, hogy a jár­őr kerülhetett bajba. Ugrás a konyhába, kézbe a vadászfegy­vert, egy-egy maréknyi töltényt a zsebbe, s futás a lövés irá­nyába. A feleségem a rend­őrséget értesítette... Nem rész­letezem tovább. A vége az lett, hogy elfogtuk a két ha­társértőt, két nyugatnémet ál­lampolgárt... Azt hiszem, ez az eset tanulságul szolgált mindnyáj unknak... Még egy eset kerül elő az emléktárból. Ez a legfris­sebb. Most történt nem ré­gen, nem sokkal az iskolai bizonyítványosztás után. — Egy fiatalember őgyel- gett a vasúti őrháztól fel­jebb az erdőszé'en. Gyanúsan viselkedett. Ügy intéztem, hogy sikerült elfognom. Kér­déseimre összevissza beszélt. Hogy sétál, a barátait keresi. Nem hittem. Aztán megtört. Egy pásztói fiatal, alig 17 éves fiú volt. Négy tantárgy­ból megbukott, ezért akart disszidálni. Éélt a felelősségre vonástól. Bekísértük a lakta­nyába, az eljárás megindult ellene... Mind a négy tanulságos eset. Határsértők. Valameny- nyien az őket megillető hely­re kerültek. Az igazságszol­gáltatást nem kerülhették el. S a négy esetben ott volt a sorkatonák mellett az önkén­tes határőr, Fehérvári György is. — ISMEREK ERRE MIN­DEN követ, minden bokrot így vagyok, Itt élek, érzem, tudom, hogy segíteni kell a határőröknek. Mindenütt ők sem lehetnek ott. Meg, aki menekül, az üt, gyilkol is. Azt vallom: se be, se kifelé ne legyen határsértés. Mert az államhatár sérthetetlen! Ezt szolgáljuk mi is, önként vállalt kötelességből... Somogyvári László o4 SZOCIALISTA A cTWAGYAR TÁRSADALOM SZÜIJETÉSgx^/7 5. Az elmúlt 15 esztendő gyö­keres változásokat hozott pa" •asztságunk életében is. Míg lz ötvenes évek első felében i parasztság helyzetét még a korábbi erőteljes polarizáltság s agrárpolitikánk jelentős tor- ;ulásai határozták meg, addig i párt 1957 nyarán elfogadott igrárpolitikai tézisei a fő fi- íyelmet már nem a paraszt­ág polarizáltságára, hanem a .derékhadra” irányították. S i párt agrárpolitikájában a nunkás'paraszt szövetség el- reit érvényesítették. A mezőgazdaság szocialista itszervezése az ötvenes-hat­vanas évek fordulóján nem- sak azt eredményezte, hogy i parasztság is a szocialista ermelési viszonyok közé ke- ült, hanem egyszersmind véget vetett a parasztság ko­ábbi osztálytagozódásának, il- etve a tsz-parasztság és az sgyénileg gazdálkodó paraszt­ág eltérő fejlődésének. Éppen ízért volt domináló ezekben tz években az egységes szocia- ista paraszti osztály megte­remtésére irányuló törekvés, tmely mind a propagandában, nind a tettekben érvényesült. Az ennek a törekvésnek el- enszegülő erők közül vélemé- íyünk szerint csak kisebb je- entőségű és egyre gyengülő rolt a korábbi rétegkülönbsé­A parasztság geknek és ellentétekkel át- mentődése a szövetkezeti gaz­dálkodás keretei közé, illet­ve a régi és az új tagok kö­zötti, az előbbivel részint pár­huzamos ellentétek időnkénti felbukkanása. Ezeknél sok te­kintetben jelentősebb, hogy az új keretekben kialakult egy új tagozódás is, amelynek alap­ja már értelemszerűen nem a termelőeszközökhöz való el­térő viszony, hanem a konk­rét munkamegosztás, a mun­ka jellege, valamint a ráter­mettség és a szakképzettség, s a mindezekhez kapcsolódó jö­vedelem nagyságára. Tulajdonképpen azt mond­hatnánk, hogy a mezőgazda­ság szocialista átszervezésével nem az következett be, hogy egy, a munkásosztálytól elkü­lönülő egységes paraszti osz­tály jött létre, hanem éppen ellenkezőleg — Lenin kifeje­zését egy más szituációra al­kalmazva — az „elparasztiat- lanodás” folyamata a jellem­ző. AZONOS SZOCIALISTA TÍPUS A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek megszervezése idején a szocialista tulajdon e formája még erőteljesen ma­gán viselte saját kisáruterme- lő előzményeinek következmé­nyeit. A hatvanas évek köze. pétől azonban — a termelő- szövetkezetek technikai-anya­gi bázisának erősödésével pár­huzamosan — egyre erőtelje­sebben a vállalati gazdálkodás jellemzői alakultak ki. Egyfe­lől a szövetkezetek vállalati jellegének erősödése, a fel nem osztható alapok növeke­dése, az alapvető termelőesz­köz — a föld — szocialista szövetkezeti tulajdona, a szö­vetkezetekre is kiterjedő ál­lami felügyelet és szabályozás, másfelől pedig az állami szek­torban a vállalati önállóság növelése — a gazdálkodás el­térő elemei ellenére is — lé­nyegét és típusát tekintve azonos termelési viszonyt hoz létre az állami és a szövetke­zeti szektorban. A termelőszövetkezetek igen gyors fejlődése (az egy főre jutó termelékenység például az elmúlt 10 évben kétszer olyan gyorsan nőtt, mint az iparban), termelési szerkeze­tének átalakulása, az ipar­szerű termelés kezdődő nfeg- honosodása azt eredményezi, hogy ma már egyre jobban szűkül a termelőszövetkezete­ken belül azok köre, akik a hagyományos parasztság örö­kösének tekinthetők. Ma már a termelőszövetke­zetek aktív keresőinek közel fele abból a fiatalabb generá­cióból kerül ki, akik sohasem voltak kapcsolatban, az egyé­ni parasztgazdasággal. Az aktív termelőszövetkezeti ta­gok és alkalmazottak mintegy 10 százaléka szellemi munka­körben dolgozik, több mint 20 százalékuk szakmunkás. Ehhez járul az is, hogy a mezőgazdasági termelőszövet­kezetekben dolgozó nem nyug­díjas tagoknak és alkalmazot­taknak csak a fele dolgozik a növénytermesztésben, állatte­nyésztésben és takarmányo­zásban, tehát végez kifejezet­ten mezőgazdasági tevékeny­séget. Hasonló arányokat mutat a közös gazdaságokban ledol­gozott munkaidő is. Míg 1963- ban 76 százalék, addig ma már csak közel 50 százalék a hagyományos paraszti munka­idő aránya a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben, az összes fizikai munkaidőn be­lül. A tsz-tagság közel fele te­hát ma már tevékenységét te­kintve nem hagyományos pa­raszti munkát végez. Azt is figyelembe kell ven­ni, hogy a fő foglalkozáson túli mezőgazdasági tevékeny­ség —, mint erre már utal­tunk — nem egyszerűen az ál­lami szektor és a szövetkeze­tek, a munkásosztály és a parasztság között differenciál. A KSH mezőgazdasági kis­üzemi összeírása alapján Ma­gyarországon 1 681 076 mező- gazdasági háztáji- és kisegítő gazdaság van, ezekben — ter­mészetesen különböző rendsze­rességgel — 2 210 404 aktív kereső dolgozik, akiknek csak 24,5 százaléka tsz-tag.(!) 1 302 057 a nem mezőgazdasá­gi főfoglalkozásúak száma, eb­ből több mint egymillió a nem mezőgazdasági fizikai dolgozó. Azt mondhatjuk te­hát, hogy a mezőgazdasági háztáji és kisegítő gazdasá­gokban érintettek kevesebb, mint egynegyede a szövetke­zeti paraszt és több mint fe­le a munkásosztályhoz tarto­zó. A KÉT ALAPVETŐ OSZTÁLY KÖZELEDÉSE A munkásosztály és a pa­rasztság közeledésének fontos tényezője volt a jövedelmek kiegyenlítődése is. Jövedelem­statisztikánk szerint ez 1968- ban következett be és azóta a parasztság, és különösen a kettős jövedelműek munkából származó jövedelme valame­lyest meg is haladja a mun­kásosztályét. Ehhez azonban hozzá kell tennünk, hogy a parasztság ezt a valamivel magasabb többletjövedelmet több munkával érte el; hogy a statisztika a háztáji és ki­segítő gazdaságból származó becsült jövedelmet a paraszti jövedelmekhez hozzászámítja, a munkások mellékkereseteit azonban nem; hogy a mun­kásság természeti juttatásból, származó jövedelme mintegy 30 százalékkal meghaladja a parasztságét és — mint La­dányi János kutatásaiból tud­juk — a fogyasztói árak álla­mi eltérítése következtében egy főre számítva a munkás­ság mintegy évi 700 forint többlethez jut, a parasztság egy főre jutó jövedelme pe­dig évi 133 forinttal csökken. Ferge Zsuzsa kutatásaiból azt is tudjuk, hogy az elmúlt tíz évben jelentősen csökkent a munkásság és a parasztság fogyasztási szerkezete közötti különbség is. így összességében elmondhatjuk, hogy a mun­kásosztály és a parasztság élet- színvonala az utóbbi 10—15 esztendőben jelentősen köze­ledett egymáshoz, és ma már a lényeges életszínvonalbeli különbségek egyáltalán nem ebben a relációban tapasztal­hatók. A mezőgazdaság szocialista átszervezését követő időszak­ban tehát jelentős léptekkel haladt előre a parasztság tör­ténetileg megkésett felbomlá­sa, nagy rétegeinek közeledése a munkásosztályhoz. Ezért ál­lapíthatta meg az MSZMP XI. kongresszusának határoza­ta, hogy a szövetkezeti pa­rasztság „munka- és életkö­rülményeiben, szemléletében közeledik a munkásokhoz, ter­melési és közéleti tevékeny­ségével a szocializmus építé­sének aktív részese”... Kolosi Tamás (Következik: 6. AZ ÉRTELMISÉG) NÓGRÁD - 1978. február 5., vasárnap 3 i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom