Nógrád. 1978. február (34. évfolyam. 27-50. szám)
1978-02-16 / 40. szám
Csehszlovák I képzőművészet Suchy Vladimir: Siqueiros. Mai lévéajánlatunk 20.45: Zivatar Osztrovszkíj a múlt századi orosz realizmus drámaírója; Zivatar című drámáját a miskolci Nemzeti Színház előadá" sában láthatják. Érdekes megfigyelni, hogy a korabeli orosz regény főleg a parasztság és az arisztokrácia ábrázolásában jeleskedik. Osztrovszkíj hősei orosz polgárok. A Zivatarban is egy polgárcsalád szerepel, jól megjelenítve egy tipikusan XIX. századi életformát. Hősnője Katyerina Kabanova hűtlen lesz férjéhez. De vajon milyen következményekkel jár ez a szokványos szerelmihárom- szög-história a XIX. századi orosz polgárság életében?! Katyerina önálló gondolkodású nő, elbírja-e viselni az uralkodó szemlélet az önálló gondolkodást?! Kabanova szerepében Kovács Máriát látják. Kabanov: Újlaki Dénes, Gyikoj: Somló Ferenc, Borisz: Blaskó Péter. Botanikus kert Ulánbátorban Közép-Ázsiában még soha nem látott dolgot, botanikus kertet alakítanak ki Mongólia fővárosa, Ulánbátor keleti határában. A botanikus kert területe eredetileg több mint 30 hektár lesz, majd később két szakaszban bővítik. Több száz fát ültettek, vörösfenyőt, lucfenyőt és más fafajtákat. Idővel az ország egyedülálló növényvilágának minden képviselője jelen lesz. A botanikus kert munkatársai a Mongóliában élő növények biológiai és ökológiai sajátosságait, a föld különböző földrajzi zónáinak flóráját tanulmányozzák majd a zord természeti viszonyokhoz leginkább alkalmazkodni tudó növényfajták nemesítése céljából. Ezenkívül intézkedéseket dolgoznak majd ki és hagynak jóvá a talajerózióval szemben folytatott harccal és növényi források védelmével kapcsolatosan. Tervek szerint az Ulánbátor! botanikus kert részeként parkokat nyitnak a Góbisivatagban és az ország más körzeteiben. Magvar krimi 4 néma dosszié A héten új magyar — méghozzá a krimi műfajában készült — filmmel ismerkedhetnek meg a Nógrád megyei mozinézők. Mészáros Gyula A néma dosszié című munkáját mától vasárnapig a salgótarjáni November 7. Filmszínházban, február 20—22 között a balassagyarmati Ma dách Imre Filmszínházban vetítik. A néma dosszié a magyar filmgyártás szempontjából úgynevezett „hézagpótló” alkotásnak is tekinthető, mivel köztudott, hpgy a hazai filmgyártás utóbbi harmincéves története nem bővelkedik bűnügyi filmekben. Sokáig úgy tűnt, hogy ezt a műfajt rendezőink nem tekintik „testre szabottnak”, elzárkóznak az izgalmas, fordulatos cselekményre épülő bűnügyi történetek képre fogalmazásától, annak ellenére, hogy a közönség széles rétegei kedvelik ezt a filmfajtát. Film- forgalmazásunk ezért az utóbbi évekig tisztán külföldi termésből elégítette ki a hazai igényeket. Ugyanakkor itthoni kísérletek is történtek a bűnügyifilm-készítésre, Az 1977-es képzőművészeti világhét egyik kérdésére — nevezetesen arra: hasznosak vagyunk-e? — próbált választ adni a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége a hazai országos katalógusbe- vezető soraival is, amely a művészt, mint a társadalom hasznos tagját állította elénk. Egyébként, a válaszhoz tartozott az a gazdag esemény- sorozat is szerte az országban — Nógrádban is —, amely a világhéten zajlott, igyekezve újabb rétegekben, szélesebb tömegekben igényt kelteni a képző- és iparművészet iránt, biztatva az emberi arányok, a formák, a színek tiszteletére, az úgynevezett humanizált környezet szeretetére. Rímel ezzel a gondolattal azon eszmecserék szaporodó sora is, amelyeken a téma az építészet, valamint a képző- és iparművészet kapcsolatának feltárása. Senki sem tagadja, hogy napjainkban még s a többi között olyan nagy sikerrel, mint Révész György, Az oroszlán ugrani készül című munkája. Bebizonyosodott — s egyben egy régi „babona” megszűnt — mi is tudunk fordulatokban gazdag, színvonalas, szellemi izgalmat is nyújtó bűnügyi filmet csinálni. Ezt „ felismerést és tényt látszik igazolni Mészáros Gyula A néma dosszié című műve, melynek története Budapesten játszódik, hősei a kémek ellen fellépő rendőri és egyéb bűnüldöző szervek munkatársai. A film cselekménye meglehetősen összekuszált, sok fejtörést okoz a nénincs minden rendben. Részben ez is egyik oka annak, hogy épülő városaink, lakótelepeink jó része többé-ke- vésbé még csak madártávlatból elégíti ki az esztétikai igényeket. Mert ami felülről szép, az lent testközelből esetleg szürke, ami felülről dinamikus, lentről, statikus, és így tovább. Nyilvánvaló tehát, hogy a jövőben mind nagyobb szükség van a korszerű környezet- tervezésre és -alakításra, ezen belül az építészet és a képzőművészet az eddiginél lényegesen szorosabb együttműködésére. amiben egyébként építészek és képzőművészek szintén egyetértenek. Mindkét művészeti ág megsínyli az együttműködés hiányát; a csak az épületek és együttesek funkcióját szem előtt tartó építészet megvalósulásával pedig a közösségi nevelés, emberformálás egyik nagy lehetősége marad el. (Nem beszélve arról, hogy az zőnek. míg sikerül tisztáznia a „frontokat”, de a végén úgy kel fel a székről, hogy jó mulatságban volt része, érdemes volt eljönni a moziba. A fontosabb szerepekben legkiválóbb színészeinkkel találkozunk; '.öbbek között Szirtes Ádámmnl, Bujtor Istvánnal, Káldy Nórával, Bánfalvi Ágival, Sinkó Lászlóval. Bitskev Tiborral és Sinkovits Imrével. A filmet számom magyar film (például az Egy magyar nábob, a Kőszívű ember fiai, a Katonazene, A veréb is madár) kiváló operatőre. Hildebrand István fényképezte, zenéjét Körmendi Vilmos szerezte. új lakótelepek jó részében a közpsségi élet színterei sem jönnek létre. De ez már nem esztétikai kérdés.) Építészet, képző- és iparművészet sajnálatos szétválása történelmi folyamat eredménye, egymáshoz való ismételt közelítésükre azonban égetően szükség van, amint arra századunkban is volt példa, gondoljunk a Bauhausra. Közösségi célokat szem előtt tartó társadalmunkban pedig, ahol minden az emberért történik, egyszerűen nem tekinthetünk el ettől a sürgető igénytől. Természetesen, mondhatnánk egynéhány példát építészet és képzőművészet, iparművészet együttes jelentkezésére. Azonban képző- és iparművészeti alkotás eddig zömmel csak aplikácló- ként került, vagy kerül az épületre, nem szerves kapcsolat eredményeként. E kapcsolatnak ugyanis már a tervezés stádiumában kellene létrejönnie ahhoz, hogy valóban magas színvonalon valóban magas színvonalon valósuljon meg épületekben, városrészekben funkció és esztétikum egysége. E néhány megjegyzésünket annak kapcsán tettük, hogy Salgótarjánban, a megyei művelődési központ üvegcsarnokában február 4-től 26-ig tekinthető meg Lugossy Mária és Bohus Zoltán kiállítása. A két művész magas színvonalú tárlatán ugyanis óhatatlanul újra felmerül az óhajunk: bárcsak kevesebb tervet, s több megvalósult alkotást láthatnánk. Hiányérzetünket tehát nem a két művész okozza, inkább az a szituáció, amely napjainkban még befolyásolja építészet és képző-, valamint iparművészet kapcsolatát. Lugossy Mária és Bobus Zoltán egyébként térplasztikákkal jelentkeztek ezen a kiállításon, tükörfényes acélkompozíciókat, matt nyersacélt önmagukban, illetve más anyagokkal kombinálva. A művekben szigorú rend jut érvényre, s igen magas fokú formai fegyelem. Hűvös, szigorú kiállítás, mégsem elrettentő. Ellenkezőleg, nem nehéz felfedezni e szándékoltan kemény fegyelem — önfegyelem — mögött 'az alkotó ember racionalitással ötvözött finom érzelmeit sem. Lugossy Mária „eredetileg” ötvös, Bohus Zoltán pedig festőként fejezte be tanulmányait. Ez az indíttatás (úgy tűnik) a mostani alkotások érzelmi töltetét erősíti. Így tehát örülünk ennek a tárlatnak. Örömünket csak az rontja, hogy fényes kiállítási teremben jött létre megint csak e művekkel való szép találkozás. Lugossy — Bohus-tárlat Térplasztikák - kiállítási csarnokban 4 NŰGRÁD - 1978. február 16., csütörtök Tóth Elemér
