Nógrád. 1978. január (34. évfolyam. 1-26. szám)

1978-01-15 / 13. szám

A nőpolitikát értekeitek r A II. országos nőkonferen- cián elhangzott beszámoló néhány gondolatának a fel­idézésével, valamint a nőpoli­tikái határozatot követő konkrét intézkedések ismer­tetésével kezdődött a Balas­sagyarmat és Vidéke ÁFÉSZ- nél a legutóbbi nőbizottsági ülés. Az előadó Sümegi Pál, a szövetkezet áruforgalmi főosztályának vezetője volt, aki tájékoztatást adott a szövetkezeti nődolgozók élet- és munkakörülményeinek ja­vítása érdekében készített, intézkedési tervben foglalt — néhány fontosabb területet érintő — feladat végrehajtá­sának helyzetéről. A szövetkezet sajátos hely­zetének megfelelően — a le­hetőség határain belül — el­sődleges feladatként igyeke­zett javítani a dolgozók, így a nődolgozók munkakörülmé­nyein. Valamennyi kereske­delmi egységben biztosították a korszerű fűtést, amely 55 egységben 190 dolgozót érin­tett. A nehéz fizikai munka könnyítésére öt boltnak kézi targoncát vásároltak. Minden italboltban megszüntették a kézi nyomású légpumpás sör­kimérést, s helyette kompresz- szorokat szereltek fel. A ter­vek szerint ez év első felében valamennyi egységben bizto­sítják a vezetékes hideg-me­leg vízzel való ellátást. A munkakörülmények további javítására az V. ötéves terv­ben a szövetkezet szociálpoli­tikai terve alapján közel 1 millió 300 ezer forint felhasz­nálását tervezik. Az intézkedések hatására a nődolgozók körében kedvező fejlődés tapasztalható a szak­mai és politikai képzésben. Az 1970-es évhez viszonyítva a szakképzett dolgozó nők lét­száma megduplázódott. A szövetkezetben szakmai képe­sítéssel a nők 70 százaléka rendelkezik. Az elmúlt évben tizenhatan szakmai képzésen, továbbképzésen vettek részt, melynek költségeihez a szö­vetkezet 10 ezer forinttal já­rult hozzá. Politikai ismerete­ik gyarapítását folyamatos továbbképzéssel biztosítja a szövetkezet. Eredményessége megmutatkozik abban, hogy a marxista középiskolán, az es­ti egyetemen az utóbbi évek­ben 10 nődolgozó szerzett po­litikai végzettséget, örvende­tesen emelkedett a központi apparátusban a vezetőállás­ban levő nők részvétele. A 14 fős vezetői létszámból a nő­vezetők száma hét. Az elhangzott tájékoztatót követő vitában felszólalt lm- rovecz Pálné, Varga Józsefné natvarei, Heved fis Jánosné őrhalmi, Fábián Rozália csesztvei, Benedek Jánosné, a balassagyarmati nőtagsá . képviseletében. Ezután meg­tárgyalták és elfogdták a nő- bizottság 1978. évi munkatér- vét. L. M. NÓGRÁD Egy perc telefon Diákétkeztetés a Kővárban Kun Barnánál, a salgótar­jáni Kővár étterem üzletve­zetőjénél arról érdeklőd­tünk, hogyan sikerült az el­múlt év, milyen volt az ét­terem látogatottsága? ' — Az 1977-es évben szol­gáltatásainkat naponta kö­rülbelül ezer ember vette igénybe. Hozzávetőlegesen 36 000 adag ebédet fogyasz­tottak el a vendégek. __ A kínálat? — Naponta 3—4 féle leves, 9—12 húsféleség, főzelékek, főtt tészták, cukrászsütemé­nyek —, hogy csak néhányat említsek. — És milyen igények vár­nak kielégítésre? — Ez évben szeretnék meg­oldani az étkeztetést mint­egy ötszáz diák részére. Emel­ni szeretnénk a kávéadagokat, valamint a fagylaltkészítést téli időben is, mivel van rá igény. Ezeken kívül több fe­hérjedús ételféleséget, fő­zeléket és gyümölcsös süte­ményeket, tortafélét szeret­nénk készíteni. — Merültek-e fel gondok az elmúlt évben? — Többször is kértük az étkezőktől, hogy ne dohányoz­zanak az étteremben, de elég sokan megszegik e tilalmat. Ezenkívül a mosdók helyze­te, illetve használata kifo­gásolnivaló. Előfordul, hogy az étkészleteket csonkítják meg egyesek. Éttermünk ve­zetősége mindent megtesz a jobb szolgáltatás, a higiéni­kus környezet érdekében, de ehhez szükséges a vendégek megfelelő magatartása is. Időszakos kedvezményes cemenívásár Az állami TÜZÉP- és a szövetkezeti ÁFÉSZ-telepek január 16-tól, hétfőtől ton­nánként 100 forinttal olcsób­ban árusítanak cementet, amíg a meghatározott készlet tart — közölték be a Belke­reskedelmi Minisztérium ille­tékes osztályán. A kereskede­lem az akcióba országosan mintegy 120 ezer tonna ce­mentet vont be, ha ez elfogy, az időszakos kedvezményes vásár lezárul. Az építőanyag-kereskedelem a tavalyinál 100 ezer tonná­val több, összesen 1 millió 750 ezer tonna cementet hoz forgalomba a lakosság részé­re. Az összmennyiség fedezi az igényeket — tavaly is ele­gendő volt — mégis előfor­dult időnként cementhiány. Az időszakos ellátási nehéz­ségek az építőanyag egyenle­tes termelése és a szezonban felfokozott lakossági igény közötti ellentmondással ma­gyarázható. Ezt igyekszik el­kerülni a kereskedelem az­zal, hogy már az év első ne­gyedében a korábbinál több, összesen 535 ezer tonna ce­mentet vesz át a hazai válla­latoktól és importból. Az el­határozás segít az építőanyag­ipar tárolási problémáin is. A kereskedelem mostani el­ső kísérleti lakossági akciójá­val a felhasználókat — fő­leg a lakás- és a csalácjiház- építtetőket — igy éles zik ösz­tönözni arra, hogy a tavaszi építési idény kezdete előtt be­szerezzék a szükséges cemen­tet. A kedvezményes vásár­ral a lakosság 12 millió forin­tot takaríthat meg. Filmklub a tar|áni nyomdaklubban Üj filmsorozat gazdagítja a salgótarjáni fiatalok kedvelt ifjúsági klubja, a nyomda­klub programját. Az előadá­sok ezúttal is kéthetenként kedden, 18 órától tekinthetők S ALGÓT AR J ÁNI UTCARÉSZLET — Veszprémi Károly filcrajza. Naptár 1978. január 15., vasárnap. Lóránt napja. A Nap kel: 7.28., nyugszik: 16.20 órakor. A Hold kel: 10.43., nyugszik: — óra­kor. 1978. január 16., hétfő. Gusztáv napja. A Nap kel: 7.27., nyugszik: 16.21 órakor. A Hold kel: 11.12., nyugszik: 08., óra­kor. meg. A látottakat másnap es­te filmankét keretében vitat­hatják meg az érdeklődők. A belépés mindkét rendezvény­re díjtalan. A sorozat az utóbbi évek magyar- és külföldi siker­filmjeiből ad ízelítőt. Az első előadásra kivételesen hétfőn, január 16-án kerül sor. Ezen Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című világhírű regé­nyének, több Oscar-díjjal ki­tüntetett amerikai filmválto­zatát vetítik. Rendezője a csehszlovák Milos ^orman, főszereplője a nálunk is nép­szerű Jack Nickolson. Száz évvel ezelőtt, 1878. ja­nuár 15-én született Csákvá- rott és 1954-ben halt meg Budapesten Berzeviczy Gi­zella pedagógus, a kommu­nista mozgalom kiemelkedő harcosa. A régi, előkelő magyar ne­mesi család tagjáról, a Tudo­mányos Akadémia elnöké­nek, Berzeviczy Albert volt miniszterelnök közeli rokoná­ról írta 1920-ban a Proletár című bécsi magyar lap, hogy „olyan nő, aki minden sza­vában agitátor és nagyszerű agitátor, mert a benne élő hitet szuggerálni tudja és az igazsághirdetés kifejezésének formáit könnyűszerrel és mindig megtanulja”. A Tanácsköztársaság idején az Erzsébet nőiskola igazga­tója lett. "Ä proletárhatalom megdöntése után perbe fog­ták, s nyolcévi fegyházbün­tetésre ítélték. Ebből 21 hó­napot Márianosztrán töltött — konok osztálytudatos ma­gatartása miatt mintegy 15-öt szigorított különzárkában. 1922. elején fogolycsere út­ján került a Szovjetunióba, ahol negyedszázadon át fej­tett ki aktív mozgalmi tevé­kenységet. 1946-ban tért ha­za, s itthon is fáradhatatlanul tevékenykedett. •it Nyolcvan évvel ezelőtt, 1898. január 16-án véres összetű­zésre került sor a csendőrök és a lakosság között a nyír­ségi Bakta községben, továb­bá Bagaméron, ahonnan a parasztok kiűzték a csend­őröket. Az agrárszocialista moz­galmak e jelentős eseményei a szocialista mozgalom és eszmék vidéki terjedésével függtek össze. A baloldali magatartás miatt a Szociálde­mokrata Pártból kizárt Vár- konyi István (mozgalma saj­nos, elszakadt az ipari mun­kásságétól is) a pártból való kizárása után, 1897. nyarán társaival külön pártot alakí­tott. Független Szocialista Párt elnevezéssel. A független szocialisták 1897. szeptemberé­ben tartották alakuló kong­resszusukat Cegléden, több mint 120 helység mintegy 240 küldöttének részvételével. A kongresszus anarchista nézeteket mutató elvi nyilat­kozatot fogadott el. amely — mivel az állam „minden rossz kútforrása" — elvetette a nolitikai hatalom meghódí­tásának célkitűzését. Nyolc­van éve lángolt fel a Várko- nyiék eszmei befolyását tük­röző agrárszocialista mozga­lom. m.aga után vonva az említett összecsapásokat, amelyek 1898-ban csaknem ötven ember halálát okozták. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk NEMESI GYULA temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BLAU MIKLÓS szeretett férj, apa és nagyapa, életének 77. évében, hosszú szenvedés után, 1978. január 12-én elhunyt. Temetése 1978. január 18-án 13.30 órakor lesz a salgótarjáni központi teme­tőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Ugye, milyen nagy labdát kaptam ajándékba? Ötős a lottón A Sportfogadási és Lottó., Igazgatóság közlése szerint a 2. játékhéten egy darab öt- találatos szelvény volt, nye­reménye 3 584 025 forint. Négytalálatos- szelvénye 316 fogadónak volt, nyereménye 11 342 forint. Három találatot 18 975 fogadó ért el, nyere­ménye 189 forint. A kéttalálatosok száma 383161 darab, ezekre egyen­ként 12 forintot fizetnek. A nyeremények az illeték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. Pára, köd Várható időjárás, ma es­tig: változóan felhős, párás, el­sősorban az éjszakai és a reggeli órákban, ködös idő. Néhány he­lyen zúzmara-lerakódás, kisebb csapadék lehet Gyenge, napköz­ben élénkebb, változó irányú szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: általában plusz 5 fok körül, a tartósan ködös helyeken, kevéssel 0 fok felett. — Hangverseny a múzeum­ban. A szécsényi kastélymú­zeum hangversenysorozatá­nak soron következő — hét­fői — előadásán a balassa­gyarmati zeneiskola Bach- együtfcese ad koncertet. GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édes­anya és nagymama, MÉNESI JÓZSEFNÉ SZ.: MUSTÓ JOLÁN 67. éves korában elhunyt. Te­metése 1978. január 17-én, kedden 3 órakor lesz a Zagy- vapálfalva felső temetőben. A GYÁSZOLÓ FÉRJ, GYERMEKEK, UNOKÁK, DÉDUNOKÁK — övoda Pilinyben. A na­pokban tanácstagi csoport­ülést tartottak Pilinyben, me­lyen a község óvodagondjai kerültek napirendre. Szá­mos használható javaslat hangzott el. A lakosság több százezer forint értékű társa­dalmi munkájával, a 25 fé­rőhelyes létesítmény előrelát­hatólag még az idén elké­szül. Orvosi ügyelet Salgótarjánban ma egész nap orvosi ügyeletet tartanak a Vöröshadsereg úti új ren­delőintézetben. Itt látják el a járás ügyeletét és a fogorvo­si ügyeletet is. (Feljárat az MHSZ melletti kapun). Ki­hívás a kórház számain, a 11-20-as számtól 11-25-ig tör­ténhet. Az ügyelet hívható a 27-91-es telefonon is. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál u. 2., telefon 344), ma egész nap működik ügyeleti szolgálat. Nagybátonyban a központi rendelőben fogad az orvos. A gyógyszertári ügyeletet Salgótarjánban ma reggel 8 órától a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár látja el. Újabb rendelkezés az üdülőtelkekről Nem vásárolhat üdülőtel­ket az a személy vagy család, akinek országos jelentőségű üdülőterülettel rendelkező te­lepülés zárt kertjében földje van. A Minisztertanács ezzel a módosítással egészítette ki az állampolgárok telek-, la­kás- és üdülőtulajdonáról 1971-ben kiadott rendeletét. A kiegészítés kapcsolódik ahhoz a korábbi intézkedés­hez is, amely -a földtulajdon és a földhasználat tovább­fejlesztésének jogszabályait módosította. E változtatás ér­Falusi kírszőttes Gsetéekoztek a felhíváshoz A Homokterenyei közös köz­ségi Tanács legutóbb — pén­teken — megtartott ülésén úgy határozott, hogy csatlako­zik a Nagybátonyi nagyközsé­gi közös Tanács társadalmi- munka-felhívásához, mely­nek jelszava: Kétszáznyolc­van forint társadalmi munka fejenként. A terv megvaló­sításában a homokterenyei tanács a lakosság lelkesedé­sén, aktivitásán túl számít a közigazgatási területen levő gazdasági egységek segítségé­re, közreműködésére is. Mátranovák, Nádújfalu és Homokterenye minden > je­lentősebb idei beruházása al­kalom arra, hogy egy-egy lé­péssel közelebb kerüljenek a mozgalom megvalósításához. Az idén két utca javítására kerül sor. Mátranovákon a Hunyadi, Nádújfalun a Má­jus 1. utca burkolatát újíttat- ja fel a tanács, összesen mintegy nyolcszázezer forint értékben. Mátranovákon folytatják a már meglevő ivó- vízhálózat bővítését. Mint­egy nyolcszáz folyóméter ve­zeték kerül a földbe, ami le­hetővé teszi, hogy csaknem ötven család kapcsolódjék be a hálózatba, jusson hosszú évek után jó minőségű, egész­ségügyileg sem kifogásolható, vezetékes ivóvízhez. Homokterenyén több mint százezer forintot szánnak a község -szépítésére, parkosi- tására. Ennek fő színtere a művelődési ház környéke lesz. Itt a már meglevő kis sportpályát magnak tekintve az Edzett ifjúságért mozga­lom keretében egy minisport- telepet szeretnének létrehoz­ni, a környezet tereprendezé­sével. Nagy jelentőségű lesz az a beruházás is, melyet a me­gyei tanács támogatásával kezdenek meg 1978-ban. Mát­ranovák belvízrendezéséről van szó, melynek költségve­tése egymillió forint körül van. A Felső-zagyva-völgyi Vízgazdálkodási és Talajvédel­mi Társulás végzi el a Csur­gó-patak, valamint a többi vízelvezető árkok, lefolyók medertisztítását, -rendezését, ahol szükséges, burkolását. telmében ugyanis az országos jelentőségű üdülőterülettel rendelkező település zárt kertjében nem szerezhet földtulajdont az, aki már egy üdülőegység, vagy beépítetlen üdülőtelek tulajdonosa, vagy tartós használója. Több mint száz település — város és község — rendel­kezik országos jelentőségű üdülőterülettel, s a települé­sek mellett zárt kerttel, ame­lyek hasznosításában főként a Balaton északi partján, a Du- na-kanyarban és a nagyváro­sok környékén sok félreértés és visszaélés is volt. Az ér­vényes jogszabályokkal ellen­tétben sok helyen az új tulaj­donosok engedély nélkül üdü­lőt építettek zártkerti föld­jeikre, holott azok a mező- gazdasági művelés célját szol­gálják. Elsősorban a kister­melők gazdálkodását, mert nagyüzemi termesztésre al­kalmatlanok. A kistermelők árujával is számolni kell az ország ellátásában, ennélfogva a népgazdaság érdekeinek mond ellent a zárt kertek jogellenes felhasználása. A jogszabály kiegészítése tehát a zárt kertek rendeltetéssze­rű felhasználására ösztönöz, annál is inkább, mert ilyen földeken tilos üdülőt vagy hétvégi házat építeni, s a tu­lajdonos legfeljebb 12 négy­zetméter alapterületű szer­számkamra, présház, vagy gyümölcstároló felállítására kaphat építési engedélyt. A kiegészítő jogszabály a kihirdetéssel lép hatályba. NOGRAD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi n. L Telefon: 23-»*, 22-95. 22-96 . 22-97. Főszerkesztő: 12-94 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 15-69. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Telex: 229 109. Irányitószám 310L Terjeszti • a Magyar Posta. Előfizethető; a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nőgrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 310i Salgótarján, Petőfi o. V Pf.: 96.. Fv.: Kelemen Gábor Igazgató. Indexszám: 25 672. HU ISSN »133—155« ____

Next

/
Oldalképek
Tartalom