Nógrád. 1978. január (34. évfolyam. 1-26. szám)
1978-01-17 / 14. szám
tS§sitiáil£ ess uédjük szocialista hazánkat Ünnepi ntunkásör-eggségggűtós Salgótarjánban Sárvári Ferencné 21 éves m unkásőri szolgálat után átad ta Ferencnek. fegyverét fiának, Sárvári Világ proletárjai, egyesüljetek! NÓGRAD AZ MSZMP NÖGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA XXXIV. ÉVF., 14. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1978. JANUÁR 17.. KEDD Mire költünk 450 milliót? Elfogadták S gazdálkodási terveit A sorrend: lakás, gyermekintézmény, közmű A lakásépítésről szóltak az építők Rendkívüli tanácsülésre szóló meghívót kapott az a több mint kilencven tanácstag, aki Salgótarján lakóit képviseli a tanácsi döntések meghozatalánál. Az év első tanácsülését tegnap tartották az MSZMP I. körzet székházában. Az ülésen megjelent Hojfer István, a Nógrád megyei Tanács elnöke és Herczeg István a városi pártbizottság titkára. A rendkívüli és nyilvános ülésen számos meghívott vendég és érdeklődő, valamint a városépítési tervekben jelentős szerepet betöltő beruházási és kivitelezési építővállalatok, szövetkezetek vezetői, képviselői is jelen voltak. Mire költ 1970-ban mintegy 450 millió forintot a városi tanács; jó-e, megalapozott-e az a két tervezet, amely a már meglevő intézmények, lakóházak fenntartására és a városépítés feladataira vonatkozik? A tanácsülést Fekete Nándor tanácselnök nyitotta meg, majd Morvái Ernő általános elnökhelyettes szóbeli kiegészítésében ismertette a tavaly elért eredményeket, és az idei tervekhez fűzgtt számos, érdekes gondolatot. A tavalyi év kiegyensúlyo- lakás, sportcsarnok, piac, új zott tanácsi gazdálkodást óvodai helyekkel gazdago- eredményezett. Megépült 458 dott a város. Jelenleg 1900 gyermek óvodai nevelésére van lehetőség és mintegy ötezer általános iskolás tanul a városban. A lakásépítésben tapasztalt lemaradásról szólva kiemelte, hogy a tanulságok levonásán túl szükséges a gyakorlatban következetesen alkalmazni a tervek alapos előkészítését, a lehetőségei: gondosabb felmérését, a garanciák megtartását. Az előkészítést korábban kell kezdeni és korábban kell beíe-- jezni, s akkor megvalósítható a folyamatos, ütemes épí- tőmunka. A városépítésben a sorrend azután is ez: lakás, gyermekintézmény és közműépítés. A lakásépítésről szólva el(Folytatás a 2. oldalon.) Leszállt a Szojuz—26 Hagyománnyá vált, az idén Is jeles alkalom a munkásőrség —, de az egész város életében — a Kun Béla nevét viselő Salgótarján városi munkásőr zászlóalj ünnepi egységgyűlése. Erre vasárpap délelőtt Salgótarjánban, p József Attila megyei Mú- \ elődési Központ nagytermében került sor, amelyen részt vett Devcsics Miklós, a Nógrád megyei pártbizottság titkára. Együtt ünnepelt a salgótarjáni munkásőrökkel Nyi- kolaj Timofejevics Kanda- rackov ezredes, az ideiglenesen hazánkban tartózkodó egyik szovjet katonai alakulat főtisztje. Ott voltak az ünnepségen az üzemek párt-, gazdasági vezetői, a Kun Béla Szocialista Brigád képviselői, a társfegyveres testületek vezetői, veteránok. A nagyteremben a munkásőrök mellett helyet foglaltak a hozzátartozók: munkásőrfeleségek, családtagok. Az ünnepi jelentéstétel és a magyar himnusz hangjai után Krätschmer Lajos, a salgótarjáni városi pártbizottság csoportvezetője köszöntötte a vendégeket, a munkásőröket, majd Godó János, a Kun Béla városi zászlóalj parancsnoka értékelte a zászlóalj elmúlt évi munkáját. Elmondotta: — Alapvető feladatunknak tartottuk, hogy az eddig elért eredményekre támaszkodva tovább bővüljenek munkásőreink politikai, szakmai ismeretei, erősítsük egységünk kollektívájának fegyelmét, harckészültségi állapotát. .. Egységünk erkölcsi. politikai, fegyelmi helyzete megfelel a követelményeknek. Az állományban szolgálatot teljesítő munkásőrök a korábbi évekhez hasonlóan eleget tettek a munkásőri pártmegbízatásuknak, önként vállalt kötelezettségüknek. 1977-ben a munkásőrök politikai, szakmai ismeretei bővültek. Tovább erősödött az egység, az alegység összei’orrottsága. Ezt bizonyítja a megnövekedett munkásőri ''feladatok eredményes végrehajtása. Helytálltak a gazdasági építőmunkában, élenjártak a párthatározatok tudatosításában, végrehajtásában. Beszámolójában kijelentette: pártunk vezetésével, népünkkel összeforrva építjük és védjük szocialista hazánkat. Ezután Tóth Zoltán parancsnokhelyettes az országos, a megyei és a zászlóalj - parancsnok parancsait ismertette. A munkásőregysé- gek között folyó megyei szocialista versenyben a második helyezést a salgótarjani városi zászlóalj nyerte el. Az erről szóló elismerést Devcsics Miklós és Péter Balázs megyei parancsnokhelyettes nyújtotta át. A zászlóalj legjobb százada címet a velejáró vándorzászlót, oklevelet a II. század harmadszor nyerte el. Parancsnoka Krechnyak Gyula. A zászlóalj legjobb szakasza címet a második szakasznak adományozták, parancsnoka Cserháti István. A versenyzászlót és oklevelet Herczeg István, a városi pártbizottság titkára és Godó János nyújtotta át a parancsnokoknak. Húsz év a haza fegyveres szolgálatában szolgálati érdemérem kitüntetést nyolc, tizenöt éves szolgálat után hat, tízéves szolgálat után negyvenkét munkásőr kapta meg. S, amíg a kitüntetéseket Devcsics Miklós, Herczeg István és Péter Balázs átnyújtotta, a zenekar a Fel, vörösök, proletárok. .. indulót játszotta. Köszöntötte az egységgyűlést Ny. T. Kandarackov ezredes, aki emlékezett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára, a magyar internacionalistákra, a Vörös Hadsereg megalakulásának 60. évfordulójára. Kijelentette: a munkásőrök a nép, a párt szolgálatában áll- nai:. Ezt az önzetlen szolgálatot mi példaképül használjuk katonáink nevelésénél. Herczeg István, a megyei és a városi pártbizottság nevében köszöntötte az ünnepi «gységgyűlést. — A munkásőrök elsősorban az építőmunka, az alkotás emberei... Szeretik a békés életet, családjukat, gyermeküket. Azért munkáluod- nak, hogy minél boldogabban, kulturáltabban élhessünk. Békében élni, békében építeni, haladni tovább a fejlett szocialista társadalom útján — ezért tevékenykednek a hétköznapokon. Tudjuk nem könnyű körülmények közt, helytállni, teljesíteni a magasabb követelményeket — ez a kötelességünk önmagunkkal, dolgozótársainkkal a szocialista épitőmunkára figyelő, haladó világgal szemben is. Ez a hitvallásunk a kommunista eszmékből, proletár internaeionalizmususunkból fakad — mondotta, majd a párt nevében felmentette a leszerelőket és tartalékállományba vonulókat pártmegbízatásuk alól. A leszerelők, a tartalékállományba Vonulók nevében Kovács Miklós mondott köszönetét a pártnak és búcsúzott a fegyvertársaktól. Ünnepélyes pillanat következett. A csapatzászló bevonulása után az új munkásőr eskütételére került sor. A munkádon, a kiképzésben megedzett munkásőrök szemében is könny csillant amikor Sárvári Ferencné leszerelő munkásőr, aki 21 éven keresztül hordta a fegyvert, átadta megőrzésre fiának, Sárvári Ferencnek., Ezután piros és acélkék sapkás úttörők köszöntötték az egységgyűlést, amely az Internacionálé hangjaival ért véget. A munkásőröket gazdag kultúrműsor szórakoztatta a vasárnapi ünnepi egységgyűlésen. Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Földet ért a Szojuz—26 űrhajó, fedélzetén Dzsanibekov- vai és Makarov vak A moszkvai rádió hétfőn délután, röviddel négy óra előtt jelentetA leszállásról kiadott közlemény hangsúlyozza: az űrhajózás történetében mindeddig példa nélkül álló kísérlet sikere nagy mértékben viszi előbbre az új, nagy űrkomplexumok kialakítását. A kísérlet sikere azt bizonyítja, hogy lehetséges az űrhajókból és az új típusú, a „második nemzedékhez” tartozó űrállomásokból hasonló komplexum összeszerelése. * Győri Imre Berlinben te be, hogy az űrhajó a programnak megfelelően levált a Szál jut 6 űrállomásról és az azzal egybekapcsolt Szojuz—27 űrhajóról és a megadott pályára tért. Itt végrehajtották a fékezési manővert, szétkapcsolták az űrhajó visszatérő egységét és az ellátó részt, majd a visszatérő egység megkezdte a leszállást. A megadott ponton kinyíltak a fékező ejtőernyők, majd közvetlenül a Föld felszíne fölött működésbe léptek a lé- kező rakéták is, így az űrhajó teljesen síma leszállást hajtott végre az előre megadott körzetben, mintegy 310 kilométerre Celinograd városától, nyugati irányban. Dzsanibe- kov és Makarov kiváló egészségi állapotban van. Győri Imre, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának meghívására vasárnap este Berlinbe érkezett. Kíséretében van dr. Mona Gyula, a KB agitációs és propagandaosz- talyának he.yeue-i ve, : ... ■. és Kurucz István, a budapesti oktatási igazgatóság vezetője. Az MSZMP KB titkára a Német Demokratikus Köztársaságban tanulmányozza az NSZEP tömegpolitikai munkájának tapasztalatait és a tömegtájékoztatást, s eszmecserét folytat a két testvérpárt munkakapcsolatairól, együttműködéséről az agitációs és propagandamunka területén. (MTI) Lemondott az ola&z kormány Óvári Miklós hazaérkezett az NSZK-bó! Óvári Miklós, az MSZMP nista Párt meghívására Párt- Politikai Bizottságának tagja, küldöttség élén tett látogatást, a Központi Bizottság titkára Üdvözlésére megjelent Gve- hétfőn hazaérkezett az NSZK- nes András, a 1 Köznonti Bi- ból, ahol a Német Kommu- zottság titkára. (MTI) Belgrádi találkozó Előtérben a sáróköslemény szövegese ve Márkus Gyula, az MTI belgrádi tudósítója Jelenti: Huszonöt napos szünet után Belgrádban kedden folytatódni az eurupa. o.z. n... . 11 együttműködési találkozó. A tanácskozáson résztvevő 35 ország nagyköveti szintű küldöttségei vasárnap és hétfőn megérkezteit a jugoszláv fővárosba. A most kezdődő, körülbelül egyhónapos időszakban a munka legfontosabb és legnehezebb része vár a küldöttségekre: meg kell szöve- gezni a találkozó záróközleményét, a helsinki záróokmány szellemében konkrét formába kell foglalniuk több hónapos munkájuk eredményeit, és meg kell állapodniuk a következő belgrádi típusú értekezlet helyében és időpontjában. A záródokumentumba — az egyöntetűség elve alapján — azokat a javaslatokat kell beépíteniük, amelyek kontinensünk biztonságának és államai együttműködésének további erősödését szolgálják. A találkozó zarosza.caoza oi- zonyára az eddigieknél kevésbé lesz látványos. A plenáris üléseken és a szerkesztő esc portokban egyaránt a nagy- jelentőségű dokumentum mondataiért, sőt szavaiért folyik majd a politikai harc. Az okmány szövege határozza majd meg politikai súlyát és az aláíróra rótt kötelezettségeket. A pártok megvonták a bizalmat Hétfőn délelőtt lemondott az olasz kormány. A döntést a minisztertanács rendkívüli ülésén hoztak, amelyen Giuno Andreotti miniszterelnök utoljára ült össze minisztereivel. A kormányfő még hétfőn felkereste Giovanni Leone köz- társasági elnököt és hivatalosan is benyújtotta kabinetjének lemondását. Mint ismeretes, Giulio Andreotti kormánya azért kényszerült lemondásra, mert megvonták tőle bizalmukat a kommunisták, a szocialisták és a republikánusok. A három párt élesen bírálta a kabinetet amiatt, hogy nem hajtotta végre a tavalyi júliusban hat párt között létrejött programmegállapodásban foglaltakat: nem orvosolta a gazdasági bajokat és nem tudta megfékezni a közbiztonság romlását semA köztársasági elnökség közleménye szerint Leone „fenntartotta magának a döntés jogát” és felkérte Andreotti kabinetjét maradjon hivatalában a folyó ügyek intézésére. A közlemény szerint Leone' kedden este kezdi el konzultációit a kormányválsággal kapcsolatban. (MTI) (Kommentárunk a 2. oldalon.) Elutazott a szovjet tudósküldötfség Budapestről Elutazott Budapestről, a MTA több kutatóintézetét láSzovjetunió Tudományos Aka- fogatták meg, szakmai elő- démiájának tudósdelegációja, adásokat tartottak legújabb A Vlagyimir Kotyelnyiüov ai- tudományos eredményeikről, elnök vezette küldöttség részt konzultációkon vettek részt, vett az MTA-nak a két aka- Elutazásuk eiőtt a küldott- démia 20 éves együttműködé- séget fogadta Aczél György, a sét értékelő tudományos ülés- Minisztertanács elnökhelyet* szakán. A szovjet tudósok az tese. (MTI)