Nógrád. 1978. január (34. évfolyam. 1-26. szám)

1978-01-26 / 22. szám

Művelődési elképzelések Diósjenőn Azon a napon alighanem Diósjenő volt a megye leg­hidegebb pontja. Harapós, száraz szél nyargalászott a község elnéptelenedett utcá­in, tépte, marcangolta a kul­túrotthon előtti fenyők mé­regzöld ágait. Majd bent meg­melegszünk — csábított a re­mény. De rém: a művelődési ház kazánja elromlott, s az igazgatói szobából kénytele­nek voltak átvinni az olaj­kályhát a nagyterembe, hogy legalább az esti mozielőadás közönsége érezhessen egy kis me' eget. Végh Józseffel, . az intéz­mény gazgatójáva! az ifjú­sági klub tűzhelye mellé hú­zódunk. amely nagyor taka­rékosan adja a meleget, mert kabátunkat a megfázás veszé­lye nélkül nemigen vethet­jük le. Végh József agrárüzem­gazdász két és fél hónapja vállalta el főállásban a mű­velődési ház vezetését. A nép­művelés nála családi hagyo­mány: édesanyja nedagógus, testvérbátyja a váci művelő­dési közport vezetője. Talán tőlük is kapta a kedvet és a bátorságot, amikor vállalta az új feladatot. Tavasszal egyébként is belekóstolhatott a közművelődési munkába: két hónapig ö helyettesítette a katonai szolgálatát teljesítő korábbi igazgatót, aztán főis­kolás évei óta maga is aktív táncos. 1975 után, falujába hazatérve pedig néptánc­csoport-vezető. — Most dolgozunk a taná­csi és az intézményi éves munkaterven — mondja —, és mint új embernek, megle­hetősen sok a gondom. A munka fő vonalai azonban már kirajzolódtak. — Melyek azok? — A művelődés közösségi formáinak erősítése, minél változatosabb, gazdagabb szó­rakozási, művelődési lehető­ségek biztosítása, a különbö­ző csoportok tevékenységének összekapcsolása, egymás mun­kájának kölcsönös segítése. — És a nagytermi rendez­vények? — Közművelődési szem­pontból a színházi és az elő­adóest fontos a számunkra. A színháznak kialakult törzs- közönsége van, de sajnos őket ebben az esztendőben nem sok jóval tudom biztatni. De­cember közepén kaptam meg ugyanis, még a Déryné Szín­ház cégjelzésével a szevező- től azt a levelet, amelyben közli, hogy a színpadmagas­ság elégtelensége miatt egyet­len produkciót sem tud szá­munkra biztosítani. Irodalmi összeállítást viszont ígér. Csakhogy ennek egyelőre na­gyon kevés a közönsége. Még a Psota-estre is mindössze negyven ember gyűlt egybe. Anyagilag ez súlyos terheket ró a költségvetésünkre. Zenekúra A Bolgár Orvostudományi Akad^mrt pediátriai intézeté­ben 11.30-tól 12 óráig sajátos „csendrendelet” van érvény­ben. A gyermekpáciensek ágvban fekve, a fél óra alatt ze­nét hallgatnak: Csajkovszkij Hattyúk tava, Schubert Ave Maria és Mozart Egy kis éji zene című művét. A fárasztó vizsgálatok, ke­zelések és a kórházi iskola látogatása után a zene rend­kívül kedvezően hat a kis betegekre. Feloldja a kórházi környezet okozta szorongáso­kat és elősegíti, hogy a gye­rekek jó étvággyal ebédelje­nek, pihenjenek. A „zeneterápia” ötletét pe­dagógusok adták. Egyelőre a módszer kísérleti jellegű, de az első tapasztalatokból le­szűrték, hogy a beteg gyer­mekeknek a szokatlan kör­nyezetből és egyéb tényezők­ből eredő lelki egyensúly­felborulását a „zenekúra” jelentős mértékben helyrebil­lenti. A zenét nem hallgató kontrollcsoport kedvezőtle­nebb pszichikai tüneteket, gyengébb koncentráló képessé­get tanúsított a kórházi isko­la foglalkozásain. Az eljárást már sikerrel alkalmazzák a felnőtt-, kerin­gési zavarokban szenvedő betegeknél is. Mai ív-ajánlatunk 21.25: Prokofjev Klasszikus szimfónia A televízió közművelődési missziót teljesítő Zenei Klub­ja Prokofjevnek e nálunk ritkán hallható művét, a Klasszikus szimfóniát tűzi műsorra, a Semmelweis Or­vostudományi Egyetem dísz­terméből helyszíni közvetítés­ben. Prokofjev, a kiváló szovjet-orosz zeneszerző cso­dagyerekként kezdte pályá­ját. Már ötévesen zeneműve­ket komponált, tizenkét éves koráig három operát, egy szim'őniát, zongoradarabo­kat írt. A pétervári konzer­vatóriumban tanult. Az első világháború idején keletkez­tek első egyéni hangú művei, amellyel a konzervatív ízlésű kritika támadását vonta ma­gára. A forradalom győzelme után Japánban, majd az USA-ban él. Ott írta nálunk is műsoron levő operáját, „A három narancs szerelmese” címmel. Párizsban telepszik le és az orosz balett számá­ra komponál szimfonikus ze­nét. Előbb csak hazalátogat, majd a harmincas évek ele­jén végleg visszatér hazájá­ba. Ezután írja legkiemelke­dőbb zeneműveit. 1941 utána Honvédő Háború megpróbál­tatásainak ad nangot zenéjé­ben. 1953-ban bekövetkezett haláláig még sok. a nagykö­zönséghez, az emberiséghez szóló mű kerül ki keze alól. Kantátái, oratóriumai, operái, szimfóniái méltán népszerűek. Öt és tél millió tv-tulajdonos A Német Demokratikus Köztársaság 17 millió állam­polgárának tájékoztatására 39 napilap jelenik meg naponta 8 millió példányban; 31 heti­lap 8,7 millió példányban; 63U üzemi újság kétmillió példányban és 517 különféle folyóirat 17.8 millió példány­ban. Minden családnak lega­lább egy napilap, egy hetilap es két folyóirat jár. Megfele­lő sajtóorgánumokkal rendel­kezik a vidék is. Élénk az olvasószolgálat: az elmúlt év­ben 1.8 millió levél érkezett a lapokhoz az olvasóktól, 350 ezer nyomtatásban is meg­jelent. Népszerű a rádió. Naponta öt programja hallható:- az NDK—I. tájékoztató és szó­rakoztató, az NDK—II. kul­turális, oktatási, az „NDK hangja” információs, a Berli­ni Rádió a fővárosi, a Radio Berlin International pedig — 12 nyelven — a külföldre szóló adások műsora. Az NDK—I-hez 11 regionális adó csatlakozik. A sugárzási idő és a műsorok választéka év­ről évre bővül. A heti mű­sorok óraszáma- 1957-ben 517 volt, jelenleg 1200 óra. Az NDK televíziója 1952. december 21-én kezdte meg adását. Akkor összesen 75 televízió-előfizető volt. tíz év múlva kétmillió. 1972-ben 4.0, jelenleg pedig több mint öt és fél millió. A háztartások 85 százaléka rendelkezik tele­vízióval. A heti műsoridő 1953-ban 14 óra volt, 1969- ben 100 óra, s ebből nyolc óra volt színes adás. 1975-ben a heti 135 óra műsoridőből már 88 a színes. 4 NOGRAD — 1978. január 26., csütörtök — Tehát részben ez a kényszerűség is magyarázza, hogy az idén a kiscsoportos foglalkozások jelentik a mun­ka döntő súlyát. Milyen cso­portokkal rendelkeznek ? — A néptánc iránt rend­kívüli az igény. Három cso­portunk működik a legki­sebbektől a KTSZ-korúakig, összesen 80 résztvevővel. A gyermekcsoportot a felesé­gem, a felső tagozatos általá­nos iskolásat Szalai Antal és Klinker Éva táncosok veze­tik, a KISZ-eset én. Jól felszerelt a fotószakkör, két általános iskolás és egy fel­nőttcsoportot foglalkoztat. Az úttöröklub a gyermek- csoportokat. az ifjúsági klub a felnőttközösségeket foglal­ja egységbe. Januárban ala­kítjuk meg a gyermek honis­mereti szakkört, amelynek egyik fontos feladata a helyi néprajzi értékek gyűjtése lesz. Itt szervezik a fizikai dol­gozók gyermekeinek részvé­telével. tanári közreműködés­sel a kisegítő foglalkozásokat. Huszonkét fővel működtetik a 80 órás magánvizsgára elő­készítő felnőttoktatási tan fo­lyamot. Az iskolások körében népszerű az asztalitenisz: a gyerekekkel hetente kétszer Leld László, a VILLTESZ munkása foglalkozik. — Nagy szükség volna egy segítő emberre — mondja Végh József —, de úgy hal­lottam, hogy az idén nem kapunk új státuszt. Pedig sok és nagy a feladat. Azt szeret­ném, ha a klubokban, szak­körökben élénk ismeretter­jesztés is folyna, például a táncosok magával a tánctör­ténettel is megismerkedné­nek. A ház működtetése ren­geteg szervezést, utána járást igényel, aztán ott az admi­nisztráció. Itt nem nyolc óra a napi munkaidő... De érzem szavaiból, hogy ezt nem panaszként mondja, csak az igazság kedvéért. Ha személyi gondjai lesz­nek is a művelődési háznak, anyagiakban nem lesz hiány. Kozma Ferencné, a tanács vb-titkára elmondta, hogy az idén 150 ezer forint támoga­tást adnak az intézménynek — 44 ezer forinttal többet a tavalyinál — a tevékenység tartalmi színvonalának emelé­sére. Reméljük, sikeresen él e megnövekedett lehetőséggel a fiatajl intézményvezető. An­nál is inkább, mert amit — ha csak vázlatosan is — el­mondott terveiből, az nagyon hasznos művelődéspolitikai célokat, reális elképzeléseket tartalmaz. Sulyok László A telepen csak „bányaka­szinónak” emlegetik, pedig a hivatalos neve mátranováki Ganz-MAVAG Művelődési Ház. Széles, ka­vicsos út vezet a tavaly fel­újított épülethez. Gondosan ápolt parkját is ekkor nyilvá­nították természetvédelmi te­rületté. Az épület termeiben színes szalagok, lampionok csüngnek a mennyezetről. — Pótszilveszterre készü­lünk. Ezek a zenés-táncos ren­dezvények mindig jól szoktak sikerülni — mondja Berze Ba- lázsné gazdasági vezető. Forgó Elemér megbízott Igazgatóval — betegsége miatt — nem tudtunk beszélni, he­lyette Sipos József szb-titkár vállalkozott, hogy bemutatja az intézményt. — Az épület 1971-ben került a Ganz-MÁVAG mátranová­ki gyárának tulajdonába. Ak­kor 80 000 forint évi költség- vetéssel indultunk, 1978-ra 370 000 forintot irányoztunk elő. Szeretném megjegyezni, hogy míg a tanácsi kézben le­vő kultúrházaknál az állami támogatás a nagyobb, addig nálunk — tavaly például — ennek 66 százalékát saját be­vételi forrósaink tették ki. Szavai mögött jogos büszke­ség érződik. Megtudom, hogy a bevétel a termek bérleti dí­jaiból és mindenekelőtt a beat- és egyéb zenés rendezvé­nyekből származik. — Mire fordítják ezt a je­lentős összeget? Természetesen a tartalmi munkára gondolok. ,1, tgyfejü »«’ »■•«ásóban '5.) , Legenda és nnlosng Mint minden nagy hegy, a Tátra is megragadta az em­ber képzeletét, és számtalan legendát teremtett köre. az egyik szerint a lengyel be­tyárok (lengyelül: ba£‘®r> ejtsd: bácsár) hatalmas km eset raboltak a magyar o uraktól, és a Tátrába rejtet­ték. Apáról fiúra adtak a tit­kos hely tudását, és- soitan még ma is hisznek aoban, hogy meglelik, csak idő kell hozzá. A képzelet nem is rugasz­kodott el olyan nagyon a valóságtól: egykor Jelentős vas- és nemestémbanyaszat folyt itt, de a készletek már több évszázada kimerültek. Ma is őriz azonban igazi „kincset” a hatalmas hegység: valóságos kincsesbányája a geológiai, természettudomá- nyi történelmi és néprajzi emlékeknek, ritkaságoknak. Pótolhatatlan értékét felismer­ve a lengyel kormány 1947- ben nemzeti parkká nyilvani­Zakopanéban, a lengyel Tat­ra központjában nem volt szerencsém, a rövid masiei nap alatt, amit itt tölthettem, reménytelenül esett az eső, a hegyekbe Ilyen időben nem mertünk elindulni, távolról figyeltük csak a ködöt pipáló vagy felhőbe vesző hegycsú­csokat. Mit tehet az ember, hogy valami ízelítőt kapjon mégis a tájból, annak kultú­rájából? Megnézi a helyi mú­zeumot. A Zakopanéi latra Múzeum nemcsak hogy kár­pótol a személyes tapasztala­tokért, hanem sűrítve és el- ményszerűen olyan ismerete­ket is ad, amelyet nehezen szerezne meg a többnyire kor­látozott idővel rendelkező utazó. A múzeum négy rész­légé (geológiai, természettu­dományos, történelmi és nép­rajzi) teljességre törekedve mutatja be a Tátrát. A néprajzi tarlók a népi élet két területét mutatják be alaposabban: a lakóházat és a juhászatot. Paraszthazat lat­hatunk tisztaszobával és „fe­kete szobával”. Nem kell ah­hoz szakembernek, népraj­zosnak lenni, hogy a lengyel és a magyar népi élet és tár­gyai hasonlóságának egész so­rát fedezze fel: a szobák el­rendezése, a berendezési tár­gyak szigorúan kötött rendje sok összehasonlításra ad al- kaimat. A tisztaszoba cserép­edényei között felfedeztem a gömöri főzőfazekat, az erdélyi bokályt. a vásárhelyi vizes­korsót. Tárlatvezetonk, Zu- rowski etnográfus, a múzeum munkatársa kérdésemre el­mondta, hogy a hasonlóságot Góral népi együttes. mutató tárgyak egy része ma­gyar eredetű, másik része helyben készült és kölcsönha- lásról, a forma és motívum vándorlásáról vallanak. A hagyományos tátrai juhtenyésztés esetében a kap­csolatok még szorosabbak, a kölcsönhatások még erőseb­bek. A szakszavak is beszé­desek: a pásztor lengyelül= pasterz, a juhász=juhas, a gazda az gazda. A nagyfokú hasonlóságnak az a magyará­zata, hogy a tátrai juhte­nyésztés kialakulásában nagy szerepet játszottak a közép­korban az Erdélyből északra vándorolt pásztorok. A két nép között az érintkezés a középkor óta folyamatos volt, nem meglepő hát, hogy a kölcsönhatás Lengyelország legdélibb népcsoportjánál, a teljesen nem tisztázott erede­tű góráloknál a legkézzelfog­hatóbb. Most értettem meg a városi művelődési házban előző este látott népitánc- műsor „rejtélyét”: a lakodal­mas vagy a betyártánc ritmu­sa, dallama ismerősebb volt számomra, mint a Közép-Len- gyelországból származó kísé­rőmnek. A dallamkölcsönzés, kölcsönhatás oka nyilvánvaló­an a két nép több évszázados érintkezésében kereshető. Miután végignéztük a ki­állításokat, Zurowski szobá­jából folytatjuk a beszélgetést. Munkájáról faggatom. — Egyik legfontosabb fel­adatunk a gyűjtés, a lelet­mentés — mondja az etnog­ráfus. — Múzeumunkban ha­talmas anyag van raktáron, töredékét tudjuk csalt kiállíta­ni, mégis komoly hiányossága­ink vannak. A műit század­ban például — amikor meg­alapozták a múzeumot — csak a szép tárgyakat gyűjtöt­ték, a mindennapi használa­ti eszközöket, szerszámokat nem. Es sok esetben tényleg a huszonnegyedik órában va­gyunk. Példaként elmondom, hogy duzzasztógát épül a Dunajecen, s egy egész falut — néprajzi értékű falut — kell áttelepítenünk, mert jelenlegi helye víz alá kerüL A régi házakból falumúzeu­mot, skanzent csinálunk. Vagy itt vannak a tátrai ju­hászkunyhók és hodályok, ti­zenegy völgyben. 1947 óta la­katlanok, amióta: nemzeti park lett a Tátra, nem szabad itt legeztetni. Gazdát kell ke­resni nekik, mert különben elpusztulnak. A másik meg­oldás: az értékesebbeket helyi múzeummá alakítjuk, a töb­bit pedig skanzenbe telepít-* jük. — A skanzenépítés sem olyan egyszerű munka, mert ehhez a kultúra egészében kell tájékozódni, a podhalai (Tátra vidéki) kultúrának pe­dig csak egyetlen területe, a juhászat van tudományosan, a teljesség igényével feldolgozva hét kötetben. Sokat írnak a podhalai kultúráról, de ezek többnyire résztanulmányok, vagy ismeretterjesztő mun­kák. Tavaly tudományos gyűj­tőtábort szerveztünk népraj» szakos egyetemistáknak, to­vább kell lépnünk, komplex tudományos „tábort”, meg­tervezett csoportos kutatást kell szervezni a podhalai népi kultúra egészének tudományos feltárására. Zakopane utcáin sétálgat­va sok magyar szót hall az ember, ez is jelzi, hogy innen a mai Magyarország sincs messze. Angyal János — Vége — A név nem minden — Elsődleges cél a dolgo­zók szakmai továbbképzése. Külön kiemelendő az intéz­mény munkájában a „Min­denki iskolája” sorozat. Fel­adatunk továbbá a fiatalok és az idősek kulturált szórakozá­sát biztosítani. A művelődési házon belül képzőművészeti szakkör és nyugdíjas klub működik, utób­bi irányítás nélkül. — Konkrétan milyen kultu­rális rendezvényeket tartottak eddig, és mik a terveik az 1978-as évre? — Nézze! — feleli némi gondolkodás után. — Az igaz­ság az, hogy ennyi idő alatt nem lehet jelentős eredménye­ket felmutatni. Pillanatnyilag arra törekszünk, hogy ide­szoktassuk a fiatalokat és az idősebbeket. Most tehát maxi­málisan az igényekhez kell al­kalmazkodnunk. A művelődési ház saját beatzenekara, a „GM—75” az egyik legjobb „csalogató eszköz”. Mi 60 000 forint értékű felszerelést vá­sároltunk nekik, cserébe szer­ződésben vállalták, hogy szük­ség esetén rendelkezésünkre állnak. — Tartottunk néhány ORT- rendezvényt a színházterem­ben, de még a kabaréműso­rok is ráfizetésesek voltak. Ebben az előadók is hibásak. Még mindig „félvállról” ke­zelik a vidéki közönséget. Pe­dig hát ml Is nézünk tévét... Talán a 3600 kötetes letéti könyvtár az egyetlen valóban komoly vonzóerő. Kiesést je­lentett a folyamatos munká­ban az átalakítás, az épület tatarozása is. Jóllehet jelenleg több száz vendéget tudnánk egyszerre fogadni — az említett rendezvényeken kívül —, az épületnek kevés az állandó látogatója. Véleményem sze­rint a területen indokolatla­nul sok a művelődési ház, kultúrotthon. Ez megosztja az amúgy sem túl aktív közön­séget. Ismétlem, szoktatnunk kell az embereket! — Miért rém támaszkodnak a szocialista brigádokra? — Igyekszünk — mondja és arcán halvány mosoly villan át. — Sokszorosított tesztlapo­kon próbáltuk felmérni az igé­nyeket. De ahány ember, any- nyi kívánság! Legtöbbjük azt sem tudta pontosan megfogal­mazni, mit is akar valójában. Kénytelenek vagyunk irányí­tani kulturális vállalásaikat, ami ellen persze nagy a ber­zenkedés. A jövőben erősíteni szeretnénk az agitációs, pro­pagandamunkát. Talán ez nö­veli az érdeklődést, bár túl­zottan nagy reményeket egye­lőre nem táplálunk, és jelen­tős tartalmi változást sem tervezünk... Világos. Szoktatni kell az embereket. Marad tehát a jól bevált, gazdaságos program. Zenés-táncos mulatságok, far­sangi bál, beatkoncert. Va­jon tényleg nem lenne másra igény? Az szb-titkár nyílt, őszinte szavaiban nincs okunk kételkedni. A hallottak kap­csán azonban önkéntelenül fel­merül néhány kérdés. Szoktatni az embereket? Mi­hez és főleg meddig?! Amig végleg megszokják, hogy a művelődési ház csupán köny- nyű szórakozásra teremt al­kalmakat? A szilveszteri bá­lokon évről évre megtelik a ház. Hasonló a helyzet a töb­bi táncos rendezvénnyel. Nem vitatjuk ez is egy módja a „szoktatásnak”, de tegyük mindjárt hozzá, a könnyebb módja. S zámtalan művelődési ház küzd hasonló kez­deti nehézséggel. A kép­let azonos. Az igények Jóval a lehetőségek alatt vannak. Több­ségükben azonban — áldoza­tos, kitartó munka árán — sikerül megnyerni a közönsé­get tartalmas rendezvények­re. Csakhogy már a „szokta­tást” is színvonalas progra­mokkal végzik! Ez lassúbb — sokszor kudarcokkal járó —, de értékesebb és idötállóbb módszer. Reméljük nincs messze az idő, mikor a „bónyaka.szinó” a mátranovákiak számára véglegesen a művelődési há­zat fogja jeleriteni. Pintér Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom