Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)
1977-12-04 / 285. szám
Villanyszerelő Szerte a megyében, az országban lakótelepek nőnek ki a simára gyalult talajból. Környékükön hosszan elnyúló földkupacok jelzik, hogy a föld alatt is készül valami. Ha kíváncsian közelebb lépünk, szürke, fekete kábelkígyókat láthatunk a kiásott árkok mélyén, melyeknek egyik vége a magas bérházakhoz, másik a házak között meghúzódó kisebb épülethez vezet. Ezeket a szakemberek röviden csak trafóháznak nevezik. A magasabb feszültségű beérkező kábelek által a lakótelepre „szállított” villamos energiát itt alakítják át a lakásokban használatos kisebb feszültségre. Ha az érdeklődőnek szerencséje van, végig követheti az itt folyó valamennyi jnun- kát. Az egyik gödörnél éppen két kábel végét kötik össze, forrasztanak, kiöntőmasszát melegítenek. Odébb a már felállított, bebetonozott lámpaoszlopok üregébe kötik be a vezetéket, a trafóházban pedig a földből kibúvó kábelkígyók fogadására kapcsoló- és biztosítószerkezeteket szerelnek. Ha mindezzel végeztek, az árkokat betemetik, fölé- bük talán járda, vagy park, zöld pázsit, vagy v-irág kerül, a trafóház ajtaját lelakatolják és egy idő után csak keveseknek jut eszébe az a sok ügyes kezű szakmunkás, akik itt dolgoztak amikor a jövendőbeli lakóknak még oly távolinak tűnt a beköltözés. Közülük egy-kettővel meg találkoznak, amikor a lakások „villanyóráit” felszerelik. Azután az új lakóknak is megszokottá válik, hogy belépve lakásukba, csak kattin- tanak egyet a kapcsolón, és a helyiséget elönti a fény. Ugyanilyen egyszerű mozdulattal biztosítják otthoni szórakozásukat a rádió és a tévé segítségével, ebédjüket, vacsorájukat a villanytűzhely, kellemes közérzetüket a villanykályha segítségévek FIATALOK! Ugye már tudjátok, kiknek a munkája van ott minden kattintásban, fényben, izgalmas tévéképen? Tudjátok, kik fűztek városainkra éjszakában csillogó lámpagyöngy- f Üzért? FIATALOK! Gyertek ti is villanyszerelőnek! A modem technika energiaéhségének csillapítása, kielégítése a villamos energiát elosztó hálózatok és berendezések olyan biztos alapként való kiépítése, ameynek nem okoz gondot az ipar, a mező- gazdaság és a korszerűsödő háztartások egyre vastagodó terhe, jól képzett villanyszerelőket kíván. Munkájuk nem könnyű, hiszen felelősséggel járó, komoly munka, de sok szépséget is rejt magában. Ma már autóbuszok szállítják dolgozóinkat a munkahelyekre és onnan haza. A körzetek bejárását is személyautók, terepjárók segítségével végzik. Ez ösztökélte a villanyszerelők nagy részét arra, hogy eredeti szakmája mellett jogosítványt is szerezzen ehhez vállalatunk minden segítséget megadott Kocsiját maga vezetői szerelő külön juttatást kap. Munkájukban darus gépkocsik, talajfúró gépek, speciális gépek, járművek szolgálják ki őket. Egy részük állandóan különböző hálózatok szerelésével foglalkozik, ők a szerelési osztály villanyszerelői, mások a lakosság, az üzemek ellátását biztosító kirendeltségi szerelők. Hogyan készítjük fel a fiatalokat erre a szép szakmára? Üzemigazgatóságunkon két helyen, Salgótarjánban és Balassagyarmaton folyik ipa- ritanuló-képzés. A tanulmányi idő három év. Mindkét helyen tanműhely áll rendelkezésre, ahol a szakmával kapcsolatos gyakorlati oktatást kapják. A tanulókat az ipari szakmunkásképző intézet állományába tartozó, jól képzett, nagy szakmai gyakorlattal rendelkező szakoktatók tanítják. A villanyszerelő szakmát az első- és másodéves tanulók a tanműhelyekben és az iskolában alapozzák meg. A harmadik évben kirendeltségeinken, szakmunkások mellett, megfelelő irányítással sajátítják el a szakma gyakorlati fogásait. Várjuk azokat a fiatalokat, akik a 8 általánost elvégezték, és fizikailag is megfelelnek a szakma követelményeinek. Lehetőség van arra, hogy a tanulókkal tanulmányi szerződést kössünk, és a tanulmányi eredpénytől függőöl számukra ösztöndíjat fizessünk. A vállalattól kapható ösztöndíj mértéke a tanulmányi eredménytől függően: II. éves tanulónál 190—430,— Ft, III. éves tanulónál 220—660,— Ft. TANUUAK? A harmadéves tanulókat a második félévben (tanulmányi eredményüktől függően) szakmunkás állományba soroljuk, számukra szakmunkásbért, üzemi étkezést biztosítunk az egész tanulóidő alatt. Aki tanulmányai befejeztével dolgozónk marad, annak tanulóéveit a vállalati kollektív szerződés szerint a törzs- gárdatagság éveibe beszámítjuk. Említettük már, mennyire fontos a villanyszerelők képzettsége. Aki lépést akar tartani a technika fejlődésével, nem elégedhet meg azzal, amit a szakmunkásvizsgáig megtanult. Dolgozóink továbbképzését szaktanfolyamokon biztosítjuk. Ezeken a tanfolyamokon a legképzettebb szakemberek biztosítják az előadások megfelelő színvonalát, így szerezhetnek dolgozóink magasabb, vagy speciális képzettséget, elképzelésüknek és képességeiknek megfelelően. Ilyenek például a telepkezelői, kábelszerelői és más tanfolyamok, melyeknek sikeres elvégzéséről országos érvényű oklevelet kapnak. A tudását állandóan fejlesztő villanyszerelő nemcsak munkáját végzi jobban, nemcsak a vállalati szakmai vetélkedőkön nyerhet értékes díjakat, vagy fizetésemelést, hanem beosztásában is halad. A jó képességűek előtt pedig egyenes út vezethet a középiskolán keresztül az egyetemig, hiszen vállalatunk a továbbtanulás minden formáját támogatja. Az évente végző tanulók nagy számmal maradnak vállalatunknál, amelynek megbecsült dolgozói. Fiatalok! Válasszátok a villanyszerelő szakmát! Vár benneteket az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat Salgótarjáni Üzemigazgatósága! Címünk: ÉMASZ V. Salgótarjáni Üzemigazgatóságai Salgótarján, Rákóczi út 224. Telefon: 21-55. (X) Már most gondoljon nyári szabadságára! Utazzon velünk! ' ( , Az IBUSZ megyei irodainak programjavaslatai: BULGÁRIA Autóbusszal- 3 országon át. (Jugoszlávia—Bulgária—Románia) 10 nap Részv. díj: kb. 5100—5600,— Ft június 1—augusztus 16. CSEHSZLOVÁKIA Közép-Szlovákia ékkövei, bányavárosok 3 nap, salgótarjáni indulással Részv. díj: kb. 700,— Ft Alacsony-Tátra—Kis-Fátra, 4 nap, salgótarjáni indulással Részv. díj: kb. 1000,— Ft Szlovák Paradicsom, Alacsony—Magas-Tátra 4 nap, salgótarjáni indulással Részv. díj: kb. 1200,— Ft Lengyel-Tátra—Krakkó—Árva —KözépSzlovákia 4 nap, salgótarjáni indulással Részv. díj: kb. 1050,— Ft Szlovákiai fürdővárosok 5 nap, salgótarjáni indulással Részv. díj: kb. 1100,— Ft Hétvége Pozsonyban 3 nap, vonattal Részv. díj: kb. 870,— Ft Május 5—szeptember 29. Cseh körutazás 8 nap, autóbusszal Részv. díj: kb. 3900,— Ft Május 7—szeptember 27. Cseh várak és kastélyok 6 nap, autóbusszal Részv. díj: kb. 3000,— Ft Május 9—szeptember 26. Üdülés a MagasrTátrában 8 nap, vonattal és autóbusszal Részv. díj: kb. 2500—2700,— Ft Május 1—szeptember 25. LENGYELORSZÁG Üdülés a Szlovák—Lengyel-Tátrában 6 nap, autóbusszal Részv. díj: kb. 2500—2900,— Ft Április 1—szeptember 28. Krakkó 5 nap, vonattal Részv. díj: kb. 2500,— Ft Június 15—szeptember 17. Krakkó—Drezda—Prága 11 nap, autóbusszal Részv. díj: kb. 6300,— Ft Május 2—szeptember 17. Varsó—Krakkó 7 nap, repülővel Részv. díj: kb. 3800—4000,— Ft NDK Körutazás NDK-ban 12 nap, repülővel, autóbusszal Részv. díj: kb. 6000—6400,— Ft Április 1—szeptember 2. Északi körút 7 nap autóbusszal és vonattal Részv. díj: kb. 3050—3600,—Ft Április 7—szeptember 1. Üdülés Kamenzban 8 nap, autóbusszal Részv. díj: kb. 2400—260p,— Ft Április 30—szeptember 24. Berlin—Lipcse—Drezda 7 nap repülővel, vonattal és autóbusszal Részv. díj: kb.'3600—3950,— Ft Üdülés Lohmenben 7 nap, vonattal és autóbusszal Részv. díj: kb. 2000,— Ft Május 1—augusztus 27. ROMÁNIA Üdülés Mamaián 8 nap, repülővel Részv. díj: kb 5300—6300,— Ft Június 7—szeptember 13. Üdülés az „OLYMP” üdülőtelepen 8 nap, repülővel Részv. díj: kb. 5900—7400,— Ft Június 3—szeptember 30. Erdélyi körutazás 8 nap, autóbusszal Részv. díj: kb. 3450—3600,— Ft Május 8—szeptember 25. Utazás a Déli-Kárpátokon át 4 nap, autóbusszal Részv. díj: kb. 1700—1800,— Ft Május 22—szeptember 21. Növi Sad—Herkulesfürdö 4 nap, autóbusszal Részv. díj: kb. 2800,— Ft Június 6—szeptember 20. SZOVJETUNIÓ Moszkva—Szocsi—Szuhumi—Chaltubo— Gori—Telavi—Tbiliszi—Kijei) 14 nap, autóbusszal és repülővel Részv. díj: kb. 9000,— Ft Május 29—szeptember 11. Szovjetunió—Koreai NDK—Mongólia 18 nap, repülővel és vonattal Részv. díj: kb. 14 400—14 600,— Ft Július 9—augusztus 13. Üdülés Jaltán 8 nap, repülővel Részv. díj: kb. 4700—5000,— Ft Június 27—szeptember 12. Moszkva—Tallin—Moszkva 9 nap, vonattal Részv. díj: kb. 3300—3700,— Ft Április 7—október 3. Leningrád—Novgorod—Leningrad 7 nap, repülővel és vonattal Részv. díj: kb. 4800—5100,— Ft Június 6—augusztus 3. Üdülés Szocsiban 8 nap, repülővel Részv. díj: kb. 3800—5100,— Ft Június 5—október 23. Kijei;—Jereván—Tbiliszi—Kijét) 12 nap, vonattal, repülővel és autóbusszal Részv. díj: kb. 6400—7100,— Ft Április 23—október 1. Kijét)—Baku—Jereván—Tbiliszi—Moszkva 14 nap, vonattal és repülővel Részv. díj: kb. 9000,— Ft Május 5—szeptember 14. Moszkva—Taskent—Urgencs—Buhara— Szamarkand—Dusanbe—Moszkva 13 nap, repülővel és autóbusszal Részv. díj: kb. 11 000,— Ft Április 13—október 19. Moszkva—Vilniusz—Riga—Tallin— Leningrád 14 nap, repülővel, vonattal és autóbusszal Részv. díj: 8100—9200,— Ft Május 23—november 6. Leningrád—Helsinki 8 nap, repülővel és vonattal Részv. díj: 8600—8900,— Ft Május 18—szeptember 25. Moszkva—I rkutszk—Bratszk—Moszkva 8 nap, repülővel és autóbusszal Részv. díj: kb. 7400—8000,— Ft Április 27—szeptember 24. Leningrád 5 nap repülővel Részv. díj: kb. 3200—3950,— Ft Jelentkezés és felvilágosítás utazási irodáinkban. IBUSZ Utazási Iroda Salgótarján, Balassagyarmat, Tanácsköztársaság tér 9. Rákóczi út 48. Telefon: 22-34, 21-66. Telefon: 130.