Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)
1977-12-04 / 285. szám
Gyümölcslé ingyen A salgótarjáni vasútállomáson levő szeszmentes utasellátó-helyiségben a hét közepén SlŐ-lé kiállítás volt. A bemutatott kétféle gyümölcsléből mindenki ingyen vihetett. A bisztróban gesztenyepürével, hideg- és meleg szendviccsel cukrászati árukkal, tejtermékekkel bővítették az áruválasztékot. A kulturált utazás további biztosítása és fejlesztése érdekében. piackutatást végeznek az utasok között és a lehetőségekhez mérten kielégítik igényeiket NÓGRÁD Ünnepi tanácsülés Balassagyarmaton Piaci jelentés Még mindig bő a választék (Tudósítónktól) * Az elmúlt években soha nem tapasztalt árúbőség van a piacokon. Nőtt a kínálat primőrökből, és élő, illetve vágott baromfiból. Burgonyából, káposztafélékből és vöröshagymából is bő a választék. Az állami, szövetkezeti boltok az étkezési burgonyát maximált áron (3.80—4.70) árusítják. A termelőknél a kisebb mennyiségek magasabb áron kerülnek forgalomba- A téli tárolásra alkalmas vöröshagymát '6.50—12, a fokhagymát 34—36 forintos áron kínálják. A lilahaigymát 8—12 forintért adják, a fejes káposzta ára 3 forintra emelkedett, a vöröskáposztáé 4.60. Valamivel kevesebb kelkáposzta és karfiol került forgalomba az elmúlt hetekhez viszonyítva. A karfiol ára a ZÖLDÉRT-nél 12 forintra emelkett, az üvegházi paradicsomból és a zöldpaprikából bevés került a boltokba az elmúlt héten. Az árak is magasak. Sóskából és parajból Is szegényes volt az ellátás. Az árak: burgonya 3.80—6, sárgarépa 2.60—10, petrezselyem 7.60—14, vöröshagyma 6.50—12 fejes káposzta 3—4, vöröskáposzta 4-60—6, kelkáposzta 5—8, karalábé 3.50—5, karfiol 10—12, primőr paradicsom 30—45 forint. A primőr zöldpaprika darabja 2.50, kilója 40 forint. A hónapos retek csomója 4—5, a feketeretek kilója 3—10 forint. A zöldhagyma csomója 4 forint, a paraj 16 forint, a sóska 14 forint. A kiskereskedőknél 42-ért kapható. Sampiongomba csak kiskereskedőknél kapható 80 forintért. A téli piros alma ára is emelkedett, a B—III-as 3.80, a B—Il-es 4-50—6 forintért kapható a termelőknél az I. osztályú 10 forint A körte ára 10—15, a héjas dió ára 32 forint, a szárazbabot 28— 32-ért árulják, a mák ára 90— 100 forint. Savanyú káposztából bőséges az ellátás, 12 forintért kapható. A baromfipiac szokatlanul élénk, nőtt a kínálat és a kereslet egyaránt. Az élő csirke 35 az élő tyúk 32, a vágott csirke 40 forint A vágott- kacsa 55-ért kapható. A vágott liba 60 forint, a tojására változatlanul 1.80—2-20 forint, Grvos! ügyelet Salgótarjánban ma egész nap orvosi ügyeletet tartanak a Vöröshadsereg úti új rendelőintézetben. Itt látják el a járás ügyeletét és a fogorvosi ügyeletet is. (Feljárat az MHSZ melletti kapun). Kihívás a kórház számain, a 11—20-as számtól 11—25-ig történhet. Az ügyelet hívható a 27—91-es telefonon is. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál u. 2., telefon 344), ma egész nap működik ügyeleti szolgálat. Nagybátonyban a központi rendelőben fogad az orvos. A gyógyszertári ügyeletet Salgótarjánban ma reggel 8 órától a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár látja el. Ünnepi ülésre hívta össze 1977. december 8-án, csütörtökön délután 1 órai kezdettel a Balassagyarmati városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a város tanácsát. Az ülés helye a tanács székházának nagyterme. A végrehajtó bizottság javasolja a tanácsnak, hogy elsőként Vass Miklós tanácselnök és Páll Imre népfronttitkár előterjesztésében vitassa meg a tanácstagok testületi és választókerületi munkáját. Ezt követően beszámoló hangzik el a városgazdálkodási vállalat, illetőleg a tanács egészségügyi osztálya tevékenységéről. A továbbiakban a tanács egyéb ügyeket tárgyal. A továbbiakban a tanács ünnepi ülése megemlékezik Balassagyarmat város felszabadulásának 33. évfordulójáról, s kitüntetéseket adományoznak. Tanácsiak továbbképzése . A Nógrád megyei Tanács szervezési és jogi osztálya a továbbképzési központtal karöltve a tanácsigazgatási szervezők részére egyhetes tanfolyamot tartott. A résztvevők a tanácsi munka egyszerűsítésével és korszerűsítésével kapcsolatos tájékoztatásokat hallgattak, s bemutatókon vettek részt. A tanfolyam dr. Raft Miklós, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökhelyettesének nagy érdeklődéssel kísért előadásával ért véget, melyen a tanácstitkárok, a járási hivatalok tisztség- viselői is jelen voltak. Pásztóiak a lakásprogramért Csaknem háromszorosára növekedett a jövő évi építési igény — a rendelkezésre álló kapacitáshoz képest — a Pásztói Építő-, Szerelő-, és Szolgáltató Ipari Szövetkezetben. Eddig 106 millió forint értékű megrendelés érkezett a pásztóiakhoz, míg a kivitelezési lehetőségük 38 millió forint. A szövetkezet vezetői elsősorban a lakásépítési program végrehajtásából szeretnének nagyobb részt vállalni. Az idén 42 lakást építettek, jövőre 45 lakás kivitelezését tervezik. Jobbágyi fészekfakók Nagy az építési kedv Jobbágyiban, amit legjobban a telkek kelendősége bizonyít. Legutóbb a kialakított 13 házhely két hét alatt elfogyott Mivel továbbra is jelentkeznek az igénylők, a községi tanács kérte Jobbágyi rendezési tervének módosítását, hogy új telkeket jelölhessenek ki. Ezek közül vélhetőleg az a hót lesz a legkelendőbb, amely a Mátra utcában a hegy lábánál alakul ki. Ezen kívül még mintegy harminc házhelyet tűznék ki a Táncsics utcában. A leendő telkek nagy részére már van jelentkező. Ceyloni fiatal Mátraszőllősön Ä napokban ceyloni vendége volt a mátraszőllősi művelődési házban működő eszperantó klubnak. K. Sooriya Kumar, aki az idén végzett a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán, örömmel tett eleget a Nógrádból érkezett megKi- vásnak. Kumar magyarországi tartózkodása alatt tagja volt az indiai népzenét játszó Calcutta együttesnek. A zenekar színvonalas játéka a közelmúltban Pásztón, a Pódium Színpad előadása keretében aratott sikert. Különösen nagy tapsot kapott virtuóz dobszólójáért. Kumar, a ceyloni fiú. Mátraszőllősi látogatása is sikeres volt. Kedvességével, közvetlenségével már az első pillanatban belopta magát a vendéglátók szívébe. A baráti légkörben lezajlott beszélgetés során sokat mesélt távoli hazájáról, a ceyloni fiatalok életéről, szokásairól, s kimerítő válaszokat adott a klubtagok nagyszámú kérdésére. Naptáp 1977. december 4., vasárnap. Borbála napja. A Nap kel: 7.14., nyugszik: 15.54 órakor. A Hold kel: —., nyugszik: 12-18 órakor. 1977. december 5« hétfő. Vilma napja. A Nap kel: 7.15., nyugszik: 15.54 órakor. A Hold kel: 0-30., nyugszik: 12.47 órakor. Kétszázkilencven évvel ezelőtt, 1687. december 4- én született — és 1762-ben halt meg — Francesco Ce- miniani kiváló olasz hegedűművész, zeneszerző és zeneíró. Többek közt Corelli és Scarlatti növendéke volt, s Nápolyban, Londonban, Párizsban alkotott. Nagy hatással volt az angol hegedűjáték fejlődésére; 1731-ben írt instruktiv műve (The Art of Playing on the Violin), amely később németül és franciául is megjelent, az első hegedűiskolának tekinthető. Ez már előadási jeleket és a díszítések magyarázatát is tartalmazta; műve különösen a hegedülés története és a hegedűjáték technikájának kialakulása szempontjából alapvető jelentőségű. Fontosabb kompozíciói: 24 hegedűszonáta, 12 concerto grosso stb. Egész sor Corelli- féle hegedűszonátát dolgozott át concerto grossóvá és tulajdonképpen triói, zongora- darabjai sem mások, mint hegedűszonátáiból készült átiratok. Geminiani műveiben Corelli hangszeres stílusát fejlesztette tovább. Nagy hatással volt kora zenei életéNyolcvanöt évvel ezelőtt, 1892. december 5-én született a bihari Váróspércsen és 1919. áprilisában 27 éves korában halt meg Rothziegel Leo, az Osztrák Kommunista Párt egyik alapító tagja. A fiatal nyomdász gyerekfejjel kezdett érdeklődni a politikai kérdések iránt. Amikor Becsbe került, részt- vett Ausztria Kommunista Pártjának megalapításában, szervezeteinek kiépítésében. A kiváló forradalmár 1919. április elején 1700 főnyi osztrák forradalmi egység parancsnokaként hazánkba jött és osztagával részt vett a magyarországi Tanácsköztársaság védelmében, a tanácshatalmat megtámadó antant-seregek elleni fegyveres küzdelemben. A magyar származású osztrák forradalmár ott volt a debreceni ellenforradalmi megmozdulás leverésénél is; az intervenciós királyi román csapatok elleni ütközetben áldozta fiatal életét a magyar szabadságért, a proletár internacionalizmus szellemében. 0 fok körül Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, elszórtan hózáporral, gyenge havazással. Többfelé élénk, a Dunántúlon helyenként erős, átmenetileg viharos lökésekkel kísért északi, északkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körűi. 30 négyes A 48. játékhéten 5 talála- tos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye 30 fogadónak volt, nyereményük egyenként 224 575 forint. 3 találata 4313 fogadónak volt, nyereményük egyenként 78T forint. A 2 találatos szelvények száma 165 621 db, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. — Zsiguli-üléshuzatok. Nóg- rádszakálban a ludányhalászi termelőszövetkezet melléküzemágában dolgozó asszonyok hetek óta szovjet exportra varrják a Zsiguli-ülés- huzatokat. A Tyereskova nevét viselő szocialista brigád már eddig több ezer garnitúrát készített el. A maradék anyaggal aiz óvodát segítikGYASZJELENTES Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető édesapa, nagyapa, dédnagyapa KÖRMOCZI (WEISZ) JÓZSEF nyug. vasutas, életének »9. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése december 6- án kedden 15 órakor lesz a salgótarjáni temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD ssxsssssssssssssssssssssssss/sssssssssssyssssysssssss/sssyssssssssssssssssss/sssssssssssssssYsssssss/ssssssssssssssssssssssssss*, Vizsgálta a !SEB Ami nincs a A Rétsági járási Népi Ellenőrzési Bizottság a béren kívüli Szociális és kulturális juttatások alakulását vizsgálta a Börzsöny és Vidéke Egyesült ÁFÉSZ-nél, a FAVORIT Cipőipari Szövetkezet nagyoroszi telepén és a rétsági építőipari szövetkezeti közös vállalkozásnál. Elsősorban az üzemi étkeztetés, az óvodai helyek, az üdülés helyzete, a lakásépítés támogatása és egyéb szociális juttatások adták a vizsgálat témáját. Megállapították, hogy a felsorolt szövetkezetekben nem egyforma összegeket fordítanak ezekre a célokra. nem egyforma súllyal foglalkoznak a vizsgált juttatásokkal. A rétsági járásban több hasznos, minden gazdasági egység számára követendő példa született. A rétsági ÁFÉSZ péládul a járás székhelyén működő óvoda létrehozásához 600 ezer forint támogatással járult hozzá. Dolgozói pihenését a nyári idényben a Balatonalmádiban igénybe vehető üdülővel oldja meg. A vizsgálat negatívumokat is megállapított. Többek között rámutatott, hogy a rendelkezésre álló pénzeszközök célszerűbb hasznosításával és jobb szervezéssel több dolgozó üdülését lehetne megoldani, amennyiben erre nagyobb gondot fordítanának. Ugyancsak nem kielégítő az üzemi étkeztetés helyezete- Üzemi konyhák. étkezdék hiányában az elszórtan megszervezett szolgáltatást csak a dolgozók 20—60 százaléka veszi igénybe. Kiemelten foglalkozott a vizsgálat a lakásépítési kölcsönökkel, és megállapította, hogy számuk és esetenkénti összegük a vizsgált egységeknél alacsony, nem minden esetben alkalmas arra, hogy a jó szakembereket az üzemhez kösse. A járási népi ellenőrzési bizottság a nagyoroszi FAVO RIT-telephez és az építőipari szövetkezeti közös vállalkozáshoz a vizsgálat alapján javaslattal fordul, hogy a munkaügyi miniszter és a SZOT álta’ kiadott irányelvek figyelembevételével, pótlólag, a tervidőszak hátralevő részére készítsenek szociális tervet, a dolgozók érdekeinek fokozottabb szem előtt tartásával. — Nagyobb választék. Szé- csényben a 23-as számú élelmiszerbolt Kállai Éva, és a tejüzem Béke Szocialista Brigádja megállapodást kötött. A megállapodásnak köszönhető, hogy az üzletben az őszi hónapoktól jelentősen megnőtt a tejtermékekből a forgalom, többen vásárolják az újdonságnak számító árukat. — Véradönapot rendez december kilencedikén a pásztói járási Vöröskereszt vezetősége a véradóállomással karöltve Erdőtarcsán. A lakosságom falragaszokon értesítették az akció pontos helyéről és idejéről. BRIGÄDGARANCIA A Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat Ságvári Endre ezüstkoszorús szocialista brigádjának 11 dolgozója 1974- től garanciajegyet ad minden lakának, akinél valamilyen munkát végez. A kőművesbrigád jótáll, hogy egy éven belül nem találnak hibát a munkájában- Ha ilyen mégis előfordulna, a javítást díjtalanul elvégzik. A brigádtagok közül ketten a Vállalat, egyikük pedig a szakma kiváló dolgozója. — Pedagógus-ikerlakást építenek 1978-ban Nézsán. A két két és fél szobás komfortos lakást magába foglaló épület tervei már elkészültek. A kivitelezésre a helyi termelőszövetkezet építőrészlegével kötött szerződést a községi tanács. — Befejeződött Csitáron és Nógrádgárdonyban a közvilágítás korszerűsítése. Húszezer forintból új lámpahelyeket alakítottak ki, új világítótesteket szereltek fel az ÉMÁSZ salgótarjáni igazgatóságának szerelői. — Belvízrendezés. Mintegy 250 ezer forintos költséggel folyik Csitárban a községet átszelő patak medrének rendezése a torkolattól a íőútig terjedő szakaszon. A rendezést a helybeliek már többször sürgették. Ennek során helyreállítják az eddigi, és megelőzik a további belvízkárokat az említett területen. — Tartják a kapcsolatot a nyugdíjasokkal a Lampart ZIM salgótarjáni gyárában. Az idős embereket rendszeresen tájékoztatják a gyár életéről, gondjairól, erdeményei- ről. Legközelebb több mint kétszáz nyugdíjas számára pénteken rendeznek találkozót, melynek résztvevőit vacsorán látják vendégül a rendezők. Mai tv aj árt latunk A mai műsor több érdekes eseményt is ígér. A délutáni órákban (16.20-tól) ismerkedhetünk meg az Utak és kalandok című. hatrészes spanyol filmsorozat első epizódjával. A történetnek központi hőse Pace, a kamionvezető, aki napsütötte utakon kanyarog folyton váltakozó rakományával, és időnként érdekes helyzetekbe csöppen. Ez alkalommal, a Tizenöt tonna fa és egy asszony című első epizódban egy asszony az utasa, akit az országúton vesz fel kocsijára. Az esti főműsorban kerül képernyőre a Hely a tetőn című angol film. melynek hőse ki akar törni szülővárosa nyomorúságából; tele ambícióval és tervekkel a nagyvárosba költözik. Célja, hogy feljusson a város divatos lakónegyedébe, a „tetőre”, ahol a vagyonos 1 családok laknak. A film női főszereplője, Simone Signorét 1959- ben Cannes-ban alakításáért a legjobb női alakítás díját kapta. 22.10-től láthatjuk Sztravinszkij: A katona története című művének tévéváltozatát az Állami Bábszínház produkciójában. A történetet C. F. Ramuz nyomán írta és bábszínpadra alkalmazta Szilágyi Dezső. A narrátor szerepében Bárdi Györgyöt élvezhetjük. aki az erkölcsi tanulságokat fogalmazza meg nézői számára, mindannyiunk okulására. Fogadónapok A Salgótarjáni városi Tanács tisztségviselői a következő időpontokban tartják szokásos, december havi fogadónapjukat. December 8-án Morvái Ernő általános elnökhelyettes, december 15-én Fekete Nándor tanácselnök, december 22-én dr. Hegedűs Károly, a végrehajtó bizottság titkára, míg december 29-én Kugel Tibor- né tanácselnök-helyettes fogadja a választópolgárokat. A fogadónapokat a városi tanács székházában tarják. — Befejezték. Salgótarján központjában, a Rákóczi úton befejezték a tervezett burkolati felújítást, szélesítést- Szombaton már nem kellett terelőúton járniuk a buszoknak és a többi járműveknek. — Utánpótlás. A Salgótarjáni Ruhagyárban nagy gondot fordítanak a szakmunkásutánpótlásra. Terveik szerint az 1978—79-es tanévben 75 francia-nőiszabó valamint 30 bőrdíszműves-tanulót iskoláznak be. KÉT REKORD Űj világrekord született, egy húszéves japán fiatalember állította fel, 3 gramm dohányt 134 percig szívott. Ennél sokkal értékesebb az az eredmény, hogy az egészségügyi minisztérium adatai szerint 1975-ben egymillió honfitársa hagyta abba a dohányzástÉRTESÍTÉS A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti Salgótarján lakosságát és ipari fogyasztóit, hogy a regionális vízműnél 1977. december 6-án 8—14 óráig áramszünet lesz. Ezért december 6-án 10 órától egész napos nyomáscsökkenéssel és esetleges vízhiánnyal kell számolni a város magasabban fekvő részein. Kérjük a lakosságot, és az ipari fogyasztókat, hogy az ivóvízzel takarékoskodjanak a jobb vízellátás érdekében. «-SS, 22-96. 22-97. Telex; 229 109. ..Ar„«n , Ma„va- szocialista Munkásnárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztó: GOTYÄR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi n. t. Telefon: 22-94 «-9J 11 w snnrtrovat.u sí* Flszakii szerkesztés- 15-69 Kiadja a Nőgrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. KSÄÄTÄ *grád mesyei "yTTrl vá,lalat*3101 sal86-