Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)

1977-12-31 / 307. szám

Chaplin halálára Zenei Bár munka­bírásáról le­gendák kenne­tek és nem is Olyan régen új filmterveiről nyilatkozott, egyik legutób­bi fényképe már a közeli elmúlást sej­tette. Ült a tolókocsiban, szemének fé­nye teljesen megtört, még egy kicsit „itt” volt, de már egy kicsit „ott”. És most megérkezett a szomorú hír: Charles Chap­lin, minden idők legna­gyobb koméd'- asa r— univer­zális tehetségű művésze — eltávozott az élők sorából. A veszteség szinte felmér­hetetlen, hiszen a zseniális Charlie egy egész korszakot — méghozzá nagyon jelentős korszakot! — jelent a cellu­loidszalag történetében. Ma­gas művészi színvonalra emelte és megtöltötte igazi tartalommal a burleszk mű­faját. Bebizonyította, hogy a szórakoztató vígjáték és a ko­moly mondanivaló megfér egymással. Űgv fújta szét ki­apadhatatlan ötleteinek színes buborékjait, hogy azok még most is magasan szállnak a levegőben. Társadalmi-politi­kai elkötelezettsége közismert: nem volt hajlandó beállni a reakciósok közé és egy gyé­kényen árulni az emberiség és a művészet ellenségeivel. Év­tizedeken át ő volt a király! Tekintélyét, jelentőségét a múló idő sem kezdhette ki. Mozikedvelő közönségünk ismeri és szereti a Chaplin- filmeket. A régebbi generá­ciók már ..szinkronban” meg­tekinthették a zseniális Char­lie remekeit, a közelmúltban pedig — fiatalok és idősek számára — felújították, illet­ve bemutatták, szinte a tel­jes életművet. A leltár lefegy- ver7Ően gazdag. Az Aranyláz, a Cirkusz, a Nagyvárosi fé- nvek, a Modem idők, a Dik­tátor. a Rivaldafény, az Egy király New Yorkban szerzője felbecsülhetetlenül értékes örökséget hágj zott maga után. Mi volt Chdplin titka? Ta­lán az, ho| y mindig olyan kérdésekkel i oglalkozott, me­lyek a kisembereket érde­kelték. A kapitalista társada­lom ellent! nondásaival: a munkanélküü.séggel, az élet­forma rideg mechanizmusá­val, az os ztályviszonyokkal, a háborús ;pszichózissal. Hogy ezek vezércikkízű kifejezé­sek? Meglehet, ám Charlie Chaplin vásznán a politikai leckét mindiig harsány derű, okos mulatság, patakzó geg- eső közvetítette. Hitlert és a hitlerizmust tízezernyi leleple­ző írás sem tette annyira ne­vetségessé. mint a most el­hunyt színész-rendező a Dik­tátorban... Mi volt Chaplin titka? Ta­lán az, hogy egyszerre tudott szólni kicsikhez és nagyokhoz, gyerekekhez és felnőttekhez, iskolázatlanokhoz és palléro­zottakhoz! Filmjeit úgy ter­vezte meg, hogy azok „ve­gyes” nézőtérrel számoljanak. Vegyük például a Modem időket. A kapitalista erkölcs erkölcstelenségét, a megállás nélküli robot elemberrtelenitő hatását pompás ötletek érzé­keltetik: az etetőgép, a fogas­kerekek közötti csetlés-botlás, a görkorcsolyatánc. Példázat és látvány. Tanulság és köny- nyedség. Gondolat és bohóság. E kettősséget Chaplinnél job­ban talán senki sem tudta egyesíteni. Mi volt Chaplin titka? Ta­lán az, hogy mindig igyeke­zett kielégíteni az érzelmek iránti igényt. Amikor megsza­porodott a hideg logikával ké­szített filmek száma, ő ak­kor is vállalta a szerelem, a barátság, a kötődés szép szer­tartásait. Meglehet, néha a szentimentalizmus mellékös­vény eíre tévedt, ám azért, mert tisztelte az emóciókat, nem szabad megrónunk. Chaplin tisztességes morális nézőpontját tükrözi, hogy ösz- szemosolyog az üldözöttekkel és fenntartások nélkül vállal­ja őket. Mint a Nagyvárosi fények vak lányát. Mi volt Chaplin titka? Ta­lán az, hogy maradéktalanul megvalósította önmagát a filmjeiben. Figurát, filmtíbust, nyelvet teremtett. Sajátosat. Chaplinit. Egyik nyilatkoza­tában így vallott elképzelé­seiről: „Nem hiszek a tech­nikában, a felvevőgép sétá­jában a filmcsillagok orrlyu­kai és fülei körül. Hiszek a mozdulatokban. Hiszek a stí­lusban.” Chaplin meghalt. De művé­szete él. A film világában na­gyon gyorsan múlnak az év­tizedek, ám a klasszikusok munkáit semmi sem tudja kikezdeni. Ez a biztosítéka annak, hogy Charlie Chaplin­ről 1977. karácsonya után is jelen és jövő időben beszél­hetünk. Mai tévéajánlatunk 10.20: EGRI CSILLAGOK I. Ki ne olvasta volna kama- szos Izgalommal az Egri csil­lagokat. Gárdonyi Géza híres regényét, amely most a szün­idei, matiné keretében ismét látható lesz a képernyőn!? A kalandos történetet Vár- konyi Zoltán vitte filmre 1968- ban, átmentve, megőrizve benne a regény legszebb és legizgalmasabb jeleneteit. A kezdőkép egyenesen idil­li: a kis Cecey Éva, kis barát­jával, Bornemissza Gergővel éppen a patakban fürdik, amikor a félszemű Jumurdzsák ráijeszt a gyerekekre, s a kisfiút magával viszi... Hogyan jut vissza a török által ostromolt egri várba a felcseperedett Gergely, (Ko­vács István), hogyan találko­zik ismét Cecey Évával (Ven­cel Vera), s hogyan harcol a török ellen a hős várkapitány, Dobó István (Sinkovits Imre), kiderül a filmből, amelynek második részét vasárnap, ja­nuár elsején 10.45-kor lát­hatják. Nógrád változó zenei életé­nek, haladásának egyre több alkalommal lehetünk tanúi mind a városokban, mind pe­dig — ami még örvendetesebb — a kisebb településeken. A közelmúltban Karan :skeszi­ben a Salgótarjáni Állami Ze­neiskola tagiskolájának növen­dékei és tanárai adtak sikeres hangversenyt a helyi kultúr­otthon ban. Az alig két éve működő zeneiskola eredmé­nyei máris kedvező képet mu­tatnak. Bebizonyosodott, hogy az összefogás megannyi előre­lépést jelent a községek éle­tében, hisz’ manapság szinte mindenki számára lehetőség nyílik a művelődés minden ágában. ígv a zenében is, a magasabb szint eléréséhez. Karancskesziben a művelő­dési ház segítségével a zeneis­kolai növendékek és az általá­nos iskola kórusa adtak mű­sort. A programot az énekkar nyitotta meg. László László karnagy irányításával már az első percekben nagyon kelle­mes atmoszférát teremtett az együttes. A további hangsze­res művek előadásából nehéz kiemelni bárkit is, hisz’ jól felkészített tanulók álltak po­rondra. Mégis megemlíthetjük Hegedűs Csaba és Lipt.ák Kor­nélia zongorajátékát. Futó Edina furulyán előadott ma­gyar népdalait, valamint Er­délyi Endre trombitálását. A hagversenyt szerencsésen egészítette ki Lehőcz József né tanárnő közreműködése, aki Weber Klarinétversenyét ját­szotta, majd gitárosként is be­mutatkozott, egyrészt tanulói­nak, másrészt saját énekének kísérőjeként. A zongorakísé­retet Forgács Zsuzsa tanárnő látta el, mindvégig kitűnően­Fúvószenekari hangversenyt rendeztek nemrégiben Salgó­tarjánban, a Kohász Művelő­dési Központban, ahol me­gyénk négy zenekara találko­zott. Régi igény teljesült ez­zel, hiszen Nógrád fúvószene­kari hagyományai messzire nyúlnak vissza, ugyanakkor sajnálatosan kell megállapíta­nunk, hogy ez a műfaj az utóbbi években, évtizedekben sorvadásnak indult. Egyik leg­kézenfekvőbb bizonyítéka a zenekarok számának csökke­nése. A kiút keresésének (remél­jük) első lépése volt e hang­verseny, melynek rendezését ezúttal a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ vállalta. Elsőként a nagybátonyi Bá­nyász fúvószenekar lépett pó­diumra. Tulajdonképpen első műsorszámaikban mutatott kedvezőbb képet a zenekar, különösen Hacsaturján, Álar­cosbáljának keringője és a Fu- cik-induló teremtett jó han­hogy Léda elképzelése szerint fog élni. Civakodásaik folyta­tódtak, Léda heves féltékeny­ség! jeleneteket rendezett a szanatóriumban is, ahol na­ponta látogatta a költő. Az is­métlődő perpatvarok Ady idegállapotán is sokat rontot­tak ezért menekülni akart Budapestről. Kapós ürügyet szolgáltatott erre, hogy öccse és annak felesége a Magas- Tárában, Ö-Tátrafüreden üdült. Július utolsó hetében utánuk utazott. A maga nyu­galmát kereste. ezért nem Ó-Tátrafüreden. hanem az attól néhánv kilométerre levő Csorba-tónál szállt meg. Komolyan foglalkoztatta a szakítás szándéka. ám még go. dottan visszatért Budapestre. Léda érezte, komoly a ve- erősnek bizonyult a kötés. Talán jól tette, mert zakla- szélye annak, hogy elveszít- Szerette Lédát, ha menekült A harmadik úgy érzi, tottsága valamelyest csillapo- heti Adyt. Ez az asszony nem- előle akkor is. Naponta jöt- nem szeretik eléggé. Lehet... dott. Itthon tudhatta Bölöni csak okos, nemcsak művelt tek a hírmondó levelek Léda de egy kicsit Ady személyén, Györgyöt, s egy másik köeeli volt, hanem tele vulkanikus állapotáról a Maaas-Tátrába. sok szeszélyén is múlik, ha barátját, Kabos Edét. Sokat szenvedélyekkel is. Félelmete- Bölöni a maga lelki akaratá- nincs másképp. Verseiben úri, pajtáskodtak együtt, s a füs- sen tudott küzdeni a szerel- nak megfelelően szelíd, béki- nagystílű az önérzeted — tös, levegőtlen kocsmák, ká- méért. 1910 nyarán váratla- tő. bajt elsimító modorban személyedben kicsinyes, hisz- véházak helyett a városliget- nul Pestén termett, hogy ne fogalmazott, Szüts Dezső vi- térikus és nehezen kezelhető’-, be jártak, a Gundel elődjé- engedje tovább távolodni ma- szánt szellemes-gonosz kot- 1910 február végén küldte hez, Wampetics zöldvendéglő- gától a költőt. Találkozásuk nyelességgel kuszálta össze Adynak ezt a levelet Hatvány jébe. Gyakran hazaruccant rosszul végződött, Ady nem mégjobban az amúgy is zűr- s a helyzet a rákövetkező he- Érmindszentre is. Mindent lágyult el, Léda különben is zavaros helyzetet. Adynak tekben sem változott. Kissé egybevetve, úgy-aho-gy ki- megviselt idegállapota tovább még a Magas-Tátra is közel talajt vesztetten sodródott egyensúlyozta magát, dolgo- romlott, gyógyításra szorult, volt Budapesthez, semmi hírt egyik örvényből a másikba, zott, szaporodtak a költemé- az Olasz fasorban volt Grün- nem akart megtudni a Grün- Mivel Párizs nem Hozott meg- nyék a Minden titkok versei wald-szanatóriumban kezel- wald-szanatóriumból. ezért oldást, május derekán csaló- című kötetéhez. tette magát A betegség belá- váratlanul Debrecenbe uta­tóbbá tette Adyt, iparkodott zott. ahol Oláh Gábor és más . . “ 7 T figyelmes és tapintatos lenni, helybéli barátok társaságában ^ NOGRAD — 19/7. december 31., szombat J csak azt nem ígérte meg, kiadósat mulatott. Még a gulatot a nem túlzottan tö­mött nézőtéren. A Tavaszi idill és a Betyártánc kidolgo­zatlanabb benyomást keltett. A zenekar két karmestere, Bertók Zoltán és Szabó János irányításával, jó kezekben lát­juk az együttest­A balassagyarmati városi fú­vószenekar Veres István kar­mester stílusos, karakteriszti­kus vezényletével elsősorban Farkas Népdalkaláris és Erkel Fegyvertánca előadásával, va­lamint Dunaievszkij Kubáni aratódalával nverte el a kö­zönség tetszését- Csajkovszkij Feodora nyitányának zenei felépítése jó volt. technikailag azonban még taláttunk meg­oldatlan részleteket A salgótarjáni Bányász fú­vószenekar az utóbbi években több karmesterváltozáson esett át. Mostani fiatal veze­tőjük, Torják Vilmos a ha­gyományos fúvószenekari iro­dalom mellett igen nagy gon­dot fordít az újabb kor ze­nei nyelvének fúvószenekari alkalmazására. Az első lépé­sek máris biztatóak, ha a ka­marajellegű áttetszőbb szövé­sű részek megvalósítása hagy is még kívánnivalót. Műsoruk­ból Verdi Nabucco című ope­rájának nyitányát kell elsősor­ban kiemelni és Bartók Este a székelyeknél című fúvósze­nekari átiratának hangulatos megszólaltatását. Kétségtelen, hogy a legéret­tebb zenekar benyomását a vendéglátó kohász fúvószene­kar keltette. Különösen Csaj­kovszkij Chanson triste és a Gershwin-darabok nagyszerű megszólaltatása dicséri Boros Sándor karnagy kitűnő beta­nító munkáját. összességében hasznos volt a bemutató hangverseny, me­lyet feltétlenül hagyománnyá kellene tenni legalább éven­ként, esetleg változó helyeken, akár körműsorként is- Ez mind a zenekaroknak, mind a fúvós­zenét kedvelő közönségnek hasznos és szórakoztató lenne, nem utolsósorban más fúvós- zenekaroknak — vannak-e? — is lendületet adhatna örvendetes volt mind a négy zenekarnál, milyen szo­ros kapcsolat alakult ki az együttesek és a helyi zeneis­kolák között. Hiszen a karna­gyok közül hárman zeneisko­lai tanárok, a zenekarok tag­jai között pedig zeneiskolai növendékeket és tanárokat lát­hattunk egymás mellett mu­zsikálni. Ez a tény az után­pótlás folyamatos és színvona­las biztosításának egyik alap­ja. ami — remélhetően —• megyénk fúvószenekari kultú­rájának további gyors emel­kedését szolgálja. Roezen Boszev: DECEMBER —\ Milyen jó kis decembe­rünk van! — örvendezett, amíg a pocsolyákat kerülgette. — Olyan csodálatos ez a köd- szi tálás. Az ágak elbűvölőek. mint a meztelen asszonyok, és hamisítatlan a köd. Tegnap nevezték ki veze­tőnek. és ma virradt rá az első főnöki reggel. Leginkább annak örült, hogy ma, amikor belép a fő­nöki irodába, nem kell ráme­rednie a saját cipőjének az or­rára, és eldünnyögnie: — De jó színben van ma, Popov elvtárs! Mióta nyögött mór ennek a képmutatásnak a súlya alatt, amíg eljutott odáig, hogy őt nevezzék ki a nyugdíjba me­nő Popov helyére. Ákárhogyis, a lényeg az. hogy vége van ennek a „de jó színben van ma” korszak­nak. Friss léptekkel bevonult az irodába, leült a karosszékbe, amelyet titokban , annyiszor szemügyre vett. felállt, sétál­gatott, és megsimogatta a haj­dani bolíviai vendégek ajándé­Hortobágyon, a hídi csárdá­ban is megfordult, pedig mi sem állt tőle távolabb, mint az akkoriban alaposan elkop­tatott pusztai romantika. Nyugtalansága hamar tovább űzte Debrecenből. Érmind- szenten kötött ki, ahol mindig a legbiztosabb menedékre lelt, de itthon épp a bizton­ság nyugalma, a szellemi el­szigeteltség kibírhatatlansága fojtogatta. Neki nyüzsgés, ka­vargás, városban lelhető iz­galmak ke1 let tek. Addig-addig menekült örvénylő kedélyé­vel Léda elől, hogy szeptem­ber elején visszatért hozzá. Elcsendesedtek, megbékültek. legalább egy időre. Léda el­hagyta a szanatóriumot. Ber­ta húgához, a Koronaherceg ma Petőfi Sándor utca 6-ba költözött, ahol húgának ele­gáns kalapszalonja volt. Ok­tóber 20-án annyi viaskodás után mégiscsak megnyugodva tért vissza Párizsba. A túlhajszolt életről ezt kö­vetően sem tudott lemonda­ni Ady. Sokat köszönhetett Brüll Bertának: a Korona- herceg utcai lakás biztos me­nedékévé vált, kényelem, ro­koni gondoskodás vette kö­rül. Telefon is volt a lakás­ban, innen tartott kapcsola­tot barátaival és a szerkesz­tőségekkel. elsősorban a Nyu­gattal és a Népszavával­(Folytatjuk.) kát — a . kitömött hangyászt,’ meghallgatta a szuptnyikma- kett csengettyűjét, megszem­lélte a csendéletet, amelyen évek óta hevertek a dinnye­szeletek, anélkül hogy valaki beléjük harapott volna. Minden a helyén volt, de az új főnök mégis valamilyen űrt érzett a gyomrában. — Hm — dünnyögte, és megnyomta a csengőt. A titkárnő azon nyomban be­lépett. Az új főnök gyanakodva nézett a lányra. Hiába — az pontosan ugyanúgy lépett be, mint Popov idejében — áradt belőle a feltétlen szolgálat­készség, hogy elkövessen min­dent, ami lehetséges. Az űj főnök tisztában volt nagyságával, és eszerint intéz­kedett. A kávé öt perc múlva ott volt az irodában. Ivott a sűrű, főnöki kávé­ból, és összerázkódott a szá­jába hatoló keserű íztől. Odébbtette a csészét, és ne­kilátott, hogy gyakorolja a beosztásához méltó aláírást. Néhány papírt telefirkált, míg végül úgy érezte, hogy eléggé megfelelő, szigorú és hivatalos. De a saját aláírása csak to­vább szomorította. A legelső irat. amelyik szol­gálatkészen ott feküdt az asztalon, egészen a lap aljáig ért. Az űj főnök megkurtíttat- ta a szöveget. Miután így helyet csinált az aláírásának, aláfirkantotta, és nagvot sóhajtott... Felállt, kinézett az ablakon — a ködszitálás sűrűbb lett, az ágak ellenszenvesebbek. — Mi van velem? — töp­rengett az új főnök. — Vajon a főnöki munka ennyire meg­visel? A délutáni értekezleten már gyanakodva méregette a be­osztottjait. De minden rend­ben volt: a szemekből felé áradó őszinte tisztelet fájdal­mas remegésre késztette... A homályos érzés tovább kínozta, összetörve várta a munkaidő végét, amikor vá­ratlanul a minisztériumba hí­vatták. Bement, várakozott a tit­kárságon, és amikor kinyílt az aitó, csendesen belépett az irodába, a cipője orrára me­redt, és alázatosan megszó­lalt: — De jó színbén van, Iva­nov elvtársi Ebben a pillanatban újra csodálatos lett a ködszitálás, a köd felszakadozott. Minden a helyére került Az élet ment tovább. (Migray Ernőd fordításai

Next

/
Oldalképek
Tartalom