Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)
1977-12-03 / 284. szám
A debreceni Déri Múzeumban Színházi esték A Nap gyermekei lm csaknem öthónapos szünet után újra Salgótarjánban üdvözöhetjük a szolnoki Szigligeti Színház művészeit. Gorkij egyik, 1905-ben írt drámáját hozták el a József Attila megyei Művelődési Központba, hogy ismételten bizonyságot tegyenek művészetük nagyszerűségéről, vállalt feladataik teljesítéséről. S mielőtt még rátérnénk előadásuk értékelésére, el -till mondanunk, hogy a színház tíz éve játszik folyamatosan a Nógrád megyei székhelyen, s a színházi ízlés és kultúra fejlesztésében elért eredményeiért megkapta a megyei művelődési központ plakettjét, melyet az új évad első előadása u»éi- adtak át a társulatnak. Gorkij irodalmi munkássága — nem kell különösebben magyaráznunk — világirodalmi jelentőségű. Novellái, regényei, színpadi művei tartalmában és eszmeiségében egy új irodalom megszületését alapozzák meg. Ez az új irodalom a szocialista realizmus. Gorkij drámaírói munkássága, melyet egyetemes mértékkel mérve a Kispolgárok 1902-es megírásától számítunk, sok szempontból rokon vonást mutat Csehov színpadi művészetével. Hasonlóan nagy elődjéhez, az ő színpadán is meglehetősen vékonyan csői dogál a cselekmény, viszont alakjai lélektanilag rendkívül kidolgozottak, s műveinek hangulatára a csendes, bár, kevésbé nosztalgikus elmúlás jellemző. Hőseit körültekintően jellemzi, s e hősök — mint Csehov-' nál — általában rosszul érzik magukat adott életkereteiken belül, a szebbre, a jobbra vágynak, egy újféle, más korszak eljövetelére. S még abban is rokonok, hogy ezt a másféleséget nem képesek tudatosan. pontos megbízhatósággal megfogalmazni, csupán parányi sejtésekkel rendelkeznek. De ha már összehasonMelania, az ostobácska asszony Protaszov professzorral, miután már megvallotta a férfi iránt érzett szerelmét (Lázár Kati és Fonyó István jelenetei. Htunk, azt is el kell mondanunk: Gorkij miben haladta meg világirodalmi méretekkel mérve is kivételes nagyságú elődjét. Mindenekelőtt abban, hogy ő, aki az élet legsötétebb zugait bejárta, átélte, ismerje, tudja azt is; miképpen lehet kitörni ebből a tehetetlenségi állapotból, hogyan lehetne megszervezni másképpen a társadalom és az egyén életét, bár ebben a drámájában ez a gondolat nem jelentkezik olyan fényességgel, mint a többiben, például az emHtett Kispolgárokban, vagy az Éjjeli menedékhelyben, a Jegor Bulicsov és a többiekben. A szolnoki színház úttörő kedvét dicséri, hogy ezt a nagyon ritkán játszott darabot bemutatta. Ugyanakkor el kell mondanunk azt is, hogy nem éppen a legjobban választott. Nem sikerült sem az előadásnak. sem az igazán gondos rendezésnek, sem a magas színvonalú színészi játéknak azt a feltranszformált hőfokot elérnie, melyet megszoktunk az eddigi bemutatókon. S ha e szerényebb siker okát kutatjuk, nem hallgathatjuk el azt sem, hogy ebben elsősorban nem a rendezés és a színészi játék hibáztatható, hanem maga az alapanyag, a drámai mű. A felvetett témák már sokadszor köszönnek visz- sza; több más darabban láthattuk már az emberi élet silányságát, reménytelen küzdelmét a kényszerítő körülményekkel, számos más esetben fogalmazódott meg sokkal egyértelműbben és konzekvensebben az emberi kapcsolatok szükségessége, az áldozatvállalás és felelősség problematikája, a művészetek célja, tartalma és társadalmi hasznossága. S bizonyításképpen nem is kell messzire mennünk, csak az elmúlt évad Moliére-elő- adásúig, az Alszentek összeesküvéséig. A főszerepet, Protaszov professzort Fonyó István látszotta, nagy átéléssel és hitelességgel. Húga szerepében Csomós Mari tetszetősebb feladatot kapott, melyet alakításával kellőképpen meg is hálált. Az előadás néhány nagyon szép pillanatát kétségtelenül neki köszönhetjük. S hozzájuk hasonló színvonalon oldja meg feladatát Timár Éva. akit hosszabb szünet után láthattunk újra, valamint Halmágyi Sándor, Lázár Kati, Sarlai Imre, Galkó Balázs és Újlaki Dénes, noha helyenként lehetne vitatkozni egyik-másiicuk játékfelfogásának részleteivel. De nem hagyhatjuk ki a szereplők sorából Veszeley Máriát sem, aki a „nagyasszony'’ szerepét magára vállalván tolakszik elő a jelentéktelenségből, és Andai Katit, aki te- nyérbemászóan pimasz és egyben rokonszenves figurát rajzol a nagyravágyó szobalányból. A Nap gyermekei tisztességes előadás és — sajnos — semmi több. Megnéztük és hamarosan elfelejtjük. Oka nem a színészekben vagy Horváth Jenő rendezésében keresendő, hanem magában a darabban. Mert a társulat, amit tehetett, azt megcsinálta. Ugyanígy a rendezés is. Remek ötletei vannak, különösen azokban a részekben, amelyekben a játék egy kicsit már átcsúszna az érzelgősségbe. Előadás .utáni taps végén elhagyjuk a nézőteret, nem bosszankodunk, de hisszük: lesz még lélekbevágóbb, nagyobb élményünk is. Sulyok László Gerencsér Miklós: A holnap elébe Ady Endre élettörténete 5. Azonban a „Szilágyság”-ba, az igazi újságba változatlan szorgalommal írta verseit, aminek köszönhetően elismert helyi költőként tartotta számon a közvélemény. A felnőtt társasági élet jó benyomást keltő érdekes alakjaiéit. Szombat esténként örömmel borozgattak vele a városka hivatalnokai, iparosai a zenés vendéglőkben. annál is inkább, mert nemcsak az ívás- ban, társalgásban bizonyult vonzónak, hanem a muzsika melletti dalolásban is. Ekkor még szép baritonja volt' hangja később vált rekedté, sut- togóvá. Zilahra kerülése után gyorsan erősödött tovább fizikuma, megférfiasodott, élénken érdeklődött a nők iránt, nem éppen sikertelenül. Érzelmileg mély nyomot hagyott benne egy Zsóka nevű helybéli úrilányhoz fűződő platói szerelme, első erotikus élményeit pedig egy kötetlen felfogású szerb lánynál szerezte. Nem véletlen, hogy éppen Márkó szerb király balladája ihlette a hosszú önkép- zőköri poéma megírására' Mindent összevetve, cseppet sem állítható, hogy Ady Endre zilahi diákoskodásának extrém vonásai példaképül szolgálhatnának a középiskolások számára. De igenis példát lehet venni akaraterejéről, szorgalmáról, a komoly kötelességek iránti felelősségtudatáról. Mert ha bohémül kocsmázott is, felnőtt módjára fogta fel az életet: diákosko- dásával egyidőben tanulta meg a kenyérkereső munkát. Érdemjegyei alapján kiérdemelte az ösztöndíjat* írásaival részben fedezte önfenntartó költségeit, amellett igen lelkiismeretesen korrepetálta a gondjaira bízott kisdiákokat. Egyike volt ezeknek a szi- lágyszeéri közjegyző fia, a másodikos Kun Béla — a későbbi kommunista államférfi. Mivel pedig öccse, Lajos, is a zilahi kollégium tanulója volt, ennek szellemi és dologi érdekeit példás testvérként viselte a szívén. Olyan ideális bátyának bizonyult, amilyen ritkán tapasztalható még a jó fivérek között is. Kész férfiként érettségizett 1896-ban, a Millennium évében. Magyarország fennállásának ezredik évfordulóján. Ez alkalomból iskolai kirándulás keretében járt először Budapesten, de az utazás úgyszólván semmi nyomot nem hagyott benne. Nyugtalan lelkű, nyugtalanító hatású, nem mindennapi egyénisége ekkor már egész környezete számára nyilvánvaló volt. Nehezen vált meg a felejthetetlen Zi- lahtól, s dönteni kellett a zsenik és átlagemberek számára egyaránt, nagy kérdésben: hogyan tovább az igazi felnőttkor feléEgyetlen mondatban így fogalmazta meg Ady a keserű ellentétet: „jogásznak kellett mennem Debrecenbe, mert így leendett volna belőlem apám kedve szerint valamikor főszolgabíró, alispán, sőt mit tudom én mi. ám igen gyönge jogászocska voltam-” Bontsuk ki e mondat tanulságos részleteit. Semmi szépet nem fogunk benne találni, ám elénk tárul a későbbi lángész sajátos küzdelme a maga szuverén életútjáért, a senkitől se függő lelki, gondolatai szabadságáért. Rend. logika van ott, ahol a felszín csak következetlenséget, zűrzavart, akaratgyengeséget, sőt megbízhatatlanságot mutat. Igaz, hogy a zsenikre nem lehet külön törvény, külön erkölcs, külön életízlés, de az is igaz, hogy ostobaság lenne rájuk kényszeríteni az átlagos életnormákat. Kétségtelen, Ady Endre debreceni életmódjában semmi követniva- ló nem lehetett, s ma sem lehet azok számára, akik épp a társadalmi közfelfogás biztos védelmében növelhetik hasznossá képességeiket- Ady a későbbi életművével igazolta, hogy nem cselekedhetett másképp, s még neki, a rendkívüli képességek birtokosának is áldatlan, csaknem összerop- pantó kálvária volt a saját felelősségére hagyatkozó, nyárspolgári szemmel nézve cseppet sem épületes életmód gyakorlása. Az 1896—97-es tanév úgy4 NÓGRÁD — 1977. december 3., szombat szólván csak korhelykedések- kel telt el Debrecenben, a jogakadémia hallgatói körében általános divat volt a lumpolás. Adynak tehát nem hiányzott az alkalom a kiadós ivászatokhoz. A debreceni bo- rostásabb fiatalember nehézsúlyú borozásokkal folytatta a chivis városban azt, amit a pelyhedző legény kezdő fokon megtanult zilahi gimnazista korában. Tanulni egyáltalán nem tanult, legalábbis az akadémián. Az olvasással valószínű nem hagyott fel a korhelyke- déssel múló hónapok alatt sem. Írói-költői ösztöne néha kiragadja a mámoros önfe- ledtségből, szórványosan küldözget verset, novellát. Zilahra a „Szilágyságának, amely közli az írásokat Ida álnévvel. Egyéb nevezetesség nem jegyezhető fel erről a debreceni első esztendőről. A mulatozások hódolói annyira beleélték magukat a vásottság- ba, hogy még a Nagyerdőn könyvekkel félrehúzódó, vizsgára készülő akadémistákat is szétrebbentették, komiszul bosszantották. Mi sem nyilvánvalóbb- Ady nem állhatott oda vizsgáztató professzorai elé. 1897. nyarára a szülői házba ment vakációzni, némi bűnbánatta! nekilátott pótolni az elmulasztottakat. Ügy, ahogy átrágta magát az első évfolyam tananyagán, és szeptember 7-én akként bántak vele a vizsgáztatók, ahogy jóindulatból szokás a legbutább diákokkal: csüggedten és nagylelkűen átengedték. De nem akart Debrecenben maradni. Belátta. végzetes lehet ránézve az akadémia elszánt ivó"' verbuválódott társaság, amelynek befolyása alól nem tudta magát kivonni. Budapesten viszont szívesen tanult vol- n-* tovább. Ebbe pedig Ady Lőrinc, a fia miatt sokat aggódó apa ’nem egyezett bele. — mert mekkora veszedelem fenyegetné a bohém ifjút s rosszhírű fővárosban, ha még a szolid, kálvinista Debre cenben is magával ragadja f könnyelműség? (Folytatjuk) Több éves zárvatartás után a közelmúltban nyílt meg az újjáépített debreceni Déri Múzeum. A nagy értékű, 180 ezer műtárgyat magábafoglaló gyűjtemény megnyitásakor 7 ezer muzeális értékű festményt, szobrot és néprajzi tárgyat mutattak be a látogatóknak. A Munkácsy-terem, háttél ben a híres „Ecce homo” festmény. Látogatók a Munkácsy-terem ben.
