Nógrád. 1977. november (33. évfolyam. 257-281. szám)

1977-11-01 / 257. szám

Budapestre érkezett Dusán Cskrebics ács elnökhelyettese köszönti a szerb vendéget. Leonyid Bressnyev válássá a csepeli dolgosoknak Szekér Gyula, a Minisztertan Dusán Cskrebics,' a Szerb Szocialista Köztársaság vég­rehajtó tanácsának elnöke Sze­kér Gyulának, a Miniszterta­nács elnökhelyettesének meg­hívására hétfőn Budapestre ér­kezett. Dusán Cskrebics kísé­retében van Szlavoljub Ras- kovics, a Szerb Szocialista Köztársaság nemzetgyűlése társadalmi-politikai tanácsának elnöke, Rade Csolics, a Szerb Szocialista Köztársaság kor­mányának tagja, a külügyi bi­zottság elnöke, Bozsidar Ma- nics, a Szerb Szocialista Köz­Súlyos összecsapásra került sor vasárnap Madrasban az Indira Gandhi volt miniszter- elnök látogatása ellen tűntető szélsőséges csoportok és a ki­vezényelt rendőrök között. A Szamacsar indiai hírügynök­ség jelentése ^szerint a rend­őrség gumibotokat és könny­gázt vetett be a tömeg szét- oszlatására. Az összecsapás során több személy, köztük mintegy 60 rendőr megsebe­Ä Nyugat-Szahara függet­lenségéért küzdő Polisario Front vasárnap azzal vádolta Franciaországot, hogy Marok­kó és Mauritánia oldalán — e két ország osztozkodott a volt Spanyol-Szahara területén — katonai beavatkozást készít elő a Polisario gerillái ellen. A hét végén egy hivatalos francia nyilatkozat nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a francia csapatok katonai had­művelettel kiszabadítják azt a nyolc francia állampolgárt, akiket Mauritániában elrabol­tak — állítólag a nyugat-sza- harai harcosok. Időközben is­mertté vált, hogy Dél-Fran- ciaországban több deszant- egységet riadóztattak és je­lentős eszközöket — szállító repülőgépeket, hadifelszere­léseket — vontak össze. társaság kormányának tagja, Milorad Mijovics, a Szerb Szo­cialista Köztársaság külügyi titkárságának titkára. Vitomir Gasparovics, a Jugoszláv Szo­cialista Köztársaság budapesti nagykövete a magyar főváros­ban csatlakozott a küldöttség- i hez. A vendégeket a Keleti pá­lyaudvaron Szekér Gyula, Gá- csi Miklós kohó- és gépipari államtitkár, Roska István kül- ügyminizster-helyettes, Kapolyi László nehézipari miniszterhe­lyettes, Marczali László kul-; sült. A rendőrség számos tün­tetőt letartóztatott. A volt kormányfő jelenleg az ország déli részén fekvő Tamil Nadu államban tesz körutazást. Szombaton Madu- raiban hasonló incidensre ke­rült sor, amikor szélsőséges csoportok kövekkel és botok­kal támadtak Indira Gandhi­ra és kíséretére. A volt mi­niszterelnök-asszony sértet­len maradt, de mintegy 40 híve megsebesült. tériuma, vasárnap bekérette az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjainak algíri nagy­követeit — Franciaország képviselője kivételével —, hogy „felhívja a figyelmet Párizs legutóbbi intervenciós fenyegetőzéseire”. Ezt köve­tően Bumedien algériai elnök — saját kérésére — fogadta az algíri francia nagykövetet, aki átadta Valery Giscard d’Estaing francia államfő üze­netét. A találkozón az algéri­ai fél „komoly aggodalmát” juttatta kifejezésre a Francia- országban élő állampolgárai­nak biztonsága miatt, vala­mint azért, mert számos fran­cia újság az utóbbi időben Algéria-ellenes kampányt folytat, mivel az észak-afrikai ország következetesen támo­gatja a nyugat-szaharai füg­getlenségi mozgalom törekvé­seit. (MTI) turálls miniszterhelyettes, va­lamint Halász József, hazánk belgrádi nagykövete fogadta. Hétfőn az Országházban meg­kezdődtek a hivatalos tár­gyalások. A mágyar tárgyaló- csoport vezetője Szekér Gyu­la, tagjai: Gácsi Miklós, Ros­ka István, Kapolyi László, Marczali László és Halász Jó­zsef. A szerb tárgyalócsopor­tot Dusán Cskrebics vezeti. Tagjai pedig Szlavoljub Ras- kovics, Rade Csolics, Bozsidar, Manics, Milorad Mijovics és Yitomir. Gasparovics., (MTI) Hogyan lehetséges? A TASZSZ tudósítójának értesülései szerint illetékes szovjet szervek írásos bizo­nyítékokkal rendelkeznek ar­ra vonatkozólag, hogy Konsz- tantyin Varvariv, az UNESCO állandó amerikai képviselő­jének helyettese a második világháború alatt a nácik bűntető szerveinél szolgált és tömeggyilkosságokban vett részt. Megállapítást nyert, hogy Varvariv a német megszállás idején a rovnói német bíró­ság, majd az SD szolgálatába szegődött. A SD a rovnói területen a megszállás alatt több mint nyolcvanezer szovjet állam­polgárt gyilkolt meg. 1944-ben Varvariv Német­országba menekült. Az ame­rikai megszállási övezetben együttműködött az amerikai és az angol elhárítással. A háború után külföldön na­cionalista és szovjetellenes tevékenységet fejtett ki. Miután megkapta az ame­rikai állampolgárságot, 1962- ben az Egyesült Államok külügyminisztériumának mun katársa lett. A kommentár felveti a kér­dést: hogyan lehetséges, hogy egy náci gyilkos amerikai állampolgárságot kapjon, sőt felelős állást töltsön be az Egyesült Államok külügymi­nisztériumában, továbbá egy olyan nemzetközi szervezet­nél, amelynek feladata a béke erősítése, a humanizmus és a népek közötti együttműködés szolgálata? Konsztantyiő*" Varvariv felesége, Jelena Kozar a né­met • megszállás idején a dnyepropetrovszki , Gestapo tolmácsa volt. (MTI) Jugoszláv cáfolat B. Mikulics, a JKSZ Köz­ponti Bizotts4gának elnökségi tagja, sajtóértekezleten újság­írók kérdésére válaszolva, ha­tározottan cáfolta azt az állí­tást, hogy Tito elnök felesé­gét, JovankaBrozt egy külön­leges vizsgáló bizottság állí­tólag kihallgatásnak vetné alá. — A cáfolatra az szolgáltatott okot, hogy a közelmúltban nyugati hírügynökségek olyan híreket terjesztettek, misze­rint Jovanka Brozt „naciona­lista tevékenység miatt” ül­dözik és „gyakorlatilag házi őrizetben tartják”. Mikulics kijelentette, hogy ezek a hí­rek .Jégből kapottak és rossz- induíatúak”. (MTI) Gáspár Sándor Moszkvába otazott Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára a Szovjet Szakszervezetek meghívására a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 60. évfordulójával kapcsolatos ünnepségekre hétfőn Moszk­vába utazott. A Ferihegyi repülőtéren Földvári Aladár, a SZOT elnöke és Timmer József, a SZOT titkára bú­csúztatták. Jelen volt F. P. Bogdanov, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövetségének kö­vettanácsosa és V. L. Musza- tov tanácsos. (MTI) Vasárnap a Parlament Kongresszusi termében az or­szágos vezetőség beszámolója fölötti vitával folytatta mun­káját a Magyar Vöröskereszt V. kongresszusa. Medve László egészségügyi miniszterhelyettes az Állami Egészségügyi Szolgálat dolgo­zói nevében köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke méltatta a Vöröskereszt rend­kívül aktív, határozott nem­zetközi tevékenységét. A Vö­röskereszt jelentősein hozzá­járult a természeti katasztró­. A SZOT elnökségének ülése A SZOT elnöksége hétfői ülésén állást foglalt a vállala­ti munkavédelem értékelésé­ről, illetve arról, hogy a ki­tüntetések és egyéb elismeré­sek odaítélésekor illetékes szervek, milyen módon ve­gyék figyelembe a munkavé­delem eredményeit, illetve hibáit Az állásfoglalás értelmében a kitüntetés elnyerésére pá­lyázó vállalatoknak és szövet­kezeteknek be kell számokn­ak szociális terveik teljesítésé­ről, a munkavédelmi helyze­tet jellemző főbb adatokról és a külső felügyeleti ellenőrzé­sek megállapításairól. A pályázó vállalatok beszá­molóit a minisztériumok és az ágazati-iparági szakszerveze­tek munkavédelmi szervei együttesen véleményezik, s javaslatukat is hozzáfűzik a kitüntetést adományozók szá­mára- Akik a kitüntetést ado­mányozzák, a munkavédelmi helyzet tartós vagy számotte­vő rosszabbodása' esetén min­den esetben állást foglalnak abban, hogy az egész kollektí­vát, vagy annak csak egyes részlegeit zárják-e ki a ki­tüntetés adományozásából, esetleg csupán egyes közpon­ti vagy helyi vezetőktől von­ják-e meg a kitüntetéssel járó erkölcsi-anyagi elismerést. (MTI) Mint már beszámoltunk ró­la, a Csepel Vas- és Fémmű­vek dolgozói a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldött levelük­ben jelentették, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulójának méltó megünneplésére tett munkaver- senv-vállalásaikat október 25- re maradéktalanul, 1 milliárd fák és az agresszió sújtotta népek szenvedéseinek enyhíté­séhez; részt vesz abban a nagy nemzetközi összefogásban, amelynek a háború elkerülése a célja. Bodnár Arpádné, az Orvos- gészségügyl Dolgozók Szak- szervezetének titkára, a szak­szervezet elnöksége, közpon­ti vezetősége és tagsága nevé­ben köszöntötte a kongresz- szus résztvevőit, utalva arra, hogy a szakszervezet és a Vö­röskereszt feladatai nagy terü­leten kapcsolódnak egymás­hoz. Tolmácsolta a testvérszerve­zetek üdvözletét dr. Hans Kerstnig, az Osztrák Vöröske­reszt alelnöke és dr. Alexand­ra Calomfirescu egészség- ügyi miniszterhelyettes, a Ro­mán Vöröskereszt alelnöke­Nagy érdeklődést váltottak ki azok a felszólalások, ame­lyek a Vöröskereszt családvé­delmi munkáját elemezték. A vita résztvevői hangsúlyozták, hogy a népesedéspolitikai in­tézkedések végrehajtása hosz- szú távú feladat és így az a Vöröskereszt ilyen irányú mun­kája is. Az elmúlt négy és fél év sok területen hozott figye­lemre méltó eredményeket, a genetikai tanácsadáson pél­dául megnégyszereződött a résztvevő családok száma. Fon­tos azonban, hogy a tudomá­nyos kutatások eredményeit a Vöröskereszt is felhasználja az egészségnevelésben, felvilá­gosításban, hogy így még ha­tékonyabban működhessen közre a betegségek megelőzé­sében. A Vöröskereszt hozzá­járulhat a tudományos ered­mények széles körű megis­mertetéséhez és áz alkalmazá­suk iránti igények felkeltésé­hez is. Ezért fontos az akti­visták, az előadók további magas szintű felkészítése. A vitában elhangzottakra Hantos János főtitkár vála­szolt, majd a Magyar Vörös- kereszt V. kongresszusa jóvá­hagyta az országos vezetőség beszámolóját, elfogadta a mó­dosított alapszabályt, és az V. kongresszus határozatát. Az alapszabály rögzíti, hogy a Magyar Vöröskereszt a családi élet szocialista voná­sainak erősítésével is' közre­működik a családpolitikai, családvédelmi feladatok meg­oldásában. Rögzíti a közmű­velődés keretében végzett 10 millió Ft értékben tételesen teljesítették. Minderről levél­ben tájékoztatták Leonyid II- jics Brezsnyevet, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkárát, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét is. Leonyid Iljies Brezsnyev most levélben vá­laszolt a csepeli kollektívának. egészségnevelő munkát, az ez­zel kapcsolatos feladatokat. Az ifjúsági vöröskeresztes moz­galom elismeréseként a jö­vőben a felső- és a középfokú iskolai vöröskeresztes cso­portok alapszervezeteként te­vékenykednek. A jövőben a kongresszusra ötévenként kerül sor­Az V. kongresszus határoza­ta fontosságának megfelelő­en foglalkozik az egészségvé­delem, a családpolitika és a családvédelem feladataival- Megállapítja, hogy a véradó­mozgalom eredményei, a véradók áldozatkészsége, a párt- és társadalmi szervek, az állami ési gazdasági vezetők segítsége lehetővé teszi a té­rítésmentes véradásra való teljes áttérést. Szorgalmazza a készenléti véradóbrigádok létrehozására irányuló szocia­lista szerződések megkötését. Javasolja az V. kongresz- szus határozata, hogy az el­sősegélynyújtás oktatása le­gyen része a középfokú és szakmunkásképző iskolákban folyó honvédelmi oktatásnak. Szükséges kialakítani — az egészségügyi állomások kere­teiben — az elsősegélynyújtók foglalkoztatásának rendjét is. Megfogalmazódott az az igény, hogy különleges segélyszol­gálatot kell létrehozni, amely­nek keretében barlangi, hegyi; vízi mentő és más rendelteté­sű elsősegélynyújtó alegysége­ket szerveznek. A kongresszus küldöttei ezután nyílt szavazással meg­választották a Magyar Vörös- kereszt vezető testületét, az országos vezetőséget, továbbá a számvizsgáló bizottságot. Az országos vezetőség első ülésén megválasztotta a tiszt­ségviselőket. A Magyar Vörös- kereszt elnöke ismét Gegesi Kiss Pál akadémikus lett. Há­rom alelnököt választottak: Medve László egészségügyi miniszterhelyettest, Ortutay Zsuzsát és Rostás Istvánt- A Magyar Vöröskereszt főtitká­rává ismét Hantos Jánost vá­lasztották meg, főtitkárhelyet­tes Gyűszű Miklós és Kapos­vári Júlia lett. Az országos vezetőség a mó­dosított alapszabálynak meg­felelően 15 tagú országos vég­rehajtó bizottságot választott, amelynek elnöke az országos vezetőség főtitkára. (MTI) A térségben ugyancsak ér­dekelt Algéria külügyminisz­NOCRAD - 1977. november 1., kedd Tüntetések Indira Gandhi látogatása ellen Nyugat-Szahara Francia deszant egységet riadóztattak A Csepel Vas- és Fémművek kollektívájához! Kedves Elvtársak, barátaim! Nagy örömmé töltött el híradásuk arról, hogy a híres „vörös Csepel” dolgozói sikerrel teljesítették a Nagy Októbe­ri Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére tett vál­lalásukat. Az önök sikerei — nagyszerű bizonyítéka a magas szintű társadalmi kötelességtudatnak, ragyogó megnyilvánulása a magyar munkásosztály igazi testvéri internacionalista szoli­daritásának. Ez a munkasiker méltó hozzájárulás a népi Ma­gyarország ötödik ötéves terve feladatainak megvalósításához, valamint a szovjet és a magyar nép közötti sokoldalú együtt­működés fejlesztését Célzó közös feladatok megoldásához. Önök a szocialista közösség országainak életében a szo­cialista munkaverseny olyan új formáját honosították meg, amelynek jelentősége túlmutat az országhatárokon. A Szovjetunió, a Magyar Népköztársaság és a szocialista közösség más országai embermillióinak alkotó lelkesedése egy hatalmas, új világot teremtő törekvésben egyesül. Nagyszerű jelképe ez a forradalmi testvériségnek, országaink munkás- osztálya odaadásának október nagy eszméi iránt. A kommunista párt, a szovjet nép és a magam nevében forró jókívánságaimat és üdvi z etemet küldöm önöknek. To­vábbi nagy sikereket kívánok az új életet építő, a szocializ­mus és a kommunizmus ügyének győzelméért folyó nemes te­vékenységükhöz. elvtársi üdvözlettel: LEONYID BREZSNYEV Befejeződött a Magyar Vöröskereszt V. kongresszusa Megválasztották az új vezetőséget \ y

Next

/
Oldalképek
Tartalom