Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)
1977-10-16 / 244. szám
Elutazott Salgótarjánból a finn tanácsi delegáció Itt ran az ősz... Október közepe, itt van az 6sz. Intésére pihenni készül az erdő, nyugalom honol mindenütt. Csak a mátyásmadár rekedt és az egymást kereső őszapók hangja töri meg néha-néha a reggeli ködös csendet. Október van. Színes bokrok kínálják termésüket az erdőn lakóknak. Sétánk során meg-megállunk, gondolatban próbáljuk visszaidézni a gyorsan eltűnt nyarat. De képzeletünket megszakítja az öreg fáról lehulló makk zöre- je. A mátyásmadarak bóbitájukat borzolva csemegéznek a vén tölgy termésén. A szomszédos bokron mogyorót keres a mókus, mégegyszer jól akar lakni nyugalomra térése előtt. Harmatos pókhálók ékesítik az alvásra készülő tájat. Ruhát vált a természet. A salgói vén bükk is eldobja leveleit, hogy tavasszal majd újat öltsön. Már csak imitt-amott látható egy kései virág, mélyen járó lomha gomolyfelhők, érett csipkebogyók hirdetik az őszt. De erről mesélnek az egyre hosszabbodó éjszakák és a rövidülő nap is. A dérhajú ősz nem fukarkodik színekben; osztogatja bőven amíg le nem hull minden levél. Tűnődés közben Tompa Mihály verse jut eszünkbe. „A fák lombja csendesen hull, nem küzdés- tül, fájdalomtul..." Valóban, itt az ősz. R. M. Október fényei Október fényei címmel tizenegy tablóból álló dokumentumkiállítás nyílik október 16-án az őrhalmi községi művelődési házban. A kiállítás anyagát a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum bocsátotta rendelkezésre, illetve ál-, lította össze. Ez a tárlat egyébként december végéig vándorol a balassagyarmati járásban. A dokumentumokat a járás tíz községében mutatják be a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából. ARANY HÍD VETÉLKEDŐ A Salgótarjáni Kohászati üzemeknél is lebonyolították az Aranyhíd vetélkedő üzemi döntőjét, amelyen 10 alapszervezet, 5—5 fős csapatai vettek részt. A hét játékból — két fordulóból — álló vetélkedő nehéz feladatot állított a résztvevők elé. Különösen kemény dió volt a két zenemű felismerésével kapcsolatos feladvány. Az első helyet a Rózsa Ferenc alapszervezet küzdötte ki magának. Továbbjutott még a városi döntőre a hideghengermű és a központi irodák Ságvári Endre alapszervezetének csapata. Orvosi ügyelet Salgótarjánban ma egész nap orvosi ügyeletéi tartanak a Vöröshadsereg úti új rendelőintézetben. Itt látják el a járás ügyeletét és a fogorvosi ügyeletet is. (Feljárat az MHSZ melletti kapun). Kihívás a kórház számain, a 11-20- as számtól 11-25-ig történhet. Az ügyelet hívható a 27'91-es telefonon is. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál u. 2. telefon: 344), ma egész nap működik ügyeleti szolgálat. Nagybátonyban a központi rendelőben fogad az orvos. A gyógyszertári ügyeletét Salgótarjánban ma reggel 8 órától a Pécskő üzletházban levő gyógyszertár látja el. Tegnap, a kora reggeli órákban elutazott a megye- székhelyről az a finn tanácsi küldöttség, amely Varitaa város polgármesterének vezetésével öt napot töltött Salgótarjánban. A két város közötti testvérkapcsolatot rögzítő okmány aláírását követően Budapestre látogatnak a városi tanács vendégei, akiket útjukra elkísért Fekete Nándor, Salgótarján város Tanácsának elnöke is. Lauri Lai- ) Homokterenye községben október 12. és 29. között egészségügyi hetet rendeznek, tanácsi, egészségügyi és társadalmi szervek bevonásával. Ennek keretében igyekeznek a község lakosságának minél szélesebb rétegeit ellátni fel- világosító előadásokkal az őket érintő egészségügyi kérdésekben. Az óvodában és az A salgótarjáni Madách Imre Gimnázium ifjú természet- barátai rendszeresen felkeresik a környék és a megyével határos területek idegenforgalmi nevezetességeit. Az elmúlt héten több mint százan a Tepke-hegyen túráztak, most vasárnap a Mátra aljába, az Ella-majorba tesznek kirándulást Orosz László tanár veidén október 19. és 23. között kerül megrendezésre harmadízben a ne nzetközi ipari elektronikai és műszerkiállítás. Ezt a szakkiállítást a BNV területén a D pavilonban láthatja az érdeklődő közönség. Tizenhét országból összesen 122 kiállító hozza el termékeit és ebből 108 a külföldi cég, kétszer any- nyi, mint az előző évben. A nemzetközi seregszemlén elektronikus vezérlő- és szabályzóberendezéseket, ipari célra használható számítógépeket és perifériákat, elektronikus méréstechnikai eszközöket, erősáramú elektronikai készülékeket, műszereket és Több évet töltött börtönben, de büszke erre Elhagyta szülőföldjét, s egy másik földrészen talált új otthont, ahonnan egy harmadik földrész elnyomott népeiért emeli fel szavát. Néhány esztendővel ezelőtt nagy port vert fel az eset, mikor — a már katonai junta által kormányzott — Chile fővárosában letépte és jelképesen kimosta az amerikai követség árbocán lobogó csillagos, sávos zaszrala polgármester, Mauno Sillfors polgármester-helyettes és Antti Leppävuori tanácstag tegnap a délelőtti órákban látogatást tett a Minisztertanács Tanácsi Hivatalában, majd megtekintették a Parlamentet és a Skála Áruházát A finn testvérváros küldöttsége ma a főváros nevezetességeivel ismerkedik, majd hétfőn délután ihdul vissza Finnországba. iskolában a szülők számára, a nyugdíjasoknak pedig — öregek találkozója keretében — az idős emberek gondjairól hangzik el tájékoztató. A termelőszövetkezeti dolgozók részére a különböző növényvédő szerek helyes alkalmazásáról, tárolásáról tartanak előadást. zetésével. A programban sportvetélkedők és szalonnasütés egyaránt szerepel. Mindezt az Edzett ifjúságért mozgalom jegyében rendezik. Az ifjú természetbarátok úgy döntöttek, hogy amíg az idő engedi, rendszeressé teszik a gyalogtúrákat, melyeken az iskola tanulóinak egyharmada részt vesz. alkatrészeket vonultatnak fel a hazai és külföldi kiállítók. A gyors ütemű fejlődés, amely a termelőfolyamatok szabályozási, mérési és ellenőrzési műszerezettségében észlelhető, indokolja, hogy a szakkiállítást a múlt évhez hasonlóan idén is megrendezzék. A bemutató alkalmat ad szakmai tapasztalatcserékre, egymás eredményeinek megismerésére. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület a kiállítással egy- időben, október 17-J—22. között Budapesten rendezi meg a 3. erősáramú elektronika konferenciát, amelyre a világ minden tájáról érkeznek előadók. lót. Tettét filmfelvétel is rögzítette. Ezek mögött a tettek mögött egyetlen név áll, Dean Reed. A fiatal észak-amerikai békeharcos — protest song énekes második hazájának Chilét választotta, s amíg a Népi Egység volt hatalmon, a helyszínen kamatoztatta tehetségét, énekelt és agitált. A katonai puccs után történt a nevezetes zászlómosás, melynek következményeként sem szülőEsőtlen vasárnap Várható időjárás ma estig: csökkenő felhőzet, csapadékmentes idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12—17 fok között. Eltemettek Maddch Aliéit A csesztvei temetőben szombaton nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra özvegy Grosschmid Károlyné, született Madách Alicét, Madách Imre Pál nevű unoka- testvérének lányát. A 89 éves korában elhunyt Madách Alice értékes szolgálatokat tett a csesztvei Madách-emlékmúze- um kialakításaiban, valamint a költő életének, munkásságának alaposabb megismerését elősegítő dokumentumok adományozásával, illetve felkutatásával. A csesztvei emlékmúzeumnak adományozta saját jelentős sajtócikk- és kritikagyűjteményét Madá.chról, a madáchi életműről, Németh Antal nevezetes Tragédia-rendezését megörökítő diapozití- veket, a Tragédia írójának gyermekkori rajzait, édesanyjához és a családi levelezés értékes példányait. Negyvenhét 4 es A 41. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalá- latos szelvénye 47 fogadónak volt, nyereményük egyenként 142 247 forint. Három találatot 6481 fogadé ért el, nyereményük egyenként 516 forint. A kéttalálatos szelvények száma 247 668 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. A nyeremények az illeték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. — Előadás fiataloknak. A napokban a salgótarjáni öblösüveggyár FMKT-szerveze- tének tartott káderpolitikai előadást Cziprok Zoltán, a gyár pártbizottságának titkára, a fiatalokkal szemben támasztott követelményekről. — Kiállítás nyílik Magyar- nándorban, melyen a helyi ÁFÉSZ kezdeményezésére a szövetkezeti dolgozók gyűjtőmunkájának eredményeként a környék múltjára jellemző régi használati tárgyakat, a mindennapi élet eszközeit mutatják be. A tárlat hétfőn a község művelődési házában nyílik. — A téma: Bernstein. Nyári szünet után újra megkezdődtek a hanglemezklub foglalkozásai a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. Október 19-én már a második foglalkozásra kerül sor, melyen Juhász Előd közkívánatra Leonard Berns- teinről tart lemezbemutatóval egybekötött előadást. — Vetnek Kállón. Jól haladnak az őszi munkákkal a káliói termelőszövetkezetben. A búza 1600 hektáros vetés- területéből eddig több mint 1300 hektáron került földbe a mag. A legfrissebb adatok szerint a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácséiban egyesült szocialista országok a legdinamikusabban fejlődő gazdasági közösséget alkotják. A KGST tagállamai — amelyekben a föld lakosságának 9,3 százalé" földjén, sem pedig második hazájában nem volt kívánatos személy. Az NDK-ban telepedett le, de minden évben sok külföldi fellépést is vállal. Hazánkban sem most jár először. Hétfőn Salgótarjánban lép fel a sportcsarnokban egy hazánkban tartózkodó, fiatal chileiekből álló együttessel. Felléptük teljes bevételét a szolidaritási alap javára fordítják. Naptár 1977. október 16., vasárnap. Gál napja. A Nap kel 6.04 — nyugszik 16.55 órakor. A Hold kel 10.07 — nyugszik 19.42 órakor. ♦ 1947. október 17., hétfő. Hedvig napja. A Nap kel 6.01 — nyugszik 16.53 órakor. A Hold kel 11.10 — nyugszik 20.40 órakor. Hetven évvel ezelőtt, 1907. október 16-án született, és 1965• májusában halt meg — Roger Vailland francia regényíró, drámaíró, ismert esz- széista. Fiatalon irodalmi tanulmányokat végzett és tagja volt a szürrealisták csoportjának. Mint újságíró bejárta az egész világot, a II. világháború idején hazájában részt vett az ellenállási mozgalomban• Első nagy sikerét 1945-ben írta, nálunk 1963-ban megjelent Különös játék című klasszikus szerkesztésű és stílusú regényével aratta, amely egy modern kalandort ábrázol az ellenállás idején. Vailland közeledését a munkásosztályhoz, majd 1952- es belépését a Francia Kommunista Pártba 1954-ben írt Szép maszk és a 325 000 frank mutatják (e két fontos munkája ezekben a hetekben jelent meg ismét magyarul, egy kötetben); regényeiben a pozitív hős új típusát és fejlődését mutatja be sikeresen. A törvény című regénye a mai félfeudális olasz délvidéket ábrázolja, művészi eszközökkel- Írásművészetére nagy hatással volt Stendhal. Könyvei hazánkban is olixisottak. Hetven évvel ezelőtt, 1907. október 17-én született Budapesten és 1943. decemberében halt meg Antal János kommunista író, újságíró, a KMP illegális lapjának, a Kommunistának egykori szerkesztőjeA kommunista Antal Márk pedagógus fiaként 17 éves korától Kolozsvárott élt. Beutazta Közép-Európa nagyobb városait, majd az 1920-as évek végén Budapestre jött; itt bekapcsolódott a munkás- mozgalomba és rövidesen tagja lett az illegális KMP-nek, valamint a kommunista író- csoportnak. Figyelmet keltő cikkei, tanulmányai jelentek meg a Korunkban, a 100 %- ban, a Társadalmi Szemlében és a Gondolat című folyóiratban. Szerkesztője volt a KMP illegális lapjának, amely Kommunista címmel, természetesen illegális terjesztésben jutott el a munkásokhoz- Az 1930-as évek elején részt' vett az ellenzéki szakszervezeti mozgalomban is. Mozgalmi munkája során 1937-ben letartóztatták, s a katonai bíróság ekkor hatévi szabadságvesztésre ítélte. 1942-ben büntetőszázaddal kivitték a keleti frontra, ahonnan többé nem tért haza. ka él — állítják elő a világ ipari termelésének 33 százalékát, s az „össznemzeti jövedelem” 25 százalékát termelik. Az elmúlt ötéves tervidőszakban — 1971 és 1976 között — a szocialista országok nemzeti jövedelme egészében véve 36 százalékkal növekedett. Ugyanez a Közös Piac tagállamaiban csak 12 százalékos növekedést ért el. Az ipar a KGST tagállamaiban négyszer olyan gyorsan fejlődött, mint a nyugati tőkésországokban. A munkatermelékenység a KGST-országokban 30 százalékkal növekedett, a lakosság reáljövedelmei pedig átlagban 29 százalékkal emelkedtek. A népgazdasági tervek koordinációjában új jelenséggé vált a tüzelő- és nyersanyagok közös kitermelése. Az 1976—80-as időszakban is több közös beruházást irányoztak elő — közülük 11 a Szovjetunióban épül. Kérdőívek A Belkereskedelmi Minisztérium a közelmúltban a sza- badkasszás — közismertebb nevén: gebines — egységek „tényleges helyzetéről” kívánt képet kapni, s a felmérést az Országos Piackutató Intézetre bízta. A piackutatók bizonyára hosszú fejtörés után, kérdőíveket „alkottak”, melyeket többek között a Nőgrád megyei Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalathoz is elküldték. Tizennyolc kérdést sorakoztattak fel a szabadkasszás egységekben dolgozókhoz címezve. A kereskedők, köztudott, roppant elfoglalt emberek, de mintha ezt a kérdőívek összeállítói figyelmen kívül hagyták volna. A kérdések útvesztőiben az eligazodásra legalább egy fél műszakra való idő kellett volna. S mi az a „tényleges helyzet”? A kíváncsiskodások zöme a többlettel kapcsolatos. Eléggé rafináltan fogalmazták meg például: „Egy az Önéhez hasonló boltban a valóságos teljes bevétel milyen mértékben haladja meg az elszámolási kötelezettséget?” — ilyen és ehhez hasonló kérdéseket intéztek a derék gebinesekhez. Meg, hogy a többletet mire költik, miből ered... Naiv dolgok, bármennyire is körmönfontan forgatták a kérdőívek alkotói a tollat. Még „szerencse”, hogy tapasztalt gebineseink nem szorulnak sajnálatra, s bizonyára átláttak a szitán. Aminek következménye, hogy a kérdőívek, kérdőívek maradtak. Mert kérdezni is tudni kell! Sz. Gy. — Ady-szavalőverseny. A szécsényi ÉPSZÖV ifjúsági klubjában ma délelőtt a járási KISZ-bizottság és a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ rendezésében Ady- szavalóversenyt tartanak. — Munkás ellenőrök. A Nógrádi Szénbányák nagybátonyi gépüzemében 18 dolgozót bíztak meg kereskedelmi, társadalmi ellenőri teendőkkel. Észrevételeik alapján már eddig is számos intézkedésre került sor. — Kommunista műszakok. A Romhányi Építési Kerámiagyár dolgozói eddig két kommunista műszakot szerveztek az épülő Romhány III. számú üzem kivitelezésének meggyorsítására. Az utóbbi akción 110-en végezték a kemencéknél a betonozást és a földmunkát. — A legjobbak közül. Péntek óta Salgótarjánban tartózkodik a szovjet komszomo- listák egy 37 fős csoportja. A fiatalok — akik a nehézipari és építésügyi minisztériumok alá tartozó Komszomol-véd- nökségek közti szocialista munkaverseny győztesei — gazdag program után kedden utaznak el a megyeszékhelyről. — Jazz-előadássorozat. A Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Rózsa Ferenc KISZ- alapszervezetének ifjúsági klubjában hétfőn kezdődik a jazzklub előadássorozata. Első alkalommal a „Munkadaltól a regtime-ig”, illetve „Az archaikus jazz és New Orleans” címmel hangzanak el előadások. Portugál vendégek a megyében Ma hazánkban tanuló por- és köszönti, majd kíséretében tugál szakszervezeti tisztség- megtekintik a megyeszékhely viselők húszfős csoportja egy- nevezetességeit. A délutáni napos látogatásra érkezik Sál- órákban ellátogatnak Szé- gótarjánba. csénybe és Hollókőre. A venA csoportot Vadkerty Ló- dégek az esti órákban visszaránt, az SZMT titkára fogadja utaznak Budapestre. Egészségügyi előadások Ifjú természetjárók Mipel-Micronica — ’77 Dean Reed Salgótarjánban A világ ipari termelésének egyhanrmcla «OgrAd. a Magyar Szocialista Munkáspárt Négráá megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lanla. Beszerkeszt«: GOTVAR GYULA. Szerkesztflség: Salgótarján. PetSfl u. 1. Teletem: «-94. 82-95 «-96. «-97. Főszerkesztő 12-11 14-40 Sportrovat: 11-59 Éjszakai szerkesztés: 15-69- Kiadja a Nőgrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Telex: 2-.9 1ÍP Iránvítószám 3101. Terjeszti* a Magyal Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egv hónapra 20 forint- Előállítla: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat 3101. Sál« tarján, Petőfi u. t Pf.: 96. Fv.: Kelemen Gábor igazgató. Index szám: 25 072. HU ISSN 0X33—1556