Nógrád. 1977. október (33. évfolyam. 231-256. szám)

1977-10-18 / 245. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRÁD MEGYE! BIZOTTSÁGA ES A MEGYE! TAN ÁCS LAPJA r XXXIII. ÉVF. 245. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1977. OKTÓBER 18., KEDD Látogatás egy minta gazdaságban Losonca Pál Afganisztánban Díszvacsora Kabulban Kabul Ésszerűen hasznosítja get, mely Zagyvarónán, Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat azt a salakmennyisé- a hőerőmű üzemeltetése során évtizedek alatt felhalmozódott. Úgynevezett Poligon, előregyártott salakblokk építési elemeket készítenek belőle, homok és cement hozzáadásával, így olcsó, gazdaságos építőanyaghoz jut a vállalat. Az első há­zakat Salgótarjánban, a Pécskő utcában állították össze ezekből az elemekből. Azóta nemcsak a megyeszékhelyre, hanem az egész megyébe, sőt még a szomszédos területek­re, így Heves és Borsod megyébe is viszik a salakblokktermékeket. Idén 16 ezer köbmé­ternyi készül a falazóanyagból Zagyvarónán, mely 640 lakás építéséhez elegendő. A je­lenlegi kohósalak várhatóan csak 4—5 évig biztosítja a blokkgyártáshoz szükséges alap­anyagot. A más gyárakból kikerülő salak minőségi összetétele nem megfelelő házépítésre­— kulcsár — Tanácskoztak a szocialista brigád vezetők A munkaverseny helyzeté­ül, az év végéig szóló ter­helési, gazdálkodási felada- vvkról tanácskoztak a napok­ban a Salgótarjáni Kohászati Üzemek szocialista brigádjai. Ennek a tanácskozásnak külö­nös jelentőséget kölcsönzött, hogy a vállalat kollektívája, a 143 szocialista brigád méltó termelési sikerekkel szeretné köszönteni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulóját, ugyanakkor a kol­lektívának szembe kell néznie azzal a termelési lemaradással, amit a különböző objektív ne­hézségek okoznak. A tanácskozás beszámolója egyértelműen megállapította, hogy idén tovább fejlődött a kohászati üzemek ^ersenymoz- galmának gerincét alkotó szo­cialista brigádmozgalom. Csak­nem 2900 dolgozó készített vállalást a hármas jelszó szel­lemében a szocialista brigá­dokban, ami gazdasági értékéi tekintve 38 millió forint. Noha, vállalati szinten a brigádok­nak mintegy a negyedrésze tel­jesítette vállalását a terve­zettnél alacsonyabb szinten, a háromnegyed éves eredmények mégis időarányosan a ver­senyvállalások túlteljesítését bizonyítják. Lényegében arról van szó, hogy azokban az üzemekben, ahol az anyagellátás hiányos­ságai, vagy rendeléshiány aka­dályozta az ütemes termelést, ott a brigádvállalások teljesí­tése is elmaradt. Különösen érezhető ez a huzalmű gyár­részlegnél, ahol ezeket a gon­dokat csak súlyosbították a C02-es hegesztőhuzal gyártá­sának minőségi problémái. A kovácsoló és öntöde gyárrész­legben pedig az új süllyeszté- kes kovácsüzem nagy teljesít­ményű berendezéseinek üzem­zavarai, míg a hengerműben ugyancsak alapanyaghiány és a rossz minőségű alapanyag jelent akadályokat. Eddig több mint száz szocialista brigád készített pótvállalást, hogy a bonyolultabb gazdasági hely­zethez igazodva módosított fel­adatokat oldjanak meg, illet­ve ahol erre lehetőség van, többet, értékesebb terméket készítve betarthassák szavu­kat, tovább javítva a vállal** gazdasági eredményeit, Nógrád megyei pártmunkás­küldöttség Besztercebányán A közép-szlováíkiai kerületi pártbizottság meghívására Devcsics Miklós, a Nógrád megyei pártbizottság titkárának vezetésével, négytagú, pártmunkásokból álló küldöttség uta­zott tegnap Besztercebányára. A látogatás célja tapaszta­latcsere, amely során a küldöttség tagjai közép-szlovákiai üzemekkel, ipari és mezőgazdasági egységekkel ismerked­nek. Munkásokkal, mérnökökkel, pártmunkásokkal, a kerü­leti pártbizottság vezetőivel gazdaságpolitikai kérdésekben cserélnek véleményt. A küldöttség a hét végén érkezik vissza Besztercebá­nyáról. Kopreda Dezső, az MTI ki­küldött tudósítója jelenti. Hivatalos ! tárgyalásokkal kezdődött Losonczi Pál afga­nisztáni látogatásának máso­dik napja. Az Elnöki Tanács elnöke vasárnap délelőtt a Kabul központjában levő el­nöki palotában Mohammed Daud államfővel ült a tár­gyalóasztalhoz. A szívélyes, baráti légkörű tárgyalásokon eszmecserét folytattak időszerű nemzetkö­zi kérdésekről, különös tekin­tettel a közép-ázsiai térség helyzetére, a kétoldalú kap­csolatokról, azok fejlesztésé­nek lehetőségeiről, és tájékoz­tatták egymást országuk bel­ső helyzetéről. A hivatalos tárgyalások be­fejezése után a külügyminisz­térium épületében magyar- afgán dokumentumokat írtak alá. Dr. Bíró József külkeres­kedelmi miniszter Mohammed Khan Dzsalalar kereskedelmi miniszterrel két okmányt írt alá: a kereskedelmi kapcso­latokra vonatkozó jegyző­könyvet, valamint a két kor­mány közötti közúti fuvaro­zási megállapodást. Ezt köve­tően dr. Bíró József és Ali Ahmed Khoram afgán terve­zési miniszter aláírta a két kormány közötti tudományos és műszaki együttműködési egyezményt. Dr. Mikó József nagykövet és Mohammed Ib­rahim Azim közegészségi mi­niszterhelyettes a két kor­mány közötti egészségügyi egyezményt, Székács Imre, a TESCO vezérigazgatója és Nabi Szalehi, a tervezési mi­nisztérium gazdasági és mű­szaki együttműködési bizott­ságának elnöke pedig a tudo­Vára kozákon felül Jelentős eredmények a Volán kommunista műszakjain Szombaton és vasárnap a Volán 2. számú Vállalatnál — hasonlóképpen a Volán Tröszt valamennyi vállalatához — kommunista műszakot tar­tottak. Az önkéntes munka vállalásával ily módon is hoz­zájárultak a népgazdaság szál­lítási gondjai enyhítéséhez, kü­lönösképpen segítették a MÁV munkáját és jelentős mennyi­ségű termék elfuvarozásával járultak hozzá a mezőgazdasá­gi üzemek eredményeihez. Két nap alatt több mint 26 ezer tonna súlyt szállítottak el a Volán 2. számú Vállalat gépkocsijai, s az egyik leg­jelentősebb teljesítménymu­tató — az árutonna/kilométer, meghaladta a 665 ezret. Ez idő alatt a vállalat közel ezer- hétszáz dolgozója végezte fel­adatát — műszakiak, forga­lomirányítók, gépkocsiveze­tők, a vállalat gazdasági, párt- és társadalmi életének irányítói —, olyan energiával és eredménnyel, amire eleddig nem volt példa. Mindez nagyban köszönhető a kommunista műszak részle­tes, minden tekintetben óra­mű pontossággal történt meg­szervezésének és annak a ser­kentő hatásának, amit a közel­múltban tartott rendkívüli Vo­lán-műszak során országo­san elért első helyezés adott. Mindkét nap a Volán állo­mányába tartozó gépjárművek több mint 95 százaléka — 380 gépkocsi — vett részt a fuvarozásokban. A salgótarjá­ni üzemegység 35 kocsija hor­dott salakot Mezőkövesdre, s szállította vasárnap a Salgó- egysége, a Közmű- és Mély­tar jáni Kohászati Üzemek építő Vállalat és a hatvani kész termékét — a vasúti ko- konzervgyár részére végeztek esik hiányát ellensúlyozandó jelentős munkát. — Budapestre. A MÁV teher- A kommunista műszak fon- mentesítése volt a kommunis- tosságát érzékelteti az is, ta műszak egyik fő célja, amit az is bizonyít, hogy szomba­ton 30, vasárnap 80(!) vasúti teherkocsi kirakását végezték el a megadott időnormán be­lül. A salgótarjáni üzemegység legjobb teljesítményét Kör­mendi Ferenc Törekvés szo­cialista brigádja nyújtotta: két nap alatt 384 tonna árut fu­varoztak rendeltetési helyére. A kommunista műszak al­kalmából emberbaráti segítő­készségből is jelesre vizsgá­zott az a tíz gépkocsivezető, akik ingyenesen szállítottak követ a fóti gyermekváros részére. Emellett a balassa­gyarmati. üzemegység dolgozói jelentős mennyiségű cukorré­pát fuvaroztak a selypi gyár­ba, segítették a Dunai Cement- és Mészművek, valamint- az útépítések munkáját. Itt Sinkó László Petőfi nevét viselő bri­gádja került az első helyre a teljesítmények összegezése után: az üzemegység által teljesített 760 tonna súly je­lentős részét ők továbbították. A nagybátonyi üzemegység — a legkisebb a Volán 2. számú Vállalat szervezésében — a lehető legjobb hozzáál­lást tanúsította: mindkét nap valamennyi kocsijuk részt vett a hétvégi fuvarozásokban! Pásztó térségéből cukorrépát szállítottak, valamint a FŰ- TÖBER nagybátonyi gyár­hogy a Volán 2. számú Vál­lalat külföldön — Csehszlová­kiában, a pozsony—prágai autósztráda építkezésén — dolgozó 18 gépkocsivezetője is kommunista műszakot tartott, a hazaiakkal egyidőben. S rajtuk kívül 21 gépjármű hord­ta az államhatárra a nyírségi almát és jelentős kapacitás­sal segítettek a lakosság igé­nyeinek kielégítésében, a ke­reskedelmi áruk elszállításá­ban. Tito Portugáliában Joszip Broz Tito, a Jugosz­láv Szocialista Szövetségi Köztársaság államfője hétfőn háromnapos, hivatalos látoga­tásra Portugáliába érkezett. A jugoszláv államfőt a lisszaboni repülőtéren Antonio Ramalho Eanes köztársasági elnök, Mario Soares minisz­terelnök és a portugál kor­mány más tagjai fogadták. Joszip Broz Tito és a portu­gál köztársasági elnök tárgya­lásain. a nemzetközi problé­mák széles körét, valamint a kétoldalú kapcsolatokkal ösz- szefüggő kérdéseket tekintik át. mányos és műszaki együtt­működési egyezményhez kap­csolódó munkatervet. Vasárnap délben, a hivata­los afgán—magyar tárgyalá­sok befejezése, majd a doku­mentumok aláírása után dr. Osztrovszki György akadémi­kus, a Magyar Tudományos Akadémia nevében koszorút helyezett el a Kabulban nyug­vó Stein Aurél sírjára. A ko­szorúzásnál jelen volt dr. Mi­kó József nagykövet. Losonczi Pál vasárnap dél­után a kabuli múzeumba láto­gatott, majd az egyetemi kli­nika sugárterápiái intézetét kereste fel. Az Elnöki Ta­nács elnökét, akit programjá­ra elkísért Mohammed Khan Dzsalalar kereskedelmi mi­niszter, Ahmed Ali Motamedi, a múzeum igazgatója ismer­tette meg az afgán történe­lem, kultúra emlékeivel. A gazdag régészeti anyagot, szobrokat, edényeket, fegyve­reket, faragványokat bemuta­tó nemzeti múzeum egyik leg­értékesebb tárgya egy húsz­ezer évesre becsült apró kő­darab, amely — ha a régé­szeti viták, vizsgálatok ezt megerősítik — Ázsia legrégibb szoborlelete. Losonczi Pál, a múzeum megtekintése után a látogatók emlékkönyvébe a következőket írta: „Maradandó élmény szá­momra az évezredes afgán történelem és kultúra len­eseinek megismerése.” Losonczi Pál, a múzeumlá­togatás után a kabuli egyete­mi klinikát kereste fel. Itt az egyetem rektora mutatta be az Elnöki Tanács elnökének a magyar tervek alapján felépí­tett sugárterápiái központot, amely a magyar fél által ado­mányozott kobaltágyúval pár héten belül megkezdi gyógyí­tó tevékenységét. Losonczi Pál a kobaltágyú megtekintésekor bejelentette, hogy Magyaror­szág hárommillió forint ér­tékű diagnosztikai berendezé­seket és felszereléseket ado­mányoz az egyetemi klinika sugárterápiái központjának. Az értékes ajándékot Ghulam Szedik Mohebi felsőoktatási miniszter köszönte meg meleg szavakkal. A miniszter elisme­réssel szólt az Afganisztán­nak nyújtott műszaki-tudo­mányos segítségről, a szakem­berek képzéséről és kifejezte reményét, hogy az együttmű­ködés a jövőben tovább fejlő­dik. Losonczi Pálnak vasárnapi programja záróaktusaként szálláshelyén, a Csihelsztun palotában bemutatták a Ka­bulban akkreditált diplomá­ciai misszióvezetőket. Jelen volt Mohammed Khan Dzsa­lalar kereskedelmi miniszter és dr. Mikó József nagykövet. Harmadik napja tartózko­dik hivatalos látogatáson Af­ganisztánban Losonczi Pál. Hétfői programjában vidéki út szerepelt. Az Elnöki Ta­nács elnöke gépkocsin a fővá­rostól 150 kilométernyire dél­re, a pakisztáni határ közelé­ben fekvő Dzsalalabadba uta­zott. Ütjára elkísérte Moham­med Khan Dzsalalar kereske­delmi miniszter. A vidéki programhan mindenekelőtt egy állami mintagazdaság megtekintése szerepelt. A csa­padékszegény Afganisztánnak ebben a szubtropikus éghajlatú körzetében öntözéses gazdál­kodással főleg citrusféléket termesztenek és jelentős az ál­lattenyésztés is. Losonczi Pál a délutáni órákban tért visz- sza Kabulba. Az Elnöki Ta­nács elnöke este díszvacsorát adott Mohammed Daud afgán köztársasági elnök tiszteletére, Losonczi Pál hivatalos afga­nisztáni látogatása hétfőn es­te befejeződött. Az Elnöki Ta­nács elnöke ma reggel indul vissza Kabulból Budapestre. fueled vagyunk Chile ! Szolidaritási est Salgótarjánban Hétfőn este rendezték meg Salgótarjánban, a sportcsar­nokban az Országos Béketa- nács és a Hazafias Népfront szervezésében azt a szolidari­tási. estet, melyre több mint másfél ezren mentek el. Háromnegyed órával a műsor kezdete előtt nyi­tották meg a csarnok ka­puit, s néhány perc múl­va már csak a sportcsar­nok küzdőterén elhelye­zett széksorokon volt hely. Hat órára azonban ezek is zsúfolásig megteltek. Szabó Ferenc, a Hazafias Népfront salgótarjáni várpsi titkára megnyitó szavaiban el­mondta, hogy régvárt alka­lom az est, ahol találkozhat­tunk Dean Reeddel, a fiatal, világhírű, amerikai békehar­cossal, valamint a hazánkban élő fiatal chileiekből álló né­pi együttessel. Ugyanakkor al­kalom volt a tiltakozásra, az elnyomás minden formája el­len. Tiltakozás a háború el­len és minden olyan eszköz ellen, mely 'az emberiséget veszélyezteti. A tömör bevezető után vo­nult be a Victor Jara együt­tes. A chilei fiatalok fekete ponchójuk alatt vörös inget viseltek, és felemelt, ökölbe szorított bal kezükkel, a szo­lidaritás jelével köszöntötték a” közönséget­A felcsendülő dalok — nép­dalok és azokkal összefonódott forradalmi dalok felváltva — nemcsak egy távoli nép kul­túráját mutatták be, hiszen előadóik számára ezek a da­lok jelentik a hazát, a földet, melyet politikai meggyőződé­sük miatt kellett elhagyniuk, azt a népet, mely Pinochet fasiszta uralma alatt szen­ved. Az együttes műsorát a kö­zönség vastapsa kísérte szín­padra lépésüktől. Programjuk befejezése után lépett a nézők elé- Dean Reed, aki világszer­te ismert dalait adta elő nagy sikerrel. Az est fénypontjaként ugyancsak színpadra léptek a chilei fiatalok énekkarának tagjai is, hogy közösen éne­keljék el a Népi Egység indu­lóját. Ezek után a Vencere- mos hangjaival ért véget a forró hangulatú szolidaritási est. Az előadók ingyen léptek fel, a több mint 1700 el­adott jegy ellenértékét a szolidaritási alapra utal­ják át. Az előadás alatt aláírásokat gyűjtöttek a neutronbomba el­len. Dean Reed és a chilei mű­vészegyüttes az előadás előtt találkozott a megye állami és társadalmi vezetőinek, vala­mint Salgótarján művészeinek képviselőivel­* i:

Next

/
Oldalképek
Tartalom