Nógrád. 1977. szeptember (33. évfolyam. 205-230. szám)

1977-09-06 / 209. szám

Többre törekszenek Egy nagy magyar színésznő r Görög óklasszikus mfi — mai változatban. S éppenség­gel magyar miliőben-. Elkép­zelhető ez?... Elképzelhető, hogy Euripidész több mint kétezer éves drámája ennyi Időn át érvényes gondolátok­ká’ szólhasson és hathasson? Élektra-változatok bizonyít­ják, hogy lehetséges, s szint­úgy bizonyítja Göncz Árpád merész és igényes vállalkozá­sa, a Magyar Médeia, melyet az elmúlt kedden láthattunk képernyőről a budapesti Jó­zsef Attila Színház produk­ciójában. A meglepőbb in­kább az, hogy Euripidész Mé* deiáját — más görög drámák­tól eltérően — meglehetősen későn, e század második év­tizedében ismerhette meg a magyar közönség, 1913'ban a kolozsvári színpadon, s fel­újítása is évtizedekig késett, csak 1960-ban tűzte műsorá­ra a pécsi Nemzeti Színház. A nálunk tehát méltatla­nul mostoha sorsú drámának adott bizonyos mértékű — s nem is akármilyen mértékű — elégtételt Göncz Árpád, amikor a lélektani alaphely­zetre építkezve, korunk társa­dalmi képleteinek egyikébe ágyazva megalkotta a Ma­gyar Médeiát. A kétrészes tragédia az alapmű hét fér­fi-, két női szereplője helyett gyakorlatilag egyetlen sze­mélyt foglalkoztat, Jászóné Deák Médeát; a klasszikus mű Jászónéja pedig meg sem je­lenik; itt Jászó Andrássá változva, csak Jászóné Deák Médea monológjaiból, telefon- beszélgetéseiből vesszük tudo­másul — akár a történés többi szereplőjét Is. A drá­mában néhány mondatnyira csupán egy rendőr alakja bukkan fel. A szín mindvé­gig Jászóné Médeáé. tehát monodrámával állunk szem­közt. Az egyszemélyesek műfaja az utóbbi esztendőkben, pon­tosabban Darvas Iván joggal híres, nagyszerű vállalkozása, az Egy őrült naplója óta meg­lehetősen nagy népszerűségre tett szert fővárosi és vidéki színpadainkon egyaránt. Göncz Árpád Magyar Médeiájával egyik legkiválóbb színésznőnk, Szemes Mari jutott remeklés! lehetőséghez. S a József At­tila Színház művésznője nem is hagyta ki a kínálkozó al­kalmat. Még a képernyő hű­vös plexiüvegén át is felfor­rósító az az érzelmi, indulati erő, ami játékából két órán ót szünet nélkül, s meg-meg- újuló hevességgel, gazdag ár­nyalókészséggel felénk árad. — Ez a Magyar Medeiában Szemes Mari, — újólag iga­zolva. hogy személyében szín­művészetünk egyik legrango­sabb egyéniségéről van szó, aki válogatás nélkül mindent tud ezen a pályán. — Prosper Mérimée színmű­véből láthattunk tévéjátékot szerdán Az Oltári Szentség hintája címmel. A nálunk na- gyobbára csupán mint a Car­men szövegkönyvírójaként számon tartott különös fran­cia romantikust — aki „dal­mát” történeteivel nem átal- lotta megtréfálni kortársait —, e művét is egy soha sem élt spanyol színésznő nevén tette ismertté. A szellemes törté­netet Ádám Ottó rendezésé­ben, Vajda László, Piros Il­dikó, Lőte Attila, Bodor Ti­bor, Vándor József és Paudits Béla kitűnő játékában élvez­hettük. Akik annak idején nem lát­ták, a második műsor Zenés nyári esték sorozatában kel­lemesen szórakozhattak e na­pon Szolovjev—Vitkovics víg­játékán, A csendháborítón. Harsányi Gábor volt a főhő­se, partnerei pedig Csákányi László, Gyenge Árpád, Osz- wald Marika, Garas Dezső, Márkus László és Békás Ita­la. A hét keretében, háromré­szes angol tévéfilmről ismer­hettük meg Henry James: Az aranykehely című regényét. Meglehetősen porlepte törté­net jó lélektani analízisét nyújtotta az igényes vállalko­zás. A szombati műsorbap kel­lemes időtöltésül szolgált A rózsaszín párduc című ka­landos, humoros, sok groteszk helyzetre alapozó amerikai film a második műsorban pe­dig Machiavelli pompás sze­relmi komédiája, a Mandra­gora — melyet sokan koráb­ban talán Maszlag címmel is­mertek meg. A kecskeméti Katona József Színház Elő­adásában Székhelyi József, Fa- rády István, Mezey Lajos, Te- Száry László, Gyólay Viktó­ria, Major Pál, Monyók Ildi­kó, Ribár Éva igen kitűnőt nyújtott. A vasárnap műsorából ki­emelkedő volt a Nagyezsda című szovjet filmalkotás, amely a fiatal Lenin és maj­dani felesége. harcostársa, Krupszkaja megismerkedésé­ről, két rendkívüli ember sze­relmének kibontakozásáról szólt a senszkojei száműzeté­sig. <b. t.) Nemcsak könyvek tára C \jcrmckparadicso*n ' Lassan már csak az öre­gebb” olvasók, a hetedik- nyolcadik osztályosok né­melyike emlékszik a salgó­tarjáni városi gyermek- könyvtár régi helyére, a könyvek tárának csak nagy jóindulattal nevezhető 5x6 méteres helyiségre. Az el­múlt hat esztendő alatt a Salgó úti épület valóságos gyermekparadicsommá vál­tozott. Szerény lehetőségeik ellenére ötlettel, lelkesedés­sel nem egyszerűen köl­csönzési lehetőséget nyúj­tanak, sokkal inkább a mű­velődés első lépcsőit építge­tik, a „szép szó” ügyét szol­gálják. A felnőtt látogatót, a 14 éven felüliek bibliotékáira gondolva meglegyintheti né­mi nosztalgia gyermekkora iránt. Hiszen itt nem egy­szerűen könyvtárban, de a könyvek otthonában érezhe­ti magát. Minden kötet sze­mélyes ismeretségre csábít, külön kuckó az apróságok leporellóinak, amott a lá­nyok sarka, körbe véve a „pöttyös és csíkos” soroza­tok végetérhetetlennek tű­nő polcaival. Minden sarok, asztal, doboz újabb ötlettel bűvöl. A gyermekkatalógu­sok játszva ismertetnek a könyvkeresés rejtelmeivel. Az úgynevezett őrjelzők a kezdők útjait egyengetik az állványok labirintusában. A nyári program, a ha­gyományos péntek délutánok — játékok, meseösszeállítá­sok — mellett, elsősorban a városi napközis tábort se­gítve valósul meg. Tulaj­donképpen „rosszidő-szol- gálatot” szerveztek a szün­idejüket ott töltő gyerme­keknek, mert ha elered az eső, hűvösödik a levegő, nyomban változatos mű­sorral, vetítéssel szolgálnak. Amint a 26 ezer kötetes Intézmény vezetője, Persik Györgyné elmondta, a kö­zeljövőben kisebb-nagyobb profilvéltozús előtt állnak, melynek nyomait már az ri­máit tanév végén is észlel­ték. Az új tanterv komp­lexebb igényeinek megfele­lően ugyanis az iskolák bő­vítették, illetve apróbb könyvtárrá fejlesztették ed­dig csak pár kötetes állo­mányukat. Ez a jelenség a gyermekek egy részét tan­intézetéhez köti, így az ol­vasók számának stagnálása, illetve csekély mértékű csök­kenése tapasztalható. A csoportos rendezvények vonzereje, a könyvek közöt­ti alkotás, tanulás, játék lehetősége azonban a köl­csönzőgárda ötszörösére nö­velte a gyermekkönyvtár barátainak számát. Az in­tézményhez kapcsolódó bélyeggyűjtő és bábozó szakkörök egy országosan is ritka kontaktus lehetőségeit kínálják. Krónikaképpen sorolva legyen bizonysága a szivár- ványos választéknak néhány, az elmúlt hetek rendezvé­nyei közül. A felső tagoza­tosok Parnasszus-szintű iro­dalmi magazinjának, a Kincskeresőnek író-olvasó találkozója, vagy a Kisdo­bos gyerekek közötti szer­kesztőségi kerekasztala. Ér­dekes tanulságokat hozott V. Binét Ágnes pszicholó­gusnak az Ablak-Zsiráf gyermeklexikon társszer­zőjének délutánja. A salgótarjáni általános isko­lások ugyanis 268 olyan, a tananyagukban szereplő ki­fejezést gyűjtöttek össze, amelyeknek a felvételét ké­rik, a bővítés után már va­lóságos enciklopédiává duz­zadó kötetbe. Kezdeménye­zés, hogy az iskolások után a szerzők a pedagógusokkal is találkoznak. A gyermekművelődés Sal­gó úti munkásai nemcsak olvasóik szeretetét, de szü­leik elismerését is kivív­ták. — m. — Színházi programok Szécsányben Elkészült a szécsényi II. Rá­kóczi Ferenc Művelődési Köz­pont őszi színházi programja. Az Állami Déryné Színház az ősszel két előadást tart a Já­rási székhelyen. A felnőtt kö­zönség számára november 22-én Jókai Mór regényadap­tációját, a Teliholdat, míg korábban, november 10-én a gyerekek részére a Firle- fánc, a varázsló című mesejá­tékot mutatja be. Az Állami Bábszínház szeptember 29-én vendégszerepei a nagyközség­ben a Rosszcsont Peti című előadásával. Az említettek mellett a gyermekek és a fel­nőttek is egy-egy színházi elő­adást tekinthetnek meg bu­dapesti művészek közreműkö­désével :' A manók ajándéka és a Régi idők humora című produkciókat. Látogatás a bánya építési üzemében A BÁNYÁSZNAP ELŐTTI lázas sürgölődés idején jár­tunk Kistérenyén, a Nógrádi Szénbányák építési üzemé­ben. Az embereket — érthe­tő módon — jobbára a kifi­zetésre kerülő hűségjutalom foglalkoztatta, mintsem a kulturális vállalások miként­je, minősége, amiért tulaj­donképp érkeztünk. Mégsem fogadtak vasvilla-szemekkel. Sokkal inkább készséggel és kedvességgel, mint azokat szokás, akiket régóta várnak. Oláh László szervezési előadó nem is állhatta meg szó nél­kül: — örülünk az alkalomnak; hogy elmondhatjuk, mit te­szünk szocialista brigádjaink művelődésének fejlesztésé­ért. Aztán „át is adna” Tanyai György versenytitkárnak, ha eszébe nem jutna, hogy előző nap 3700 forint értékben ér­kezett könyv a Kossuth Könyvkiadó megyei kirendelt­ségétől, s még azon frissiben ő maga is bekapcsolódott az árusításba, kisegítve ezzel a könyvbizományost, a munká­val különösen leterhelt bér- elszámolási csoport vezető­jét. — Háromszázhatvan fo­rint értékben adtam el — mondja —, magam pedig 120 forintért vettem. — Majd a telefonkészülékért nyúl, és máris hívja Várszegi Feren­cet, a könyvbizományost. Rö­vid párbeszéd után közli: — Mintegy ezer forint értékben adtunk el könyveket az első napon. Ügy tűnik, hogy a ki­hozott mennyiség nem lesz elegendő. — Könyvvásárlási forgal­munk, évek tapasztalata alapján mondom, a bányász­nap táján szokott megugrani — teszi hozzá magyarázat­képpen Tanyai György ver­senytitkár. — Ilyenkor job­ban jut pénz a könyvre is­A versenytitkár, aki egy­ben az üzemi KISZ-vezetőség titkára, három éve látja el feladatát. Hogy milyenek vol­tak az akkori és a mostani kulturális vállalások, mennyi­re voltak formálisak, belül­ről fakadók, vagy kívülről rá- kényszerítettek, mi jellemezte mennyiségüket és minőségü­ket arra megfelelő tapaszta­latokkal, áttekintőképesség­gel rendelkezik. — Rengeteget fejlődtünk az eltelt idő alatt. Emlékszem, akkoriban egy-egy brigádból alig néhány ember érdeklő­dött a kulturális rendezvé­nyek iránt, most sokkal több. Nagyobb csoportokban men­nek el színházba, moziba, kü­lönböző kirándulásokra. Utá­na leülnek a fehér asztal mellé, a férfiak ezt egyéb­ként Is kedvelik, és megbe­szélik. megvitatják a látotta­kat. Természetesen nem szak­szerű műbírálatra gondolok, ezt nem is várhatjuk el, a lényeg, hogy megbeszélik. Ma már, ha kirándulást szerve­zünk, nem elégszünk meg a fürdéssel, vagy a pincézéssel, múzeumlátogatásokat is be­tervezünk. Tavaly a mezőkö­vesdi Matyó Múzeumot, idén a gyöngyösi Mátra Múzeumot nézték meg kirándulóink. — Kényszerből? — Nem merném állítani. Ugyanis egyre több ember igényli tudatosan ezeket a látogatásokat. Kíváncsiság­ból, meggyőződésből. Egy­szerűen azért, mert már erre Is szüksége van­A NÓGRÁDI SZÉNBÁ­NYÁK és kisterenyei építési üzemének vezetése, a köz­ponti és helyi határozatok, a közművelődési törvény bir­tokában, a korábbinál tuda­tosabban, célszerűbben szer­vezi a dolgozók, a szocialista brigádok művelődését. Intéz­ményeinek javuló munkája, a tavaly elfogadott új munka- verseny-szabályzat meggyő­zően bizonyítja ezt. A műve­lődési tevékenység fejlődése egyértelmű, anélkül, hogy el­feledkezhetnénk a tevékeny­ség gyengéiről, hiányosságai­ról, gondjairól. A bejárás, a munkahelyek szétszórtsága számtalan gondot okoz, rész­ben a művelődés feltételei­nek megteremtésében, rész­ben a lehetőségek kihasználá­sa szervezésében. Az építési üzembeliek egyszerre vannak szerencsés és szerencsétlen helyzetben. Például, aki Bu­dapesten dolgozik, az szeren­csés, aki Becskén, vagy Püs­pökszilágyiban dolgozik, az aligha válogathat a lehetősé­gek között. A brigádok vállalásának minősége számos objektív és szubjektív dologtól függ. A vezetés kulturális szemlélete, felelősségérzetének színvona­la nagyon sokat segíthet, vagy ronthat. Kisterenyén se­gít. Eltérő módon alakíthat­ja a művelődési szokásokat a brigádok összeíorrottsága, tagjainak műveltsége is. S a „szóródást” közöttük főkent éppen ez okozza; ezért van az. hogy ami az egyik bri­gád számára természetes szükséglet, az a másik szá­mára még csak elérendő tá­volabbi cél. Az építési üzem 41 szocia­lista brigádja közül válasz­tottuk ki a Fürst Sándor ne­vét viselő 27 tagú közösséget. Tmk-sok, tehát valamennyien szakmával rendelkezők. Aa üzem létrehozásakor, 1969- ben alakultak, de előző mun­kahelyeiken, a különböző bá­nyaüzemeknél már dolgoztak szocialista brigádban. Az évek alatt emberileg is ösz- szeforrott, megerősödött a brigád, jó kapcsolatot alakí­tott ki — elsősorban tisztség- viselői révén — a politikai és társadalmi szervekkel. Mind­ez meghatározza munkájukat, művelődésüket, magatartá­sukat. Nincs panasz rájuk. Politikailag, szakmailag, ál­talános műveltségben egy­aránt képzik magukat. Latos József marxista—leninista esti egyetemet végzett, Godó István harmadikos. Hatan hegesztőtanfolyamra járnak, második szakmájukat szer­zik. Miért törekszenek? Surá- nyi János brigádvezető így válaszol: — Lakatos és hegesztő va­gyok. Magamról tudom, aki több szakmát ismer, könv- nyebben végzi a dolgát- És ez nem mindegy neki sem meg a brigádunknak sem, és természetesen az egész üzemi nek­RENGETEGET FEJLŐD­TÜNK az eltelt idő alatt — jut eszembe a versenytitkár korábbi szava. Azt hiszem, igaza van. Vajon három év­vel ezelőtt elhangozhattak volna-e és ilyen természetes­séggel ezek a mondatok a második szakmáról? Sulyok László Mai tévéajánlatunk 20.00 i Afrikai örömeink I, Az első rész címe: Jöjj, nézd a Kilimandzsárót! A Ma­gyar Televízió forgatócsoport­ja Tanzániába indult, hogy az ottani szerves kérésére fil­met készítsen a falvakba te­lepítés elősegítésére és — ez­zel egyideiü’eg — Tanzániá­ról és Afrika legmagasabb hegyéről, a Kilimandzsáróról is. A hatrészes sorozat első része a Kilimandzsárót mu­tatja he Ki az a kisfiú, aki olvasmányai alapján ne áb­rándozott volna szívesen a hó- sipkás hegy megmászásáról? így volt ez a 1 film forgató- könyvíró-rendezőjével, Ro­ckenbauer Pállal is, akinek most megvalósult gyermekko­ri álma. amikor elérte — ope­ratőr kollégával, hegymászók és teherhordók társaságában — a Kibo-t, a Kilimandzsáró legmagasabb, hatezer méteres csúcsát. A hegy négy, egymás­tól egészen különböző termé­szeti tájat hordoz: a hófödte jégvilágot, a tundrát, a párás őseidőt és a mezőgazdasági min elésre alkalmas területet. Mindezekkel már az első '■észben megismerkedhetnek a nézők. 4 NÖGRAD - 1977« szeptember 6., kedd Fülöp János: I=Ü!_£8V1ÜK.E (líiaret*ény) 19. Ahogy szedegetem a vac­kaim, bejön Margit. Olyan hangosnak találom a szívem dobogását, csuda, hogy nem hallja meg. — Sajnálom — mondom re­kedten. — Sajnálom, hogy nem beszélgethetünk tovább. Nem szól semmit. — De talán ... lesz még rá alkalom, nem? — Talán — mondja, de hát­tal. — Csak-csak találkozunk még az életben... Ez is visszhangtalan marad. Hülyén is hangzott, nem mon­dom. Kedvetlenül szedegetem a motyómat, ó meg a tűzhely­nél motoszkál, kimegy, bejön, suhog a szoknyája. Éppen elkészülök, amikor Miska beszól értem, s már in­dulunk is. A faterjától el se búcsúzik — no, ez derék. Ne­kem pláne svarc az öreg. — Vigyázzatok — hallom Margit hangját, s ad egy pu­szit a bátyjának. Nyújtanám a kezem, mon­danék valamit — odalép hoz­zám, s nekem is ad egyet jobbról, egyet balról. — Jöj­jön el máskor is — súgja, s beszalad. Kishíjja szét nem pattanok a hirtelen örömtől. S futok Miska után, mint az eszeve­szett, lefele a dombról. (Bibok Miska beszélgetése a szerzővel: — ... haraggal mentem el otthonról. Összejöttem az apómmal, s ha jól meggondo­lom: Fülemüle miatt. Lenem akarom őt bántani, csak azért említem, mert volt bennem egy rossz érzés akkor. Men­tünk végig a csapáson, a hó meg nagyon össze volt esve a meleg széltői, vizes volt, sú­lyos, nagyon nehéz utunk volt, még én is belefáradtam, hát még Fülemüle a huszonöt kilójával. Ha visszagondolok, a város felé kellett volna mennünk, de nagy késésben voltunk, a távirat a postán? ki hiszi el azt, éjfélre beér­ni... Most mór mindegy, most már későn okos az em­ber. Kiértünk a partra, még állt a jég a Dunán, néhol még a nyom is megvolt, én úgy találtam, ha szerencsénk van. átjutunk. A szerencse azonban még nem életbiztosítás, ezt megmondtam Fülemülének is. Elővettem a kötelet, megkö­töttem rajta, megmutattam, hogyan húzódik meg a cso­mó. Vágtam két derék botot, két embermagasságút; elma­gyaráztam neki, hogy kell tartani —, ha be is szakad az ember, kievickélhet. hisz ott a társa, segít... — Ne haragudj, mondd ezt el részletesen! — Nem olyan nagy dolog ez, voltam én mór a jég alatt, mégis itt vagyok. Ha ketten mennek át a jégen, összekötik egymást. A kötél két végén olyan csomó van. feszülésre összfedgrik, semmit se kell csinálni vele, csak szépen megállni. Az ember nekivág, kezébe veszi a botót, úgy tartja, ahogy, a légtornászok, keresztbe. Ha be is szakad, ritka az, hogy akkora táblába esik, ami szélesebb a botnál. S, ha a társ segít, ki lehet jönni. Van, aki zajló jégen is átjut ilyen szereléssel. Mi ket­ten is így indultunk, elöl én, mögöttem Fülemüle. Vittük a botokat, derekunkon a kötél. Sötét volt, de holdvilág volt. Középtájon kezdett ropogni. Én akkor elkanyarodtam a turzások felé, mert ahol a Jég összetorlódik, ott vastagabb szokott lenni, s ha törik is, na­gyobb táblákban törik. De Ő nem jött utánam, csak egy ideig, mert nem tetszett neki, hogy mászni kell. Visszaka­nyarodott a simára. — S ő nem került bajba? (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom