Nógrád. 1977. május (33. évfolyam. 101-126. szám)
1977-05-10 / 108. szám
Hatékonyság az üzem- és munkaszervezésben A Magyar Kábelművek balassagyarmati gyárában és az „Ipoly” Bútorgyárban a közelmúltban a balassagyarmati járási és városi NEB vizsgálatot indított az üzem- és munkaszervezés hatékonyságával kapcsolatban. A feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében több intézkedést tettek, például a gépek jobb kihasználására, a jobb minőségű alapanyag biztosítására. Elérték, hogy a kábelművek gyárai közül a balassagyarmatiban van a legkisebb különbség a fizikai és a nem fizikai állományú dolgozók bérszínvonala között. Az „Ipoly” Bútorgyárban az év második negyedévében felülvizsgálják valamennyi termelőberendezést, és az elavultakat, használhatatlanokat kiselejtezik. A vállalat önálló üzem- és munkaszervezési csoportot kíván foglalkoztatni ebben az évben. Ezeréves vetőmagok Északkelet-Bulgáriában, a Duránkulák falu melletti nagy dunai szigeten régészeknek sikerült feltárni egy IX—X. századi ósi település több mint 100 lakóhazát és gazdasági épületét Az egyik lakóépületben — különböző szerszámokkal együtt — felfedeztek több mint-10 kilogramm vetőmagot Alapos vizsgálatok után háromfajta búzát különböztettek meg: ez képezi a talált vetőmagok mintegy 70 százalékát Találtak továbbá lencsét, lenmagot, kevés árpát, kölest, bükkönyt es zabot. A búza-, lencse- és lenmagok, nagy- szeműek, jól kifejlettek, fényük is megőrződött Mindezek a leletek az ősbolgárok fejlett mezőgazdaságáról tail úskodlnak. A fejlett szocialista társadalom és a tudatos cselekvés Ankét a TSOGRÁD szerkeszt őségében A Központi Bizottság októberi határozata állandó feladatot. rövidebb és hoszabb távra való tennivalók sorát fogalmazza meg. Végrehajtásukért pedig együtt kell munkálkodniuk a pártbizottságoknak, a pártvezetőségeknek, az -alapszervezeteknek. Oaállóao, felelőtségsel A propaganda mindenekelőtt a párttagok szemléletét, magatartását formálja, a párt- és gazdaságpolitikai feladatok helyi végrehajtását szolgálja. Ezért' különösen fontos, hogy a pártalapszer- vazetek mindenütt felelős gazdái legyenek a területükön folyó propagandamunkának. önállóan, a korábbinál nagyobb tervszerűséggel szervezzék, irányítsák és ellenőrizzék a parttagok eszmei nevelései. Tudatosabban, a politikai szükségleteket, a hallgatók igényeit jobban figyelembe véve alakítsák ki a tanfolyamszerkezetet. S ahogy Kiss Gyula mondotta a szerkesztőségi beszélgetésen, ne csupán évente egy alkalommal értékeljék, hanem folyamatosan kísérjék figyelemmel a pártoktatást. Pártcsoport-ér tekezl-eteken, -taggyűléseken döntsenek a parttagok — mindenekelőtt a tisztségviselők, a munkások, a több műszakban dolgozok — folyamatos képzéséről es továbbképzéséről. S ugyancsak pártfórumokon összegezzék a propagandamunka tapasztalatait. Hasznosítsák azokat jobban a pártmunkában, a pártirányításban és ellenőrzésében, a propagandisták, a párttagok tájékoztatásában, nevelésében. „Hívják gyakrabban segítségül” az egyéb akciók, a társadalmi a gazdasági rendezvények, az üzemi, a szövetkezeti demokrácia fórumainak előkészítésében is a pártpropagandát Az alapszervezetek növekvő önállósága a propaganda- munkában, természetesen nem csökkenti az irányító pártszervek — a városi, a járási, a nagyüzemi, nagyközségi pártbizottságok, a pártvezetőségek — felelősségét. Irányító, ellenőrző munkájuk — magyarázta többek között Sipos Ervin, — mindenekelőtt az elmélet és a gyakorlat összefüggéseinek konkrét felismerését, a propaganda- munka kedvező tapasztalatainak közreadását és széles körű alkalmazását, a propagandisták folyamatos felkészítését segítse az alapszerve- aetekben. A salgótarjáni járási párt- bizottság a propagandamunka hatékonyságának növelését tartotta szem előtt, amikor úgy döntött, hogy a testületi üléseken rendszeresen napirendre tűzi a párttagság eszmei-politikai nevelésének elméleti és szervezeti kérdéseit. Ez volt a célja akkor is, amikor propagandistaklubok, módszertani kabinetek létrehozására ösztönözte a párt- szervezeteket. Tevékenyen közreműködött abban is, hogy a pártoktatást mindenütt felhasználjak a falugyűlések, az éves munkát értékelő üzemi termelési tanácskozások, termelőszövetkezeti közgyűlések előkészítésére. A pro|iagaod>ták elismerése A NÓGRÁD ankétjén igen sok szó esett arról is, hogy a propagandamunka' fejlesztéseben, hatékonyságának növelésében nem kis szerepük van a propagandisták felelősségteljes, áldozatos munkájának. A megyénk alapszervezeteiben tevékenykedő sokszáz propagandista sokat tett azért, hogy párttagságunk, a közvélemény jól ertse a párt politikájának lényegét, és cselekvőén vegyen részt. a politika helyi végrehajtásában. Tevékenységük erkölcsi és politikai elismeréséért egyre többet tesznek a központi, a helyi szervek, de maguk az alapszervezetek is. Az októberi határozat azonban a propagandisták elé is nagyobb követelményeket állít — magyarázta a beszélgetés során Szabó Ferencne, Fejes Frigyes és Juscsák György. S. hogy ennek megfeleljenek, szüntelenül gyarapítani szükséges tudásukat, szélesíteni marxista—leninista ismereteiket. Sokéves tapasztalat birtokában állítottak, hogy a propagandista akkor szolgálja leghatékonyabban a politika ismertetését megértését, ha épít a helyi ismeretekre, a hallgatók véleményére,' a vitára, a vélemények széles körű cseréjére, s nem hagy válászo- latlanul egyetlen kérdést sem. S a jól begyakorolt — esetenként kisiskolásnak tűnő — módszerek helyett bátran alkalmazza az oktatás űj, korszerű módszereit. Így nem csak tanítja, neveli is a hallgatókat. Erősíti bennük az elkötelezettseg érzését, cselekvőkészségét. Mindez az igényesség vi. szont tovább növeli a párt- alapszei-vezetek felelősségét a propagandisták kiválasztásában, felkészítésében. A propagandisták rendszeres tájékoztatása a helyi gondokrol, dolgokról, folyamatos képzésének, továbbképzésének megszervezése, munkájuk értékelése, elemzése azonban nemcsak munkát ad a párt- alapszervezeteknek. A pártoktatás, a rendszeres kapcsolat a propagandistával sok tapasztalat, vélemény és okos javaslat tárháza is, amelyekkel érdemes élni. A munka látja hasznát! Cáak a kezdet A most kezdődő taggyűlésekkel tehát korántsem fejeződik be az a tevékenység, amelyet az októberi határozat ismertetése, feldolgozása, végrehajtása jelént as alapszervezetekben. A taggyűlések, ha gondosan készíti élő a pártvezetőség, ha felelősséggel mond véleményt a párttagság, kedvező indítása lehet annak a munkának, amelynek célja a partegység további erősítése, a gondolat és a cselekvés egysége — a mostaninál magasabb szinten. Vincit Istvannc tiiiirniiiiiiiiiiniiiiMiiiiiiniHiiiimiimimiiiiimiiiimiHitMiinhHHmtim'mf.inrmmtiHmHMiitiiHmiimiiiHHiaiiiiiHiiiiiiiHiiiHOitMtmihiitHiiiiiMtiiimiiiiimimiiiMmmiMmHimiMiimiiMHitimiiimmM* Jó munkáért aranyat kaptak Az 1976-os évben a szocialista brigádverseny-mozgalomban huszonnyolc kollektíva versenyzett a különböző címek eléréséért a VEGYÉPSZER salgótarjáni gyárában. A 612-es gyári létszámból 398 dolgozó vett részt brigádok kötelékében a kollektív munkában. Sok segítséget nyújtottak a különböző gyártmányok határidő előtti elkészítésében. Ilyen volt például a paksi atomerőműhöz készülő berendezések gyártása. Jelesen végezték el a szovjet kőolajvezetékhez is az alkatrészek szállítását. Jó munkájuk „redmenye, hogy már november 30-ra teljesítették és év végéig 20 millió forinttal túlteljesítették 1976-os termelési tervüket. A gyárban összesen három kollektíva érte el az aranykoszorús szocialista brigád címet, akiket képriportunkban mutatunk be. A Zalka Máté nevét viselő kollektíva tagjai Krobot Pál és Lipták Gyula, a turbinás áramlásmérők végszerelését végzi RJR A Nógrádi Sándor brigádból Almási László és Kerékgyártó László, a tartályokba a merevitöbordákat szereli A Kossuth Lajos nevét viselő brigád tagjai, Antal István és Király József, a próbanyomáshoz készítik elő a tartályokat (Fodor Tamás képriportja) Hol tartunk? N em szónoki a kéf-dés, mert abból a gondolatból táplálkozik, amely azt kutatja: saját, jogos, reális, elfogadható igényeink folyamatos kielégítése érdekében mit tettünk? Más szóval: hol, milyen eredményesen zárták megyénk termelő-, gazdálkodó egységei az első negyedévet, az új tervciklus második döntő esztendejének első szakaszát? A megyei pártbizottság által rendszeresen figyelemmel kísért 19 üzem, gyár, vállalat tevékenysége a megye termelésének 75—80 százalékát foglalja magába. Ha ezekben az üzemekben minden rendben van, akkor különösebb gondok, bajok nem fékezik a megye sokirányú fejlődését. Nem egészen pontos adatok szerint az említett üzemekben a termelés üteme 6,4 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőttit. Ez azonban a tervhez képest csak 98,3 százalék. Az export 38,4 százalékkal több mint egy évvel korábban. a tervhez képest csak 93 százalék. Az exporitermeles sajátossága, hogy a szocialista export 69 százalékkal nőtt, míg a tőkésexport fejlődési üteme 27 százalék. Ennek ellenére a tervnez mérten mégis lemaradás van. Jól kezdték az évet. a minisztériumi építőipari vállalatok. A Nógrad megyei Állami Építőipari Vállalat és a tanácsi építők építési és szerelési tevékenysége folyó áron 29,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt. Ä szövetkezeti építők csak 4,6 százalékos fejlődéssel zárták az első negyedévet. Jelentősen emelkedett az elmúlt év azonos időszakához képest a termelés a salgótarjáni öblösüveggyárban a VE- GYÉPSZER-nél, a Balassagyarmati Fémipari Vállalatnál. Ugyanez vonatkozik az előbb említett gyárak exporttevékenységére is. Sőt, mindannyian eleget tettek első negyedéves tervkötelezettségüknek. Más a helyzet a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. Itt az exporttermelés ugyan 34.8 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban, 4,5 százalékkal többet is termeltek, mint tavaly ilyenkor, tervüket mégis csak 93,5 százalékra teljesítették. A FŰTÖBER nagybátonyi gyára pedig 115 százalékos növekedési ütem mellett 100,7 százalékos tervteljesítést ért el. Nagyon elmaradt az előirányzattól az ÉSZAKKÖ nóg- rádkövesdi gyáregysége, ahol 69,5 százalékkal zárták az év első három hónapját. 13 százalékkal adós tervének teljesítésében a Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyára. Az elért eredménnyel, csupán a tavalyi szintet ütötték meg. Ugyanez vonatkozik az ELZETT szécsényi gyárára is, ahol a tervteljesítés 86.1 százalék. A fejlődés dinamikájának megítélésénél árnyait megfogalmazásra van szüKség, mivel nemcsak a vállalatok adottságai eltérőek, hanem a velük szemben támasztott követelmény is. Ha az ez évi népgazdasági tervhez viszonyítjuk a bevezetőben említett 19 vállalat termelési eredményeit, akkor általában jónák tarthatjuk. Részleteiben azonban nem! Amennyiben a megyei párbizottság gazdaságpolitikai állás- foglalásában kitűzött 8 százalékot vesszük alapul, akkor csak biztató kezdetnek tekinthetjük, számos figyelmeztetővel. 'v Az elért eredmény, a végzett munka értékelése azért érdemel csak mérsékelt elismerést, mert az 1977-es esztendőre időben rendelkezésre álltak a tervek, kevesebb gondot okozott a rendelésállomány biztosítása. Így hát volt elegendő idő a zökkenőmentes átmenet megteremtésére. Az eredmények viszont arról árulkodnak, hogy sok helyütt a szokásos módon; nem eléggé alapos körültekintéssel köszöntötték az új esztendőt. Még azokban a gyárakban sem, ahol teljes önállóságot élveznek. Elgondolkodtató, hogy a tervtől való lemaradok listáján szép számmal sorakoznak azok a gyáregységek, amelyeket Budapestről irányítanak. Nem azzal a szándékkal, hogy kétségbe vonjuk a nagyvállalati szervezet előnyeit az irányításban, a munka- és üzemszervezésben, a korszerűbb gyártmánystruktúra kialakításában, a beruházásoknál, és még sok egyéb területen, — egy kérdésre azonban feltétlenül választ várunk: tudják-e biztosítani a folyamatos termeléshez a megfelelő alapanyagot és segédanyagokat, illetve alkatrészt, mennyiben képesek csökkenteni a váltakozó megrendelési gondokat, amelyek zavarják a termelés ütemességét. . Az említettek igen megnehezítik a gyárakban és gyáregységekben tevékenykedő vezetők, irányító és szervező munkáját. Mert a gyakori anyag- és alkatrészgondokkal küszködő, emiatt a munkát rosszul szervező üzemekből a dolgozók elkívánkoznak oda, ahol a munkaidőben azt végezhetik ami nem csak nekik, hanem a népgazdaságnak is előnyös, ahol hatékonyan dolgozhatnak. E zt vállalták, erre tettek ígéretet, ezért senki és semmi se akadályozza őket ez irányú elképzeléseik megvalósításában, alkotó tevékenységük kibontakoztatásában. V. K. NÓGRAD - 1977. mójus 10., kedd 3