Nógrád. 1977. május (33. évfolyam. 101-126. szám)

1977-05-01 / 101. szám

Három gyerek A HETEDIKEN Érdekes dolog ikrek édes­anyjának lenni... Egy gyerek után egy kicsit nehéz volt megszokni azon­nal a hármat. — Valahogy hirtelen sokan lettünk — mosolyog a fiatal­asszony. De a két lány, Ildikó és Erika eldöntötte a dolgot. Ugyanis ikrek. Teljesen egyformák. Mint két tojás. Én csak annyi kü­lönbséget látok, hogy az egyiknek kék a fülbevalója, a másiknak piros. Csodálkozom, hogy az édesanyjuk miből tud­ja olyan biztonságosan meg­állapítani, melyik Ildikó és melyik Erika. — Ikertőrténetek. Az tudja igazán, ménnyire így van, aki­nek magának is ikrei vannak — erősíti az anyuka. Túrán Sándorék Salgótar­jánban, az Arany János ut­ca háromban a hetedik eme­leten laknak. Szépen ellátni a hegyek felé. — Mi inkább az utcán levő jövés-menést figyeljük. A gyerekek lesik, hogy mikor fordul be az apjuk a sarkon. A két kislány most ünnepel­te a második születésnapját. Sanyiké, akit nagyobb létére mindenki öcsikének hív, négyesztendős. Már óvodás. Turánnénak megint egy történet jut az eszébe: — Amikor születtek, nagy volt a meglepetés, mert nem számítottunk ikrekre. A fér­jem kis híján leült, amikor közölték vele, hogy lánya van, de nem is egy... Rá­adásul másnap volt április el­seje. A rokonok és az ismerő­sök szentül hitték, csak vic­Szemléltetésként elmeséli, hogyan zajlik egy „csendes” este a családban. A három gyereket bedugjuk a kádba. Hancúroznak kedvükre. Úszik a fürdőszoba mire vé­geznek, de az cseppet sem baj. Öltöztetés, vacsora. Be­áztatja utána a napi levett ru­hát, rendbe hozza a fürdőszo­bát, a konyhát. A gyerekek lefekszenek a kisszobában. Mindez jó másfél-két órát vesz igénybe. Ezután jöhet a tele­vízió, tanulás, vagy olvasás. Vasárnaponként általában a program, hogy közösen, az egész család meglátogatja a nagymamákat. A nagymamák tudják, hogy a kedvenc étel a töltött káposzta, hát rend­szerint az az ünnepi ebéd. — Azt hiszem, egy három- gyerekes átlagcsalád vagyunk. Olyan gondokkal, örömökkel, mint mások — mondja a fia­talasszony. De... Elhallgat, várakozva nézek rá: A kislányok aludni készülnek. — Nagyon egyformák, a tu­lajdonságaik is hasonlóak, de mégis két önálló egyéniség. Érdekesek a kislányok. Egy­mással órákig el tudnak ját­szani. felnőtt segédlet nélkül. Beszélgetnek. elmondják a verseket, amiket tudnak. Ami­kor kicsik voltak, csak úgy tudtak elaludni, ha a kezük vagy a lábuk valamiként összeért. celünk, amikor azt mondjuk, hogy ikreink vannak. Az acélgyár mellől költöz­tek ide, az Arany János utcá­ba. Négy évvel ezelőtt. Szü­lőknél laktak. Jól, kényelem­ben, de a saját lakás mégis más, Mindketten a kohászati üzemekben dolgoztak. A fele­ség normaalkalmazó, a férj technológus. — Van egy nagy kívánsá­gunk. Valamiképpen szeret­nénk háromszobásra cserél­ni a lakást. Hiába, kinőttük, öt embernek kicsi. Reméljük, sikerül... Erre koccintunk búcsúzó­ul a saját maga készítette fi" nőm csokoládélikőrreL Csata! Erzsébet Aztán a másik példa. Ildikót megoperálták néhány hónapos korában. A nagymama állít­ja, hogy az otthonlevő a mű­tét ideje alatt megállás nél­kül ordított... Amikor tizen­egykor az orvos befejezte, ő itthon elhallgatott és csend­ben maradt... Az is igaz vi­szont, hogy Ildikót négy nap­pal a műtét után haza kel­lett kérni a kórházból. Mert Erika se nem evett, se nem aludt. — Mellette egyetemista. Levelező tagozaton. Most vé­gez Veszprémben. Éppen a diplomamunkáját másolom — mutat az asszonyka a kis pi­ros írógépen levő papírcso­móra. A három gyerek ad bőven munkát odahaza is. Turánné a férjét dicséri: — Nagyon sokat segít. A főzés az enyém, de a többit, közösen csináljuk. V ansányból nézték a tü­zet. A hőségtől rezs" gett a levegő, mintha átkos délibáb lett volna szü­letőben, hatalmas lángnyelvek ölelkeztek, pusztító szorítá­suktól pernyefelhőt öklende- zett az ég felé a baromfite­lepi épület. Az asszonyok fél­behagyták a tevést-vevést, s vitatkoztak, ml történhetett. Kovács László, a saécsényi ter­melőszövetkezet fiatal szere­lője sejtette, hogy a közös ká­rosult a tűzvésztől, milliók­kal. Pillája rezdületien ma­radt, de úgy érezte magát, mint az ébredező vulkán kö­Gyogysizcrkutäto számítógép Moszkva egyik kutatóintéze­tében egy különleges „gyógy­szervegyészt” állítottak mun­kába. Az új gyógyszerek „megkonstruálását”, klinikai próbára való előkészítését — egy számítógépre bízták. Ele­inte bizarmak tűnt az ötlet, de a vegyületek biológiai al­kalmazásával foglalkozó in­tézet munkatársai mégis meg­valósították. Először az ismert — mint­egy hétezer — gyógyszer képletét fordították át a szá­mítógép nyelvére,, s a képlete­ket betáplálták a gép emlé­kezőközpontjába. Később minden lehetséges vegyület képletét beprogramozták a gépbe. A gép segítségévei egy­értelműen meghatározzák, hogy ezeknek milyen hatása van a szervezetre. így bár­mely új anyagról igen rövid idő alatt pontos, operatív „di­agnózist” kaphatnák. Milyen eredményre vezet ez a módszer a gyakorlatban? Először is azonnal megállapít­hatják: vajon lehet-e gyógy­szer egy vegyületmintából. De az elektronikus számító­gép még negatív válasz ese­tén sem törli nyilvántartásá­ból az anyagra vonatkozó in­formációkat. Néha ugyanis elég egy kisebb módosítás a vegyület szerkezetén ahhoz, hogy az éppen keresett gyógy­szert készíthessék el belőle. Ez persze bonyolult feladat, de a gépben tárolt matema­tikai modellek segítségével megoldható. Azokat a készítményeket, amelyeket a számítógép az orvostudomány szempontjá­ból hasznosnak ítél, először élő sejtekben ellenőrzik. Ha megfelelő a hatás, akkor az új gyógyító anyagot állatokon próbálják ki — számtalan egy­idejű elemzéssel — és tízszer gyorsabban, mint eddig. Az új készítmény így az előállítás teljes fázisát végig­járja az intézetben. Orvosi szempontból ismeretlen vegyü- letként került ide, és klinikai kipróbálásra kész gyógyszer­ként távozik. Bár a számítógépes gyógy­szerkutatást csak a közel­múltban kezdték, máris több mint 400 vegyületet szemel­tek ki tüzetes elemezésre. Egy sor készítményt pedig már a gyógyszertani bizottság elé ter­jesztettek ellenőrzésre. közelébe jutott geológus, pedig csípte a mozdulatlan tavaszi levegő. „Tavaly mennyit ho­zott a csibe”! — dohogott ma­gában, s később is, látva a csapás romjait, a szomorgósan feketén meredező tartóosz­lopokat. S másnap reggel, ahogy szokta, vigyázón homlokon csókolta alvó csemetéit, s ki­kerékpározott a baromfitelep szomszédságában levő major­ba. A levegőben hajnali han­gok keveredtek, valahonnét enyhe ibolyaillat párolgott, s a járda feslett betonján álom­tól viaskodó szemű munkások siettek az ELZETT-be, ami­től csak egy kerítés választja el a tsz-szerelőket. Valamikor a gát másik oldalán kezdett Kovács László, a hajdani gép­állomáson. Rádi Pál. keze alatt szívta magába a mezőgazda- sági gépszerelés csínját-bín- ját. S amikor egy kis kité­rővel — mert a járási szék­helyre költözött — a szécsé- nyi gazdaságban jelentkezett munkára, újra találkozott mesterével. — Aztán megbecsüld ma­gad, gyerek — jegyezte meg egy alkalommal Rádi, s még mókásan hozzáfűzte: — Szé­A szolidaritás ereje Egymáshoz igazított léptekkel HiwlrH« elsejéin az öt világrész szinte minden országában együtt len­genek az ünneplő, felvonuló, demonstráló tömegek felett a sokszínű nemzeti zászlók, a nemzetköziség vörös zászlajával. Azt jel­képezi ez, hogy a soknemzetű világot össze­fogja valami, ami kölcsönösen fontos a né­pek, a haladó emberek számára: a közös harc a haladásért, a legnemesebb emberi eszmény, a szocializmus jegyében. Nemzeti és nemzetközi sohasem állt szem­ben egymással, bármennyire is igyekeztek és igyekeznek ma is szembeállítani a haladás ellenségei..; A tudományos szocializmus nem feltalálta, csupán a kor követelményei szerinti reális programmá fogalmazta azt, ami Beethovennek a IX. szimfónia monu­mentális „Öröm ódájában” úgy szólal meg emberi hangon, hogy „milliók, ha egyesül­nek. ..” Igen, a millióknak az országhatáro­kon átnyúló egyesülése, testvéri összefogása az erő, amely a győzelem bizonyosságával képes szembeszegülni zsarnokok hatalmával; a maradiság béklyóit letörve kaput nyitni új világra, az öröm, az emberi beteljesülés kö­zelgő világára. A fehér bőrű európai munkásnak mindig több köze lesz a dél-afrikai bányák mélyén robotoló fekete társához, mint ahhoz a fehér emberhez, aki a bányász verejtékéből profi­tot sajtol, palotát emeltet magának, és ón­ban hirdeti a „fehér faj felsőbbrendűségét”. A skót hajógyárakat elfoglaló, a munkanél­küliség ellen küzdő dolgozók önsegélyező alapjára még abból az Indiából is érkeztek pénzadományok, ahol tízmilliók vannak, akik aligha gondolnak vissza szívesen a brit gyar­mati hadsereg kockás szoknyás skót ezredéi­re. A santiagói arénába zárt chilei hazafiak sorsa megrendítette a budapesti fiatalokat, akik pedig már egészen más társadalomban élnek, más gondokkal és távlatokkal, de tün­tetni mentek, hogy kifejezzék szolidaritásu­kat a chileiékkel. A szolidaritás a haladó gondolkodás olyan eleme, amely nélkül ösz- szeomlana, értékét vesztené egész filozófiánk. Mindenféle faji, vallási, nemzeti elzárkózás, befelé fordulás „hátra néz”; előre a nemzet­köziség vezet, egészen a leghaladóbb eszmé­nyek, a szocializmus, a kommunizmus meg­valósításáig. A világ rohamléptekkel halad, de vannak még, különösen Afrikában, Ázsiában, Latin- Amerikában olyan országok, ahol az elemi munkás jogért, a nyolcórás munkanapért is küzdeni kell. A föld nagyobb részén azonban a mozgalom már messze előre tart, és a szo­lidaritás ereje világtörténelmi változások té­nyezője lett. Kell-e nagyobb, magasztosabb példára hivatkozni, mint az októberi forra­dalom 60 esztendővel ezelőtti győzelmére a cári Oroszországban, a forradalom vívmá­nyainak megvédésére az intervencióval szem­ben; arra, hogy Lenin milyen óriási szere­pet és jelentőséget tulajdonított a nemzet­közi proletár összefogásnak, amely nélkül az imperialista kormányoknak szabad kezük lett volna, hogy minden erőforrásukat a szov­jethatalom vérbe fojtására mozgósíthassák? Egy terjedelmes könyv is kevés lenn« i munkásszolidaritás nagy történelmi fegyver­tényeinek méltatására. Hogy csak a legutóbb bi eseményeknél maradjunk, emlékezzünk annak a világszerte, és magában az Egyesült Államokban is kibontakozott tiltakozó moz­galomnak a szerepére, amely komolyan kor­látozta az amerikai agresszor cselekvőké­pességét Vietnamban, és hozzájárult ennek a forradalmi jellegű nagy szabadságküzde­lemnek a győzelméhez. Emlékezzünk arra a nagy segítségre, amelyet a szocialista orszá­gok közössége, benne a mi hazánk is nyújtott a harcoló Vietnamnak, s nyújtunk vietnami osztálytestvéreinknek az építés mai nagy munkájához. A legközelebbi múltból pedig hadd emel­jük itt ki Luis Corvalánnal, a chilei fasiszták börtönéből való kiszabadítását, vagy pedig azt a nagy szerepet, amit a nemzetközi és a belső haladó tényezők szolidaritása töltött ba abban, hogy 38 esztendő üldöztetése, véres megtorlásai után a Spanyol Kommunista Párt mégis visszanyerte legalitását. Azért is fontos éppen ezt a két példát említeni, mert mindkettőben helyet kapott a börtönökben sínylődök, az üldöztetést szenvedők iránti cselekvő együttérzés. De vajon a szolidaritás csupán erre a humánus érzésre épülne? Nem, sokkal több, sokkal mélyebb annál. Nem el­sősorban részvét, vagy sajnálat, hanem a harci közösség tudatos vállalása ez. Olyan tényező, amellyel a haladás minden rendű és rangú ellensége számolni kényszerűi. Mert része, mégpedig fontos alkotó része lett ideo­lógiánknak, politikánknak! Miben is fejeződ­hetne ki hívebben, mint a kommunista és munkáspártok nemzetközi kapcsolataiban, Legyen az kis párt, vagy nagy létszámú, har­cában magé mögött érezheti az egész moz­galom erejét, támogatását. A szolidaritás a nemzetközi munkásmozgalom egyik nagy összetartó tényezője, amely visszahat cselek­vési egységére, erejére, minden egyes oszta­ga küzdelmének sikerére. Ebből következik, hogy beépült a megvaló­sult szocializmus országainak kapcsolatrend­szerébe is, egyeztetett külpolitikájába, kife­jeződik a Varsói Szerződésben, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában, nagy szere­pet tölt be a szocializmus, a kommunizmús eredményes építésében. Éppen a legnagyobb és legerősebb szocialista ország, a Szovjet­unió mutat történelmileg messze világító pél­dát arra, hogyan kell a közös ügy érdekében,' ha kell, áldozatot vállalni, összefogni és együtt haladni előre. A tM nine else.iei Vörös zászlók alatt me-J i netelő milliók egymáséhoz igazítják lépteiket annak az egész emberiség érdekeit kifejező harci feladatnak a jegyéi ben is, hogy le kell fogni a háborús gyújto- gatók kezét, meg kell óvni a világot egy ‘nuk­leáris háború borzalmaitól. Harcos menet ez a békéért, a biztonságért, egy olyan világért, mely jobb, szebb h&lnapot ígér minden dol­gozó embernek. Szabó L István Hétköznapok embere gyent ne hozz a fejemre, mert letagadlak. Szófogadónak bizonyult az ifjú szakember, s Boros Béla, a gazdaság köztiszteiben ál­ló elnöke úgy emlegette: szüntelenül az elsők között van. A minap is már vetkő­zött volna olajtól megcson­tosodott gúnyájából, amikor Kuris Tamás, a gépészmérnök szólította meg. — Laci, Benczúron meg ké­ne oldani a betonkeverő áll­ványozását. Nem tudnak alá állni a kocsik... Kovács László tekintete ösz- szevillant Mócsány Péterével, abbahagyták az átöltözködést, s anélkül, hogy bármiféle megjegyzést tettek volna, in­dultak. Szürkület borult már a nagyközségre, mire vissza­értek holtfáradtan. Teljesítet­ték a feladatot, így gyorsul­hat a Fehér-hegyi üzemi út építése. Másnap, persze, mint a többi, hatkor már helyükön várták az eligazítást, s már el is felejtették, hogy fél órája még, mintha szemhéjuk en­gedetlenséget fogadott volna a fáradtságtól, alig bírtak ki­kászálódni az ágyból. De le­het-e nyugta a megye egyik legnagyobb termelőszövetke­zetében a szerelőknek? S kü­lönösen a fiataloknak? Az idősebbek úgy hajtanak, mint­ha tatár űzné őket, s a trón- követelők se szeretnének szégyenben maradni. így az­tán Kovács Lászlót, a közel­múltban nagy megtiszteltetés érte. Nem, nem kitüntetést kapott; olyan feladatot, amit csak tapasztalt megbízható szerelőkre szokás bízni a kulcsemberekre. — Ti ne foglalkozzatok semmivel! Egyetlen teendőtök van, a kombájnok előkészíté­se a borsóra, aztán a gabo­nára — mondta neki, meg Mócsánynak Fiikor Bertalan, a műhelyfőnök. örültek a megbízatásnak mindketten. Kovács különö­sen, hiszen a betakarító ma­sinákat a legdédelgetettebb gépek őzé sorolta. Amikor né­hány éve Pétervásárára küld­ték, hogy tapasztalja ki a kombájnokat, betelt az irká­ja. Nem is akadt még olyan hiba, amit nem tudott volna iziben orvosolni. Bíbelődik az adapterekkel, a vágóasztallal, matat a motor körül, kezeitől meghunyászkodik a kombájn, mintha a legégetőbb nyár len­ne, s kinn, az aranyló búza­tábla közepén vágná a ka­sza alá érett kalászokat Mert tizenegy éve már, hogy június végén Kovács László né­hány hétre hagyja a műhelyt, s a betakarításban segít Így, ilyentájt rajta múlik, hogy ne adódjon majd zavar a munka dandárjában. Arra azonban ügyei, hogy ne vádaskodhas­sanak más kombájnosok, hogy gépüket kevésbé készítette elő, mint aminek ő ül a nyergébe. A szerelő nem tesz különbséget. A vérébe ivó­dott már a hibakeresés, -javí­tás szeretete. Ha a szükség kí­vánja félreállitott gépek gyom­rában kotorászik használható alkatrész után, vagy marad késő estig, hogy hajnalban a traktorosok indulhassanak Mert arra, mint általában a jő szerelők ő is kényes, hogy gépek vesztegetése ne szá-t radjon a lelkén. — Gyere már, a motor for­dulatszáma felére csökkent,' Ml a fene lehet vele? — kérdezte egyszer Skrabák Jó* zsi bácsi türelmetlenül. összeült a szécsényi szere­lők konzíliuma, a gyengéiket dő szerkezet felett, mint or­vosok a műtőben, tüzetesen vizsgálódtak. Az eset sokáig emlékezetes maradt, mert a kipufogócső porelszívója du­gult el. Archimédesz rikolt­hatott fel egykor a fürdőben, miként Kovácsék a baj okát felismerve. A természet fuir- fangja nem fogott ki rajtuk. E r rdeklődő ember Kovács László. Mindenre fi­gyel, ami a gazdaság­ban történik. Most is Hegedűs Sándort faggatta, hogy miért kell a bakhát a burgonyának. Friss hírei akadnak az állat- tenyésztésről is. Nem hitte volna, hogy egyszer ennyire fi­gyel majd környezetére. Azért bántotta a tűzeset is, de már túl vannak az első ijedtségen. A kárt visszacsinálni má­gus se bírná. Egy dolog lehet a gyógyír. Kovács László csendesen, kék szemeivel hu­nyorogva mondja a bűvös szót: — A munka.. 1 A dicsőség csak meliékter-J nrvék. Szabó Gyula NÖGRAD - 1977. május vasárnap 5-% r\

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom