Nógrád. 1977. május (33. évfolyam. 101-126. szám)

1977-05-01 / 101. szám

i

Centenáriumi készülődés

Látogatóban a Kohász Művelődési Központban

Egy némafilm kockái peregnek kis „házimozim” vetítő- vásznán, miközben a kolóniaházak mellett baktatok. Lemosva a hosszú műszak szennyét, tisztát öltve régmúlt idők acélgyári munkásai lépnek ki egyik-másik lakásból. Ök is arra szaporázzák lépteiket, amerre én. Irány az olvasóegylet, ahol újságokat lehet forgatni. Könyvet kölcsönözni, diskurálni, tekézni. Van, akinek hangszer reze csillog a hóna alatt, mások füzetes kiadású színművet szorítanak a kabátjukhoz. Próba lesz. pár órányi kikapcsolódás. Kis időre az emberi teljesség illúzióját élik át.

Hagyományok nélkül, gyö- kértelen a kulturális élet Salgótarjánban? Bizonyos értelemben: polgári hagyományok nincsenek. Nem éltek itt mecénások művészek, nem volt színház. Mégis, ritka jubileumok előtt állunk: jövőre lesz száz éve, hogy megalakult a mai Kohász Művelődési Központ őse, az olvasóegylet, 90. születésnapját ünnepli a munkásszínjátszás és a fúvószenekar. Hagyományőrzés: ez a fogalom általában színes népviseleteket, falutörténeti kutatást, fonójátékot juttat az eszébe mindenkinek. Pedig megyénknek megőrzésre, felidézésre méltó hagyományai vannak a népi kultúra mellett a munkáskultúra területén is. Ebben a leggazdagabbak az acélgyári olvasóegylettől a mai művelődési központig vivő évek. Vajon miként gazdálkodnak ezzel az örökösök?

Zsibongás tölti be a lép- osőházat. Az irodán és a könyvtáron kívül mindenütt „telt ház” van. Termelési tanácskozások folynak, többszáz ember tartózkodik a házban. Üjra eszembe jut az egylet: ott talán egy év alatt sem fordultak meg annyian a fallak között, mint most egy bét folyamán.

— Ha vége lesz a rendezvényeknek, művészeti csoportok, szakkörök veszik birtokukba a helyiségeket. Van egy színes „forgalmi táblánk”, azon mindig jelöljük az egyes termek, szobák használatát

— ritka dolog, ha üres valamelyik. Nem panasz, hiszen örülünk ennek. A gyermekszakköreinknek a Malinovsz- kij úti iskola ad „szállást: a barkács, kézimunka, néptánc, honismeret, rajz, báb, KRESZ szakkör foglalkozásait így „házon kívül” tartjuk. Marad nálunk is sok csoport: a

szocialista brigádvezetők

klubja, az ifjúsági, a TIT, a nyugdíjas, a nők és a felnőttek klubja, néptánc, fúvós- zenekar, beategyüttes és utoljára, de egyáltalán nem utolsósorban a Petőfi színjátszócsoport. Tartunk jazz- balett-foglalkozásokat van balett-tanfolyam, torna, felnőtteknek, bélyeggyűjtő, galamb-díszmadár szakkör. A felújítás nyomán sokkal vonzóbbá vált az intézmény, többen jönnek be „csak úgy” is

— leülnek az olvasóteremben, megnézik a kiállítást. Ügy érzem, mindig van élet, mozgás nálunk. Jó itt dolgozni!

— mondja Bolyós Lászlóné igazgató.

A pezsgés, a mindennapos színvonalas művelődési tevékenység a centenáriumhoz méltó. Emellett konkrét programokkal, műsorokkal is készültek és készülnek a két jubileumra: a vasasszaksaer- vezetek 100 éves fennállásának ünnepére és a művelődési központ centenáriumára. — Az ünnepség és a 100 éves a vasasszakszervezet című kiállítás már lezajlott A gyár szocialista brigádjai között vetélkedőt indítottunk. Küzdelmes évszázad címmel. A középdöntőbe — melyet júniusban tartunk — a 64 induló brigád közül 22 jutott be. A döntő augusztus elején lesz. A múlt év őszén kezdtünk egy új dologba: a 4200 fős

nagyüzem 5 nagy részlegében megtartottuk a munka és művelődés hónapjait. Egymással összefonódik ez a két f<> galom — ezt szerettük volna sugallni. A gyakorlat soksok példával igazolta. Nagyon sok segítőnk volt a rendezvényekben : egy-egy kiállításhoz „gazdaként” jelentkeztek szocialista brigádok, a vörössarkokban és itt a házban megtartott programok nagy többségét magukénak érezték a gyárrészlegek dolgozói. Az igények felmérésben, a munkánk, a lehetőségek megismertetésében rengeteget értek ezek a hónapok. A rendezvények között többnek a középpontjába« a vasasszakszervezet jubileuma állt Elkészítettük az intézmény jubileumi éve programtervezetét is. Kettős cél vezetett a tervezésben: a hagyományok, a ma is élő emlékek felkutatása, összegyűjtése és a jelen, a mostani művelődő közösségek életének bemutatása. Dr. Molnár Pál lesz a szerzője, dr. Boros Sándor a lektora, Kálovits Géza, a technikai, Csongrády Béla az olvasószerkesztője a 100 éves a Kohász Művelődési Központ című könyvnek. Az anyaggyűjtésre szerkesztő bizottság alakult azok részvételével, akik egy- egy területet jól ismernek, aktív tevékenységet végeztek. A könyv alkotói védnökséget vállaltak a jubileumi rendezvények fölött Egyes programokban a múlt és a jelen összefonódik. Februárra terveztünk például egy rendhagyó színházi estet: „Azok a szép napok” címmel régi színdarabokból mutatunk be összeállítást Az egykori színjátszók közül néhány an újra a rivaldafény elé állnak. Szeretnénk, a jubileumi év olyan legyen, hogy tovább erősítse az üzem és a művelődési ház kapcsolatát Egyre kevesebb olyan dolgozó maradjon, aki még nem lépte át a ház küszöbét, bár mindennap kétszer elhalad mellette..

G. Kiss Magdolna

tévéajánlatunk

Mai

20.05: Húszéves vagyok.

Húsz évvel ezelőtt, május elsején kezdte meg rendszeres műsorszórását a Magyar Televízió. A héten már sugárzott emlékező műsór után, most széles körű válogatást láthatnak a húsz év szórakoztató terméséből Ez az adás egyben az Önök kérték ötvenedik, jubileumi adása is.

A műsorban régi és mai kedvencekkel találkozhatnak; a skála széles, kabarétréfától a magyarnótákig, verstől a táncdalig megtalálható a televíziós műfajok sokfélesége

Közreműködik — többek között — Alfonzé, Adámi Béla, Aradszky László, Bessenyei Ferenc, Esztergályos Cecília, Ernyei Béla, Kellér Dezső,

Koós János, Kovács Kati,

Ruttkai Éva, Sztevanovity Zorán, Szuhay Balázs, Takács Mari.

♦* **♦ ♦♦♦ í* *1* *•* *♦* ♦♦♦ *1* *£♦ v v v

Valentyiu Ceeroik:

BUSZLAJE¥

EMLÉKEZÉSEI

V

V

❖

V

♦%

13.

— Tehát mi ismerjük egymást? — mordult az igazgató, miközben kezet nyújtott Szenijonnak.

— Igen — vágta rá Szem- jon. Bizonyosan tudta, hogy látta már ezt az embert, csak nem jutott eszébe, hol és mikor.

— Ne töprengjetek — mondta Oszipov. — Emlékszel arra az ötéves kisfiúra, aki az egész rendőrséget becsapva -megszökött?

— Maga lenne az? így megnőtt! — Az igazgatónak könny szökött a szemébe. — El sem tudja képzelni, menynyire örülök, hogy így látom, felnőttként — hangja elfulladt a meghatottságtól.

— Ez már nem rajtunk

múlt- Minden kisfiú felnő egyszer — mondta Oszipov.

Szemjonnak eszébe jutott: ő az a magas policáj, aki' kivitte az iskolából. Semmit sem változott, csak még soványabb lett, és a szeme alatt táskák húzódlak.

— Szomorú, hogy az apja meghalt — folytatta az igazgató. — Hogy szerettük volna, hogy amikor hazajön a háborúból, elmesélhessük neki: nézd, komiszár, megóvtuk a fiadat. •. Az anyjával együtt nőttem fel. Tyihoihirov szerelmes volt bele — jutott eszébe rögtön az igazgatónak. — Szép asszony volt az anyja — tette hozzá sóhajtva. :

Szem jón elgondolkozott: élt és nem is tudta, hogy van még egy hozzá közelálló emMég Moszkvában mondta Nataska Szenijonnak, hogy okvetlen szervez majd a könyvtárban egy író-olvasó találkozót, meghívja azokat, akik a partizánmozgalomról írtak, és ő is elmondja majd, hogy személyesen ismeri az egyik könyv hősét.

Az asztalnál az ismerősökről beszélgettek, így Marija, Trofimovnáról is szót ejtettek.

— Megfélemlítették. Egész életében fél valamitől — mondta Oszipov.

— És maga félt a háborúban? — kérdezte Nataska, megtalálva a kellő pildantot, hogy rátérhessen a kérdéseire. Egy kis füzetet vett elő, és engedélyt kért, hogy lejegyezhesse a szavait- Oszipov és az igazgató, összenéztek.

Oszipov, a titkos összejövetelekről, a diverziókról kezdett mesélni. Hangosain beszélt, mintha nem is egy kis szobában, hanem egy teremben lenne. Lassan, ahogy a feladatokat szokták diktálni, ismételte meg az elmondottakat, hogy Nataska le tudja jegyezni. Az asztalnál hirtelen mindenki unatkozni kezdett

— És maga félt akkor? — kérdezte újra Nataska, mert Oszipov nem válaszolt a kérdésére.

. — Igen — jelentette ki határozottan Oszipov. Szemjon

bér, ez az igazgató.

4 NŐGRAD - 1977. május 1., vasárnap

Fából az erdőt...

A kezdet? A költőtől, Váci Mihálytól kölcsönzőm e néhány, idős Szabó István, Kos- suth-díjas művészt jellemző szavakat: „Tehetsége megőrzésében és kibontakoztatásában senkire nem számíthatott. Mégis, kirekesztettségében is újat fedezett fel: a század legmegpróbálóbb évtizedeiben — távol József Attilától, Gorkijtól, Derko- vitstól — meglátta a munkást, a bányászt, és művészileg meghódította, megfogalmazta ezt a világot A munkások, bányászok világát sorsa kényszerítette rá kora ifjúságától; ő mint művész is vállalta, s máig hű hozzájuk műveiben, életvitelében.”

Cereden született 1903-ban. Bóna Kovács Károlynál tanulta a fafaragás mesterségét, 1934. óta kiállító művész, 1954-től Benczúrfalván él és dolgozik, Üogy csupán néhány — Nógrádban amúgy is ismert — adatot mondjak.

Életvitelében a legnagyobb szerepet ma is a munka játsza.

X

— A fának sokféle törvénye van — mondja. — Vele nem lehfet bal kézzel elbánni. Megbosszulná. Faragás közben tudni kell, melyik fából mit szedek ki, mit hagyok benne, hogy megelőzzem a későbbi romboló repedések jelentkezését.

Sokat dolgozik, bár vele kapcsolatban szinte már közhelynek számít e megállapítás. Szívós munkabírása közismert. Az utóbbi időben domborművek, kisplasztikák kerülnek ki kezei közül, már- már sorozatban.-v Pedig nem ezt a fajta tevékenységet szeretem a legjobban, hanem a nagyobb lélegzetű dolgokat — jegyzi meg; — A kisplasztikát sose bírtam, de most nagyon rámjár a rúd.

Azért nem szabad nagyon komolyan venni ezt a csöndes dohogást. Idős Szabó István kisplasztikáit is szereti a közönség. Sőt, akadnak, akik rájuk esküsznek elsősorban.

— Az erdészettől is van nagyméretű feladatom, folytatja. — Azt kérik, hogy erdőt csináljak. Erdőt! Ha erdőt kell csinálni, legyen olyan, hogy süssön bele a nap, én úgy gondolom.

Erdőt csinálni teremtés. Az erdő — az egyik nyári erdő

— már itt áll a műteremben. Fákkal, a fákon levelekkel, a fák között vadakkal, madarakkal. Az áttört ágak közé — nem kell különösebb fantázia, hogy észrevegyem

— besüt a nap. Fából az erdőt kifaragni, nem is olyan egyszerű feladat.

Említette a fia, ifjú Szabó István szobrászművész, amikor meglátta:

— Apám, nem hiszer«, hogy egy másikat csinál.

Pedig így van.

— Ügy segítek magamon, ahogy tudok. Itt megy a

szarvastehén a borjával. A másik erdőbe más vadakat teszek. Most áttérek a vaddisznók ábrázolására, de azt téli tájba csinálom, hogy elkerüljem a sok részletet. Aztán, meg, az erdőben is váltakoznak az évszakok, a nyárra tél jön.

X

Más tervek is foglalkoztatják. A kétkezi munkások, a bányászok, a nógrádi emberek világában mozog legotthonosabban. Fába faragja az elmúlt idők munkafolyamatait, már-már szociográfikus hűséggel.

— Ott a Négyökrös szántás — int a kezével. — Nem tudom, mikor kerül rá sor. Meg a bányászokra.

A falon egy hordóra készülő dombormű vázlata. A borászati tröszt több domborművet is rendelt tőle. Egy- részük már elkészült, a többi készül. Az ország leghíresebb pincéibe kerülnek. Rajtuk az' emberi élet legfontosabb állomásai, a bölcsőtől a lakodalmon át a sírig.

— Jönnek a népek és mindenki megy a maga öröméhez, a maga bánatához. Ez az emberi élet velejárója. Az életé, amely a munkára épül.

Ez idős Szabó István humanizmusa.

A műterem előtt öreg akác,' öreg hárs. A Dubinka. a ház mögött púposodik. A ház előtt virágok. Süt rájuk a délelőtti nap.

Tóth Elemér j

Ä Kőbányát Porcelángyár

balassagyarmati telepének Komarov Szocialista Brigádjában különösen mostanában jó a hangulat A brigád ugyanis múlt évi eredményes te* vékenysége alapján elnyerte az ezüstkoszorús minősítést és tagjai több alkalommal pénzjutalmat is kaptak.

— Az ember, ha szocialista brigádban dolgozik egyébként is elvégzi a dolgát — mondja Medvegy Jánosáé brigádvezetó. — De, ha pénz áll a házhoz, az u nagyon jólesik.

A jutalmazás gyakorlatát a

balassagyarmati telephelyen a dolgozók emlékezte szerint mintegy négy-öt éve vezették be. Ez — az erkölcsi elismeréssel együtt — olyan pezs- dítő erővel hatott a munkavégzésre. ami most már nem csak a Komarov brigádot sarkallja a jobb munkavégzésre, hanem a többieket is. Ügy érzik, érdemes mennyiségileg és minőségileg is jobban végezni a munkát, hiszen ebből az

megérezte, hogy idegesítik Nataska kérdéséi, az ügybuzó- sága, a füzet az asztalon az ennivaló között.

Nataska mindig nagyon agilis volt. Még iskolás korában olvastott egy neves angol nőről, közéleti személyiségről, és példaképül választotta’ Jeligéje is volt: előbb a munka, s csak aztán vagyok nő. Elég butaság, döntötte el magában rögtön Szemjon. Miért -félnek annyira egyszerű nőnek lenni, gondolta, miközben hallgatta, ahogy Nataska Oszipovval beszélget.

— De ez biztos másfajta félelem volt: a bajtársaik életét féltették és nem a sajátjukat? — Nataska szerette volna, Oszipov elbeszélését előre kigondolt mederbe terelni.

— Amikor átmegy az utcán, a maga életére gondol inkább, vagy a barátaiéra — kérdezte Oszipov.

— Erre valahogy sosem gondolok — felelte Nataska. — Egyszerűen csak átmegyek az utcán.

— Hát éppen ez az — mondta Oszipov. — A normális ember nem gondol naponta életre, halálra, győzelemre, vereségre. . ■ Él és teszi a dolgát. Akkor engem sem a félelem gyötört, dühvei voltam tele.

(Folytatjuk)

egész gyári kollektíva, nemcsak az érintett résztvevők részesülnek.

A brigádnaplót lapozgatjuk a szakszervezeti bizottság irodájában. Az oldalak, az írott sorok rendkívüli gondosságról tanúskodnak. Kék és piros keretben olvashatjuk mindazt a munkát, amit a brigád aa elmúlt hónapokban végzett. Ha összehasonlítjuk az olvasottakat a vállalásokkal érdekes dologra figyelhetünk fel. Sokkal több tényről, végzett tevékenységről tájékoztatnak, mint amelyek az év eleji vállalásokban általánosságban megfogalmazódtak.

Evés közberi jön meg az étvágy — tartja a közmondás. S ez jellemző a Komarov Szocialista Brigádra is. Minél nagyobb fába vágják a fejszéjüket. annál többet akarnak produkálni. És ez természetes egy olyan brigádnál, amelyikben az emberek már évek hosszú sora óta — többen másfél évtizede — együttdolgoznak.

A „krónikás” Zaj Péterné, aki munkája mellett marxista—leninista esti egyetemre jár. Személy szerint ő felelős azokért a bejegyzésekért — formailag és tartalmilag egyaránt —, amelyek bekerülnek a naplóba. S e felelősség tudatában végzi megbízatását: minden közösségi megmozdulásról pontos feljegyzése, észrevétele van. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a korábbiak tapasztalatait leszűrve, a brigád még eredményesebben végezze vállalt munkáját.

A termelés jelenti a vállalások alapját. Ezt nagyon komolyan veszik a brigádban: termelési tervüket, minden hozzákapcsolódó vállalással együtt, túlteljesítették. Ugyanakkor kiveszik részüket a tanulásból is. Mindannyian képzik magukat valamilyen politikai oktatási formán. Mindegyikük ott van a társadalmi rendezvényeken, feladatot vállalnak a gyakorlati szervezésben, vért adnak. Társá- dalmi munkát végeznek, politikailag fontos és érdekes folyóiratokat, napilapokat rendelnek, könyveket vásárolnak.

Persze, amíg eljutottak idáig. addig nagyon sok nehézséggel, szemléleti problémával kellett megküzdeniük. Brigádon belül sem volt konfliktus mentes az élet. De a meggyőző szó, a magyarázó, összefüggéseket feltáró értelem gondolkodóvá, öntudatossá és igyekvővé nevelte a* embereket.

— Tizenhat éve dolgozunk itt — mondja Hodászi Sán- dorné brigádtag. — Már el sem tudnánk képzelni máshol a munkát. Mint a testvérek, úgy dolgozunk együtt. Megosztjuk örömünket és keserveinket, segitjük egymást a magánéleti gondokban is.

Igazi munkahelyi, emberi közösséggé kovácsolódott a Komarov brigád. Helytállnak az élet valamennyi területén, Műszakonként 26 ezer darab kondenzátor bevonatolását kell norma szerint elvégezniük, aztán otthon a családdal is — többen nagymamák — törődniük kell. A vállalat vezetése megértő figyelemmel segíti őket. Éppúgy, mint. a többi asszonybrigádot, tudván, hogy az asszonyok élete ma még nehezebb, több erőt igényel, mint a férfiaké.

De ahová akarnak, eljutnak ay. asszonyok. Színház-, mozi-, tárlatlátogatásokat szerveznek, kirándulásokat és töb más kulturális összejövetelt.

És amire a legbüszkébbek’ özv. Gemer Józsefné. a 80 év körüli, egyedül élő nénit segítik.

— Mit jelent ez a támogatás?

— Előfizetjük neki az ebédet, ha nagyon gyenge, elvisszük neki, felássuk a kertjét. elültetünk, fát vágunk és voltaképpen minden olyan dolgot elintézünk neki, amire szüksége van.

Medvegyné további élményeket is elárul.

— Az egyik társunk már korábban bevásárolt rendszeresen a néninek. Azután, úgy láttuk, hogy korábbi partnereinknek vannak segítőik, a nénit választottuk.

— Először meglehetősen bizalmatlanul méregetett bennünket. Nem tudta elképzelni. mit is akarhatunk — emlékezik Hodásziné. — Aztán nagyon megbarátkozott velünk. Olykor üzen is értünk, hogy menjünk, és úgy fogad, mintha a lányai lennénk.

( — Ennyit tudunk az éle^ tünkről elmondani — érzem a Szelíd mentegetőzést a brigádvezető hangján. — Ugye, nem sok? Talán többet tudnánk tenni, ha nem volnánk családosak.

A Komarov Szocialista Brigád asszonyainak nincsen szégyenkeznivalójuk. A tőlük telhető legtöbbet teszik a gyárért, önmagukért és másokért. Jó példával járnak a többiek előtt.

Sulyok László

<