Nógrád. 1977. május (33. évfolyam. 101-126. szám)
1977-05-04 / 103. szám
A vezet maga tartásról A KISZ-ftb hiti'uifeíeííjei a Igazgató B ölcselkedésre hajlamos pártmunkás barátom a minap azzal a kijelentéssel lepett meg, hogy náluk, a vidéki kisvárosi intézményben tökéletes harmónia jellemzi a különféle tisztségek viselőinek munkásságát. emberi kapcsolatait: egymás erényeit nem veszik számításba, egymás hibáiról, emberi gyarlóságairól pedig nem beszélnek az erények miatt. Nem „véletlen, hogy a szóban forgó intézményben lábra kapott az önelégültség, egyre-másra jelentkeznek a torz vonások a vezető káderek jellemében, munkájában, magatartásában. A harmónia csak látszatra tökéletes, valójában súlyos intrikák, személyi ellentétek zajlanak le a kulisszák mögött. nem a bizalom, hanem a kölcsönös bizalmatlanság uralkodik az embereken. Az ilyen eset ma már ritkaság gazdasági és társadalmi életünkben. Vezető kádereink egymás közti viszonyát többnyire az őszinteség és a nyíltság jellemzi. Ezt tükrözik a tagkönyvcserével összefüggő beszélgetések, véleménycserék. Nálunk egy időben divat volt' csupán a külsőségeken mérni a párttag, a vezető ember puritánságát, avagy fenn- héjázását. Szó sincs róla, mintha ma nem tulajdonítanánk jelentőséget bizonyos külsőségeknek is. A különféle tisztségviselők kötelező társadalmi normáival szemben álló magatartásbeli, életmódbeli hibák ugyanis rendszerint már a bajt, vagy annak kezdetét jelzik. Mi több, önmagukban is egyengetik: az utat az eltávolodáshoz, az elszakadáshoz a gondjaikra bízott emberek mindennapi problémáitól. és végső soron attól az érzelmi, gondolkodásbeli közösségtől kerülnek mind távolabb. amelynek elszakíthatatlan láncként kell összekapcsolnia vezetőt és beosztottat. Kétségtelen, hogy az, aki nagy elfoglaltságára hivatkozva elsősorban a régi osztálytársaival, egykori kenyerespajtásaival való kapcsolatait építi le, aki nem szakít időt arra, hogy felkeresse beosztottait a munkahelyeiken, az könnyen elfelejti a másfél, kétezer forintnyi keresetű családok gondjait. De ennél is fontosabb, hogy mindenekelőtt arra figyelmeztessük a vezető posztokat betöltő embereket : maradjanak meg egész életvitelükben olyannak, amilyennek ismerték akkor, amikor felelős tisztségbe helyezték őket. A bizalmat annak idején tudásukon, rátermettségükön kívül éppen azzal vívták ki, hogy olyannak ismerték okét. akik bármilyen magas vezető .helyre kerülnek is, a kollektív érdekeket fogják szolgálni. S, hogy helyesen szolgálják, ehhez elengedhetetlenül szükséges, hogy ne csak tudásukkal, hanem feddhetetlen életmódjukkal is őrizzék, ápolják és erősítsék a bizalmat. Aligha vitathatja bárki is, hogy ma általában ez a helyes emberi magatartás, munkastílus jellemzi a vezetőket. Am kiskirályok, sikereiktől megrészegült. önző és harácsoló tisztségviselők még mindig szép számmal akadnak. Köztük olyanok is, akik a nép soraiból származnak, akiket valamikor a szerénység, az áldozatkészség példaképeinek is tekinthettünk. Káder- munkánknak egyik fogyatékossága éppen abban rejlik, hogy egyes üzemekben, intézményekben és hivatalokban csak ezeket a régi érdemeket sorakoztatják fel. amikor jellembeli torzulásokról, esetleg súlyos bűnökről kell elszámoltatni valakit. V izsgálat indult például az egyik középüzem igazgatója ellen, akiről még néhány éve így vélekedtek a munkások: ..Már régen kiemelték közülünk, vezetővé tették, de ő megmaradt olyannak, amilyen azelőtt volt!” Történetünk szereplője annak idején cselekvő részese volt az újjáépítésnek, a munkáshatalom kivívásának, az ellenforradalmá- rok elleni harcnak, igazgató lett és a lázas munka mellett egyetemet is végzett. Az utóbbi időben azonban talpnya- lókkal, karrieristákkal, egyszóval olyan emberekkel vette körül magat, akiktől korábban ő maga óvta munkatársait. Nemrég nagyon is ketes eredménnyel kecsegtető újítási célokra jelentős összegeket juttatott ..udvartartásának” —, s amint ez lenni szokott — a pénzt meg is osztotta cimboráival. Ez az ember valamikor hivatásból többet áldozott a társadalomnak, mint bárki más az üzemben,' ma viszont csak az egyéni luxusigények kielégítését hajszolja. mind tisztességtelenebb eszközökkel. Jellemében természetesen nem egyik napról a másikra következett be a 180 fokos fordulat, hanem lassan, mindazok szeme láttára, akik ma foggal-körömmel védik őt, mert ki szeretnének bújni az ellenőrzéssel járó felelősségük, vétkes mulasztásaik alól. Sajnos, az ellenkezőjére, történetesen arra is akad nem egy példa, hogy egyes vezető emberek esetében más vezető emberek a szeplőket is felnagyítják. Tárgyilagos értékítélet szerint nem feltétlenül részeges az. akit valahol, valamikor italos állapotban láttak. A mondandóm elején szóba hozott intézmény párttitkára másfél évvel ezelőtt, egy házi mulatságon toobet ivott a kelleténél, bár semmi, botrányt nem csinált, ma is a szemére vetik a történteket, elsősorban azok a vezetők. akiknek egyedül ő nem hajbókol, akik egymás erényeit nem veszik számításba, akik egymás hibáiról nem beszélnek az erények miatt. Ismerek egy vállalati főmérnököt, húsz esztendeje ugyanebben a beosztásban dolgozik. Néhány hete egy jelentéktelen üzemszervezési ügy elbírálásánál hibázott, elfogadta a szertelen munkatársa megalapozatlan álláspontját. A döntés balul sült el. Főmérnökünk számított is rá, hogy a melléfogás nem marad szó nélkül, de egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy sok éves munkásságát adandó alkalommal ezzel az egyetlen, félresikerült döntéssel kérdőjelezik meg. \ j ezető tisztségviselőink pontosabb, hitelesebb jellemzése nem tűri az ilyen szubjektivizmust. Ahol rendszeresen figyelemmel kísérik az emberek életútját, ahol szükség szerint dicsérnek es elmarasztalnak, ott sohasem mutat torz képet a tükör, amelyet a közvélemény mindig látni akar. A vezető tisztségviselők őszinte jellemzése azonban nemcsak ezért bír megkülönböztetett fontossággal. hanem azért is, hogy az érdekeltek kezében mindennapi eszközzé váljék beosztottjaik jellemének, magatartásának formálásában, alakitasa- ban. Kőszegi Frigyes AZ IGAZGATÓ elegáns borítékot tett a lányok elé. Feladója az Oktatási Minisztérium középiskolai főosztálya, tartalma gratuláció. Abból az alkalomból kapták a napi postával az elismerő szavakat, hogy a KISZ-szervezet elnyelte a KISZ központi bizottságának vörös vándorzaszlajat. — Véleményem szerint a magas elismerést elsősorban a munkafegyelem " javításával vívta ki az iskola tanulóifjúsága. Erre hívta fel nyomatékosan a figyelmet az ifjúsági szövetség legutóbbi kongresszusa. Érvényes ez a tanintézetekre is. s a KISZ munkája az iskolai oktató-nevelő munkától elválaszthatatlan — summázta Versenyi György, a balassagyarmati Balassi Gimnázium igazgatója. Mindezt a tanulmányi előmenetel jelzi a legsokatmondóbban. Az igazgató az elmondottak igazolására vaskos kiadványt tett elénk. Nem titkolt büszkeséggel. — Az elmúlt évi, egyetemi és főiskolai felvételi vizsgaeredményeket tette közzé az Oktatási Minisztérium. Ebből kiderül, hogy a Balassagyarmatról felvételiző tanulók 54,3 százaléka felelt meg a követelményeknek, s ezek 70 százaléka be is került a felsőfokú oktatási intézményekbe. Az arányik jelentősége akkor érezhető igazán, ha elmondjuk: a Balassi Gimnázium tanulói ezzel .„megverték” az ország valamennyi nagy hírű, patinás gimnáziumát. Mit tehetett ennek érdekében az iskola KISZ-szervezete? Például a hiányzások csökkenteset. A választ kereső beszélgetésen ez volt a visszatérő megállapítás. Medgyesi Sándor pártösszekötő tanár, Imre Éva. Görgei Katalin, Herczeg Edit KlSZ-bdzottsági tagok szavaiból egyaránt az derült ki: mindezt fontos feladatuknak tekintették. Az is-, kólái demokratizmusnak jól bevált formája az osztályfőnöki munkaközösség és a KISZ- bazottság közös megbeszelese. Egyik legutóbbi ülésen éppen a hiányzások csökkentése szerepelt. Az azonos szavazati joggal hozott határozat szerint a havi értékelésben legjobb osztályt jutalmazzák. A hiányzások csökkentése érdekeben egyébként minden alapszervezet vállalásokat tett, így a saját „belső” ellenőrzésük felelösségnövekedessel is jár. AZ IDÉN HARMADIK alkalommal vettek részt a diákok a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedőn — sikerrel. — Nagy ötletnek tartom, jól szolgálja az iskola politikai, világnézeti nevelőmunkáját — mondotta az igazgató. — Mindig az országos döntőben voitak diákjaink,' most — hétszáz csapat közül — a nyolcadik helyet szerezték meg. Ez azt jelenti, hogy a felkészítő tanárókkai együtt — Földessy László és Wágner Béla — a Szovjetunióba utazhatnak. A csapat egyik tagjáról külön is szólt Versényi György. Mehes András, az iskolai KISZ-bizottság titkára ebben a versenyben már veteránnak számit. Sokoldalú tevékenységéért a közelmúltban kapta meg az aranykoszorús KISZ-jelvényt. A balassisok most újabb izgalom előtt állnak. Minden eddiginél többen, hatan jutottak be a középiskolai tanulmányi verseny országos döntőjébe. A tanárok több éves felkészítő munkájának eredményéként tavaly es tavalyelőtt is szereztek egy-egy első helyet földrajzból, illetve, történelemből. Csengőszó hallatszik az igazgatói irodába, szünet következik. Megszólalnak a hangszórók. s valaki megjegyzéseket fűz egy tényhez: egyik csapat nem állt ki a másikkal mérkőzésre. — Ez az iskolai Szót kérek! nagyszerű fórumnak bizonyult Az ötlet a diákpariamenten született, az iskolarádió segítségevei valósítottuk meg. Bárki igenvbe veheti, akiié rájön a „szólhatnék” — témára való tekintet nélkül. Sikere is van, gyakran a tromf, a válasz sem marad e). Huszonnyolc éve tanítok itt, tíz éve vagyok igázgató, de ezt tartom a gyerekejí legjobb ötletének — hangzottak Versényi György dicsérő szavai. A közéletiségre rávezetni, mindennek teret biztosítani — ez az egyik alapelv a Balassi Gimnáziumban. Minden egyes rendezvényt egy-egy KISZ-alapszervezet bonyolít le, gondoskodik a „székről és a közönségről”. A felelősséget is jelentő önállóságnak a sikerélménye sem marad el, az értékelés az iskola közvéleményé előtt zajlik. Bizonyítani nemcsak az iskolai ünnepségeken lehet, számos lehetőséget ad erre az ifjúsági fórum, a közgazdasági fórum, az Élet és Irodalom, az Élet és Tudomány, a Magyarország és az Ifjúkommunista baráti köre. De lehetne sorolni a tudományos diákköröket, a sportversenyeket, a sak fajta tanár-diák vetélkedőt, az április 1-i „munkahelyi tornát”. E felsorolás a sokrétű, változatos, ifjúsági munkának is ízelítője. IGAZGATÓ és pártösszekötő tanár, KISZ-bizottsagi tagok egyaránt így vélekedtek: a bőség zavara jellemzi a mozgalmi munkát. Gondot okoz azonban, hogy a tanulók ötven százaléka vidékről jár be, s — ahogy kívánatos lenne — itt „nem tudja letenni a garast”. A sikeres munka — a KISZ-kb vándorzaszlajaval együtt — a jó kapcsolatnak, az iskolai élet demokratizmusának is köszönhető. Az iskolagyűlésen az igazgató egy tomaszekrényre telepszik, körül ülik a diákok — így zajlik a párbeszéd. Érthető, hogy a diákszociális ösztöndíjak megállapításánál is elhangzik ilyen közbeszólas: X ne kapjon — híaba jár neki papírforma szerint —, most vették a második kocsit. Az effajta közbeszólás pedig a felnőtte válás jele. (kelemen) Úi iító szocialista brigádok A Nógrádi Szénbányáknál a szocialista címért küzdő brigádok ez évi felajánlása/ között újítási vállalások is szerepelnek. A kollektívok többsége ígéretének megfelelően cselekedett, mert a beadott újításod csaknem kizárólag a szocialista brigádok nevehez fűződnek. Segítenek egymáson Betegségek, szabadságolások miatt néha bizony csak szűkös létszámmal dolgozhatnak a salgótarjáni öblösüveggyár néhány üzemrészében. A megrendelések torlódása miatt pedig éppen a koncentrált erőkre lenne szükség. Ilyenkor a gyár szocialista munka- kollektívái vállalják, hogy saját feladataikon túl besegítenek más munkaterületekre is. A Furák Terézrot elnevezett brigád nemrégiben ilyen segítséget adott a pohárkészítőknek; több héten keresztül egy másik üzemrészben segítették a termelést. Képünkön: Sály Agostonné munkatársaival az úgynevezett be- égetögépen dolgozik.- Hí Az első negyedévben 129 benyújtott javaslatból 85 bizonyult hasznosnak. Az előzetesen kalkulált gazdasági eredmény 2.6 millió forint, ami megközelíti az elmúlt évi ötven százalékát. Az újitóknak eddig 270 ezer forintot fizettek ki. Szigorúan értékeltek Odaíiélick a különböző címeket A Zománcipari Művek salgótarjáni gyárának gazdasági, politikai életében meghatározó szerepet töltenek be a szocialista brigádok. Az elmúlt évben 67 kollektíva 1416 tagja vállalkozott al*ra, hogy, felajánlása teljesítésével nemcsak hozzájárul a gj7ár céljainak megvalósításához, hanem elnyeri a szocialista brigád cím valamelyik fokozatát. Hogy ki, mit érdemelt, hogyan dolgozott az elmúlt évben erről döntött a /lapokban a gyár vezetősége. A szocialista brigádoknak nem volt könnyű feladatuk, mert 'növekedtek a velük szemben támasztott követelmények. Az elmúlt évben nem volt elég csak a termelési vállalásokat és a| társadalmi munkaórára tett felajánlásokat teljesíteni. Az előbbi kettővel azonos követélményként jelentkezett a kulturális, művelődési vállalások elbírálása. A versenyző kollektívák közül 11-en nyerték el a Vállalat Kiváló Brigádja címet. A legjobbak között találjuk a kiemelkedő eredményt magáénak valló Kandó’ Kalman komplexbrigádot. 254 ezer 500 forint különböző jellegű megtakarítást vállaltak. Ezzel szemben 471 ezer 576 forintot értek . el. Különösen jelentős az energia-megtakarítás. Ugyanakkor 19 újítás fűződik a nevükhöz, melyből 15-öt elfogadtak és bevezettek. A társadalmi munkaórára tett vállalásokat is jelentősen túlszárnyalták: 1544 óra helyett 1836 órát teljesítettek. Ugyancsak példamutatóan teljesítette önként vállalt kötelezettségét a Nógrádi Sándor nagycsarnok! műszaki szocialista brigád. Gazdasági megtakarításuk a vállalt 167 ezer forinttal szemben 535 ezer 747 forint. Ok is a vállaltnál többet töltöttek el társadalmi munkában. Tevékenységük szorosan összekapcsolódik az exporttermékek gyártásával. Jelentős eredményeik ehhez a területhez kapcsolódnak. A kiváló brigádokon kívül 44 brigád aranyjelvényt, négy ezüstöt, 2 bronzot, többen pedig a címet nyerték el. Az értékelés szigorú volt. Négy brigádnak nem ítélték oda a Kiváló Brigád címet, mert nem teljesítették az előírásokat. A munkaverseny-J szabályzat értelmében csak aranyjelvényre jogosultak. Két brigádot, a Stromfeld Aurélt és a November 7-eí pedig kizárták az értékelésből, mert vállalásaikat nem teljesítettek. Ebből olygn tanulságokat is ie keli szűrni, hogy minden brigádnak jó lesz megbarátkozni ezzel a gondolattal: minden szinten hatékonyabban és ered menyese oben kell dolgozni, mert csak így tucS- nak lépést tartani a követelményekkel.