Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)
1977-04-10 / 84. szám
Nógrádi pedagógiai díjasok, 1977 Sebestyén Miklósné Verebelyi András Három szirtes, gazdag pedagóguspálya és egy intézmény kollektívájának sok éves, hagyományosan jó együttműködése megyénkkel — ez az idei nógrádi pedagógiai díjak „gyorsmérlege”. Villantsuk fel, mi van a háttérben, mi billentette a mérleg serpenyőjét a díjazottak javara. Sebestyén Miklósné, csak rázza a fejét: ,.Nem, nem tudok semmit mondani, nem csinálok semmi kiemelkedőt ..Mit mondtak az átadásakor? „Közel két évtizedes elméleti és gyakorlati pedagógiai munkásságáért, melyet óvónői, vezető óvónői, illetve óvodai felügyelői minőségben végzett.” — Ezt nem lehet félszívvel, hanyagul csinálni... A rétsági járásban végtelenül lelkes, lelkiismeretes fiatal gárdánk van, sok a jó óvoda — ezért szép feladat Itt óvodai felügyelőnek lenni. Többen nyújtottak be pályázatot is — jó érzés volt a kolléganők nevét hallani a díjkiosztáskor. Magamról mit is mondjak? Fiatalon, 1959-től lettem óvónő, 1962-től vezető és felügyelő. Éppen mostanában jubilálok, hiszen áprilisban kezdtem. Elméleti tevékenységem? Részt vettem az Országos Pedagógiai Intézet kísérletén a rendtartás kidolgozásában. Meghívtak az új óvodai nevelési program előkészítéséhez is. „Gyakorlati munkásságom” tuladonképpen csak az, amit a járás óvodáiban az óvónők lelkesedése és sok munkája segítségével sikerült megvalósítani, közős az érdem. Szívesen szólok a nemzetiségi óvodáink munkájáról. Három helyen szlovák, egy helyen német anyanyelvi órák vannak. Ezt elő kellett készíteni: elmondtuk, hogy folytatása lesz az iskolában, érdemes csinálná A szülők örömmel fogadták, csak a megfelelő személyeket kellett megkeresni hozzá. Jelenleg heti egy-két foglalkozás szerepel, órarend szerűen. A budai járásban már előbbre tartanak, ott nyelvi napokat iktattak be: a reggeli köszöntő szavaktól kezdve végig a nemzetiségi anyanyelvet használják. Ezt szeretnénk mi is megvalósítani. ★ Nincs talán a megyében olyan pedagógus, aki nem ismeri a mátraverebélyi Vere- bélyi Andrást. Az arisztokratikusan csengő „előnév” tulajdonképpen hamis: munkáscsaládból származik, de sok-sok éve mátraverebélyi Verebélyi András. — Már egy évvel több is, mint négy évtizede dolgozom a pedagóguspályán. Nekem olyan magától értődő dolog volt, hogy ezért a községért dolgozzam. Szinte a megalakulástól, 26 éve vagyok tanácstag, alig van olyan tanulónk, akinek a szüleit ne tanítottam volna. Szívügyemnek érzem, hogy azok is elvégezzék az általános iskolát, akiket régebben hiányos végzettséggel engedtünk ki az életbe, és minél kisebb százalékra zsugorítsuk azok számát, akik ma sem végzik el a nyolcadikat. (Abban a Mátraverebély- ben, amelynek említésére a cigánylakosság jut sokunknak eszébe, 14 százalék a lemorzsolódás. A megyei átlag közel 20 százalék. Ez nem kis Herold László Pelle Béla szerénységből mondom: ehhez egy jól együttműködő testület kellett! Negyedszázada vagyok igazgató: 1952—69-ig a Madáchban, alzóta a Bolyaiban. Kötődés és nyitottság — talán e két alapelv segit legjobban az igényes, aktív ifjúság nevelésében. Igyekeztünk hagyományokat kialakítani az iskolaközösségben. A Bolyai-napokkal, ami egyben a nyitottságot is elősegíti. A diákok nemcsak önmaguknak, de a városnak, a meghívott üzemi patronálók- nak is megmutathatják, mire képesek, ami új teljesítményekre ösztönzi őket. ★ Az egri Ho Si Mtnh Tanárképző Főiskola kollektívája a Nógrád megyei pedagógusok szakmai továbbképzésében kifejtett sok éves lelkiismeretes és eredményes munkájáért kapta a kitüntető címet Az intézmény főigazgatóhelyettesét Pelle Bélát arra kértük, szóljon néhány szót erről az együttműködésről. — Matematikus vagyok, tehát a számok barátjának tartanak, de számokkal nem tudom érzékeltetni közös munkáikat Az tény, hogy a díjazottak között nem egy volt tanítványunkat továbbképzéseink hallgatóját ismertem fel. Nógrád megye egyike azoknak, melyek magukénak érzik főiskolánkat és azoknak is, amelyek legszervezettebben foglalkoznak továbbképzéssel. A mi továbbképzési munkánk 50—60 százalékban erre a megyére terjed ki! Hetedik éve csináljuk ezt, a komplex formában szinte minden tanszékünk, minden oktatónk részt vesz. Ügy érezzük, a kitüntetés arra kötelez; még többet tegyünk a megye pedagógusainak jó felkészítéséért, továbbképzéséért G. K. M. eredmény — ebben benne van az a felvilágosító-, nevelőmunka, ami nagyrészt iskolán kívül zajlik. A cigány- származásúak többsége ma már tudja: az iskolai végzettség hianya egész életre szóló hátrányt jelenthet, meggátolja az előnyös munkavállalást, lassítja a felemelkedés, amire törekednek.) — A jól felkészült tantestület nélkül ezt nem tudtuk volna megvalósítani — a díjban, az ő munkájuk is benne van. Tizenöt éve csináljuk tudatosan a felzárkóztatást, előkészítést a cigány- tanulók lemorzsolódásának elkerülésére. Hogy mi a legkedvesebb területe a pályámnak? Huszonöt éve, hogy sikereket érünk el a kultúr- csoporttal, 1962-től idáig csak egyetlen évben nem voltam úttörőtáborban — nagyon szeretem a mozgalmi munkát is. Pedagógiai k>p- timizmusom ma is töretlen. ★ Az iskolavezetésben, az értelmiség kinevelésében és az oktatási bizottságban végzett kiemelkedő és sok éves pedagógiai munkásságáért, példás, közéleti tevékenységéért kapta meg a díjat a hivatalos értékelés szerint Herold László, gimnáziumigazgató. — Amikor idekerültem, Salgótarjánban, csak kis kört érintett a középiskola. Minél értékesebb, gazdagabb szellemű Ifjúságot formálni — ez volt a feladat Mint igazgató, a tantestület közösségével együtt ezt széles körben tudtam megtenni. A hatvanas években ez azzal bővült, hogy mipden szempontból korszerű iskolát is sikerült létrehozni: mind felszereltségében, mind testületi koncepciójában. Kérem, komolyan húzza alá, nem álKultúra pénzért vagy szívességből? Néhány év óta furcsa ellentmondás tanúi lehetünk művelődési intézményeinkben. Legyen mozi-, vagy színházi előadás. A pénztárablak fölött a ..Minden jegy elkelt” tábla fogad, bent a nőzötéren üres sorok. Ugye, fura helyzet. Nincs jegy, de hely van. Mi lehet az oka? A vizsgálódások tapasztalata szerint — a végletekig egyszerűsítve — a mai műsorszervezői gyakorlat. Gyárainkban, vállalatainknál, szövetkezeteinknél, intézményeinkben ugyanis régi szokás, hogy a szakszervezeti, vagy gazdasági vezetés belépőjegyeket vásárol dolgozói részére. Ezeket a jegyeket az adott termelőegység, vagy hivatal egyik megbízott munkatársa kezeli, aki a munkavégzés, a magatartás, az érdeklődés alapján osztja szét az emberek között. Osztja szét — mondtuk, holott helyesebben osztotta volna, vagy osztaná szét, ha az emberek kérnék tőle. vagy ő maga kinálta volna. Szó, ami szó, számtalan esetben maradtak felhasználatlanok a közösség pénzén megvásárolt színházi, mozielőadásra szóló jegyek. Így történt, mert ennek senki sem látta — látja — kárát. Sem az .üzem. sem a művelődési intézmény. Mindkettő számlákkal, pontos kimutatásokkal, vagyis hivatalosan tudja igazolni, megtette a magáét, a kulturális célokra szánt pénzt annak módja és rendje szerint célszerűen, becsületesen költötte el, illetve előadását nagyszámú közönség előtt tartotta meg. Hangsúlyozom: papíron. Mert a valóságban m^s a heizet, a már kezdetben említett. Nincsen ez jól, nem kétséges. Nem használ senkinek. A befektetett pénz nem térül vissza, nem szolgálja az emberek szórakozását, szellemi épülését. Olykor úgy érezni, hogy a „hivatalból” megvásárolt jegyek és nem megfelelő fel- használásuk kifejezetten ártalmasak. Kényelmessé teszik az embert. Hosszabb távon pedig leszoktatják arról, hogy pénzt áldozzon a kultúrára, a művelődésre, amely felfogásunk szerint természetesen nem áru, de a munkamegosztás jelenlegi helyzete, a társadalmi fejlettség alapján pénzbe kerül, és nem is kevésbe. Nincs szándékunkban az üzemi szervek áltál vásárolt jegyek általánosan elfogadott és megvalósított gyakorlatát lekicsinyelni, netán egészében elvetni. Ma ez még irreális kívánság, merő vágyálom lenne. Átérezzék fontosságát és meg is értjük. Sőt, sok esetben kifejezetten szükségesnek tartjuk, mert végül is ez a forma vezethet el egyféleképpen — mint ahogy el is vezetett embereket — a rendszeres művelődéshez. Inkább azzal a szintén elterjedt felfogással vitatkoznánk, amelyik kizárólagos ..gyógyírnak” tekinti a központilag vásárolt jegyek szokását, amely szerint csak így lehet az emberek legszélesebb tömegeit eljuttatni a kultúrához. Hogy igaz-e? Ha igaz lenne, — csak egyetlen példán szemléltetve — akkor senkinek sem lenne házi könyvtára, hiszen a szervezett közművelődési és szakszervezeti könyvtárhálózat úgyis pótolná azt. Tapasztalat szerint 1«J kább az jelenti a gondot, hogy üzemeink, vállalataink a művelődés ösztönzői közül túlságosan előnyben részesítik az anyagiakat (többek között a jegyvásárlást), és keveset fordítanak az erkölcsi tényezőkre. Egyszóval a könnyeb utat választják. Tudják, hogy törvényeink szerint a kultúrára áldozniuk kell,: a rendelkezésükre álló költséggel el kell számolniuk, s ezt így vélik elintézettnek. Mintegy szívességet gyakorolva: maguknak, másoknak. Ez a szemléleti ficam számos helyütt megérett már a gyógyításra. Nem intenzív ..kúrára” gondolok. arra, hogy fejjel rohanjunk a falnak, s máról-holnapra egy egészen más gyakorlatot vezessünk be. Ennek nincs értelme. De a folyamatos, fokozatos, következetes áttérésnek minden bizonnyal* * A gyáraknak, üzemeknek —J nem lebecsülve az anyagiakat — a jövőben sokkal több gondot kell fordítaniuk a művelődés erkölcsi ösztönzőire. Ezért minden egyes munkahelyen, célszerű lenne megszervezni az átfogó, a rádió-, televízióműsorra, az egyes folyóiratokra, kulturális rendezvényekre egyaránt kiterjedő kulturális propagandát. Amiben szerepet szánhatnak természetesen a látványosságnak is. ám mindenkor a meggyőződésre építsenek. Olya* munkahelyi légkör kialakítása szükségeltetik, amelyik a meglévő önkéntes művelődési formák megbecsülésére és követésére ösztönöz, amelyben a kultúráért fizetett pénz nem áldozatnak, nem szívességnek, hanem természetes emberi szükségletnek számít. S akkor majd a központi-' lag megvásárolt jegyek mindegyike gazdára is talál, s a' „telt ház” valóban az lesz, aminek nevezik. Sulyok László Napjaink közízlését lemérhetjük az utcán, a boltokban, a lakások berendezési tárgyain, irodákban, s még az üzemcsarnokok gépsorain, a munkapadok szerszámain is. Az. hogy esztétikai szemléletünk jó, vagy rossz, nem utolsósorban az ipartól is függ. Ha tetszetős, jó alakú használati tárgyakat gyárt, akkor fejleszti a közízlést, rávezeti az embereket a szép, a harmonikus formák felismerésére. A magyar iparban évtizedeken keresztül a mennyiségi szemlélet volt irányadó, majd a tartalom, a funkció került előtérbe, de a termékek célszerű, tetszetős kivitelezéséhez csak az utóbbi években jutottunk el. Még azt sem állíthatnánk, hogy belső indítékra. inkább a nemzetközi piac döbbentette rá a szakembereket, arra, hogy csak a szép formájú áru kel el jó áron, .mert a kereskedelemben is régi igazság: nem élég a „belbecs”, az üzlethez „külcsín” is kell. A SZÉF IRÁNTI IGÉNY A tartalom és forma egységét a vásárló is igényli. Ezt a képességét nagy részben kifejlesztették az importáruk, melyeknek lehet, hogy a minősége nem jobb, — sőt, van amikor gyengébb — a hazai termékeknél, mégis a vevő inkább azt vásárolja, így diktálja a szépérzéke. Sokan és sokat járunk külfödre, ahol szintén összehasonlítási alap kínálkozik: a tőkésországok szemkápráztató terméktálalásához, csomagolástechnikájához képest a miénk fantáziaszegénynek hat. Olyan a különbség, mint mikor egy filmet fekete-fehérben . és színesben is látunk. A közízlés változó — az ipar, a kereskedelem formálja. Nehéz azonban a tömegek ízlésneveléséről beszélni, amikor az iparban még nem mindenütt tapasztalható a szép iránti igény. Sok múlik a gyári konstruktőrökön, gyártmányfejlesztő mérnökökön. Sajnos, egyes vállalatoknál még mindig csak a jó konstrukciót tartják fontosnak, s a forma sokadrangú kérdés. A gyártmányfejlesztésnek sem kritériuma a formafejlesztés! Ez mérhető le az évente kibocsátott termékeken is, melyeknek csak 4 NOGRAD 197? április 10., vasárnap Forma és kosízlés II vevő a szemével választ szűk köre dicsekedhet azzal, hogy tetszetős külsejét formatervezőtől kapta. Nem akarok általánosítani, hisz a nagy gyárak — például az IKARUS, a SZIM, a MEDICOR, a VIDEOTON — formatervező-gárdája elismerten világszínvonalon dolgozik. A gép- és műszeriparban is — bár még a gyártmányfejlesztésnek nem mindenhol komponense a formatervezés — azért már összehasonlíthatatlanul szebb gyártmányok készülnek, mint 10 évvel ezelőtt. A háztartási gépeket előállítók is a megbízhatóság, a könnyen kezelhetőség, a biztonság követelményei mellett követik a korszerű esztétikai irányzatot. NEM LEHET KIFOGAS A közízlésre a tömegcikkgyártók hatása igen nagy, mivel termékeikkel „benépesítik” életünket. - Ezért éppen itt nem szabadna a takarékosságra hivatkozva csökkenteni a formatervezés költségeit, mely annyira csekély, hogy a terméket lényegesen nem drágítja. Az sem lehet kifogás, hogy a vállalatnak nincs megfelelő formatervezője. Az Iparművészeti Vállalat formatervező-irodája nyolcvan szakembert foglalkoztat, akik a magyar ipart bármilyen szakmában ki tudják szolgálni: a legkülönbözőbb ágazatokban — a híradástechnika, a műanyagipar, a gyógyászat, az építőipar, — közreműködnek az új gyártmányok esztétikus, modern formaalakításában. Évente 350— 450 témára kapnak megbízást, hetenként zsűrizik a terveket. Partnereik között találjuk az ORXON-t, mely a legújabb divatirányzatnak megfelelően kéri a formaterveket. ök tervezik a kozmetikai és a háztartási ipar flakonjait, tubusait, az ELZETT zárait, kulcsait fém evőeszközeit. A motorosok védősisakjától kezdve, az elektromos számítógépeken, vezénylőszekrényeken át, a moszkvai olimpiára készülő riporterberendezésig ,a legváltozatosab' gyártmányskálán „játszanak a formákkal. 1 HÁZGYÁRI KONYHAPROGRAM A magyar ipari formatervezők kezdeményezésére még a hetvenes évek elején megszületett a házgyári konyhaprogram. Célja: az otthonok kellemes környezetének megteremtése, ahol . a család minden tagja a háztartási munkákat gyorsan, kényelmesen, korszerű és ízléses eszközök segítségével elvégezheti. Hogy mekkora szerepe van a konyhaprogramnak a lakosság ízlésformálásában, bizonyításra elég néhány adat: 1970- ben 3 miliő 142 ezer lakást tartottak nyilván hazánkban. A távlati fejlesztési tervek szerint 1971—85 között 1 millió 200 ezer lakás épül, melyek több mint egyharmada házgyári elemekből készül. Számítva az időközbeni szanálásokra is, a nyolcvanas évek derekán a lakásállomány 20 százalékát házgyári típus teszi ki. A régi nagy alapterületek leszűkültek, más lett a lakások térelosztása korunkban. Az építőipar korszerűsödésével lépést kell tarJ tania a könnyűiparnak, a lak- berendezési ágaknak is. É* itt jön a formatervezők egységes- elképzelése: létrehozni az iparban a gyártmányok szín-, forma- és mintaösszhangját. A programba olyan nagy vállalatok is bekapcsolódtak, mint a Finomkerámiai Művek, a Lampart Zománc- ipari Művek, a VBKM Elektromos Hőkészülékek Gyára. Eddig már több mint háromszáz tárgyat, eszközt hoztak forgalomba a házgyári konyha komplett családjaként. Az áruházakban, vas-edény boltokban egész sorozatokat vásárolhatunk a zománcos, magyaros virágmintás garnitúrákból, melyek a konyha díszei. A program — kétségtelen — egészséges folyamatot indított el az ipar szépigényének felkeltésére, az ütem azonban kissé lassú, s nem elég széles körű. A Minisztertanács 1005/76. (III. 7.) számú rendeleté társadalmi jelentőségű rangra emelte az ipari formatervezést. A gyárakon múlik, hogy éljenek ezzel a társadalmi ranggal, mely az összetettebb, igényesebb gyártmányfejlesztésen kívül a közízlés irányítására is kötelez. Horváth Amt« i í I
