Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)

1977-04-10 / 84. szám

Világ proletárjai, egyesüljetekí NOGRAD .TANÁCS LAPJA XXXIII. ÉVF., 84. SZÁM ARA: 1 FORINT 1977. ÁPRILIS 10., VASÁRNAP Fidel Castro hazaérkezett Havannába Számos afrikai országban, valamint az NDK-ban és a Szovjetunióban tett, több mint egyhónapos nagyszabású látogatókörútja utánj moszk­vai tárgyalásai tcfejeztével pénteken kora este visszaér­kezett Havannába Fidel Cast­ro kubai állam- és kormány­fő, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára A kubai vezető olyan afri­kai országokat keresett fel, amelyekkel Kuba testvéri, il­letve baráti kapcsolatokat tart fenn. Olyan országokat, ame­lyek a fejlődés szocialista, an- tiimperialista útjara léptek. A látogatások közül kiemelke­dett természetesen az angolai út. Ez volt ugyanis Fidel Castro első hivatalos látoga­tása abban az afrikai ország­ban, amely egyebek között a kubai nép és a kubai fegyve­res erők segítségével vívta ki függetlenségét és építi az új, szocialista típusú országot. Fidel Castro körútja befeje­zésének napján a kubai sajtó, a ráülő és a televízió elsősor­ban természetesen a Szovjet­unióban folytatott megbeszélé­sek jelentőségét hangsúlyozta. A rádió és televízió esti híra­dóinak kommentátorai a leg­magasabb szintű, szovjet—kubai tárgyalásokról szólva kiemel­ték a teljes nézetazonosságot, hangsúlyozva, hogy a szovjet vezetők teljes egyetértésével találkozik a szocialista Kuba kül- és belpolitikája, kubai részről ugyanakkor igen nagy­ra értékelik a Szovjetunió Kommunista Pártjának bé­kepolitikáját és a nemzetközi enyhülés és a békés egymás mellett élés érdekében tett erő­feszítéseit — hangoztatták a kommentátorok (MTI) 4sszada Szovjetunióba látogat A szombati szovjet lapok elsőoldalas jelentése sze­rint az SZKP Központi Bi­zottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének és a Szovjet Miniszter- tanácsnak a meghívására áp­rilis második felében párt- és kormányküldöttség élén hi­vatalos, baráti látogatásra a Szovjetunióba érkezik Hafez Asszad, a Szíriái Arab Újjá­születés Szocialista Pártjá­nak főtitkára, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke. A látogatás időzítése azt bi­zonyítja, hogy a küszöbönálló újabb magas szintű tárgyalá­sok fontossága messze túlter­jed majd az utóbbi években igen eredményesen fejlődő kétoldalú szovjet—szíriai kap­csolatok ápolásán. Jasszer Arafatnak, a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet vezető­jének moszkvai tárgyalásait követően 'és a májusra terve­zett genfi szovjet—amerikai konzultációk előtt, mindkét ország szempontjából kie­melkedő jelentőségű az ál­Hazaérkezeft a Szovjetunióból az MSZMP- küldötfség Szombaton „ hazaérkezett Moszkvából a Magyar Szocia­lista Munkáspárt küldöttsége, amely az SZKP Központi Bi­zottságának meghívására Bor­bély Sándornak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának vezetésével tartózkodott a Szovjetunióban. A delegáció tagja volt Jakab Sándor, a Központi Bizottság tagja, a KB osztályvezetője, Horváth Miklós, a Vas megyei pártbi­zottság első titkára, Újhelyi Tibor, a Borsod megyei párt- bizottság titkára és Závori László, a budapesti pártbizott­ság osztályvezetője. A párt­küldöttség munkájában részt vett Marjai József, az MSZMP KB tagja, hazánk moszkvai nagykövete. Szovjetunióbeli látogatása idején a magyar delegáció me­leg, baráti légkörű megbeszé­léseket folytatott I. V. Kapi- tonowal, az SZKP Központi Bizottságának titkárával, az MSZMP XI és az SZKP XXV. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról, a fejlett szo­cializmus és a kommunizrrius építésének eredményeiről. Vé­leménycserére került sor a pártirányítás kérdéseiről, a párthatározatok végrehajtásá­nak megszervezéséről és ellenT őrzéséről, a lenini munkastí­lus továbbfejlesztéséről, vala­mint a testvéri magyar—szov­jet kapcsolatok és a gazdasá­gi együttműködés időszerű kérdéseiről. A magyar pártküldöttség ta­lálkozott a moszkvai városi és a Bauman kerületi pártbizott­ság vezetőivel, látogatást tett a pulai területi és novomosz- kovszki járási pártbizottságon, megtekintett ipari és mező- gazdasági üzemeket. A delegáció* a Ferihegyi re- pülőtérep Győri Imre, a Köz­ponti Bizottság titkára fo­gadta. Jelen volt Felix Bog­danov, a Szovjetunió buda-1 pesti nagykövetségének ideig­lenes ügyvivője. (MTI) Heves tüntetések Pakisztánban A pakisztáni jobboldali el­lenzék pártjai által felhecceit tüntetők szombaton Véres ösz- szetűzéseket provokáltak La- horéban, Punjab tartomány fővárosában. A március elejei választáso­kat követően a jobboldal — az eredmények meghamisítá­sával vádolva a kormányt — országszerte támadásba len­dült és belpolitikai feszültsé­get szítva demagóg jelszavak­kal elégedetlenkedők tömegéit vitte tüntetni az utcákra. / A választásokon súlyos ve­reséget szenvedett jobboldal lahorei fellépésére az adott alkalmat, hogy szombaton ke­rült sor az újonnan megvá­lasztott tartományi parlament képviselőinek eskütételére és első ülésére. Szombaton a reggeli órák-: ban Lahore különböző pont­jairól felizgatott csoportok in­dultak a város központja felé. hogy megakadályozzák a parlament ülését. Számos üz­letet kifosztottak és felgyúj­tottak, autókat borítottak fel — mindezt annak „alátámasz­tásául”. hogy követelik a kor­mányfő lemondását. A rendőr­ség megpróbálta békésen le­szerelni a tüntetést, de az egy­re előrenyomuló csoportok kő- záporral válaszoltak. A gyúj­togatások nyomán a várost füstfelhő lepte el és megbé­nult a közlekedés. A jobbol­dal részéről kiprovokált ősz- szecsapásokban tűzfegyverek is eldördültek. Az első jelen­tések szerint mintegy tucat­nyian életüket vesztették és 100-ra tehető a kórházakban- ápolt sebesültek száma­láspontók további egyeztetése az átfogó közel-keleti rende­zés kérdéseiben. Mint ismeretes, a szovjet álláspont szerint jelenleg, amikor az egyiptomi vezetés politikája gyakorlatilag az Iz­rael által képviselt imperia­lista érdekek kezére játszik a Közel-Keleten, Szíria azok kö­zé az arab országok közé tar­tozik, melyek a legkövetkeze­tesebb magatartást tanúsítják az aritiimperialista arab egy­ség védelmében, az imperializ­mus es cionizmus elleni harc­ban. A Szovjetunió és Szíria ál­láspontja megegyezik abban, hogy igazságos és tartós béke a Közel-Keleten csak az iz­raeli csapatoknak az 1967-ben elfoglalt területekről való tel­jes kivonása mellett képzel­hető eL Mindkét ország a rendezés feltételének tekinti a palesztinal nép önrendel­kezési jogának az önálló ál­lamalapítási jogának érvénye­sítését. Mindkét ország szem­behelyezkedik az Izrael által erőltetett részleges intézkedé­sekkel és az átfogó rendezés­hez a genfi értekezletet te­kinti megfelelő fórumnak az­zal a megkötéssel, hogy a tanácskozáson kezdettől fog­va teljes jogú partnerként részt kell venniük a Palesztinái képviselőknek is. HC/5VÉT Mai számunkban : Önmagukkal szembenézve Pedajm^iai díjasok SBTC— Ú. Dózsa 2—1 A tavaszi tárlatról A költészet napja Csatlakozás a csepeliek felhívásához 32 milliós forgalom A Nógrád megyei Iparcikk­kiskereskedelmi Vállalat Mar­tos Flóra Népköztársaság Ki­váló Brigádja csatlakozva a csepeli munkások versenyfel­hívásához a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulója tiszteletére készítet­te el versenyvállalását. A bri­gád 1976. évi jó eredményei megfelelő alapot adtak ehhez. A brigád vállalása a hár­mas jelszó jegyében született. Nem kevesebb, mint évi 32 millió forintos forgalom lebo­nyolítására vállalkoztak, ami 12,1 százalékkal haladja meg az elmúlt évit. Ennek érdeké­ben még jobban szervezik a kereskedelmi munkát. Tovább lépnek a helyi árualap fel­kutatásában, s több vásárt ren­deznek az áruházban.. Foko­zott figyelmet fordít a brigád a munka- és üzemszervezés­re. A vállalatnál meghirdeti a Dolgozz Hibátlanul mozgal­mat.. Az idén két újítási ja­vaslat benyújtását vállalják, s 200 óra társadalmi munká­val járulnak hozzá a költsé­gek csökkentéséhez. A raktá­rozás belső átszervezésével na­gyobb lehetőséget nyújtanak a . eértékelt áruk értékesítésé- nez. Emellett a brigád valameny- nyi tagja tanul. A politikai ok­tatáson mindannyian ott van­nak, de a szakmai képzést sem hanyagolják él. A ta­nulókat megkülönböztetett figyelemmel nevelik, beszá­moltatják a végzett munkáról, az iskolai eredményekről, szükség esetén külön is foglal­koznak egy-egy tanulóval. A szakmai képzésben résztve­vőknek biztosítják a műszak­csérét. Az újonnan belépő dolgo­zóknak és a GYES-ról vissza­térőknek fokozott segítséget nyújtanak. Továbbra is nagy gondot fordítanak az udvari­as kiszolgálásra. A már ko­rábban meghirdetett Panasz- mentes kiszolgálást mozgal­mat tovább erősítik, hogy minden vásárló elégedetten távozzék áruházukból. A 401' sz. áruda segítése mellett újabb három iparvidéki ruhá­zati bolt támogatására vállal­koztak, így a 388. 391, 396 sz. árudák választékának bővíté­sére. A salgótarjáni XI. sz óvodával már korábban kiala­kult együttműködést ' szocia­lista szerződéssel erősítik meg. Az óvodánál a kollektí­va 150 óra társadalmi mun­kát vállal, s ez évben is ren­deznek közös bemutatót a gyermekruházat kollekcióiból. i hónap Szép hagyományaink közé tartozik, hogy tavasszal meg­rendezzük a fásítás hónapját. Azt a hasznos tevékenységet jelenti, hogy mindannyian, akik tehetjük, elültetünk lega­lább egy-egy facsemetét, amely kiterebé.yesedik, hús árnyat nyújt, leveleivel tisztítja a levegőt, széppé teszi környezetün­ket. Ezért tehát minden fáradtságot megér az akciót teljes sikerre vinni. A közelmúltban megyei tanácskozás zajlott le, ahol rész­leteiben is megbeszélték a közvetlen tennivalókat, hogy gon­dos szervezéssel, csemeték biztosításával újabb és újabb fá­kat telepítsenek. Megyénkről azt szoktak mondani, hogy er­dőben gazdag, de fában szegény. A facsemete, amint most tesznek a földbe, azt szolgálja, hogy - gazdagabbak legyünk fában is. Az említett tanácskozáson a megyei illetékesek di­cséretben, erkölcsi és anyagi elismerésben részesítették a fa­ültetésben kitűnt társadalmi munkásokat. A fa növekedési ideje — fajtájától függően — ember­öltőt is igényel. Akik néhány esztendővel ezelőtt akár la­kótelepükön, akár az út mentén, vagy éppen az erdő vala­melyik részén elültették a csemetét, figyelemmel kísérhetik növekedését. Olyán esetről is születtek feljegyzések, hogy a fásítás kezdetének kezdetén valamikori mocsaras részekre telepített fák parkká nőttek a községek legnagyobb örömé­re. Talán nincs is falu, ahol erre ne mutathatnának példát. De éppen azért, mert a fa növekedése emberöltőket igé­nyel, valamint azért, mert fában szegények vagyunk, szük­séges esztendőről esztendőre megismételni a tavaszi ültetést. Társadalmi erők végzik többségében a munkát; öregek, fia­talok egyaránt. Iskolások mozdulnak meg, gyárak kollektí­vái, termelőszövetkezetek brigádjii, hogy ícmbsátor árnyékol­jon, virág illatozzon az ember környezetében, legyen az mun­kahelye, lakó- vagy pihenőhelye. Példás-megmozdulásokat jegyeztek fel a fásítás történe­téről a megyében. De feljegyeztek olyan eseteket is, hogy a szorgos munkát garázda pusztítók kísérik. Salgótarjánban a legforgalmasabb főutcán, még inkább a mellékutcákban az életre kapott csemetéket gyakran derékba törve találják az ■emberek. Az út mentén elültetett hárscsemetéket engedik a jószágnak e!taposni. Ilyen is tapasztalható némely helyen. Ha vállalkozunk arra, hogy csemetét ültetünk imagunknak a szé­pért, a jóért, vállalkoznunk kell arra is, hogy megvédjük. Az erkölcsi elítélés mellett a konkrét büntetésre is szükség van. Hatóságok, tanácsok segítsége szükséges ehhez, de leginkább széles kői ű társadalmi összefogás, amely megállítja azokat, akik rombolnak, pusztítják a természetet. A fásítás hónapjában vagyunk. Társadalmi erők moz­dultak meg a sikere érdekében. Kísérje munkájukat megbe­csülés, elismerés! _ ß _ L eköszönt az izraeli had iigyrni n iszter Simon Peresz izraeli had­ügyminiszter, a pártvezetői funkciójából csütörtökön este — devizabűntett miatt — le­köszönt Jichak Rabin legesé­lyesebb utódja, pénteki rádió- nyilatkozatában .kijelentette: javasolni fogja Jigal AUon külügyminiszternek, hogy fog­lalja el a „második helyet” az Izraeli Munkapárt választási- jelöltlistáján. Az „első helyre” törekvő Peresz hozzátette még, szerin­te Alton erősen pályázik a listavezetői posztra, noha er­ről még semmiféle hivatalos döntés nem született. A hadügyminiszter végül azt bizonygatta: ha ő lenne az ország miniszterelnöke, „akkor nem változtatna Izra­el külpolitikáján” és '.ösztö­nözne minden kezdeményezést, amely lehetővé tenné, hogy 1977. második , felében újból összeüljön a genfi konferen­cia'’. Az AFP szerint Peresz pén­teki kijelentéseivel igyeke­zett. leküzdeni megválasztásá­nak fő akadályát, a magát baloldalinak . valló, Cionista Egyesült' Munkáspárt (MAPAM) kategorikus ellen­állását. A MAPAM — amely 1969-ben az Izralei Munka­párttal választási szövetség­ben vett részt az akkori vá­lasztásokon — ugyanis úgy döntött, hogy kiválik' a mun­káspárti „frontból”, ha a má­jusi választások után Simon Péreszt jelölik miniszterelnök-! ké.

Next

/
Oldalképek
Tartalom