Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)
1977-04-23 / 94. szám
Ünnepi ülés Moszkvában Ünnepi ülésen emlékeztek meg pénteken Moszkvában, a Krerril kongresszusi palotájában Vlagyimir Iljics Lenin születésének 107. évfordulójáról. Az ünnepségen megjelentek a Szovjetunió Kommunista Pártjainak veteránjai, a Nagy Honvédő Háború harcosai, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére indított szocialista munkaversenyben résztvevő moszkvai vállalatok dolgozói, a Szovjetunió tudományos és kulturális életének kiemelkedő személyiségei, a Moszkvában akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői és tagjai, külföldi vendégek, a szovjet hadsereg tagjai. Az ünnepi ülés hatezerfőnyi résztvevői nagy tapssal köszöntötték az elnökségnek pontosan délután öt órakor a terembe lépett tagjait. Az ünnepi ülés elnökségében foglaltak helyet Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára. Nyikolaj Podgornij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, valamint a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet kormány más vezetői. A Szovjetunió állami Himnuszának elhangzása után Viktor G-risin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a moszkvai városi pártbizottság első titkára nyitotta meg az ünnepi ülést, majd Mihail Zimjanyin, az SZKP Központi Bizottságának titkára. az ünnepi ülés szónoka lépett az emelvényre. A Lenin születésének 107. évfordulója alkalmából a Kreml kongresszusi palotájában rendezett ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget Az ünnepi ülésről egyenes közvetítésben számolt be a szovjet rádió és televízió. Munkahelyi, iskolai ünnepségeken emlékezték meg pénteken Lenin születésének évfordulójáról az egész Szovjetunióban. (MTI) As NDK Népi Kamarája küldöttségének látogatása Fejér megyében Az NDK Népi Kamarájának hazánkban tartózkodó küldöttsége, élén Horst Sinder- mannnaí, a Német Szocialista Egységpárt KB Politikai Bizottsága tagjával, a népi kamara elnökével pénteken Fejér megyébe látogatott. Elkísérte vidéki útjára a delegációt Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke és Gerhard Reinert, az NDK budapesti nagykövete. A küldöttséget Székesfehérváron, a megyei tanács székházában, a megye párt és tanácsi vezetői fogadták és tájékoztattál?. A tájékoztatón részt vettek Fejér megye országgyűlési képviselői. Az NDK Népi Kamarájának küldöttsége a tájékoztató után az Ikarus székesfehérvári gyárába látogatott, ahol Toldi József vezérigazgató és Tóth István, a székesfehérvári gyár igazgatója mutatta be az európai hírű autóbuszgyárat. Elmondták, hogy az Ikarus az idén összesen 12 ezer autóbuszt gyárt, amelynek fele Székesfehérváron készül. Itt állítják elő többek között az NDK-magyar kooperáció' termékét, az IFA-Ikaruszt. A magyar autóbuszgyártás egyik legnagyobb megrendelője az NDK, ahová 25 év alatt több mint 21,5 ezer autóbuszt szállítottak. A gyár vezetői bemutatták az Ikarus székesfehérvári új gyártócsarnokát, ahol 15 percenként készül el egy-egy autóbusz. A 28 ezer négyzetméteres óriás- üzemben Horst Sindermann, az NDK Népi Kamarájának elnöke beszélgetett a 18 tagú Emst Thälmann lakatos szocialista brigád tagjaival és Boda János brigádvezetőnek átadta Ernst Thälmann fába faragott arcképét. Az üzemlátogatás után a küldöttség az Agárdi Mezőgazdasági Kombinátot kereste fel. (MTI) Értekezlet Tacaingban „Nagyvonalú” kínai kijelentések Aczél Endre, az MTI tudósítója jelenti: Április 20-án, közel féléves előkészítő munka után, az északkelet-kínai tacsingi olajmezőn megnyílt „minden idők” legnagyobb kínai ipari értekezlete, — jelentették be pénteken, a nyitás után két nappal Pekingben. A mammgttgíiácskozásnak, amely az olajkamplexum fedett stadionjában folyik, hétezer résztvevője van. Ezek, az Űj-Kína leírása szerint „nagy tanulóhelységnek” tekintik Tacsingot, és azt vizsgálják, hogy „a saját magunkkal támasztott szigorú követelmények’’ és az „alapos, pontos munka” tekintetében „hol maradnak el” az olajmunkásoktól. A kínai hírügynökség közléséből kitűnik, hogy Hua Kue-feng, a KKP KB elnöke, miniszterelnök, napokkal a tanácskozás megnyitása előtt Tacsingba érkezett, és ugyanő volt, aki elsőként üdvözölte az egybegyűlteket. Rajta kívül Tacsingba utazott és jelen volt a megnyitón a KKP KB Politikai Bizottságának több tagja és kettő kivételével valamennyi miniszterelnök-helyettes. Megnyitó beszédet — Mao Ce-tung és Hua portréi, valamint e kettő egy-egy jelszavát idéző felirat alatt — Li Hsziep-nien PB-tag miniszterelnök-helyettes mondott. Li, a „Tacsing-típusú” üzemek sokasodását sürgetve célként jelölte meg, hogy „valamennyi vállalat váljék a revizionizmus elleni harc bástyájává”. Ilyen módon — szerinte — „Kína ipari fejlődése, gazdasági ereje és védelmi képessége nagy mértékben megnő”. Ezekután és ezzel közvetlen összefüggésben, fölrajzolta hallgatóságának az új világháború rémét, mondván, hogy az „óhatatlanul’’ bekövetkező világégés a „két hegemén hatalom” — az Egyesült Államok és a Szovjetunió — „fegyverkezéséből és háborús előkészületeiből nő majd kL A gazdaság perspektíváiról Szólva Li Hszien-nien megismételte egy néhány nappal ezelőtt kelt vezércikk jóslatát, hogy ugyanis „az egymást követő nagy győzelmek nyomán olyan helyzet alakul ki, — amely egy új nagy gazdasági ugrás irányába mutat”. „Bizonyos — mondta részben Mao Ce-tung, részben Hua Kuo-feng nyomán Li —, hogy képesek leszünk végrehajtani az új nagy ugrást, teljesíteni és túlteljesíteni az ötödik ötéves tervet, beleértve az idei tervet is, bizonyosan modernizálni tudjuk az ipart, a mezőgazdaságot, a honvédelmet, a tudományt és a technikát még ebben az évszázadban és bizonyosan el fogjuk érni az Egyesült Államok gazdasági túlszárnyalásának hatalmas célját néhány évtizeden belül’’. Súlyos harcok Zairo-ban Zaire Shaba tartományában a legsúlyosabb harcok Kanzene térségében folynak, 50 kilométerre keletre Kol- wezitől — jelentették nyugati hírügynökségek. A belga hírügynökség jelentése szerint a legutóbbi harcokban a marokkói csapatok 20 embert veszítettek, 120-an megsebesültek. Idi Amin ugandai elnök, aki pénteken érkezett Kinsha- sába, a nap folyamán többórás megbeszélést tartott Mobutu zaire-i elnökkel az ugandai segítség módozatairól. Megérkezésekor adott nyilatkozatában Amin ígéretet tett arra, hogy országa segítséget nyújt Zaire-nak. A Die Welt értesülése szerint Kamina térségében egyre feszültebb a zaire-i hadsereg és a polgári lakosság viszonya. A katonaság erőszakos cselekményekre ragadtatja magát a körzet lakosságával szemben. * A kubai külügyminisztérium nyilatkozatot tett közzé a zaire-i eseményekkel kapcsolatban. A dokumentum visszautasítja Marokkó azon próbálkozásait, hogy kubai csapatok állítólagos jelenlétére való hivatkozással igazolja beavatkozását a Zaire-ban folyó harcokban. A nyilatkozat rámutat: Kuba egyértelműen kijelentette, hogy a legcsekélyebb felelősség sem terheli a zaire-i eseményekért. Kuba nem vett részt a kormány ellen harcoló felkelők kiképzésében és egyetlen kubai katona sem vesz részt a konfliktusban. Kuba a jelenleg Zaire-ban végbemenő fejleményeket az afrikai ország és népe bel- ügyének tekinti és határozottan ellenzi, hogy a konfliktust több állam, elsősorban Marokkó nemzetközivé szélesítse. Ez a politika arra irányul, hogy támogassa a zaire-i kormányerők harcát a felkelők ellen. ★ Paulo Jorge, angolai külügyminiszter a Paeese Sera című olasz napilapnak adott nyilatkozatában visszautasította az állítólagos angolai „behatolásról’’ szóló koholmányokat. A külügyminiszter hangsúlyozta: Shaba tartományban csakúgy, mint Zaire más részein, népi felkelés folyik és kategorikusan visszautasította, hogy Angola, vagy bármely más állam részt venne a harcokban. (MTI) „Nemcsak konstatálni, hanem tovább is fejleszteni”. Ez az egyik igen fontos gondolat L. I. Brezsnyevnek a szovjet szakszervezetek XVI. kongresszusán elhangzott beszédének abban a részében, amely a közelgő belgrádi találkozóval foglalkozik. A belgrádi találkozó fő tartalma — hangsúlyozta L. I. Brezsnyev — az európai békéről és biztonságról, valamint az európai népek közötti együttműködés fejlesztéséről való gondoskodás kell, hogy legyen. A Helsinki és Belgrád közötti két év lehetőséget ad a találkozó részvevőinek, hogy összegezzék azokat az eredményeket, amelyek az európai politikai légkör enyhülésében, a kelet-nyugati államközi kapcsolatok bővülésében, a gazdasági kapcsolatok meg- élénkítésében jutnak kifejezésre. De az enyhülési folyamat előnyös oldalainak egyszerű összegezése ma már nem elégítheti ki Európa népeit, hiszen ez a kontinens egy nemzedék éleBelgrád előtt Biztonságról, enyhülésről NÓGRAD - 1977. április 23., szombat tében kétszer volt világhábo- ember, népéért felelős korrá hadszíntere. mány. . , . ... „ A népeket lehetetlen megAz enyhuiés napjainkban ^ £.r a szembenAUandó figyelmet követel. állás jobb> mint a béke. En. Újabb biztatásokra van szűk- nek ellenére az utóbbi idő_ seg e folyamat szeiesedesehez ben a jet katonai fen . es ahhoz, hogy veglegesse getés„ jelszavával és az ) em. váljék. béri j0g0k védelmének” lepÉppen ez a belgrádi talál- le alatt a nyugati propagan- kozó alapvető feladata! Áz daközpontok csinnadrattát enyhülésért tett lépések fele- csapnak a szocialista ors'zá- lős és alkotó szándékú meg- gok ellen. A kampány kezde- közelítése megbízható alapul ményezői azt remélték, hogy kínálkozik a záróokmányban az „emberi jogok védelme” elfogadott teendők megváló- címén bonyolíthatják a nem- sítására és további tervek ki- zetközi helyzetet a belgrádi dolgozására. A Szovjetunió- találkozó küszöbén. Ugyanak- nak az enyhüléssel és a föld- kor nyilván nem számoltak rész biztonságával kapcsola- az általuk csapott lárma le- tos elvi és gyakorlati állás- hetséges következményeivel, pontja az egész világon élénk Nagyon is természetes, hogy visszhangra talált és az új egyes tengerentúli vezető sze- szovjet lépéseket kedvezően mélyiségek politikai rövidlá- értékeli minden jó szándékú tását kritikával fogadják Nyu- ’ _________________gat-Európában, ahol egyre Í kevésbé kívánnak gondolkodás nélkül az USA külpolitikai tervei szerint cselekedni. A napokban egyebek között Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke kijelentette, hogy aki kezet nyújt az úgynevezett „ellenzékieknek”, az több mint ellentmondásosán, felelőtlenül cselekszik. Annál is inkább, mivel nyilvánvaló, hogy Bu- kovszkij, Amalrik és hasonszőrű társaik, akik a szocialista rendszer, a szovjet nép rágalmazását választották hivatásukul és jövedelemforrásukul, tiltakozásukkal saját problémáik megoldására törekszenek. őket pártfogolni ellentétes az enyhüléssel; a pártfogók célja: elvonni a közvélemény figyelmét a saját országukban fennálló állapotokról. megkísérelni a légkör megmérgezését a jugoszláv fővárosban rendezendő találkozó előtt. Az enyhülés ellenfelei azt szeretnék, hogy az európai együttműködés további lehetőségeinek alkotó megvitatása helyett Belgrád az „emberi jogok” kiagyalt problémája feletti összeütközés színterévé váljék. Jurij Puskin Az MSZMP KB székhazában kitüntetéseket adtak át a lenini eszmék terjesztésében kiemelkedő szerepet vállaló propagandistáknak. Az ünnepség en Győri Imre, az MSZMP KB titkára mondott beszédet. Javaslatok A jövő hónapban folytatódnak a megbeszélések a Szovjetunió és az Európai Gazdasági Közösség tagországai között a halászati keretmegálfla- podásról. A felek brüsszeli tárgyalásain ismét áttekintették a keretmegállapodással kapcsolatos javaslatokat. SzovBrüsszelben jet ^részről konkrét javaslatod kát tettek a kifogható hal mennyiségének szabályozásává is, az EGK azonban egyelőre nem volt kész ilyen megbeszélések folytatására. A! keretrríegállapodás számos pontjában egyetértés jött lét-i re a felek között. (MTI) j Hétvégi jegyzet A majom emlékei Előadó-körutat tett Nyugat-Európában „a világ legeikor resebb szerzője.” Az egyik könyvéből készült filmet nálunk is játszották, ez volt a címe: „A jövő emlékei.” Erich von Däniken művei rekordpéldány számban jelefntek meg, ed-* dig harmincmillió kelt el belőlük. Ügy látszik azonban, személyes kapcsolatokat is kíván tartani olvasóival, híveivel; A majna-frankfurti —, ez egyszer teljesein indokolatlanul Népművelő Otthonnak nevtezett — épületben minden bírálatot, hitetlenkedést és gúnyt fölényesein félresöpörve, magabiztosan lépett a pódiumra. Hallgatóságát csaknem led , taglózva közölte: „Állítom, hogy földünk — korai időszar' kában — többször is kapott látogatóikat a világmindenség-» bői. Ezek a lények megváltoztatták elődeink génjét és így, vált belőlünk emtlar. Különben még mindig a majmok kör zött élnénk.” Ez a lényeg. Következett órákig tartó előadásban rész-’ letesen az, amit a szerző bizonyítéknak szánt. Lám, a régi mondák olyán tüzes szekérről beszélnek, amely eltűnt az égben; a brazíliai kajapó indiánok ősi szokás szerint szalmából öltöztetett férfit táncolnak körül, és ez az alak a megszólalásig hasonlít egy űrhajóshoz; vagy, mivel indokolható a csaknem megközelíthetetlen magasságokban található óriás sziklalapok léte, ha nem azzal, hogy néhány tízezer évvel ezelőtt űrrepülőtérként szolgáltak; hogyan fejtsük meg azoknak a sziklarajzoknak a Jelentését, amelyek (némi fantáziával) asztronautákra emlékeztetnek ? Mindez éppen elég ahhoz, hogy a hideg fejjel ott ülő közönség mélyen meggyőződjék a szerző történeteinek — va ] ősz: nu: i en seg érő!. Mégis, az irodalom és a jó könyvek híveit valósággal megrémítette Darákén síkére. Harminc- millió ott, ahol néhány tízezres példányszám már kiemelkedő eredménynek számít!’ Igaz. nem mindenki hiszi el a könyvben olvasottakat, sokan egyszerűen úgy tekintik, mint valami krimit. De a harmincmilliós szám mégis csak elgondolkoztatta azokat, akik tudják, hogy akár szélhámos a szerző, akár megszállott, elmélete sokakat mogbolondított. Az NSZK-ban egy közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek négy százaléka hisz abban, hogy az űrből érkező zöld emberkék előbb, vagy utóbb elözönléssel fenyegetik a Földet. Most jut eszembe még valami. Annak, aki túl sokat olvassa Däniken műveit, még ennél is megrendítőbb gondolata támadhat; a tóid emberkék ismét beavatkoznak génjeink, tehát az öröklődést szabályozó sejtek fejlődésébe és visszaküldenek bennünket a majmok közé. Lehetséges, hogy ez a folyamat, a zöld emberkék titkos látogatásainak következtében, egyeseknél már meg is kezdődött? Tatár Imre A genfi konvenció módosítása a gerillákra vonatkozóan Az 1949-es genfi konvenció sek lesznek az 1949-ben el- felülvizsgálásával foglalkozó fogadott nemzetközi rendelke- nemzetközi diplomáciai érte- zések. kéziét pénteken 66 szavazat- A hadifoglyok védelmét tál, 18 ország 'tartózkodása biztosító rendelkezések azon- mellett és két ország — Izra- ban csak abban az esetben el és Brazília — ellenszavaza- alkalmazandók a gerillákra is, tavai szemben elfogadott egy amennyiben azok a támadás olyan kiegészítő cikkelyt, és az azt megelőző haömozdu- amelynek értelmében a jövő- latok során megkülönböztet- ben a fegyveres cselekmények hetőek a polgári lakosságtól során fogságba eső nem-regu- és akcióik folyamán fegyve- láris hadviselőkre is érvénye- reiket nyíltan viselik. (MTI)