Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)
1977-04-23 / 94. szám
Lókos-parti zöldségesek Propagandiistdlt Erősebb a beton A hagyományok sokszor "alomban. A sokféle feladat erősebben kötnek, mint a be- közül, amellyel megbízták, a ton. Az elkötelezettséget, a propagandamunkát szerette a hűséget a rTasasokhoz, a gyár- legjobban. Amikor a művelőhöz mindennél többre tartót- dési otthonban kiállt a fiúk, ta. s egyebe nem lévén, ezt a lányok elé és beszélt nekik hagyta fiaira az öreg Bucsek. a szocializmus szép eszméjé- Nem is volt kettőnél több ről, bontakozó életünkről. A munkahelye. Az acélgyárban, munkáról, amelyet csak be- a szögverőben kezdett, s on' csülettel érdemes, szabad veX' t m§r, fog Ambrus és felesége a melegágyi paradicsom palántát gondozzák. ágyat mutatta, amit éjjelre akik legjobban tudják; az időtakarnak. nappal kinyitnak, járás végül is számukra is el- ahol védve a hidegtől, gyor- következik. Akkorra már teljes zsöny felől jön széllel, kavar- san növekedik a palánta. Ép- készenlétben a megerősödött va a port maga előtt. Nincs pen a paradicsomot kellett palántákkal kilépnek a LókosgondozniuK, dédelgetniük, parti homokra és felnevelik a hogy az üveg alatt se káro- zödséget, dinnyét, sodjanak. Nagy szaktudói an- . , , , ,. . — Kiváló itt a lehetőség, jó a felszerelés, kifogástalan a tsz-szel való kapcsolatunk.. — mondta Ambrusné. A homokoson, ahol á Lókos közelíti az lpolyt, nem akar engedni a hideg. A Börnyugalom tőle. pedig a palánták megnőttek a melegagyakban, kiültetésre várnák. De ilyén szeszélyes időben me- nak, hogyan kell ilyen esetben lyik kertészkedő ember bátorkodna kiültetni szokott zsenge is bánni a törékeny növény a meleghez nyel. Hát még a dinnye pa- növényeket. lánták, azok csak az érzékeAmbrus János feleségével nyek.l Amikor kirakják, akkor Hortról szegődött az érsekvad- is valami burát, vagy más kerti termelőszövetkezethez védőeszközt raknak rá, hogy zöldségfélét termeszteni, valamint dinnyét. Régi szövetségese a közös gazdaságnak Ősszel mennek, tavasszal jönnek. Megépítik a földkunyhót, be- mét mondta; rendezkednek vízzel, baromfival, meg néhány nagyon mérges kutyával és dolgoznak. Kettőjük közül az asz- szony beszédesebb. a hideg ne gyengítse Ambrus Janos, a kertész hal kan, inkább a növényekre, A közös gazdaság szépen megművelte számukra a földet, a patakparton ott az ön- tözőberendezes, ha kitavaszodik, akkor délről simogatja a nap a földet. Minden együtt, nan került később a tűzhelygyárba. A tisztítóműhelyben volt csoportvezető, amíg nyugdíjba ment. — Annak idején én is ilyen gesni, ma s a holnap miatt is. Már alapszervezeti titkár volt a tmk-soknál, a szerszámkészítőknél, amikor Mis" kolera küldték pártiskolára. szándékkal léptem a tűzhely- Hazajövet új lendülettel lát- gyárba... Megtanulom a szak- tott munkához a gyárban, az mát, aztán oda se a nyug" alapszervezetben. Aztán egv- díjig — mondja Bucsek Kál- szei. „ak suttogni kezdték, mán, az öt fiú közül a legidö- később nyíltan is a szemére s^b. vetették: arra használja a Éppen harminc esztendeje, parttitkári funkcióját, hogy hogy elszegődött tanulónak, anyagi előnyöket harcoljon szerszámkészítő lakatosnak, ki maganak. A pártvizsgálat. Fogékony, ügyes kezű fiú amelyet maga ellen kért, vevőit. Szerették, szívesen ta- gui igazságot szolgáltatón nították a mesterek. Gyorsab" neki. Hanem a szájaíze. vala- ban is szabadult mint a töb- hogv keserű maradt. Elment biek. Akkoriban szakmai ve- a gyárból. télkedők egész sorát rendez ték, s Bucsek Kálmán mindig a legjobbak között végzett. Lassan nyolc esztendeje, hogy Nagybátonyban, a gép- üzemben dolgozik. A tmk- sok csoportvezetője. Me- « gyünk keresztül a műhelyen, mentem én el a gyarból. Hol f közbeil y.eg felrno2du^ lattal „bemutatja' a forgács»' radtan bukdácsolnák a szaval. , __ J eléül annak, hogy egyszerre könnyű is, nehéz is idézni az elmúlt esztendőket. — Nem volt nekem az elismeréssel soha bajom... mint a szóra fordítva figyel- amit a természet ad, es ehhe? párosul az Ambrus család — Az éjszaka is fagypontra szorgalma, hozzáértése. A Lósüllyedt a hómérséklet... kos-partról az idén is visz- , , . . 'nett majd 'zöldséget a fogyaszMegis, bármilyen a természeti körülmény, — Azért jövünk ide, hogy puszta alatt, a Lókos-pai'ton paprikát, paradicsomot, diny- csalt az ember lesz a győztes, nyét termesszünk. Nekünk ez Szembefordulnak a természettel. Este, mint a pólyást bebugyolálják a melegágyakban növekedő palántákat. Nappal, a napsütéssel melengetik. Nagy értékről van ott szó. * ,r toknak, és biztosán jó minő- Dimitrov segűt_ — B — lókat, asztalosokat, targoncajavítókat, s csoportját. Azok közül a fiatalok közül is néhányat, akiket ő tanított a szerszámfogásra, a sokféle gé,p kezelésére. készítésere, Miért is lett volna? Bucsek Mert munkájuk már régen Kálmán sokat és jól dolgo- nem csupán a nógrádi bá- zott. A munka soha nem nyák gépeinek javítását je- csak a pénz lehetőségét je- lenti. Szerszámokat, bonyolult lentette számára. Azt is. de gépeket készítenek kisebb-na- többet annál! Sokszor t-op- gyobb hazai vállalatoknak, rengett azon. hogyan lehetne Kisterenyéről, a 2-es villa- hosszabb életű a szerszám, mosüzemből. ahol Bucsek amelyet készít, amelyet keszr Kálmán felesége is dolgozik, tenek. Valamennyi újítását az NDK-ba szállítanak mo- olyan alkotásnak tekintette, tm-tekercsekei amelynek mások is hasznát veszik. Többször kapott elis- s hogy a munka így összemérést. amely a kiváló dől- koti valamennyi műhellyel, gozókat illette meg. A gyár «mnak a pártmunkában is öt-hat legjobban fizetett mun- hasznát látja. Mert Bucsek kásái közé tartozott. Aztán Kálmán szervező titkár volt egyszer csak úgy érezte, m*r a gépműhelyi alapszerszéthullott körülötte minden... Fiatalon került a pártba. _ .. .... . É veinek száma éppen csak J:es vezetben is. Amikor a tmk- sok különváltak, önálló alap- szerevezetet hoztak létre, ott súrolta a húszat. Nem volt véletlen lépés, apja nyomdokaiban járt. Dolgozott a szaktermészetesen ta. propagandisSorolni sem egyszerű, hány szervezetben, az ifjúsági moz- tanfolyamot vezetett. — Legutóbb társadalompolitikai kérdésekkel foglalkoztunk. azt megelőzően gazdaságpolitikánkat beszéltük meg... Fogalmazódik a kérdés: ném nehéz így váltani szinte minden esztendőben?— Olyan ez. mint: maga az élet... — mondja elgondolkodva. — Az emberek sok mindenre keresnek választ. Megyek keresztül a műhelyen, szólnak, kérdeznek... Egyiknek sem mondhatom. hogy várj komám, visszajövök holnap. Mert akkor már megint más kérdések feszítik őket. Az én dolgom pedig az. hogy segítsem őket eligazodni. Iránytűje az az ismeret, amelyet folytonosan gyűjtöget és a sokesztendős tapasztalat a munkában, a pártéletben. Gyepest Bélával, a pártbizottság titkárával váltunk szót: A gépműhelyben több alapszervezet is tevékenykedőik. Az új párttagok tanfolyamát együtt szerveztük meg és felkészítésüket Bucsek elvtársra bíztuk... Mert igazabban aligha szólhat valaki a pártról a most indulóknak annál, aki együtt lélegzett, együtt nőtt a mozgalommal... Akit ismernek, elismernek és sokra becsülnek társai. X Pénteken a Parlamentben az Elnöki Tanács kitüntetéseket adományozott a propagandamunka legjobbjainak. Bucsek Kálmán, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta. Éppen huszonöt éve. hogy tagja, propagandistája a pártnak. S nála ez nemcsak a szemináriumokat jelentette, s nem is csak a taggvűléseket. ahol a politikáról, a politikáért szóltak. Ezzel együtt mindennapi tetteit, eddigi munkás életét. Meg a következő éveket, hiszen csak negyvenöt esztendős. Nézi a kitüntetést és első gondolatai az apját kerésik. Vajon mit szólna most az öreg vasas, ha élne? Vincze Istvánné a mesterségünk. Itt nincs munkaidő, reggeltől késő estig talpon kel! lenni. Még éjszaka is, ha a helyzet úgy kívánja. .. Most pedig úgy kívánja. Szembe fordult az északról délnek vágtázó hideg szélnek, Nyolc hektáron termesztett zöldségről, dinnyéről, amit varnak majd a környező kő- ami kendőjébe kapaszkodott, segekben, városokban a fo- tépte szoknyáját és vágta a gyasztók. Az Ambrus-házas- homokot a szemébe. A meleg- par türelme nem fogy el. Ok, Gyenge a társadalmi tulajdon védelme Ezt mutatják a statisztikai adatok a Nógrád megyei Élei- miszcr-kiskcreskedelmi Vállalatnál. különösen a múlt ev első feleben emelkedett a leltárhiányok nagysága. A második fél évben valamelyest javult a helyzet. Ennek ellenére az 1915. évi, egy leltárra jutó norma feletti hiány 1905 forintról 4092 forintra növekedett 1976-ban. A leltárhiányok értékelése után 42 esetben teljes anyagi kártérítésre kötelezték a mulasztókat. Tizenhárom alkalommai a dolgozók többhavi keresetüknek megfelelő összeget fizettek kártérítésként. Tizennégy esetben a törvényes jogi következmenyek mellet! döntöttek, lg dolgozónál pedig eltekintettek a felelősség megállapításától. Olimpia brigád A Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat Olimpia brigádja alakulása óta eddig minden évben elnyerte a szocialista brigád címet Munkájukat tekintve a vállalat egyik legjobb brigádja az Olimpia. Szervezte« a vállalatnál a brigádok számára szellemi vetélkedőt. Az egy őrs egy brigád mozgalom, keretében pedig kapcsolatot teremtettek a Bartók Béla úti Általános Iskola egyik őisevel, akiket mindebben segítenek. Emellett támogatják a felsőpetényi gyermeknevelő intézetet is, évente ellátogatnak és ajándékokkal kedveskednek a gyerekeknek. Kés k a rekonstrukció A Nógrád megyei Sütőipari Vállalat ü-es üzemeben a termelés folyamatosságának biztosítása mellett oldjak meg a belső lisztmozgatással kapcsolator rekonstrukciós munkálatokat. Ezek előreláthatólag 4 millió forintba merülnek es június lő-en fejeződnek be. , A munkában résztvevő vállalatok közül a salgótarjáni Tervező és Építő Szövetkezet, valamint a karanoskeszi szövetkezet nem teljesítette határidőre az elvállalt feladatot. Emiatt a kivitelezéssel megbízott ÉI.G'ÉP 6- számú gyáregységének szerelői nem tudják a szerelési munkálatokat folyamatosan végezni. tJev tűnik, hogv a szövetkezetek késlekedése miatt —, ha nem változtatnak a jelenlegi helyzeten, — két héttel később fejeződik be a vállalat érdekeit és a fogyasztók javat szodgáló rekonstrukció. Megmarad a kettős jelleg Va satis és alumíniumot is Néhány évig húzódott annak az eldöntése, hogy ki zabla g alumíniumból készült késztermékek bázisa lesz-e a balassagyarmati Fémipari Vállalat. — Most már eldőlt, hogy megmarad a termelés kettős jellege; vasból és alumíniumból is gyártunk különböző termékeket. Az arányok azonban megváltoznak, méghozzá az alumínium javára. 1976- oan az alumíniumból készült termékek az éves bevételi terv 28—30 százalékát alkottak, idén már elérik a 40 százalékot. Vezértermékünk a jövőben a bánvatám lesz. A Hagyományos termékek közül továbbra is megmarad a kábeldobgyártás, ugyanakkor fejlesztjük, korszerűsítjük, az öntödéi is — indítja a beszélgetést Hlavay Sándor, a gyár főmérnöke. 'ior ozat gyár tásr a készülnék A korábbi kísérleti évek tanulságait leszűrve, végső soron olyan iparághoz kötötték fejlődésünk szekerét, amely hosszabb tavon — tíz-tizenöt évre biztosít megalapozott jövőt számukba. Így jutottak el a bányatám gyártásához- Az ezzel kapcsolatos kísérleteket elvégezték, most készülnek a sorozatgyártásra. — Ennek a terméknek a fejlesztését két ütemben oldjuk meg. Először a jelenlégi A-üzemben kezdjük meg a zártciklusú előállítást. A bányatám szakmunkásigényes. Töieg forgácsolókra lesz szükségünk. A szükséges szakmunkásokat részben sajat erőből, tanfolyami képzés-' sei, részben pedig szakmunkásképzéssel oldjuk meg. Az új termék magasabb műszaki kulturáltságot kíván. Ennek megfelelően a szakmunkásoknál növekszik majd az érettségizett fiatalok aránya. A gyár vezetése úgy döntött, hogy a minőségi ellenőri beosztást is csak technikusok láthatják el — folytatja az előbbi gondolatot a főmérnök. A bányatám zavartalan termelésének érdekében 61 millió 534 000 forintot költenek a műszaki-technológiai fejlesztésre, ebből 43 millió forint a hitel- Ez utóbbi már rendelkezésükre áll. — Itthon vagy külföldön használjak fel az új termeket? — Ebben az évben és jövőre itthon, később szó lehet exportról is. Elképzeléseink szerint nyolc-tízezer darabot gyártunk egy évben. A ba- nvatam segítségével termelési értéktervünk 1979-re megduplázódik, s ez adja az éves termelési érték 50 százalékát. Feilesztik a Iwg\oHiányosakat is A piaci igények mondtak íteletet a hagyományos termékekre, így az öntödei gyártmányokra és a kábeldobokra. Mindkettő termelését tovább fejlesztik. Az öntödei termékekre a Ganz Villamos- sági Vállalat 1985-ig bejelentette igényét. A fejlesztési elképzelések megvalósítására 12 millió forintot költenek. Ebből elsősorban technikai korszerűsítést valósítanak meg- Ez segít abban, hogy a jelenlegi széles, I egyedüli termékskálát néhány főbb termék- csoportra mérsékeljék úgy, hogy közben rugalmasan igazodni tudjanak a különleges kívánságokhoz is. — A kábeldob hosszú ■ vi- askodás után túlélte önmagát. Itt már elértük a kapacitás felső határát, évenként 30—32 ezer darabot tudunk előállítani. Az utóbbi időben tőkés országokból olyan érdeklődés jött, ami üzletkötést is ígér. Mi ebből a termékből az idén nem terveztünk tőkés exportot. Ha megszületik a konkrét üzlet, akkor vállaljuk, annak teljesítését. Olyan bevált termékről van szó, amiben nagy termelési tapasztalatot szereztünk. Mivel az elmúlt években úgy volt, hogy megszüntetjük gyártását, ezért egyetlen fülért sem fordítottunk fejlesztésére. Most viszont saját erőből 5—8 millió forintból olyan műszaki-technológiai fejlesztést hajtunk végre, amelynek során, nő a teranelékenység, tovább javul a termék minősége- A műszaki tökéletesítés 1978-ban feezödik be — tájékoztat a főmérnök. A kettősség előnye Az a bizonytalanság, ami abból adódott, hogy megmaradnak-e a vasból készült terméke, de már aluminium gyártják termékeket, némi haszonnal is járt. A munkások jó része kü lönböző szakmai tanfolyamo kon elsajátította az alumi nium gyártmányok előáüítá savai kapcsolatos új, a vase tol eltérő technológiáját. E előnyös a dolgozóknak, de ki fizetődő a gyárnak is. Az eset leges gyártmányarányok meg változásakor sem jönne, zavarba: a munkások ötvei százaléka ért az alumínium é a vas technológiájához. A előbbi technológiával viszotr egy igényesebb műszaki ku> túrának, műveltségnek vetet ték meg az alapját. A munkások átképzés konfliktusok nélkül zajlott 1' Részben ennek tudható, hog a vállalatnak három-négy év nincs munkaerő gondja. , gyártmány- és gyártásfejles'/ tés során a jelentősebb szá mű forgácsoló szakmunkásé kon kívül nehány speciálisa is kvalifikált szakembert'- lesz szükség. A jelenlegi gyártmány- é gyartásfejlesztési elképzelt sek erre a tervciklusra szól nak- Az ezt követő középtáv tervben szeretnék megvalósi tani az alumíniumból készül komplett bányabiztosító be rendezések gyártását. Ameny nyibem ez megvalósul. a ba lassagyarmati gyár lesz a Ma gyár Alumínium Trösz (MATA) késztermékeket elő állító gyára. V. K. NŰGRAD — 1977. április 23„ szombat