Nógrád. 1977. április (33. évfolyam. 77-100. szám)

1977-04-23 / 94. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXIII. ÉVF., 94. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1977. ÁPRILIS 23., SZOMBAT ŰjítAsi tanácskozás Salgótarjánban Nagyobb újítói alkotókedv, gyorsabb műszaki haladás A vállalatok újítási helyzet egyes beruházási feladatok tő el; ugyanakkor lényeges léről, az ujítóniozgalom sze- költségkímélő megoldásában, néhány vitás kérdés meg- repének megítéléséről, a ta- A vállalatoknál folytatott vizs- nyugtató tisztázása, pasztalatok megvitatására, s a gálátok bizonyítják, hogy az A megye újítomozgalmá- mozgalom feladatainak meg- újítómozgalom hullámvölgye nak feladatairól szólva Sza- határozása érdekében tartott után felfelé ívelés tapasztal- lai László, az SZMT titkára tanácskozást az MTESZ me- ható ebben a nélkülözhetetlen hangsúlyozta, hogy minden gyei szervezete és a Szakszer- tevékenységben, azonban még eszközzel segíteni kell a dol- vezetek Megyei Tanácsa teg- nem megnyugtató a helyzet, gozók szándékának valóra vál- nap délután Salgótarjánban, Majd csokorba kötötte azokat tását a gazdasági feladatok az SZMT székházában. Az a gondokat, amelyek akadá- megoldására. Az eredmények újítási előadók, megbízottak, lyozzák az újítómozgalom szé- fokozása érdekében, az SZMT s a különböző beosztású szak- lesebb körű kiteljesedését, s a jövőben szorosabb kapcsola- emberek, szakszervezeti ak- amelyek még hátráltatják az tot épít ki az Országos Talál- tívák részvételével lezajlott alkotó, újítótevékenységet. mányi Hivatallal, s újítási tanácskozáson részt vett és Noha a legújabb rendelke- szakbizottságot szervez a se­felszólalt Korponay Ferenc, az zések segítik az újítómozga- gitségnyújtás és szakmai irá- Országos Találmányi Hivatal lotn eredményeinek növelé- ny'tés megteremtésére. Az képviselője. set, számos vállalatnál nem SZMT és az MTESZ között adják meg a gazdasági ve- fennálló együttműködés ke- A tanácskozás alapjául az zetők a kellő megbecsülést az mod, a vizsgalat szolgait, amelyet az újítómozgalomnak, pedig en- ^ ^ ^ ö®z4Sék <£■ MTKS7 me<n-pi szervezete neK az alkoto mozgalomnak ^=»3 esuietek is osztonozzex, kéz dem en vezet l * felkSw a eppen ók a felelős gazda!. Jo «■'-se* újítómunkát. Az küíönbözó tudomanvos egye- Piának említette a Salgó- *syufh h* W vmCm sül eteket a bazisvállalatoknál tarján! Kohászati Üzemeket, a "d" történő vizsgálat elvégzésére. Nograd megyei Szénbányákat ; A tíz vállalatnál végzett vizs- *s az Állami Építőipari Val- J«et,, s lendsz^esse teszik a gaiat tapasztalatainak fel- falatot, ahol fontosságának UJ™ ' használásával dr. Dianovszki megfelelően foglalkoznak A viite osszefoglalasat ko­Gyula igazgató tartott vita- mind a gazdasági, mind a veto*m Üimosy Lasz.,,o, az inrlíi iS elörtri ist szakszervezeti vezetők az uji- MTESZ megjei titkai a vonta A vitaindító az MSZMP tomozgalommal. a tan^skozas merleget. XI- kongresszusának hataro- A sok példával tarkított vi- «eriní?az*úiító zatából kiindulva utalt ra, tamditohoz nyolcán szóltak n^zgaiorn nagv érdeklődésre hogy az újítómozgalomnak hozza. A felszólalok kiemel- t ^ Esv tóbb^ k „ rendkívül nagy szerepe van ték, hogy az ujítomozgalom- a mozgatóin az úntók mind a népgazdaság, mind a nak a legjobb propagandája a k ", érdekében \aé vailalatok belső tartalékainak gyors es tárgyilagos ügyin- nyeAeTz újaok nSyobb!e- feltái-asában es jobb haszno- tezes; elengedhetetlen a moz- ftsé ét fokoJzva a mozíálom sitasaban, a munka tennie- galom tervszerű irányítása, nroDaaandáiát kenységenek növeléseben, s ami elsősorban az évenkénti P P e J ■ az önköltség csökkentesében, újítási feladattervekkel érhe- P. A. Propagandisták kitüntetése Kitüntetések, koszorúzások Lenin születésnapján Pakisztánban válságos a helyzet Kijárási tilalom — Incidensek Fazal Elahi Csaudhri, a Pa- cselekmények csütörtökön is rabadban és Lahoréban — kisztáni Iszlám Köztársaság folytatódtak, és mint a hatástalannak bizonyult elnöke csütörtökön este beje- Reuter hírügynökség jelen- Lyallpurnak és az ország lentette, hogy az ország három tette az összetűzések során két más kisebb-'nagyobb váro- nagyvárosában, Karachiban, fiatalt agyonszúrtak. satnak életét azonban úgy­Lahoréban es Hyderabadban A konzervatív és jobboldali szólván teljesen megbénította kijárási tilalmat és statáriu- pártokat egyesítő Pakisztáni a munkabeszüntetés, mot rendeltek el. Nemzeti Szövetség sztrájk- Tnehl^nsekről érkeztek hí­Hangsúlyozta, hogy az or- felhívása azokban a városok- rev a SiTteTtomtovteü Suk- szagban válságos a helyzet. A ban, ahol mar csütörtökön el- kuk és Nawabshah váriból is. márciusi országos választá- rendelték a kijárási tilalmat sokat követő zavargások, kor- — vagyis Karachiban, Hyáe- manyellenes tüntetések or­szágszerte mérhetetlen ká­rokat okoztak emberéletben es vagyoni értékekben. Az államfő rámutatott a lázongok célja egyebek kö­zött az, hogy zűrzavart kelt­senek az ország gazdasági életében, politikai vákuumot teremtsenek az országban. A jobboldali ellenzék magatar­tása miatt eredménytelenek maradtak a kormánynak a helyzet békés rendezésére tetl összes erőfeszítései. A statárium megszegőit a három városban rögtönítélő bíróságok elé állítják. Minden politikai tevékenységet és ut­cai tüntetést betiltottak. A Pakisztán Nemzeti Szö­vetségbe tömörült jobboldali pártok általános sztrájkfel­hívása ellenére a legfonto­sabb állami hivatalokban és a közmüveknél zavartalanul folyik a munka. A pilóták és a repülőterek földi irányítószemélyzete csütörtökön beszüntette a sztrájkot, a belföldi légifor­gatóm ismét helyreállt. (MTI) Koszorúzás Salgótarjánban. Fodor felv. Lassan tízesztendős szép a két rendszer ideológiai har- hagyomány, hogy Lenin szü- cával kapcsolatos kérdések letésnapján kitüntetik a párt állnak. Párttagságunk, a propagandistáit, azokat, akik közvélemény elsősorban azok- a pártoktatas különböző for- ra a kérdésekre keres, kér máin, a tömegpolitikai tanfo- választ, amelyek összefügg- lyamokon tanítják a marxiz- nek a mindennapok gyakor- mus—leninizmust, emberek latával, a fejlett szocializmus sokaságát győzik meg esz- építésével. Befejezésül elis- meink igazáról. méréssel szólt az ipari íize­.. . mekben, a termelöszövetke­Penteken Salgótarjánban ■ zetekben, az intézményekben tevékenykedő sok száz propa- andista felelössegteljes zában tartott ünnepségen dr. Gordos Janos, az MSZMP munkájiról> Nograa megyei Bizottságának ...... T ___ Ezt követően kitüntetések, t itkára melta ta Lenin szere- ellSHlero oklevelek átadására Í0^ad^i^unkasí?0f.: került sor. A kitüntetett pro­gaiam fejlődésében, a Nagy Októberi Szocialista Forra­p&gandisták Közül nehanyan — ugyancsak tegnap — Bú­dalom gőzeimében. Hangsu- d t a központi ünnep­li0**; hogy Lenin esőnél fiéPen ve'tték át az elismerést.-Lim; ‘«Ä gandistak szép ^ megtisztelő adamányozta ßuesek Kál- feladata. A továbbiakban a n • utcáéi tiiu-ú« = mannak, a nagybatonyi gep­megyei pártbizottság titkára a propagandamunka növekvő üzem propagandistájának. vereDéről szólt a szocializ- A kulmraIis miniszter a szerepéről szolt a szocializ Szocia]isU Kultúráért Ér­mus ^eró^ Ezt benyit-. demérmet adományozta 3 *£ Panitz Sándornak, a Sál­ponti Bizottság — a Pénteken kijárási tilalmat rendeltek el Pakisztán ne­gyedik nagyvarosában, Lyall- purean is. Az iparvaros a hét elején a jobboldali ellenzék provokálta heves incidensek színhelye volt. Az erőszak­Felkelteni az érdeklődést Honismereti, művelődési és olvasótáborok a megyében 1 ISépfrontelnöksési ülés Az eddigi honismereti és művelődési táborok kedvező velődési tábort. A salgótar- tapasztalatai figyelembevételével kívánják az idei nyáron jáni járás hatvan általános is- azokat a táborokat megrendezni, amelyeken az általános kólái tanulója vesz részt az es középiskolás diákok vesznek részt. Az előkészítés len- összejövetelen, kap lehetőse- nivalóiról tanácskozott pénteken a Hazafias Népfront me- get művészi képességei fej- gyei elnöksége Salgótarjánban. Az összejövetelen részt lesztésére, az alapok elsajátí- vett dr. Farkas László, a Hazafias Népfront Országos Ta- fására. Foglalkoznak textil, ke- nácsa osztályvezetője is. rámia, képzőművészet, fotó, grafikai tanulmányokkal. Meg­hívnak pedagógusokat is. hogy ötleteket kapjanak az iskolai és művelődési otthoni szakkö­rök munkájához kongresszus határozatai meg­valósításáért — az elmúlt év PropasandistajanaK. októberében határozatot ho- ,4.z oktatásügyi miniszter zott a propagandamunka fej- kitüntetését, az Oktatásügy lesztésének soron levő fel- kiváló dolgozója címet kap- adatairól. ta Szabó Ferencne, a Nógrád megyei Pályaválasztási Ta- A propagandamunka kö- nácsadó Intézet propagandis- zéppontjában tehát a hazai tája. építómunka, a nemzetközi Az MSZMP Központi Bi- helyzet, a nemzetközi kom- zottsága, több évtizedes pro- munista és munkásmozgalom, pagandamunkájuk elismeré­seként Lenin-emlékplakettet adományozott Danieliz István berceli, Hegedűs Isti>án sal­gótarjáni, Káló Alsó Béla fel­sőpetényi, L eel össy Imre szécsényl és Lencsés Ferenc balassagyarmati propagandis­táknak. Az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága elismerő oklevéllel tüntette ki a .propaganda- munka legjobbjait. Húszéves propagandamun­káért elismerő oklevelet ka­pott Balázsik József balas­sagyarmati, Bíró István nagy- bátonyi, Galcsik Gyula szé- csényi, Gordos Nándor salgó­Ez év nyarán négy tábort augusztus elejére. Szakmun- — honismereti, művelődési, kástanulokat, szakközépisko- szakmunkástanulók es úttörők lásokat, gimnazistákat, mun- olvasótáborát — rendeznek kósíiatalokat is meghívnak. A Nógrád'ban. Céljuk, hogy a diákok érdeklődései fel kelt­tábor tagjai Nagybátony nagyközség területén a mun- sék, illetőleg szakemberek se- kásmozgalom. a munkásélet- gítsenek a, táborozok képessé- mód, az ipartörténet adatait, rendezik júliusban, az úttörő geinek és készségeinek kibon- tárgyi emlékeit és dokumen- olvasótábort, amelyen szlovák tokozásában. Figyelembe ve- tumait gyűjtik. Itt említjük nemzetiségű tanulók is bővít- szik az életkori sajátosságokat, meg; Nógrád elismerését je- hetik tudásukat a rétsági ál- és olyan programokat állíta- lenti, hogy a nyáron Salgó- talános iskolai kollégiumban. Érdekesség, hogy jelentkezett Komárom megye, az ottani Az elmúlt évhez hasonlóan gyerekek a szlovák csoport A szakmunkástanulók olva­sótáborát Balassagyarmaton nak össze amelyek haszno- tarjánban tartják a XI. or- sak a továbbtanulás szem- szagos honismereti tábort, pontjából is. A honismereti ifjúsági tá- a salgótarjáni úttörő-váltótá­bort Nagybátonyban tervezik borban rendezik meg a mű­munkájába kívánnak bekap­csolódni. tarjáni. Katona Pálné nagy­oroszi, Kelemen Ilona salgó­tarjáni, Makalicza József nagybátonvi, Mogtiorc Imre rétsági. Mocsári Ferenc So­moskőújfalui, Nagy Béla salgótarjáni. Ótofi Pál balas­sagyarmati. Páles Lajos sal­gótarjáni. Sípos István naav- bátonyi, Szarvas Miidós sal­gótarjáni, Szőllős Béla So­moskőújfalui, Tóth István nagyoroszi és Vasdobos Pál kazári propagandista. Tizenöt éves propaganda- munkáért elismerő ok.evélben részesült Antal József salgó­tarjáni. Bartha Béláné dr. salgótarjáni, Benkocs István szorospataki, Bálint Ferenc salgótarjáni, Csíki Lajos nagybátonyi, Darázs László salgótarjáni, Gyenes Lászlóné és Gyenes László nagybáto­nyi. Jancsi János■ nagybáto­nyi. Jászfalusi Henrik sal- /gőtarjáni. Kiss Bertalan szé- csényi, Laczkó István nagy­bátonyi, Marosvári Emil sal­gótarjáni, Makó Vera etesi, Oravecz István salgótarjáni, Sándor Vilmos salgótanáni, Seres Vladimír salgótarjáni, Szav.iszló András salgótarjá­ni. Szíremen Rudolf salgótar­jáni. Szomszéd István nagy­bátonyi. Vidorszhy András felsőpetényi és Vincze Jó­zsef salgótarjáni propagandis­ta. Tízéves propagandamunká­ért elismerő oklevelet kapott Belinyák István pásztói, dr. Effinger Károly pásztói. Fa­ragó István salgótarjáni, ifj. Fekete Gábor ménkesi. Fo­dor Miklós salgótarjáni. Kál­mán János litkei, Kazinczi János ecsegi. Kovács János kishartyáni, Kubinyi István pásztói, Majdán András cser* hátsuránvi, Nyemcsok Mihály kallói, Pálmai Béla jobbágyi, Pelle János nagyoroszi. Papp János salgótarjáni, Rakonczai Antal nagyoroszi. Sándor György alsótoldi. Sulyok Ist­ván nagybátonyi, Surányi Jó­zsef mátraszőllósi, Valah László nagybátonyi. Vigh Mi­hály szecsénvi és Zachar Ist­ván sziráki propagandista. Pénteken délután koszorú* zási ünnepségekre keiúilt sor V. I. Lenin születésének 107. évfordulóján. Salgótar­jánban a megyei tanács előtti parkban elhelyezett Lenin- mellszobornál a kegyelet ko­szorúit helyezték el a salgó­tarjáni propagandisták, a ZIM salgótarjáni gyára. az öblösüveggyár, a Rákóczi úti Általános Iskola. a megyei tanács MSZBT-tagcsoportjai. a megyei tanács, párt- és ál­lami vezetők. A koszorúzásl ünnepségen részt vettek a megyei tanács és a környék intézményeinek, valamint a déli városrész üzemeinek képviselői. Koszorúzási ünnepségre került sor péntek délután Ba­lassagyarmaton a Lenin-em- lékműnél. A megemlékezés koszorúját helyezték el az emlékmű talapzatára a városi pártbizottság és a tanácskén- viselői, az öthónapos pártis- ko’a küldöttei, az üzemek, in­tézmények képviselői. Elhe­lyezték a kegyelet virágait a kisterenyei Lenin-emlékmű- nél is. Lenin születésének 107. év­fordulója kapcsán a megye több MSZBT-tagcsopcirt.ia rendezett ünnepséget. pél­dául Pásztón, a Mátraaljai Állami Gazdaságban. Koszorúzás Budapesten Vlagyimir Iljics Lenin szü­letésének 107. évfordulója al-. kaiméból pénteken délelőtt koszorúzási ünnepség volt a szovjet állam megalapítójá­nak, a nemzetközi munkás- mozgalom kiemelkedő sze­mélyiségének szobránál, a Felvonulási téren. A szovjet és a magyar him­nusz hangjai után, az MSZMP Központi Bizottsága és a bu­dapesti pártbizottság nevében Lakos Sándor, a Központi Bi­zottság tagja, az MSZMP KB Társadalomtudományi Inté­zetének igazgatója és Gérnyi Kálmán, a budapesti pártbi­zottság titkára koszorúztak. A Minisztertanács koszorúját Polinszky Károly oktatási és Simon Pál nehézipari minisz­ter helyezte el. Megkoszorúzták a szobrot a Szovjetunió budapesti nagy- követsége. a SZOT, a KISZ kb és az; MSZBT országos el­nöksége képviselői is. Elhelyeztek a szobor talap­zatánál a hála es az emléke­zés virágait a fővárosi dolgo­zók, fiatalok képviselői is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom