Nógrád. 1977. március (33. évfolyam. 50-76. szám)

1977-03-09 / 57. szám

Középpontban a gazdasági hérdéseh Ma befejeződik az afro*arab csúcsértekezlet Kairóban Píéppárti siker | Mentik a túlélőket Választások ezer áldozata Pakisztánban va « romániai Az afro-arab csúcsértekez­let első napja világossá tette azokat a kérdéseket, ame­lyekről a fekete földrész és az arab félsziget államai szót tudnak egymás közt érteni. A hétfői felszólalók túlnyo­mó többsége a gazdasági együttműködés problémáit emelte ki és helyezte az első helyne. Több felszólalásban visszatért az a kérdés, hogy a kőolajárakon magas jöve­delmet szerző államoknak kö­telességük — politikai felté­telek nélküli — támogatást nyújtani e térség gazdasági nehézségekkel küzdő orszá­gainak. A hétfői nap felszólalói között volt Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítás! Szervezet vb-elnöke is. Ara­fat utalt arfa, hogy a csúcsér­tekezlet tárgyalóasztalánál ülő országok között sok esetben alapvető politikai ellentétek vannak. Kijelentette: „azok az erők, amelyek összetarta­nak bennünket, erősebbek azoknál, amelyek szétválasz­tanak. Akaratunk erősebb az imperializmusnál és a cioniz­musnál”, A PFSZ végrehaj­tó bizottságának az elnöke1 beszélt arról, hogy Afrika és az arab világ népeit a közös imperialistaeljenes küzdelem, a függetlenségi mozgalom kö-< tötte össze. „A közös harc-' ban találkozunk most is mondta. — E harc célja Röviden Pekingben kedden isme­retessé vált, hogy Kína egy tételben további kétmillió tonna ausztrál búzát kötött le. A kínai részről az ötö­dik , kontinensen 1976. no­vemberében eszközölt fél­millió tonnás vásárlást is beleszámítva Ausztrália „fejhosszal” megelőzte ver­senytársát: Kanadát és Ar­gentínát. E kettőtől a kínai­ak 1977-re kettő-, illetve egymillió tonna búzát vá­sároltak. * Mario Soares portugál miniszterelnök, aki kedden érkezett rövid bonni láto­gatásra, a délután folyamán Helmut Schmidt nyugat­német kancellárral tár­gyalt. Kettejük megbeszé­lésének első számú témája Portugália csatlakozási ké­relme a Közös Piachoz. szabadítani a még fel nem szabadultakat”. Bongo gabo- ni elnök kiemelte, a közös tervek végrehajtása azt kí­vánja, hogy „arra összpon­tosítsunk, ami közelebb húz bennünket, és tartsuk magun­kat távol attól, ami elvá­laszt”. A konferencia kedden foly­tatta munkáját. Az afrikai és aa arab ál­lamfők kairói értekezletének második napján plenáris ülé­sen folytatódott a vita a két országcsoport közötti együtt­működés kérdéseiről. A ta­nácskozás szünetében politi­kai megbeszélések egész sora folyt. A legfontosabb talál­kozó Jasszer Arafat, a Pa­lesztinái Felszabadítási Szer­vezet vb-elnöke és Husszein jordán király „munkaebédje” volt. A felszólalásokban ezúttal is — csakúgy/ mint hétfőn — a gazdasági együttműködés kérdései alkották a központi témát. Asszad szíriai elnök rámutatott, hogy a kairói konferencia része annak a küzdelemnek, amelyet az úgy­nevezett harmadik világ az új gazdasági világrendért folytat „Meg kell szüntetni a világ gazdasági szerkezeté­nek igazságtalanságát’’ — mondotta Asszad, s olyan ren­det kell teremteni, amely fo­kozottan törődik a fejlődő or­szágok érdekeivel. Több arab Brüsszelben egynapos ta­nácskozásra ültek össze az EGK kilenc tagállamának külügyminiszterei, új angol kollégájuk, David Owen el­nökletével. A márciusi meg­beszélés mindenekelőtt a Kö­zös Piac nemzetközi kapcsola­taival foglalkozik. Megvi'at- ják például az EGK és Por­tugália eljövendő kapcsola­tait, különös tekintettel Ma­rio Soares portugál miniszter- elnök most folyó nyugat-euró­pai kőrútjára. Soares a hét végén Brüsszelben találkozik az EGK bizottságával. Vo Nguyen Giap tábornok, a VKP PB tagja, vietnami nemzetvédelmi miniszter ked­den katonai delegáció élén a Szovjetunióba utazott. A ma­gas rangú vietnami katonai küldöttség Usztyinov mar­sall, szovjet honvédelmi mi­niszter meghívásának tesz eleget. állam kötelezettséget vállalt arra, hogy támogatja az aíri-. kai felszabadítási mozgalma­kat és jelentősebb összegek­kel járul hozzá az abidjani Afrikai Fejlesztési Bank és a (Afrika támogatására) lét­rehozott Arab Fejlesztési Bank alaptőkéjéhez. Kuvait, az Arab Emirátusok Állam­szövetsége és Jordánia egy- egy millió dollárt ajánlott fel a felszabadítási mozgalmak javára. Katar ötvenmillió, Kuvait kétszázmillió és Szaúd- Arábia egymilliárd dollárt vállalt az afrikai fejlesztési tervek finanszírozásából. A kuvaiti külügyminiszter sze­rint az afrikai gazdaság támo­gatására felajánlott hitelek és segélyek együttes összege két-, két és fél milliárd dollár kö­zött mozog majd. Idi Amin ugandai elnök kedden sajtóértekezleten ki­emelte, hogy a tanácskozáson a „szolidaritás és a testvéri­ség” légköre uralkodik, s hogy ezen a „nagyszerű konferen­cián sikerült konszolidálni az arab és az afrikai csoport vi­szonyát”. Elismerően szólt ar­ról, hogy a szocialista orszá­gok áldozatkészen támogat­ják és nagymértékben segí­tik az afrikai és. az arab né­pek függetlenségi harcát. A konferencia ma zárul. Az arab és afrikai államfők ekkor írják alá a tanácskozás dokuméntumait és a közös po­litikai nyilatkozatot. Ugyancsak napirenden szere­pel a „spanyol kapcsolat” is. Az értekezlet napirendjén szerepel egy eszmecsere a Szovjetuniónak az európai közlekedési és környezetvédel­mi értekezlet összehívására vonatkozó javaslatairól is, er­ről azonban a miniszterek — nem hivatalos közlés szerint — csak „előzetes és első meg­beszélést” folytatnak s az EGK a jelek szerint csak a belgrádi tanácskozáson akar­ja kifejteni állásfoglalását. A hanoi repülőtéren viet­nami párt- és állami vezetők búcsúztatták Giap tábornokot. Jelen voltak azon országok nagykövetei is, ahová Giap tábornok |llátogat. Így a bú­csúztatáson részt vett Kar­sai Lajos hazánk hanoi nagykövete is. A pakisztáni választások el­ső eredményei szerint a Zul" fikar Ali Bhutto kormányfő vezette Néppárt megtartotta parlamenti többségét. A szavazások alkalmából számos incidens történt. Egy kormányközlemény szerint az utcai összecsapásokban nyol­cain meghaltak, százharmin­cán megsebesültek, köztük tizenhárom rendőr. A leghe­vesebb összetűzések, több száz fős verekedő csoportok­kal Karachi ban fordultak elő. Az urnák lezárása után két órával, helyi idő szerint dél­után hat órakor, a kormány visszamenőleges hatállyal szükségállapotot rendelt el — megtiltotta, hogy engedély nélkül öten vagy annál töb­ben gyülekezzenek nyilvános helyen. A Pakisztáni Néppárt ki­emelkedő győzelmet aratott a hétfői alsóházi választáso­kon: a 200 mandátumból meg­szerzett 155-öt. A vá’asztók kifejezésre jut­tatták, hogy támogatják a Pa­kisztáni Néppárt programját. E párt vezetője — Zulfikar Aid Bhutto miniszterelnök. A Néppárt bizonyos sikerekkel állhatott a választók elé: ál­lamosították az ipar tíz alap­vető ágazatát, állami ellenőr­zés alá helyezték a bankokat és a nagy biztosítótársaságo­kat. Az ellenzéki tömörülés, amelyhez kilenc jobboldali irányzatú párt tartozik, csu­pán 33 mandátumot szerzett a parlamentben. Ez a csopor­tosulás az állami szektor fel­számolását és a külpolitiká­ban az egyoldalú jobboldali irányzatot hirdette. Caiter Londonba készül James Carter amerikai el­nök május 7-én és 8-án Lon­donban. találkozik hat vezető tőkésország: Kanada, Nagy Britammia, az NSZK, Fran­ciaország, Olaszország és Ja­pán állam-, illetve kormány­főivel. A Fehér Ház keddi be­jelentése szerint lehetséges, hogy ae elnök Londonban ma­rad a NATO miniszteri taná­csának májusban esedékes ülésszakán. Carter európai út­jának keretében — a tervek szerint — Svájcban találkoz­ni szándékozik Asszad szíriai államfővel. Az elnöki szóvivő bejelen­tése szerint a londoni csúcs­találkozó napirendjén gazda­sági kérdések szerepelnek. fel­EGK> Mii ügy miniszterek Brüsszelben Vietnami katonai küldöttség a Szovjetunióban A találkozó után Soares újságíróknak kijelentette: Portugália „biztosan számít­hat a nyugatnémet kor­mány támogatására”. Ven­déglátója, Schmidt is leszö­gezte, hogy Nyugat-Euró- pa számára Portugália be­kapcsolódása nagy jelentő­ségű. Jelezte ugyanakkor, hogy a közös piaci csatla­kozás kérdésében még nagy nehézségekkel járó tárgya­lásokra van kilátás. Tripoliban folytatódnak a tárgyalások a líbiai hivata­los személyiségek és a ku­bai párt- és kormánykül­döttség között, amely Fidel Castrónak, a Kubai Kom­munista Párt Központi Bi­zottsága első titkárának, a Kubai Államtanács és a Mi­nisztertanács elnökének ve­zetésével hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik Lí­biában. BerJioi levél Sok hüho Hess körül Rudolf Hess állítólag két­ségbeesett hangulatban van — elment a kedve az életétől, amelyet a nürnbergi bíróság amerikai, angol és francia tagjai annak idején megkí­méltek. Fia, Wolf Rüdiger Hess sajtóértekezleten, „exklu­zív interjúkban”, saját maga fabrikálta újságcikkekben igyekszik a világ tudomására. hozni, hogy apja a börtönben pusztul el, ha hamarosan nem történik valami. Ez az állítás nem meglepő, ha meggondol­juk, hogy Rudolf Hesst Nürn- bergben — a szovjet bíró az ítélet enyhesége miatt külön­véleménnyel élt — életfogy­tiglani börtönre ítélték. A vádlott Hitler helyettese volt: ha már nem akasztották fel, milyen más ítélet lehetett volna még valamennyire is igazságos? A meglepő az,, hogy vannak, akik igazságta­lannak próbálják beállítani, hogy az életfogytiglan valóban élete fogytáig tart, s Rudolf Hess a spándaui börtön egyet­len foglya nem kap kegyel­met. NÓGRAD — 1977., március 9., szerda A Hess-fiú, aki. sajnos, nem kevés támogatóra talált, „em­berséget” emlegetve vezényel szovjetellenes rohamot. Hesst — úgymond — már kienged­tél! volna, ha a szovjetek is hozzájárultak volna e lépés­hez. Azt követeli, hogv a nyu­gati partnerek szegjék meg azt a megállapodást, amelyet a hitlerista háborús bűnösök megbüntetéséről annak idején a Szovjetunióval kötöttek, s apját a negyedik szövetséges hozzájárulása nélkül is enged­jék ki Spandauból. Végtére is már 82 esztendős, s olyan kétségbeesés vett rajta erőt, hogy fogságának 13 072. nap­ján „öngyilkossági kísérletet” követett el. öngyilkossági kísérletről persze szó sem volt: ezt meg­akadályozná a szigorú őrizet, amelynek rendjét úgy állapí­tották meg, hogy ne ismétlőd­hessék az, ami Göringgel tör­tént. Hess cinkostársának tud­valévőén annak idején sike­rült megszabadulnia az életé­től és ezzel a bitófától. Mind­össze annyi történt, hogy egy februári estén Hess a vacso­rához kapott életlen, tompa késsel a csuklóján, a lábán, a. nyakán, megsértette magát. A börtönorvos rögtön bekötözte, s a sérült saját lábán vissza tudott menni a zárkájába. Mindezt azért tette, hogy fel­hívja magára a világ ügyei­mét, vagy legalább kórházba kerüljön. Néhány éve, amikor gyomorbántalmai miatt hosz- szatob ideig egy német kór­házban kezelték, kitűnően érezte magát és ezt a „kirán­dulást?’ szerette volna meg­ismételni. A börtönöket azért építet­ték. hogy ott bűnhődjenek, akiknek bűnhődniük kell. Ru­dolf Hess a világtörténelem legszörnyűbb bűntettének ré­szese volt. Számára kegyelmet követé'ni annyit jelent, mint elfelejtetni ezeket a bűnöket és a hitlerizmus milliónyi ál­dozatának emlékét. Spandaü- ban havonta váltja egymást a szovjet, amerikai, angol és francia őrség, s a Hitler-elle- nes koalóció négy résztvevőjé­nek képviselői közösen igaz­gatják a börtönt. Ez is emlé­keztet: a világnak kellett ösz- szefognia, hogy a fasiszta bű­nözők ne kaparinthassák is­mét kezükbe a világot. Pintér István földrengésnek A múlt pénteki romániai földrengés a legújabb, még nem végleges adatok szerint 1034 halálos ládozatot és 6185 sebesültet követelt — jelenti az Agerpres. A román hírügy­nökség hozzáfűzi, hogy a ter­mészeti csapás következtében Bukarestben 810-en, vidéken pedig 224-en haltak meg. A jelentés közli, hogy 195 vállalat súlyosan megrongá­sújtotta szomszédországbá gyógyszerekkel és élelmiszer­rel. ★ Kedden a román fővárosban,' akárcsak a földrengés sújtotta megyékben további erőfeszí­téseket tettek a március 4-i katasztrófa következményei­nek elhárítására, az egész Három napot töltött a földrengéskor összeomlott étterem romjai alatt a 35 éves Floarea Iordache pincémé (középét lódott Szünetel a' víz-, a gáz-’ gazdasági, társadalmi teeál és az elektromosenergia-szol- kenység mielőbbi helyreállít^ gáltatás, s ennek következté- sára. ben számos iparág tevékenysé- Komoly erőfeszítéseket tesz-i ge megbénult A mezőgazda- nek a lakosság élelmiszer-ellá- ságban is nagy károk kelet- tásának biztosítására. A ro- keztek: az istállók romjai kő- mán fővárosba például csu- zött sok haszonállat elpusz- pán keddre virradó éjszaka tűit mintegy 283 000 tonna kenye­Sok gyárban és üzemben a rét, 755 tonna húst, 634 000 II- dolgozók hősies erőfeszítése tér tejet és más élelmiszert eredményeként ismét megin- szállítottak az ország iöbbi, dúlt a munka. különösen a földrengéstől ke­BERLIN vésbé szenvedett megyéiből. Az NDK minisztertanácsa A sebesültek megsegítésér« határozatot hozott a Román véradóakciókat szerveztek. Szocialista Köztársaság told- A földrengés következmé­rengés-vsújtotta lakosságának nyelnek helyreállítási munká- nyújtandó azonnali segélyről, lataival kapcsolatban hétfőn a A határozat szerint az NDK földrengés óta immár harmad- tízmillió márka értékben szór ült össze a Román Kora* gyógyszert, kötszert, orvosi munista Párt Politikai Vég­felszerelést, gyermektápszert, rehajtó Bizottsága. Az ülésen tejport és más, a román fél megállapították, hogy Nicolae által kért árüt bocsát Románia Ceausescu vásárnap kifejtett rendelkezésére. elképzeléseit és tanácsait te­Az Interflug küiöngépével az kintetbe véve a bukaresti pa- elso NDK-segély szállítmány ok rancsnokságak és munkaala- hétíőn megérkeztek Buka- kulatok jól megszervezték a restbe. munkát és eredményesen dol­SZOFIA goznak. A bolgár fővárosból hétfőn A politikai végrehajtó bi­külör.repüíőgép indult Roma- zottság úgy határozott, hogy niába fedélzetén orvosi felsze- elsődlegesen továbbra is a reléssel, ruhaneművel és élei- mentési munkálatokra kell miszerrel. A bolgár Vóröske- összpontosítani a figyelmet, reszt kedden újabb különre- hogy a romok alól kimentsék pülőgépet indít a katasztrófa az esetleges túlélőket. Értesítjük kedves vendégeinket, hogy tatarozás miatt a SALGÖ éttermünket (Salgótarján, Lenin tér 9. sz.) 1977. MÁRCIUS 14 TÖL 5—6 HÉTIG ZÁRVA TARTJUK. Itt étkező vendégeinket kérjük, hogy a városban működő melegkonyhás egységeinket vegyék igénybe. Vállalatunk központi pénztárában (Mártírok útja 1. sz.) hetenként csü" törtök és pénteki napokon 8—13,30 óráig 10.— Ft és 15.— Ft-os étkezési jegyek válthatók, melyre étláp szerinti étke- zést lehet igénybe venni valamennyi éttermünkben. Kérés­re a vállalati hozzájárulás elszámolása céljából igazolást adunk. „ Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat. / *

Next

/
Oldalképek
Tartalom