Nógrád. 1977. március (33. évfolyam. 50-76. szám)
1977-03-01 / 50. szám
Tévéhumor — vurstliszinten Bevallom, könnyelműen el- fecsérelteknek érzem csaknem egészében azokat az órákat, melyeket elmúlt héten a képernyő előtt töltöttem. közepette is, akik Bárány „fő- isten. Egyikben társadalmi hősével” vallják: készséggel elégtételre szolgáló költői elmennének a munka teme- igazságtevés, másikban, a tésére, hogy egy életen át el Nagy idők tanújában a „főtudnák nézni, más hogyan hős” kárörvendő fintora a Ritkán akad olyan jellegte- dolgozik. Am a Nagy idők ta- társadalom arcába. len, semmitmondó, s még az ismétlésekben sem túlságosan indokolt miisoihete a televíziónak, mint amit magunk mögött hagytunk. S különösen indokolt az elmarasztaló szó az úgynevezett szórakoztató programokat illetően. Ez utóbbi szolgálatába szegődött szerdán este a, Nyitott könyv című, közismert, általában igényes, többnyire irodalmi életünk fontos, lényeges jelenségeire koncentráló műsorsorozat. Ezúttal azonban a szerkesztő Katkó István — úgy érzem —, meglehetősen periferikus irodalmi berekbe kalandozott el, amikor a hetvenperces adásidő témájául Bárány Tamás: Nagy idők tanúja című regényét választotta. A szatirikus történet központi figurája rendkívül extrém valaki: egy nyolcvanesztendős, több történelmi és társadalmi korszanúja Bárány szatírájában, megformálásában lefegyver- zően rokonszenves. S ahogy már-már szinte „népi hőssé” magasztosítva új és új kalandra indul hosszú élete során, az Osztrák—Magyar Monarchia, a. Tanácsköztársaság, a Horthy-éra, majd a szocializmus fázisaiban —, Bizony, elhibázott, egészségtelen írói szemlélet eredménye ez a szatirikus regény, és dramatizált változata is. Az íróval beszélgető Abody Bélának a mű második kiadására való hivatkozása sem igazolja, . hogy a Nagy idők tanúja a Nyitott könyv rangján helyet kapott kot megért, és mindig jó sze- veterán csibész is, hogy hoszrencsével megnyergeló szélhámos. Amolyan magyarba ojtott Osztap Bender, de aki még élete alkonyán is szerencsésen lavíroz a szocialista társadalmi közeg kellemes létkörülményéi közepette — mert hiszen az a bolond, aki egy szöget is arrébb tesz, ha nem muszáj. Kétségtelen, akadnak szép szánknál jelen viszonyaink azon kapjuk magunkat, hogy a képernyőn. S nem is igazolta azt az émelyítő áradozást sem, mely az író és a kritikus beszélgetését mindvégig betöltötte. A hét másik „szórakoztató” műsora, a Fogadjunk, hogy végignézi?! szombat esti osz- szeállítása pedig a Nagy idők tanúja után tartalmi sivárságában már valóságos szellemi csődnek bizonyult. A műsorszerkesztők teljes csődjének. A robog az úthenger című folytatásos tákolmányról elindulása idején volt néhány keresetlen szavam, a folytatások azonban legszörnyűbb vízióinkat is felülmúlják. A televízió egyik legutóbbi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az adásidő egyetlen perce is több ezer forintot emészt fel. Kíváncsi volnék, ugyan mennyit tapos érts szurkolunk az emberi hiúság, butaság, bürokrácia, hiszékenység ellenében. Nem a hiúságot, butaságot, bürokráciát, hiszékenységet, a lehetőségek e kétségkívül buja tenyészetét akarjuk kiirtani, hogy velük az élős'di létfeltételei is megsemmisüljenek. Mi itt, a képernyő előtt egészen egyértelműen az élósdi találékonyságán mulatunk — önmagunk ellenében, a magunk kárára. Hát ilyen ostobák lennénk? Ennyire orrunknál fogva vezethet bennünket még egy szú, kártékony élete végén szanatóriumi összkomfort gondtalan kényelmével jutalmazzuk? Nos, ha már ben Ilf—Petrov az előbbiekjának Osztap Benderére hivatkoztam, hadd mondjam ki: e két irodalmi vállalkozás rangja, értéke úgy mérhető egymáshoz, mint a fu- rulyás zsidó meg az atyaAranyborjú- semmivé ez a megállíthatatMai tévéajánlatunk 21.25: ZENE, ZENE, ZENE... emlékeznek vissza. Érdekes színfoltja a műsornak az a A zenei körkép műsor idei beszélgetés, amelyet Bencze harmadik számában színes, Ilonával és Maros Gáborral változatos összeállítást lát- folytat a riporter. Maróthy hatunk-hallhatünk. Elkészült Gyula, a Kórusok Országos a televízióban Rossini Sevil- Tanácsának főtitkára a hazai lai borbély című operájának kórusmozgalom helyzetéről, az felvétele. Elsőként ebből ka- énekkarok társadalmi funk- punk előzetest. Majd a fősze- dójáról számol be. A jazz replő Gregor Józseffel ké- és a közönség kapcsolatáról szült interjú. A februári hang- szóló értékelés zárja a zené- versenyeseményekre zenével vei bőven tűzdelt műsort. lannak tűnő, félelmetesen bárgyú ócskavas-gólem. anvg az ő „rezedaszagú” falujába megérkezik Ám nem jártunk jobban a műsor egyéb adalékaival sem. A műsorvezető Harsányi Gábor vergődését a feladatában mélyen átéreztük.1 De azt is mondhatnánk: megérdemli az a rangos, országosan becsült művész a sorsát, aki nyilvánvalóan puszta ahyagi érdekből e szombatihoz hasonló megbízatást magára vállal. Egyébként ugyanez a véleményem Szabó Gyula, Bárdi György, Benkő Gyula, Szemes Mari, Kern András esetére is. Vurstliszintű volt ez a szórakoztatás, nem több. (b. t.) Bővült a trimilóoUhonok hálózata Az 1977-es év az általános iskolát végzők számát tekintve a demográfiai mélypont esztendeje. Ezt a tényt, vala-1 mint az ötéves terv munkaerő-gazdálkodási feladatairól szóló kormányhatározatban foglaltakat figyelembe véve a megyei tanácsok a szakmunkásképzés javára növelték a továbbtanulási arányokat. Így az idén összesen 58 ezer első éves felvételét irányozták elő az ország szakmunkásképző intézményeibe. Ezt indokolja a munkahelyek igénye is, amely összességében csaknem kétszerese a felvételre előirányzott létszámnak. Az idei igényeket tükröző adatokat egybevetve a megelőző évben fölvették létszámával, most mindenekelőtt a mezőgazdasági és az építőipari szakmákra várnak több fiatalt az iskolák, de fontos lenne az is, hogy a tavalyinál több öntötanuló jelentkezzék. A nagyarányú gépesítéssel mindinkább szerelő- jellegűvé váló építőipari szakmák több ezer tanulóhelyének benépesítése elsősorban a nagyszámú lakás- építési program végrehajtása érdekében sürgető, a bányászat fejlesztési feladatainak sikerei megoldása pedig elsősorban a vájárok létszámának növelését igényli. Az élelmiszeriparon belül főként a sütőiparba várnak több fiatalt, a korszerűsített könnyűipar pedig a lányok számára kínál modern gépek mellett a korábbiaknál sokkal könnyebb munkát, kulturáltabb munkakörülményeket nyújtó szövő-fonó szakmában biztos felvételi lehetőségeket. A választható 168 szakma köréből a legjobb eséllyel természetesen most is azok kérhetik felvételüket, akik a megkülönböztetett kedvezményeiért 'nyújtó, anyagiakkal külön is ösztönzött 43 szakma valamelyikére jelentkeznek. Ebbe a körbe az előbbiekben említett szakmák mindegyike beletartozik. Mivel az utóbbi esztendőkben számottevően bővült a szakmunkásképzést szolgáló tanulóotthonok hálózata, a korábbiaknál több fiatalt tudnak az idén kényelmes, korszerű otthonokban elhelyezni, elhárítva ezzel a pályaválasztás terüteti korlátáit. BERCEL PÉLDÁJA Évtizedünk elején Bércéi, amely tervszerűen számoltat* a balassagyarmati járás déli ta be mindig — és így teszi csücskének egyik nagyobbacs- a jövőben is a?. intézmény ka községe tisztán mezőgaz- vezetőjét végzett munkájáról, dasági jellegű település volt terveiről. Az ipartelepítő politika __________________ M EGOLDÁST KERESNEK azonban csakhamar elérte a községet is. Helyben adódott elég munkaerő, s az Ipari Műszergyár 1972-ben létrehozott itt egy gyáregységet, míg egy budapesti ipari sző" vetkezet varrodát létesített. A mezőgazdasági termelőszö- —-----------------------v etkezet mellett ma már ezek az új üzemek határozzák meg „ „ j._ • , . .. , , . ..... . Természetesen, az e’et mna község társadalmi, politikai , , i,„a„ , ,. ,, ... lektikáiábol következne, hogy arculatai, művelődési életet. . .. , , . nap mint nap uiabb gondok- * Minthogy a legközelebbi hal is szembe kell nézni.- A ipari települések, Balassa- szocialista tudat-, személyiség gyarmat, Vác, Budapest,'és közösségformálás folyama- Aszód harminc kilométer tá- tos munka, ne-n szorítható volságon kívül esnek, s hely* időhatárok közé. Hiszen a ben van kellő munkalehető- mai eredmények holnapra ság, Bércéiről kevés a kijáró már kevesek lehetnek. Ezért dolgozó. Ami nagymértékben állandóan kutatni kell a va- kedvez a helyi közéleti, szer- lóságot, úi ötletekkel előmoz- vezeti életnek, s nem utolsósorban a művelődésnek. Mi jellemzi Bércéi kultü- rális közéletét? Mivel szolgáltat példát környékének? VB-ÄELÄSPONT — LAKOSSÁGI vélemény A KOSÉN BkRGDO'iSZlÉ (2 ) Az FBI hamis tanúi Három dott a núk” és esztendeig húzó- ra.” Szovjet tudósok már rel akarta bebizonyítani Rosenberg-per. „Ta- 1940-ben hasonló kísérleteket világnak bizonyos téziseit. „szakértők” Az ötvenes évek Amerikájának — a hidegháború teljében — látványos politikai perre volt szüksége, halálos ítéletekkel, hogy bebizonyítsa: az amerikaiaknak és a többi országnak: olyan ország vagyunk, amellyel nem lehet kukoricázni. Nem habozszázait folytattak, s csupán a másö- citálták a bíyóság elé. Green- dik világháború súlyos anyaglass, ez a kisstílű tolvaj és gi terhei miatt kellett fölkorlátolt megfélemlített alak függeszteni a kutatásokat, volt a koronatanú. A szövetségi nyomozóiroda közremű- Huszonötezer oldalra duzködésével dolgozott a kira- zadt a Rosenberg-per aktakatper - vádlói és a bíróság halmaza három esztendő alatt, keze alá. Greenglass, a kis A hidegháború lovagjai névtelen géptervező, aki- „apait anyait” beleadtak, tak a villamosszékbe küldeni nek nyolcadszor! nekifutás- hogy a házaspár ellen „meg* egy családanyát, szöges ellenra sem sikerült a brooklyni dönthetetlen” bizonyítékokat tétben társadalmunk rriinegyetemen vizsgáznia, eskü sorakoztassanak föl. Hamis den humanitárius elvével, alatt állította, hogy egyszeri tanúk, megfélemlített alkal- hogy bebizonyítsák: bizonyos tanulmányozás után megje- mázolták egész hadát vo- kérdésekben nem ismerünk ke-világtanács követelte az gyezte az atombomba raj- nultatták föl Rosenbergék tréfát. amerikai kormánynál " Rózát és műszaki leírását. A ellen. Julius Rosenberg és i>e mindezt senki sem vet- senbergék szabadon bocsarajzot produkálta is a óo- állítólagos össz6kötoj6 talál“ ^ legalábbis itt ná~ tását... nyolult képletekkel együtt, kozásának bizonyítására szál- ]Unk. Politikai pernél pedig Kulcsár László A szakértő egy Derry nevű lodar számlát hamisítottak. nem az lgazsagot akarják (Folyt, köv.) mert is megtalálni, hanem csak bizonyos, előre meghatározott célokat elérni.” Mrgmozdult a világ Tulajdonképpen igaza van Bobellnek; csupán egy állításával vitatkozunk, azzal, hogy senki sem vette észre, milyen célok érdekében folyik a Rosenberg-per. Világszerte milliók emeltál: föl tiltakozó szavukat az ártatlanul a vádlottak padjára hurcolt Rosenberg házaspár szabadon bocsátásáért. Levelek százezrei árasztották el a Fehér Házat, aláíróik követelték a per megszüntetését. Tudósok, művészek, politikusok, nemzetközi szervezetek, köztük a Bédítani a töretlen fejlődést. Ebből a törekvésből sarjadt például az ifjú házasok klubja, a társadalmi ünnepségeket rendező szakkör, vagv a Röpülj páva kör más együttesekkel — többek között a herencsényivel, hollókőivel, ceredivel — való barátsága, viszonzásos kölcsönjátéka. Jelenleg három fontos feladat megoldását keresik. Mihamarább szeretnék az ifjú* -----—--------------------- sági klubot — mert a fiatalok munkájuk után rászolgál- A községi tanács végrehaj- tak _ önálló helviségben el- tó bizottsága január 31-én helyezni. Hozzá több szerv áttárgyalta meg a művelődési helyezése, a mai körülmények ház elmúlt évi munkáját és átszervezése szükséges, de fogadta el az idei tervet. bíznak benne, hogy nem lesz a kadálya. Korszerűbb klubot kívánnak kialakítani a Hazafias Népfront helyi bizottsága számára is. Támogatását megígérte a megyei Ami a múlt évi munka értékelését illeti a vb egyértelműen fogalmazta meg: az intézmény közművelődési tevékenységének szocialista tu- . datformáló és közösségalakító neP-ron lzo Scl2. hatása jó és tervszerű. • Az idei munkaterv az előzőnél nagyobb teret szentel a cigánylakosság problémáinak megoldására. — Komplex módon akaE hivatalos állásponttal har- ,monizál a lakosság véleménye. Bercelen több embert kérdeztünk meg a község művelődési és szórakozási lehetősé- runk velük foglalkozni — geinek milyenségéről, színvo- mondja Manda Kálmán. — naláról. A megkérdezettek Ebben az ötéves tervben fel- egybehangzóan vallották, számoljuk a telepet. Egy esa- hogy elégedettek a progra- i^dot már koszerűbb lakás- mokkal, igényeiket, érdeklő- ban helyeztünk el. Segítjük désüket kielégítik. Igaz, volt őket. különböző szervek tá- aki színházi előadásra már mogatásával, a munkában Budapestre vágyik, de elis- voió elhelyezkedésben is. lemerte, hogy odahaza minden hetőleg itt, helyben. Ezek más neki kellő kulturális al- azok az alapok ugyanis, ame- kalmat megtalál. Hogy szín- ]yek a tudati, nevelési ráha- ház vonatkozásában nőttek tások jobb lehetőségét adják, az igények, az is az itteni jó munkát igazolja — magya- Egyetértünk ay_ elképze’és- rázta Manda Kálmán vb-tit- sei. A művelődés kapuját, kár —, hiszen az Igényességet amely ma még csak a mozi- a helybeli rendszeres szín- ba visz, szélesebbre kel] tárni házlátogatások ébresztették fel az emberekben. — Mi a nyitja a berceli színvonalas közművelődésnek? — tudakoljuk Manda Kálmántól. a cigánylakosság előtt, melyet itt körülbelül 6—7 család alkot. v ill amo&mérnök később kiderült, B titkoszolgálat nevű lodai volt. (Mint a „szakértő” Morton SobeUt, tisztje volt.). merte Rosen bergéket. harmincévi börtönbüntetésre Világméretű tiltakozó ítéite a bíróság. SobeUt 18 mozgalom bontakozott ki dv múltán szabadan en ged - Rosenbergék ártatlanságának fék. Részlet abból a nyi- védelmére, megmentésükre. latkozatbóL, amelyet Duilio Albert Einstein levelet írt pailottellinek. a Europeo ci- Eisenhower elnöknek; fel- md olasz hetilap munkatárhívta a figyelmét a vád kép- sának adott: telenségére, mondván: fej„ .. .Perünk politikai per volt, de ezt senki sem vette észre. Mindenkinek meggyőződése volt. hogy atomkémek állnak a bíróság előtt, senki sem értette meg, milyen valóságos politikai céljai vannak a machinációnak. Senki unióban nem 1949. táján jöt- sem gyanította, hogy az ame- tek rá az atombomba „titka- rikai kormány ezzel a per4 NŰGRÁD — 1977. március 1., kedd | bői még ő sem tudná (főleg egyszeri betekintés után) leírni és felvázolni az atombombát ! Polit’kai per volt! Különben is: a SzovjetRobert (6 éves) és Michael (10 éves) leik kivégzése után — 1933-ban. nagyanyjukkal szüX A berceli művelődési ház vezetőjével nem tudtunk ........................................... találkozni —< 250 ezer forint- InduljunkRabból, hogy költségvetéssel rendelkezik. Célszerűen és ügyesen községünkben 2400 ember él s úgy hiszem, hogy ez olyan optimális létszám, amellyel már kulturális téren lehet valamit kezdeni. Evek során azt itt élők munkásokká váltak, ami a község szellemiségében is erőteljesen érzőhasználja fel munkájában ezt az összeget. Bátran kezdeményez, támaszkodik aktíváira, s az üzemekre. Művelődési formái az adott helység sajátosságaihoz, lehetőségeihez igazodva alakultak ki. Pezsgő dik. Mindamellett nagyon é;ete péidamutató nemcsak"a jo üzemeink viszonya a mu- környéken, hanem más, ha- velodeshez, nagymértekben scmló nagyságú és jellegű segítik munkásaik, szocialista községeink számára is. brigádjaik művelődési vállalását. A termelőszövetkezet évi Bizonyítja, hogy az egyetér- 20 ezer forinttal támogatja a tés, az együttdolgozás hogyan kultúrházat. És roppant elő- építheti fel szívós, áldozatos nyös, hogy függetlenített a munkával a művelődés szi- népművelőnk. Ehhez tenném lárd bázisát, még hozzá, hogy a sikerekben része van a tanácsnak is, Sulyok László Mii játsszunk ? A Népművelési Intézet pá- tizálásával. Egy szerző tbbb lyázatot hirdet olyan gyér- művel is pályázhat. A pálya- mekszínjátékok írására, ame- mű terjedelme maximálisan lyek megfelelnek az életko- 15 ritkán gépelt oldal lehet, rí sajátosságoknak, irodalmi A pályázat jeligés. A jelent- értékűek és könnyen játsz- kezők munkájukat három példátok. Pályázni .lehet mese- dányban küldjék be. a borijátékokkal, fantasztikus történetekkel, a mai gyermek- és úttörőéletet tükröző játékokkal, tábori jelenetekkel, novella, regényrészlet dramatékra írják rá: „Mit játsz- szunk?” Beküldési határidő: 1977. április 15. Cím: Népművelési Intézet, 1251 Budapest, Corvin tér 8. Eredmény- hirdetés májusban lesz.