Nógrád. 1977. március (33. évfolyam. 50-76. szám)
1977-03-17 / 64. szám
Lpvelezőinlí jelenlik Újítási mozgalom hagyó m á nyokka l Ma gondolkodj, holnap újíts..., hogy holnapután könynyebb legyen! Ez a jelmondat hívja fel a figyelmét mindazoknak, akik a Balassagyarmati Fémipari Vállalat irodaépületében, a főbejáratnál elhelyezett „Üjítás" feliratú faliújságra tekintenek. Hogy mennyire teszik a dolgozók magukévá a jelmondatot, arról is tanúskodik a táblán levő grafikon. 1970— 74. között 10—12, 1975-ben 29, 1976-ban 34 újítási javaslatot nyújtottak be a vállalat dolgozói. Az újítások utókalkulált vállalati hasznos eredménye közel félmillió forint, melyre 35 ezer forint újítási dijat fizettünk ki. Különösen megnőtt a dolgozók újítási kedve a két • alkalommal megszervezett újítási hónap alatt, ugyanis minden elfogadott újításra a díjon kívül 300 forint külön- díjat irányoztunk elő. Ebben az évben egy vagy két alkalommal újítási ötletbörzét is rendezni kívánunk. Az újítási ambíció irányítottá tétele érdekében minden évben újítási feladattervet dolgozunk ki, melyről tájékozódhat mindén dolgozó. A feladatterv előkészítése közös munka volt. Mindem vezető a saját területén megoldandónak vélt feladatokat javaslatként adta meg, melyekből összegezve megszülettek a feladattervi témák. Hagyományos módon minden Alumíniumipari Tröszthöz tartozó vállalatnak megküldjük újítási feladattervünket, így külső forrásból is várhatunk hasznos javaslatokat. Jó munkát végzett 1976-ban a szakszervezeti újítási bizottság is. Rövidesen napvilágot lát a közösen összeállított, magasabb követelményekhez igazodó újítási szais, hogy mely brigád hány újítási javaslatot nyújtott be. Feltétlenül említésre érdemes a Gábor Áron öátő szocialista brigád, közülük is 3 fő: Török Jenő művezető, Szrendka István és Keresztúri Tibor öntő szakmunkások. Példaképül állíthatók a vállalat többi dolgozói elé. A legtöbb javaslatot az utóbbi években ez az »újítótrió'’ nyújtotta be a vállalathoz. Ebben az évben, rendszeres újítói tevékenységük erkölcsi elismerésiként nevezetteket kiváló újító bronz fokozat kitüntetésre terjesztettük fel. Rajtuk kívül a jövőben — amennyiben újítási ambíciójuk töretlen marad — Juhász János és Szigeti László is e kitüntetés várományosa lehet. Valószínűleg' máshol is elsőbbséget élveznek azok a javaslatok, amelyek tárgya a dolgozók munka- és egész.- ség védelmével kapcsolatos. Vállalatunknál ezeket megkülönböztetett figyelemmel, kiemelten kezeljük, bevezetésük „zöld utat” kap. Problémák az egyéb témájú újítási javaslatok bevezetésében, kivitelezésében még előfordulnak. Reméljük azonban, hogy a közös érdek figyelembevételével ezen a területen is tovább tudunk lépni. Számítunk az érintett szervek konstruktív, kezdeményező állásfoglalására. Célunk, hogy mindenkivel megértessük: aki ma gondolkodik, holnap újít, holnapután biztos, hogy könnyebben fog dolgozni. Zorván György Bgy. Fémipari Vallalat Gorki j-t elepi postások dicsérete \ Magvar Rádió pajtókonférenciája Válaszok a kérdésekre Alábbiakban , folytatjuk a lankezelő vállalat felemelte a válaszadást a Magyar Rádió lakbérünket Véleményünk sajtókonferenciájára beérke- szerint komfortváltozás nem Várhatjuk-e, hogy teljesül? kérésünk zett kérdésekre. Ismét gótarjániaké a szó! Mészáros Károly kérdezi, az Arany János út 14-ből: a GorkijGyöngyösi Épül és szépül Salgótarján peremkerülete, telep és új szolgáltatást hozott az új postával. Gyuláné Katika, a posta vezetője megmutatta a helyes utat. Kedves, ügyes irányításával minden jól és rendben folyik. LapkihOrdóik nap mint nap pontos időben hozzák az újságot. Nem' kerülhet sor arra, hogy a napilapokat harmadnap kapjuk kézhez. Reméljük nem kerül sor arra, hogy a lapok előfizetőinek száma a kézbesítés késedelme miatt csökken, hahem a pontos kézbesítés nyomán inkább emelkedik. Levelünk, nyugdíjunk, pénzküldeményünk jó kézben van. Az örökké mosolygó Toldi Miklós bácsi — aki sok évtizede látja el a kézbesítés feladatát — megbízhatósága közismert. Lássuk még soká közöttünk, 50 éves munkássága alkalmából köszontjük. Megérdemli! A Zöldfa utca lakói nevében : Gyurcsik Lászlóné Zöldfa u. A/3. — A helyijárati autóbuszállomás irányjelző tábláihoz hasonlókat kellene elhelyezni a város több pontján, többek között a főtéren is. Ebben jelezni lehetne, hogy a különböző autóbuszok milyen irányban közlekednek, hol állnak meg stb Mindez az utasok jobb tájékoztatását szolgálná. Válaszol: Lantos Lóránt, a Salgótarjáni városi Tanács műszaki osztályának vezetője. — Az utastájékoztatás színvonalának javítása érdekében a városi tanács előzetes tárgyalásokat folytatott a Volán 2. sz. Vállalattal. Ennek eredményeképpen a Volán 2. sz. Vállalatnál már elkészültek az olyan tájékoztató táblák, amelyeken az. autóbuszok járatszáma, a megállóhelye, valamint a menetrend is szerepel. A közeljövőben — kísérleti jelleggel — két megállóhelyen, a Pécskő Üzletháznál, valamint a megyei tanács előtt helyezik el a táblákat. Kovács János kérdezi a Bajcsy-Zsilinszky út 49/51- ből: — Az itt lakók nevében szólok. Ugyanis a hat bányai lakás félkomfortos. Két éve, hogy bevezették a gázt. Ezért 1977. január 1-től az ingata sál- történt, mert továbbra sincs külön fürdőszobánk, a fürdőkád a konyhában volt, és ma is ott van. Mégis, az ingatlankezelő vállalat a lak- béremelésnél komfortváltozásra hivatkozik. Jogos-e a vállalat eljárása a lakbéremelés? Válaszol: Lengyel József, a Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat igazgatója. — A gázfűtés bevezetésével egyidőben a szóban forgó lakásokban gázvízmelegítőt helyeztünk el amely eddig nem volt. Mivel a lakásban a mellékhelyiségek adottak voltak, a vízmelegítő révén a melegvíz-ellátás is folyamatossá vált. a lakás komfortfokozata félkomfortról komfortosra emelkedett. Tekintettel arra, hogy a fürdőhelyiséget a konyhából választották le. és nincs külön fürdőszoba, ezért a lakók a lakbér megállapításánál megkapták a maximálisan engedélyezhető 10 százalékos kedvezményt. Egyébként a komfortfokozat megállapítására az 1/1971. (II. 8.) ÉVM számú rendelet 2. paragrafus (2.) bekezdése vonatkozik. Az engedély megadására pedig a 3/1971. fii. 8.) kormányszámú rendelet 6. paragrafus (1.) bekezdése ad lehetőséget. Gyetvai Gézánc kérdezi a Makarenko út 57-ből: — Szeretnénk, ha a Makarenko utcában legalább egy sor járdalapot fektetnének le, mivel esős időben szinte lehetetlenné válik a közlekedés. Válaszol: lantos Lóránt, a Salgótarjáni városi Tanács műszaki osztályának vezetője. — A Makarenko utca felújítását még ebben az ötéves tervben elvégezzük. Előreláthatólag 1979—80-ban kerül sor a munkálatokra. Amennyiben a Makarenko utca lakói vállalják, hogy társadalmi munkában elkészítik az Ideiglenes járdát, a szükséges járdalapokat még az idén biztosítja a városi tanács. Nagy Józsefné kérdezi. Kállai Éva út 4-ből: a — Lakásomban nincs beépített szekrény, villanytűzhely, a televízióvételhez nincs tetőantenna. Mégis ugyanannyi lakbért fizetek, mint azok, akiknél mindezek megtalálhatók. Válaszol: Lengyel József, a Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat igazgatója. — A magasabb lakbér a lakás összkomfortjával függ össze. E fokozatnál az a követelmény, hogy központi fűtés, illetve távfűtés legyen a lakásban. Ez a Kállai Éva út 4. számban megvan, s ez jelentette a lakbér megállapításának alapját. Igaz, hogy sem beépített szekrény, sem villanytűzhely nincs a lakásokban, de sem ezek. sem a központi tévéantenna hiánya nem csökkenti a lakás komfortfokozatát. Egyébként tervezzük, hogy még ebben az évben elkészül az épületen a központi tévéantenna. A karancskeszi példa senyzett honban: a művelődési ott- két asztalon zajlott az asztalitenisz-verseny,' tö’oo táblán hadakoztak a sakko■ y •• •* • •• m Köszönjük Hálás szívvel mondok kB- tének megmentésén fáradozszönetet a vértranszfüziós ál- tak. Köszönetünket fejezzük bályzat is, mely a kollektív lomás salgótarjáni dolgczóinak ki a megyei kórház laboratószerződés mellékletét jelenti. Szót érdemel az egészséges versenyszellem is, mely ezen a téren a vállalat brigádjai között kialakult. A szocial'sía brigádok értékelésénél egyebek mellett fő szempont az író. o'vasó iáid kősó JSőiénesen Czakó Gábor írót látta vendégül a nőtincsi körzet.' könyvtár és a művelődési otthon vezetése. Az irodalmat kedvelők közij' különcben a fiatalok életével, a kamaszok jellegzetes világáról szívesen olvasók gyülekeztek a nőtincsi író-olvasó találkozón. Az érdeklődők soraiban helyet foglaltak olyan személyek is. akik nem írói eszemmel, de nagy aktivitással figyelik, segítik területünk ifjúságának helyzetét, s közreműködnek az ilyen jellegű feladatok megoldásában. Szinte a bemutatkozás pillanatától közvetlenség, nyílt légkör, őszinte írói-olvasói kapcsolat alakult ki. .Folytatódott a sok-sok kérdésben, válaszban miközben erősödött, mélyült egy község fiatalságának kapcsolata olyan fiatal íróval, aki maga is falun született, ám jelenleg a főváros forgatagában él. Czakó Gábor utalt, életpályájára, mostani, s távlati terveije. célkitűzéseire. Elkísérte felesége és Balázs nevű általános iskolás gyermeke is. Mindez jó, emlékezetes. maradandó élményt nyújtott az olvasóknak. Az olvasók ezúttal Czakó Gábor- könyveket hoztak magukkal a találkozóra, melyeket dedikáltattak a szerzővel. V. A. Összeállította: Tóth Jolán áldozatos munkájukért. A Vö- duma dolgozóinak is áldoza- röskeresztnek. és annak a tos munkájukért, sok-sok véradónak akik hat éven át vérükkel, szerető fér- Bozó Ernőné és fia, jem és drága édesapám éle- László Elkészült a tízezredik Köztudott, hogy sok műve- otthonban. kapott helyet. Jó lődési intézmény nem tudja körülmények között itt tanul- „becsalogatni” az embereket, nak a másodikos gyerekek, s emiatt könyvtárak, klubhe- Az általános iskolások után lyiségek, művelődési ottho- újabb csoportok érkeznek zók, s akadtak olyanok is, nők konganak az ürességtől, (még a környező falvakból is), akik a bordásfalon és a sző- Ellenpéldaként szeretnék íze- a zeneiskolások. Számuk nyegeken izzasztották magu- lítőt adni a karancskeszi mű- olyan mértékben emelkedik, kát. Jó volt látni, hallani a velődési otthon hétköznapjai- hogy egyre nagyobb gond az zúgást, amit ez a sok játsza- ból. Nem hivatkozom a TIT- elhelyezésük. Schreier Kál- dozó, vidám gyerek keltett, előadásokra, vitaestekre, gyű- mánnak, a művelődési ott- A művelődési otthonban lésekre, csupán az iskolások hon lelkes igazgatójának — tartott sok akció, rendezvény programjából emelek ki né- tehát nem az üres, kihaez- közül is kiemelkedik az úthányat. ’ nálatlan termek okoznak törők nagyon sikeres tömegA községben csak úgy lehe- gondot, hiszen még több tér- sportverseny-játéka, az tett megoldani az állandó dél- met is ki tudna használni! A ..Ügyesség, bátorság” ívetélke- előtti tanítást, hogy az egyik zenei hangok mellett persze dő. Nagyszerű propagandája tanulócsoport a művelődési sokszor hallani éles füttyszót, volt e játék a tömegsportnak. s a sportoló gyerekek harsány A szervező munkáért dicsé- biztatásait is. Télen ugyan- rét illeti négy falu testnevelő is a művelődési otthon ad he- pedagógusait. De a nevelők lyet a testnevelési óráknak, közül nem csupán a testneve- Negyvenezer forintot hasz- lök voltak ott, bíztatták gyer- náltak fel arra* hogy a mű- mekeiket a rajvezetők is. Kü- velődési otthon pótolni tud- lön öröm volt látni azt a sokja a tantermet. Megújult a szülőt, akik elkísérték gyer- parketía, s bordásfal került a mekeiket és segítették a színpad falára. Persze sok szervezést, a felügyeletet. A apróbb sportszer is segíti a karancskeszi példa tehát igatesti i^evelést, a pajtások zolja, hogy a művelődési ott- egészseges mozgását. honokba pezsgő életet lehet Hogy ezeket a lehetőségeket vinni, ha a község vezetői ösz- miként, mennyire használják szefognak, s vallják, amit ki az iskolások, érdemes dé- Schreier Kálmán odaadó lutánonként megfigyelni. A téli időszakban hetente két délután is itt játszanak, sportolnak az iskolások, a játékdélután (sportkör) keretében. Voltak olyan délutánok, amikor 30—40 pajtás verVarga Sándor vezérigazgató ünnepi megemlékezést tart A pásztói MEZŐGÉP-nél ünnepélyesen átadták az NDK Fortschritt mezőgazdasági gépgyár igazgatójának az E— 512-es kombájn ferdefelhordó tízezredik darabját. Az 1975. évben megkötött exportszerződés alapján a világszínvonalú E—512-es kombájnokhoz a pásztói MEZŐGÉP gyártja a ferdefe’hor- dókat. A szerelőcsarnokból kigördült a tízezredik darab, melyet Tóth Imre üzemvezető átadott Petshcel Heinznek, a VEB Fortschritt igazgatójának. A kollektíva jó munkájának elismeréseként 3 dolgozónak az NDK mezőgazdasági gépgyár kitüntető oklevelét nyújtották át Hat dolgozót a vállalat vezérigazgatója Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesített, 32 dolgozó gyáregységi igazgatói dicséretben és pénzjutalomban részesült Minden dolgozó becsülettel helytállt a munkában. 1977-ben további 4000 darabot kell gyártani az alkatrészekkel együtt. A jó munka elismerése, hogy az új nagy teljesítményű E—516-os kombájn ferdefelhordó gyártását is a pásztói MEZŐGÉP kapta meg A prototípust az NDK mérnökei már átvizsgálták és elfogadták. 1977-ben 250 darabot kel! szállítani. A szocialista brigádok által vállalt védnökség biztosítéka e feladatok sikeres megoldásának. ' Gy. J. munkája sugall) igyekezzünk maradéktalanul kihasználói meglevő lehetőségeinket! Molnár János nevelő Karancskeszi Válaszol az illelékes indokolatlan A NÖGRÁD február 25-i számában megjelent „Gyalog- átkelőt kérnek” című javaslatot igazgatóságunk ismerte, indokolatlanságát már 1975- ben és 1976-ban megállapította, ezt a kezdeményezővel közölte. A cikk hatására ismételten forgalmi vizsgálatot, gyalogosforgalom-számlálást tartottunk 1977. február 8-án. A számlálás 8 órás időtartama alatt a a a eres bálysértés következménye, nogy nem hozható kapcsolatba a kijelölt gyalogátkelőhely hiányával. Hasonló következtetésre vezet az 1975: évi, 1976. évi balesetek elemzése is. A szakszerű felülvizsgálat eredményeként, az adott járműforgalom mellett csak 12— 14-szeres gyalogosforgalom indokolná a kijelölt gyalogosátkelőhely létesítését. Forgamegjelölt hely 200 méteres lombiztonsági szempontból inkörzetében mindkét irányt figyelembe Véve 67 gyalogos haladt át az úttesten. A mértékadó járműforgalom 800 jármű/ óra. A csúcsóra gyalogosforgalma 28 fő/óra volt. A cikkben jelzett gyalogoselütés olyan durva közlekedési szaöokolatlanul létesített gyalogosátkelőhely „hamis” biztonságérzete veszélyesebb helyzetet teremt a gyalogosoknál, mint a valóságos forgalmi helyzet. KPM Közúti Igazgatóság Salgótarján NÓGRÁD — 1977. március 17., csütörtök Ő