Nógrád. 1977. március (33. évfolyam. 50-76. szám)

1977-03-17 / 64. szám

Zürich repülőterén szerdán megadta magát az olasz származású Luciano Porcarl, aki Spanyolországból előbb Afrikába, majd Olaszországba és onnan Svájcba térített egy utasszállító gépet. Képünk: a drámai légiút után a kiszabadított túszok. Púja Frigyes Athénban Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügymi­nisztere szerdán este hivata­los görögországi látogatásra, Athénba érkezett. Dimitri Bi- ciosz. görög külügyminiszter meghívásának tesz eleget. A két ország i nemzeti zászlóival fellobogózőtt Olym­pic repülőtéren Dimitri Bi­Szerdán Hanoiba érkezett az Egyesült Államok hivata­los küldöttsége, Leonard Woodcocknak, Carter elnök különmegbízott jának vezeté­sével. Az amerikai légierő C—141 repülőgépéből kilépő amerikai politikusokat fo­gadta Phan Hien, a VSZK külügyminiszter-helyettese. Az amerikai küldöttség tag­jai : Mike Mansfield, az ame­rikai szenátus demokrata párti csoportjának elnöke, Charles Yost, az Egyesült Államok volt ENSZ-fődelegátusa, G. Montgomery, és R. Edelman, valamint 7 szakértő. Keddi kilencórás rendkívüli ülésén a spanyol ko'rmány el­fogadta a parlamenti választá­sokra vonatkozó új törvény- tervezetet. Mint ismeretes, Spanyolországban a polgárhá­ború óta nem voltak szabad választások. A törvény szerint kétkama­rás parlamentet kel'. létre­hozni, amely 350 fős arányos választási rendszerrel kialakí­tott képviselőházból és 207 tagú, többségi szavazással vá­lasztott szenátusból áll majd. Még mindig nincs döntés ar­ról. hogy a választók ponto­san mikor járulhatnak az ur­ciosz és a görög külügyminisz­térium magas rangú személyi­ségei üdvözölték külügymi­niszterünket és kíséretét. Je­len Volt Ágoston Béla, hazánk athéni nagykövete. A magyar—görög külügymi­niszteri tárgyalások csütörtö­kön kezdődnek meg. Az amerikai küldöttség hi­vatalos vietnami látogatásá­ra James Carter elnök kez­deményezésére került sor. Hanoiban március elején hozták nyilvánosságra, hogy a VSZK kormánya elfogadta az amerikai fél javaslatát és fogadja az Egyesült Államok küldöttségét. A vietnami kor­mány több ízben hangsúlyoz­ta, hogy kész megvitatni, az amerikai kormánnyal a két ország háború utáni problé­máit, kész tárgyalni a két orság' kapcsolatainak nor­malizálásáról, a párizsi egyezmény előírásainak szel­lemében. nák elé — valószínűleg jú­nius elején kerül erre sor. Az új parlament a jobbol­dali, egykamarás cortest vált­ja majd fel, amelyet még Franco állított' fel. Az 561 ta­gú corles tagjainak 80 száza­lékát Franco nevezte ki. A törvényrendelet egyenlő lehetőséget ígér minden párt­nak a rádió és a televízió használatára a kampány ide­jén. Elismeri független jelöl­tek indulását is — ezt megfi­gyelők úgy értékelik, hogy a kommunista párt akkor is in­díthatna jelölteket a válasz­tásokon, ha a legfelsőbb bíró­ság nem törvényesítené. Castro körútja Afrikában Algéria, Líbia, Dél-Jemen, Szomália, Etiópia, Tanzánia,— Fidel Castro afrikai utazásá­nak eddigi állomásai is jelzik, milyen széles hatósugarú a kubai külpolitika, S nincs okunk kételkedni a világsajtó jelentéseiben, amelyek sze­rint valamennyi felkeresett országban rendkívül lelkes fogadtatásban résizesült a havannai vendég. Kuba közismerten korunk forradalmi mozgalmában tisz­teletet parancsoló jelkép. An­nál is inkább az, mert az utóbbi évtizedben, a függet­lenné válás nehéz folyamatá­ban a világ sok országában hivatkoztak forradalmi hely­zetre, itt-ott még marxista ih­letésű változásokra is. A ku­bai forradalom minden te­kintetben példamutató! Ki­állja a próbát a marxista—le­ninista elvek bölcs gyakorlati alkalmazását illetően éppúgy, mint következetesen szocia­lista mivoltában. Havannára éppen ezért nemcsak közvet­len és tágabb értelemben vett szomszédai: a latin-amerikai államok haladó körei, hanem más kontinenseken is példa­ként tekintenek. Aligha szükséges bővebben magyarázni miiyen hatást gyakorolhat a kubai párt első titkárának, az államtanács el­nökének, Kuba miniszterelnö­kének személyes varázsa azok­ban az afrikai államokban, amelyek hosszabb-rövidebb ideje maguk is szocialista jel­leget erősítik társadalmi és gazdasági rendszerükben. Ha­vanna tekintélye — érthető módon — különösen azóta nőtt meg, amióta segítségére sietett az angolai forradalmi erőknek. Afrika imperialista­ellenes köreiben jól tudják: Kuba internacionalista segít­sége, önzetlen támogatása nélkül az angolai helyzet to­vább bonyolódott volna, s a szakadárokkal szembeni véres háború talán még most is tar­tana. örvendetes, hogy Fidel Castro látogatókörútjára sor kerülhetett. Az eddig megje­lent közös közlemények, az elhangzott beszédek és po­hárköszöntők hangvételéből arra következtethetünk, hogy Kuba és a felkeresett orszá­gok kapcsolatai elmélyültek, s a béke, a nemzetközi bizton­ság, a gyarmatosítás és a faj­üldözés, valamint az imperia­lizmus mesterkedései tekinte­tében az álláspontok azono­sak. Aligha elhamarkodott az a vélemény, hogy Fidel Cast­ro látogatása az érintett or­szágok és a szocialista közös­ség kapcsolatai, további együttműködése szempontjá­ból sem közömbös. Brezsnyev fogadta a portugál nagykövetet 1 Leonyid Brezsnyev, az getés során a szovjet—portu- SZKP KB főtitkára szerdán a gál kapcsolatok fejlesztésé- Kremlben fogadta Mario Ne- nek egyes kérdéseit érintet- vest. Portugália moszkvai ték. nagykövetét az utóbbi kéré- Leonyid Brezsnyev a nagy- sére és küszöbönálló haza- követ útján üdvözletét és jó- térése alkalmából. kívánságait küldte a portu­A baráti hangulatú beszél- gál népnek. 2 NóGRÁD 1977. március 17., csütörtök [" Amerikai küldőit ség Hanoiban Új spanyol választási törvény Nép ország nélkül (2.) Abu Ámmar karavánjai A világon ma csaknem há­rommillió palesztin éL Föld­rajzi elhelyezkedésük megle­hetősen tarka. Mértékadó becslések szerint 320 ezren él­nek Izrael 1967. június 4-i ha­tárain belül; 350 ezren a gá­zai övezetben és 300 ezren Ciszjordániában, izraeli meg­szállás alatt; 900 ezren Jor­dániában; 300 ezren Szíriában, s ugyanennyien Libanonban; 90 ezren Kuvaitban; 10 ezer­től 40 ezerig tehető az Egyip­tomban, Szaúd-Arábiában, Irakban és Líbiában letelepül­tek száma, de viszonylag nagyszámú palesztin jutott el Nyugat-Európa és Latin- Amerika országaiba is. Hét­százezer palesztin még ma is táborokban tengődik, az ENSZ illetékes segélvszerve- zetétől az UNRWA-tól cse­kély élelmiszer-juttatásban, s négy-öt forintnak megfelelő napi pénzösszegben részesül­nek. Idő kellett hozzá, hogy a palesztinok megtalálják „nem­zeti személyazonosságukat.” A gyarmati elnyomás és a feudális családok viszályko­dásai miatt viszonylag gyen­ge szervezettségi fokon álltak, s a hirtelen szétszóródás po­litikai dermedtséget eredmé­nyezett. Többnyire olyan arab országokba kerültek, amelyek az iparosítás kezdetén álltak és szűkölködtek az öntözött földterületekben, vagyis ma­guk is munkaerő-felesleggel rendelkeztek. A tanulás és a képzés önvédelmi eszköz volt; a palesztinok soraiban az arab átlagnál jóval több a kö­zép- és felsőfokú iskolát vég­zett. Ez is segítette a válto­zást, s 1964. tavaszán megala­kult a Palesztina! Felszabadí­tás: Szervezet. A vezetés azonban a szaúd-arábiai szár­mazású Sukeiri kezébe jutott, aki rengeteg kárt okozott a palesztin mozgalomnak. 1965- ben azonban újabb szervezet bont zászlót: a Fatah (A rövidítés a jobbról balra ol­vasott szavak kezdőbetűiből tevődik össze’• Harakat al- Tahrir al Vatani al-Filisztini, Palesztinái Nemzeti Felszaba- dításl Mozgalom.) Az 1967-es júniusi vesztes háború után. amikor a mene­kültek újra menekülni kény­szerülnek — a Fatah szer­vez, buzdít, ellenállásra sar­kall. A Fatah vezetőjének, Abu Ammarnak felhívására tevekaravánok járják végig az elhagyott sivatagi harcme­zőket, összegyűjtik a hasz­nálható fegyvereket, megkez­dődik a gerillák kiképzése. Abu Aramar rövidesen kiléD az illegalitásból és Jasszer Arafatként megjelenik a vi­lágközvélemény előtt. Amikor 1969-ben végre sikerül le­váltani a PFSZ régi vezetőit, a Fatah csatlakozik a szer­vezethez. amelynek Arafat lesz az elnöke. A PFSZ lendületes katonai tevékenységbe kezd. a csúcsot 1969—70. jelenti, amikor 6129 kommandóakciót hajtanak végre. Kitűnik azonban, hogy Palesztinában nem lehet egy „új Vietnamot”, vagy „új Al­gériát” kialakítani, s a szer­vezet a politikai eszközöket kezdi előterbe helyezni. Ara­fat elmondja híres beszédét az ENSZ-közgyűlésen: ..Az olajágat és a szabadságharco­sok fegyverét hordozom — ne engedjétek az olajágat ki­ütni kezemből!” A visszhang­ra jellemző, hogy a világszer­vezet közgyűlése nagy több­séggel (98:8 arányban, mint­egy 40 tartózkodással) elis­merte a palesztinai arab nép törvényes jogát az önálló ál­lamiságra. s megfigyelői stá­tuszt biztosított a PFSZ-nek az ENSZ-ben. A palesztin mozgalom nö­vekvő nemzetközi tekintélyé­vel párhuzamosan azonban súlyosbodnak a belső gondok. Amikor a legnagyobb szük­ség lenne az egységre negyven különféle palesztin szervezet és csoport tevékenykedik — sokszor egymás ellen vívnak véres harcokat. A fő áramla­tot a PFSZ jelenti, de azon belül is különböző irányzatok működnek. Változatlanul a Fatah jelenti a legbefolyá­sosabb szervezetet, de meg­közelíti az Al Szajka (Villám), amelyet a szíriai Baath-párt kezdeményezésére szerveztek. Kisebb csoportosulások a jor- dán Illetve a szaúd-arábiai udvar támogatását élvezik, míg a baloldalon a Kuvat el Anszár (Szabadságharcos Erők), a kommunista pártok által életre hívott szervezet s a magát marxistának mondó Havatmeh Demokratikus Nép­front Palesztina Felszabadí­tásáért elnevezésű szövetsége helyezkedik el. Külön alaku­lat az ^Elutasítási Front”, amely elutasítja a palesztin kérdésre vonatkozó ENSZ- határozatokat és a tárgyalá­sos rendezést. Ide tartoznak a dr. Georges Habbas által vezetett Palesztinai Népi Fel- szabadítási Front, valamint az iraki és líbiai pártfogást élvező szervezetek, a többi kö­zött az Arab Felszabaditási Front. Vannak teljesen ..arc­nélküli” szervezetek, amelyek rendszerint egy-egv terror- cselekménnyel teszik hír­hedtté magukat, géprablások, vagv merényletek után je­lentkeznek. (Fekete Szeptem­ber. Ifjú Bosszúállók. Sinai Felszabadítása stb.) Elvben a parlament szerepét betöltő, a Khaled Fahum elnö,-1o‘e alatt álló palesztinai nem­zeti tanács fogná össze va­lamennyi szervezetet, a há­romszáz tagú testület éven­ként ülésezik. A belső ellen­tétek egyelőre lehetetlenné tették a hatékony munkíí. nem nyílhatott mód néldáu1 a nemzeti egységkormány meg­alakítására. amelv joggal várhatna széles körű nem­zetközi elismerést. Az ellen­tétek megítélése azért annyi­ra bonyolult, mert az egyes szervezetek és csoportok nem­egyszer helvet cserélnek, ki­válnak a PFSZ-ből, vagy csat­lakoznak hozzá: igen képlé­keny állapotok uralkodnak. Mi az oka annak, hogy épJ pen e kritikus helyzetben ilyen nehéz az egységet ki­kovácsolni? Illúziónak bizo­nyult az a vélemény, hogy a palesztin társadalomban a „menekültek egyiséges osztá­lya” jött létre; a társadalmi különbségek és ellentétek fennállnak a palesztinok so­raiban is. Másodszor: a pa-í lesztinok különösképpen rá­szorulnak az arab világ tá­mogatására, s az arab egység belső egyenetlenségei, az arabközi ellentmondások szétszabdalják a mozgalmad Ha Egyiptom és Líbia, Szí­ria és Irak. a libanoni jobb- és baloldal között ellentét van. az közvetlenül hat a pa­lesztin szervezetekre, ame­lyek szoros kapcsolatban nemegyszer anyagi és egyéb függőségben vannak az őket fogadó, vagy pártoló arab erőktől. Sajnos, csak így lehet meg-' érteni, hogy amikor olyan múlhatatlan szükség lenne an- ■tiimperialista összefogásra. — altkor hiányzik az egység arabközi viszonylatokban és a palesztin mozgalomban is. Réti Ervin I (Következik: Fekete hóna4 pok és jobb remények) Katusev kinevezése A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesévé nevezte ki Konsztantyin Katusevet. A Szovjetunió Miniszterta­nácsa Konsztantyin Katuse­vet, a Minisztertanács elnök- helyettesét, kinevezte a Szov­Keddén éjfélikor lezárult a nevezési határidő a francia községtanácsi választások má­sodik fordulójára, amelyen jövő vasárnap ott is megszü­letik a döntés, ahol 13-án egyik jelöltlista sem szerezte meg az abszolút többséget. Mind a baloldal, mind a kormánytöbbség egységesen veszi fel a küzdelmet azok­ban a városokban és közsé­gekben is, ahol az első fordu­lóban különböző erőik nem tudtak megegyezni és külön- külön indultak. Az összefogás szabálya mindkét oldalon az, hogy a 30 ezer lakoson felüli városokban az azonos tábor­hoz tartozó listák közül. a gyengébben szereplő visszalép és azokat, akiknek szavazatát megszerezte az első forduló­ban, a második fordulóban a versenyben maradó jelöltek támogatására szólítja fel. A kisebb városokban közös lis­tát alakítottak a tegnapi ri­válisok. jetunió KGST-beli képviselő­jévé. A Szovjetunió Miniszterta­nácsa felmentette Mihail Le- szecskót, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnökhe­lyettesét a Szovjetunió KGST- beli képviselőjének tisztségé­ből. A baloldalon a visszalépé­sek ott is megtörténtek, ahol előzőleg élénk párharc állí­totta szembe a partnerokat. A sikerhez az -szükséges, hogy vasárnap a választók is teljes mértékben kövessék pártjaik felhívását. A baloldalon figyelmet ér­demel Charles Fitermannak, az FKP PB tagjának rádió- nyilatkozata az első forduló eredményeiről. Az FKP becs­lése szerint (a belügyminiszté­rium hivatalos listáját a fran­cia politikai megfigyelők ál­talában nem tekintik mérv­adónak még a jobboldalon sem) a baloldal szavazatainak aránya valamivel meghaladja az 50 százalékot. Fiterman hangsúlyozta, hogy a három pártnak mindent meg kell tennie a baloldali egység erői­nek sikeréért, tekintettel a so­ron következő parlamenti vá­lasztásokra. Megkezdődtek az indiai választások Az első, még nem végleged 'jelentések szerint elég nagy részvétel mellett bonyolítot­ták le szerdán az alsóházi vá­lasztásokat az Indiai Köztár­saság területének nagy részén. A Lók Szabha, a népi kama­ra 542 mandátuma közül ed­dig háromszáznak a sorsáról döntöttek, s megkezdődött a szavazás további 52 választó­kerületben is. A szakaszos — csütörtökön szünetelő, aztán péntek és va­sárnap között ismét folytató­dó — szavazás kezdőnapján, szerdán, szinte az egész szub- kontinensen rekkenő hőség volt. A szövetségi főváros, Üj- Delhi lakói is szerdán szavaz­tak. A kormányfő Indira Gandhi miniszterelnök-asz- szony, akinek Delhiben kel­lett volna leadni voksát, szer­dán is beszédet mondott egv olyan vidéki körzetben, ahol a szavazás csak pénteken kezdődik meg, és engedéllyel postán küldte be szavazólap­ját választói körzetébe. Gan­dhi asszony mandátuma, s még néhány vezető politikusé, már szerdán eldőlt, bár az ered­ményt csak március húszadi­kán kezdik összegezni. Az 542 tagú alsóházban két helyet egyébként már betöl­tötték, mivel a kongresszus párti indulónak nem volt el­lenjelöltje. A régi parlament­ben a Kongresszus Párt, a köztársaság harminc éve ha­talmon levő■ kormánypártja kétharmados többséget élve-; zett. Franciaország: Kezdődik a második forduló Y

Next

/
Oldalképek
Tartalom