Nógrád. 1977. január (33. évfolyam. 1-25. szám)
1977-01-22 / 18. szám
Szarajevóban eltemették Dzsemal Bijedicset Kádár János fogadta a Mexikói KH küldöttségét Közlemény a KGST vb üléséről ' Pénteken Szarajevóban nagy részvét mellett, magas rangú párt- és állami, valamint a köztársasági és helyi vezetők és többezres tömeg jelenlétében búcsúztak el Bosznia-Hercegovina fővárosának új temetőjében Dzsemal Bijedicstől és feleségétől. A gyászünnepség megkezdése előtt a koporsókat az ország kiemelkedő vezetői, köztük Vidoje Zsarkovics, az államelnökség al- elnöke, Kiró Gligorov, a szövetségi képviselőház elnöke és Sztane Dol&nc, a JKSZ KB elnökség végrehajtó bizottságának titkára saját kezűleg helyezték el az ágyútalpakon. Emlékbeszédet az államelnökség nevében Vidoje Zsarkovics, a szövetségi végrehajtó tanács nevében pedig Anton Vratusa alelnök mondott. A gyászmenet élén a tragikus körülmények között elhunyt házaspár három gyermeke haladt. Az utolsó tiszteletadás végén a két koporsót a jugoszláv néphadsereg alakulatainak díszsortüze és a gyászinduló hangjai mellett bocsátották le a sírba. (MTI) Zárszámadás^ tervtárgyalás Ecsegen (Folytatás az I. oldalról) Az idei feladatokról szólva hangsúlyozta a megyei pártbizottság titkára, hogy az 1976-os év sikerei jó alapot nyújtanak a megye mezőgazdasága előtt álló tennivalók végrehajtásához. A tavalyi terméskiesések hiányzanak, pótlásukra 1977-ben szükség van, amellett, hogy az ötödik ötéves terv második esztendejére megszabott célok is teljesülnek. Devcsics Miklós legfontosabb feladatként említette a hozamok emelését. A megye mezőgazdasági üzemeivel szemben követelmény aa idén a növénytermesztés 8— 10, az állattenyésztés 4 százalékos emelése. A termés- eredmények javítására mindenütt van lehetőség. Különösen fontos a takarmánytermesztés előtérbe helyezése, mert e területen a hozamok az elmúlt két évtizedben nem, vagy csak alig javultak, s ez az állattenyésztés alapja. Megyénk adottságai .pedig főként ezen ágazat fejlesztését kívánják. A népgazdaság exportkötelezettségei teljesítése, a lakosság ellátása miatt is indokolt, főként a szarvas- marha- és juhállomány fejlesztése Hangsúlyozta: az állatállomány növelését a termelőszövetkezeteknek a minőség javításával egyidejűleg szükséges biztosítani. Külön kiemelte a háztáji gazdaságok nagyobb támogatását, szervezettebbé tételét, majd hozzászólásának végén az ecsegi termelőszövetkezet tagjainak. vezetőinek munkájáról szólt. Elmondta (többek között), hogy a korábbi kis termelőszövetkezetek egyesülése után kiegyenlítődtek a gazdaságok közötti különbségek, s sikerült kimagasló sikereket elérni olyan nehéz évben is, mint a tavalyi volt. Ehhez jó körülményeket biztosított a párt helyes agrárpolitikája, a tagság növekvő aktivitása, akik magukénak érzik a közös tulajdont. Említette, hogy Ecsegen is akad még tartaléka a »fejlődésnek. Elsősorban a takarmánytermesztésben és az állattenyésztésben. Kifejezte meggyőződését, hogy az ecsegi termelő- szövetkezet dolgozói nem hagyják kihasználatlanul e lehetőségeket. A zárszámadó közgyűlésen első ízben tárgyalták az idei célkitűzéseket. Az ecsegei gazdaság az idén 7—8 százalékkal növeli a termelést. Búzából hektáronként 38. tavaszi árpából 28, kukoricából 44, cukorrépából 320. silókukoricából 200 mázsás átlagtermésre számítanak. A zöldségtermesztési programhoz csatlakozva 10 hektáron diny- nyét termesztenek. Az egy tehénre jutó tejtermelés ' előirányzata 3050 liter. Beruházási célokra 4.7 millió forintot terveztek. A nyereségterv négymillió forint A közgyűlés utolsó aktusaként a gazdaság elnöke a nyugdíjba vonuló tagoknak és a szocialista munkaversenyben részt vévő brigádoknak kitüntetéseket, jutalmakat nyújtott át. , Sz. Gy Fogadás Prágában Oustáv Husák, az CSIvP jezte az országos konferencia KB főtitkára, köztársasági el- résztvevőinek eltökéltségét a nők pénteken este a prágai CSKP és a nemzeti front várban fogadta a Csehszlovák politikájának végrehajtására, Szocialista Párt országos kon- minden olyan kísérlet meg- fetericiájának küldöttségét, hiúsítására, amely megpróbálsz alkalommal Bohuslav ná megzavarni a társadalom Kucera, a párt elnöke kife- nyugodt építőmunkáját. Hivatali eskü vasárnap Megkezdte munkáját az amerikai kormány Jóllehet Carter elnök pénteken, a Fehér Házban töltött első munkanapján, még egy sor fogadást adott, az új kormány megkezdte gyakorlati munkáját. A kabinet tagjai vasárnap teszik le a hivatali esküt, de a gárda még nem lesz teljes. A szenátus, amelynek jóvá kell hagynia az elnök jelöltjeit a kormány- és a miniszteri szintű vezető posztokra, még nem erősített meg három jelöltet. Caliíano kijelölt egészségügyi és Marshall munkaügyi miniszter esetében nem jelentős kifogásokról van szó, míg Bell igaz- ságügyminiszter-jelölt körül második hete csapnak magasba a hullámok. Az atlantai bírót, Carter személyes barát- I ját, a vezető polgárjogi szervezetek alkalmatlannak minősítették a posztra, mert annak idején akadályozta a faji megkülönböztetés felszámolását. Carter hamarosan új személyt javasol majd a Cl A, s egyben valamennyi hírszerző intézmény igazgatójának. A szenátusban eredeti jelöltje, Sorensen olyan ellenállásba ütközött, hogy visszalépett. A volt jelölt és az | amerikai sajtó véleménye szerint Kennedy egykori munkatársának kinevezését a jobboldal akadályozta meg. (MTI) Vance Moszkvába utazik Cyrus Vance, az új amerikai külügyminiszter, márciusban moszkvai utat tervez, hogy az új SALT-megállapodásról tárgyaljon — jelentette pénteken a Washington Post. A kormányforrásokra támaszkodó értesülés szerint Vance március végén szeretne Moszkvába látogatni. Vance külügyminiszter egyébként februárban közei- keleti körutat tervez. míg Mondale alelnök már vasárnap utazik: Carter megbízásából felkeresi az USA vezető nyugat-európai szövetségeseit, a NATO brüsszeli központját, és Japánt. (MTI) Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára pénteken az MSZMP KB székházában fogadta a Mexikói Kommunista Párt küldöttségét, amely Arnoldo Martinez Verdugo főtitkár vezetésével tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón vélemény- cserét folytattak pártjaik tevékenységéről, a nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgaiom időszerű kérdéseiről, valamint a két testvérpárt együttműködéséről. Megerősítették pártjaik szolidaritását a chilei és a többi latin-amerikai népnek a fasizmus erői elleni harcával. A találkozón részt vett Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és dr. Nagy Gábor, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. (MTI) Elfogyott türelem A moszkvai televízió csütörtökön este kommentárban értékelte az egyiptomi helyzetet. Noha a hatóságok a történtekért a baloldali elemekre próbálják hárítani a felelősséget, állapította meg a televízió hírmagyarázója, valójában arról van szó, hogy az egyiptomi népnek elfogyott a türelme. Az Egyiptomban kialakult válság nemcsak gazdasági, hanem politikai' válság is. A döntés amellyel a kormány megszüntette az élelmiszerárak dotációját és amely a válságot kirobbantotta. a Perzsa-öböl országainak és az amerikai monopóliumoknak a nyomására született — állapítják meg Moszkvában, és • hozzáteszik, hogy Egyiptomot Szadat kormányának nyugatbarát gazdaságpolitikája juttatta ilyen súlyos függőségbe. Ez a politika idézte elő azt a robbanékony helyzetet, amely manapság az országra jellemző. A moszkvai televízió szerint annak ellenére, hogy a felháborodott tömegek forrongását pillanatnyilag katonai erővel igyekszik a kormány visszaszorítani, a kairói események mérlegét még korai lenne megvonni. (MTI) Lezuhantak Csütörtökön lezuhant a spanyol légierő két gépe. Egy katonai szállítógép, fedélzetén 11 személlyel Valencia mellett járt szerencsétlenül, egy vadászgép pedig Madrid közelében zuhant le. A 11 katona és a vadászgép pilótája életét vesztette. (MTI) Garter beszédének visszhangja Georgij Arbatov akadémikus, a moszkvai Egyesült Államok és Kanada Intézet (SZSA) igazgatója a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában kommentálta James Carter elnök beiktatási beszédét. Carter beiktatási beszédét reménytkeltőnek nevezte a szovjet szakértő. Kétségtelen — mondotta —, hogy nehéz csupán a beiktatási beszédből megítélni az elnök majdani külpolitikáját. Már a beiktatási beszédből is kiderült azonban, hogy az új amerikai kormányzat kész előmozdítani a nemzetközi politikai légkör megjavítását és ezt a törekvést minden józan gondolkodású ember mély megelégedéssel nyugtázhatja. Ami a Szovjetunió külpolitikai céljait illeti, azok világosan kifejezésre jutottak Leonvid Brezsnyev tulai beszédében. Mint Leonyid Brezsnyev kiemelte, készek vagyunk arra, hogy az Egye2 NÓGRÁD - 1977, sült Államok új kormányzatával együtt új, nagy lépést tegyünk előre az országaink közötti kapcsolatok terén. A szovjet és az amerikai kormány elsőrendű feladatának nevezte Arbatov akadémikus a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról szóló egyezmény előkészületeinek befejezését — a vla- gyivosztoki megállapodás alapján —, mielőbbi megállapodás elérését a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről, valamint hatékony intézkedéseket a közel-keleti tűzfészek felszámolására. 1972. minőségi változás kezdete volt mind a szovjet— amerikai kapcsolatokban, mind pedig az enyhülés légkörének megteremtésében. Ennek egyik fő eredménye a nukleáris háború veszélyének csökkenése — foktattá Georgij Arbatov. A nehézségek ellenére — január 22., szombat folytatta a szovjet Amerika- szakértő — úgy gondolom, hogy jók a kilátások a 'két ország kapcsolatainak kedvező alakulására. E kilátások megvalósulásának zálogai a két nép közös érdekei a nukleáris háború megelőzése és a fegyverkezési hajsza megfékezése terén. Az enyhülés kérdéseiben létrejött szovjet—amerikai együttműködés új távlatokat nyit olyan globális problémák megoldásához is, mint az energetikai és élelmiszerellátási, a környezetvédelmi, .az óceán- és űrkutatási problémák. Ezek 10—15 év múlva elsőrendűek lesznek és sok mai problémánk hozzájuk képest könnyűnek tűnik majd — fejezte be nyilatkozatát Georgij Arbatov. ir Tokiói kormánykörökben óvatosan kommentálják az új amerikai elnök hivatalba lépését. Rámutatnak, egyáltalán nem kizárt, .hogy a Carter- adminisztráció elődénél nagyobb nyomást gyakorolna majd Japánra annak érdekében, hogy Tokió vállaljon fokozottabb szerepet az Egyesült Államok távol-keleti katonai, gazdasági és politikai stratégiájának megvalósításában. Ami az új amerikai adminisztráció külpolitikai elképzeléseit illeti, Japánban érdeklődéssel várják, milyen lépéseket tesz Carter elnök a kínai—amerikai, a szovjet— amerikai és amerikai—délkoreai kapcsolatok területén. Tokiót különösen izgatja Carter ama elhatározása, hogy fokozatosan kivonja Dél-Ko- reából az Egyesült Államok szárazföldi erőit. Ennek a tervnek a valóra váltása azt eredményezheti, hogy egyrészt felül kell vizsgálni Kapán védelmi politikáját, másrészt számolni kell azzal, hogy az Egyesült Államok nagyobb katonai terhek vállalására készteti majd Japant, — mutatnak rá tokiói politikai köríTkben. r (MTI) Havannában közleményt hoztak nyilvánosságra a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa végrehajtó bizottságának 79. üléséről, amelyet január 17—19-e között tartottak meg a Kubai Köztársaság fővárosában. Mint a közlemény hangsúlyozza, a végrehajtó bizottság ülésén áttekintették a kubai fél elgondolásait azokról az intézkedésekről, amelyeket a hosszú távú együttműködési célprogramok kidolgozása során kellene foganatosítani, hogy elősegítsék Kuba gazdasági fejlődését és meggyorsítsák ^ a . kubai gazdaság és a KGST többi tagországának gazdasága közötti integrációfolyamatot A vita során méltatták a KGST XXX. ülésszaka határozatainak nagy politikai jelentőségét azzal kapcsolatban, hogy a KGST-tagországok továbbra is készek olyan különleges intézkedések megvalósítására. amelyek a kubai gazdaság fejlődésének meggyorsítására és hatékonyságának növelésére irányulnak, figyelembe véve az ország szocialista építésének sajátos feltételeit. A KGST-országok és szerveik intézkedéseinek a megvalósítása a kubai gazdaság fejlődésének meggyorsításával együtt elő fogja segíteni azt, hogy Kuba gazdasági fejlettségének színvonala fokozatosan közeledjen a KGST többi tagországának szintjéhez és lehelévé teszi majd Kuba számára azt is. hogy hozzájáruljon a szocialista közösség országai népgazdasági problémáinak megoldásához. A KGST végrehajtó bizottsága meghallgatta a kubai küldöttség beszámolóját az ország gazdaságának fejlődéséről, s üdvözölte a kubai népnek és kormánynak a szocializmus építésében elért sikereit. A KGST vb méltatta Kuba és a többi KGST-ország közötti kapcsolatok fejlődését is. A végrehajtó bizottság ajánlja a KGST-tagországoknak, hogy a Kubával fenntartott kapcsolataikban és a Kuba számára megadandó minden szükséges segítség lehetőségeinek meghatározásában — beleértve a közös alapon megvalósulókat is — vegyék figyelembe a kubai gazdaság konjunkturális problémáit, amelyek a kapitalista világpiac inflációs és más jelenségeiből fakadnak. Az ülésen megvitatták a KGST-tagprszágok 1975. júniusi általános együttműködési megállapodásának a megvalósítását. E szerződés szerint a Kubai Köztársaságban nikkel- és kobalttartalmú termékek előállítására alkalmas újabb kapacitásokat hoznak létre. Az egyezmény aláírása óta eltelt időszakban a tagországok jelentős munkát végeztek megvalósítása érdekében. A végrehajtó bizottság megvitatta a KGST tervezési együttműködési bizottságának tájékoztatóját arról, hogyan halad az érdekelt KGST-országok és Jugoszlávia együttműködésére vonatkozó javaslatok kimunkálása a cukornád-, hulladékok ipari felhasználása területén, amely a kubai gazdaságfejlesztés fontos tényezője. A KGST végrehajtó bizottsága jóváhagyta 1977. évi munkatervét, amelyet a KGST XXX. ülésszaka határozatainak megfelelően állítottak össze. A terv a fő figyelmet a hosszú távú együttműködési célprogramok kidolgozására és a KGST komplex programjának megvalósítására fordítja. Jóváhagyták ezenkívül a KGST és a más nemzetközi gazdasági- és műszaki-tudományos szervezetek közötti kapcsolatokra vonatkozó tervet is. Ezek az érintkezések az említett szervezetekkel többi között az ENSZ európai gazdasági bizottságával és az UNESCO-val való kölcsönösen előnyös kapcsolatok és együttműködés továbbfejlesztésére irányulnak, konkrét gazdasági, tudományos, műszaki- és környezetvédelmi kérdések vonatkozásában az európai biztonsági .és együttműködési értekezlet Helsinkiben aláírt záródokumentuma tételeinek szellemében. A végrehajtó bizottság ülésén előzetes véleménycserét folytattak a KGST és az Európai Gazdasági Közösség közötti kapcsolatokról, Az ülés idején a KGST-tagországok képviselői találkoztak a Guayanai Köztársaság képviselőivel, Desmond- Hoyte, gazdaságfejlesztési miniszterrel, aki kifejtette, hogy kormánya érdekelt a KGST-tagországokkal való két- és sokoldalú, kölcsönösen előnyös kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok fejlesztésében. A végrehajtó bizottság ülését a barátság és a kölcsönös megértés légköre jellemezte. (MTI) Ellentétek a rendezésről Ivor Richard, a genfi Rho- államfő szokott demagógiájádesia-értekezlet brit elnöke val olyan „elrendezést” ígért, pénteken Salisburyben meg- amely „fajtól és bőrszíntől kezdte tárgyalán Ian Smith függetlenül minden dél-afri- kormányfővel. Az angol dip- kai számára békét, emberi lomata a Rhodesia jövőjével méltóságot és lehetőségeket kapcsolatos legújabb brit ja- biztosít”. Vorster miniszterel- vaslatokat fejti ki tárgyaló- nők — állította Diederichs partnerének. A Smith-rezsim — úgy döntött, hogy egyes főnökének pártja, a Rhode- városokban, városrészekben siai Front parlamenti frak- (mint például Soweto) a fe- ciója szerdai ülésén értésre keték „nagyobb lehetőséget adta, hogy csak a Kissinger kapnak közösségi ■ ügyeik vi- által előterjesztett tervet telére”. Diederichs tartva tartja elfogadhatónak. újabb megmozdulástól, isNicolas Diederichs dél-af- mét hangoztatta, annak nagy rikai köztársasági elnök pén- szükségességét, hogy Rhode- teken fokvárosban megnyi- siát és Namíbiát illetőleg „bé- totta a kizárólag fehérekből kés megoldás” szülessen, álló parlament ülésszakát. Az (MTI) Jubilál a Tribune László Balázs, az MTI tudósítója jelenti: Londonban csütörtökön este lelkes hangulatú tömeggyűlésen emlékeztek meg a munkáspárt baloldali, szocialista hetilapja, a Tribune megalapításának 40. évfordulójáról. A Tribune-t 1937. elején, a fokozódó háborús ve- .szély közepette hozta létre a munkáspárt következetesen baloldali szárnya. A lapban fórumot kívántak biztosítani azoknak az erőknek, amelyek a spanyol polgárháború kitörésekor tiltakoztak a tőkés hatalmak szégyenletes „be nem avatkozási politikája” ellen és bátran síkraszáll- tak a köztársaság nemzetközi támogatásáért. A Tribune1 jó. néhány híve az elsők között áldozta életét a nemzetközi brigád soraiban a Spanyol Köztársaságért. A Tribune azóta is a munkáspárt szocialista hagyományainak harcos folytatója, baloldali erőinek szócsöve, a fegyverkezés politikájának ellenfele. Jelenleg a munkáspárt parlamenti képviselőinek egyharmada tömörül a Tribüné körül.