Nógrád. 1976. december (32. évfolyam. 284-309. szám)
1976-12-18 / 299. szám
Világ proletárjai egyesüljelek! NOGRÁD AZ M.SZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA/' XXXII EVF 299. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1976. DECEMBER 18., SZOMBAT Befejezte munkáját az országgyűlés Törvénybe iktatták 1977. évi költségvetést Púja Frigyes külügyminiszter beszéde Kádár János Moszkvában H Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának kitüntetése Leonyid Brezsnyevnek v # Pénteken délelőtt folytatódott az országgyűlés téli ülésszaka. A tanácskozáson részt vett Losonczi Pál, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke, Aczél György, Apró Antal, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Huszár István, Németh Károly és Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, s ott voltak a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. Az emeleti páholyokban helyet foglalt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Napirend szerint folytatódott az 1977. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Az első felszólaló Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter volt. BOINDOR JÓZSEF: Túlteljesítjük a lakásépítési tervet — Az 1977. évi feladatok kapcsán fontos szerep vár az építőiparra. Munkájával döntő mértékben járulhat hozzá az eredményekhez, lemaradásával kedvezőtlenül befolyásolhatja a kitűzött népgazdasági célok elérését. A legfontosabb tennivalónk változatlanul a lakásépítés. Az építőipari feladatok mintegy 25—30 százalékát teszi ki, mégis a legfontosabb, s egyúttal a legbonyolultabb feladatok közé tartozik és fontos politikai kérdés is. Ha számba vesszük az építőipar lakásépítési munkáját, az idei év eredményesnek mondható. Igaz, hogy még most, ebben az időszakban is folyik a harc a lakások átadásáért, de a tervezett lakások megépülnek, sőt lehet, hogy néhány száz lakással túl is teljesül az idei terv. Ebben az évben eredményes volt az a törekvés is, hogy az óvodákat, bölcsődékét, kereskedelmi létesítményeket idejében átadjuk. Ez néhány kivétellel sikerült is. Az iskolák elkészültek, a kereskedelmi hálózat — vidéken is — korszerű létesítményekkel bővült. Sikeresnek mondható a beruházásokon végzett építési tevékenység is. örvendetes, hogy nő azoknak a beruházásoknak a száma, amelyek határidőre a tervezett összegen belül valósulnak meg. Nemcsak az ez évi átadások voltak sikeresek; jó ütemben készülnek a jövő évben átadásra kerülő gyorsított és kiemelt beruházások is. v A nehézségek ellenére a gazdaságosságot illetően eredményes volt a munka. Előreláthatóan a terv szerint alakulnak az építőipari árak és teljesítjük a jövedelmezőségi előirányzatokat. Ha nem is a tervezett ütemben, de nőtt a termelés: az 1976. évi tervben előirányzott 117,3 milliárd forintot mintegy 2 milliárd forinttal túlteljesítjük, nagy részben a termelékenység emelésével. Az építőanyag-iparban a tervezettnél alacsonyabb ütemben nőtt a termelés, ez azonban az igények kielégítésében nem okozott zavart A tervezettnek megfelelő a termelés felfutása a legnagyobb létesítményünkben, a hejőcsabai cementgyárban. Üjabb üzemek kezdték meg a termelést az azbesztcementiparban, a tégla- és cserépiparban, valamint az üvegiparban. Ütemszerűen épül a bélapátfalvi cementgyár. Magyarország tulajdonképpen egy óriási építési telep, erről mindenki meggyőződhet, aki az országban jár. Mindezt egybevetve az 1976. év — a hiányosságok ellenére — eredményesnek mondható mind az építő-, mind az építőanyag-iparban. Eredményeink mellett látjuk a hiányosságokat is Az 19976. év eredményei mellett látjuk a hiányosságokat is. Annak ellenére, hogy egészében megoldjuk az idei lakásépítési feladatokat, vannak olyan területek, ahol a lakásépítési terv előirányzata nem teljesül. Ahol a tervek megvalósulnak ott Is nagy erőfeszítéseket kell tenni, szükséges a nagy ev végi hajrá. Különösen nagy erőfeszítéseket kellett tenni Budapesten és Borsodban. Példás volt a Vas, a Zala, a Hajdú, a Fejér, és a Győr megyei vállalatok teljesítése. A munkák torlódása kedvezőtlenül befolyásolja a munkaerő-gazdálkodást, szinte megoldhatatlan feladatok elé állítja a szak- és szerelőipart és kedvezőtlenül hat a minőségre. . Nagy gondot okozott és okoz ma is, hogy nem kielégítő a terület-előkészítés. Az év első hónapjaiban — a terület-előkészítés hiányosságai miatt — nagyon értékes idő kiesik. Nincs meg az ó- év és az új év közötti átmenet, s ez akadályozza a lakásépítés folyamatosságát. Ilyen okok miatt vannak gondok jelenleg is Miskolcon és még néhány városban. Ezen változtatni kell. Budapest példája igazolja, hogy csak a tanácsokkal való konstruktív együttműködéssel lehet változtatni olymódon, hogy a célok konkrét meghatározásával több évre előre a vállalatok szintjéig kidolgozzuk a tennivalókat. A hatékonyság javításának részeként célul tűztük ki a házgyári lakások felépítésére, fordított idő 3—4 százalékos csökkentését. Keressük azokat a módszereket, amelyekkel a célcsoportos építésen, túlmenően is növelhetjük a lakások számát. Javasoljuk, hogy Budapesten és a házgyárakkal rendelkező körzetekben a szövetkezetek és a házgyárakkal rendelkező állami építőipari vállalatok kössenek együttműködési megállapodást meghatározott számú házgyári, panelos, lakóépület, illetve lakás összeszerelés utáni befejezőmunkáinak kivitelezésére. A fővárosban az V. ötéves tervidőszakban mintegy 2000—3000, házgyári lakás szerelés utáni befejező munkáinak kivitelezését lehetne megoldani építőipari szövetkezetekkel. Hasonló eredményeket lehetne elérni más nagyvárosokban is. Bár a kiemelt és gyorsított beruházások terén jelentős, eredményeket értünk el, mégsem mondhatjuk, hogy téfjesen réndben menneK a dolgok. Nem a kiugró, hanem az állandósult és az egész beruházási tevékenységet meghatározó eredményeket kell általánossá tenni. A gyorsítással eredményeket értünk el — azonban baj az, hogy vannak olyan beruházások — s még a jövő évben is lesznek — amelyeket, az előkészítés hiányosságai miatt nem tudunk, vagy nem fogunk tudni terv szerint élkezdeni. A csúszások következménye olyan késés és torlódás. amely szinte megoldhatatlan feladat elé állítja az amúgy is szűk építés-szerelési kapacitásokat és időn ként fontos építési anyagokban. szerkezetekben — pl. acélszerkezetben — kielégíthetetlen igényeket .teremt. A hosszú átfutási idő károkat okozó késéseket jelent. A feszültség súlyos problémák elé állítja vállalatainkat szétzilálja az épít ószervezetek kapacitását. Látnunk kell, hogy jelenleg gyorsítani csak valamilyen más munka terhére tudunk. Az előkészítő munka javításával — s annak eredményeként a szervezettség javulásával — el kell érnünk. hogy a beruházások zavartalan megvalósításának, feltételei ne csak ..gyorsítással” legyenek megteremthetők. A gazdaságosság, a nyereség-előirányzat teljesítésének szépséghibája, hogy ez a túlteljesítő és nem teljesítő szervezetek eredményének egyen lege. A kívánatosnál nagyobb a nyereség szóródása. Meg kell vizsgálnunk a veszteséges vállalatok munkáját. Ahol szükséges, segítjük, a vezetést. ahol a veszteségnek egyéb okai vannak, azokat minél előbb megszüntetjük. Az építőipari kapacitások fejlesztésének lehetőségét meghatározzák a rendelkezésre álló anyagi eszközök. Az V. ötéves tervben az építőipari ágiszat fejlesztésére 20 milliárd forint -áll rendelkezésre. (Folytatás a 2. oldalon) Az SZKP Központi Bizottságának meghívására pénteken reggel látogatásra Moszkvába érkezett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Moszkva Kijevi pályudvarán Kádár Jánost Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, Andrej Kirilenko, a KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Ivan Kapitonov, a Központi Bizottság titkára, B. P. Bescsev, a KB tagja, közlekedési miniszter, O. B. Rah mányin' a KB póttagja, A. I. Blatov, a Központi Bizottság Revíziós Bizottságának tagja, és más hivatalos személyiségek fogadták. A fogadásnál jelen volt Marjai József, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete is. Kádár János úton Moszkva felé rövid időre megállt Ki* jevben és ott szívélyes, baráti légkörben megbeszélést folytatott Vlagyimir Scserbi ckijjel, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a2 Ukrán KP Központi Bizottsága első titkárával. (MTI) Baráti megbeszélés a Kremlben Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, pénteken délben a Kremlben találkozott és baráti megbeszélést folytatptt Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával. A két párt vezetője Leonyid Brezsnyevnek a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnökségi épületében levő dolgozószobájában találkozott és több mint egyórás eszmecserét tartott. A találkozóról a szovjet fővárosban hivatalos közleményt adtak ki, amely szerint Kádár János és Leonyid Brezsnyev mindenek előtt a két ország együttműködésének további sokoldalú fejlesztésének egész sor ígéretes irányáról tárgyalt. Érintették ezen kívül a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseit, a nemzetközi enyhülés elmélyesítésé- ért, a béke megszilárdításáért vívott küzdelem feladatait. A találkozó a teljes nézetazonosság, az őszinte barátság és szívélyesség légkörében ért véget. Az SZKP KB főtitkárának dolgozószobájából Leonyid Brezsnyev és Kádár János együtt ment át a Nagy Kreml -palota Vlagyimir termébe, ahol az MSZMP Központi Bizottságának első titkára bensőséges ünnepség keretében átnyújtotta az SZKP vezetőjének a Magyar Nép- köztársaság Gyémántokkal Ékesített Zászlórendjét. A Vlagyimir teremben az SZKP és a szovjet kormány magasrangú vehető személyiségei voltak jelen. Ott voltak az SZKP Politikai Bizottságának tagjai: Nyikolaj Pod- gornij a Legfelsőbb Tanacs elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin miniszterelnök, Andrej Gromiko külügyminiszter, Dmitrij Usztyinov honvédelmi miniszter, valamint Viktor Grisin, Fjodor Kulakov, Dinmuhamed Kunajcv és Áruin Pelse. Jelen volt Pjotr Gyemicsev, a Szovjetunió kulturális minisztere, Mihail Szo- lomencev, az Oroszországi Föderáció miniszterelnöke, Borisz Ponomarjov és Gejdar Alijev, az Azerbajdzsán KP KB első titkára — mind a négyen a Politikai Bizottság póttagjai. Az SZKP Központi Bizottságának titkárságát Vlagyimir Dolgih, Konsztantyin Cser- nyenko, Ivan Kapitonov, Jakon Rjabov és Mihail Zim- janyin, az SZKP KB titkárai képviselte. Magyar részről ott volt Marjai József rendkívüli és meghatalmazott nagykövet. A kitüntetés átnyújtásakor Kádár János beszédet mondott. Kádár János beszédét többször szakította félbe a jelenlevő szovjet vezető személyiségek tetszésnyilvánítása. Kádár János köszöntője Mélyen tisztelt Leonyid II- jics Brezsnyev elvtárs! Kedves szovjet barátaink! — Nagy örömünkre szolgál, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága eleget tett kérésünknek, fogadtak itt Moszkvában, így teljesíthetem a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa által reám ruházott megbízatást. A magyar kommunisták, a szocializmust építő magyar nép nevében őszinte nagyrabecsüléssel köszöhtöm a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának és kormányának itt megjelent igen tisztelt képviselőit, s köszöntőm mindenekelőtt Leonyid Iljics Brezsnyev e'.vtársat, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, akinek közelgő 70. születésnapja alkalmából kívánok szólni. Kedves elvtársak! A magyar nép millióinak körében ismert, hogy Brezsnyev elvtárs, aki a Szovjetunió kommunistáinak és népeinek osztatlan bizalmából tölti be magas és felelősség- teljes főtitkári tisztségét, kora ifjúságától, szovjet kommunista hazafiként, osztozva népe sorsában, erejét nem kímélve, áldozatkészen harcol és dolgozik. Részese volt a szocializmus, a kommunizmus alapjait lerakó békés építőmunkának éppúgy, mint annak a hősi helytállásnak, amelyet a szovjet nép tanúsított a második világháború idején a dicső honvédő és felszabadító harcokban, felszabadítva az európai népek sorát, elhozva a szabadságot a magyar nép számára is. Brezsnyev elvtárs neve és személye a világ közügyek iránt érdeklődő száz- és százmillió emberének tudatában összeforrott azokkal a nagy eszmékkel, amelyeket mindenkor szolgált, s azokkal a történelmi eseményekkel, amelyeknek maga is alakítója volt. Brezsnyev elvtársat köszöntve, először a Szovjetunió Kommunista Pártjáról szeretnék szólni, amely halhatatlan alapítójának széliemében, Központi Bizottságának, kollektív vezető testületének irányításával, a néppel összeforrva dolgozik, tisztán őrzi, magasan tartja és mind előbbre viszi Lenin győzelmes zászlóját. A nagy szovjet nép pártját követve végzi gigantikus méretű kommunista építőmunkáját, és feltartóztathatatlanul halad előre történelmi útján. Senki sem vitathatja el a Szovjetunió és kommunista pártja fe’becsül- hetellen jelentőségű szerepét a szocialista világrendszer, a nemzetközi kommunista mozgalom helyzetének alakulásában. A Szovjetunió fejlődése, erőforrásainak gyarapodása, külpolitikája a nemzetközi helyzet alakulásának olyan meghatározó tényezője, amellyé' a világon mindenkinek számolnia kell. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom szülötte. a Szovjetunió világpolitikai tényező, a társadalmi haladásért, a szocializmusért, a népek szabadságáért, a nemzetek függetlenségéért és a békéért küzdő erők legfőbb támasza és reménysége. Kedves elvtársak! A világ e'ső szocialista államának csaknem hat évtizedes történetét a soknemzetiségű, hatalmas szovjet haza testvéri népei formálták, A nagy szovjet nép háborúban és békében tanúsított példa6 helytállása, önfeláldozása, internacionalista szelleme nagy szerepet játszott a nemzetközi erőviszonyok megváltozásában, abban, hogy a szocializmus világrendszerré vált. A szovjet nép azért tudta történé’- me során hazai és nemzetközi feladatait megoldani, mert mindenkor híven követte élcsapatát, a Szovjetunió Kommunista Pártját, annak Központi Bizottságát. Így, s ezért valósultak meg Lenin eszméi, így öltöttek es öltenek testet a nemzetközi munkásosztály lánglelkű vezérének tanításai. A marxisták—leninisták a tömegek szerepének helyes értékelése mellett tisztában vannak a személyiségeknek a történelemben betöltött fontos szerepével is. Tudjuk, mindenkor szükség van olyan személyiségekre is, akik a társadalmi fejlődés törvényeivel és objektív szükségleteivel összhangban meg tudják fogalmazni és valósítani a kor, a helyzet követelményeit. Ezekre az elvekre, mai valóságunkra, a Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs áltál betöltött szerepre gondolva köszöntőm az ünnepeltet.-A ‘A beszéd befejeztével az MSZMP Központi Bizottságának első titkára felolvasta a gyémántokkal ékesített zászlórend adományozásáról szóló elnöki tanácsi határozat szövegét. Ezt követően Kádár János rátűzte a kitüntetést Leonyid Brezsnyev mellére. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára a zászlórend átvétele után rövid beszédet mondott: Leonyid Brezsnyev válasza Kedves Kádár elvtárs! Kedves elvtársak! Szívből köszönöm a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának a nagy megtiszteltetést. A Magyar Népköz- társaság Zászlórendjének átvétele alkalmából arra a dicső útra gondolok, melyet a magyar dolgozók jártak be kipróbált marxista—leninista élcsapatuk vezetésével A proletár internacionalizmus nemes eszméi által lelkesített szovjet és magyar kommunisták megőrizték harci szövetségüket — az októberi forradalom és a Magyar Tanácsköztársaság e felbecsülhetetlen értékű örökségét — viharos korunk minden munkás hétköznapján es csatáján keresztül. Együttes erővel nem egy nagyszerű lapot írtak be a forradalmi világmozgalom történetébe. A fasizmus szétzúzása után, miután Magyarországon győzött a szocialista forradalom ez a (Folytatás a 3, oldalon)