Nógrád. 1976. december (32. évfolyam. 284-309. szám)

1976-12-01 / 284. szám

LIBANON! JELENTÉS Asszad Egyiptomba Elhárul az akadály a béketerv elől Bejrúti megfigyelők felté­telezik, hogy hamarosan sike­rül felszámolni a libanoni béketerv végrehajtásának két fő akadályát. Az egyik az or­szág déli részét fenyegető iz­raeli veszély, a másik a pol­gárháborúban részt vett fe­lek némelyikének szembehe- lyezkedése a kairói csúcsta­lálkozónak azzal a döntésével, hogy mindenkinek be kell szolgáltatnia a nehézfegyvere­ket. Az AFP keddi helyszíni tu­dósítása szerint úgy tűnik, hogy Eliasz Szárkisz libanoni államfő és George Lane ame­rikai ügyvivő hétfői megbe­szélése nyomán kezd rende­ződni az arab biztonsági erők Dél-Li bánon ba való bevonu­lásának kérdése. Lane állító­lag arról tájékoztatta a li­banoni államfőt, hogy Izra­el többé nem kifogásolja „jelképes arab erők bevonu­lását Dél-Libanon konkrétan meghatározott körzeteibe”. A nehézfegyverek beszol­gáltatását illetően mindeddig huzavona folyt az egymással szembenálló felek között. Az AFP kedden arról adott hírt, hogy a számos bizalmas jel­legű kapcsolatfelvétel, így Ahmed el-Hadz« ezredesnek, az arab biztonsági erők fő­parancsnokának ' és Kárnál Dzsumblattnak, a libanoni baloldal ismert vezetőjének hétfői telefonbeszélgetése nyomán kompromisszumos megoldás kezd körvonalazód­ni a nehézfegyverek össze­gyűjtése terén. Az AP amerikai hírügynök­ség kedden arról tudósított, hogy Szíriában szabadon en­gedtek 380 palesztint és 71 libanoni baloldali szeménvt, akiket állítólag azért vetettek szíriai börtönökbe, mert ez év júniusában „megpróbálták szabotálni Szíria libanoni ak­cióját”. (MTI) Carter nyilatkozata Kár volt elmulasztani a SALT aláírását Nyugati sajtó- visszhang n bukaresti tanácskozásról A békeszerető világközvé­lemény örömmel fogadta és üdvözölte azt a felhívást, amellyel a Varsói Szerződés tagállamai vezetőinek buka­resti tanácskozása fordult az európai biztonsági értekezlet záródokumentumát aláíró ál­lamokhoz, felszólítva őket, hogy mondjanak le a nukleá­ris fegyverek egymás ellen el­sőként történő alkalmazásáról — írja a Pravda keddi száma. Ezt a véleményt tükrözik több nyugati sajtószerv kom­mentárjai is. A Kölner Stadt- Anzeiger című nyugatnémet lap például kiemeli a Buka­restben megfogalmazott gon­dolat újszerűségét. Az Aszahi Simbum japán újság pedig megállapította, hogy a szo­cialista országok a nukleáris, leszerelés eszméjét védelme­zik. Több nyugati lap ugyanak­kor a fegyverkezési hajsza híveinek eszméit hangoztatja, és dühödt, rágalmazó kiroha­násokat intéz a szocialista or­szágok ellen. A Reuter angol hírügynökség például úgy ér­tékelte a javaslatot — mutat rá a Pravda —, mint a Var­sói Szerződésnek a NATO-val szembeni fölénye megteremté­sére tett kísérletet. A Quoti- dien de Paris című francia lap szerint a Szovjetunió arra használja fel az enyhülést hogy gyengítse a NATO-t, s amilyen gyorsan csak lehet, a világdiplomácia vezetőjévé váljon. E - rágalmak szerzőinek azonban, bármilyen ügyesen is fogalmazzák meg állításai­kat, nem sikerül gyengíteni­ük azt a támogatást, amely­ben a világ közvéleménye ré­szesíti a szocialista országok új kezdeményezését — hang­súlyozza végül a Pravda. A Szovjetunióval kötendő második SALT-megállapodál- ról, egyéb külpolitikai kér­désekről és az új adminiszt­ráció kinevezéséről nyilatko­zott hétfő este az amerikai CBS televízióállomásnak James Carter, az Egyesült Ál­lamok megválasztott elnöke. Carter csalódását fejezte ki amiatt, hogy a Ford-kormány- zat elmulasztotta a Szovjet­unióval való újabb SALT- egyezmény aláírását. Annak a véleményének adott hangot, hogy a kormány miniszterei közötti nézeteltérések akadá­lyozták a stratégiai fegyverek további korlátozásáról szóló tárgyalások sikerét. Carter hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az egyezményt már hónapokkal ezelőtt meg le­hetett volna kötni. A szovjet—amerikai kap­csolatokról szólva elmondotta: Kissinger külügyminiszterrel folytatott megbeszélése során semmi olyat nem hallott, ami „óriási meglepetést” jelentett volna számára. Kissinger kö­zölte vele: a Szovjetunió so­ha nem tett olyan határozott nyilatkozatot, amit később nem váltott volna valóra, no­ha — mint Carter kijelentet­te — az Egyesült Államokban néha az ellenkező „benyo­mást” hangsúlyozták. Az elnök sajtótitkára új­ságírók előtt a kérdéshez any- nyit fűzött hozzá, hogy Car­ter derülátó a szovjet—ame­rikai kapcsolatok jövőbeni alakulását illetően. Az amerikai—kínai kapcso­latokról szólva Carter „ösz­tönzőnek” nevezte, hogy a kí­naiak „minden esetben meg­tartják szavukat”. Az új adminisztráció tag­jainak kijelölését érintve az Egyesült Államok elnöke el­mondotta, hogy nagymérték­ben szűkítette a száma jöhető jelöltek listáját. Közölte, hogy néhány napon belül sor ke­rül az első kinevezésre, ami­kor is bejelenti, hogy köze­li barátját Bert Lance atlan­tai bankárt pénzügyminiszter­ré, avagy a szövetségi költ­ségvetési és igazgatási hivatal elnökévé nevezi ki. Carter szólt a Ford-admi- nisztráció tagjaival való jö­vőbeni együttműködésről > is. Elismeréssel beszélt Ford eV nőkről, és reményét fejezte ki, hogy a jelenlegi hivatalban levő elnök segíteni fogja őt Példaként hozta fel Truman egykori elnököt, aki ugyan­csak kikérte Hoover volt el­nök közreműködését. Carter hangsúlyozta: szá­mít Kissinger jelenlegi kül­ügyminiszterre is, hogy idő­ről időre segítse őt a Közel- Kelettel, Afrikával vagy Pa­namával összefüggő különle­ges feladatok megoldásában. Carter közölte, hogy Kissin­ger hasonlóan a Ford-kabinet más tagjaihoz, nem zárkózott el az együttműködéstől. Az Egyesült Államok meg­választott elnöke végezetül reményét fejezte ki, hogy az amerikai acéltermelők elte­kintenek az acél árának kilá­tásba helyezett 6 százalékos növelésétől. Ez — mint mon­dotta — azzal a veszéllyel jár, hogy az olajtermelő or­szágokat az olaj árának eme­lésére ösztönözheti. tátogat A damaszkuszi rádió vasár­napi közlése után kedden az A1 Ahram című félhivatalos egyiptomi lap is arról ad hírt, hogy Asszad szíriai államfő Egyiptomba látogat. A kairói lap közli az utazás időpont­ját is: a két kormány hétfői megegyezése értelmében a szíriai—egyiptomi csúcstalál­kozó december 11-én kezdő­dik az egyiptomi fővárosban. A tárgyalások központi témá­ja diplomáciai források sze­rint a genfi közel-keleti kon­ferencia felújításának lehe­tősége lesz. Hószni Mubarak, egyiptomi alelnök múlt heti damaszkuszi látogatása ide­jén — diplomáciai források szerint — a szíriai vezetőkkel, folytatott tárgyalásain a két fél egyetértését fejezte ki a konferencia összehívásának szükségességében. Az egyiptomi MENA hír- ügynökség jelentése szerint hétfőn Iszmail Fahmi egyip­tomi külügyminiszter fo­gadta Nyikolaj Poljakovot, a Szovjetunió kairói nagyköve­tét. Hírek szerint e megbeszé­lés középpontjában is a genfi értekezlet munkájának fel­újítása állt. Ugyancsak Hét­főn az egyiptomi külügymi­niszter fogadta Hermann Eilts amerikai nagykövetet is. (MTI) Nyugdíjemelés az NDK. ban Kocsis Tamás, az MTI tu­dósítója jelenti: • Az NSZEP Központi Bizott­sága, az NDK szakszervezetei és a minisztertanács 1976. május 27-i közös határozatá­nak megfelelően december 1- től 3,4 millió nyugdíjas járu­lékát növelik a Német De­mokratikus Köztársaságban. Az öregségi nyugdíjak összege átlag havi 40 márkával, a rokkantsági és özvegyi nyug­díjaké ennél valamivel kisebb mértékben emelkedik. Míg 1970-ben a férfi nyug­díjasok havi átlagos ellátmá­nya 250, a nőké pedig 168 márka volt, most az átlagos öregségi nyugdíj a férfiaknál 358, a nőknél pedig 268 már­ka lesz. Az öregségi nyugdíj összege mostantól nem lehet kevesebb 230 márkánál. (A minimum eddig 200 márka volt.) Az új szociálpolitikai In­tézkedés anyagi kihatása or­szágosan az 1976—80-as öt­éves tervidőszakban megha­ladja a 6 milliárd márkát Kongresszusra készül a ViZK A vietnami kommunisták feladatai Vietnamn-szerte folynak a Vietnami Dolgozók Pártja megyei küldöttértekezletei, amelyeken megvitatják a központi bizottságnak a párt IV. kongresszusa elé terjesz­tendő beszámolója tervezetét és megválasztják a kongresz- szusi küldötteket. A kongresszusi beszámoló- tervezet közzététele és meg­vitatása az egységes Vietna­mi Szocialista Köztársaság kiemelkedő jelentőségű poli­tikai eseménye. Jelentőségét az is fokozza, hogy a párt megalakítása, 1930. óta az ország helyzete most tette először lehetővé a párt kong­resszusi dokumentumának elő­zetes közzétételét és országos méretű nyilvános megvitatá­sát. A központi pártlap, a Nhan Dán öt teljes oldalát megtöltő beszámolótervezet hét fejezetből áll: 1. a nagy győzelem és a történelmi fordulat; 2. a szocialista forradalom irányvonala Vietnamban; 3. a második ötéves terv iránya és feladatai; 4. a kulturális, társadalmi tevékenység; 5. a szocialista állam erősí­tése, a tömegmunka; 6. a világhelyzet, a párt nem­zetközi feladatai és kül­politikája, 7. a párt vezető szerepének és harci erejének növe­lése. A dokumentum bevezető részében elemzi a 35 éves felszabadító harc múlt évi végső győzelmének körülmé­nyeit. A szocializmushoz hű forradalmárok , törhetetlenül harcoltak mindaddig, amíg mindkét imperialista hatal­mat ki nem verték Indokíná- ból és meg nem valósították az ország újraegyesítését. A VDP előző, III. kong­resszusa óta 16 év telt el. A beszámolótervezet ezt az idő­szakot elemezve megállapítja, hogy az amerikai agresszo- rok elleni hazafias ellenállás teljes győzelmével a vietnami forradalom új szakaszába lé­pett, amikor az egész ország független és egyesített, s ami­kor egyetlen stratégiai feladat előtt áll r a szocialista forra­dalom és a szocializmus épí­tése. A beszámolótervezet megállapítja, hogy Vietnam az állami és szövetkezeti tu­lajdonban levő termelőerők­re támaszkodva, nagy ered­ményeket ért el a szocializ­mus anyagi-műszaki alapjai­nak megteremtésében. A fej­letlen mezőgazdasági ország a kezdeti nehézségeken már túljutott. .Északon fokozatosan tökéletesedik a nagyüzemi gazdálkodás és délen is meg­kezdték a szocialista típusú népgazdaság alapjainak lera­kását. Vietnam rendelkezik a gyors fejlődés feltételeivel: az országnak gazdag nyers­anyagforrásai vannak, s a Vietnami Dolgozók Pártja ve­zette nép dolgos és kitartó. Északon még fejletlen a ne­hézipar, az országban még hiány van bizonyos mezőgaz­dasági termékekben és nem egészen ésszerű a munkaerő- elosztás. Délen még létezik a magántőke, esetenként ellen­forradalmi szabotázsakciókat hajtanak végre, s naponta kell harcolni az amerikai é$ a saigoni rezsim maradvá­nyai ellen. A forradalmi erők előtt a beszámolótervezet a mai hely­zetnek megfelelő feladatok teljesítését tűzi célul. A pro­letárdiktatúra megerősítése közben végre kell hajtani a termelési viszonyok, a tudo­mány és technika, valamint az ideológia és a kultúra forradalmasítását. Fontos fel­adat a mezőgazdaság kor­szerűsítésével az eddiginél jóval fejlettebb élelmiszer­gazdálkodás megteremtése és a terméshozamok növelése. A mezőgazdaság gyors fejlődése alapul szolgálhat az ipar re­ális, megfontolt, lendületes fejlesztéséhez, s a sokat nél­külözött nép jobb ellátásához, Gazdasági téren elsődleges feladat a nehézipar fejleszté­se, de fel kell számolni a szegénységet, az elmaradott­ságot,. s küzdeni kell az em­berek szocialista tudatáért. Vietnam külpolitikáiéról a beszámalótervezet hangsú­lyozza, hogv a párt tovább kívánja fejleszteni a testvén szocialista országokhoz fűző­dő jó kapcsolatait és erősí­teni akarja a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galmat, annak egységét a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján. Bőgős László 2 NÓGRÁD — 1976. december 1., szerda Leonyid Brezsnyev könyve a gazdasági irányításról A Pravda keddi számában dalom fejlesztését irányítja; ismertetőt közölt Leonyid nem helyettesíti a tanácsi, Brezsnyev „A fejlett szocia- gazdasági és társadalmi szer­lista ’ társadalom gazdasági vezeteket, hanem mindenkép- irányításának kérdései” rí- pen fejleszti ezek kezdemé- mű könyvéről. A moszkvai nyezőkészségét, arra törekszik, politikai irodalmi kiadó gon- hogy e szervezetek munkája dozásában megjelent kötet minél hatékonyabb legyen, az SZKP KB főtitkárának be- , , „ szódéit, beszámolóit és fel- ^ kötet írja a Pravda — szólalásait tartalmazza. Beha- alkotóan összefoglalja a gaz- tóan foglalkozik azzal a kér- daságirányítás gazdag ta- déssel, hogy milyen legyen a pasztalatait, meggyőző ada- kommunista építés jelenlegi tokkal mutatja be a szocia- szakaszában a szocialista gaz- ijsta gazdaság fejlesztésében dasági élet pártirányítása és elért eredményeket. Ugyan­állami igazgatása. Nagy fi- a«kor feltárja a megoldatlan gyeimet szentel annak a kér- problémákat, a nehézségeket désnek, hogy szüntelenül fo- £s a fogyatékosságokat, a ki­kozni kell a kommunista part aknázatlan lehetőségeket és szerepét a szocialista lársada- tartalékokat. A sokoldalú lom irányítási rendszereiben. elemzőmunka a javulást cél­A Pravda rámutat: az zó, konkrét, reális és hatékony SZKP, miközben az egész intézkedések megjelölésével- gazdaság és az egész társa- párosul. (MTI) Tanácskozik a közös piaci csúcs Kis Csaba, az MTI kikül­dött tudósítója jelenti: Kedden reggel folytatódott Hágában a közös piaci álla­mok kormányfőinek idei har­madik csúcstalálkozója, az EGK tanácsának ülése. Az el­ső napon Giscard d’Estaing francia elnök és a többi tag­állam kormányfője holland kollégájuk, Joop Den Uyl el­nökletével gazdasági kérdé­sekkel foglalkozott. Az ülésszak egyetlen komo­lyabb megállapodása az volt, hogy a kilencek a fejlődő or­szágokkal folytatott párizsi gazdasági tanácskozás, az úgy­nevezett észak—dél megbeszé­lések december 15-ére terve­zett miniszteri sziiftű tanács­kozásának elhalasztása mel­lett foglaltak állást. Hivata­losan ugyan nem javasoltok ilyen lépést, ürügyként azon­ban azt használják fel, hogy a párizsi megbeszéléseken részt­vevő amerikai delegáció a kormányzat változása idején nem fogadhat el nagyobb horderejű döntéseket A gazdasági kérdések sorá­ban a legtöbb szó a nyers­olajárak várható emeléséről esett. Giscard d’Estoing ja­vasolta, hogy a Közös Piac tagállamai állapítsák meg nyersolaj-behozataluk felső határát, nehogy indokolatlanul túlzottan nagy összegeket for­dítsanak erre a célra meg­csappant tartalékaikból. A ja­vaslatról nem született végle­ges megállapodás. A kormányfők megkezdték a nyugat-európai politikai unió jövőjével foglalkozó ja­vaslat, az úgynevezett Tin- demáns-jelentés tárgyalását is, erről azonban szintén nem hoztak határozatot. A keddi ülésen a Közös Pi­ac kilenc tagállamának veze­tői szervezeti kérdésekkel foglalkoznak: kijelölik az EGK új végrehajtó testüle­tét, a bizottság új tagjait. Ugyancsak a kedd délelőtti ülés napirendjén szerepel a Közös Piac egységes halászati övezetének kialakítása-és .ne­hány más gazdasági természe­tű kérdés. Közlemény a magyar—csehszlovák 1977. évi árucsere­forgalmi jegyzőkönyv aláírásáról Kedden Prágában aláírták az 1977. évi árucsere-forga­lomról és fizetésekről szóló magyar—csehszlovák jegyző­könyvet. A jegyzőkönyvet magyar részről Tordai Jenó külkereskedelmi miniszter- helyettes, csehszlovák részről Premysl Strougal külkereske­delmi miniszterhelyettes írta alá. Az 1977. évre alárt árucse­re-forgalmi jegyzőkönyvben az előirányzott kölcsönös áru­szállítások volumene az 1976. évi jegyzőkönyv előirányzatá­hoz viszonyítva tíz százalékos, a hosszú lejáratú megállapo­dásban 1977-re tervezett aru- csereforgalom-szinthez ké­pest pedig öt százalékos nö­vekedést mutat. A jegyzőkönyv tartalmazza azokat a szakosított és koo­perációs szállításokat is, ame­lyekre az érdekelt külkeres­kedelmi vállalatok, a KGST- ajánlások, vagy saját kezde­ményezésük alapján megálla­podást kötöttek. Ezeknek az egyezmények­nek alapján tovább bővül a közúti járművek és mezőgaz­dasági gépek, a számítástech­nika, a gumiipar, az olaj- és gázvezetékek szivattyúállo­másainak gyártásában, vala­mint a fogyasztási cikkek elő­állításában folytatott koope­ráció. A magyar kivitelben jelen­tős volument képviselne« egyebek közt a műszerek és a finommechanikai termékek, a mezőgazdasági gépek, víz­tisztító-berendezések, vala­mint a járműipari kooperáció keretében előirányzott hátsó- híd-szállítások. Az 1977-es évben Magyar- ország a hagyományokhoz hí­ven folytatja az alumínium-^ a bauxit, a timföld, a műbőr, a bőr-lábbeli, a hús és hús­termékek, a gabona, a bor, a zöldség- és gyümölcs, vala­mint . a különféle kónzervek szállítását. A belkereskedel-' mi szövetkezeti és határmen­ti árucsere mindkét részről 20,2 millió rubel értéket kép­visel. A csehszlovák kivitel leg­dinamikusabban fejlődő elemei, a gépipari termékek. Az el­múlt évhez viszonyítva foly­tatódik és tovább növekszik a szerszámgépek, az építő­anyag-ipari gépek, az épitó- és útépítő gépek, az emelő- és szállítóberendezések, a mező­gazdasági gépek és traktorok, a teher,- személy- és speciá­lis gépkocsik, a motorkerék­párok és a moped-ek szállí­tása. A hosszú lejáratú egyez­ménynek megfelelően folyta­tódik csehszlovák részvétellel a Tiszai Hőerőmű építése, va­lamint a magyar vasút, villa­mosítása. A közúti jármű­ipari kooperáció keretében a csehszlovák ipar hidromecha- nikus automata sebességvál­tók növekvő szállításával se­gíti elő a magyar tömegköz­lekedés fejlesztését. Az 1976— 1980. évekre létrejött hosszú ' lejáratú kereskedelmi egyez­ménynek megfelelően folyta­tódik a csehszlovák energia- hordozók (szén, koksz) és alapanyagok (hengerelt áruk, fa és. fatermékek, üvegipari tűzálló termékek, anód-masz- sza) szállítása. Jelentősen bővül a magyar piacon keresett csehszlovák fogyasztási cikkek kivitele. 1977. folyamán in ezer darab Skoda. • személygépkocsi, 19 ezer darab moped, 700 ezer hektoliter sör, bútor stb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom