Nógrád. 1976. október (32. évfolyam. 232-258. szám)

1976-10-10 / 240. szám

«... ***.*•• 'U?' A tanács sem mindenháié Megyénk egyik községében n lakosság azt várja a község tanácsától, hogy változtassa meg a természeti törvényeket. Hogy hol történt ez meg, azért nem írom ide, mert Nógrád földrajzi nevezetességeiből kö­vetkezőleg legtöbb közsé­günkben előfordulhatott vol­Nevezetesen arról van szó, hogy az általában völgyekben épült falvak, hegyek, dombok aljában húzódó portákon ke­resztül nagyobb esőzések al­kalmával a lezúduló csapa­dékvíz sok földet lehordott, nem ritkán temetve be vele a burkolt utat. A sártenger sen­kinek nem tetszett, s min­denki örömmel üdvözölte azt a tanácsi tervet, mely szerint levezető árkokba terelve a csapadékot, megszabadítják a lakókat az „özönvíz” örömei­től. A jókedvből haragoskodás, sokszor szinte késhegyig me­nő perpatvar lett a dologból, abba ugyanis senki nem akart beleegyezni, hogy a csatorna pont az ö kertjén keresztül vezesse le a vizet. Azóta a lakosság a tanácstól állandóan követeli a kérdés megoldását, de ezt az érintett portákon la­kók nem teszik lehetővé. Egyetlen megoldás marad hát­ra, intézkedni, hogy az esővíz ezentúl felfelé folyjon a dombra. Ezt azonban, tekintet­tel bizonyos fizikai törvény­szerűségekre, a községi ta­nács nem tudta megoldani. Nem lehetne mégis csatornák­kal? NÓGRÁD A Magyar Televízió párt-vb- tagjai Salgótarjánban Pénteken Salgótarjánba lá­togattak a Magyar Televízió párt végrehajtó bizottságának tagjai, valamint Johannes Schaefer, az NDK Televizió pártbizottságának titkára. Ber- náth Rózsa, az MT pártbi­zottságának titkára és Me­gyeri Károly, az MT elnökhe­lyettese vezetésével látogatást tettek a megyei pártbizottsá­gon. ahol Géczi János, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára fo­gadta a vendégeket. Ezután városnézésen vettek részt Fe­kete Nándor, a Salgótarjáni városi Tanács elnöke kíséreté­ben. Többek között ellátogat­tak a salgótarjáni öblösüveg­gyárba is. A gyár munkájáról, életéről Kazinczi Gyula fő­mérnök tájékoztatta a vendé­geket, akik elismeréssel szól­tak a látottakról. A megye- székhelyen tett látogatás után felkeresték Karancsberényben a Partizán Emlékmúzeumot, ahol Szvircsek Ferenc, a Munkásmozgalmi Múzeum munkatársa kalauzolta a ked­ves látogatókat. Javuló feltételek A városi tanács Balassa­gyarmaton, nyári ülésén, (jú­nius 26-án) elfogadta a köz- művelődés továbbfejlesztésé­re vonatkozó feladattervet. Ebben több teendőt jelölt meg. Azóta a feladatterv Is­mertetése, feldolgozása meg­történt. A közművelődésben részt vevő szervek megvitat­ták a feladatokat. A társadal­mi és tömegszervezetek ve­zetői, a termelőüzemek irá­nyítói hatékony segítséget nyújtanak a közművelődési teendők végrehajtásához. Ja­vult a közművelődés személyi ellátottsága. A Mikszáth Kál­mán Művelődési Központban két új előadó látott munká­hoz, így két végzett népműve­lő dolgozik Balassagyarmaton. A „bűnös'3 busz ' Háromezer évig dacolt az időjárás szeszélyeivel és meg­menekült a favágók fejszéjé­től platón ógörög filozófus fá­ja, amelynek pusztulását „vé­gül is” egy busz okozta. Az Athén és Pyreuez közti úton pénteken a „bűnös” jármű nekiszaladt a nevezetes fának és gyökerestül kifordította. A hagyományok szerint a filozó­fus 2300 évvel ezelőtt ennek a — már akkor sok évszázados — fának az árnyékában üldögélt, amikor hires gondolatait papírra vetette, a görög kor­mány a fa maradványait — elültette, de nincs remény ar­ra, hogy kizölldülne. ORVOSI ÜGYELET r Salgótarjánban az Arany Janos utca 3-as számú ház­ban ma egész nap orvosi ügyelet működik. Indokolt esetben a 28-00 telefonon hívható az ügyelet. Reggel 8 órától este 8 óráig gyer­mekszakorvosi ügyelet van az Arany János utca 2. szám alatti gyermekkörzeti ren­delőben. Az ügyelet házhoz nem hívható, betegség ese­tén a gyermeket be kell vin­ni a vizsgálatra. Sürgős eset­ben a központi ügyeletet le­het házhoz hívni. Balassagyarmaton a váro­si kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál u. 2., telefon: 344) ma egész nap dr. Gyur- kovics István az ügyeletes or­vos. Salgótarjánban a járás körzeti orvosi ügyeiéi ét a megyei kórház nővédelmi tanácsadójának helyiségében látják el. Ügyeleti szolgálat működik Nagybátonyban a központi rendelőben és Bér­ceién a szülőotthonban. Utób­bi helyen Nógrádkövesd, Bércéi, Terény, Nógrádsáp és Nézsa orvosi körzetek ré­Fogászati ügyelet van Salgótarjánban a megyei kór­ház szájsebészeti osztályán. Gyógyszertári ügyeletet lát ei Salgótarjánban a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár. Készül a rendelő Pászión a szanálások miatt helyiség nélkül maradt a gyermekorvosi körzeti rende­lő, mely jelenleg szükségléte- sibmén yben működik. A nagy­községi tanács költségvetési üzeme a Szabadság úton dol­gozik, hogy egy használaton kívüli orv061 rendelőből ala­kítson. új otthont a gyermek­rendelésnek és a nővédelmi tanácsadónak. Jelenleg a bel­ső szakipari munkák folynak. A több mint félmillió forint ráfordítással létrehozott ren­delőt egy hónapon belül sze­retnék átadni. Felszerelése — korszerű műszerek és eszkö­zök — már megérkezett. Fejlődő Drégelypalánk Drégelypalánkon az iskolá­hoz újabb négy tantermet építenek. A munkát a hely­ben székelő Szondi Lakatos­es Szerelőipari Szövetkezet végzi. Az építkezést megfele­lő méretű gerendák hiánya késlelteti. Ugyanitt folyik szo­ciális helyiségek építése is. Az iskola építéséhez a MÁV tá­mogatásként kőanyaggal já­rul hozzá. Ugyancsak a MÁV anyagából, társadalmi munká­ban a lakosság 120 méter hosszban járdát épített a Vasút utcában. Műszaki könyvnapok Az Állami Könyvterjesztő Vállalat országosan október 8—31. között rendezi meg a műszaki könyvnapokat. a rendezvény ideje alatt me­gyénkben is több helyütt, könyvtárakban, gyárakban, üzemekben, vállalatoknál rendeznek könyvkiállítással, és -vásárral egybekötött meg­emlékezéseket, ismeretter­jesztő előadásokat. Ilyen ese­ményre kerül sor többek kö­zött október 15-én a Nógrád megyei Állami Építőipari Vál­lalatnál, később a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ­ban és október 20'án a TIT megyei székházéban. A Sal­gótarjáni Kohászati Üzemek műszaki könyvtára, a Techni­ka Házában szervez kiállítás­sal egybekötött vásárt október 11—13. között- A bemutató délelőtt 9 órától 16 óráig várja az érdeklődőket. A Ba­lassi Balint megyei Könyv­tárnak a legújabb műszaki irodalom műveiből rendezett kiállítása október 12-töl a hónap végéig látható. A Sal­gótarjáni Ingatlankezelő Vál­lalat klubjában a munkás kulturális hetek eseménysoro­zatához kapcsolódva nyílik műszaki könyvkiállítás októ­ber 25-én a megyei könyvtár szervezésében. ' — VefflUteffg a Swr.WtmW­ról. A Karancslapujtői Mű­velődési Ház ifjúsági klub­ja a közelmúltban vetél­kedőt szervezett a KISZ-fia- talok részére, melyen a Szovjetunióról, ' politikai­gazdasági életéről, valamint községük életéről és múltjá­ról szerzett ismereteikről adhattak számot. A vetélke­dőn közel ötvenen vettek részt. Görögország — Vlagvarorszag 1—1 (0—ü) Nine» ölön A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 41. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nye­reményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 66 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 91 588 Ft. 3 találatot 6626 fogadó ért el. nyereményük egyenként 456 Ft. A 2 találatos szelvények száma 215 704, ezekre egyen­ként 18 Ft-ot fizetnek. (MTI) — Képzőművészeti kiállí­tás Balas»agyarmaton. A Horváth Endre Galériában október 10-én nyílik Pálffy Katalin és Kaubek Péter szobrászművész tárlata. Az október 31-ig nyitva tartó ki­állítást Szederkényi Attila szobrászművész nyitja meg. — Szüreti bált rendeznek október 10-én Mátranová- kon a Május 1. Kultűrott- honban. Előtte három órakor felvonulás lesz. Az -esti tánc­zenét a Ki mit tudra készü­lő, GM—75 elnevezésű zene­kar szolgáltatja. — Munkáskórus alakul. Nagybátonyban a Bányász Művelődési Házban elhatá­rozták, hogy munkás-vegyes- kart alakítanak. A létszá­mot még nem zárták le az ér­deklődök jelentkezhetnek a művelődési házban. — Fotókiállítás Ipolyszö- gön. Harminc év képek­ben címmel a balassagyar­mati Mikszáth Kálmán Mű­velődési Központ fotószak­köre nyit ma tárlatot Ipoly- szögön a klubkönyvtárham. — Népművészeti kiállítás. Skorutyák Jáno6 kékfestő népi iparművész kiállítása tekinthető meg mától a hó­nap végéig a Szandai Mű­velődési Házban. A látoga­tók megismerkedhetnek egy eltűnő félben levő évszáza­dos mesterséggel, eszközei­vel, mdntavilágával. Napiár 1976. október 10., vasárnap Gedeon napja A Nap kel 5.55. nyugszik 17.06 órakor. A Hold kel: 18.08, nyugszik 8.02 órakor. 1976. október 11., hétfő Brigitta napja A Nap kel 5.57, nyugszik 17.04 órakor. A Hold kel 18.43, nyugszik 9.00 órakor. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszöne­tét mindazon kedve.* roko­noknak. barátoknak. isme­rősöknek. akik felejthetet­len, drága kisfiúnk KRECSMARIK SZABOLCSRA temetésén mégjelentek, sír­jára koszorút, virágot hoztak, részvétükkel fátdalmunkal enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALAD Száraz idő Várható időjárás estig: reggel sokfelé köd. A ködök feloszlá­sa után általában kevés felhő, száraz idő. Több órás napsütés. Napközben megélénkülő déli, délnyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok között. Lassan épült. — Vöröskeresztes tovább­képzés. A megyei Vöröske­reszt apparátusának egy­hetes továbbképzése kezdő­dik október 11-én Mátrahá­zán. A résztvevők az elsőse­gélynyújtás korszerű eljárá­sairól és a polgárvédelmi feladatokról hallgatnak elő­adásokat. — Előadás Balassagyar­maton. A balassagyarmati Palóc Múzeum „Múzeumi hétfők” rendezvénysoroza­tának keretében holnap a Petőfi Irodalmi Múzeum tu­dományos , kutatója, dr. He­rényi Ferenc tart előadást Komjáthy Jenőről. — őrzik a hagyományt. Hagyományos felvonulás előzi meg a vasárnap esti szüreti bált Bercelen. Ugyan­így ünnepük a szüretet Szan- dán. Mindkét felvonulást és bált a helybeli művelődé­si ház szervezi.-*■ Reprodukciós kiállítás. Patvarcon a klubkönyvtár­ban szitamappa reproduk­ciós sorozat kiállítása nyí­lik ma. A látogatók a XX. századi festészet kiemelkedő alkotásaival ismerkedhetnek. — Diósjenöi események. Ma a diósjenöi Túzvirág , if­júsági klubban 13+1 cím­mel szellemi totót rendeznek, melynek témája: „Mi fiata­lok”. Holnap két rendel­vényre kerül sor a Szent- györgyi István Művelődési Ház szervezésében. Békési Gyula vezetésével rendha­gyó magyar irodalom órát tartanak a könyvtárban, dél­után pedig a VILLTESZ Szö­vetkezet klubjában hangzik el előadás a családtervezés jelentőségéről. — A műszaki könyvhónap keretében hétfőn műszaki könyvkiállítás és -vásár nyí­lik az Üvegipari Művek sal­gótarjáni öblösüveggyárának művelődési házában. A meg­nyitót a Műszaki Könyvkia­dó szerkesztője, dr/ Pod- horányi Gyula tartja. — Tanulmányi kirándulás. A szécsényi Mikszáth Kál­mán Általános Iskola 50 ta­nulója ma Budapestre uta­zott. A kisdiákok a főváros nevezetességeivel ismerked­nek meg, múzeumokat lá­togatnak, és megtekintik a Fővárosi Nagycirkusz mű­sorát. — „Aki mer. az nyer” címmel szellemi / vetélkedőt rendeztek az elmúlt napok­ban a mátranováki II. Rá­kóczi Ferenc KlSZ-alapszer- vezet fiataljai. Történelem, irodaiam, politika és sport témakörökben bizonyították hozzáértésüket. * — Verseny. Vasárnap dél­előtt Salgótarjánban az MHSZ rendezésében kerül sor az 1976. évi megyei rá- dió-távirász versenyre. Biztonsági gyufa Kétévi kutatómunkával olyan új fajta biztonsági gyufát dolgoztak ki az Egyesült Államokban, amely­nek lángja csak fele olyan forró, mint a közönséges gyufáké. Ezenkívül az új fajta gyufa önmagától kial­szik, amikor a gyufaszál félig elég. A kutatók véle­ménye szerint az ú.1 fajta gyufa jelentősen kisebb tűz­veszélyt jelent, ha véletlenül papírhoz, műanyaghoz ér. Nagyon lassan haladt Egy- házasgergen a sportöltöző és szertár építése. Végre elké­szült! A múlt héten felrakták a tetőt az épületre, s úgy néz ki, ősszel már az öltözőt és a szertárt is használhatják a fia­talok. A minszki traktorgyár Megfeledkeznek.., Nem akartam azt írni, hogy megfeledke­zünk. .., önmagunkról, egyéni tartásunkról, s semmibe vesszük új vívmányainkat. Nem, céltudatosan nem használtam a címben a töb­bes szám első személyt, mert sem — enged­tessék meg a személyesség — én, sem a ve­lem együtt utazó, a buszokat több százezer alkalommal igénybe vevő utastái>am nem olyan... Igen, nem olyan, hogy ne örülne egy-egy vadonatúj, világszínvonalú autóbusz forgalomba helyezésének. Mert praktikus, ké­nyelmes, gyors — olyannyira, hogy szinte jól­esik rajta utazni, még hosszabb távon is... Hivatalos ügyben jártam a Volán 2. számú Vállalat személyforgalmi üzemegységénél, s mentem volna is már, amikor megkértek: ugyan nézzek már be a másik irodába, mu­tatnak valamit. Es — megmutatták! Hajdan volt buszülések kihasított darabja­it kellett megtekintenem; hosszabb-rövidebb csíkokat, nagy foltban „kizsigerelt” darabo­kat, apróra tördelt laticelmorzsákat. Csak a legújabban begyűjtött ülésmaradványok voltak ezek, amolyan bizonyítékok megtel eö- kezesükre. Mert gyakran megfeledkeznek önmagukról, s talán ez esetben nem sértő: emberi mi vol­tukról azok, akik a millión felüli értékű bu­szokat emígyen — persze másképp is — ron­gálják. Talán akkor, abban a pillanatban, amikor óvatos körültekintéssel, vagy anélkül, mert a buszvezető előre néz, bohémségbői, fogadásból, unalomból, vagy csupán egyszerű kedvtelésből, rongálási szándéktól indíttatva, nem gondolnak arra, milyen következmé­nyekkel jár cselekedetük. Nem jut el tudatu­kig a penge, vagy vágószerszám „kezelése” közben, hogy így buszok esnek ki a forga­lomból — lévén, hogy kijavításukra sok idő szükségeltetik. Nem jut eszükbe, hogy ezzel egy vallalat eredményességét is befolyásolják, egy olyanét, amelynek fő törekvése a járatok sűrítése, az utazók mind kulturáltabb kö­rülmények között történő utaztatása. Évente több tízezer forintjába kerül a Vo­lánnak a — nevezzük így, mert nevezhetjük: vandalizmus okozta károk kijavítása, s mind gyakrabban esnek ki járatok a forgalomból. Amin lehet, hogy éppen azok bosszan­kodnak a legjobban, akiket nekünk, utas­társaimnak kellene megfogni, visszatartani a kezét, miközben hasít, hasogat, tép, letör.. .? — karácsony — A minszki traktorgyár épü­lete előtt egy talapzaton trak­tor látható. Alatta felírás: „Az el6Ő Belorusz MTZ—2 traktor, gyártva 1953. október 14-én. a gyár fenállásának 25. évfordulója tiszteletére 1946—1971”. Ma ennek a trak­tornak a fiatalabb testvérei gördülnek le a futószalagok­ról, 3,3 percenként egy trak­tor. Teljesítményük 50 és 80 lóerő. A Belorusz márkajelzés mind az öt földrészen ismert, a minszki traktorgyártási termelési egyesülés a világ 70 országába szállítja termé­keit. Az MTZ—50-es tipu6t az állami minőség jeie minősí­téssel tüntették ki, az MTZ— 80-as elnyerte az év legjobb gépe címet. Ezt a címet a Szovjetunió Minisztertanácsa meriett működő tudományos ég technikai állami bizott­ság ítélte oda a minszki trak­tornak. A híres traktor vezetőfül­kéjét négy gumiból készült lengéscsillapítóra helyezték, így elkülönítették a traktor vibrálós alkatrészeitől. Ket­tős altok csökkentik a zaj szintjét. Ezen a gépen még a legforróbb nyárban sem ki­merítő a munka, mert a veze­tőüléstől balra egy párologta­tórendszerű hűtés található. Lent a lábnál a fűlés helyez­kedik, el, így még a zord tél­ben is elegendő csak munka­ruhába öltöznie a traktoros­nak. A kormány állítható, a ve­zető a leginkább megfelelő helyzetbe rögzítheti a kor­mányt. Lent egy speciális ab­lak van, amelyen keresztül a barázda figyelhető. Az MTZ—80-as traktort az Egyesült Államokban a neb- raskai állami egyetemen is kipróbálták. 1920 óta itt vizs­gálják meg a világon gyártott Ó6szes traktort. A Belorusz sikeresen vizs­gázott. A vállalat számára a X. ötéves terv' fő feladata az MTZ—80-as típus gyártására való áttérés. Közben a gyár tervezői már új, még nagyobb teljesítményű traktorok létre­hozásán dolgoznak. Ez az MTZ—100-as és az MTZ— 142-es. Paramétereik jobbal; az előző típusokénál. Áz új típusokhoz fokozat nélküli hidraulikus tengelykapcsolót alkalmaznak majd. Más típus- változatokat most vetik alá az üzemi próbáknak. Ilyen például az MTZ—50K. am emelkedőkön végzendő mun­kákra is alkalmas. Huszonö! fokos dőlésszögű emelkedőn egy billenőszerkezet segítsé­gével a fülke vízszintes álla­potban tartható. Ebben az évben kezdik meg az MTZ— 82-es elsókerék-meghajtású traktorok gyártását is. nagrad róoeerlceorMl Irányítóijain PetSD n. t. Telefont e*-9«, «-95. «-9«. «-»7. Saleótarján. PetÄfi o. I. Telefon: 10-29. Telex: «9 109. Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. S10L Salgó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom