Nógrád. 1976. október (32. évfolyam. 232-258. szám)
1976-10-27 / 254. szám
Befejeződött az SZKP KB plénuma Nagyszabású szociális program valósul meg Szervezeti kérdéseket is megtárgyaltak Bokor Pál, az MTI tudósi- ról, hogy a szovjet gazdaság- Gapurov, a Türkmén Komlója jelenti: ban ma nincs égetőbb felKedden Moszkvában foly- adat, mint az agrárszektor tatta munkáját az SZKP Köz- fellendítése a korszerű ipar ponti Bizottságának plénu- szintjére. ma, amelynek hétfőf ülésén a Központi Bizottság plé- nagy beszédet mondott Leo- numán, amelynek hétfői ülé- nyid Brezsnyev. A moszkvai sén több más felszólalás is el- rádióban hétfőn este hang- hangzott, lényegében a tize- zottak el az első kommentá- Qik ötéves tervnek és az rok és ezek az SZKP KB fő- 1977. évi tervnek a tervezetét titkárának beszédéből főként vitatják meg és ezt követően a szovjet gazdasági életre vo- mindkét dokumentum a leg- natkozó részeket emelték ki, felsőbb tanács szerdán délrámutatva, hogy a most vég- előtt kezdődő ülésszakán ke- legesítendő tizedik ötéves rül elfogadásra. Az 1517 kép- elnöke, V. A. Malisévá, a munista Párt Központi Bi zottságának első titkára, P. F. Lomako, a Szovjetunió színesfémkohászati minisztere, F. T. Morgun, az Ukrán Kommunista Párt poltavai területi bizottságának első titkára, V. K. Meszjac, a Szovjetunió mezőgazdasági minisztere, G. I. Marcsuk, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke, G. L. Mihajlov, a Szovjet Tudományos Akadémia szibériai tagozatának harkovi közlekedési gépgyár esztergályosa, A. E. Vossz, a Lett Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, K. N. Rudnyev, a Szovjetunió automatizálási és tervben „minden eddiginél viselőből összetevődő szov- hatalmasabb méretek, gazda- jet parlament tagjai már a sági mozgatóerők” jellemzik fővárosban tartózkodnak, a az ország gazdaságának fej- legfontosabb gazdasági szak- lődését. Leonyid Brezsnyev— bizottságok hetek óta dolgoz- emelték ki a moszkvai hír- nak. Az ülésszakon a tervja- magyarázók — nagyszabású vasiatok jóváhagyása mellett műszeripari minisztere, szociális programot is előtér- előterjesztik és várhatóan el jesztett, amely a tervbe vett fogadják a műemlékek védel béremeléseket, nyugdijemelé- mérői szóló törvényjavasla seket, a lakásépítkezés továb- tot is. bi fokozását foglalja magában. Az SZKP Központi Bizottságának ülése október 26-án Az SZKP Központi Bizottságának ülése a beszámolók alapján eifogadta a határozatot, amelyet a sajtóban közöl nek. A plénum megvitatott szerA főtitkár ezúttal _ is nagy forytatta a vitát Szovjetunió teret szentelt a mezogazdasag 1976_i98o. évi ötéves állami vezetl érdeseket. problémáinak es nagy feltu- népgazdaság-fejlesztési tervé nést keltett az a bejelentese, nek kérdéseiről, az 1977. évi hogy a Szovjetunió ez évi ga- népgazdaság-fejlesztési terv bonatermése elerte a 216 mii- rőlj az 1977 évre szóló álla. mi költségvetésről és az 1975. évi állami költségvetés használásáról. J. P. Rjabovot, az SZKP Központi Bizottságának titkárává választották, Jakov Rjabov, az SZKP Központi Bizottságának titkára 1928- fel- ban született. 1943-tól esztergályosként dolgozott. Elvégezte az uralszki műszaki mérnök lett. lió tonnát. Megfigyelők szerint ez nem csupán az idei terv teljesítését jelenti (az ötéves tervben 215—220 millió tonna szerepel), hanem — Az e kérdésekről folyta- egy€temet és minthogy a betakarítási mun- tott vitához hozzászóltak: V. 1958 ^ ártmunkát vége2. kák meg mindig folynak —, G. Romanov, az SZKP leegyben rekordot is ígér, vagy ningrádi területi pártbizottsá- a legrosszabb esetben a má- gának első titkára, S. R. Rágódik legnagyobb termést az sidov, az Üzbég Kommunista ország történetében, ami két- Párt Központi Bizottságának ségtelenül kihatással lesz a első titkára, A. V. Kovalenko, 1971-ben megválasztották az SZKP szverdlovszki területi bizottságának első titkárává. A Központi Bizottság pótmezőgazdaság más ágazataira, az SZKP orenburgi területi tagjából a Központi Bizotta könnyű- és az élelmiszer- pártbizottságának első titká- iparra is. A Brezsnyev-be- ra, R. F. Gorozsajeva, arosz- széd egyik legfontosabb meg- tovi terület „Zolotarevszkij” állapításaként idézik Moszk- szovhoza kukoricatermesztő ság tagjává léptették elő V. A. Karlovot, K. N. Beljakot F. T. Morgunt. A Központi Bizottság ülése vában a főtitkár szavait ar- részlegének dolgozója, M. G, ezzel befejezte munkáját. atározat A plénum alapjában véve határozatában sadalml termelés jóváhagyja sága és javuljon hatékony- ügyi tartalékok racionálisabb, a munka gazdaságosabb kiaknázására, a Szovjetunió 1976—8Ó-as öt- minősége. növelni kell a beruházások éves állami népgazdaság-fej- a határozat kimondja, hogy hatékonyságát, lesztési tervének, a Szovjet- a tudományos-műszaki fej- Az SZKP Központi Bizott- unió 1977. évi állami népgaz- lesztés meggyorsítása, az élen- ságának plénuma felhívja a daság-fejlesztési tervének és a járók tapasztalatainak minél kommunistákat, a komszomo- Szovjetunió 1977. évi állami szélesebb körű kiaknázása, a listákat, valamint az ország költségvetésének tervezeteit, munkatermelékenység nőve- minden dolgozóját, hogy ad- s úgy intézkedik, hogy azo- lése, a termékkibocsátás no- janak még nagyobb lendüle- kat további megvitatás vé- velése, a termékválaszték és tét a tizedik ötéves terv fel- gett a Szovjetunió Legfel- a termékminőség javítása, adatainak eredményes telje- sőbb Tanácsának ülésszaka valamint a közszükségleti cik- sítéséért folyó szocialista véreié kell terjeszteni. kék gyártása kiszélesítésé- senynek, és ezzel biztosítsák A határozat teljes egészé- nek érdekében mozgósítsa- a szovjet állam gazdasági po- ben jóváhagyja az SZKP nak és aknázzanak ki min- tenciáljának további erősö- Központi Bizottsága Politikai den rendelkezésre álló tar- dését, a nép anyagi és kultu- Bizottságának a párt XXV., talékot és lehetőséget. Tőre- rális életszínvonalának sza- kongresszusán kidolgozott tár- kedni kell a munkaerő-tar- kadatlan emelkedését. sadalmi-gazdaságfejlesztési talékok, az anyagi és a pénz- , (MTI) program és külpolitikai irány-________________________________________________________________ vonal valóra váltásával kapcsolatos tevékenységét, valamint Leonyid Brezsnyev nek, az SZKP KB főtitkárának a jelenlegi KB-ülésen elhangzott beszédében kifejtett tételeket és következtetéseket. Az SZKP Központi Bizottsága javasolja a szövetségi köztársaságok kommunista pártjai központi bizottságainak, a határterületi és a területi pártbizottságoknak, az összes pártszervezetnek, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket az 1976. évi tervfeladatok sikeres befejezésének, az 1977. évi népgazdasági terv, valamint az egész ötéves terv maradéktalan teljesítésének biztosítására. Fordítsanak külön figyelmet arra, hogy a termelőkollektívák fogadjanak el és valósítsanak meg ellenterveket és fokozott szocialista vállalásokat. A tanácsi és a gazdasági szervek, a szakszervezetek és a Komszomol-szervezetek, a dolgozó kollektívák erőfeszítéseit összpontosítsák azoknak a feladatoknak a megoldására, amelyek azzal függnek össze, hogy a népgazdaság valamennyi láncszemében mindenképpen növekedjék a tárA rhodesiai felszabadítási mozgalmak által nemrég létrehozott Zimbabwe Hazafias Front hétfőn este Genfben bejelentette, hogy követeli a Rhodesiában őrzött politikai foglyok azonnali szabadlábra helyezését és az őshonos lakosság ellen irányuló népirtás befejezését. Joshua Nkomo és Robert Mugabe, a hazafias front két vezető személyisége hétfőn felkereste Ivor Richardot, a genfi Rhodesia-értekezlet brit elnökét és tudomására hozta a front követeléseit. Ezek között szerepel — az említetteken kívül — az is, hogy a csütörtökön kezdődő értekezleten a brit kormány egyik tagja elnököljön és, hogy az Ian Smith vezette fehértele- pes-küldöttség a brit delegáció részét képezze. Kö vetélés Libanoni jelentés Dél kivételével — tűzszünet Az újabb libanoni tűzszünet életbelépését követő hatodik napon a libanoni háború „hagyományos frontjain”, Bej rút és elővárosai (a hegyvidéki területek, Tripoli) „csaknem teljes egészében” betartják a megállapodást — jelenti az AFP francia hírügynökség Bej rútból. Palesztin és konzervatív forrásokra hivatkozó jelentésében a francia hírszolgálati iroda közli, hogy a keddre virradó éjszaka Bejrútban szórványos lövöldözésektől eltekintve nyugalom honolt. A Libanon Hangja elnevezésű, a falangisták kezén lévő rádióállomás a dél-libanoni helyzetet „feszültnek és robbanékonynak” nevezte. Az Al-Anvar című, Bejrútban megjelenő lap azt írja, hogy Jasszer Arafat és Asszad szíriai elnök a hét végén Damaszkuszban folytatott megbeszélésein elhatározta: Dél-Libanonban palesztin—szíriai katonai bizottságokat állítanak fel azzal a céllal, hogy közös erővel akadályozzák meg Izrael beszivárgását Dél-Libanon területére. Állítólag arról is döntést hoztak, hogy újból megnyitják a Bekaa-völgy nyugati részén húzódó utánpótlási vonalat, amelyen az Arkub térségében állomásozó palesztin egységeket lét- fontosságú cikkekkel láthatják el. Emellett a palesztin— szíriai katonai bizottságok Dél-Libanon nyugati és középső részén át vezető új utánpótlási utakat is megnyitnának. Az Al-Anvar — amelynek értesüléseit más forrásokból nem erősítették meg — ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy hétfőn a Bekaa-völgy nyugati részén és a Hermon-hegység térségében szíriai csapatmozdulatokat észleltek. (MTI) NÓGRÁD - 1976. október 27., szerda Ha nem kerül sor újabb jm jf * halasztásra, csütörtökön Genfben megkezdik a Rhode- ^ sia-tárgyalásokat, amelyeken , a _ m Ivor Richard brit ENSZ-nagy- rSitOOGSi3mt3itOf^f3í3SOÍ€ követ elnökletével az afrikai S9 Jf ország nemzeti felszabadító mozgalmainak képviselői, köz- bevonják az angol zászlót, támaszponthálózatát. Washing- tük az egységfrontban fellé- Ezért mondják most igen lo- ton diplomáciai közbelépése pő Joshua Nkomo és Robert gikusan az őslakosság már mögött az a törekvés húzó- Mugabe vesznek részt, továb- Genfben tartózkodó képvise- dik meg, hogy megpróbálja az bá a fehértelepes-rendszer íői, hogy nekik nem Smithék- amerikai hatalmi és gazdasá- vezetői, közülük a legismer- kel, nem a telepesekkel van gi érdekek szempontjából mi- tebb Ian Smith miniszterei- tisztáznivalójuk, az ő tár- nél fájdalommentesebbé ten- nök. gyalópartnerük csak Anglia ni — a felszabadító mozgaA sokat látott genfi konfe- lehet. lom nyomása közepette sokárenciaváros most meglehetősen A tárgyalások másik külön- ig már el nem odázható — szokatlan eszmecsere színhelye legessége az, hogy a kerek- rhodesiai hatalomváltást, lesz. Az Afrika _ délkeleti asztalra — amerikai csomag- Lássuk tehát, mi \an az szögletében elterülő Rhodesia tervet tettek, amelyet Henry amerikai „csomagban”! A pontnépének nyelvén: Zimbabwe) Kissinger külügyminiszter dől- tokból álló tervezet (ezért is forma szerint mindmáig brit gozott ki. Az Egyesült Álla- nevezik csomagtervnek) azzal gyarmat, ténylegesen azonban mok ugyanis tart tőle: a por- számol, hogy a fehér telepesek több mint egy évtizede füg- tugál gyarmatbirodalom ősz- kisebbsége kétéves átmeneti getlen állam. A genfi tárgya- szeomlását követően a nemze- időszak alatt adná át az óriások témája mégis az, hogyan ti felszabadító mozgalom An- szág irányítását az afrikai adják át a hatalmat az ország golában és Mozambikban dia- többségnek. Az átmenet ide- őslakosságának. Rhodesia ne- dalmasan végigsöpört hulláma jén formailag egyenlő össze- gyedmillió fehér telepese — átcsaphat a szomszédos Rho- tételű, valójában telepestöbb- még 1965 novemberében — desiára, sőt a Dél-afrikai ségű testületek vezetnék az azért szakadt el a brit anya- Köztársaságra is. Ez egyszer- országot: egy államtanács és országtól, hogy ne kelljen át- re veszélyeztetné a tőkés vi- egy minisztertanács, adnia a kormányrudat a hat- lággazdaság szempontjá- Az államtanács felerészmillió afrikainak, amikor a ból létfontosságú nyers- ben fehér, felerészben afrigyarmat elkerülhetetlen fel-: anyagforrásokat, s lé- kai politikusokból alakulna, szabadulásának pillanatában nyeges hadászati érdeke- de elnöke fehér telepes lenne: két — mindenekelőtt az Atlan- a posztra maga az államtaI tt- és az Indiai-óceánt össze- nács dolgozná ki az új alkot- kötő tengeri utak szárazföldi manyt, s felügyelné a korZágráb felől jövet vonatunk ablakából, ahogy a sínek szerpentinje a hegyekből lassan leereszkedik, már az érkezést megelőző fél órában, megpillantjuk a rijekai kikötő világítótornyának fényét. A kikötőbői induló tehervonatok- nak ugyancsak meg kell küzdeniök az emelkedőkkel, nyilvánvalóan lassítva a forgalmat. Üj vasútvonalat terveznek itt Zágráb és Rijeka között. Az új vasutat — amellett, hogy 50 km-rel meg is rövidíti a két város közti távolságot —, emelkedők nélkül tervezik: részben a völgyekben halad majd, részben alagutakkal biztosítják a pálya azonos szintjét. Erről és még sok más tervről is értesülünk a legnagyobb jugoszláv kikötő igazgatóságán, ahol Ferderber Edo közgazdász, a szállítási osztály vezetője és Srdoc Bóján kereskedelmi igazgató tájékoztat bennünket. Elénk teszik a kikötői újság május 1-i számát, amelyben hosszú cikk emlékezik meg a MASPED magyar szállítmányozási vállalat és Rijeka kikötő közötti szerződés 25. évfordulójáról. A cikkben közölt táblázatból kiderül, hogy Magyarország 20 év alatt több mint 8 millió tonna árut szállított Rijekán át, Magyarországra főleg ömlesztett árú: érc, ásvány, takarmány, gyapot, továbbá déligyümölcs, fűszer érkezik, míg a kivitelben elsősorban gépek, közlekedési eszközök, transzformátorok és konzervek szerepelnek. • Az utóbbi időben különösen a fejlődő országok felé nőtt a forgalmunk. Exportunk többsége keletre, illetve a Földközi-tenger országaiba irányul. Rijeka jelentősége tovább • nőtt számunkra a Szuezi-csatorna megnyitása óta, hiszen innen a tengeri út mintegy 2300 mérfölddel rövidebb, mint például Hamburgból. Ez olcsóbbá teszi a szállítást az Indiai-óceán felé. Emellett érkeznek részünkre szállítmányok Afrika, Észak- és Dél-Amerika országaiból is. Rijeka hagyományos kikötője már annyira túlzsúfolt, hogy műszakilag igen, de területileg már nem fejleszthető. Éppen ezért a szomszédos Bakar- és Rasa-öblök felszereléseit, berendezéseit, raktárait bővítik és feldolgozóüzemeket létesítenek. Ugyancsak építkeznek Krk-szigetén, amelyet híddal kívánnak összekötni a szárazfölddel. A közúti közlekedés is túlterhelt Rijekában: naponta 16 óra alatt 60—80 ezer kocsi halad át a városon. A forgalom tehermentesítésére a horvát útépítési program szerint több út, köztük a Rijeka körüli autópálya építését tervezik, amely a városon kívül halad majd. A kikötő teljes forgalma jelenleg mintegy 13 millió tonna évente. Ennek fele az úgynevezett „száraz” áru, a másik fele cseppfolyós (olaj, stb.). Ebből a külföldi átmenő forgalom 4 millió tonna. Az első helyen Ausztria áll, 1 millió 800 ezer tonnával, a másodikon Csehszlovákia 1 millió 200 ezer, és a harmadikon Magyarország évi 600 ezer tonnával. Hazánk tengerentúli forgalmának mintegy fele Jugoszlávia adriai kikötőin halad keresztül. Rijekán kívül elsősorban az Isztria-íélsziget főkikötője, Koperen át mintegy 400 ezer tonnás áruforgalmat bonyolítunk le. Üjabban egyre nő a dalmáciai partokon, a Neretva folyó torkolatában fekvő Plocse jelentősége, évi 300 ezer tonnás forgalmával, E két utóbbi kikötő külföldi használói közül Magyarország áll az első helyen. Az évről évre örvendetesen fejlődő magyar—jugoszláv gazdasági kapcsolatokon belül jelentős tényező az adriai kapu, amely kölcsönösen előnyös mindkét fél számára. A forgalom további növelésére adottak a lehetőségek, és a tapasztalatok szerint erre mindkét részről meg is van a haj-- landóság. Gáti István j Az adriai kapu Kínai tüntetések Az összeesküvők életét követelik A híres pekingi egyetemen, a Peitán a hét elején tacepaok százai jelentek meg, hirdetve, hogy „addig nem nyugszunk, amíg az összeesküvők életben vannak”. Halált követelnek Vang Hung-ven, Csang Csun-csiao, Csiang Csing és Jao Ven- jüan fejére a plakátszerzőK, akik szerint csak ettől várható „a nép haragjának el- ülése”. mányt, sőt vétójoga lenne, ami azt jelenti, hogy megsemmisíthetné a minisztertanács döntéseit. A minisztertanács tehát annyira alárendelt szerepet játszana, hogy csak elméleti értéke van az elképzelésnek, amely szerint ebben a testületben a tagok többsége és az elnök afrikai lenne. A tényleges hatalom szempontjából kulcsfontosságú hadügyi és belügyi tárcát a fehér telepeseknek tartanák fenn. A „csomagot” kibontva igazán nem váratlan, hogy a Genfbe érkezett afrikai politikusok elutasítják a tervezetet, mert az sokkal inkább Smithék időnyerési lehetősége, semmint a tényleges hatalomátadás programja. Kivált, hogy azt is előirányozza: az átmeneti - kormány megalakulásával fel kell oldani a Rhodesiával szemben meghirdetett nemzetközi gazdasági vesztegzárat és fel kell hagyni a fegyveres partizánharccal. Ez pedig egyértelmű lenne azzal, hogy a Smithék számára kiskaput nyitó kormányzati forma kialakítása közepette lemondanának azokról az eszközökről, amelyekkel a telepeseket egyáltalán bármilyen megállapodás betartására lehet szorítani. S. f*. Hivatalosan egyébként art sem közölték eddig, valóban letartóztatásban vannak-e a négyek, és „nincs megjegyzésünk” volt a külügyminisztérium reagálása azokra a szállongó híresztelésekre, hogy Csiang Csingékat esetleg ki is végezték már. A kínai lapok kedden szinte valamennyi oldalukat a vasárnapi, pekingi nagygyűléssel egyidöben megtartott vidéki összejöveteleknek szentelték. Sanghajban, Tien- csinben és a tartományi fővárosokban százezrek és milliók éltették Hua Kuo-fen- get, az új elnököt, és „a nagy győzelmet a párfeTíenes csoport” fölött. (MTI) Sztrájk Spanyolországban Nyugati hírügynökségek jelentése szerint hétfőn Madridban sztrájkba tépett mintegy hatezer közalkalmazott. Munkabeszüntetésükkel béremelést és nagyobb szociális biztonságot követelnek, valamint szabad szakszervezetek alakításának jogát. Negyven év óta ez a főváros közalkalmazottai nak első sztrájkja. A spanyol rendőrség hétfőn közlemsnyt adott ki, amelp szerint az elmúlt hó-, napok folyamán letartóztattak 43 „városi gerillagyanús'’ személyt. A letartóztatottak — egy szélsőbaloldalinak mondott csoport tagjait — azzal gyanúsítják, hogy július 18- án a spanyol polgárháború kitörésének évfordulóján robbantásokat hajtottak végre.