Nógrád. 1976. október (32. évfolyam. 232-258. szám)
1976-10-27 / 254. szám
Mindennapi melegünk Teljes kapacitásuk harmad részével kezdte meg a gőz szolgáltatását a Mátravidéki Hőerőmű salgótarjáni telepe. A hideg téli napokon az üzem fogyasztása 3—4 vagon olaj. A folyamatos ellátás érdekében a 3 darab, egyenként 2000 köbméter űrtartalmú tartályt még a nyár folyamán feltöltöttek. Az olaj szállítását nagymértékben elősegítette az a csővezetékrendszer, amely a Salgótarjáni Kohászati Üzemek olajfejtő állomására csatlakozik és közvetlen kapcsolatban áll a tartályokkal. A berendezések, három gőzkasán főjavítása már megtörtént. Üj közintézmények, lakások bekapcsolása a hálózatba, még egy kazán beépítését twrci szükségessé. Ennek beszerelését megkezdték. A tartályok töltővezetékét Takács Jánosné és Győri Sán- dorné nyitja meg. Az ellennyomású gőzturbinán átáramló gőzmennyiséget Miirányi Gcza állítja be. (Fodor T-inás felvételei) Tapasztalat cseren szó mszéda i n A n ál A Nógrádi Szénbányák üzemei közül Kányáson különösen sok gondot okoz a fedőrétegből gyakran betörő víz és iszap. Nagymértékben hátráltatja a feltáró-, elővá.jó- munkát, de a fronti bánya- művelést is. Csehszlovákiában Dolinabánya hasonló geológiai körülményekkel rendelkezik. Itt is állandó a vízveszély. Jelentős technikai es anyagi befektetéssel megoldották a vízszint süllyesztést, ezáltal veszélytelenebbé vált a bányászkodás. Legutóbb a Nógrádi Szénbányák, valamint a bánya- hatóság szakemberei háromnapos tanulmányúton vettek részt Csehszlovákiában. SoK tapasztalatot szereztek Dolina- bányán. amit a jövőben hasznosítanak Kányáson.. Előszó a VI. megyei úttörőpariamenthez A Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnöksége 1976. november 23—27- re Zalaegerszegre hívta össze az országos úttörő- parlamentet. Szeptember óta felmenő rendszerben vitatják meg kisdobosaink és úttörőink az elmúlt két év eredményeit, hiányosságait és jelölik meg az elkövetkező két év feladatait. Ma, amikor a megyei úttörőparlament megrendezésére kerül sor, 24 ezer kisdobos és úttörő képviseletében 105 pajtás izga- tottabban ébred a szokottnál. Gondosabban köti nyakkendőjét fehér ingére, és útközben is rendezgeti gondolatait, hogy mit is mondjon el lársai megbízásából e jelentős fórumon. Hozzátok szólok küldött pajtások! Felelősségteljes munka vár ma ránk. Közösen kell számot adni az elmúlt két évben végzett tevékenységről. Arról, hogy mennyire sikerült a szegedi úttörőparlament jó, illetve rossz útjelem haladni. Mit tudtunk elvégezni a 74-es megyei parlament határozataiból, mi maradt továbbra is feladat számukra? „Szólj, szólj, ha kel!!” énekeltétek két éve az országos parlamenten, s azóta is kedvelt dalotok. Ma szólnotok kell, mert a mai fórumon ennek van helye, rátok figyelnek ott- hon maradt társaitok és megyénk felnőtt lakossága is. Tudom számíthatunk bátor, őszinte, nyílt véleményetekre. ötleteitekre, javaslataitokra, amelyek a felnőttek számára is kell, hogy jelentsenek feladatot. Beszéljetek arról, hogy mit vártok a KISZ—úttörő kapcsolatokban, a szakkörökben, a feltételek megteremtésében, vagy közvetlenül az úttörővezetőktől munkátok irányításában. De ne felejtsetek el szólni arról sem. hogy ti magatok mit tudtok tenni a szebb, jobb. romantikusabb, számotokra vonzóbb úttörőéletért. Vái'juk -,a- vaslatai tokát! Ehhez a komoly felelősségteljes munkához kívánok a megyei úttörőelnökség nevében sikert, jó tanácskozást és holnaptól ezek eredményes megvalósítását az Együtt — egymásért! mozgalom keretében. Rázsó Isívánné megyei úttörőelnök Nehezen hiszik el A «»"v ;» I* ss í« I *» í már egyértelműen bebizonyította, ^ Ií!l hogy szűkös létszámellátás kíséri megyénkben az ötödik ötéves terv teljesítését. Ezért a fő figyelmet a meglévő munkaerővel való helyes gazdálkodásra szükséges fordítani. E makacs tény ellenére még tért hódít a létszámnövelés korlátlan szemlélete. Ez abból a korábbi helyzetből és lehetőségből fakad, amikor még bőven volt utánpótlás, amikor a gyárbővítéseket, rekonstrukciókat, újak létrehozását jelentős számú új munkaerő beállítása követte. Rövid-néhány év alatt az ellenkezőjére fordult a helyzet. Ezzel az új körülménnyel többen ma még nehezen tudnak megbarátkozni. Holott a gyakorlatban tapasztalják; ahol nincs, ott nem lehet keresni! Valahogy úgy gondolják, ami van, az ő üzemükbe menjen dolgozni. Ilyen vágyálmokat kergetnek az alacsony hatékonysággal dolgozó kisüzemek vezetői éppúgy, mint azoknak a nagyobb üzemeknek a képviselői, ahol eléggé egyértelmű, hogy a fejlesztés nem járhat együtt létszámnövekedéssel, sőt, a termelő létszám tovább csökken. Létszámigény jelentkezik ott is, ahol nem kívánatos a fejlesztés, ahol gazdaságtalanul termelnek, ahol gondot okoz a folyamatos munkaellátás. Mindez azért van, mert fejlesztésük sehogy sem épül bele a megye iparszerkezetének további előnyös megváltoztatásába, mert nem igazodik a népgazdaság megváltozott követelményeihez. Régebben kimondva, vagy kimondatlanul egy-egy termelő-gazdálkodó egység vezetője nagyságát úgy ítélték meg, annak megfelelően nőtt tekintélye, ahogy növekedett a foglalkoztatottak száma. Ez a külsődleges tényező akkor sem volt mértékadó, a jelen helyzetben pedig egyáltalán nem az. Rangot és tekintélyt, ma az ad, hogy a meglévő munkaerővel miként gazdálkodnak, ennek okos felhasználása során milyen hatékony a termelés, milyen minőségű áru kerül ki a dolgozók keze közül. Ebből a szempontból a sok más, egyéb, szerteágazó, kisebb vagy nagyobb, nem elhanyagolható feltétel közül fontos szerepe van a jövő biztonsága, a fejlődés ütemének garantálása céljából, a munkásgárda szakmái képzettsége növelésének, annak a tevékenységnek, amely a tanulást az új követelményekhez igazítja, ehhez megteremti az objektív feltételeket. Megyénkben a negyedik ötéves tervben 1400 felnőtt dolgozó tett szakmunkásvizsgát, és évente a dolgozók 7—8 százaléka vett részt továbbképzésen. Nehéz lenne egyértelműen kijelenteni, jó vagy kevésbé jó az elért eredmény, mennyiben felel meg a Minisztertanács munkások képzésével, továbbképzésével kapcsolatos határozatának. A megyei tanácsnak az ötödik ötéves tervben elképzelése, hogy 2—2500 dolgozó szakmunkás-vizsgáztatásához nyújt hathatós segítséget. Az előbbi és a mostani szám összehasonlítása jól érzékelteti a tempó gyorsításának szükségességét. Indokolja továbbá az is, hogy a tervciklus második felében, hatékonyabb gazdálkodásunk eredményeképpen reméljük, hogy a mostaninál nagyobb összegék jutnak korszerű, nagy termelékenységű, modern gépek beszerzésére, sor kerül egyes üzemek nagyarányú gépi rekonstrukciójára. A behozott új technika kezeléséhez pedig minden tekintetben a jelenleginél több és jobb szakmunkásra lesz szükség. A technika fejlődésében bekövetkezett gyors tempóhoz igazították a megye párt- és állami vezetői a szakmunkás- és a szakközépiskolai képzést. Ennek megfelelően az általános iskolákból továbbtanulók csaknem 55 százaléka választ szakmát magának, ugyanakkor 27—28 százalékuk szakközépiskolai képzésben részesül. E cél szolgálatába állt a salgótarjáni új szakmunkásképző intézet, ahol a 120 munkahelyes tanműhelyben kulturált körülmények között sajátíthatják el mindazokat a műszaki tudományokat, amelyek nemcsak a jelenlegi technikát ismertetik, hanem felkészítenek a jövő fogadására is. A munkaerő-gazdálkodásban, a szükséges gondolati váltás azért sem könnyű, mert munkastílusbeli változtatást is követel. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a termelő-gazdálkodó egységekben a vezetőktől kezdve egészen a brigád - vezetőkig, a jelenleginél jobban háttérbe szorul „az én házam. az én váram’’ elmélete és gyakorlata. Ideje már munkaerő-gazdálkodásunkat olyan rangra emelni a termelés folyamatában, amely megilleti, amilyen meghatározó, sőt, úgy is mondhatnánk, döntő szerepe van megyénk fejlődési ütemének meghatározásában, a gazdaságos termelés követelményeinek megvalósításában. A ™. AJ helyzet követelményeinek szembetűnően és ■A*-j UJ rnesszehangzóan kell tükröződni az 1977-es üzemi gazdálkodási tervekben. Mert jelenleg ez az egyedül járható út! Aki előbb lép erre, hamarabb jut el a kívánt célhoz. Megkíméli saját magát sok csalódástól, kellemetlenségtől, huzavonától, felesleges macerálástól, kapkodástól. Amiről még szólni kell, ami perdöntő, az a következő: csak ily’ módon képesek biztosan megalapozni a jövőt, kialakítani a hozzá vezető, gyakran változó és állandóan fejlődő, sikert garantáló irányítási, vezetési, ellenőrzési és erkölcsi elismerést jelentő módszereket is. Ittzekedt a hegyek között «•naikHuuMnHiHiuMMnmnHna» Az asztal politúrtükrös lapján szemüvege. Mellette gyula, cigaretta, s föléjük, mint két vasgolyó magasodik — legalábbis a szépen fényezett vízszintes sík így rajzolja meg: két eres-keményre dolgozott, olajos ökle. Nemigen ült életében ilyen asztaloknál. — Tudja, mire emlékeztem most, nagy hirtelenjében? _ ? — Az Országházra. — Az Országházra? — Arra ... Amikor két évvel ezelőtt ott jártam, láttam ilyen szép asztalokat. — Kénytelenek voltunk idejönni, beszélgetni... — Tudom. Lent nemigen lehetne. A gépek, a zaj, a szikrák. — s Magának életelemei. — Hat.. . egyik nélkül sem éitem sokat, szentigaz. Bár kezdetben ... — Akkor hogy volt? — No, elmondom, csak úgy felszínesen. Mert, ha végiggondoltam volna előbb, mi is történt velem eddig, hosszú könyvet írhatna — mondja, és rágyújt egy cigarettára. Szív bele egy-kettőt, s amikor meggyőződik: úgy ég, ahogy kell, nógatás nélkül fog bele mondókájába. „Ötvenhárom évvel ezelőtt születtem Tiszagaron, ott is éltem egy keveset, de tízéves koromtól a tiszafüredi határ, a Hortobágy széle voit a hazám. Lábon is alig álltam, amikor gazdasági cseléd let- ,em bizonyos dr. Kemény Im- e nyugalmazott miniszteri T. óóü'wVvA-, Sala--. "víícrVi' tűnő hídépítő- és tervező mérnök hírében állt. Mondani sem kell talán, hogy apám, meg a testvéreim is nála dolgoztak. Mit csináltam? Mindent, ami egy uradalomban szükséges. Aztán jött negyvenkettő...” Újat szív cigarettájába, s rámnéz, íürkészőn: figyelem-e? „No, akkor, negyvenkettőben ez a bizonyos Kemény megvette itt, Nógrádban a krakkópusztai uradalmat. Tudja, hol van? Ahogy átérünk a völgyben. Igaz, egykét ház maradt már csak belőle, de az apám még ott él... De, hogy tovább folytassam. Eljöttünk mi is ide az urasággal, s aztán vágyódtunk volna vissza a síkra, de ittragadtunk a hegyek között. Háború volt. Se vonat, se kocsi, se semmi.” — Bánja? — Hogy ittragadlunk? — Igen. — Dehogy, dehogy! Most már tudom: itt lett csak igazi értelme az életemnek. Meg a család is nógrádi már. Igaz, a fiam az NDK-ban él. de előtte itt dolgozott a kezem alatt, az üzemben, ahogy most á két lányom, meg előtte az anyjuk is... Bár ö nem sokáig bírta: beteges. — Krakkópuszta, a háború vége... „Negyvenöt után egy tarjáin fakereskedőnél dolgoztam, erdőt irtottunk — élelemért, aztán tőle meg a sóshartyáni fúrásokhoz mentem — tíz forint előlegért. Ennyit kaptam, de kevés volt! És már a család... Bányász lettem, föld alatt dolgoztam majd’ öt évig, amikor megbetegedtem. Külszíni munkára javasoltak az orvosok, de az akkori főmérnök azt mondta: Magának itt nincs külszíni munka! Van elég rokkant vájárom...! Értettem a szóból.” Rágyújt kialudt cigarettájára, s kérdi: sokat beszél? Mondom, nem. „ötvenben a pásztói gépállomásra kerültem. Hamarosan meg, a párt kérésére, ide Kis- terenyére, segíteni. Egy év múlva, amikor már kellett volna visszamennem, mert lejárt a megbízatás, itt megkérdezték: nem maradnék-e? Mondtam nekik, én szégyen- letemben sem merném Pász- tóról elkérni a munkakönyvem ... No, egy hét múlva jön a műhelybe a párttitkár, és mutatja, nem kellett érte menni! Azóta vagyok, dolgozom itt, Kisterenyén, huszonhatodik éve már.” — És- most ? — Mióta a tarjáni kohászokhoz tartozunk, a RECK- üzem szerelörészlegénél vagyok csoportvezető. — Elégedett? — Mivel? — Munkával, életével. — Az. Csak azt mondhatom, az. Jól élünk, szépen keresek, megbecsülnek. Eddig ötször voltam kiváló dolgozó; négyszer vállalati, egyet meg az akkori földművelésügyi miniszter adott. A tükrös asztallapon fekteti kezét. Rátekint, majd fel, s szinte szégyenlősen mondja: — No, meg amit az Országházban kaptam... — A Munkd Érdemrend arany fokozatát, két évvel ezelőtt. Maga Losonczi Pál adta át... Azt mondják, megérdemeltem. Még a beszélgetés közepén említette: keveset gondol önmagára, inkább mindany- nyiuk sorsa menjen előbbre. Amikor traktoros volt — mert az is volt — nem nézte, hogy lement a nap, ideje lenne hazamenni. Minél előbb fel legyen szántva a közös földje — tartotta. S vallja hasonlóképp ma is: csak itt menjen szépen, pontosan a munka. Ez a lényeg. Mert a munka nekem mindenem a világon... X Bállá Imrével, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek kiste- renyei gyáregységének csoportvezetőjével beszélgetett: | NÓGRAD - 1976. október 27., szerda 3
