Nógrád. 1976. szeptember (32. évfolyam. 206-231. szám)

1976-09-14 / 217. szám

Szocialista kultúráért Zene melleit nem fárad el az ember A BOCSARLAPUJTÖN szü­letett. 28 éves szakállas fia­talember a salgótarjáni Bo­lyai János Gimnázium taná­ra. Először négy évvel ezelőtt egy salgótarjáni társadalmi ünnepségen találkoztam ve­le, gimnazista .lányai” kö­zött volt, az általa egy éve vezetett iskolai kórus tagjai között. A fellépésre várakoz­tak. Vidáman és fesztelenül beszélgettek. Egy kicsit talán még irigyeltem is. Aztán, ami­kor felléptek és előadták a nehezebbnél nehezebb kórus­műveket, már nemcsak iri­gyeltem, hanem csodáltam is: ugyan miféle belső erő, hit és munkaszeretet ad tartást en­nek az alig felnőtt fiatal­embernek? A népművelők napján — két évre a megyei tanács elnökének dicsérete után — megkapta a kulturális minisz­ter Szocialista Kultúráért ki­tüntetését. Ekkor már nem­csak éreztem, hanem tudtam az „erőt”, a zenei kultúra fej­lesztéséért minden áldozat­ra képes fáradhatalan szor­galomról. Most itt ülünk a gimnázi­um 4-es számú termének ta­nári asztala mellett, és las­san pergetjük végig az alig fél évtizedes tanári, népmű­velői pálya fontosabb esemé- nyit. Mert rövid ugyan az idő, de eredményekben — nem ke­vésbé munkában — gazdag. Rozgonyi István 1971-ben végezte el a Szegedi Tanár­képző Főiskola ének — zene — matematika szakát. A salgótar­jáni Madách Gimnáziumban érettségizett és a Bolyai Gim­náziumban kezdett tanítani. — Akkori kollégáim 90 szá­zalékban régi tanáraim vol­tak — emlékezik. — Nagyon kedvesen, emberien fogad­tak. i — Zene és matematika. Ko­rábbi megszokásunkkal el­lenkező választás? — Valóban — feleli. — De nagyon is megférnek egymás mellett. Mind a kettőben a rend a lényeg; a matemati­kában a számok, a zenében a hangjegyek rendje. Ben­nem nagyon jól megfért ez a látszólag két távoli tárgy, éppígy az évfo'yamtársaim- ban is. — Hányán végeztek ezen a szakon?-*-• Hatan voltunk. Olyan mély barátság- alakult ki kö­zöttünk, hogy azóta is tart. Évenként találkozunk. Nem egyenként. hanem iskolai kórusainkkal. Tavaly Szol­nokon, az idén Salgótarján­ban adtunk találkozót, „házi” hangversenyt egymásnak. Jö­vőre Kecskeméten találko­zunk, főiskolai tanárunk szü­letésnapján. x — Énekkarával merre sze­repelnek? — Nagyon sokfelé. Isko­lai, városi, megtjei ünnepeken, r rádió és a ‘ KISZ Éneklő Ifjúság-mozgalmában. — Ez utóbbi versenyjelle- gű? — Az, de nem a helyezés számít. Hanem az, hogy lét­rejöjjön egy olyan közösség, amely adni tud egymásnak, s élményekkel teli fiatalokat bocsát ki az iskolából. — És mi a tapasztalata? — Ha hinni lehet a szónak, akkor csak jót mondhatok. Gyakran találkozom olyan tanítványommá', aki megem­líti a kórust, úgy, hogy még mindig emlékszik rá. És én is emlékszem rájuk. Nagyon jó velük együtt lenni. — De ön nemcsak tanár, hanem népművelő is: a Jó­zsef Attila megyei Művelő­dési Központ ének-zene szakreferense, a megyei ta­nács művelődésügyi osztályá­nak közművelődési szakfel­ügyelője. — Ez a munkám nagyon változatos. Mint szakrefe­rensnek, kimondottan szak­mai feladataim vannak, mint szakfelügyelőnek, a nevében is benne van, a felügyelet. Eddig azonban a helyzet így kívánta, főként szakmai te­vékenységet fo'ytáttam. Segí­tettem a megye kórusainak, Röpülj páva köreinek mun­káját. Megvan belőle az a hasznom, hogy most már hellvel-közzel megbízható vé­leményt tudok mondani ró­luk. Tavaly év végén készítet­tem el az öntevékeny mű­vészeti csoportok jegyzékét. Lássam, hogy mi a helyzet. — Ez a felmérés ma meny­nyit ér? — Körülbelül 80 százalék­ban ma is használható. A csoportok működésében ugyanis nagy a labilitás: ré­gi csoportok szűnnek meg. mert olykor Csak egy-egy rendezvény idejére alakul­tak, és új csoportok szület­nek. — Mi lehet ennek a labili­tásnak az óka? — Hadd kezdiem az elején! Amikor a Röpülj páva moz­galom megszerveződött, rend­kívül hasznos volt. Csodála­tos, bő forrásként öntötték ki a falusi emberek a bennük levő dalokat. Mára egy ki­csit elfáradtak. S ennek az a legfőbb problémája, hogy nincs a megyében annyi jó zenei szakember, mint ameny- nyi jó csoport lehetne. Ezt azért mondom, mert hiszek benne, hogy egy-egy ember­ben lehet annyi vivőerő, ami együtt tud tartani egy már meglevő csoportot. — A munkáját ismerve, úgy érzem nagyon elfoglalt ember — Sokszor, ha kiszálláson vagyok, csak este 11—12 óra körül érkezem haza. De mindenre telik időm, amit sze­retek. Még olvasásra is, igaz, csak este 10 után. Van egy megállapodásom ugyan­is magammal: ha elvégeztem a kiszabott napi munkát, ak­kor. azt olvasok, amit a leg­jobban szeretek. Most pél­dául Doszteievszkijt akarok. Az új bécsi iskola zené­szeinek ugyanis ő volt a min­denük. így kapcsolódik aztán egyik dolog a másik után. — Újabban milyen fon­tos feladatra készül? — NÉHÁNY KIVÁLÓ ze­neértő diákommal a rádió Beethoven-műveltségi verse nyére. Csapatban már sze reztünk két második, egyé­niben szintén kettő, és egy harmadik helyezést. Most már csak az elsőség hiányzik. v Ilyen fiatalon és ennyi ener­giával ez sem várathat so­káig magára. Sulyok László Mai tévéajánlatunk 20.00: NÉVTELEN LEVELEK. Illés Endre megdöbbentő ie- lenetsorral kezdi drámáját, amely ezen az estén kerül köz­vetítésre a Madách Színházból, felvételről. A jelenetsor a név­telen levélírás .»történetéből” ele­venít meg részleteket, amikor az inkvizítorhoz, a szabadságharcot leverő Haynauhoz és a Magyar- országot megszálló németekhez írt névtelen levelek sokaságát említi fel. A névtelen levél jellemzője, hogv írója nem meri vállalni a levélben foglaltakat, hogv csak rágalmaz — vagy akár igazat is mondhat — olv módon, hogv a bizonyítás legyen más dolga, számára már nem kötelező. Ádám, egy kutatóintézet fris­sen kinevezett, fiatal igazgatója is kap névtelen leveleket. Szám- szerinf kilencet. összehívja az érintettekét, nem azért, hogy bi­zonyítson, inkább saját igazságát keresve, hiszen nem Tehet olyan környezetben élni, sem alkotni, amelyből hiányzik a bizalom lég­köre. amelyben ityen „pszicho­lógiai bombák” robbanásától kell tartani. Vajon végére tud-e járni Adám a névtelen leveleknek? Vajon nem mérgezi meg ez a hadiárat emberi kapcsolatait, a családban és a munkahelyen egyaránt? Er­ről szól a dráma, melvnek fő szerepét Huszti Péter játssza. Pompeji séta udvara. Az atrltrm ium körül helvez- a lakosztályok, a - és a többitől el- —, a rabszolgák A római ház be- egves e'em-eit öriz- a X—áll. századi és némely spanyol Időszámításunk előtt 79- ben a Vezúv kitörése, a • le­zúduló hamu, por, láva. sár néhány római várost; Pom- pejit, Hercülaneumot, Tora del Grecot és néhány falut 6—20 méteres réteg alá rej­tette. Pompeji, ez a szép város, Nápoly közelében te­rült el, a katasztrófa idején körülbelül 25—30 ezer lakosa volt, virágzó kereskedelmi élet zajlott falai között és a szelíd éghajlatnak köszönhe­tően a gazdag római csalá­dok nyaralói övezték. Pompeji a régészek munká­jának fontosságáról tanúsko­dik. A város kiásása, feltá­rása során a kutatók arra törekedtek: a használati tár­gyakat megtalálásuk helyén, eredeti helyzetükben őrizzék meg. másrészt, hogy a láva- özönben halálukat lelt pom- pejiek testének helyén a lá­varétegben maradt űröket, mint szobornegat ivókat, gipsszel kiöntve, valóságos szobrok formájában őrizzék meg az eredeti helyén, ahogy a hirtelen szerencsétlenség érte őket. Pompeji feltárása lehetővé tette, hogy közelebbről meg­ismerhessük a római biroda­lom virágzásának idején ki­alakult életmódot, a gazdag családok életét és az ottho­naikat díszítő műalkotásokat. A házba belépő idegent gyakorta vicsorgó, támadás­ra kész kutyát ábrázoló mo­zaik fogadja, mintegy figyel­meztetve: „Cave canem” (őrizkedj a kutyától). Ezután az átriumba lépünk be, egy tágas helyiségbe, amelyet a mennyezetén található nyílás világít meg. elég halványan; az esővíz összegyűjtésére me­dencét helyeztek a nyílás alá, amelynek vize hűsítette a kintről behatoló forró leve­gőt. Az átriumban található a ház védőisteneinek oltára, a család elhunyt tagjainak maszkjával együtt. Innen nagy terem (tablinium) nyí­lik: itt étkeztek, majd a me­dencével, szobrokkal díszített, fedett oszlopsorral körülvett (peristyilium) kertbe lépünk. A peristyilium az ókori la­kóházak oszlopokkal körül­vett belső és peristyl kednek el raktárak - különítve lakhelyei, osztásának ték meg kolostorok lakóház. Fontos ezeknek a házak­nak megtekinteni a díszíté­sét is. A freskók és mozai­kok jó része hel'en'sztiku* témákat és ábrázolásokat vesz át az időszámTás e'öttí III—I. századból. mVvek igen elterjedtek voltak a Földközi- tenger keleti par: vidékén, a fennmaradt pompeji műalko­tások száma igen nagy. Dekoratív festményeket lát­hatunk' a falakon, amelyek az építőanyagokat utánozzák, vagy építészeti megoldásokat imitálnak, alakokat ábrázol­nak. Valósággal az az érzé­sünk. hogy a falból kilépve, mintegy elénk toppanna^ ezek az emberalakok. A mi­tológiai témák (például Ak- hilleüsz tetteinek ábrázolása), kitűnő alkalmat nyújtottak a művészeknek az éleselméjű­ség, a hősiesség, a szép test vagy a testedzés ábrázolásá­ra. Láthatunk korabeli színé­szeket maszkokkal, vagy gyö­nyörű színezésű tájképeket is. A festmények az életsze­retet és a derűs környezet kedveléséről tanúskodnak. A feltárt műkincsek között egy híres mozaik található; va­lószínűleg másolata egy ré­gebbi eredetinek, Nagy Sán­dor, illetve Dárius császár harcát ábrázolja. Ermkes szobrok, használati és dísz­tárgyak, ékszerek is marad­tak fenn érintetlenül. R. T. Képernyő előtt D TANÚI A fasizmus szégyenletes búkását követő évtizedekben egyre-másra születtek a szá- monkérő, vádoló, leleplező drámák, amelyek az elem- bertelenedett évek szörnyű­ségeit idézték, és lelkiisme- í et-vizsgálatot végeztek nem annyira a tettesek, mint in­kább a szemtanúk körében. Ennek a lelkiismeret-vizsgá- latnak legtöbb esetben egy bírósági per, vagy egy szu­perfasiszta „hős” lelkivilágá­nak boncolása adott megfe­lelő alkalmat. Hiszen — ta­gadják vagy sem — a nürn­bergi per nem csupán az el­bukott gőhringi nagyságokat remegtette meg, hanem bi­zonyára azokat a szürke kis­48. De most bonyolódott a do­log. Mert, lám, csak, Holub Ciprián is odaállt az oldalá­ra- Nem a kitárt mellű, nagy hitvallók módján. Csak úgy, lefele sunyítva a bakancsa közé. Mintha morfondíroz­na. — Hónap befogok — szó­lott, félig-meddig a maga fur­dal ására, hogy eddig nem tet­te. — Megmondhatsz tanító úrnak. — Megmondom. — S fel­hajtotta sörét Hornyák Mi­hály, hátrabicsakló tarkó­val. Aztán sorban mindenki­vel kezet rázott. Hogy elment, kis üresség maradt utána. Ebben az ürességben muszáj volt inni. Majd Holub Cip­rián bizonygatni kezdte, hogy tényleg az ördögtől van az ereje a katonának. — Ha ugyan létezik — fe­lelte rá Martin. — Létezik — feleltek neki mindjárt —, mert a késeket is élveszl. Ján, az asztalos mosoly­gott rajtuk. Magában sörö­zött az ajtó mellett, a törzs­helyén. — Akkor meg nincs a fa­luban egy bátor ember — mondta Martin­Ondrej nagyot szörtyentett a pipáján. Kt'élik Franyo se tűrhette. A bársonykalapot fel­nyomta a homloka fölé. — Én aztat már montam, hogy csak egyszer ővele ta­lálkoznék! De, ha nem gyün nekem, hiába én akarom az­tat 1 — Mert ő igazából nincs is. — Martin szemében bi- tangság bujkált. — Vagy nem mégy a közelibe. Kurta röhögés. — Nem mégy, nem mégy... fenét nem! — morgott Fra­nyo. S Ondrej = — Elbúvik az ... ha em­bert ő észrevesz. No, igazi ~4 NÖGRAD ^ 1976. szeptember 14., kedd | embert •.. nem gyerek, meg öreg. Én már látnék csak őt, járkálok egész határ. — Meg kellene mégis fog­ni — vélte Martin. S hozzá­tette: — Egy igazi ember­nek. Králik Franyo is úgy ta­lálta, hogy az kellene, meg­fogni. Ügy okoskodott, hogy „kettő haszon volna belőle”. S a jó öreg miavai szlovák­ra váltott, mert azon köny- nyébben kifejezte magáf, és. mert az öreg hitet az öreg szavakkal jobban el lehetett mondani. — Lida bi v pokojnye szpa- la ve hrobe — mondta —, a národ bi sza uszpokojil, Lye- bo tyeraz darmo zasztóva Li- du Panna Maria, tyeraz cser­tőm nyevie csorobity, lybo je- mu szluzsi katona. Ale kebi nyeszluzsil jemu katona, vte- di Panna Maria z anjeli bi prekonala cserta, oszlobogyi- la bi národ. A Lida v po­kojnye bi otpocsivala ... Ve- lymi dobre bi urobil ten szmeli, ktori bi sza nye hóm hityil katona. (Vagyis: „Lidi is békében aludna sírjában, s a nép is megnyugodna- Mert most hiá­ba pártolja Lidit Szűz Má­ria, nem bír el az ördöggel, mert neki szolgál a katona. De, ha nem szolgálna neki a katona, akkor Szűz Mária az angyalokkal legyőzné az ördö­göt, és megoltalmazná a né­pet. És Lidi is békén pihen­ne... Nagy jót tenne ez a bátor, ki fülötncsípné a kato­nát.”) — Katona kell megfogjátok — fejezte be magyarul. — Nosza — szólt oda Ján a sarokasztaltól, a söre mellől. Ezek meg, akik ott álltak, a fülüket vakarták. Hiszen szé­pen el tudja mondani Králik Franyo: mi meg hogy. Csen­deskén vigyorogtak hozzá. Mert hitték is ezeket, meg nem is. E napok álmos csendje a trafikra is ráterült. Sandinak nem sok dolga volt a trafikkal. Nem is élt meg belőle. Naponta néhány, többé-kevésbé rapszodikus órát töltött lakásának abban a zugában, amelyet trafiknak kinevezett, és ahová csak né­ha vetődött be vevő, az is inkább a televízióhoz, vagy mosógéphez hívta. Sandi tulajdonképpen tech­nikai érzékéből, s keze’ügyes­ségéből élt. Mindent válialt: rádiót, villanyt, mosógépet apró-cseprő javításokat. Mo­nopolhelyzetben volt, mert rajta kívül nemigen konyí- tott ezekhez más a faluban, így aztán csurrant-cseppent. Miből is győzte volna a kincskeresés költségeit, s leg­újabban Zsabkát, a haliga tása fejében? (Folytatjuk) embereket is, akik csak most ébredtek rá, hogy semmit sem tettek a fasiszta kegyetlen­ségek, az örökké kísérő iszo­nyatok ellen, sőt, talán segí­tettek is hozzá, esetleg éppen passzivitásukkal. A legmegrázóbb drámai feldolgozások közül minden­képpen kiemelkedik Peter Weiss neve, akinek A vizs­gálat (Die Ermittlung) című tizenegy énekes oratóriuma, amely az Auschwltz-per anya­gából készült, bejárta az egész világot, hirdetvén, hogy a fasizmussal szemben senkinek sem szabad kö­zömbösnek maradnia, bárhol is támadjon az fel. De a frankfurti Auschwitz-perről készült dramatikus feldolgo­zás már kész, befejezett té­nyek alapján készült- A lel- kiismeret-élesztő drámák so­rában ezzel szemben kétség­telenül rendhagyó formát vá­lasztott és talált magának Roman Hlavác, csehszlovák író a héten nálunk is be­mutatott, A vád tanúi című tévéjátékában. Hlavác Chile történelmé­nek legszörnyűbb napjaiért idézi pierbe egy jövőbe látó tévéjátékban azokat a puccs­istákat, akik 1973. szeptem­ber 11-én véres katonai erő­szakkal döntötték meg a né­pi, demokratikus hatalmat, söpörték el az első igazi né­pi kormányt és gyilkolták meg Salvandor Allende elnö­köt, hogy a szerencsétlen chi­lei népre rászabadítsák a leg­vadabb, legkegyetlenebb fa­siszta terrort. Aczél János, a Hlavác-dráma magyarra ültetője írta erről a szokat­lan drámaírói próbálkozás­ról, amikor a szerző drámai anakronizmusként akkor ál­lítja bíráik elé a fasiszta gyil­kosokat, amikor azok még betöltik hatalmukat, ártatlan embereket tartóztatnak le na­ponta, néphez hű hazafiakat kínoznak és tüntetnek el nyomtalanul: „A szerző hite­les dokumentumok alapján ír­ta meg a majdani Pinochet- per első napját, amelyen az ügyész a vád tanúit hallgatja ki ... A négy tábornok, a puccs vezérei, a chilei állam­hatalom mostani bitorlói ma még egyenruhában feszíte­nek. A képernyőn már rang­jelzésüktől megfosztott vád­lottak. Ma még a hírhedt fasiszta junta néven ismer­jük őket. A képernyőn már Pinochet és társaiként. Fe­lelniük kell a törvényes kor­mány erőszakos megdönté­séért, az elnök haláláért, a katonai eskü megszegéséért és az alapvető emberi jogok folyamatos megsértéséért, ök tehát valóságos szemé­lyek, akiket — egyelőre — színészek jelenítenek meg”. A vád tanúi amennyire rendhagyó, annyira lelkiis- meret-élesztő, annál \is in­kább, mert a* magyar televí­zió éppen a szomorú évfor­duló (a fasiszta puccs kitöré­se) előestéjén tűzte műsorra, amikor a számonkéréstől már­is rettegő fasiszta chilei tá­bornokok ártatlan hazafiak újabb százait hurcoltatták el az ismeretlen helyeken fenn­tartott kínzókamrákba, ha­lottasháznak is beillő börtö­nökbe, a világ legnagyobb megdöbbenésére és megrökö­nyödésére. A huszonhat „beszélő sze­replőt” fölvonultató tévé­játékban neves színészek egész sora bizonyította, hogy a tévéjáték sikerét a szak­mai igényességen kívül poli­tikai demonstrációnak is szán­ják- Vonatkozik ez Bara Mar­gitra. Benkő Gyulára, Galam­bos Erzsire, Gelley Kornél­ra, Olsavszky Évára, Őzé Lajosra, Sinkó Lászlóra, Ivá- nyi Józsefre és a többiekre egyaránt. Tanulság ez a dráma arra, hogy a nagy események év­fordulóit irodalmi alkotá­sokkal ünnepelheti és ünne­peltetheti meg velünk a tele­vízió a leghatásosabban. a „direkt” megemlékezések mindig sikertelenebbek. Végezetül illesse dicséret a rendező Horváth Adóm nevét, akinek az írón és szí­nészeken kívül külöp is hálá­sak lehetünk a cseppet sem idilli estéért. A rendező ugyanis sikeresen követett el annak érdekében mindent, hogy átessünk a megtisztító katharzison. o. a /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom