Nógrád. 1976. szeptember (32. évfolyam. 206-231. szám)

1976-09-10 / 214. szám

Trsai Olivér és a többiek A kohász szocialista brigádok időarányos részét A Salgótarjáni Kohászati üzemek az év eddigi idősza­kában belkereskedelmi szállí­tási feladatainak 100,1, export­szállítási feladatainak pedig 104,2 százalékban tett eleget. S hogy a vállalat ilyen ki­egyensúlyozottan jó eredményt tud felmutatni, abban nagy részük van a szocialista bri­gádoknak. A gyár szocialista brigádjai még az év elején a vállalat konkrét feladataival összefüggő versenyvállaláso­kat tettek, s ezeknek a köte­lezettségvállalásoknak fele­lősséggel eleget tesznek. Amit a szocialista brigádok magukra vállaltak az 1976-os rpagasabb igényű gazdálko­dás feladataiból, az nem ke­vés. Egésjz évre 35 millió fo­rintos megtakarításra tettek felajánlást. Ennek a feladat­nak eddig időarányosan 105 százalékban tettek eleget. A féléves értékelés alkalmával már több mint ,18 millió fo­rintra váltották be ígéretüket. Ez az esedékes vállalásukon túl 1 millió forint többletet jelentett a vállalatnak. Azóta havonként 3 millió forintos eredménnyel haladnak előre. A megtakarításnak ez a mér­téke a brigádok kiegyensúlyo­zott, jó gazdálkodásáról ta­núskodik. A szocialista brigádok vál­lalásainak teljesítésében dön­tő helyet foglal el az alap- és rezsianyagok csökkentése, a takarékos energiagazdálkodás, a minőségjavítás, a DH-mun- karendszer szélesítése, vala­mint mindennapi munkájuk termelékenységének növelése. Ebben a munkában élen jár a többi között a kovácso­ló és öntöde gyárrészleg bo­ronagyártó és csavarkulcssaj- toló brigádja. Az előző 100 tonnával teljesítette túl ter­melési tervét, míg az utóbbi mennyiségben 7 százalékos előnyre tett szert. Ugyan­csak figyelmet érdemel a hen­germűi Kun Béla karbantar­tó lakatosbrigád, amely az importanyagok megtakarítá­sában járt el példamutatóan. Mintegy 270 ezer forint költ­ségcsökkentést értek el­Figyelmet érdemel a szocia­lista brigádok egyéb önkölt­ségcsökkentésre irányuló mun­kája is. Különösen jó ered­ményeket tudnak felmutatni az újítómunkában. Akik min­dennapi feladataik végzése közben felismerik a munka gátló tényezőit és a termeléke­nyebb, technikailag magasabb szintű megoldásokat fürké­szik, azok között sokan van­nak a szocialista brigádtagok. Eddig 378 újítási javaslat érkezett be a vállalat újítási irodájába, ezek közül közel 300-at a szocialista brigádok tagjai nyújtottak be. Vannak, akik egyénileg oldanak meg a technikát előrevivő, termelé­kenységet serkentő , feladato­kat, de szükség esetén össze­adják okos gondolataikat, öt­leteiket és közösen dolgozzák ki a legtermelékenyebb és legcélravezetőbb technikai megoldásokat. Az üzemfenntartásnál a Kun Béla lakatosbrigád tag­jai a Quarló támhenger élet­tartamának növelésére dol­goztak ki javaslatot. Bányik István és Földi Jenő gondola­tainak egyeztetése több mint 400. ezer forint megtakarítás­hoz segíti az üzemet. Az artyagellátási főosztály Rózsa Ferenc brigádjából CsukáGá- bor újítási javaslata is jól gyümölcsözik. Ezelőtt külföld­ről beszerzett papírokat hasz­náltak fel a csomagoláshoz. Gondos mérlegeléssel Csuka Gábor ezt magyar gyártmányú papírral javasolta helyettesí­teni. Bevezetése 600 ezer ■ fo­rint megtakarítást jelent’ a vállalatnak. Az ilyen és ha­sonló utak keresése tette le­hetővé, hogy a Salgótarjáni Kohászati Üzemek az év ed­digi időszakában 5 millió 853 ezer forintos megtakarítást könyvelhetett el újításokból. Uj műszaki könyvek Üj könyvekkel és új ismer­tető füzettel jelentkezik a Műszaki Könyvkiadó. Szeret­nék mindig új, változatos formában tájékoztatni az ol­vasókat, ezért az eddiginél változatosabb, tartalmasabb, szemre is tetszetősebb kiad­vánnyal jelentkeznek. A szakembereknek és min­den érdeklődőnek érdemes tá­jékozódni, hogy milyen mű­szaki könyvek jelentek meg mostanában. Vajon melyik üzemben, hol nem gond az anyagmozgatás? Dr. Felföldi László Anyagmozgatási fo­A szovjet film­művészét jövője A szovjet filmművészet te­vékenységéről, programjáról lyamatok tervezése című mű­ve részletesen foglalkozik az üzemi elrendezés tervezésének és a gépesített anyagmozgatás tervezésének korszerű mód­szereivel. A könyv gondos ta­nulmányozása után a szakem­berek a helyi viszonyokra alkalmazható legmagasabb termelékenységű anyagmozga­tási technológiát sikeresen választhatják meg üzemükben. Példaként említhetjük Opit- zer Pál Házgyári épületek épületgépészeti szerelése cí­mű könyvét, amely az alap­fokú ipari szakkönyvtár so­rozatban jelent meg. Ez a könyv részletesen ismerteti a házgyárak épülettípusait, az épületgépészeti berendezése­iket, azok előnyeit és hátrá­nyait. Ismerteti a házgyári lakásokkal kapcsolatos szere­lési tapasztalatokat, a gyak­rabban előforduló hibákat, azok megelőzési lehetőségeit. Dániel József Autórádiók javítása és szerelése című könyve teljesen újszerű a ha­zai szakirodalomban. Az autó­rádiók javításával, felszerelé­sével, a zavarforrások kikü­szöbölésével kapcsolatos prob­lémákat ismerteti. Előnyös, hogy a mű gépkocsitípuson­ként ajánl beszerezhető rá­diókat. Így nemcsak a szervi­zek dolgozói és kisiparosok használhatják a kiadványt, de az ügyes barkácsolók is sokat tanulhatnak belőle. Végül egy külföldi szerző, Thomas Krist a hidraulikát ismerteti. A Röviden és tö­mören sorozat legújabb köte­te a műszaki és a mindenna­pi élet számos területén álta­lánosan használatos hidrauli­kus berendezések lényegét, anyagát és elveit ismerteti és egyszerűbb gyakorlati példá­kat is bemutat- Sok hasznos adatot és táblázatot közöl. Pásztói szüret A méhek paradicsomban érzik magukat. Körüldong­ják a gyorsan telő, kopott farekeszeket, gurigáznak az áttetsző, érett szőlőszemek­kel, habzsolják magukba az édes, cukornak való ned­vet. Mint filmbéli vadászgé- pék, sebesen, dongva csap­nak le zsákmányukra. Az asszonyok a pásztói- ter­melőszövetkezet végelátha­tatlan szőlőtábláinak köze­pén kevésbé érzik úgy ma­gukat, mint a napsugár ki­csalta rovarok. így, csaknem egy hónap után — mióta a szüret tart — sajog már a derék, mintha fullánkok böködnék, s kimarjul a kéz is. Masíroznak a tőkesorok között, amelyeket a szívós huzal terel egyenes sorba, meg támasztékként is szol­gál. Félkilós fürtök csüng­nek, alázatosan engedelmes- kedve a gravitációnak, s az asszonyok akaratának. A te­li fedákat hordlappal fel­szerelt Zetor gyűjti össze, ötletes szerkezet könnyíti a szüretet, mert így nem kell száz métereket cipekedni az édes teherrel. — Puttony? — Majd a borszőlőnél! Ez csemege mind. Először volt a Csabagyöngye, most meg az Irsai Olivér, a Pannónia Kincse, a Csaszla,, Kardinálé — mondja Kelemen Józsefné, a szüretelő brigád vezetője. Ötvenen dolgoznak a keze alatt. Ö meg irányít, szervez, jegyez, intézkedik. Gyorsan emelkedik mellette a rekesz­halom a tenyérnyi zöldleve­lek kései árnyékában. A nyárutói napnak alig van he­ve, inkább csak színesíti a Kelemen Józsefné mérlegel szemeket. Aranysárgára, ké­keslilára a fajtától függően, — A MÉK-nek szállítjuk, de keveset vesz át! A többit a fővárosban értékesítjük. A múltkor is gondunk volt. Egy teherautó szállítmánnyal csak délelőtt tizenegyre ér­tünk be a megyeszékhelyre — magyarázza Kelemenné. — Nem estünk kétségbe. Rendelkezünk mozgóárusítási engedéllyel. Leálltunk Sal­gótarján központjában és árultuk az autóról. Vitték, mint a kincset... Csépe Tibor, a gépkocsive­zető előszedi az engedélyt is. — Azt kérdezték a városiak, mikor jövünk legközelebb — veti közbe. (Megkérdeztük a MÉK-et: Stevlik István, az áruforgalmi csoport vezetője elmondta, hogy előre közölték a terme­lőszövetkezettel, nem vesz­nek át szőlőt. Leltározás mi­att!?) Naponta hetven mázsát szednek le a pásztói asszo­nyok. Nagy a terület, több mint hetven hektár. Szemü­ket gyönyörrel legeltetik a jó termésen. Februártól kinn dolgoznak, pontosan a téli hónap harmadik napján kezdték a metszést. Ez már az ünnep, a szüret. Igaz, a régi szőlőszedés romantiká­ja hiányzik. A legények, a nótaszó, és a présház. Cseme­geszőlőhöz talán nem is du­kálnak az ilyen kellékek. Majd a borszőlő szüreténél. A sorok között az ember, mintha dzsungelben járna. Fejtetőig ér a friss lombozat. Itt-ott kárvastagságú gyöke­rek kígyóznak felfelé, utat engedve a napfénynek a für­tökhöz. Kelemenné mérle­gel. A közelből Keppel Já- nosné és Alapi Lá^zlóné hordja a termést, nem ' vár­nak a Zetorra. Igyekeznek, mert reggel fél nyolctól dél­után ötig annyit kell szedni­ük, hogy a szerződést is teljesítsék, s a pénzük is meg legyen. Nem is panaszkodnak. Az eső áztatta úton lassan közelednek a szállítójármű­vek. Vigyázzák a szőlőt. Ne rázkódjon, minél jobb minőségben kerüljön a fi­nom csemege a fogyasztókhoz. Sz. Gy. Keppel Jánosné és Alapi Lászlóné a megrakott rekeszekkel, sok szó esett az SZKP 25. kongresszusán. Leonyid Breza- nyev beszámolójában nagyra értékelte a szovjet művészi ér­telmiség szerepét a kommu­nizmus építésében, a művé­szet — s ezen belül a film — alkotó részvételét a szov­jet társadalom szellemi fejlő­désében. A kongresszus a filmművészet előtt álló leg­fontosabb feladatot így fogal­mazta meg: „még mélyebben és világosabban megtestesíte­ni a vásznon a jelen legfőbb témáját, a munka emberét”. A szovjet filmművészek szövetsége a művészi, a do­kumentum és a tudományos filmgyártás több mint ötezer képviselőjét egyesíti az or­szág valamennyi szövetségi és autonóm köztársaságából. A szövetség 1965-ben jött létre, s legfelsőbb szerve a kong­resszus, melynek egyik leg­fontosabb feladata a szovjet filmalkotások eszmei-művészi színvanalának emelése. A szö­vetség nagy súlyt helyez az alkotó tevékenységhez szük­séges legkedvezőbb feltételek megteremtésére, s ezen belül különösen a fiatal művészek támogatására. A fiatal szovjet filmművészek fesztiváljai im­már hagyományossá váltak. Az alkotás, az alkotó együtt­működés új témákat, új terü­leteket követel magának- Ezt a célt szolgálják a szovjet filmművészek szövetsége és a szocialista országok hasonló szövetségei közötti egyre szo­rosabbá váló kapcsolatok. A közös eszmei-művészi Platt­form, a közös cél az az erő, amely hatalfnas távlatokat nyit az együttműködés előtt. A GAZDASÁGFEJLESZTÉS KULCSPROBLÉMÁJA (4.) Munkaerő-tartalékok — útközben A z elmúlt öt év egyik legfontosabb tapaszta­lata, hogy a gazdálko­dás mai feltételei között, a munkaerőforrások beszűkü­lése önmagában nem váltja ki az ésszerűbb vállalati munkaerő-gazdálkodást. Mi több: ebben az diőszakban a vállalatok úgy „alkalmaz­kodtak” az erősen csökkenő munkaerő-kínálathoz, hogy még jobban növelték a ke­resletüket. De megkockáz­tatnám: ezért nemcsak —, s talán nem is elsősorban — a vállalatok hibáztathatok. Igaz, számolni kell az úgyne­vezett — és sokat ostorozott — „helytelen vállalati szem­lélettel”, a konzervatív válla­lati magatartással. De nem szabad megfeledkezni egyéb tényezőkről; arról például, hogy a vállalati bér- és jö­vedelem-szabályozási rend­szer a legutóbbi időkig lé­nyegében az 1987—69-es ál­lapotoknak megfelelően mű­ködött, s ez alapvetően be­folyásolta a vállalati munka­erő-gazdálkodást. Tekintsünk most el az átlagbér-szabályo­zás előnyeinek és hátránya­inak aprólékos méricskélésé- től, s annak boncolgatásától is, hogy a különböző bér­szabályozási formák, ösztön­zési módszerek esetleges ko­rábbi alkalmazása mennyit segített volna a munkaerő­gazdálkodás korszerűsítésén. Ma már tény: az átlagbér­szabályozás kitörölhetetlen nyomokat hagyott a vállala­ti létszámgazdálkodáson, s mindenre ösztönözte a vál­lalatokat, éppencsak a mun­kaerővel való takarékos, ész­szerű gazdálkodásra nem. De ne feledkezzünk meg egyéb, úgymond „apróságok­ról” sem, amelyek hosszú évek alatt szintén nem a legkedvezőbb irányba befo­lyásolták a sokat emlegetett vállalati magatartást. Gondo­lok pl. arra, hogy nem is olyan régen, alig néhány éve, az átlagosnál magasabb színvo­nalú szociális ellátást nyújtó vállalatok egyrészt követen­dő példaként állíttattak a közvélemény elé, másrészt kárhoztatnivaló munkaerő­csábítókként ítéltettek el, abban az esetben, ha speciális tevékenységü­ket — nagyonis önös és ért­hető szempontoktól vezettet­ve — közhírré tették. Vagy gondolok azokra a szórvá­nyos és félénk kísérletekre, amelyek a vállalati létszám belső átcsoportosításaival voltak kapcsolatosak. vagy éppen bizonyos létszámfe­leslegek megszüntetésével próbálkoztak, s aztán gyorsan beleütköztek azok értetlen­ségébe és ellenállásába, akik előtt egyedüli és kizárólagos szempontként lebegett a tel­jes foglalkoztatottság jel­szava, és akik közül sokan, a mai napig is képtelenek föl­fogni, hogy a teljes foglalkoz­tatottság megteremtése és fenntartása nem a vállala­tok, nem a munkahelyek, ha­nem az állam feladata. A létszám-gazdálkodással és általában a munkaerő-poli­tikával kapcsolatos vállalati magatartást befolyásoló té­nyezők közül — meglehet: önkényesen — a már-már parttalan méretű fluktuációt tartom a legfontosabbnak. És gyorsan hozzáteszem: a vállalatok legföljebb csak hozzájárultak ahhoz a gaz­dálkodási környezethez, amelyben a munkaerő spon­tán befolyásolhatatlan és jószerével ellenőrizhetetlen mozgása tág teret kapott. A társadalmilag nem szük­ségszerű munkaerőmozgás összes költsége — tehát •a népgazdaságot ért közvetlen anyagi kár — már a hetvenes évek elején is meghaladta a 3 milliárd forintot. Egy-egy nagyobb vállalatnál, évente több millió forint vesztesé­get okozott a munkaerő-fluk­tuáció, s amikor az ebből származó károkat bizonyos nagyvállalatok már elvisel­hetetlennek minősítették és egymással szövetkezve radi­kális intézkedéseket hoztak a fluktuáció csökkentésére, akkor megintcsak bizonyos körök, bizonyosfajta értetlen­ségével és - tiltakozásával ta­lálhatták magukat szemben. Mondván: nem lehet korlá­tozni a szabad munkaválla­lás jogát. (Megjegyzendő: ezek a próbálkozások, ki­csiben és a helyi viszonyok figyelembevételével, kísérte­tiesen hasonlítottak a mai — és országosan érvényes — kötelező munkaerő-köz­vetítéshez.) Az egyre nagyobb méretű fluktuációnak volt azonban egy más fajta —, s a közvet­len anyagi kárnál talán sok­kal súlyosabb — következ­ménye is. Az emberek tekin­télyes része ugyanis állandó — és többnyire csak szemé­lyes indokokkal okolható — mozgásban volt. (Mert kedve­zőbb körülmények között akartak dolgozni, mert töb­bet akartak keresni, vagy egyszerűen, csak ezért, mert únták a munkahelyüket...) E mozgás mértékét, nagyságát könnyű volt — különböző Ígérgetésekkel — fokozni. S miközben sokan jöttek és mentek, kiléptek és beléptek, rövidebb távon és vállalati szinten valahogy elmosódtak az általános munkaerőhiány­ra utaló tények és jelek. Jutott is, maradt is. Ha vala­ki kilépett, helyére rendsze­rint másvalaki jelentkezett, a vállalati létszám — bár a fluktuáció miatt sokat kín­lódtak — valahogy azért min- dik megvolt. S, mert a vál­lalati munkaerő-gazdálkodás többnyire csak az aktuális NÓGRÁD - 1976. tennivalókra, a rövidebb táv­ra szóló feladatokra figyelt (ez is jórészt a „szoktatáson” múlott, mert sokáig, még a legnagyobb, a népgazdasági szempontból különösen fon­tos beruházásoknál sem vizs­gálták komolyan, hogy hon­nan és hogyan lesz kellő szá­mú ember az új gyár mű­ködtetéséhez), szóval, .mert munkaerő-szempontból in­kább csak máról holnapra gondolkodtunk, a munkaerő társadalmilag szükséges mozgatása gyakorlatilag is­meretlen volt. A kívánatos és tervszerűen alakított — munkaerő-mobilitás helyett kizárólag a spontán fluktu­áció jellemezte a „munka­erőpiacot.” A feltételeket a mun­kavállalók diktálták, a munkáltatók — irányító hatóságaikkal együtt — kénytelen-keletien al­kalmazkodtak ezekhez a fel­tételekhez. S, mert ez éve­ken át így volt, nyilvánvaló, hogy — az ugyancsak éve­ken át jelzett — belső mun­kaerőtartalékok mobilizálá­sa, hasznosítása, nem auto­matizálható, nem könnyen megoldható feladat. Annak ellenére sem, hogy az el­múlt öt évben az ipar, a tervezett létszámnövekedés egyharmadával teljesítette az eredetileg tervezett termelé­si tervét. Vértes Csaba Következik: Elrejtett mil­liárdok. szeptember 10., péntek 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom