Nógrád. 1976. szeptember (32. évfolyam. 206-231. szám)
1976-09-10 / 214. szám
Segítsük programjuk kialakításátí Gyermekeink őszi kirándulása Az új tanév első két hónapjában az osztályfőnökök, az úttörő- és KISZ-vezető tanárok a kirándulások tervezetét is noteszekbe róják. Autóbuszok, vonatok viszik majd országjárásra megyénk kis- és nagydiákjait. Kirándulni mindenképpen jó, de kirándulni sokféleképpen lehet. Nemcsak a járművek, s a távolságok megválasztása különbözteti meg a kirándulásokat egymástól, hanem pedagógiai céljuk is. Jó az, ha a szülők is tudják, hogy a tanév elején bonyolítják le az iskolák a kötetlen szabadnapi és a tanulmányi kirándulásokat. Hasznos időtöltés ’ Az ifjúsági szervezet — az úttörő és KISZ — több olyan kirándulást szervez, ami a tanulóifjúság hasznos időtöltésén túl, a fiatalok edzettségét, állóképességét fejleszti. Az elmúlt évek tapasztalatai bizonyítják, hogy akkor sikerült egy túraprogram, ha jó előre kialakított elképzelések irányították. Ha a fiatalok napokkal, hetekkel előre kulturális programot is terveztek a tábortűzhöz, ha a kirándulást például vetélkedőkkel, kulturális, sport- rendezvényekkel kötötték össze. Jó, ha játékot terveznek az úttörő- és KlSZ-szer- vezetek, de a jól szervezett és megfelelő program lehetőséget biztosít a térképhasználat megtanulásához is. Ha idegen tájat ismernek meg a fiatalok, mindig össze lehet kapcsolni a hazaszeretet fejlesztésével. Az is kedvező tapasztalat, hogy a kirándulás legyen kemény próba, távoli gyaloglóteljesítménnyel, hegymászással összekapcsolva. Növelheti érdekességét egy-egy szervezési ötlet: ha például több irányból közelítik meg a fiatalok a célt. A túra szabad program jellegét nem veszélyezteti, ha van kulturális nevelő célja is. Egy-egy nevezetes történelmi helynek, híres ember szülőházának, lakóhelyének meglátogatása is élménysze- rűsíti a programot, amivel egyszerre szolgáljuk a kirándulás érdekességét és az ismeretszerzést. Tanulmányi kirándulások A diákok — főleg a KISZ- korosztályúak — szeretik a tanulmányi kirándulást, de sokszor abba a hibába esnek, hogy azonosítják a szabad programú kirándulással. Persze, az is helytelen volna, ha annyi megfigyelési szempontot kapnának, hogy minden szabad idejüket lekötnék. Az a jó, ha a tanulmányi kirándulás megmarad annak, ami a neve: kirándulás. A kirándulás mindenkor közösségi program is. Az iskolákban úgy kell megtervezni, hogy ne legyenek olyanok, akik valamilyen okból kimaradnak belőle. Megyénk néhány iskolájában is előfordult korábban a nagyobb összegeket felemésztő luxus- autóbusztúra. Egyik-másik helyen nem veszik figyelembe — éppen a gyermekek megalapozatlan kérése miatt —, hogy a kirándulás költségei meghaladják a családok lehetőségeit. Ezért — a tanév eleji kiadások kapcsán —■ az osztályokból több tanuló marad otthon anyagi okokból, vagy a szülők kínkeservesen kaparják össze a túra árát. Kezdeményezések A kirándulás szervezésének rokonszenves módja, ha a költségeket maguk a diákok teremtik elő. Erre sok lehetőség van. Tudunk olyan iskolákról, hogy az őszi dologidőben vállalt mezőgazdasági, üzemi kisegítés bérét használják fel kirándulásra. Rendeletek ^ rögzítik a tanári kísérők számát. Ismeretes, hogy ez sok esetben megnehezíti a szervezést, s talán fölösleges óvatoskodásnak tűnik. Az erdőben, a hegyek között, a különböző járműveken, csoportos kirándulás alkalmával sok veszély fenyegeti a gyermekeket. Ezért helyes az is, ha néhány szülő elkíséri a gyermekeket, így jobban vigyázhatunk rájuk, jobban megelőzhetjük a baleseteket. » Az úttörő- és KlSZ-szerve- zetek fontos feladata lesz az 1976/77-es tanévben, hogy szervezzék a kirándulásokat, s ezt segítsék a nevelők is. Egyáltalán nem közömbös hogy diákjaink mivel töltik a szabad idejüket, a (vasárnapokat: céltalan lődörgéssel, alkalmi televíziózással, vagy például az egész heti szellemi fáradságot levezető túrával. Ezért mind a tanulmányi kirándulást, mind a kötetlen szabadnapi kirándulást mindenképpen ösztönözni kell, és ha igazi barátai vagyunk diákjainknak, gyermekeinknek, csatlakozunk hozzájuk, segítjük kialakítani a programjukat. —s. —ó. / Szuhay Balázs Szécsényben r A többdimenziójú, gondokat és bajokat feledtetni tudó művész a napokban Szécsényben vendégszerepeit. Fellépése után -beszélgettünk Szuhay Balázzsal, a népszerű művésszel pályafutásáról, a könnyű műfajról. — Valahogy az az érzésem — kezdte eszmefuttatását —, hogy nálunk a( könnyű műfaj nem kapja meg azt a rangot, amit megérdemelne. Az írók, rendezők szívesebben csalnak az emberek szemébe könnyet, mint arcára mosolyt. Pedig legalább olyan nehéz valakit felvidítani, megnevettetni, mint az ellenkezőjét tenni. — Az írást említette. Ügy tudom, hogy ön is ír.. • — Igen. Számaim kilencven százalékát én írom. A SZOT részére több munkavédelmi vidám műsort írtam. Többek között a „Lépcső hurut”-ot, amelyet Nógrád megyében is bemutattam. — Igen, a darab nagy közönségsikert aratott... — A mi pályánkon az a szép, ha az emberek nevetnek. Ha mosolyt és derűt tudunk fakasztani. — A műfajon belül sok mindennel foglalkozik. Mégis mi az, ami a szívéhez legközelebb áll? — Erre nagyon nehéz válaszolni, mert mindent szívesen csinálok, azért lettem színész. Ez a közönségjáték, amit itt csináltam, erős szellemi munkát igényel és nagy improvizációs készséget. Szívesen parodizálok, jóllehet soha nem vallottam magam pa- rodistának. Nagyon szeretek játszani, a színészetet tartom élethivatásomnak— Ügy tudom, hogy most a Tháliában is játszik. — Igen. Örömmel vállaltam ott munkát, mert mint említettem, szeretem a színházat. — A pályatársak közül kik azok, akiket példaképének tart? — ATinyira nem vagyok fiatal, hogy példaképeim legyenek. S annyira nem vagyok öreg, hogy ne legyen eszményképem. Senkit sem akarok utánozni, de akitől sokat tanultam és tanulok, akiket a pálya nagyjainak tartok: Feleki Kamill és Lata- bár Kálmán. — Tervei? — A színészi tevékenység a rendezőtől függ. Alapelvem és célom játszani és játszani. Emellett írni. Az embereknek sok, boldog, önfeledt percet szerezni. Sz. F. Stseberényi Lehelt 45. ' ök voltak, akik nem bírták. Kosznovszki Feró egyenesen nekiszegezte a kérdést: — Te mért nem szállsz be? A rugóssal? Zsabka ránézett, merőn, üvegszemmel. — Eladtam — mondta —, jó pénzért. A fiúk kicsit megálltak, rábámultak Zsabkára. Zsabka visszabámult rájuk. Akkor a fiúk becsukták a szájukat. És ugyanakkor eltűnt a szájuk pereméről az a parányi foszforeszkálás, a bujkáló elégedettségé. Felszedték késeiket, és leültek a kőpadra- Zsabka pedig felállt. — Inni kéne valamit. „Nocsak” — szóltak a fiúk magukban. — Nincs egy vasunk se — mondta Dombaj Gyurka. — Szerzünk — ásított Zsabka —, gyertek. „Nocsak — szóltak a fiúk magukban. — Ez megrázta magát, és feltámadt.” Mióta kijött a házból, hosz- szú betegségéből, először mutatta meg, hogy ő a vezér. S vitézei követték. A trafikhoz mentek. Zsabka az ujjúval intett a háza falazásával bajmolódó trafi- kosnak: fáradjon csak a kapuhoz. A trafikos engedelmesen jött, mint a pitiző kutya. Zsabka röviden mondott neki valamit. A fiúk látták a trafikos ve- rítékes arcát, az egérszemét, mely most valóban olyan volt. mint a? egér szeme, mikor a macska benéz a lyukba. És látták, mennyire rövid, a Zsabka szava, szinte csak az összegre korlátozódik, mely egy kurta szájmozdulatba belefér. Látszott, hogy a kis ember ellenkezne, ha merne. Az ideges készségén látszott, ahogy a zsebébe nyúlt. Zsabka megfordult, és felmutatta a fiúknak' a százast. — Látom már — hajolt Kosznovszki Feró Dombaj Gyurkához. Zsabka arcán piros heg húzódott jobb felől. Üj heg. Es most különösen piros volt — tán ezért is tűnt fel egyszerre — a gunyoros mosolytól, amely fényt adott rá. Sandi visszament a falazáshoz. Vitte magával lelkiállapotának kettősségét: a megnyugvást és annak méhében a nyugtalanságot. „Sohase fog elárulni” — . tudta biztosan. — Zsarolni akar a végsőkig. — S míg keservesen rakta — mert maga rakta — há’tul az új falat: — Legalább megérte volna... Legalább az a könyv megvolna. •. De csak a bajt zúdítottam magamra. Mit, magamra? A falura!...” S a vigyor, mint keserű lé, csörgött alá az arcán. Majd hirtelen jókedvű lett. Először nem tudta, hogy mitől. Aztán rájött. Biztos volt benne, hogy Zsabka nem találta meg a török kincset. NÖGRAD - 1976. szeptember 10., péntek 1 „Sanyikám! Vedd csak elő a tavalyi tervet! Nézzük, mit menthetünk át belőle! Ez az! Csinálunk egy vetélkedőt, irodalomból. Szervezünk egy előadás-sorozatot, majd meglátjuk, milyen témára kapunk könnyebben TIT-előadót. A zenés szombatok maradnak, persze. Kell valami a szocialista brigádtagok klubjában is. Szervezünk nekik találkozókat. Hívunk egy írót meg egy színészt. Beszélgessenek. Szeretik az ilyesmit.” Egy művelődési ház igazgatója „oktatta” így fiatal munkatársát, amikor az intézmény őszi és téli munkatervét állították össze. Ugyanez az igazgató, alig öt hónappal később ekképp panaszkodott nekem: — Ennél többet csinálni itt nem lehet- A lelkemet kite- hetem, akkor sincsenek tíznél többen egy előadáson. Láthatta, kik jöttek el vetélkedni. Az iskolások. Meg az a két tinédzser. Aki a harmincat elhagyta, az ebből a faluból szinte szégyellj átlépni a művelődési ház küszöbét. ,A brigádklubba is csaK a fiatalok járnak. Más eset. A vezetőség ülésén felállt a klub titkára, és ezt mondta: — Gyerekek! összeállítottam a következő félévi tervet. Ügy gondoltam, hogy rendezünk egy politikai vetélkedőt, elmegyünk meglátogatni valamelyik múzeumot, meghívjuk egy vitaestre az igazgatót, kirándulunk Aggtelekre. .. és így sorolta tovább. Az igazgatóval rendezett vita jól sikerült. A múzeumi látogatást lefújták, mert a megbeszélt időpontban mindössze hárman gyűltek össze. A vetélkedő fél sikerrel járt, mert ennek a klubnak a tagjai még túlságosan nehéznek találták a kapott kérdéseket, azok nem voltak párhuzamban eddigi ismereteikkel, így inkább szégyenkeztek, mintsem tanultak és szórakoztak. Ezt a vetélkedőt meg végigcsinálták, de kérdés, hogy hányán neveznek be közülük egy következőreA magyarázat egyszerű: mert a tervben foglaltak nem mindig találkoztak a falu lakóinak, illetve a klub tagjainak az érdeklődésével, kívánságával, műveltségi, tájékozottsági szintjével. Ami jó volt tavaly, nem biztos, hogy jó az idén. Ami jó a klubvezetőnek, nem biztos, hogy jó a klub tagjainak. Persze, ne essünk át. „a ló másik oldalára!” Mindezzel nem1 azt akarom mondani, hogy egy művelődési intézménynek kritikátlanul ki kell „szolgálnia” közönsége igényét. Másról van szó. Az idézett igazgató, illetve klubvezető ahelyett,, hogy egy tartalmában, színvonalában az adott közösségnek és a körülményeknek megfelelő terv készítésére törekedett volna, bizonyos — gyakran erőltetett, mondvacsinált — formai követelményeknek igyekezett eleget tenni. Köznapi nyelven ezt úgy szoktuk mondani, hogy kipipálta a témákat. Legyen vetélkedő is, politikai vita is, művész-közönség találkozó is, és így tovább. Mikor mindent kipipált, ami eszébe jutott — másolva a látott, hallott vagy már általa is készített hasonló, terveket —, akkor azt hitte, megfelelő munkát végzett. Pedig éppen itt követte el a hibát, X Az igazgatónak először is jobban kellett volna ismernie a falu lakóit. Nem ártott volna tájékozódnia, milyen témák, formák, rendezvények érdeklik az embereket: mi iránt van hajlandóság az idősebbekben, amire esetleg be lehet „csábítani” őket az intézménybe. Ennek alapján kellett volna elkészítenie a tervet, nem másolva a korábbit- (Amelyik esetleg ugyancsak rossz volt. éppen a most elmondottak figyelmen kívül hagyása miatt.) Ugyanígy a klubvezetőnek is. Az „én úgy gondoltam” eleve helytelen, kellő eredményt csak a „mi igy látjuk jónak” hozhat. Természetesen a népművelőnek az is a feladata, hogy a hatásosabb formák, értékesebb ismeretek, fajsúlyosabb témák felé irányítsa a közönséget. Ehhez azonban finom, szinte láthatatlan eszközöket kell találnia. Másképp esetleg elriasztja őket. Mindezt már a művelődési terv készítése előtt végig kell gondolni. Mindig a tartalmon a hangsúly, s nem valamiféle kipipálható, „népfrontos” ösz- szeállításra kell törekedni. A tartalom pedig azoktól kell hogy függjön, akiknek az érdekében a terv készül. Természetesen a közművelődés kétirányú folyamat. Nem elég hozzá csak a népművelők erőfeszítése. A közönség érdeklődésére, segítségére, aktív részvételére éppúgy szükség van. M. I. ai tévéajánlatunk 20.00: A vád tanúi A tévéjáték, amelyet Roman Hlavác cseh író készített, különleges összetevőkből áll- A bírósági tárgyalás — amelynek tanúi vagyunk — csak a képzeletben létezik egyelőre. Akik a tévéjátékban a vádlottak padján ülnek ma a chilei hatalom bitorlói. A tanúk, akiket a vád kihallgat, ma üldözött személyek. üldözöttjei, politikai vezetők. Allende özvegye, ám az ő szövegük valóságosan is elhangzott vagy leírt hiteles szöveg a chilei junta rémtetteiről. Ennek ellenére nem írói kitalálás a dráma —bármikor megtörténhet, meg is fog történni —, csak a tárgyalás helye és ideje egyelőre ismeretlen. A chilei katonai junta négy vezető tábornoka ül Élő példákat mondtam, bizonyára sokan tudnák folytatni a sort. Ha egyenként megnézzük a szóba került művelődési formákat, rendezvényeket, önmagában mindegyik jó, érdekes, helye van a művelődési intézményekben. Az említett igazgató és a klubvezető mégis hibát követett el. Miért? Csendes napok jöttek. Sandi háza épült, Matej lába gyógyult. Kijárt már bottal, s a ház körül tett-vett, mert nincs nagyobb átok, mint ha az ember tétlenségre van kárhoztatva. Halom hulladék deszka állott az udvarán, meiíé telepedett, kinyújtotta lábát, s olykor káromkodásokat sziszegve a fájdalom miatt. De működött- Végre már működött. Ölhoz szabdalta a deszkát meg a dorongfákat. Magasított ól lesz, cölöpökön, amilyen itt szokás: a deszkapadló húsz centire a talaj fölött; a malac nem hempereg a trágyalében; a deszka résein kicsorog a szenny, az ól körüli vájatokbán meggyűlik, s kis árok vezeti tova, szüntelen bűzt lehelve. A malac nem hempereg a trágyalében, de a kút vize befogadja sokszor. Mert kicsi az udvar, s minden együtt van benne, testvéri szomszédságban. Megesik aztán, hogy ő, ki az erdő titokzatos mélyén lakik, s válogatott eszközei vannak a falu büntetésére, rájuk küldi a hasmenés átkát, persze boszorkányai útján, kik a nép közt laknak valóságosan, mint az ő képviseleti szervei. Matej hát szabdalta a deszkákat és dorongfákat. (Folytatjuk) A vád tanúiként olyan sze- a vádlottak padján és a té- mélyiségeket vonultat fel az véjátéknak ezt a címet is ad- író, akik ma a chilei junta hatnánk: A Pinochet-per. Találkozl-am boldog cigányokkal is A természetes rendezetlenség költészete. Az 1'968-as cannes-i fesztiválzsüri különdíját és a kritikusok díját elnyert színes jugoszláv filmdráma. Rendezte: ALEKSANDAR PETROVIC Főszereplők: Bekim Fehmiu és Bata Zivojonovic. Bemutató: 1976. IX. 10-én, 17-30-kor, a salgótarjáni József Attila Filmszínházban.