Nógrád. 1976. augusztus (32. évfolyam. 181-205. szám)

1976-08-29 / 204. szám

így látja a Iietet kommentátorunk, Réti Ervin: Kormányfőcserék Nyugaton Távirat Besztercebányára Szlovákia nemzeti ünnep e, a Szlovák Nemzeti Felke­lés győzelmének 32. évfordulója alkalmából megyénk dol­gozol nevében Géczi János, a megyei pártbizottság első titkára táviratban köszöntötte a Szlovák Kommunista Párt Besztercebányai kerületi Bizottsága vezető titkárát, dr. Vladimir Pirosikot. A távirat így szól: „A Szlovák Nemzeti Felkelés győzelmének 32. évfordu­lója alkalmából elvtársi, baráti tisztelettel köszöntjük a testvéri közép-szlovákiai kerület valamennyi dolgozóját. t A szlovákiai népi felkelés bizonyítja, hogy a munkás- osztály. forradalmi pártja ve zetésével, képes összefogni és győzelemre vezetni minden haladó erőt a fasizmus, a re­akció és a béke valamennyi ellensége ellen. Engedjék meg, hogy szívből gratuláljunk a kerület dolgozóinak a szocialista építésben elért nagyszerű ered­ményekhez. További sikereket kívánunk a CSKP XV. kongresszusa határozatainak végrehajtásában. Testvérmegyei kapcsolataink fejlesztésével is hozzá­járulunk ahhoz, hogy erősödjön a népek közötti össze­fogás a béke megőrzéséé rt, a szocializmus teljes győ­zelméért. Nógrád megye dolgozói nevében Géczi János, a megyei pártbizottság első titkára” Elutazott az izlandi kiilügyminiszter V égleges szöveg A genfi leszerelési ■ bizottság munkacsoportjában nem hiva­talos ' formábap megegyezés jött létre a környezeti hadvi­selés eltiltásáról beterjesztett konvenciótervezet végleges ' szövegéről, ismertté vált, hogy pénteken a késő esti órákig nyúlt informatív tanácskozá­son sikerült minden vitás kér­désben az álláspontokat kö­zös nevezőre hozni, és az ered­ményes munka alapján szom­baton délelőtt már a végső technikai simításokat végezték el. A szerződéstervezet szöve­gének végleges elkészültével még arra van szükség, hogy az új fegyverkorlátozási megálla­podás végleges szövegét hiva­talos ülésen is megtárgyaljak és elfogadják. A mindenfajta környezet­romboló eszköz katonai vagy más ellenséges célzatú fel- használását eltiltó konvenció­tervezet végleges szövegét a munkacsoport a jövő héten ■ nyújtja be a leszerelési bi­zottság ülésén. Formailag ezen a fórumon kell jóváhagyni az új fegyverkorlátozási megálla­podást, amit később az ENSZ- közgyűlés őszi ülésszakán is előterjesztenek. Libanoni jelentés A libanoni konfliktusban egymással szembenálló fegy­veresek tegnap éjjel géppus­kázták, aknavetőkkel lőtték egymás állásait Bejrút keres­kedelmi negyedében, a fővá­ros környéki hegyvidéken és Tripoli észak-fibanoni város térségében. Közben tovább folynak a diplomáciai fáradozások, hogy a csaknem 17 hónapja tartó polgárháborúban megvalósít­sák az 55. tűzszünetet. Hasszán Szabri el-Kholi, az Arab Liga libanoni külön- megbízottja tegnap jobboldali vezetőkkel vitatta meg a fegy­vernyugvással kapcsolatos leg­újabb javaslatait. Pierre Gemajel falangista pártvezér az eszmecserék után kijelentette, hogy a jobbolda­liak 48 órán belül delegációt küldenek Damaszkuszba, hogy a szíriai vezetőkkel megvitas­sák az Arab Liga libanoni kü­lönmegbízott jának fegyver- nyugvási javaslatát. Baracs Dénes, az MTI tudó­sítója jelenti: Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök az inflá­ció elleni harcot és a „re­formmunka folytatását” je­lölte meg az új kormány el­ső feladataként, amikor szombaton délelőtt először ült össze az Elysee-pa’.otában Raymond Barre „csapata”. A köztársasági elnök hang­súlyozta: a kormány tevé­kenységének „Franciaország függetlenségét és ragyogását” kell szolgálnia, es biztosíta­nia kell a nép számára „a haladást és az igazságot”. Az elsőrendű feladat az infláció elleni harc, hogy az ország fejlődését, ami a foglalkozta­tottságnak is feltétele, szi­lárd pénzre és árakra lehes­sen alapozni. Az államfő és a minisz­terelnök viszonyáról, amely­ről Chirac és Giscard eltérő nézeteket vallott, a köztársa­sági elnök így nyilatkozott: a kormány tevékenységét a francia nép által megválasz­tott köztársasági elnök ha­tósága alatt fejti ki, a mi­niszterelnök révén, aki funk­cióját a maga teljességében gyakorolja. A miniszterelnökre tarto­zik, és egyedül rá, az összes miniszterek tevékenységének irányítása és összehangolása. Ha szükséges is, hogy a tiszt­ségem gyakorlásához szük­séges információkat meg­A NYUGATI sajtóban gyakran idézik a mondást, •hogy nem ajánlatos lovat váltani a folyó közepén, vagyis személycseréket haj­tani végre egy különösen bo­nyolult politikai szakaszban. Ezen a héten azonban moz­galmas volt a „folyó közepe” — új miniszterelnöke van Franciaországnak és könnyen lehet, hogy új kormányfőt iktatnak be Tokióban is... Párizsban azt mondják, hogy vége az ötödik köztár­saságnak, hiszen Giscard elnök félreértette a nagyobb hatalmat és hatáskört szor­galmazó gaulleista Chirac- ot, s a meglehetősen színte­len, egyik párthoz sem tar­tozó Raymond Barre kineve­zésével saját képmására formálta a kormányt. Ezzel az elnök közvetlen vezetése érvényesül majd, ami egyet jelent a közvetlen felelősség­gel is. Franciaország jelenle­gi gond-lajstromát tekintve ez korántsem vonzó tényező:- Mindenképpen versenyfutás következik az idővel, hiszen nem egészen két év múlva parlamenti választásokra kerül sor, s a francia balol­dalnak jó esélyei vannak a nemzetgyűlési többség meg­szerzésére. Nem irigylésre méltó te­hát az új kormányfő helyze­te. akinek a növekvő munka­nélküliséggel, a mankóra kényszerült frankkal, s az első számú francia közellen­séggel, a kétszámjegyű inflá­cióval kell szembenéznie.. Barret úgy ismerik, mint a feltétlen költségvetési egyensúly hívét, ezért nagy­szabású takarékossági prog­ramot várnak tőle. Eddig rendjén is lenne, csupán az a kérdés: kinek a javára kí­ván takarékoskodni. A fej­lett tőkésországok „takaré­kossági programjai” ugyanis általában a dolgozó tömegektől követelik meg a nadrágszíj szorosabbra hú­zását. Nem kockáztatunk sokat a jóslattal, hogy Fran­ciaországban várhatóan nem csökken, hanem fokozódik majd a társadalmi feszült­ség, s ennek velejárójaként a társadalmi harc. Japánban a kormánypárt szeretné megbuktatni saját kapjam tőlük, a tevékenysé­gükkel kapcsolatos döntése­ket mindig a miniszterelnök közli majd velük. A szöveg­ből tehát kitűnik, hogy - a miniszterelnök közli a dön­téseket — a köztársasági el­nökre hárul viszont értelem­szerűen a döntések meghoza­tala, annak az „elnöki felfo­gásnak” megfelelően, ame­lyet az államfő alkot tisztsé­géről. Raymond Barre a kormány ülésén tett nyilatkozatában szintén a kabinet „egységes csapat” jellegére helyezte a hangsúlyt. Az Elysee-palota közleménye szerint Barre le­szögezte, hogy noha a válasz­tások közel vanak, a kor­mánynak minden „választási meggondolást” félretéve csak feladatának teljesítésére kell összpontosítania (azaz nem szabad visszariadnia a nép­szerűtlen intézkedésektől.) A jövő hetét az új miniszterel­nök a legsürgősebb problé­mák tanulmányozásával töl­ti. A kormány szerdán tart­ja következő ülését. Georges Seguy, a baloldali CGT szakszervezeti központ főtitkára pénteken levelet in­tézett az új miniszterelnök­höz és találkozót javasolt a CGT inflációellenes program­jának megvitatására. A CGT által javasolt intézkedések el­sősorban a nagytőke profitjá­nak csökkentésére és a dol­gozók életszínvonalának vé­delmére irányulnak. miniszterelnökét, méghozzá sürgősen, a decemberben ese­dékes választások előtt. Mi­ki Takeo, a konzervatívok egyik legkisebb frakciójá­nak vezére és csak azért le­hetett kormányfő, mert a nagyok nem tudtak egymás­sal megegyezni, s gyakor­latilag semlegesítették egy­mást. Most Fukuda minisz­terelnök-helyettes, Ohira pénzügyminiszter és a köz­ben 21 napig egy hatnégy­zetméteres cellában csücsült Tanaka volt miniszterelnök irányzatai összefogtak, s meg akarják buktatni Mikit. Er­re lehetőségük van, ha rend­kívüli pártkongresszust hív­nak össze, s azon a képvise­lők kétharmada állást fog­lal a kormányfő ellen. MIKI TAKEO „előre me­nekült”, a Leckheed-ügy ki­teregetésével zavarba hozta a korrupcióban ■ ludas párt­beli elvbarátait, sőt újabb leleplezéseket helyezett ki­látásba. Ez a fellépés, erősí­tette személyes tekintélyét a választó tömegek előtt, de gyengítette helyzetét konzer­vatív vetélytánsaival szem­ben a liberális-demokrata pártban, s a pártot támoga­tó nagytőkés körökben. Mi­ki utolsó aduja a palament feloszlatása és még decem­ber előtt, rendkívüli válasz­tások kiírása lehet — ebben az esetben nem kerülhetne sor leváltására. Habár ez az augusztus már okozott né­hány meglepetést, s ki tud­ná előrelátni, hogy mi tör­ténik a zavaros japán bel­politikai folyam közepén. A Lockheed-ügy egyéb­ként nemcsak Japánban „tá­madt fel”, hanem Hollandiá­ban is. A parlamenti vizs­gálat eredményeként Bern- hard hercegnek, a királynő férjének minden tisztségé­ről le kellett mondania, s ha bizonyíthatóan nem is talál­ták bűnösnek, szerepét erő­sen kétesnek mondják. A ki­rálynő viszont a trónon ma­rad, ami azért is említésre méltó, mert a holland királyi udvar — más európai monar­chiáktól eltérően — tevéke­nyen részt vesz a politika­csinálásban. Erre Hollandiá­ban szükség van, mivel a legutóbbi kormányválság 160 napig tartott, s végül a ki­rálynő közreműködésével ol­dódott meg. Libanonból hosszú idő után a harcok csendesedésé- ről érkeztek hírek, de ki A CBS amerikai tv-tár- saság szombaton jól ér­tesült washingtoni kö­rökre hivatkozva, közölte: Egyiptom az utóbbi időben harmincezer katonát vont ösz- sze Líbiával közös határa mentén. Egyidejűleg a határ teljes hosszában, mintegy negyven kilométer széles öve­zetből kitelepítették az egyip­tomi polgári lakosokat. „Nem világos, hogy Egyip­tomnak mi a célja a határ­menti csapatösszevonással — állapította meg a CBS. — Lehetséges, hogy invázió elö­A spanyol ellenzéki pártok — jelentették a hírügynöksé­gek — tiltakoztak a kabinet döntése ellen, amely meg­tagadta a beutazási engedélyt a Spanyol Kommunista Párt két világszerte ismert és el­ismert vezetőjétől, Dolores Ibarruritól, a legendás „Pas- sionária”-tól, a párt elnöké­től és Santiago Carillo főtit­kártól. A dolog első pillantásra afféle rutinhírnek tűnik. A jelenlegi helyzetben, vélné az ember, az ellenzéknek ku­tya kötelessége az a minimá­lis szolidaritás, amelyről, íme, tanúságot is tett. Csakhogy az ügy azért nem ilyen egysze­tudná megmondani, hogy ez a csendesedés viharok után, vagy kitörni készülő újabb viharok előtt ment végbe. Az Arab Liga által bejelentett általános békéltető konferen­cia, amelyen valamennyi po­litikai erő képviseltetné ma­gát, egyelőre késlekedik. S a fegyverropogás halkulásá- val egyidőben, a baloldali muzulmán erők fennhatósága alatt álló tripoli blokádjá­nak folytatásáról szól a je­lentés: nincs kizárva, hogy a csend erőgyűjtést és új tá­madásokra történő előkészü­letet takar. Libanon feleke­zeti alapon történő felosztá­sának veszélye változatlanul fennáll, s ez a fejlemény újabb bonyodalmak szülője lenne. Nyugtalanítók azok a washingtoni értesülések is, hogy az Egyesült Államok, amelynek nagykövetsége történetesen a baloldal által ellenőrzött Nyugat-Bejrútban helyezkedik el, konzulátus vagy más képviselet felál­lítását fontolgatja a jobbol­dal kezében tartott területen. A Földközi-tenger meden­céjének keleti részében nem Libanon az egyetlen válság­góc az égei-tengeri jogok, s mindenekelőtt az olajkincsek hasznosításának problémája megjárta az ENSZ Biztonsági Tanácsát, s a hágai nemzet­közi törvényszék elé került. Mindenki mérsékletre intett, de nem lehet tudni, hogy a két civakodó NATO-szom- széd mennyiben tartja magát a bölcs tanácsokhoz. Ciprus sem nyugodt. A görög kö­zösség a jövő vasárnap vá­lasztja meg képviselőházát. A HETI krónikához tarto­zik két magyar vonatkozású hír is. Leonyid Brezsnyev a Krím-félszigeten fogadta Ká­dár Jánost, 6 eszmecseréjü­kön a világpolitika, az eu­rópai politika, valamint a kétpldalú kapcsolatok szá­mos kérdése szóba került. Ez­zel folytatódott a szocialista közösség vezetőinek, nem hivatalos keretek között tör­ténő kétoldalú megbeszélés­sorozata, az elmúlt hetekben már több hasonló jellegű ta­lálkozót bonyolítottak le a Krímben. Budapest vendége volt Agustsson izlandi kül­ügyminiszter. Első ízben foly­tattunk tárgyalásokat ilyen szinten az északi szigetor­szággal, amely a NATO tag­ja. de több ízben érdekeltsé­gét mutatta a békés egymás mellett élés, a kelet—nyugati kapcsolatok, valamint az eu­rópai biztonság megszilárdí­tása iránt. készítéséről van szó, de az is lehetséges, hogy Egyiptom a csapatösszevonással nyomást akar gyakorolni és puccsra akarja ösztönözni a kormány­zattal szembehelyezkedő líbiai erőket.” Közben az egyiptomi sajtó intenzíven folytatja Líbia-elle- nes vádaskodását. Az Akhbar el Jóm hetilap szombati szá­mában azt bizonygatta, hogy IVfoamer Kadhafi líbiai ál­lamfő „tervet dolgozott ki néhány egyiptomi vezető meg­gyilkolására, egyiptomi hidak és mecsetek felrobbantására...” rű. Maga a hír — Heming­way híres hasonlatával — csak a jéghegy csúcsa. Ah­hoz, hogy jelentőségét meg­érthesse az ember, egy pil­lantást kell vetnie magára a jéghegyre is. Az ellenzék általában rendkívül tág fogalom Spa­nyolországban. Kerek négy évtized többé-kevésbé rez- zenetlen fasizmus után pedig különösen az. És ha ehhez hozzávesszük azt is, milyen helyzetben történt ez az el­lenzéki gesztus, akkor külö­nösen értékelhetjük azt. (Folytatás az 1. oldalról) keresni a gazdasági és a kultu­rális kapcsolatok kiszélesítésé­nek reális lehetőségeit. Ma­gyarország és Izland között nincs olyan politikai és gaz­daságpolitikai probléma, amely ezt gátolná. A nemzetközi helyzet idő­szerű kérdéseiről folytatott eszmecsere azt mutatta, hogy az álláspontok több fontos kér­désben azonosak, vagy közel állnak egymáshoz. A külügy­miniszterek állást foglaltak az enyhülési politika folytatása és megszilárdítása mellett. Egyet­értettek, hogy az európai biz­tonsági és együttműködési ér­tekezlet záróokmányát mara­déktalanul végre kell hajtajü és a politikai enyhülést kato­nai enyhüléssel kell kiegészí­teni. A béke és biztonság meg­szilárdítása, a szocialista és a nyugati országok kétoldalú és sokoldalú együttműködésének Einar Agustsson elutazása előtt nyilatkozott az MTI munkatársának: — Nagyon örülök, hogy el­látogathattam az önök orszá­gába. Egyebek közt azért is, mert nagyra értékeljük a ma­gyar irodalmat és zenét. Cso­dálattal figyeljük ennek az országnak a gazdasági fejlődé­sét. Nagyon jól tudjuk, milyen sok nehézséget kellett leküz­deniük kezdetben, a modern Magyarország építése során. De fokozatosan úrrá lettek ezeken a nehézségeken. A megbeszélésekről elmon­dotta : — Ezek nagyon haszno­sak voltak számunkra, sok értékes információval szolgál­tak, nyílt, őszinte eszmecserét folytattunk. Hangsúlyozta, hogy az izlandi kormány min­den országgal — azok társa­dalmi rendszerétől függetlenül — együttműködni kíván. Sok lehetőséget lát a Magyaror­szággal való kapcsolat fejlesz­tésére, mindenekelőtt a kultú­ra és a kereskedelem terén. De nem szabad elfelejteni — mondotta —, Izland nagyon kicsi ország, mindössze 220 000 lakosú, ez behatárolja a kül­Egyelőre ugyanis csak annyi biztos, hogy a fran- coista struktúra eresztékei recsegnek-ropognak. A hata­lom kulcspozícióiban azon­ban még ott ülnek a „ké­kek”, a tömény reakció hí­vei, mögöttük áll a fegyveres erők és a hatalmas létszámú milícia nem lebecsülendő ereje. Ezzel az erővel még számolni kell. Magyarán: a hatalom mai képviselői még jó ideig „meg­hálálhatnák” az olyan ellen­zéki pártok segítségét, akik például a kommunisták nél­fejlesztése csak a békés egymás mellett élés elvei, a kölcsönös előnyök alapján lehetséges. A külügyminiszterek hangsúlyoz­ták az összeurópai energetikai, közlekedési és környezetvédel­mi tanácskozások összehívásá­nak jelentőségét. Az izlandi külügyminiszter részletesen ismertette kormá­nya álláspontját a tengerjogi kérdésekről. Izland csak halá­szati határait terjesztette ki 200 mérföldre, s nincs szándé­kában felségvizei határát a a jelenlegi 12 mérföldön túlra kiterjeszteni. A külügyminisz­ter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy megértéssel vannak a tengerparttól elzárt országok érdekei és problémái iránt. A két külügyminiszter tár-" gyalásai szívélyes, baráti lég­körben zajlottak le, hozzájá­rultak a nemzetközi helyzetről vallott vélemények jobb meg­ismeréséhez, a magyar—izlan­di kapcsolatok fejlesztéséhez. kereskedelem fokozásának le­hetőségeit. A külügyminiszter összegez­te Izland álláspontját a ten­gerjogi kérdésekről: Nagy re­ményeket fűzünk a New York­ban jelenleg tanácskozó ten­gerjogi konferenciához — mondotta. Reméljük, elismerik a tengerrel rendelkező álla­mok jogait, és létrehozzák a 200 tengeri mérföldre kiterje­dő gazdasági határt. Ez alka­lommal is szeretném hangsú­lyozni, hogy csak halászati ha­tárainkat terjesztettük ki 200 mérföldre, de nem óhajtjuk felségvizeink 12 mérföldben megállapított határait kiter­jeszteni. Mi a szabadtengeri hajózás hívei vagyunk, nem akadályozzuk a szabadtengeri hajózást szigetünk közelében — mondotta a külügyminisz­ter. Bízunk abban, hogy New Yorkban, ebben az egész vi­tában figyelembe veszik a ten­gerrel nem rendelkező orszá­gok szükségleteit és jogait. Na­gyon örülünk, hogy Magyar- ország elismeri a 200 mérföld­re kiterjesztett gazdasági ha­tárt, ezért mi hálásak vagyunk önöknek — fejezte be nyilat­kozatét a külügyminiszter. kül, sőt a kommunisták ro­vására is hajlandók valami­lyen együttműködésre. Mégsem ez történt: Hispá­nia haladó erői tanultak a saját véres múltjukból. Meg­értették, ha megengedik a rezsimnek, hogy kirekessze a közéletből az SKP-t, ezzel maguk alatt is vágják a fát. A spanyol — és nemcsak a spanyol — történelem isme­retében az ellenzék dönté­sének jelentősége felbecsül­hetetlen. Nem kevesebbet je­lent, mint azt, hogy a hala­dás képviselői nem dőltek be az ,\áramvonalasított” Fa- lange szalámitaktikájának és készek közösen fellépni a kö­zös ellenség ellen. NÓCRAD - 1976. augusztus 29., vasárnap Összeült az új francia'kormány Csapatösszevonások A MADRIDI „NEM" Einar Agustsson nyilatkozata

Next

/
Oldalképek
Tartalom