Nógrád. 1976. augusztus (32. évfolyam. 181-205. szám)

1976-08-20 / 197. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRA A w.\ y t I I A - 4 A XXXII eVF.. 197. SZÁM ARA: 1 FORINT 1976. AUGUSZTUS 20., PÉNTEK ÖSSZEFONÓDÓ KEZEK yermek, a nagyobb testvér, s a szülő, idős ember, a támaszt kínáló ismerős, vagy ismeretlen, az ér­zelmek kötötte emberpár a társ kezét keresi. Talán lép­hetne, haladhatna mindegyikük kezük összekulcsolása nélkül is, de úgy érzi, hiszi, s azt tapasztalja, jobb, biz­tonságosabb, meghittebb, ha kezük kapcsolódik. Nemcsak fizikai összetartozást tanúsít a másikért, a másik után ki­nyúló kéz, hanem lelki, idegi megnyugvást is ad: tarto­zunk, kötődünk valakihez. Túlzás-e átplántálni a jelkép mondandóját a társadalom bonyolult terepére, s felté­telezni, ott sincs máskülönben? Aligha rugaszkodunk el a realitásoktól, ha ezt tesszük. A társadalom fejlődésé­nek logikája vezet el a két alapvető osztály kezének mind erősebb összefonódásáig, a munkás-paraszt szövet­ség természetességéig. Vannak e szövetségnek ünnepi, látványos pillanatai, mint a mai nap is. Alaptörvényünk, az alkotmány mond­ja ki, rögzíti ezt az összetartozást, a munkásosztály ve­zető szerepét, munkások és parasztok hatalmát. Mégis, hisszük, a legíontósabb törvény betűinél is mélyebben ivódott tudatunkba a köznapi tapasztalat. Ezerféle ' ki­sebb és nagyobb ismeret, bizonyíték arról, hogy ez a szö­vetség él, hat, jelen van mindenütt és mindenben. ‘ Az összefogásra, a tudatos együttcselekvésre milliónyian va­gyunk tanúk. Igaz, a» tanúságtétel formája időről időre változott. Volt, hogy ipari üzemek munkásai szerelték össze rissz-rossz darabokból a földekre induló gépeket, villanyvezetékeket húztak a csendben guggoló falusi há­zakhoz, s volt az is, hogy a mezők néf>e rakott meg sze­keret, vasúti kocsit élelemmel, így enyhítve a városban élő munkástestvérei gondjain. Messzire jutottunk az első lépésektől. Olykor illen­dőbbnek érezzük a nagy, összefoglaló tényeket, mint a hétköznapi apróságokat. Valóban, egy nemzetközi tudo­mányos konferencián sokat mond a résztvevőknek, ha azt halljak: Magyarországon a nemzeti jövedelem évi átlagos növekedése 1920 és 1945 között nem érte el a két százalékot, míg a másik negyedszázadban, 1950 és 1975 között 5,7 százalékot tett ki. Haladásunkat legfőképp mégsem anyagi gyarapodásunk igazolja, hanem emberi méltóságunk, jogunk korábbiakkal össze nem hasonlít­ható foka. Az, hogy a munkás-paraszt szövetség szilárd köveire fölépülhetett egy rendszer, mely mindenféle te­kintetben a dolgozó embert tartja a középpontban álló­nak, a legfontosabbnak. Tömegek tapasztalták és (apasztalják, hogy a két alap­vető osztály érdekeltsége a társadalmi haladás ügyében közös, céljaik egységesek, tevékenységük eredményeinek hasznosítása nem ismer megkülönböztetéseket. Olyan társadalmát formáltunk magunknak, ahol minden ember számít, s nemcsak állampolgári jogon, hanem cselekvő, szövetséges társként, testvérként örömben és bajban. E tudati és érzelmi hasonulást szőkébb és tágabb környe­zetünkben egyaránt meglelhetjük. Hiszen regények, szo­ciográfiák lapjaira húzódott vissza az a keserves való­ság. mely „rendet” szabott szegény és gazdag között, mely előírta, ki honnét választhat bai átot, párt, ki ho­vá juthat el a társadalmi elismertség lépcsőfokain, ki­nek mi engedtetik meg, ki kit, hogyan süvegeljen, szó­lítson, kitől, mitől féljen, miről álmodjon, mire vágya­kozzon. Nyitott társadalomban élünk — fogalmaznak a szocio­lógusok. Meglehet, soha nem hallotta e megjelölést a gyermek, de tudja, jövőjének kovácsa elsősorban és dön­tő mértékben saját maga. Az lesz belőle, amit képessé­gei, akarata, szorgalma alapján elér, s nem bele születik sorsa, holnapja megváltoztathatatlanságába. Szembe kell néznie e követelményekkel,de ezek nem léte bizonytalan­ságát, származása meghatározó jegyét tudatják vele, ha- nem azt, mit kíván és vár el tőle a társadalom. Az így gondolkodó és dolgát napról napra teljes szív- ' vei tevő százezrek érték el, hogy ma az ipar egy hónap alatt termel annyit, mint a felszabadulás előtt egy egész esztendőben. E tömegek alkotasa az iparosodott mező- gazdaság, a másfél évtized alatt fölépített egymillió la­kás. E tömegek mozdulnak meg, ha bárhol segítségre, támaszra van szükség, ők teljesítenek kommunista mű­szakot sajátjuknak tekintett, nemes célokért, ők ültek a perzselő nappalból a fülledt éjszakába nyúló műszakban a kombájn vezetőfülkéjében, s tették ezt zokszó nélkül. A- kenyérért is, kötelességtudatból is, de azért is, mert látták, mások ugyanígy cselekedtek, s büszkék arra, hogy ők sem maradtak hátrább, tőlük is tellett annyi, ha nem több. A legfőbb országépítő erő nem anyagi javaink tömegétől, nem az embertől elválasztott techni­kai minőségétől, korszerűségétől függ, hanem e gondo­lati, tudati változás ütemétől, a szocialista céljainkkal való azonosulás hogyanjától. |a ünnepi gyűlések emelvényein^ munkás-paraszt ta­lálkozók baráti csoportjaiban sok szó esik a szö­vetségről, az összetartozásról. S nem azért, mert így il­lik, hanem, mert mindannyiunkban ott sűrűsödik róla a tapasztalat, mert mindannyian érezzük az összefonódó kezek biztató, bátorító, társakról valló melegét. Lehet, e melegség a legutóbbi hetekben csupán annyi volt, hogy soron kívül elkészült néhány alkatrész a földeken mor­mogó gépekhez, útnak indult néhány teherautó, hogy megfelelő áron legyen zöldség a gyárkapu előtti pavilon­ban, ám e szinte semmiségek beloptak csöppnyi örömöt a szívünkbe, s a társak szívébe, mert megint tettünk kö­telességünkön felül valamit, megint kaptunk valamit, ami több mint amennyi jár. Sűrűbben van köznapunk,, mint ünnepünk, s nemcsak a naptárban, hanem a szö­vetség mikéntjében is. Társak vagyunk, s nem azért, mert hangoztatjuk, hanem, mert a cselekvésben szoro­san összefonódik kezünk. Felvonták az állami zászlói1 Az alkotmány ünnepének tiszteletére csütörtökön dél­után az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren ünnepé­lyesen, katonái tiszteletadás­sal felvonták a Magyar Nép- köztársaság állami zászla­ját. A Gellérthegyen ugyan­csak katonai tiszteletadás kö­zepette vonták fel a magyar nemzeti lobogót és a munkás­mozgalom vörös zászlaját. Vendég Libanonból Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására au­gusztus 19-én látogatást tett Budapesten Nádim Abdel Szamad, a Libanoni Kommu­nista Párt politikai bizottsá­gának tagja, a KB titkára. A Libanoni KP képviselőjé­vel megbeszélést folytatott Győri Imre. az MSZMP KB titkára és dr. Bereez János, az MSZMP KB külügyi osz­tályának vezetője. A megbe­széléseken áttekintették a kö­zel-keleti helyzet legutóbbi fejleményeit, különös tekin­tettel a libanoni eseményekre. Alkotmánynapi ajándéknak számít a Salgótarjánban két nappal ezelőtt átadott, korsze­rű, kívülről impozáns látványt nyújtó, belül választékban rendkívül gazdag, új áruház. Amelyben már a megnyitás napján ezrek fordultak meg. mintegy bizonyítva: nemcsak az Arany János úton lakók, hanem a megyeszékhelyiek, s az idelátogatók számára is építették. Kulcaár József felvétele VI. kongresszusa tiszteletére I Hazafias Népfront öregek napközi otthona és gyermekintézmények A Hazafias Népfront Or- szágós Tanácsa titkársága, a Győr megyei kezdeményezést felkarolva, a Hazafias Nép­front VI. kongresszusa tiszte­letére javasolta a megyéknek egy akció kezdeményezését öregek napközi otthona és gyermekintézmények létesíté­sére. A kezdeményezést a Mi­nisztertanács Tanácsi Hivata­la is támogatja, s javasolja a megyei tanácsoknak, hogy se­gítsék ezt az akciót. A Nógrád megyei Tárnics Végrehajtó Bizottsága legutób­bi ülésén foglalkozott a ja­vaslattal, .s úgy döntött, hogy a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkársága által fel­ajánlott hetvenezer forint mellé további nyolcvarfezer forintot ad az akció anyagi támogatására. A végrehajtó bizottság ab­ban is döntött, hogy az öre­gek napközi otthona és a gyermekintézmények felújí­tására, illetve létesítésére öt- ven-ötyenezer forint egyszeri anyagi támogatást nyújt Kis; terenye, Rimóc és Vanyarc községi tanácsoknak. Ebből az összegből és a lakosság mintegy újabb ötvenezer fo­rintos társadalmi munkafel­ajánlásából a kongresszus napjára Kisterenyén befeje­zik'az öregek napközi ottho­nának felújítását. Rimóc köz­ségben az óvodaépítéshez nyújt segítséget a Hazafias Népfront és a megyei tanács, ahol a lakosság a társadálmi munka mellett százezer forint készpénzt is felajánlott a gyermekintézmény létesíté­sére. Vanyarc községben az óvoda bővítését segítik elő az akció keretében, itt a lakos­sági társadalmi munka értéke meghaladja a százhúszezer fo­rintot Tervteljesítés Gustáv Husák köztársasági elnök, a CSKP KB főtitkára csütörtökön a prágai várban fogadta ti csehszlovák mező- gazdasági dolgozók küldöttsé­gét, amely jelentette, hogy a Cseh Szocialista Köztársaság­ban is teljesítették a gabona- felvásárlás idei állami tervét. A nehéz időjárási feltételek ellenére a mostani betakarí­tás folyamán Szlovákiában 921 037 tonna, Csehországból pedig több mint 2 millió ton­na gabonát vásároltak fel, így az állami magtárakba össze­sen 3 millió 12 ezer tonna ga­bona került. Szövetkezetek közös beruházása Átadták az új húsfeldolgozó üzemet A Karaites Húsipari Szö­vetkezeti Közös Vállalatot csütörtökön ünnepélyesen adták át. Az ünnepségen je­len volt Géczi János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a megyei párt- bizottság első titkára, a me­gye és Salgótarján város, já­rás párt-, állami vezetői, alapító szövetkezetek képvi­selői. A társulás igazgató tanácsá­nak nevében Sótér István, a ceredi termelőszövetkezet el­nöke köszöntötte a megje­lenteket, akik a vállalat dol­gozóinak sorfala között , lép­ték át az uj létesítmény ka­puját. • Géczi János mondott avató­beszédet. Megemlékezett az alkotmány napjáról, hangsú­lyozta, hogy eddigi eredmé­nyeink záloga a munkás-pa­raszt szövetség erősödése, a párt következetes és helyés szövetségi politikája. Az üzemátadás kapcsán kiemel­te, hogy kettős cél lebegett az építésről szóló döntés meg­hozatalakor á megyei és szö­vetkezeti vezetők előtt. Egy­részt a húsprogram megva-. lósításához szükséges feldol­gozói kapacitás bővítése, más­részt a lakosság, a munkás­lakta területek hús- és hús- készítményekkel való ellátá­sának javítása. Nyolc termelőszövetkezet és öt ÁFÉSZ alakította a közös húsipari vállalatot. Ä beruházáshoz jelentős össze­get biztosított a MÉM és a megyei tanács. Az alapító szövetkezetek több mint ti­zenötmillió forinttal finan­szírozták a kivitelezést. Az új élelmiszeripari üzem­ben évente 25 ezer sertés és 2500 darab- hízómarha fel­dolgozására nyílik lehetőség. A sertésalapanyag zömét a háztáji gazdaságokból kí­vánják biztosítani, hogy ezzel, is zavartalanabbá tegyék az értékesítés folyamatát. A szarvasmarhát a tagszövet­kezetek szállítják a vállalat­nak. A százhúsz dolgozót fog­lalkoztató húsipari vállalat csaknem hetvenféle termé­ket állít elő, jelentősen, se­gítve a megyeszékhely és a vonzáskörzet lakóinak ellá­tását. Emellett hozzájárulnak termékeikkel az üzemélel­mezés, diákélelmezés javítá­sához is. Évente mintegy 240 vagon tőkehús és 90 vagon egyéb. húskészítmény hagyja el az üzemet, aminek egy- harmadát, dolgozzák fel hús- készítményeknek. • Hús és hús- készítményből összesen 138 millió forint értékű árut bo­csátanak ki, ami megközelí­tőleg százezer ember igényeit elégíti ki. A hetvenkétmiUió forintos költséggel épült létesítményt az ÉLTERV tervezte, a Nóg­rád megyei Állami Építőipari Vállalat és az ÉLGÉP víte- lezte ki, az AGROBER le­bonyolítása mellett. Az épí­tők, akik annak ellené­re, hogy az eredeti határ­időt nem tudták tartani, a próbaüzemelés tapasztalatai szerint jó minőségű munkát végeztek. Herencsényi Jó­zsef, a megyei tanács elnök- helyettese Kiváló Dolgozó ki­tüntetést és jutalmakat adott át. A vállalat dolgozói nevé­ben Bíró Miklós igazgató mondott köszönetét, s ígérte, hogy azon fáradoznak: az új létesítmény kedvező ha­tása mielőbb érződjék a me­gyeszékhely és környéke élel­miszerboltjaiban, húsüzletei­ben. Az ünnepség után a részt­vevők fehér köpenybe öltöz­ve, követve a technológiai sorrendet, megtekintették a korszerű berendezésekkel felszerelt termeket, a nagyobb termelési kapacitást is kielé­gítő hűtőkamrákat. A KtÉencs Húsipari Szö­vetkezeti Közös Vállalat pró­baüzemelése az ünnepélyes átadással véget ért, s meg­kezdődött a teljes üzemben való termelés. r

Next

/
Oldalképek
Tartalom